Prágai Magyar Hirlap, 1929. január (8. évfolyam, 1-26 / 1924-1949. szám)

1929-01-25 / 21. (1944.) szám

4 1929 Január 25, pénle/k. CSENDELET FIÚMÉBAN Irtás GYŐRT DEZSŐ Fiume, január közepe. Azoknak, akiknek kedvük és idejük van hoz­zá, hogy a sokat hányatott kis országokon ki­próbálják a mai Európa legnagyobb ura'kodó gondolatainak és rendszereinek gyakorlati ha­tását, érdemes volna Fiúmét közelebbről meg­ismerni és tanulmányozni. Azt hiszem, ez a bú­várkodás nagyon érdekes eredményeket hozna nap \ ilágra. Én magam annál kevésbbé vállaikozhatom erre, mert alig egy napot töltöttem a régi ma­gyar kikötővárosban s a fiumeiekkel nem is­merkedtem meg. Amit róluk megtudtam, azok inkább sejtések, megérzések, de a sok apró impresszió forgatagában, mint a film élete, egy különös probléma elevenedik meg: boldogabb-e most Fiume és a fiumeiek? A múltja kusza. Sokat dobálták ide-cda. be­leesett a világtörténelem országútijába, vagy legalábbis árkába. A rómaiak alatt Illíriáé, Theodorik al tt Itá liáé. majd az aquilejai pátriárkáé, különböző grófoké, végül a Habsburgoké lett. Másfélezer év óta két oldalról ömlött belé a nép: kelet­ről horvátok, nyugatról olaszok s másfélezer osztendő se volt elég, hogy a lassan a művel­tebbek kezére sikló város sorsa eldőljön. Az autonóm várost Mária Terézia csatolta Ma­gyarországhoz. Napóleon alatt francia, megáit osztrák, 48-tól horvát s a kiegyezé tői merint magyar uralom alatt állott, inig a háború vé- vén Jugoszlávia tette rá a kezét. A horvát- olasz küzdelem azonban ezzel korántsem ért véget-. A túlnyomó többségben olasz lakosrág érzésére .számítva a mindenáron katonai babé­rokra vágyó költő-hadvezér, D‘ Anmrazio sa­ját csapatot szervezett s ezekkel egy szép na pon bevonult a Tersatto alá, kiverte a ju~o szláv katonákat, tanyát ütött a pompás kor­mányzósági palotában s Olaszország részére biztosította a várost. A költő tehát niegrí; hogy Lmperátor lett. Ha nem is soká, dé- -.aját birodalma volt s ezzel előkészített© az oFsz ' király látogatását, aki — most lesz már-.dús­ban öt esztendeje, — személyes látogatásával megpecsételte Fiume bekebelezését Nrgyclasz- országba. Politikailag hát meglennének. Múltnak bizony elég mozgalma© és változatos múlt ez, de függő kérdés, hogy a fiume'ek mi­lyen árat fizetnek a politikai szabadságért? goszlávia erősen szorítja kereskedelmi tenge­részetek A nagy raktárak részben üresek, a gyárak egy része is munkátlanul rozsdásodik, a hajó indulása előtt van egy kis mozgás a parton, ki­jön sütkérezni az ucca népe s unottan nézege­tik a tiszta vizben jól látható tengerfeneket, moszataival, elsurranó halaival a kacskaringéé növényeivel. Mint egy nagy nyári szálló, — ősrzel. Olyan ez a város. Csendélet: csendes élek Kevés moz­gás, kevés forgalom, kevés üzlet. Sok üres rak­tár, sok hallgatag gyár, sok csupasz kikötő­part. ötven éve, mikor fejlődni kezdett. 