Prágai Magyar Hirlap, 1928. december (7. évfolyam, 275-296 / 1902-1923. szám)

1928-12-23 / 293. (1920.) szám

1&28 december 23, vasárnap. 31 Levélhez készülődés Irta: Szombalhy Viktor Andris, Csépe Andris, szétnézett a szobában . és nagyot kurjantott: — Levelet írok! S hogy mindenki átórezze ennek a jelentőségtel-, jes pillanatnak súlyát, hozzátette még:-í- Tehát csend legyék! í^zután egy ideig nem történt, semmi. A ka­szárnyaszobában tovább lármáztak a fiuk, anél­kül, hogy figyelemre méltatták volna . C.tsépe Andris nagy akaratát. Ilyenkor, vasárnap dél­után, akinek szabad kimenője van $ aki sem a fegyvervizitnél, sem a ruhapuc-olás kivizsgáiatá- nál nem kapott olyasforma intéseket, amelyekből kifolyólag a£tán a szobában kell átu.na (koznia a délutánt, az a csorba tükörben m,egbo;otvá"kozott azzal a kínos borotvával, ami már csupán berreg szánt, de semmit sem arat, különösen szakáUt nem. aztán felhúzta a csizmát, rácsatolta a sar­kantyút, fejébe illesztette a sapkát és eltávozott. Gyorsan pedig, mert félnógykor kezdődik az első mozielőadás. Andris azonban otthon maradt. Végiyboro: álta képét a viharedzett borotvával, b ke te tim- óva] a vérző helyeket, felborzolta a haját és újból elki- áltotta magát:-r- Levelet írok! Mert ez olyan nagyfontosságu esemény, amit mindenkinek illik tudni és Andris nem is titkolta, mert nem volt benne semmi titkolnivajó. Hárman-négyen csellengtek a szobában. Az egyik komótos mozdulatokkal kent zsirt a pró- funtjára és bicskával nagyot kanyaritott rajta. Azt képzelte, a réten szalonnázik. Andris körülnézett. Megigazította nyakán a gal­lért, letörölte a csizmáját és az ászaihoz lépett. Tegnap súrolták kőporral az asztalt s a fi hér fi­nom por helyenként még belepte az asztallanját. Andris óvatosan törülte végig kabátujjáva, az asztallapját, közelhajolt a deszkához és kétszer ráfujt vigyázva. Miután igy megtisztította az asztalt, hozzáiga­zította a lócát. Ráült a lócára, kipróbálta honnan esik jó világítás, közelebb, távolabb húzogatta ma­gát az asztalhoz, ráhajolt, mindakét karját szét­terítette, mint aki mindenképen irri akar. Újból felkelt, a lóca túlsó végét közelebb húzta az asz­talhoz, arról is letörölte a port s végül az egész szerkezetet a?: ablak mellé tolta. Most előhúzta az ágy alól kicsi, fekete ládáját, beleillisztette a kulcsot, szuszogott fölötte egy ideig, aztán levélpapírt halászott elő, borzátartozó boritékkal. Meg egy. apró, igen apró kéjecskét. Lerakta mind az asztalra pontosan, féloldalra vág­ta fejét s ugv pillantott oda. Ekkor odahozta a tintát, azt a ülásfekete üve­get, amiben korom, levakart tintaceruza "esték, vjz, minden volt mát és általában arra használták, hogy írjanak vele. Vigyázva tette le az üveget egy hatalmas ujságpapirosíá s melléjefektette a tollat. Miután igy mindent óvatosan. elrendezett, be­csukta az ablakot az asztal mellett, mert szél le­begtette a levélpapirost s elvégre széhihaiban írni nemigen szoktak az emberek. íráshoz nyu­galom kell. Ennek okából tenyerével a lócára csa­pott és elparáncsolta magától a zavargókat: — Most már aztán csend! így tilt hozzá a fontos művelethez. A lócát jól maga alá húzta, meglóbálta magát rajta s az asztal