Prágai Magyar Hirlap, 1928. december (7. évfolyam, 275-296 / 1902-1923. szám)

1928-12-23 / 293. (1920.) szám

í

32

mB&GAjAWóiARK I

ERDÖHÁZY HUGÓ:

FEHÉR ABLAKOKRÓL

Kisváros. Lelkem száműzött búvóhelye,

ahol fehér halott csöndben él a szárára.

mely úgy tudott lélegzetre kapni,

mint éhes vetések pihegö nyárban,

halálos perzselő égi tiizeknél

égi könnyet várra: ázva, fázva boldogan ...

Ablak. Fehér messzeségek ládikós házai,

címeres tornácok ősálmu súlyos csendje:

fiuoin gumirádlik diszkrét ló-galoppja

zenél a halk délelőtt szagos susogásában,

virág: cserépben a legszebb ajándék reszketeg névnapra

és diákcsókok égnek minden kopott kövecske emlékén ...

Uccák. Zeg-zugos álmodó történelmek,

ősi büszkeségek márványba öntött kegyelete:

állj meg, idegen, mert itt él az igazi Szeretek

imádott-móly bála az ősi fészek

kirepült hatalmas szárnyú lobogóinak.

lobogó lelkűknek, talán Jókainak, talán Kazinczynak.

talán az érmindszenti kúria örök-fehér

hősi halottjának: áldott legyen...

Kapu. Kapuk, kis kapuk, nagy kapok, rácsos kapuk ésr esti találkák ...

A legszebb szerelmek búvóhelye,

rohanó esték csókforró tavaszán

én is igy álltam kis városom

huvó kapuiban regényszáriryu nagy szerein:

ifjnság-szédiilt édes bódulatában ...

Kisváros. Lelkem száműzött búvóhelye.

ahol fehér halott csöndben él a szavam.

mely ngy tudott lélegzetre kapni,

mint éhes vetések pihegö nyárban,

halálos perzselő égi füzeknél

égi könnyet várva: ázva, fázva boldogan...

(Komárom.)

Játék a pódiumon

A műkedvelő előadások szezonja .körülbelül egybeesik a fagyott lábak szezonjával. Mihelyt, leesik az első dér, a hő, vagy karácsony felé hajlik az esztendő vonala, a megfagyott lábak kiújuló bizsergésével egyidőben, kivétel nélkül minden esztendőben megjön a műkedvelő ifjúság játszi kedve és az aktívabb természetűek rengeteg hercehurca, veszekedés és szenvedés után rövid időre kilábalnak a bajból. Ez a járványszerii téli betegség ugyanis pódiumot kivan, egy „előnyös" szerepet, néhány viharos próbát, telt házat és hogy előadás után legalább két hétig a család minden tagja bekasszirozhassa az elismerő nyilatkozatokat á Katókáról, aki a Gyurkovics-lányokban felülmúlta önmagát. Még szerencse, hogy ennek a gyilkos • kórnak orvosa van, a jótékony egyletek elnöknői személyében, akik energikus léptekkel, de az arcukon simogató mosollyal nyitnak be a szenvedő pacienshez:

— Ne ijedjen meg. kedves, nem gyűjteni jövök, j annál is többet kérek, a személyes támogatását ! szeretném igénybe venni. — Paciens szeme fel- I fénylik, — titokban huszonhat csokorral körítve ott látja magát a színpadon, — de azért szerényen elhárítja a kitüntetést, mert ez — nem tehet róla, — a jómodorral jár. meg aztán a hölgy capliz- hat is elvégre egy kicsit, ha meg akarja nyerni a szerepléshez Ibolykát. Eredmény persze az, hogy az elnöknö távozása után Ibolyka a plafőnba ug- j rik örömében és a mama egy melankőlikusat sóhajt arra gondolva, hogy hiába, az ilyen tehetséges gyereket igazán csak a köz boldogitására szüli az anya.

lA próbák, jobbanmondva a kezelési időszak eltart rendszerint három-négy hétig, nem mintha a próbák kedvderilő injekcióiból nem lenne keve- j sebb is elég, hanem mert közben visszatérő lázként j jelentkezik a szereplemondás, sértődés és egyéb kísérő jelensége a műkedvelő előadásnak.