16X00 lakosa volt, aztán felszökött 60.000-rc. Megint a kérdés: mit keres itt Trieszttel szemben, Su- sák mellett hatvanezer ember?! Talán a ma­gyar-olasz kereskedelmi élet fe’lendiilését és kiépítését-. Az az egy, ami segítene rajta. * Figyelmeztettek otthon, hogy vigyázzak a tengerparton, mert ha soká nézem a vizet, oda­jön egy idegenvezető, rámutat a vízre, azt mondván: — 11 maxe! A tenger! S szolgálatai jutalmául, a szives útbaigazí­tásért, már is tartja a markát, borravalóért. Övatos voltam, nem is jártam meg. A szem­telen idegenvezetővel nem találkoztam még. De a fiumei hordárral már igen. Kihozta a cso­magjainkat, összesen öt darabot, csak egy volt nagyobb közte, a többi kézipodgyász. Egy kis kocsin tolta, összesen kényelmesen öt percig se. Adtunk neki öt lírát, erre fölnéz s mi per­sze, mintha mást se akartunk volna, mélyebbre nyúlunk a zsebbe s újabb öt lírát szúrunk le a markába. — Még öt lírát — mondja. Úgy alkudtunk meg vele, összesen tizennégy Urában, huszonnyolc csehkoronában, amit azért kellett kiguberálnunk, mert spórolni akarva, szerényen, nem vettünk autót erre a párnáz lépésre, mert az drága és biztosan elkért volna legalább tíz lírát. * A hajót delfinek szokták ki-érni. Sajnos, én úgy látszik olyan hajót vá’asztot- tam, mucijukét nem szoktak delfinek kísérni. Kísért ellenben az első olasz hordár em'éke és az olajos hajókonyha szaga, ami egy pilótá­nak is jó tréning volna, szédülés ellen. Legközelebb, ha erre utazom, inkább olyan hajót választok, amit delfinek kísérnek, ha már a kíséret elengedhetetlen. Trónkövetelők, akik nemzeteket csapiak be írta: Jane Grant A városház tornyán, egy feldöntött ampho- rán ülő sas, a régi fiumei címer. Az ampb órából víz ömlik alá, alatta a felírás: „Indeficienter“, >— kiapadhatatlanul. Fiume sorsának zavaraira vonatkoztatva talá­ló felírás. Annál kevésbbé az a város gazdasá­gi jólétére. Az izgató, rejtélyes kérdés Behogy sem hagy nyugtot, visszatér, mint az ösztön, szemedbe ötlik minden lépésednél, amit itt te­szel, a tarkafalu. lapos tetejű, pálmáskertü olasz házak között, a garandiózus aszfaltos uccákon, vagy a színes, de alig mozgó kikötő­ben: hogy éreznek, mit éreznek most ezek az emberek, milyen a lelkűk, minek örülnek és min búsulnak? * Egy pesti gyárigazgatóval járom a várost. Egy felé van az idő. ■—* Mielőtt megebédelnénk, -— mondja, — gyerünk egyet sétálni, kalapot akarok venni. A Piazzo Danten csukva vannak a boltok. Az egykori kormányzósági palota úgy néz le ránk a magasból, mint maga a megtestesült dél. Itt elkéstünk. De a legforgalmasabb uccán, az előkelő boltok sorfala közt sem akadunk nyitott üzletre. Még az utazási iroda is csukva. Ebéd után uj próbát teszünk. Két óra el­múlt. Az eredmény ugyanaz. A gyönyörű, szé­les uccákon alig látni embert, perli a pompás az idő. -Azok is álldogállók. Csak néhány katona siet a dolga után, meg a zöld fináncok, ezek aztán mindenütt ott vannak. Gyerünk egy espresso-ra. Ez a hagyományos ola/sz fekete. Ott készítik frissen előtted, sokan rajonganak érte, nem lehet összetéveszteni a török feketével, de meg lehet inni. Állva isszák, le se ülnek, annyit már nem ér meg. A gyors fekete után újabb séta, már fé’há- rorn, csak egy-két bolt nyit. Nem folytatom. Abbáziába indult a hajó. kénytelen volt az igazgató ur sapkában tovább jönni, Fiúméban, háromnegyedegy es félhárom között nem ta­lált nyitott üzletet. Kinéztünk e'ry szépet a ki­rakatban s a kikötőbe mentünk csomagjaink­kal. * Mutatós kép. Különösen szemre. Hogy itt évente 18—20/J00 hajó fordul meg, mégis csak valami. y — Te,napi passatí, — mondják. Ez az idő el­múlt. Régen egy nagy agrárállam egyetlen tengeri kikötője volt itt, a két kilométeres v ry móló mögött, Voloska felé sorakoztak a -k. rizshántók, petroleumfim mitók. Most az z