Prágai Magyar Hirlap, 1928. december (7. évfolyam, 275-296 / 1902-1923. szám)
1928-12-22 / 292. (1919.) szám
1928 december 22, monntot. A kassai adóUvetöbizottság munkája Kassa, <Jeoe»rob«r 21. (Kassai szerkesztőségünk telelőm jelentése.) A kassai adók ívelő bizottság munkája befejezése felé közeledik, amemsnyiben az általános ikereseti adó és jövedelmi adó előíráshoz szükséges adóalapokat túlnyomó részben már megállapították. Az adókivető bizottság mostani munkája már az uj adótörvény alapján történik. Míg a régi adótörvény értelmében az adófizetőnek joga volt ahhoz, hogy személyesen jelenjen meg az adőkivető bizottság ülésein, az uj adótörvény értelmében az adókivető bizottság zártüléseket tart. A bizottság eddigi ülésein már csaknem valamennyi kassai polgárok adóalapját megállapította. Az adókivető bizottság csak akkor kezdte meg munkáját, amikor az adóügyi hatóságok már összegyűjtötték az adókivetéshez szükséges anyagot. Az anyagnak ez az összegyűjtése, információ beszerzés, adóügyi nyomozás és a vállalatok adóreviziója utján történt meg. Általában ineg lehet állapítani, hogy a kisebb és közepes kassai adófizetőik átlagban kedvezőbben kerültek ki az adókivető bizottság munkájából, ezzel szemben a nagy adófizetők adóalapjának a megállapítása az elmúlt évekhez viszonyítva erőteljesen emelkedett. Szívességből megverte a barátja feleségét — Mire képes egy hQ barát — Nagybecskerek, december 21. Tomasev Szvetozár kikindai földműves felesége 1925 június havában elment Melencére fürdőre, mert reumás fájdalmai voltak. Vele együtt utazott Pavlov Tómáné is, aki hasonló betegségben szenvedett. Már két hét is elmúlt, amióta elmentek, de a fürdöző asszonyok nem adtak semmi életjelt magukról. A férjek már nyugtlankodtak és leveleket Írtak az asszonyaiknak, de a levelek „címzett ismeretéiért“ jelzéssel egymásután visszaérkeztek. Tomasev ekkor elhatározta, hogy elutazik Me- lenoére és megnézi* mi van az asszonnyal. Utazási szándékát Pavlowal is közölte, — Hanem aztán —• mondta a barátijának — ha semmi baja a feleségemnek, akkor úgy elverem, hogy egyhamar nem felejti el. Erre Pavlov azt válaszolta: — Tudod mii, pajtás, légy szives verd el az én feleségemet is, ha megtalálod, hogy nekem ne kelljen azért elutazni. Tomasev elvállalta a megbízást és elutazott. Meiencén a községházára ment, megkérdezte hol laknak az asszonyok, de akkor kitűnt, hogy nincsenek bejelentve. Azután házról-házra járt, kérdezősködött és öreg este lett, mire megtalálta a két asszonyt, akik együtt laktak egy földmives házában. Ekkor már a sok kereséstől meggyűlt Tomasevben az indulat és alaposan elverte előbb a saját feleségét> azután a barátjáét. A maga hitvestársát azonban valamelyest mégis jobban kiméite, mert annak nem történt semmi különös baja, mig Pavlovnét olyan alaposon elagyabugyálta, hogy a találkozás után az asszony három hétig nyomta az ágyat, amikor pedig felgyógyult, feljelentést tett Tomasev ellen súlyos testisértésért: Ezt az ügyet tárgyalta legutóbb a becskereki törvényszék büntetőtanácsa. Tomasev Sz^eto- zár azzal védekezett, hogy az asszonyt tisztára szívességből, férje kérésének engedve, verte el és hogy kissé túlságosan helybenhagyta, annak az a magyarázata, hogy mint lekiismeretes ember teljes mértékben akarta teljesíteni a megbízást, hogy barátja meg legyen vele elégedve. A bíróság az enyhítő körülmények figye- iieimbevételével ezer dinár fő és háromszáz dinár mellékbüntetésre ítélte Tóm as evőt. xx Bécsi rilágfósülésen két aranyéremmel kitüntetett speciális tartósondoláló és hajfestő fodrászszalon. Doutsch József, Bratislava, Keeske-ucca 7. Telefon 26—62. Kettős szerelmi dráma Budapesten Egy testőrszahaszvezető s egy háztartásbeli alkalmazott öngyilkosságot kísérelt meg — Mindketten a halállal vívódnak Budapest, december 22. (Budapesti szerkesztőségünk telefonjelentése.) Ma hajnalban egy testőrszakaszvezető és egy fiatal leány állított be a Tisza Kálmán-téri Győri-szállodába. A fiatal pár a portástól szobát kért. A bejelentő lapon a fiatalember Györkös József 32 éves testőrszakaszvezetőként, kísérője pedig Soltész Erzsébet 18 esztendős háztartási alkalmazottként irta be magát. A portás az első emeleten adott szobát számukra. A fiatal pár oda fel is ment. Alig félórája tartózkodtak azonban a szobában, egyszerre csak két hangos rcvolverdörrenés verte fel a szálloda csendjét. A személyzet azonnal az első emeletre rohant, ahonnan a lövések hallatszottak. A revolverdörrenésre és a futkosás zajára a szálló valamennyi lakója felébredt és a folyosókra csődült. Pár perc alatt megérkezett a közelben szolgálatot teljesítő rendőr is. A szoba ajtaja belülről le volt zárva. Amikor a szálloda személyzete a rendőr segítségével feltörte az ajtót, a szobában borzalmas látvány tárult eléje. Györkös József átlőtt halántékkal eszméletlenül hevert a szoba padlóján, a leánynak melléből patakzott a vér. Azonnal értesítették a mentőket is, miután mindkettőben még élet nyomai mutatkoztak. Amikor a mentők megérkeztek, megállapították, hogy a szakaszvezetőnek balhalántékán hatolt be a golyó. Soltész Erzsébetnek a mellét fúrta át közvelien a szive mellett. A kiszállott rendőri bizottság véleménye szerint dráma történt, Györkös József előbb a leányra lőtt s amikor az összeesett és a szakaszvezető azt hitte, hogy a leány már halott, önmaga ellen fordította a fegyvert. Az asztalon nyitott levelet találtak, amely a következőképpen szólt: „Bár régebben ismertük és szerettük egymást, az életben nem leheltünk egymáséi. Ezért elhatároztuk, hogy öngyilkosságot követünk el. így találkozni fogunk a másvilágon. Kérjük, hogy holttesteinket ne boncolják fel.** A levelet ugyan a szakaszvezető irta, de a leány is aláírta. A szerelmi tragédia két súlyos sebesültjét a mentők a Rókus-kórházba szállították, ahol mindketten a halállal vívódnak. A PRÁGAI MOZIK MŰSORA Adria: Volga, Volga... Flóra: Az isteni Betsy szerelme, iivezda: A vadmacska. (Dolores dél Rio.) Lido: Vihar. Dráma 10 felvonásban. Lucerna: Az isteni Betsy szerelme. Metró: Az ucca angyala. (Janetta Gaynor és Ch. Farrel.) Svetozor: Allah kertje. (Alice Terry éa Petro- vich Sz.) Felelős szerkesztő, aki csak letet, de nem olvassa lapjja kéziratait Sajtóperek napja a pozsonyi törvényszéken — Pártérdek és közérdek — DSgT"T. Előfizetőink ós Olvasóink figyelmébet'^SB Magyar, olasz, jugoszláv és román vízumok, illetve útlevelek meghosszabbítása végett méltóztassanak útleveleiket a P. M. H. pozsonyi kiadóhivatalához, Bratislava, Grössling-u. 36. L címre beküldeni. A többi államokba szóló vízumok megszerzését a prágai kiadóhivatal: IS^-Frahi II., Panská "lice 12. III., eszközli. Pozsony, december 21. (Pozsonyi szerkesz- ik észt őség ülik tűi.) Tegnap isméi a sajtópereik napja volt a pozsonyi törvényszék tárgyalótermében. Hat sajtóper tárgyalását tűztek ki reggeli kilenc órára, de az ügyek elhúzódtak és némely peres csoportnak délig is fagyoskodni kellett a fütetLen folyosókon. Az első sajtóper tárgya a Csánki-párti Népújság vérszegény utódának, a Magyar Köztársasági Földiimves- nek hasábjain megjelent nyílt levél, amelyben felhívták a belügyminiszter figyelmét Janik János farkasdi