bal lapja alá dugta zsebkendőjét, mert inogott egy kicsit az ármányos deszka. Lá­bát szétvetette és mindent a kezeügyébe húzoga­tott. A tintásüvegből óvatosan csavarta ki a dugót és mivel tegnap valaki nagyon erősen benyomta, hát a fogával is segített, emiatt aztán fekete lett a szájaszéle, amiből következőleg ki kellett huzni a zsebkendőt az asztállap alól s-rendesen megtö­rülközni vele. A dugót vigyázva letette a földre, aztán kezébe fogta a tollat. Jobbkezével össze­markolta a tollszárat s balkeze hüvelykujját ki­nyújtotta a levegőbe. Száját összeesüceöritet'.e szeme ráragyogott a tolira s a pennát rányomin- totta a bal hüvelykujjára óvatosan. A fcollacska kétfelé nyílott, mint egy nevető száj és apró vo­náskát rajzolt a hatalmas ^.örömre. Andris elégedetten bólintott. A tollat vissza- . tette az asztalra és felemelte az üveget. Körbe­forgatta egy kicsit a levegőben, aztán a világos­ság felé tartotta, jobbszemét behunyta és úgy méregette a tinta lehető mennyiségét. Meg-rmg- kavarta a tintát s hogy még elég magasan raj­zolt belső foltot az üvegben, visszakoccantotta az asztalra. ' Toll, tinta tehát megfelelő. A papiros kerül igy aztán vizsgálat alá. Kettéteriti a papirost, megné­zi, rásimit. Ekkor előveszi a kis képecskét, — ró­zsaszínű három rózsa, — kiölti nagy piros nyel­véi; és rányálaz a három rózsára. Most hi telen rányomja a papiros felső sarkára, teljes tenyeré­vel rátámaszkodik, a képecske elcsúszik s az egész műveletet kétszer meg kell ismételni a ké­pecske csúszásai miatt. Végül is a háromrózsák virágjukkal lefelé egy kicsit részeges álláspontot foglalnak el a papiros tetején, de nem ajánla qs negmozgatni őket, próbálta ugyan mutatóujjának Itőripével, d.e majd, hogy a papirost is velcszaki- iotta. Jó a rózsa, akárhogy van is, csak rajta te­gyék. .. . Valaki föléje könyökölt. „Mint csinálsz, And­ris?" Andris mérgesen szól: — Hagyjatok, isz a vak is lássa, hogy levél íródik! . Erre ismét magára marad. A papirost maga elé teríti, jobbról pijl^nt rá. balra húzza, ba’ró! les fölé, jobbra vóüja kissé, mert Írás csak úgy sike­JV. JaczkóOlga: Virágzó cseresznyék A Kazinczy Kiadóvállalat kiadása. Ára 20 K, t?ei majd minden esetben egészen mádképp N. Jaez-kó Olga novellás kötete szép doku­mentuma a szloveuszkói magyar irodalom önérléktiségónek. Ösztönös ősbeiietség írásai, amikben sokkal több a tiszta talentum,' mint az írói mesterség bírása. A nőik Írásaikban rendszerint dekoratív művészek, könnyen agyonmóraiizábják alak­jaikat s hajlanak a szépítő idealizálásra, ami sablon osságra csábítja őket. N. Jaczkó Olga ellentéte ennek- Célja több mint dekoráció, több miijt moralizá'ás, több mint '©chöngeistkedés. Élet keresés, élet- tükrözés. Sehol egy mesterkélt ■ vonás, síéből egy liarnis hang, semmi prűd kényes kedés. Ez az Írásmód nem vasárnapi kedvtekésből, hanem belső vaJ’omáe^zOkeéghő 1 ered, ami rz írót íróvá avatja. Ez az asszony nagyon közéből, nagyon közvetlenül és eredeti meg- v'lági'ó-hm látja az életeit, a ruLén/'öMi. fa’u és a kisváros alakjait. Nincsenek eab’ónjai, nUndept egészen elölről csinál. E^ért min- i den növel’árában, még a kevésbé s^kerül- l Lekben is, van valami őseredeii