Trieszt és a Fiumével egybeépített jugo­ív Húsúk harmadrangúvá süllyesztették Hű­mé jelentőségét. Egy kis híd vá’asztia el Jugo­szláviától, nagyon a határon fekszik, kü’őnbcn is Trieszttel nem bírja a versenyt, erre felé nagyon rossz a vasúti összeköttetése is, a ju­goszláv tengerpart forgalma meg egy macska- ugrással odébb összpontosul: Busák ma már forgalmasabbnak mond ha tó, mint Fiume, min­denesetre biztosabb fejlődés előtt áll, mert Ju­Az orosz menekültek suttogva adják tovább egymásnak a hirt, hogy a cárevics még életben van, mert a forradalmárok, akik a cárt családjá­val együtt kivégezték, a trónörökös! még sem mer­ték megölni. A cárevics a távol keleten él éirej- tőzve, hűséges férfiak őrizete alatt, akik csak az alkalmas időre várnak, hogy őt jól felszerelt had­sereg étére állítsák, amely el fogja űzni a vörös hadsereget. Ezt a mesét nagyon sokan elhiszik a Német­országban, a Balkánon és Amerikában szerteszét lakó orosz főurak közül. Akik nem hisznek benne, olyan történetnek tartják, amelyet azért találtak ki, hogy a menekültekből ne pusztuljon ki egészen a remény. Az egész történet azokhoz az esetek­hez hasonlít, amelyek többször előfordultak már a múltban, amikor valalai előállott, hogy vala­melyik trónra igényt támassz n. Alkalom erre mindig bőven kínálkozott és azt a lelkiismeretlen szélhámosok kiaknázták. Alig van Európában olyan ural'kodócsalad, amelynél valamikor ne je­lentkeztek volna csalók egy-egy hirtelen, meg­magyarázhatatlan módon elhalt családtag nevében. Ezeknek az embereknek a sorsa a legtöbb eset­ben nem is irigylésreméltó, mert fellépésükhöz tökéletes színjátszó tehetség és az esztelenséggel határos vakmerőség szükséges. A hamis trón- követelőnek ezrekkel kell szembeszállnia és vég­telen sok, előreláthatatlan körülménnyel kell megküzdenie. Tisztában kell lennie azzal, hogy a legjelentéktelenebb hiba, a legcsekélyebb habozás azonnali leleplezéssel jár. Ebben az esetben nincs kegyelem számára; biztosra veheti a halált vagy az életfogytiglani börtönt s még szerencséje van, ha csak a világ gúnyolódásának középpontjába kerül. Akár sikerül a kockázatos játék, akár nem, szakadatlanul remegnie kell, hogy rájönnek a csa­lásra. A királyi udvartartásokba gyakran befurakod­nak egyes csa’ók és talán igy támadhatott az a le­genda, hogy Erzsébet angol királynő a valóságban férfi volt. Előbb vagy utóbb minden történelmi szélhámost lelep'eztek és vagy su’yosan megbüntették, vagy elűzték. Egyetlen ember kivételével, aki a cárnak adta ki magát és Montenegróban uralkodott^ tehát átmenetileg sikert ért el, a többiek mind kudar­cot vallottak, ötöt végeztek ki ezelőtt négyszáz év­vel, mind az öt az eltűnt Sebestyén portugál ki­rály képében jelentkezett, Lambert Simmet és Perkin Warbeck egy VII. Henrik angol király által kivégeztetek herceg szerepét próbálta el­játszani. Az első bit ólára került, a másik dicste'e- nebb, de kellemesebb sorsra, jutott: kukta lett. Titkok és kalandorok az angol írón árnyékában Az idetartozó összes történetek közül az a le­genda a legkülönösebb, amely szerint Erzsébet angol királynő férfi volt, aki nőt alakított. Több történetbuvár akadt, aki hajlandó hitelt adni en­nek az állításnak. Azt beszélik, hogy a kis her­cegnő Gloucesfer&hireben tartózkodott és XVIII. Henrik meg akarta látogatni. Mielőtt a király