községi jegyzőre. Janik állítólag magyar nemzeti párti érzelmű és Így természetesen nem tetszhetett a Csánki-párt „vezéreinek". Janik jegyző főmagánvádló, ott üli az ügyvédje mellett, igen komolyan figyeli a vádlottak padjára ültetett két clkfkíirót, Horváti Dánielt, aki a közérdeket emlegeti és Farkas Aladárt, aki típusa a strohmnnnak. Farkas felelős szerkesztője a Földművesnek’ de a cikkeket csak a magjelenés után szokta elolvasni. Mikor ezt nagy szégyenlősen kijelenti, derültség támad a teremben. Terebessy elnök szigorúan meg is jegyzi: — Szóval ön egy strohmann, önnek nincs semmi köze a szerkesztéshez?“ — Azért nem vagyok egészen strohmann, — mondja a vádlott — én vagyok a lap :Melős szerkesztője. Ha valami baj van. akkoT én vállalom a felelősséget. Az elnök: Szóval a maguk pártjánál az egyik ezt vállalja, a másik azt. A vádlott: Igen. Az elnök: És miért 'tették közzé ezt a cikket? A vádlott: Mert a pártérdek úgy kívánta. Horváth főtitkár ur leadta a lapba és én csak a megjelenés után vettem észre. Az elnök: De az igazság felette áll a pártérdeknek. A bíróság a vádlottak kérelmére elrendeli a valódiság bizonyítását és elnapolja a főtárgyalást. Egy másik kép következik. Pap és tanüó harca. A szlovenszkói Magyar Tanügy című lapban Pankó Sándor sziimöi felekezeti tanító csúnya támadást intézett Juhász István szimöi római katolikus plébános, az ottani iskolaszék elnöke ellen. A becsületében súlyosan megbántott pap rágalmazásért a vádlottak padjára ültette Pankó tanítót, aki kijelenti, hogy nem aJcar bélcülni és ragaszkodik a valódiság bizonyításához. Szilárd Marcell dr. a főmagánvádló plébános jogi képviselője nem ellenzi a valódiság bizonyítását, amit a bíróság el is rendel és megbízza a komáromi törvényszéket annak lefolytatásával. A sajtópörök történetében meglehetősen ritka és érdekes ügy következeit ezután: amikor a cikkíró újságíró helyett az informátor kerül a vádlottak padjára. Az azóta megszűnt Magyar Újságban ugyanis a Rozsipal-féle gyógyszerpanamával kapcsolatban cikk jelent meg arról, bogy három pozsonyi gyógyszerész is vásárolt a lopott gyógyszerből. A gyógyszerészek sa jtópanaszára először a Magyar Újság két szerkesztője ellen folyt a sajtóper, a viszgál obi rónál azonban kiderült, hogy a cikk adatait egy ismert pozsonyi szlovák gyógyszerész, Kempny Károly> a lllinka- párt oszlopos tagja szolgáltatta. A bíróság a főmagánvádlók indítványára csak Kempny Károlyt vonta felelősségre, mig az eddig vádlottként szereplő újságírók, mint tanuk kaptak idézést. ítéletet ebben az ügyben sem hoztak, mert szükségessé vált két detektív-tanú kihallgatása. Egy órára járt már az idő, amikor sor került Halmi József újságírónak az A Napban megjelent pozsonyi Riedl-szállóról írott cikke miatt indult sajtóperének tárgyalására. Halmi egy razzia alkalmából azt irta a Riedl-szállóról, hogy az a titkos és nyílt prostitúció főfészke és hogy ott a vendégek bejelentés nélkül is megszállhatnak. Halmi kérte a valódiság bizony itását és e célból Pongrácz Gusztáv rendó'r- tanácsosnaik, Király Béla, Mészáros Béla, Ma- szárovics Pál, Hukovics Pál rendőrtisztviselők és ezenkívül még Rybár és Sé- •taffy detektívek kihallgatását, amit. a bíróság el is rendelt. Tehát ez a sajtóper sem fejeződött be ítélettel, sőt elnapolták a legutolsónak tárgyalt Fehér Ferenc kontra Sveteeky sajtó- port is, mig Somos Felem érnek* az A Nap volt munkatársának sajtópöre, amelyet Helle-r Mór, a Zsidó ucca 11. számú Pokol mulató tulajdonosa indított, egyezséggel végződött Fizessen elő a ír MÉPSS Hfit-K — Wicchowski professzor