Prágai Magyar Hirlap, 1929. január (8. évfolyam, 1-26 / 1924-1949. szám)
1929-01-15 / 12. (1935.) szám
1929 január 15, tedd. Az én etnográfiám Kisteleki osztozni akar Kisteleki, a házicigánynak beljebbkövetkezett ■ kapun. Nagy, ormótlan vaskapu, mester legyen aki hangtalanul birkózik meg vele. De Kisteleki már érti úrim ódon. Beljebb jött és először az udvaron ténfergő két tyúkokat szemlélgette sóvárogva, amely tyúkoknak őszidőben ugyan megkegyelmez a háziasszonyi Ítélet, — (jó tojó lesz a tavaszon), de karácsony leié okvetlenül gyors haláluk következik, — (majd veszünk tavaszra jobbat, most csak kikaparja a rózsatöveket.) Hát ezeket pislogta körül Kisteleki, aztán nagy Óvatosan beljebbkerült az előszobába. Vár itt egy ideig mindig, körülforgatja fehér szemgolyóit, aztán körülményesen krákogni kezd. Ebben valóságos művész. Ismerjük már alázatos, öntudatos, munkát kérő, pénzecskét könyörgő, közömbös, büszke krágogásait. \ A mostani azonban amolyan semleges krákogás volt, első pillanatra nem is lehetett tudni, mi-, lyen lelkiállapotban krákogta el magát házunk barátja. Aztán hangosan köszön: — Sok szerencsét kívánok! És vár türelmesen. Mert valaki ilyenkor mindig jön és kérdezi: — Mi újság, öreg? Kisteleki kettétörli bajuszát és szól: — HáLhogyha az a fa még nem volna felvágva? Ilyen politikusán tudja mondani- A felelet azonban váratlan: — Hiszen mindent felhasogatott a múlt héten! | Kisteleki megáll Aztán bólint: — Igenis! A beszélgetés itt megszakad. A bejövetel nyilvánvalóan más célból történt Át is fordítja rögtön a gondolatot, csak, hogy beszéljen: — Hoztam volna sütőtököt ajándékba, de az idén nem jók támadtak! — Nem támadtak jó termések? — kérdem én is Kisteleki bonyolult stílusábanKisteleki íelfohászkodik a ezt a Bzép mondást ereszti meg: — Támadt, támadt vőna sütőtök, de ami tá- j tnadt, az nagyrészt érvénytelen! Ha uriasan akar beszélni, ő ilyenformákat mond. így aztán elintéztük az idei sütőtök-szüret érvénytelen támadását is. Kistelekit azonban láthatóan birizgálja valami, mert még mindig álldo-, gál. Kétszer köhhent illedelmesen, aztán róm- ragyogtatja a szemgolyóit. Bajusza megrezzen. j — ügy gondoltam, hogy a gyövödelmet meg lehetne osztani. j S megáll a beszédben. Kérdően nézek rá. Pillanat múlva folytatja: — A gyövödelmet értem, mi belőlem következett! — Magyarázza meg jobban, öreg, így az ördög ae érti Ismét mélyet lélekzik és két bőséges öreg szelne rámfelejtődik: — Aezondom, ami belőlem következett A ttvz- teletes ur mondta, hogy újság következett belőlem. Már kétszer tetszett beleírni engem sz újságba s tisztelete* ur azt mondta, hogy kérjem el csak a gyövödelemből, ami engem illt! — A tisztelete* ur tréfált magával, az ilyen jövedelmet nem szokták megosztani. Ezúttal nem engedett Nagyon felhangolhatta őt á jóhumoru tiszteletes nr. — Mondta a tiszteletes ur, hogy az ur vonakodni fog. De ez jogos nekem. Törvényileg van rám- Szabva! Magam is kiváncsi volnék arra a törvényre, amely ilyen okokból kifolyólag Kistelekire rászabná a jövedelmet. Rögtön kinevezném magam modellnek vagy három szlovenszkói iró regényében. Az írásnak ez mindenesetre a könnyebbik formája volna. Ámde Kisteleki nem engedett. Konokul állott az ajtóban, felhajtotta a pohárka rumot, bevágta a zsiroskenyeret, széttörölte a bajuszát és ugylátszott, ezúttal nagyon jogosnak tartja a követelését, mert nem szándékozott tágítani sem a jogából, sem az ajtóküszöbről, ahol megvetette a lábát. — Kisteleki, mondom ekkor, — ismer maga engem? — El lehet mondani! — bólintott komolyan. — Mi már sokszor találkoztunk, ismer engem, tudja a nevemet, azt is tudja, mit szoktam beszélni és látott engem a szőlőjükben is a múltkor- Igaz? — El lehet mondani! — ismételte. — No akkor, üljön le. Félszemével rámsanditva, félve ült le az e’lőszo- baszékre. Letette a földre a kalapját s megigazította nyelve fölött a bagót. — Tud írni? — Azér vagyok törvénybeli emberi — Hát akkor, — raktam eléje a ceruzát, papirost, — írjon le engem. Azt a tekintetet, amit erre '•ámvetett Kisteleki, soha nem lehet elfelejteni Volt a pillantásában az üldözött őzéből, a riadt vadéból, a dacos cigányéból, a tehetetlen emberéből s a vesztes kártyáséból. Volt abban minden. Ránézett a ceruzára, de hozzá se nyúlt. A papír ott lebegett előtte. — Rém jók a körülmények — nyögte végül —- Csak Írja! Kinyomtatjuk és magáé lesz a gyövödelem tisztán. Hisz a tiszteletes ur is mondta. hogy csak ceruza kell hozzá! Én Írok magáról, maga pedig rólam! Tiszta munka! — Nem jó a kitalálás! — vakarta meg az üstökét Kisteleki és megnézegette a ceruzát. No, szoszkere szándék? Félkönyökre dőlt a rámnézett komolyan- ösz- szehuzta a szemét. — A szándék jó, csak az idő nem megfelelő. Megtudnám én azt csiná’ni, hanem a kezemre esett egy hasáb fa tegnap este, oszt attól #ajog a bal- váltam. — HUz nem a balvállával irl Könyvesbolt alapítás Anno Domini MDCCCLVII, — Hogyan nyílt meg Gömör legelső könyvkereskedése — megnyiltásának napján irta rá a vonalzóra, amely magában véve is ritka jószág: finom, kézzel simított, gyalult, egyenesített rajz-sin, ajándékba kapta a legifjabb cégfőnök Hollóéi rimaszombati asztalostól, aki maga csinálta neki a műhelyében, — hja, akkor még nem voltak milliméterekre beosztott gyári vonalzók sem! 1880-ban Falvi bácsi elvette a Kármán leányát, Ottiliát s vele hozományul kapta a boltot, ide s tova tehát annak is negyvenkilenc éve, hogy a Kármán cégtábláját Falvira festette át. Rozsnyó, január 14. (A P. M. H. munkatársától.) Hát bizony erről is édes-kevesen tudnának már ma beszámolni, hogy is volt, mikor egész széles-szép Gömör- országnak egyetlen könyvesboltja sem volt még, pedig igen állították már a szivek, bár lenne. Nem árt egy kicsit visszagondolni azokra a béna időkre, mikor hetedhét határon éj s napi kocsizáson, baráti szívességen át lehetett csak valami jó könyvhöz jutni, aztán az újságok sem röpdöstek úgy házhoz, mint manapság. Jó, ha egy.kicsit felborzoljuk azt a sima uuottságot, amellyel egyik fényes könyvkereskedésből a másikba sétálgat a mai entberfia, s ott akár könyökig vájkálhat az egész világirodalom minden termékeiben, aztán a nagy tulbőségből már semmi sincs kedvére. Nosza, álmodjunk egyet, hogy régen, hogy volt, s ha felébredtünk, jobban fogunk örülni a mai szép könyveskirakatoknak. Ki az ilyen dolgoknak tudója? Persze megint csak Falvi bácsi. Hiába havazik, ő a nyolcvan évtől havas fejével mégis csak hajadonfőtt jön ki a könyvesboltjából, hogy éjszakára bezárja az öreg vastáblákat, aztán hogy még ráérő ideje van, mesél a kedvemért A szemeiben a régi, fiatalos tűz lobban fel a visszaemlékezéseknél Hetvenöt esztendőt kell vissza ugrani, hogy kezdhessük. S ha már