megérkezett volna, a gyermek megbetegedett és meghalt. A nevelőnő kétségbeesett, mert nem merte a királlyal a szörnyű liirt közölni. A leg­közelebbi faluba szaladt, hogy egy másik gyerme­ket keressen és azt szerepeltesse a hercegnő he­lyett. Hasonló korú kis'ányl nem talált, tehát egy fiúcskára esett a választása, aki heteken át ját- szópajtása volt az elhunyt hercegnőnek. A fiút leányruhába öltöztették és úgy vezették a király l elé, aki semmit nem vett észre és ismét elutazott. Nem tudjuk, hogy ezt a csalás', miután célját elérte, miért kellett folytatni. A fiú ezután felnőtt és Anglia trónjára került, anélkül, hogy nemét felfedezték volna. Bármily valószínű Jenül hangzik ez a történet, nincs semmiféle kézenfekvő bizonyí­tékunk, amely ellene szólna. Nagyon sok jel vi­szont arra vall, hogy a királynő egész életén át gondosan őrzött valami titkot. A legenda mellett kardoskodók arra emlékezteinek, hogy a nagy gyermek­rejtélyes ’ fejedelemnő soha nem ment férjhez, gyermek­kori jálszópajtásai közül pedig többen rejtélyes módon eltűntek. ! Hosszú ideig nem történt kísérlet az angol di- 1 nasztiába való beíurakodásra, csak jóval később jelentkezett egy asszony: Olivia, egy warwicki festő leánya. Miután férjétől, aki neves művész volt, tizenhárom évi házasélet után elvált, anyagi támasz né'kül maradt. Ügyesen festett és ezen a réven 1806 bán meglsmerekedett a walesi herceg­gel, akitől több megbízást kapott. Ez az ismeret­ség volt az alapja későbbi vakmerő fellépésének. Azzal kezdte, hogy a cumberlandi herceg leányá­nak, III. György testvérének mondotta magát. Három évvel később már nyíltan szerfepelt, mint Olivia cumberlandi hercegnő. Kocsijának ajtajára ráfestteite a királyi címert és személyzete ki­rályi livrét hordott. Egy évig hódolt ennek a szen­vedélyének, de akkor könnyelmű adósságai miatt lecsukták és életének egy részét börtönben töltötte. Halálával nem ért véget a csalás, mert legidő­sebb leánya, Ryves arcképfestő felesége folytatta a régi harcot és Lavina cumberlandi hercegnő­ként lépett íeL Miután a bíróságok igényeit több ízben elutasították, levélben fordult Viktória ki­rálynőhöz. Ebben a levélben körülményesen meg­írta III. György magánéletének különböző rész­leteit. Az ügyet nem kezelték felületesen, hanem beható vizsgálat indult és kiderült, hogy az összes iratok, amelyekre az asszony hivatkozik, köztük egy keresztlevél, hamisak és ezzel végleg elbukott az egész kísérlet. Kőmivcs, cipész, szerzetes — mint t„dauphm“ A francia forradalmat kisérő jelenségek sok tekintetben hasonlóak voltak az Oroszországban nemrég történt eseményekhez. De minthogy XVI. Lajost és feleségét a legteljesebb nyilvánosság e’őtt végezték ki, nem lehetett haláluk köré sem­miféle mondaszerü mesét fűzni, amint az a cár és családja esetében megtörténhetett. De XVI. Lajos fiának, a trónörökösnek eltűnése olyan eset, amely még ma, több mint száz évvel később is foglalkoztatja a történei kutatókat. A közfelfogás azt tartja, hogy a gyermek nem sokkal a király halála után a Templeban, ahol a forradalmi kormány parancsára mint sansculotte- ot kellett volna felnevelni, a fogságban meghalt. Halála nem okozott nagyobb feltűnést és csak évek múlva kezdték rebesgetni, hogy még életben van. Állítólag sikerült kijutnia a fogházból és ál­néven külföldön ól. Ez a hir, amelynek nem igen lehetett komoly alapja, alkalmul szolgált egyes csalóknak, hogy a trónörökös hercegként szere­peljenek. Az első kísértet. 