iz. Történe­alakulnak, mint ahogy az olvasó sablonérzé­ke várja, sokszor tán egészen sután is ala­kulnak, de ennek dacára életesek, sőt talán épp ezért oly ételszagnak. Novellái a reális valóság erejével kötnek le. Belső feszültség sodorja előadását. Ez a sodródó és magával sodró dinamika emeli Jaczkó Olgát az átlag nőirók fö’é. Realizmusa úgy hat, mintha otosz elbeszélőt olvasnánk, pl. a megrázó erővel megírt „Sírásó Péteroé“~ben. Eredeti meglátásai vannak a „Leányintézfet" rajzá­ban, úgy hogy ez az irá's megközelíti Kaffka Margit hasonló témájú írásának ereiét. Jaczkó Olga ment a prüdéiriától. Nagyszerű e’őnyeit érezni ennek úgy a mély Jelkieégü „Virágzó cseresznyék", mint az „Elhagyott asszonyok" ciimü elbeszé’éeben. Ezzel válik írása igazi élő emberi dokumenlummá, élet- tanulsággá. S minden esztétikum ősmagva mé"i'S csak mava az élet, az é’etszerüség. Jaczkó Olva könyve irodáéi érték a szó legn e m-eesbb é rleimében. (d.) rül kedvezően, ha az ember arányosan látja ma­ga előtt a papirost. Most fogja kezébe a tollat. Akárha gerend/.t markolna meg. Beüti a tintába és lerázza a c-s- p- peket, Mivelhogy szárazra rázta újból meg ^ártja, de olykép, hogy végül maradjon rajt már ti ta is. A tintás tollat végighuzza a papiroson, de nem a levélen, hanem az újságon, amit óva torságból te­rített az asztalra, nehogy baj történ‘ék munka közben. A toll fröccsen egyet, ezer ap ó tintapont hull a papirosra, úgy, hogy az egész eszközt ki kell ráncigálni az újságból, amibe bclcragadt. A toll két kis félhegye egymásbabotiott. — Ejnye! — méltatlankodik Andris és rá- nyommintja hüvelykére a tollat, hogy kiigazitód- jék. Hüvelykéről pedig óvatosan, nyeivheggj el, súrolja le a tintát. Igazán, minden elő van készítve. Papiros, toll, tinta, háromrózsa. No; most tehát! Ingujját felgombolja és hátratüri lassan mindkét karján az inget. Feltüri jól, mint aratáskor, mert dolgozni csak igy lehetséges. S mi volna a levél­írás, ha nem a legnagyobb munka? Meszfcelen két karját szétfeszíti az asztalon, kö­nyökével megverdesi a deszkát, hogy jól, ké­nyelmesén'irhássön, ha mái rászánta ezt a vasár­napot. Akkor aztán óvatosan belépőkként a te­nyerébe, összedörzsöli a kezét és mégragadja új­ból a tollat. Toll a kezében s előtte a papiros, feltürt ujjain dagadnak az izmok. Munkára fel, jó katona! Lassan kanyarir.tja az első betűt s nini. az egész szó kiformálódik türelmesen: — „Kedves". Most megáll s egy átfogó pillantásra! összegezi a hat betűt. Jól indul. Ám, hogy újból b<rLd,'fi tollát az üvegbe, túlsók tintát markolt fel vala­hogy vele, mert e pillanatban kövér, figyelmet­len poca hull a papirosra. Andris leteszi a tollat és megbotránkozva néz végig a váratlan szeren­csétlenségen. Aztán óvatosan hajlik kö'elébb ki­nyújtja a nyelvét és egy gyors mozdu’attal végig­sodona a folton. Kétszer is. Simára nya’ta. — Phi! — prüszköl keserűen s a zsebkendő új­ból használatba kerül és evyre tintárabb tesz. A pcca helye szárad. Meglebegteti a papirost. Aztán folytatja a betürakást: .......Szüleim sógorom És Juliska!!!" Pompásan meny. Elég is ennyi egyelőre. Nekí- könyököl a levélnek, amire a családnak is, Julis­kának is. mindenkinek egyszerre, mert nincs idő ám, írni