Mindez azonban érthető, mert sokszor megesik, hogy például Fineikének, aki tavalyelőtt a főszerepet játszatta egy egyfelvonásosban, ezidén csak párszavas szerepet juttatott a tapintatlan rendezőség, amit természetesen vissza kell utasítani, mert •■.vagy érvényesülhet az ember, vagy ne nevettesse Iri magát". Az ilyen hecceket rendszerint a mama sugallja, akit a Fincike szerepvállalásánál többek között a következő praktikus előnyök csiklandoznak:

Hátha igy sikerül kiugratni a nyulat a bokorból.

— A régi ruhákat színpadi toileünsk lehet át- csinálni egy kis strasszal. virággal, találékonysággal.

— Egy leánynak mindig az érdeklődés központjában kell lennie.

— Sohse lehet tudni.

— Hadd pukkadjanak.

— Jó, ha az embert ismerik.

Az idegekre menő, változatos procedúra után végre megszületik az előadás. Mindig akad a városban egy-egy gyöngédlelkü hölgy, aki díszletnek kölcsönadja a szalóngarnituráját és az állőlára púját, egy másik a perzsaszőnyegeit és a zongora- számhoz egy Beethoven-szobrot a zongorára. — Az öltözőbe likőrt és konyakot a fiatalember szereplők hoznak, a nők a szobaleányokat, mamákat, testvéreket és rokonokat, hadd segítsenek az öltözködésnél.

Műkedvelő előadások vidéken a legbájosabbak.

A próbákon jelen van az egész város, a darabot a Fogatlan nagymamától kezdve, a csecsemőkig

mindenki kívülről fújja és az előadás maga olyan meghitten családias hangulatú, bogv öröm nézni. Egy kis vidéki városban például szem- és fülta- nuja voltam annak a jelenetnek, amikor egy kövérkés hölgy a bibliai élökcpjelenetné! minden nagyobb hókusz-pókusz nélkül átszőlt az egyik szereplő kisleány mamájához:

— Giza, látod milyen jól mutat Arankán az a vacak Iámé? Az ember azt hinné, hogy...

Édes volt.

A napokban végignéztem egy gyermekelőadást. Egy kicsi pódiumon, egy iskolateremben. Rengetegen voltunk felnőttek, sőt mondhatnám, mindnyájan felnőttek voltunk, a gyerekek voltak a legfel- nőttebbek, de ezt a nagyok nem vették észre. Érdekes, most láttam meg. hogy az emberek csak a kartársaik hibáit nem bocsátják meg. de a következő generációnak mindent elnéznek. Voltak ott kisleányok, farka ruhában, fodrosán és erőltetett frizurával, meg Sima matrózruhásak, ügyéíogyott' és talpraesett kisfiúk és a közönség minden egyes kis produkciónál anyásán összebólintott: milyen aranyos.

Pedig az a lrisleány. aki bodrosan, affektáltan, a nagyos frizurájával eldeklamálfa a nyúlfarknyi szerepecskéjét, ha néhány óv múlva megnő, hosz- szában és szélességben, épp‘ olyan aífektált, hiú, puccos asszony lesz. mint amilyen raatrőzruhásan egyszerű, siinahaju. finom és gyöngéd lesz a másik i és az a kis gyámoltalan fiú épp‘ olyan szomorúan I

fogja nagykorában elkracholni az üzleteit, mint ahogy Gyuszika minden pőrét meg fogja nyerni, ha mondjuk, ügyvéd lesz!

Ez a nagy elnéző jóság és gyönyörködő bámulat, amivel a gyerekember minden megnyilatkozását kiséri a felnőtt, körülbelül ahhoz a gyöndég érzéshez hasonlít, amivel például a törpe, japán gyümölcsfákat nézegeti az ember. Hány almafa van egy kertben, nagy ragyogó húsos almákkal, lombbal, diadalmas törzzsel és annyi tisztelete^ nem kelt. mint emberek egymás szemében. A törpéiét mindenki körülbámulja, becézi s megbocsátják neki. ha élvezhetetlen bogyókat himbál az ágain.

Mindezzel pedig nem azt akarom mondani, hogy nem tetszett nekem a gyerekek előadása. Szívvel, vérrel, jókedvvel összenőtt emlékeim vannak nekem gyerekkorom műkedvelő eseteiről és talán ezek az emlékek magyarázzák meg ennek a kicsit cinikus, megvert, türelmetlen, mostani valómnak, milyen furcsa, akaratlan, ösztönszerü móka ez a játék a pódiumon.

Tizeszfendős koromban volt egy barátnőm, aki ha színésznőnek megy. talán a legnagyobb magyar kómika vált volna belőle. Irénnek, — igy IiM.ák. — volt például egy állandó müsorszáma, a „kövér néni". Mikor kedve jött, lehozta a padlásról az összes viharvert ócska holmikat, kitömte magát, jó hegyesre, felöltözött a könyökig érő kis pellerinbe, strucctollas kalapba és vizitbe ment a

m

eek rekedten susogó, borgőzös hangja dűlő csatákra j emlékeztet. Felhangzik egy épületes kortesnófa: 1

Van még egy garasom.

A

..........ynak adom;

Vegyen rajta spárgái,

Akassza fe! magát.

A restauráció pártfogói, a furkósbotok, ezúttal •pihennek habáraikon. Új dicsőség után nem sóvárognak, mert kemény ember K........-nvi vicispán,

ne

m ismer tréfát. Kereken kimondta; Aki verekedést kezd. azt a választás idejére a megye töm- iöcébe záratom, ha a nagyapám lenne is.

Mindig szavának áll.

Petőfi a sáros piacon ődörg. nézegeti a megyeház ablakából kíváncsiskodó szép leányokat,-— Várj csak, Huszthy — kiált egy elsiető ur után.

—- Ki vagy te?—kérdi a megszólított.

—• Petőfit, nem ismered? — méltatlankodik a költő.

—. Bocsáss meg. de nagyon ködös időben lalál- k óztunk,

Petőfit a megyegyülésen hangos viváttal fogad- ! ják, majd Adorján indítványára egy szivvel-szájjal j •a megye táblabirájává választják. Másnap felesküdött. „Isten és Gömőr megye kegyelméből".

A Három Rózsa díszes termében az urak a fehér asztal, örömeihez ülnek. A főjegyző üdvözlőszavaira Petőfi röviden válaszolt:

— Nemes uraim, engem akartak megtisztelni s valójában önnönmaghkat becsülték meg. mikor a költői géniusz nagysága előtt meghajtották az elismerés zászlaját.

Felhangzik az előcsarnokban a szombati hires 'dalosok kórusa. Először Petőfinek egv népdalára gyújtanak: A virágnak megtiltani nem lehet.... Ezt követi:

Múlik, mint az árnyék fiz az élet,

Észre se vesszük,

Hogy semmivé lett.

Majd a remek batfszu* egyedül dörgi:

Észre sem is veszi, elsuhan élete, Elenyészik,

Mint az őszi lenge köd.

— Éljen Petőfi Sándor! — kiáltják kórusban.

— Ezek a te tiszteledre gyülekeztek — mondja Huszthy Jancsi a költőnek, ki imigyen szólt hozzájuk:

Dalár uraim, gyönyörködtem szép énekükben. Jártam az élet kemény iskoláját, voltam színészek kifutó statisztája, mint közlegény léli hidegben vasedényt mosogattam, hogy a mosogató,ruha ujjúimhoz fagyott, havat hordtam a kaszárnyaudvarról; de álmom, hogy nemzetem valamikor ölelni, szeretni fog, mindenhová elkísért s most valóra kezd válni.

Hangos vivátozás után Petőfi népdala: ..Ez a

világ amilyen nagy" következett, végül a régi diák bordal:

Rajta vigau vig barátim, há-há-háf igyunk, Poharat a kézbe,

Gondolat, a légbe.

Mert az ember egyszer ól, isten tudja, mit cserél

Ha szűk hantja megnyílik és lelke égbe száll.

— A mai szép meglepetésekért érdemes volt élnem, — mondja a költő meghatói tan —. s ezt miud nektek köszön belem, jó Bódikám.

A másnapi ébresztő tisztét Dankó cigány-bandája végezte. Nótáival bejárta a várost, beharangozván a diákmajálist.

A kisvárosi diákélet koronája, legszebb ünnepe a majális. Felforgatja a város csöndjét, meghódítja példás erkölcsű lakosait, kiknek apraja-nagyja vándorútra kel, kocsin-gyalog a majális színhelyére siet a közeli erdőbe.

Petőfi ezen a napon órákat töltött Dapsy Róza társaságában. A leány szive áradózott a boldogságtól, hogy imádott, költőjével együtt, lehet. Elvezette a veres barátok kolostorának romjaihoz.

— Itt nem őriznek kincseket? — kérdi Petőfi,

— Rege, nem szól róla; — válaszol Róza.

— Bezzeg a gomba szögi veres barátok klaál romának romjai közőtl tömérdek arany van.

— S miért nem hordták még el a kapzsi emberek?

— Mert. egy fekete kakas őrködik ott, kivájja szemét a közeledőnek.

— Elhiszi? x :

— Már csak azért sem, mert a vitéz templáriu- sok, kik nagyban kedvelték a dáridőt s elköltötték volna a Dárius kincsét is, ilyesmit aligha hagyakoztak az utókorra.

A költő Eleikéjének halála óta ideált keresett. Azt hitte, hogy ezúttal Rózában föllelte.

— Boldog volnék, — szóll — ha ilyen okos, szép feleségem lenne.

— Hogy szép és okos volnék. — veti oda Róza rózsapiros arccal, — azt a kajánkodó irigység sem foghatja rám.

A költő szerelmet akart magára erőszakolni. Bucsuzáskor mélyen, meghatottan nézett Róza szemébe, kezét sokáig szorongatta, majd teleirt papírlapot, nyújtott át neki e szókkal. Kegyed az első, kinek e versemet bemutatom. Mit szól hozzá?

Szerelem — kezdi olvasni Róza, — szerelem, keserű szerelem.

— Ha meghalok. — szól. a költemény végére érve — az utolsó két sort vésetem a fejfámra.

— Az aligha fog megtörténni.

Mivel a költő csupán képzelte, hogy szerelmes, kiábrándulása hamar elkövetkezett.

Napokat töltött „okos Rudi" (Kubinyi Rudolf) várgedei kastélyában, bámulva nagyszerű könyvtárát. rengeteg olvasottságát,. S mig innen bejárta a szomszédos várak omladékáit (ekkor irta Salgó cinül költői bcszélyét), Dapsy Rózát feledte.

Széplakvékhoz hónapok múlva érkezett egy rövid levele. Róza szivszorongva olvasta s mikor e sorokhoz ért: ..Mire a háromtornyú várost, újra látom, bizonyára Róza húgom már egy boldog embernek lesz még boldogabb hitvese", az olvasást abbahagyja s elsápadva szobájába vánszorog.

— Mi ment. végbe a mi Rózsánk lelkében? — kérdi egy napon Széplaky a feleségét. — A csicsergő madár elhallgatott, szótlanul, mélázva jár közöltünk, keresi a magányt, sóhajtozik.

— A szerelem láza reá érkezett. válaszol a kérdezett. — Majd elmúlik.

— Nem Petőfiről ábrándozik?

—• Eltaláltad. Mikor levelét elolvasta, sóhajtva

A08 dftomnhef 26, ▼aaára&ft.

szomszédokhoz- A kövér néni szerepében Irén az összes ismerős öregasszonyokat úgy leutánozta, hogy mindenki könnyezett a kacagástól. Jómagam valami megható irodalomimádattal fertőzötten állandóan szavaltam és olykor, ha nagyon elővett bennünket a művészi alkotás vágya, előadást rendeztünk a gangon, mérsékelt beléptidíj mellett Emlékszem, én a Simon Juditot szavaltam sötét, drámai hangon, de hasztalan, közönségem úgy kiröhögött, hogy a szivem a torkomba szaladt a fájdalomtól. Irén ugyanakkor egy népies monológot rögtönzött, a dolog ment is egy darabig, de aztán sehogysem tudott kigabalyodni belőle és zavarában egy hirtelen lendülettel az asztal alá mászott, valami bugyellárist keresni, „amivel „apjuk" a vásárra akart menni". Ez a mentő ötlet talán jó is lett volna, mert az asztal alatt talán nem olyan tragikus, ha kicsit belesül az ember a szerepébe, csak az volt a baj, hogy Irénkének semmi sem jutván eszébe, kicsit sokáig időzött odalenn. A „közönség" közben fészkelődött, felállt, nevetett, nyugtalankodott, de Irénke ,.anyi mukk", ő nem, nem mozdult volna semmi pénzért ugyannyira, hogy kénytelenek voltunk bejelenteni a közönségnek, hogy az előadásnak vége van.