1799-ben történt vidéken. Egy férfi kijelentette, hogy gyermek létére ruhás­kosárban vitték ki a fogházból. Elbeszélése any- nyira meggyőző volt, hogy igen sok hive akadt. A hatóságok eleinte nem törődlek vele, de amikor a mozgalom egyre szélesebb mederbe jutott, le­tartóztatták és Vitryben bíróság elé állították. Itt rábizonyították, hogy igazi neve Jean Herva- gault, egy becsületes szabómester fiának született és már több cs,alás van a rovásán. Nem tekintették politikai bűnösnek és elkerülte a guillotinet, ha­nem börtönbe csukták, ahol 1812 ben meghalt. A soron következő három csa’ó is szegény em­berek közül keriilt ki. Az első katona volt, Per- sat nak hívták, a második, Fonlolive, kőműves,, a harmadik, Mathurin Bruenu, cipész volt. Hár­muk közül az utolsó volt a legötletesebb és leg­ügyesebb. Akár csak a jó Hcrvag.ault, Ő sem volt újonc a szélhámosság terén, mert már régebben csütörtököt mondott az a kísérlete, hogy faluja földesurának fiaként lépjen fel. Eljutott Ameriká­ba is, ahonnan 181.5 ben tért vissza. Partra szállva amerikai útlevelet mutatott fel, amely Charles de Navnrre névre szólt. Bizonyára már régen készüli arra, hogy trónkövetelőnek csapjon fel. Csak kél évvel később lálott munkához, miután előzőleg érdeklődött s mindent előkészített. A „dauphin** megjelenése a királyt megdöbbentette, mert egyáltalában nem érezte magát biztosnak a trón­ján. A szélhámost letartóztatták és Rouenben állították biróság elé, amely felfedte múltját, 3000 frank kártérítésre és hét évi börtönre Ítélte, de még büntetésének letelte előtt meghalt. Két elődje kevesebb szerencsével próbálkozott é* a vérpadon fejezte be életét. Henri Herbert volt az ötödik, aki megkísérelte az elhunyt herceg szerepének vállalását, Jó neve­lésben volt része és 1818-ban Louis Charles de Bourbon, Normandia hercege néven jelent meg az osztrák udvarnál. Fogadtatása nem volt egészen barátságos, mert néhány évre lecsukták. 1826-ban Franciaországba utazott és ügyeskedésével sike­rült magának híveket toboroznia. Ez az eredmény elvakitotta és a kamarához formális kérvényt in­tézett, amelyben jogainak elismerését kizánta, de kérését elutasították. Az 1830. évi forradalom ki­törésével elérkezettnek látta az időt, hogy igényeit nagyobb eréllyel sürgesse. Könyvet adott ki, amelyben elmondta, hogy egy orvos falóba rejtve szabadította ki a börtönből, miután előzőleg egy hozzá hasonló felhőit gyermeket csempészett be cellájába. Az orvos Belgiumba vitte és a híres Condé herceg felügyeletére bízta, aki bizonyos okokból nem akarta védencének kilétét felfedni. Ez a könyv és Herbertnek egyre kiszélesdő tevé­kenysége azzal az eredménnyel járt, hogy 18i33- ban a csalót letartóztatták. Hosszadalmas tárgya­lás után tizenkét évi fegyházra Ítélték. Büntetésé­ből csak néhány hónapot töltött ki, azután meg­szökött. 