fog. Homlokát cs.szcránco1ja s mereven néz a hetükre. Gondolkodik. Mert a nehezebb rérz most következik. Valami szépet kell kieszközölni, szép me'e evőgyv zfürdö 0 mágus Fátra tövében. Te ’ i szezon. mondjuk olyat, ami azt mondja: „ne haragudja­tok, vagy talán karagusztok. hegy nem kanok tő­letek se levelet se pénzt. Mért haragudtok?" — Valami ilyennel kell kezdeni, gyönyörködően. Dekát egyelőre csak ezzel van készen: „Kedves Szüleim sógorom És Juli kat'!" S ez az egész olyan szép! Nekikönyököli az asz­talnak és nézegeti. Mindenkinek, akit megszólított a levélben, feltűnik előtte gondolatban az. arca hirtelen. Vájjon .mit csinálhatnak?- Ott is vasár­nap délután van, ott is négy óra. Nem lehet ott sem más óra járás. Talán ennyi elég is volna: „Kedves Szüleim sógorom És Juliéba!!!" Miért nem lehetne ezt elküldeni, igy? Vagy meg- iródött ebben a sorban minden, vagy hiábava’ó az egész levél. Bizony, igy is el lehet- ezt kü’dcni. Minek egyebet írni? Benne van ebben a katona szive egészen! Rákönyőköl az asztalra és elnézi a háromrózsá­kat. Az ablakon túl hány már a nap, egy idegen, nagy hegyre világit s egy ismeretlen, idegen vá­ros tornya bámul az esti szürkületbe ... Ró zsaher vadás — Rimaszombati PetőH-emlék - Irta: Schmidt Altila Patikárus Ferkó szárazfájátó! hangqs a pesti Komló. Gömöri uraságok vigadoznak benne. Járják a messze földön híres gömöri csámpást, valójában kopogós csárdást. Ha a mennyei gondviselés oly bőségesen árasztaná rájuk áldását, miként ők ezúttal elárasztják vala szomjuhozó torkukat a badacsonyi szőlőhegy szivetderitő nektárjával, bizonyára nem akadna náluk áldottabb élőlénye e sárgolyóbisnak. — Hej, csapiáros, — szól egyikük a Komló gaz­dájához, — messze földről jöttünk, hogy Petőfi Sándort láthassuk. Azt mondták, ez a tanyája. — Ha rolléja a theátrumban véget ér, — hang­zók a válasz, — ide siet Ma a Szökött katoná-ban Gémesy nótáriust játsza. Mig e párbeszéd sok mindenre átszökdécsel, két magyarruhás férfi lép a Komlóba. Élénken beszélgetnek. — Ha én Petőfi volnék, — kezdi az idősebb, — kit költői zsenije oly szédítő magasba lendített, színpadra sohase lépnék. t- Lendvay ur, — veszi át a szót a fiatalabb, — talán gyerekes megátalkodoüság: mindhiába, nem tudok eTköszönni a világot jelentő deszkáktól, a festett élettől. —- Édes öcsémuram, kinek nincs rátermet'sége, hagyja el, különben élete, véjgéig a gúny tövisein lépked. Kis híjjá, hogy ma is füttyöt nem kapott, mikor Ju'.csa kisasszony a menyasszony helyett azt találta mondani, hogy Julcsa kisasszony a vő’egény. — Mindazáltal jó a kedvem, ami diadalórzeteni jele. — Diadal? Nagy tévedés. — Jó bátyám, azt Ir'szi, hogy ma megbuktam.. — Sajnos, nincs másképpen. — Akkor el kell búcsúznom a színészeteitől. Fájdalmas szívvel mondom: Eddig Thália papja voltam­Most szerkesztősegéd leszek. —- Ott ül Petőfi, — mutat egyik asztalra a korcs­ma ros. — Melyik? — kérdi a gömöri ur. . — A halovány, olajbarna arcú, csinosan öltözött, sovány ifjuember. — Nemde, az a tüzes, szikrázó szemű, ki Byron módjára kihajtott inggallért visel? E szókkal hozzá rohan­— Hazánk legnagyobb lantos költőjétől, — szól — bocsánatot kér Széplaky Lajos, hogy ide