ugrottunk, ugorjunk jó helyre: Debrecen híres városába, ott is az ,,Arany Bika" nagy szálájába, ahol Falvi bácsiék minden rokonsága lagzira sereglett össze. A lakodalmas nép között ott volt Kohn Adolf lg. Hazai Samunak, a későbbi magyar honvédelmi miniszternek édesEbben a félszáz éves kedves öreg boltban a könyvespolcokon mintha ott pihennének szép sorjában a kifogyhatlan emlékezések is. Még van belőlük, legközelebb újra leemelünk nehányat, mondjuk: a könyvkereskedés őskoráról", mikor még bolt sem volt erre mifelénk, szecska között kellett csempészni a könyvet és saroglyábán hurcolni a folyóiratokat az előfizetőkhöz. Mára zárjunk, Falvi bácsi! Tichy Kálmán. apja, mert hogy szavamat ne feledjem, a Falvi bácsi édesanyja, meg a Hazai Samué, meg a Kár- máuó, a rimaszombati könyvesbolt-alapítóé édes testvérek valának. Isten segedelmével voltak még azonfelül is négyen, összesen helecskén. Falvi bácsink, — akkor még apró legényke, —■ a lakadalom örömére szép zsinóroe magyar ruhába volt öltöztetve, viselte is nagybüszkén. A lakodalmas asztal fölött csak nézegeti Kohn Adolf s egyszer azt kérdi: — Mondjátok csak, mi lesz ebből a fiúból, ha felnő? — Mi? Hát paraszt, mint az apja, — volt a válasz. — Már pedig azt nem engedjük! Kár volna a gyerekért, többre fogja az vinni. Kereskedőt csinálunk belőle. — Kereskedőt? — vetette közbe valaki — Azt nem! Csak azt nem. — Ugyan mórt nem? — Mert a kereskedő mind csal, ahány van. — No ha mind csal is, van egy, amelyik nem osalhat: a könyvkereskedő. Azt csinálunk a Jenőből — Hát aztán a könyvkereskedő ugyan mért nem csalhat? — kérdezte tovább az ellenzék. — Azért, mert minden könyvre rányomtatja a kiadó az árát s azt másképpen nem szabad eladni, csakis a rányomtatott áron. — Úgy? Nohát akkor meg a kiadó csal, ha a könyvkereskedő nem. De valamelyik biztosan. Ezen aztán nagy nevetések történtek, de a határozat valahogy megmaradt, különösen mikor Kohn Adolf igy folytatta: — Tudjátok-e mit? Friedmann Samu úgyis kint van Lipcsében, mihamar hazajön s Rimaszombatban könyves boltot fog nyitni, hozzá adhatjuk a Jenőkét! Ez már tetszett s annyiban is maradtak. Friedmann Samu, pedig, a rimaszombati zsidó pap nagytehetségü fia, a későbbi Kármán Samu, Lipsia világhíres városában sok — nagy tudományokkal szedte tele magát s igazi európai műveltséggel jött haza, hogy a könyvkereskedelem Rómájában tanultakat itthon, a kis Gömörországnak és Rómájának: Bátyinak javára fordítsa. Alig várta, hogy megnyithassa Gömör és messze vidék első magyar könyvesboltját. Jenőké édesanyjához máris ment tőle a levél: Küldjék a fiút, mert ő már boltot alapit. Hajh, de a dolog nem volt olyan egyszerű. Jenőkét minden esetre hamarosan felpakkolták, édesanyja főzött egy irgomtalan nagy fazék juhu- &06 kását, édesapja befogatott, aztán váltott lovakkal, Miskolcon át másfél nap alatt szerencsésen, minden nagyobb baj, tengelylörés és zsivány- kaland nélkül berobogtak Bátyiba, ahol Jenőkét nagynénije, Kármán Samu édesanyja szállásolta el. Samu azonközben már lázasan mozgatta a bolinyilás ügyét. Ám hiába volt minden láz: lehűtötték azt szent Biirokráciusz jéghegyei, melyeket minduntalan elébe torlasztott. Első fórumon Koreschka megyefőnökhöz ment a kérvény (rémitőn morcos-kedvű cseh ember volt, az abszolui Szótterpesztette ujjait. Aligha volt ceruza bennük az utóbbi harmincöt esztendőben. Aztán fel- . vette a ceruzát: I — Miként katonának a puska, olyanképp nekem a ceruza, mielőtt működni kellene! Jól át kell gondolni mindent, a sietségben habzik el a leves. Asztalra csapott a tenyerével: j — Hónap gyövök el, érti, hónap! És megírom a jövedelmet. Mert most sietnem kell ée hazafelé j meggondolom az egészet! I Felállt, fejére húzta a kalapját és méltóságteljesen ment ki a kapun. Soha ilyen öntudatosnak nem láttam. Akkor veBem észre, hogy a ceruzát, azt elvitte mégis. A végéu móg megír. Amilyen ember, tőin ki- 1 lelik. SíoinbaÜjy Viktor. tizmus készséges eszköze, — a fia ellenben már pénzügyigazgató lett Győrött s olyan vadmagyar, amilyen csak kell) — és el is „ntasittatolt" azzal, hogy a megyefőnök nincs feljogosítva nyomda- termékek árusítására engedélyeket kiadni. Már most mi legyék? összeült a kupaktanács: Kármán Samu, Bernolák Nándor ügyvéd (Berno- lák generális fevére), Széplaky Lajos földbirtokos, meg egy Fáy a sok Fáy közül, —- és tanácskoztak, mitt-évők legyenek, mert mégis csak nem lehet annyiban hagyni, hogy Gömörben ne létesülhessen egy könyvesbolt? Hosszas tanakodás után Bernolák kisütötte, hogy legjobb lesz, ha a budai helytartótanácshoz fordulnak, onnan talán sikerül az engedélyt kiszerezni. Tudnivaló, hogy a budai helytartó tanács főfőmogulja akkor Albrecht főherceg volt, akit nagy előszeretettel csúfoltak „Halbrechts“-nek. Hát ő hozzá adresszál- tatott az újabb instáncia. No. ennek sem lett jobb sorsa. Keserves három havi várakozás után, mialatt Kármán Samut már a türelmetlenség millió aprótüje szurkálta, — lejött a válasz: „Semmiféle néven nevezendő magyar nyomdatermékek terjesztésére engedély nem adatik. Albrecht." Nagyot nyilallott az eddig reménykedő szivekbe. No, jó Isten, magyarok Istene, most segíts, ha tudsz. Összeült újra a kupaktanács, újra keresztül-kasul megkányták-ve'ették: hova lehetne még fordulni a siker reményével? Abban egyeztek meg a vélemények, hogy* ha Halbrechts is vétót mondott, akkor már csak a legislegfelső fórum: az udvari kancellária segíthet És megírták a harmadik kérvényt, nagyon szépen, nagyon hathatósan s elküldték reszkető bizodalom- Ujal: lesz e hát eredménye? És várni, várni, keserves hónapokat kellett várni megint. Az ifjú könyvkereskedő „in spe" talán bele is őszült volna, ha még sokáig tart, Jenőke azonban finoman élt, naponta német nyelvleckéket vett Ebeczky Emil, akkori rimaszombati óraadó nyelvtanártól, — meg is tanult a várakozás ideje alatt. A nyelvleckéken kívül semmi más dolga nem lévén, Hazai Samuval járták Bátyit, különösön a kertek táját, betyárkodtak, ,',stikIiztok", a körte- és alma-állományba vittek vala véghez kemény pusztításokat Nagyvégre aztán lejött az elintézett kérvény, a megye utján, Koreschka küldte ki Kármannak, kinek is tudomására adatott, hogy semmiféle magyar irodalmi termékek terjesztéséhez uj üzlet nyitására engedély nem adatik, de akinek már 1848 előtt Magyarország területén könyvkereskedése volt, annak megengedtetik, hogy másik üzletet is nyithasson. Hát ez még mindég nem volt kéaa: mennyei manna, de mégis nagy eredmény! Most már csak azt kellett valahogy ügyesen kisütni, hogy hol van a feltételeknek megfelelő régi könyvkereskedő, aki Kármán vállalkozását segíthetné? Itt aztán megint a jó öregágyu: Kohn Adolf, Hazai Samu apja lépett akcióba. Nem sajnálta a fáradságot: elkocsikázott Miskolcra, ahol még 1844-ben nyitott egy szép nagy könyvkereskedést Heilprinn, ugyancsak nem közönséges tudományra férfiú, aminek az lett a vége, hogy nem is maradt könyvárus, hanem egyenest a világ másik végére: Newyorkba hívták meg egyetemi tanárnak a bölcsészeti fakultásra. Ráérő ideje sem maradt, hogy a boltjával sokat törődjék, azt áttestálta a segédjére, Franki Bernátra, ő maga meg nekivágott a nagy útnak, Brémáig kocsin, szekéren, váltott lovakkal, onnan aztán valami jó öreg hajóval, vissza se jött többet. Kohn Adolf pedig Frllnkl Bernáttal elintézte a rimaszombati bolt ügyét. Elhatározták, hogy társas céget alakítanak, a rimaszombati boltot Franki és Friedmann néven nyitják meg, mint a Heilprinn miskolci boltjának fiókját. Úgy is lett. 1 Ily értelemben adták be a negyedik kérvényt Korescbkához, csatolták az udvari kancellária végzését és nem sokára megnyílott Rimaszombatban Gömörország első könyves boltja, az Urnák 185'7-ik esztendejében. Kohn Adolfot nem éppen úgy ismerte a famíliája, mint aki merő önzetlenségből támogat egy ügyet s igy nem tudtak hova lenni a csodálkozástól, hogy az öreg még azt a fáradságot sem sajnálta, hogy maga kocsizzók Miskolcra a bolt- alapitás ügyében. A szög aztán ugyancsak kibújt a zsákból. Mikor a rimaszombati bolt már megnyílt, Adolf bácsi egyszer csak megiuvitálta Egerben élő fivérének ágyu-siiket lányát, összehozta az ifjú könyvkereskedővel s annak rendje-módja szerént el is vétette vele ... Franki később kiugrott a társas cégből, Friedmann megmaradt s a Fanni hagyományai szerzőjének tiszteletére átmagyarositotta a nevét Kár- mánra s most aztán már helyben vagyunk, abban a boltban, ahol a már ismertetett Tompa Mihály- epiződok is lejátszódtak, ahol Falvi Jenőke a könyvkereskedés minden tudomáuyat szedte fiatal fejébe. Innen járt fel Rozsnyóra, mint Kármán megbízottja, lévén mindannyiszor Sztrakay János akkori rozsnyói plébános-kanonok szálló-vendége, ugyanazé, aki Tompát is a Premontrei Rendházba szállásoltatta vele, amint szintén elmeséltük ehelyütt s ugyanez a Sztrakay volt az, a lelkes könyv- és irodalom-barát, aki erősen animálta Kánnánt az ifjú Falvi révéu, hogy Rozsnyón is nyisson könyvesboltot. És amint Heilprinn miskolci boltjának fiókja volt a rimaszombati Kármán-bolt, úgy lett ez utóbbinak fiókja a Falvi bácsié itt Rozsnyón, a második könyvkereskedés Gömörben. Először szintén a Kármán neve alatt nyílóit meg. 1867 október 3-An, nrnit Falvi bácsi pontosan leolvas egy elém nyújtott vonalzóról; rá van Írva, a bolt Az oroszországi lakás- viszonyok borzalmai Moszkva, január 1 \ A szovjetu'ralom egyéb ,,áídásai‘‘ közt a lakásviszonyok azok, amelyekből igazán csak úgy >,fakad a jólét". Természetesen annak is oka van. Egyrészt elszoktak már itt attól, hogy igényekkel lépjenek fel ebben az irányban, mert a legszerényebbeket se lehet kielégíteni, másrészt a mostani nemzedék nem is tudja, hogy emberibben is lőhet élni. Állandóan a legsötétebb színekkel festik le a kézművesek és munkások előtt a külföld viszonyait, annyira, hogy azt hiszik, hogy az ő helyzetük a jobb. Különben szabad idejüket a gombamód szaporodó klubokban, a sporttereken stb. töltik el és igy. az otthon mellékes, hiszen ott az ember csak —- alszik, erre meg elég akármilyen zug. Csak a régi nemzedék gondol még néha sóhajtva vissza azokra az időkre, amikor még kényelmesebben lehetett lakni. Vegyünk csak találomra egy helyet, ahol a fronton elhúzódó palota mögött, amely most már nagyon leromlott, a ház huszonhét szobájában huszonöt munkáscsalád helyezkedett el gyerekestől, az udvaron levő mosókonyhában, amelyből most három kis szobát róttak össze, egy egész tucat tagot számláló család zsúfolódott össze. Még ma is nagyon erősen érezni, hogy ott valamikor sok fehérneműt mostak. A falak még ma is nedvesek, nincs az a fűtés, amely ki (tudná szárítani. A három apró szobában lakik: a családapa -» egy szakmunkás — a feleségével, öt felnőtt és két apró gyerekkel, az anyával és egy nagynénivel A lányok egyike már régen férjhez ment; az ura és a gyereke ugyanott lakik. A lakás berendezése leirhatatlanul szegényes. Hiányzik a legszükségesebb is és hogy a házaspárok csak egy ággyal rendelkeznek, itt már régen magu.il értetődő. A gyerekek pricoseken alusznak. Minden priccsen két-két gyerek „pihen" és néhány szalmaszál a derékalj. Az ágyak lehetetlen állapotban vannak; uj paplan tuldrága volna, hiszen a bér alig elegendő az élelemre. Ha nem volna az orosznak medveerős természete, tőnkre kellene mennie ebben az életmódban. Mivel azonban egész lénye kimondhatatlanul primitív és igénytelen, megél abból a kevésből is, amit a sors neki juttat. Néha eszébe jut ugyan, hogy valamikor jobb világ is volt... de beletörődik a mostaniba, mert hiszen úgy sem lehet rajta segíteni. Hogy ilyen körülmények közt nem nagyon gondolnak a rendre, az annál inkább érthető, mert hiszen az orosz háziasszony úgy sem szívesen takarít Annál csodálatosabb, hogy abból a tucat emberfiából, aki ebben a három szobácskábán lakik, két felnőtt gyereknek mégis bátorsága van rá, hogy megházasodjon és hogy az uj férj, illetőleg uj asszony odahurcolkodjék. Az egyik gyerek, tizennyolc éves leányka, megismerkedett egy fiatalemberrel kölcsönösen megtetszettek egymásnak és rövidesen elmentek a bizottsághoz, ahol bevezettették magukat a házassági jegyzékbe. Ezzel megkötötték a házasságot. Egy ideig arra gondoltak, hogy odahurcolkodnak a férfi családjához, de kiderült, hogy ott még nagyobb a lakásínség, igy aztán a mosókonyhába költöztek. Estére néhány barátot és ismerőst hívtak meg oda, némi kolbászt, meg sajtot öblítettek le vutkival — és a dolog elintéződött. Egyszerűen házasodnak öíssze az emberek és egyszerűen válnak széjjel A fiatalasszony nyolc nap múlva megtudta, hogy az urának háromszázötven rubel adóssága van, amit lassanként le kell törleszteni. Elment a hivatalim és — töröltette a házasságát. Hazatérve az urának ezt mondta: — Nem vagyunk már férj és feleség, el kell tohát hurcolkodnod innen. Eltitkoltad az adósságaidat és nekem nincs kedvem dolgozni, hogy megfizessem az adósságaidat Fizesd meg magad! Mit volt mit tennie a szegény férfinek, — elvonult a szüleihez vissza. Ott van azután a család egyik fia, aki szia'én meg akart házasodni. A választottjának szintén oda kellett hurcolkodnia, mert a szüleinél nem volt hely. Az asszony azonban még feltételeket is szabott: csak úgy jön oda, ha alaposan rendet csinálnak a lakásban és jut keltejüknek külön egy szoba. Bele kellett ebbe törődni, bár most már a család többi tagjának két szobában kellett meghúzódnia. fi Kémes Kéé előfizetési dija Praha II., Pimská ‘ 12. sz. III. emelet cirare küldendő