1840-ig külföldön élt, majd a politikai bűnösöknek adott amnesztia védelme ...alatt visz- szatért Párisba. Még egyszer megpróbálkozott jo­gainak érvényesítésével, de beadványát a nemzet­gyűlés elvetette. Nemsokára meghalt, anélkül, hogy kudarcon kívül mást elért volna. Még Herbert hasztalan kísérletezéseivel egy időben újabb két „dauphin“ jelentkezett. Az első, Naundorf Károly, egyszeri próbálkozás után el­hallgatott. A második, E'eazar Williams, amerikai eredetű volt.. Mikor első ízben hangoztatta a fran­cia trónhoz való jogát, misszionárius volt Wiscon- sinban. az one da indiánoknál, ahol igen lelki- ' ismeretesen teljesítette kötelességét. Azt a mesét, adta elő, hogy egyszer véletlenül követ dobtak feléje, amely a fejét érte. Az erős behatás alatt feluihodtak korai gyermekéveiből való emlékei. Eszébe jutott, hogy valamikor egy csodaszép asszouyuak az ölében ült, aki arannyal-ezüsttel diszitett pompás ruhát viselt és keservesen zoko­gott. Ezek az emlékek és a Bourbonokhoz való feltűnő hasonlatossága szolgáltak alapjául annak a meggyőződésének, hogy ő tulajdonképpen XVI. Lajosnak és Mária Antoinettenek a fia. Szélhámos, akit végül is Orosz­ország erősített meg Monte­negró trónján Stefan Mali (Kis István), aki a tizenhetedik század végén majdnem tiz esztendeig uralkodott Montenegróban, volt az egyetlen szélhámos trón­követelő, akinek fellépése igazán sikerrel járt. Amikor Montenegróban megjelent, senki sem tudta, hogy honnan jött és egyszerűen kijelentette, hogy ő III. Péter orosz cár, aki 1762-ben oly titok­zatos körülmények között halt meg. Fellépése annyira nyílt volt, hogy senki sem merte állítá­sát kétségbe vonni. Sokan akadtak, akik megerő­sítették, hogy ismerik, ő csakugyan az orosz cár­ral azonos. A montenegróiaknak éppen akkor nagy szükségük volt a kemény kézre. Száva Vla- dika. a jog szerinti uralkodó fiatalságának nagy részét kolostorban töltötte, nem értett az uralko­dáshoz és tehetetlennek bizonyult, amikor a törö­kök mozgolódni kezdtek. A nép vezetői a jöve­vényhez csatlakoztak és arra kérték, hogy Szává­val együtt vegye át a kormányzást. Stefan eleget tett a felszólításnak és mig társa főleg egyházi ügyekkel foglalkozott, ő a politikai irányítást vette kezébe. Stefan lehetséges uralkodónak bi­zonyult, Montenegró felvirágzott, uralma alatt és a jólét általános lett. De nemsokára két szom­szédos állam, Velence és Törökország féltekeny- kedni kezdett, mert Slefant Oroszország ügynöké­nek tartották. Mindkét ország egyszerre üzent ha­dat. A montenegróiak elkeseredett daccal véde­keztek, de a nagy túlerő gyűrűjében helyzetük veszélyesre fordult. Ekkor avatkozott be Katalin orosz cárnő, aki eddig közönyös szemlélő maradt Fegyvert és más hadiszert küldött a szorongatott he’yzetben levő állam segítségére, amely most már folytatni tudta a háborút. A cárnő azonban ugyanakkor levelet küldött, amelyben lelep^zie Stefant, mint szélhámost. A levelet külön futár hozta és nem lehetett fölötte szó nélkül napirend­re térni. Stefan nem is tagadott, mire azonnal börtönbe vetették. De Dolgorucki herceg, a cárnő kép­viselője, azonnal belátta, hogy a montenegróiak bevált vezérük nélkül nem képesek a háborút eredményesen befejezni és ezért egészen szokat­lan cselekedetre szánta el magát. Kiszabadította fogságából Stefant és kijelentette, hogy haj'andó őt ezután régensnek elismerni. Ismét a* ország élére állt és most már Oroszország hozzájárulásá­val királya maradt Montenegrónak 1774-ig, ami­kor regényes életpályájának egy orgyilkos tőre vetett véget. A ICépes Hét előfizetési dra Praha II., Panská 12. sz. 111. emeleteimre küldendő fiessen előfizetni a ECénes Hétre

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom