Prágai Magyar Hirlap, 1929. január (8. évfolyam, 1-26 / 1924-1949. szám)
1929-01-13 / 11. (1934.) szám
r 1989 jaronár 13, vasárnap. 11 jwjaacgBcgacr mnamm A doorni aki még mindig igy irfa alá magát: et R de aki a rendőrség szerint: fogiaíkozásnélküti, nyilatkozik IV. Károlyról, a szerb ultimátumról, politikájáról, Nietzsche szelleméről, de nincs véleménye Viktória és Zubhov házasságáról Firenze, január 11. Linó Piazza olasz regényíró hosszabb külföldi tanulmányutján Doornba is eljutott, ahol Vilmos volt német császár éli számkivetésének magányos napjait. Tapasztalatairól a firenzei „La Nazione“ cimü lap hasábjain érdekes cikkben számol be Linó Piazza, aki író létére nagyon sok olyan vonást fedezett fel a császárban hosszab beszélgetésük alatt, amire a rövi- debb lélegzetű interjúk szerzői már csak idejük szigorúan szükreszabott volta miatt sem tapinthattak rá. — A hosszú fasor végén — irja Linó Piazza, amely a kastélyba vezet, messziről szembetűnik maga az épület, Itt lakik hát a Kaiser. az az ember, aki számkivetésében is Imperator et Rex-nek, császárnak és királynak irja alá magát. A doorni rendőrség kevésbé díszes titulust talált számára. Az idegeneket ellenőrző hivatal nagy könyvében neve után ez a megjegyzés áll: foglalkozásnélküli. — A kastély szolgaszemélyzetének minden tagja olyan ruhát hord, ami élénken emlékeztet a jólismert porosz uniformisra. Talán ez az oka annak is, hogy a modoruk szigorú és megvető, mintha puszta jelenlétemet is nehezen tűrnék ... — Az ex-császár sokkal kevésbé szigorú. 'Alapjában véve úgy látszik, hogy nem gyűlöli az interjúkat, sőt amikor már végre bejutottam hozzá, az volt az impresszióm, hogy szívesen beszél. Érthető ... És mégis úgy érzem, hogy súlyos tilalmat szegtem meg és a tiltott gyümölcs édessége kisért bennem. — Vilmos császár megöregedett és megőszült. Az arcát könyörtelen barázdák szántják végig, szakálla kuszáit. Szeme mozgékony, de sárgás csikók, veres hajszálerek futnak végig a fehérjén, mintha nem volna teljesen egészséges. — Von Hertwig gróf intstrukciói alapján tudom, hogy viselkedésemnek a porosz udvari1 etiketthez kell alkalmazkodni. Én szigorúan be is tartottam a szabályokat, de a volt császár viselkedéséből és szavaiból egészen rövid idő alatt eltűnt a császári méltóság, abban a mértékben, amint ideges mozdulatai és dagályos beszédstílusa úrrá lettek felette. Ha ez az ember tiz percig egészen szabad lehetne, biztosan nagyon sokat beszélne és nagyon érdekes dolgokat mondana, hiszen köny- nyü kitalálni, hogy szinte robbanásig telve van olyan gondolatokkal, amiket egészen különböző okok miatt kénytelen magábafojtani. Az interjú azonban gróf Von Hertwig jelenlétében történt és ez nagyon sokat jelent! A gróf fenyegetően néma és sötéten mozdulatlan az egész idő alatt, mégis, mitha ő diktálná a császár szavait! — Emlékiratainak kiadása után, amelyek megjelenésük idején nagy feltűnést keltettek, vannak-e még Felségednek elmondani való emlékei? — kérdeztem. — Emlékirataim, — felelt a császár, — mind nagyobb fontosságra fognak emelkedni. Most egyre újabb fejezeteket diktálok emlékeimből, de nem tudom, hogy azokat mikor adom ki, vagy hogy egyáltalán meg jelentetem-e őket. — ügy találja-e Felséged, hogy Bethmann- Hollweg kancellár politikája használt Németországnak? — Elhiszem, hogy voltak ennek a patikának fogyatékosságai is, de nem volna igazságos dolog az, ha ezt a nagy tanácsadót olyan események miatt vádolnók, amik maguktól következtek be. — Milyen eseményekre gondol Felséged? — A központi hatalmak szövetkezésére, mely még a háború előtt jött létre. A háború ennek a szövetkezésnek csak következménye volt. — Gondolja Felséged, hogy a Szerbiához intézett ultimátumot el lehetett volna kerülni? — Nem. Ez nem lett volna összeegyeztethető Ausztrie-Magyarország méltóságával és nagy csapás lett volna Németországra is, amelyet szláv erők nyomtak. — Mi a véleménye Felségednek IV. Károly királyról? — Tehetséges fiatalember volt, de teljesen készületlenül kapta kezébe a hatalmat. Ferenc Ferdinánd erŐ9 akarata őt mindig távoltartotta mindentől. Gyengesége azonban nem sok befolyással birt az események menetére, mert amikor ő trónrtalépett, a végzet már fel tarthatatlanul haladt a maga utján. — Hogyan vélekedik Felséged a mai Németországról? — Németország lassanként fölemelkedétt bajaiból, a hosszú és kegyetlen háborúban kifejtett erőfeszítéseiből. A német népben erőtartalékok rejtőznek, amelyek lehetővé teszik, hogy ismét elfoglalja a világban az őt megillető helyet, úgy mint azelőtt. A német nép nagyszerű életképességét nem tudja megsemmisíteni azoknak az ellenségeknek irigy vágyakozása, akik tudatában vannak saját dekadenciájuknak ... Ebben a püilatnatban Von Hertwig köhintett Mintha varázserő laknék a gróf torkában: a császár megállt a mondat közepén. Megértette, hogy a politikai beszélgetésnek vége van, de, ha akarok, irodalomról, művészetről még köhögésmentesén beszélhetünk. Mégis jónak láttam olyan kérdést felvenni, ami esetleg visszavezethet a politikához. — Mi a véleménye Felségednek Nietzschéről? „ — Megcsodáltam szellemének csodálatos, mélyrehatóié képességét, noha a német népről sok téves ítéletet alkotott és filozófiája nem annyira a mindannyiunkat legjobban érdeklő emberi lélek, mint inkább a dolgok és a természet megyarázata. Végeredményben tulajdonképpen ellensége volt a német népnek. — Mindamellett sokan akarták Níetzschere visszavezetni a német politikát és megpróbálták őt úgy beállítani, mint aki elő!;e látta a háborút. — Nfetzsche ‘maga is előrelátta, hogy ezt fogják tenni vele, azok azonban, akik ilyet írtak, vagy állítottak, csak ellenoégöi Ehettek Németországnak. -— Németországnak az volt *z érdeke, hogy békésen folytassa kereskedelmi és 'ipari fejlődését. A háborút ránkkényszeritotték, mi pedig egészen a lehetőségek legvégső határáig bátran viseltük. — Milyen viszonyban van Felséged rokonaival? Mielőtt a császár felelhetne, Vou Hertwig bűvös köhintése hangzik fel. A császár intésére ő is veszi át a szót: — A francia lapok sok koholmányt közöltek ebben, a tekintetben. Viktória hercegnő, őfelsége nővére, úgy rendelkezik életével, amint azt legjobbnak tartja. A Kaiser búcsúzik. Von Hertwig gróf egészen a park hármas kerítéséig kísér, mintha meg akarna bizonyosodni a-rról, hogy csakugyan elmegyek... * Eddig tart Linó Piazza cikke. Érdekesen bontakozik ki belőle Vilmos császár é$ — Von Hertwig gróf képe ... c. R. Milliós