meghalt. Húszadikán reggel Baden-Badenben 55 éves korában meghalt Wiodhowski Vilmos, a prágai német egyetem világhírű gyógyszertan tanára. Nagy hírnévre tettek szert az állati szén gyógyhatásúra vonatkozó kutatásai. A háború alatti vérhas járvány o>k leküzdésénél nélkülözhetetlen gyógyszernek vált be az állati szén. A tudomány iránti lelkesedésének legszebb bizonyítéka, hogy a hasis (indián nyíl méreg) hatását önmagán próbálta ki. Kísérletei majd halálát okozták annakidején. Diákjai rajongtak érle. Nemcsak belátó, jóságos vizsgáztató volt, hanem minden ínségben levő diáknak készséggel sietett segítségére. Wioohowski a politikai életben is jelentékeny szerepet vitt mint szociáldemokrata szenátor. A tudományos világ egyik legzseniálisabb' alakját gyászolja Wiechowskiban. — Gyürky Pál búcsúja a rimaszombati ev. egyháztól. Rimaszombati tudósítónk jelenti: A gömöni evangélikus esperes, a Gyürky Pál lemondásával megüresedett rimaszombati—rimát am ástál ai lelkész! hivatal vezetésével adni inszbrátori minőségben Baráith Károly vár- pedei missziós lelkészt bízta meg. Gyürky Pál a Szilveszter napján tartandó istentiszteleten vesz búcsút egyházától, amelyet ötvenhárom éven át hűséggel és becsülettel szolgált. — Polgármestervábsztás Gölnicbányán. Gölnicbányai tudósitónk jelenti: Gölnicbánya város képviselőtestülete december 20-án választotta meg uj városbiráit. Főbiró lett Schifter Ferenc bányafőmérnök, első helyettese Kandra Mihály, második helyettese Dir- ner Rudolf. A választás közfelkiáltással történt. A gyűlés befejezése előtt a főbiró megköszönte a képviselőtestület bizalmát. Nem kaptak karácsonyi remunerációt a pozsonyi törvényszék legkisebb fizetésű alkalmazottai. Pozsonyi szerkesztőségünk jelenti: A pozsonyi törvényszék legkisebb fizetésű alkalmazottad kétségen kívül a törvény- széki szolgák, akik kora hajnaltól késő estig végzik fáradhatatlanul nehéz szolgálatukat. 6—700 koronás fizetésű többgyermekes családapák ezek, akik csütörtökön kínos meglepetéssel értesültek arról, hogy róluk a karácsonyi remuneráció elosztásánál teljesen megfeledkeztek. Mig a törvényszék összes birái és a kezelőszemélyzet elég tekintélyes összege*- ket kaptak, addig ezek a kis exisztenciák még ettől is elestek. — Elhalasztották Rónay Ede kémkedési pőrének pozsonyi tárgyalását. Pozsonyi szerkesztőségünk jelenti telefonon: Ma délelőttre volt kitűzve a pozsonyi törvényszék Púsek-* tanácsa előtt Rónay Ede 33 éves pozsonyi cipész kémkedési pőrének tárgyalása. A tár-* gyalúst azonban elnapolták, mivel a vádlott, — aki más ügyből kifolyólag másfél évi börtönbüntetését tölti most le, — védő nélkül jelent meg a tárgyaláson s a bíróság most hivatalból rendel ki védőt melléje. Á tárgyaláson megjelent a vádlott édesatyja, egy pozsonyi cipészmester is s megható volt az apa találkozása fiával. A vádlott hozzátartozói és ismerősei azt állítják, hogy Rónay Ede állandóan fantasztikus tervekkel foglalkozott, a Jó- reménység fokára akart utazni, de hihetetlennek tartják, hogy kémkedésre képes lett volna. — Olcsó tátrai penzió megnyílt! Őtátrafüred és Tdtralomnic között (villamos megállóhely) megnyílt a Karpathia-szálloda minden komforttal felszerelve: központi fűtés, hideg-meleg viz. sportpálya, elsőrendű konyha, napi 4-szeri étkezés lakással 50—70 kö. Cim: Karpathia-szálloda, Slary- Smokovec. 6 Pl H B I W W gr I I egy értékes | R| | UH | Mm Minden vásárló ingyen kap # kölnivizet faji W. vasárnaptól december 16-tól december 24-ig tekintet nélkül arra, hogy milyen összegben vásárol a Da ll!lÍSfcli! | (Deák) u.V alatti Illatszert ruházában