Nem tudom, a kritika hogy vélekedett akkor rólunk, arra emlékszem, hogy művészi öntudatunk valamelyes sikerrel gazdagodván, boldogan repültünk Reich bácsihoz, a sarki kisbőtoshoz, hogy a bevételt átváltsuk csokoládéra. Annyi biztos, hogy egy hónapig megint elégedettek, nyugodtan alvó, rendes gyerekek voltunk, mintha ez a tréfás színház-játék megcsapolta volna a túlságosan felduzzadt. féktelenségünket, amivel feldúltuk úgyszólván az egész ucca nyugalmát.

Ahogy igy visszaemlékszem akkori magamra, meg a későbbi mükedvelésekre, látom, hogy valami komoly mag, valami ok van mégis ennek a mükedvelési mókának az alján, túl hiúságokon és gyerekes érdekeken. Talán kivétel nélkül minden emberben élnek rímek, színek, melódiák és mozdulatok. amik felgyülemlenek olykor, mint a virágok mellékhajtásai és elszívják az anyavirág törzséből a nedvet. Ezeket a mellékhajtásokat le kell törni, elszórni, ezeket a fölösleges, szép holmikat pedig, amiket többé-kevésbé magunkkal hordunk, fel kell gyújtani néha egy estére önmagunkból, megmutatni, kiélni, szétszikráztaíni, ellehelni. Abban a szikrában, amit Isten, — mint tudjak, — önmagából az emberbe oltott, ugylát- szik maradt valami az alkotás vágyából. Minden ember alkotni akar. Kisembernek elég erre a műkedvelő pódium. Végeredményben mindegy is az. Ha az ember alkot, mindig lead valamit önmagából. És ez a jó. Jó. ha néha kicsit őnma- miraktól is megszabadulunk.

S*. Nagy Miéi.

Perzsa és különféle minőségű szőnyegek, linóleum, ágygar- niturák, sezlontakarók, plüss é* és egyéb kivitelben kaphatók. Nagy választék

Ungar Adoli, Nyitra

Wilson u. 16. - Telefon 2Í3.

3T

mondta: Elfeledett s szava hangos zokogásba fűlt.

— De hiszen a költő nem tett neki vallomást.

— Magam is azt hiszem.

Petőfi' egy második levelében határtalan boldogságáról áradozott.

Beértem — Írja többek közt — Nagykárolyba. Megismertem a világ legdicsőbb leányát, Juliskámat. Ez időtől számítom életemet, a világ létét. Leírni őt magát., lelkének’ egész fényét csak akkor tudnám, ha a nap közepébe mártanám toliamat.

A boldogtalan Dapsy Róza hervadóénak indult, ágynak esett.

— Beteg lelket. — monda Marikovszky, a jples orvos — vérző szivet gyógyítani nem. tudok. Itt vigasztaló lelki atyára lenne szükség.

Mire a tavasz virágos ünneplőjét magára ölté, Róza elunta földi keserveit hurcolni, elkívánkozott az öröklét csöndes kertjébe.

Petőfi meg akarván látogatni Tompát, Szép- lakyékaf útba ejtő.

— Rózsa húgomat nem látom, — szólt — férjhez ment?

— A halál angyalához. — válaszol Széplakyné.

— Lehetetlen, hiszen maga volt az életöröm.

— Szerelmi bánat vitte sirba. Petőfi mélyen megillatődött; de nem is sejtette, hogy 5 okozta a gyilkos bánatot. Ekkor irta Múlandóság cirnü költeményében:

hová belép (a Múlandóság), amire háj* Minden pusztul, körűié fekszenek Szétszórva: eltört koronák.

Hervadt virágok, megrepedt szivek.

Diákéveimben gyakorta ögyolegtem a régi temető mohos sirhalmai között. Éjjeli pillangót, Imlálfejii lepkét, gyűjtöttem, ezek ott szokták a nappalt; átaludni. Egy márványsirkövön Petőfi Szerelem cimü költeményének e két utolsó sorát olvastam:

Itt hervad a hűség Eltépett Rózsája.

Mi is a nő? Virág, mely elhervad, lehull- Lelke

virágillat, melyet egy lenge szellő is elfőj a puszta légbe, a semmiségbe.