bá­torkodott. Adorján Boldizsár üdvözletét hozom Gömörkisfaludbői. — A Bódiét? — kérdi Petőfi. — Köszönetéin jeléül kézét megszorítom. A Bódi fejét pedig meg­mosom legközelebb, amiért oly régen hallgat a pennája. Üljön hozzánk, nem lesz ellenére Lend- váy urnák sem. — Lendvay ur? Nem távozunk Pestről, mig a nagy művészt a színpadon nem láttuk. — Néhány nap múlva — veszi át a szót Lend­vay — Bánk bánt fegom eljátszani. — A bitetákat holnap megváltom. Most pedig könyörgöm, ne vessék meg invitálásomat, legye­nek a mi szerény asztalunk szívesen látott vendégei. Szép’.akynó feltűnő szépsége, kedvessége a köl­tőnek könnyen lobbanó, fogékony lelkét földerí­tette. Rideg, zárkózott természete megnyílt. Csil­logtatta előadó-képességének eredetiségét, zamat­ját. Mikor néhány, még kiadatlan költeményét olvasta, a költői erő. a kifejezések művészete el­bűvölte a társaságot, kivált Széplakyné serdülő húgát, Dapsy Rózát. — Ez az ábrándos fruska — mutat reá Szép- lakynó — rajong a költészetért. Maga is ir verseket. — Ugyan, ugyan, édes néném, — szólal meg Róza nekipirosodva — hogy árulhatja el gyönge- s égernek — Szeretném azokat olvasni, — szól Petőfi. n Szeligáné kacsái Irta Köoes Károly Ha az öreg Ferencsiknó még élne, bizonyságot tehetne arról, hogy a kacsákról szóló históriát úgy adtam elő, ahogyan tőle hallottam. Itt nincs szükség az iró fantáziájára. A, novellairó szeré­nyen visszavonul s átveszi a szót Ferencsikné. — Hát az úgy volt, hogy mi akkor falun lak­tunk. A szomszédunkban lakott egy Szeligá i-. ne­vű öreg asszony, összes gazdasága egy fé'.szar- vu csopák tehénkéből, egy süldő malacból és i.at kacsából állott. Bár értékre ez a hat kacsa volt a legcsekélyebb, mégis ezek állottak a legközelebb az 9 magányos, öreg szivéhez. A tehénkét meg a süldőt, ahogy kora reggel kihajtotta, csak tsta kerültek haza s igy nem tudott velük úgy ő^sze- barátkozni, mint a hófehér kacsákkal, akik min­dig körülötte forgolódtak s ha napközben el is tö- työgottek a ház tájékáról, egy kis idő múlva megint csak vissza szállingóztak ólónk sápogás- sal. Messzire, nem merészkedtek, nem úgy mint a libák, amikből egész nyájra valót hajtott ki a pásztorgyerek a faluból a nagy árokhoz. A ka­csák csak a Feueraian szeszfőzdééig merészked­tek, ami a falu közepén volt, a régi maion mel­lett. A szeszfőzde mellett volt egy tó, inkább olyan pocsolyaféle, ahová levezettek a szeszgyár­ból kikerülő mindenféle moslékJölyadékot-. Tgy augusztusi napon sokáig elmaradtak a kacsák. Éppen értük akart menni az öreg Szeligáné,! mikor feltűnik a dombtetőn a pompás nászruhás gácsér vezetése mellett a, hat fehér, jószág. De valahogy nagyon bizonytalanul lépegettek s egy-egy kifor­dult a sorból s ott is maradt. Rémülten és liheg­ve szaporázta a lépteit az öSztövér Szeligá-é. de mire elérte a kóválygó kacsasort, már csak kettő állott a lábán; még a gácsér is kidőlt s ott fe­küdt valamennyi behunyt szemekkel, mozdula'.la- nul az ut porában. Szegény asszony azt sem tudta hamarjában, hogy a két élővel töröd jön-e, vagy a holtakat élesztgesse!! S amíg a holtakat kezds élesztgetni, addigra a kettő' is készen volt 8 a társai sorsára jutott. Haza szaladt egy hátikosár- ért, belarakta