k épbotrányob Németországban Berlini mttzeumigazgaíó lezüUött Ha egy héptolvai-handa élén — Az anhalti herceg különös képeladásai — Fiirth, január 12. Két nagyszabású botrányper foglalkoztatja most a német közvéleményt. Mind a két ügyben nagyértékü régi képek körül elkövetelt visszaélésekről van szó. Az érdekesebbik ügy utolsó felvonása most zajlik le a nürnbergi törvényszék előtt. Hét vádlottja van ennek a pernek. Részben lopással, részben orgazdasággal vádolja őket az ügyészség. A tettesek a kadolsburgi múzeumból loptak nagyértékü festményeket, ezeket azután Berlinbe vitték és ott értékesítették. A titkos tanácsos fia — képtolvaf A tárgyalás első napján a közönség zsúfolásig megtöltötte a tárgyalótermet. Főleg az egyik vádlott érdekli nagyon a közönséget. Lipomannak hívják ezt a vádlottat, akinek élete valóságos regény. Botra támaszkodva, görnyedten, halálsápadt arccal jelent meg a bíróság előtt Lippmann. Öt bünrészességgel vádolják, hogy segített a tolvajoknak a képeket értékesíteni. — Töredelmesen megbántam, hogy részt- vettem ebben a bűncselekményben — igy kezdte reszkető, megtört hangon a vallomását Lippmann. Majd az elnök kérdésére megjegyezte, hogy tiltott szerencsejátékért már büntetve volt. Azután elmondta élettörténetét. Apja Friedrich Lippmann titkos tanácsos, a berlini muzeum rézmétszetgyüjteményé- nek, a Kupferstichkabinettnek az igazgatója volt. Különös, magábavonult ember volt a titkos tanácsos. Felesége súlyos beteg volt, úgyhogy a fiatal Lippmann neveltetésével sem az apja, sem az anyja nem törődött sokat Egyébként az anyjának csaknem valamennyi rokona elmebeteg volt és heten közülük öngyilkosságot követtek el. Lippmann már kiskorában rendkívül érdeklődött a képzőművészet iránt. Tizenkétéves korában egy heidelbergi internátusba került, majd mikor iskoláit elvégezte, anyja azt akarta, hogy a külügyminisztérium szolgálatába lépjen. A fiatalember, akit csak a művészet érdekelt, fellázadt szüleinek elhatározása ellen. Végül is az apja Hamburgba küldte s arra kényszeritette, hogy egy kereskedelmi vállalathoz lépjen be. Apja halála után a Dresdner Bankhoz került. A bankügyekkel azonban nem sokat törődött, ekkor már kizárólag képzőművészeti tanulmányainak élt. Később Angliába és Amerikába vándorolt ki, majd 1907-ben végleg letelepedett Londonban, ahol müke- reskedést nyitott. Már szép vagyona volt, mikor kitört a háboru. Eklcor el kellett menekülnie Londonból és az angolok minden vagyonát lefoglalták. A háboru után egyre ellenségesebbé vált Líppmannak és anyjának viszonya. Anyja halála előtt kitagadta egyetlen fiát. Ettől kezdve Lippmann, akit súlyos betegsége is megakadályozott a munkában, egy kis berlini szállodában élt és képekkel ügynökösködött. Zsarolnak a bűntársak Bevallotta, hogy Berlinbe hozatta bűntársaival az ellopott képeket: — Nem vagyok én megrögzött bűnös — kiáltotta zokogva Lippmann a tárgyalóteremben — bocsássanak meg nekem. Ha betegségem miatt nem lettem volna olyan rettenetes nyomorban, nem álltam volna ösz- sze ezekkel az emberekkel. Most, hogy visszagondolok ezekre a szörnyűségekre, nem is tudom elhinni, hogy én is résztvettem bennük. Úgy tűnik fel az egész, mint valami rettenetes álom. Elmondotta ezután a szerencsétlen ember, hogy a lopott képek eladása után bűntársai állandóan zsarolták. A gyenge akaraterejü embertől különböző fenyegetésekkel elvették minden megmaradt értéktárgyat és mindazt a pénzt, amit a bűncselekmény utján keresett. Kihalgatták a bűntársakat is. Tagadták, hogy zsarolták volna Lippmannt. Lippmann akkor kétségbeesetten kiáltott közbe: — Hát akkor hová lett 20.000 márka értékű családi ékszerem és fehérneműm, hová lettek a ruháim, a cipőim, az órám, hová lett a 2000 márka készpénzem? A szerencsétlen ember vallomása meglehetősen mély hatást tett a jelenlevőkre. Van különben még egy jócsaládból való vádlottja az ügynek, Ármin Schmidt, egy gazdag, de újabban tönkrement régiségkereskedőnek a fia. Ez a fiatalember rászokott a kokainra és ez vitte a züllésbe. A bíróság tegnap délután hirdette ki Ítéletét: Lippmannt tizliavi fogházzal, Mayer műkereskedőt egyévi és négyhavi, Schmidt kereskedőt egyévi és kéthavi fogházzal, Gras- ket háromévi fegyházzal büntette. A herceg egymillómárkás bibliája A másik per a polgári törvényszék előtt folyik ugyan, de azért ez is érdekes. Ennek a pernek a hőse Joachim anhalti herceg. A herceg két évvel ezelőtt feleségül vette Liesel Streckroth fiatal táncosnőt. Minthogy a herceg családja hevesen ellenezte ezt a házasságot és igy anyagi hozzájárulást sem adott, a hercegnek sürgősen pénzre volt szüksége. Lehívta tehát dessaui kastélyába Gurlitt berlini műkereskedőt és kijelentette neki, hogy el akarja adni nagyértékü családi képtárát. Tizenkét százalék províziót Ígért a műkereskedőnek a herceg. A herceg mindjárt át is adott neki három képet, valamint egy bibliát, amelyet Lucas Cranach illusztrált és amelynek az ára a szakértők szerint megközelíti az egymillió márkát. A műkereskedő nyomban adott a hercegnek 30.000 marka előleget a bizományba adott műtárgyakra s azután visszautazott Berlinbe. Abban maradtak, hogy néhány nappal később a herceg egy teherautón elküldi neki száz festményét. A teherautó helyett megjelent Gurlittnél Spielinann dessaui műkereskedő, a herceg üzleti bizalmasa. Kijelentette, hogy a teherautó defektet kapott s ezért a kép- száilitmány néhány napot késni fog. Egyben felszólította a herceg nevében Gurlit- tot, hogy adja vissza a milliómárkás bibliát és az egyik képet, mert ezeket a herceg maga fogja eladni, a másik két képet pedig sürgősen adja el és a vételárat minden levonás nélkül küldje meg a hercegnek, mert a províziót majd az összes ügyletek lebonyolítása után fogja megkapni. így is történt. Gurlitt visszaadta a bibliát és az egyik képet, a másik kettőt pedig eladta és az értük befolyt 150.000 márkát elküldte a hercegnek. Erre azután másnap levelet kapott a hercegtől, amelyben a Serenissimus közli vele hogy a szerződést felbontja, mert Gurlitt az ö „engedőimé nélkül adta el a képeket4*. „ ** Most azután Gurlitt különböző elmaradt províziók címén félmillió márkára perli az anhalti herceget. Ennek van is némi alapja, tekintettel arra, hogy a herceg most adta el a bibliát egy másik műkereskedő utján másfélmillió márkáért Morgannak. Péterbe naplója Már mindenki ir naplót. A rablógyilkos bácsik, a görl nénik. Ma lettem egy éves. Búcsút veszek életem apró-cseprő hazugságaitól, a dudiitól — ó, ifjúkori illúzió, a csörgőtől, a guminadrágtól és megírom memoárjaimat. Kérem, ne nevessenek. Hisz ma már mindenki ir, aki kikerül a pelenkából: lírát leginkább, a szárazabbak a humort művelik, a hasfájósak kritikusnak mennek. Az én pályafutásom ott kezdődött, hogy nagyon- nagyon szegényen, mezítláb, dideregve jöttem egy hosszú útról, azt hiszem, éhes is voltam: senki nem gondolta volna akkor, hogy én leszek az a nagy izé... tudós, vagy vasutkirály, vagy feltaláló, vagy olajtrösztelnök. vagy Saljapinutód, aki bizonyosan leszek, mert a famíliában már szó van róla. Tehát nem volt semmim a világon és saját tehetségem és szorgalmam árán jutottam el idáig. Ezen alkalomból köszönetét szavazok a Doktor bácsinak,' aki ma egy éve kisegített engem szorult helyzetemből: már nagyon untam a közös háztartást, a szuverenitás híve vagyok, különben is a koszt sokkal jobb itt, éljen a független demokrácia és a hintaló, amit ma kaptam. Kedves Doktor báesi. tudom, hogy Maga proíe- zsált a gólya világban, mert ott még nem volt szavazati jogom, mondja meg nekem őszintén, mint férfi a férfinek — meddig kötelező a mai csecsemőknek a gólyamesében hinni? Sajnos, én már olyan felvilágosodott vagyok, tudom például, hogy azt a kéményseprőt, amit születésnapomra küldött, nem lehet megenni, se a nyulacskát, a négylevelii lóherét, amit szerencseképpen kaptam, pláne nem! Az ember végtére is nincsen' fából, hogy mindennel csak játszók és ne haraphasson belé! Korán kell megkezdeni a csalódásokat, Doktor bácsi. De énrám nincs panasza, ugye? Mindig tapintatos voltam. Ahogy megpillantottam a világot, s abban az Ön szimpatikus arcát, rögtön láttam, hogy egy igyekvő, ambiciózus fiatalemberrel van dolgom és buzdltólag ordítani kezdtem, ami körülbelül azt jelentette: „Ne félj, itt vagyok, tudóin, hogy Tiéd a felelősség, no nyugodj meg, három kilót nyomok és élek istenbizony, remélem, meg vagy elégedve?44 Hogy tudok-e már beszélni valamit? Nna... csak úgy halandzsázom... mint a miniszterek... engem is tehetséges fiúnak tartanak, mint őket és biztatás vagyok a jövőre nézve, mert nem nyilatkozom, csak sejttetni engedem azt, amit ők szeretnének hallani tőlem. Ezt nevezik diplomatikus eljárásnak. Délben kikocsizom. Nézem a lovakat meg a pó- lyásnőket. Csodálatos! Egynek sincs kiberetválva a szemöldöke és ru- zsozva a szája, pedig a pesti lapok azt írták, hogy már a csecsemők is festik magukat és egy sor szemöldököt viselnek. Hja a vidék, a ió vidék. Mindennel lemarad. Mozgalmas napom van. A gTatulánspkat kel! fogadnom, mindegyiknek megmutatni, hogy hány lépést tudok járni, azután repertoirom többi számai következnek: 1. hogy szereted Apukát? 2. hogy ugat a kutya? 3. hogy haragszik a gyerek? 4. és ki vette az uj cipőt? Ezekután lefényképeznek, a Nagymama papír- csákót nyom a fejébe és csicsereg, a fényképész féllábon ugrál trombitálva, az egész ház nevet, liahofáz, csak én nem. Inkább elalszom, pedig az Tolt a tervein, hegy ma csak ringatással fogok elaludni. Mi az megint? Mit akarnak tőlem? Hogy nyilatkozzam a sajtó számára: mi a véleményem a modern gyermeknevelésről... Sírok, bömbölök! Anyukám azt mondja, biztos jön a fogam. Nem igaz, nem igaz, nem igaz!! B. Palotai Boris.