a hullákat s keserves siránkozással megindult hazafelé. Otthon is élesztgette, de hlá/» ba! A szomszédok is megsopánkodták, de a ha­lottakat ők sem tudták életre kelteni s magyará­zatát sem tudták adni a titokzatos esetnek; Egy­szerűen azt mondták, hogy kolera. S hogy mégis a veszett fejszének nyele-maradjon s a drága pe­hely és tollazat kárba ne vesszen, megkopasztotta, őket s a meztelen hullákat a pincegarád árnyéká­ba fektette, hogy reggel odaadja majd a fa’u ci­gányának. Egész éjjel lázálmok gyötörték sze­gény Szeligánét. Agya zúgott a képzeletbeli ka- csasápogástól s amikor hajnal tájban elnyomta az álom, hirtelen felriadt az éktelen kacsasápogásra. A kacsák szellemei kísértették, vagy eleven ka­csák sápogása ez? Felkel-, félve nyitja ki a pitvar ajtaját, hát ott ■' sürögnek körülötte az ő m-egmez- telenitett kacsái. Egytői-egyig mind a hat. Lsz- süefu.tottak; a csodára á szomszédok is s egyik-má­sik babonásább újabb véres világháburot jósolt az isteni csodábóL * Minden csoda csak három napig él. De ez a csoda a másnapot sem érte meg s még aznap meg­oldódott a rejtély; A szeszgyárban összetört egy szesszel telt hordó s a tartalma kifolyt a csator­nán. A kacsák teleszürcsöltók magukat s az.ere­jétől elkábultak. S mikor a. szesz elpárolgott a fe­jükből, mint a részeg ember, ha kijózanodik, ma­gukhoz tértek. — Fiókom számára írogatom, csakis házi hasz­nálatra valók, — veti oda Róza. —■ Majd megmutatja Rimaszombatban, — veszi át a szót Széplakyné — hová Petőfi urat jó szív­vel elvárjuk. — Nyugtalan természetem — mondta a költő — szüntelen utazni, kóborolni késztet A jövő év tavaszán fölkeresem Kerényit Eperjesem, Pákhofc Igión, Adorjánt Kisfaludban. Dehogy kerülnénj el a rimaparti várost, hol ilyen elbájoló, szép asszony vendége tehetek. ­— Petőfi komám, szólal meg IíuSZthy.. •— május vége felé lesz a tiszlujitásunk, akkor jöjj, meglepetést, tartogatunk számodra. — Sajnos, — vág közbe Soldos Béla — nemesi kutyabőr annak a conditio sine qua non-ja, — Én ugyan a kiváltságok ellensége vagyok, — mondja Petőfi — de ezúttal elárulom, hogy a Petrovicsok (nagyapám még igy irta nevét) arma- listica família. Nemességünket a XVII. század derekán hirdették ki Vágujhelyen. Címerünk: Kék mezőben zöld hármas halom, rajta könyöklő, páncélos kar, mely kivont kardot tart, fölötte aranyleveles korona és sisakdísz. — Akkor vivát, bruderkám, — rikkantja Szent- miklóssy — tervünknek nem tesz akadálya. A gömöri urak ősi, nemes erkölcseikhez híven körömpróbáig üritgették a pohár aranyitalát. Vigadozásuk késő éjszakába nyúlt. A tiszt újítási senki se várja oly izgatottan, mint a szép hajadonná nőtt Dapsy Róza, a család kedves Rózsája. — Hugocskám, mindig a restauráción kőricál az eszed, a jövendőbelid most kerül választás alá? — kérdi Széplakyné. Róza felelet helyett pirulva elszalad nénja közeléből. Végre elérkezik a választás napja. Egybe- gyütekeznek Gömör urai nagy számban. E’ő ieiki ről még Gyöng/össy alispán, a tyres költő és S?échy Anna Mária grófnő jogtanácsosa mondta, hogy büszke vagyok vármegyénk szép nemességére. J A sok fülsiketítő éljen egymást kergeti, a koría-.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom