Prágai Magyar Hirlap, 1928. december (7. évfolyam, 275-296 / 1902-1923. szám)
1928-12-16 / 287. (1914.) szám
1928 december 15, vasárnap* A NAGY IDŐK ES A TANÚ ifim;BARKÓ ISTVÁN Az ueoákat ugv cifrázták fel erre az alkalomra, mint ahogy a íe lse ráült gyermeket szokták egyszer utoljára sajnálkozó szülék Hosszú lábai kilógnak a rövid nadrágból és groteszk raásli libeg apró szőrökkel teleültetett álla alatt. Az „istenek eledeléivel etették meg talán n kedves gyermeket Iskolás fiú ő még ebben a percben, de öreges iskolásfiu, hasonlatos a meglett színészhez, akit Kiatrózruhás szerepre paciba kényszerít a direktor, fiiég egy szóra elfelejtkeznie hálátlan szerepéről, jnáris szabályos basszus hangon dörgi gyermeki igéit Az uccákat igy öltöztették fel a 2005. év szeles októberének harmadik vasárnapján. Az Ur születésétől kezdett időszámítás szerinti 2006. év őszén természetesen, elkésett őszén, amelyen már egészen szára* kopoltyukkal lélegzett a tömeg fantáziájaA* elképzelést a* ünnepség rendezői a szemléltetés egyszerű eszközeivel segítették elő. Régi ágyukkal és tankokkal felszerelve korszerű régi öltözékekben katonai csapatok vonultak keresztiil- kasui a városban. Gyönyörű színes vásznakkal bontották be a szürke házakat, nappali reflektorok szórtak szivárványt a fedetlenül hagyott helyekre. A* utak kövein szinsárga fény foly- dogált, amelyet nesztelen gépek bocsátottak a jel- mondatoa igékkel teleirt égbolt felől. A levegőt ritmikus szellő mozgatta, olyan lágy szellő, amely a telt arcokat havasi nyár fuvallatához hasonlóan íégy ujjakkal paskolta. Zenélt is a megmozgatott éter. kellemes dallama zsongva töltött be mindeneket. A gépek költők fantáziával szint, zenét, illatot terjesztettek a város fölött Az úttestek két oldalát szabályos sorokban megrnondhatatlan számú tömegek lepték be. A* emberek színes selymekbe voltak öltözve és összepréselődve villogó ezüst tenger folytonos képét adták. A villamosmüvek igazgatója régimódi fekete kalapban lépett ki villája kapuján. A kalapot színe miatt verték le a fejéről • ha viasza nem menekül, letépik a frakkját íz. A maradi ur rövid időn belül rózsaszínű frakkban jelent meg a tömeg között, amely vállára kapva éljenezte a Vértanuk-terén. A külső városrész Távoli-tulipán nevű orcájának 1914. számú házában a szárötéves őregur egyedül maradi- A lepetyelő szappanosáé, az eszemiszom bodegás, a* alvajáró kőristalány, a ezekeresék, fuvarosék, zöldségeséit, mind kimentek a* ünnepségre. Puszta kézzel, ünneplő ruhában és sugárzó arccal mentek el. Ezek az emberek egész életüket rípekedéssel töltötték. Zsákokat, kosarakat, bútordarabokat vonszoltak megnyergett hátukon. Ezen a mai napon azonban vissza fejlődtek szeli di tett háziállatokból a* ünnepségek tágas mezőinek gondtalan vadjaivá. A százötéves öreg a lépcsőn itta rendea reggeli kávéját. — Hát maga aera jön őregur, nodeijjet?l — nevettek feléje szeüg megbotránkozással. — Hován mennék ugyanbizony?! — kérdezte vissza az öreg. — Jobban szeretném tudni, hogy hová lett Viktor, nekem jóba rátám?! Ma még nero koccintottam véle poharak! — Kávéval koccint bácsi?! — csipkelődött a kórista lány, egy idősebb leányzó, aki átokban már hasonlóképpen szerette a kávét, de még vakmerőén beszélt róla, mint aki az elkövetett bűnt reszkető tervszerűséggel provokálja. A két kérdés az üres udvaron ösezokoccintotta a fejét és a csend fájdalma nyilladt át rajtuk Az öreg a lépcsőn szorongva itta a kávéját és eredmény nélkül szőlitgatía barátját, a gazdag magánzót és a Távoli-tulipán nocai 1914. számú bérház tulajdonosát A kávé elfogyasztása után előbb nagy tanácstalanság, aztán rettentő nyugtalanság fogta el a százötévest ilyenkor Glória Viktorral (mennyi válogatott disz egy névben), az előbb említett kortárssal csak kettejük számára hozzáférhető dolgokról szokott élvezetesen csevegni. Felkelt a lépcsőről 8 a kávés poharat az esővízzel teli hordóban gondosan megmosegatta. Ez a ház e3Ővizea bordójával, bűzös leöntő] ével, kutya- ? és baromfióljaival a múlt nemes célzatú őrzője volt a Távoli-tulipán uccában, ahová egyébként a modernségek már szintén betolakodtak. A száz- ötévea ezért kívánta itt tölteni fogyó napjainak szűkösre k Lezárni lőtt óráit. Itt tartózkodásának már í filozófiája sem volt, amiképpen egész élete in i nélkülözte már az emberi gondolkozásnak ezt a ! fölösleges limlomját. A kávéspohár megmosogatása után azonban mégis kilépett a ház vaspárrtos kapuján. Bot nélkül ment végig az uceán, és határozott terv támogató mankója nélkül gondolta végig azt is. hogy mit csinál azután, miután a nem túlságosan hosszú Távoli-tulipán ueea végére fog érkezni. Nos tehát ennek bekövetkeztével kilépett az emberek tömegével bontott körútra. Szín, illat, zene, mindezeknek vért és idegeket bizseregtető harmóniája fogadta. A világ megőrült ebben a pillanatban, ahogy ö kilépett beléje, de szép és termékeny őrület volt ez, a titkolt drámai izgalmak erőfeszítése közben eszétvesztett szép tragika őrülete, aki énekelt, táncolt, lángolva őrjöngött a színen, prózai szerepéből kizuhanva és fejjel bukva a szférák csodál közé, — ahogyan a azázötéves ezt igy a valóságban, a régmúltban egyszer látta. Szerencséjére egy nagyon közlékeny férfi mellé került a tömegben. Előttük az emberek sűrű sorai állottak, áttörhetetlen falat képezve r ez a fal elvette a százötéves és a közlékeny férfi elől a látnivalók javarészét. — Ex milyen coca itt?! — kérdezte a* öreg. — Ez nem uccn, hanem a Concordia-tér, — felelte a közlékeny. — Mi célból gyűlt ide ez a rengeteg ember?! Csodálatos, hát ezt, ön nem tudja?! Ritka valaki! Sietek kije!önteni, minden sértő szándék nélkül, boceáHHO/i meg, azonban kissé furcsa!.,. Hacsak ,<2 ön korái tekintetbe aein itiWflik , De mindegy, ön láthatóan teljességgel tájékozatlan, minden valószínűség szerint vidéki! Sietek kijelenteni, hogy a vidék civilizáció tekintetében semmiben sem marad mögöttünk. Ma tehát a nagy háború emlékünnepének a keretében a nagy idők egyetlen élő tanúját ünnepük. Az elnök megkeresést intézett az összes államokhoz, ha ezt sem tudná, ami valószínűnek látszik, s a megkeresésben az állott, hogy az egész földkerekségnek a kutatásba való bevonásával fel kell deríteni azt az embert, aki a népek mérkőzésében bebizonyit- hatólag részt vett és még ezidőszerint él... Azaz élő tanúja annak! Végre találtak egy ilyet, csodálatosképpen városunkban. Mekkora dicsőség ez! Az államfők mellesleg azt felelték, hogy sajnálják, de nem szolgálhatnak vele, a ritka emberpéldány nincs, a milliókat érő madár, igy nevezném, ha magam is nem tisztelném őket kellőképpen, kiveszett. Sietek kijelenteni, hogy az utóbbi években itt-ott • még feltünedezett egy-egy, de már vége! ... Ez as utolsó! ... A fecsegő közlékeny elhallgatott, mert a tér felől felharsanó zenével kisért örömujjongás resz- kettette meg a levegőt Utána néma csend következett, amelyben az ezrekre menő tömeg imádkozni látszott A csendet egy képzelhetetlen nagy tüdőből előtörő, szakadozott emberi hang törte meg. Szinte az egekből dörgött ez a hang az ámuiő tömeg fülébe. A közlékeny férfi vörösen hajolt az emberek mögött szorongó százötéveshez: — ön nem sokat láthat, de sietek kijelenteni, hogy én sem! Most azonban a véres idők egyetlen élő tanúja beszél. Papírlapról olvas fel és elektromos hangerősitők szórják szét a hangját. Ennek jól fog jövedelmezni, hogy ő maradt utolsónak! ... A százötéves öreg erre felkapta a fejét. El- szédült hangon fordult a közlékenyhez: — Bocsánat uram, ha lenne szives a vállát tartani ... egy pillanatra! A férfi barátságosan nyújtotta a vállát, Az öreg jobblábával egy villanykaró talpára iépett, balkarjával a férfi vállát vette igénybe. Felhuzódott a póznán és átlesett az emberek feje fölött. Sejtése ebben a pillanatban valóra vált. A téren katonák sorfala között, a zászlók árnyékában emelt pódiumon, a múzeumi ágyuk és hadigépek koszorújában külön trónuson ott ült és papírlapról merészen beszélt a hangérősitő tölcsérjébe Glória Viktor, n Távoli-tuüpán ucca 1914. számú házának a tulajdonosa. Aki rekedt, suttogó hangján a szárötéves öreg társaságában eddig csak a hajdani gabona- üzletekről tudott diskurálni és aki (kerülgetés nélkül már most megmondhatjuk), soha, de soha sem volt a hajdani világháborúban. Annak utolsó évében, 1918. tavaszán ugyan sorozták őt is, de hibás lába miatt nem vették be. A szárötévestől, később előkerült barátjától hallott egyetmást. a dologról, meri ez az öreg, aki az emberek háta mögött a villanypóznára kapaszkodva csodálkozott a látványon, tényleg ott volt annak idején az utolsó csatákban. Nem szeretett sokat beszélni róla, mert valami túlságosan sokat nem is tudott, de néha mégis elemlegetett egyetmást Glóriának, háziurának és barátjának, miközben az udvarban lévő hüs lépcsőkön a kávéjukat élvezték. — Szélhámos! — mondotta most a százőtéves.— Szélhámos, de ügyes! A következő negyedóra ünnepélyes cselekedetein annyira felizgult és a póznán való kapaszkodásban annyira kimerült, a ragyogó katonai felvonuláson, amelyet a vén szélhámos, a Távoli-tulipán uocai háztulajdonos és neki jóbarátja előtt tartottak (bizonyosfajta érem is díszítette a Glória Viktor mellét), annyira elirigykedett, hogy elszédült s ha a közlékeny ur ott nem áll, bizony a földre hull. Mire az emberek hívására a készenlétben álló mentők odaértek, már csak jóízűen mosolyogni tudott — Nem is gondoltam volna! — mosolyogta. — Éveken keresztül ült velem a vén knjon e a végén... Tanú és hős! No de semmi! őróla is csak a vak gondolja azt, hogy fickó... Tavaly Mária-nevenapján múlt száznégy éves ... .Tói tette hát, ha sietett az ünnepeltetéssel! ... A legjobb kávéfőző a legszebb ajándék DUSCHINSKY BRATÍSLAVA Köztársaság-tér 11 A XlX-ik század vizitkártyái Irta: XXrúdíj Gyula — A Kisfaludy-képű úriember — ... Akkoriban, mikor még a badacsonyi hegy környékén meglehetős gyakoriak voltak az olyan Kisfaludy-képü úriemberek, akik erre tengelyen, szürke porköpenyegben, vagy a lassúdé tapolcai vonaton üldögéltek és az ablakból a szőlőhegyek termését figyelték, — akkoriban Kisőrsön laktunk, egy régi Esterházy-kastélyban, amely örökség vagy csere utján, amint a* efféle ódon kastélyok változtatni szokták a birtokosaikat: Purgly Pál ur és neje, született Ányos Aiice birtoka, a hozzátartozó szőlőkkel, hegyoldallal, balatoni parttal, ősvilági nádassal, romantikával és százesztendős, pompás cselédséggel, halászlegényekkel és soha se látott holdvilágos éjszakákkal, angol parkkal és elvadult bozóttal, boíthajtásos szobákkal és laboratórium-tisztaságii pincével, nagy házőrző ebekkel és a toraaji csendőrökkel, akik esztendőszámra hiába járták az országutat, hogy erről a tájról valakit bevigyenek, hetenkint kétszer érkező halászhajóval, amely a nádasos parttól messzire, bent a Balatonban adta hivójelét a csónakosnak, vagy élelmiszereket hozott Siófokról, a nagygondu házigazdától, Purgly Púi űrtől, vagy valamely háztartásbeli üzenetet a nagyságos asszonytól, akit már abban az időben is e környék drágalátoa, áldott ,^AÜ3z nénijének" emlegetnek vala, mint egyenes leszármazottját azoknak, a Kisfaludy és Ányos-családbeli Nagyasszonyoknak, akiknek emlékét regéibe foglalta a nép... Akkoriban, mondom, a háború, a. kámfor, a kloroform, pesti kolera szagától menekedve: már korai tavaszon megkértük vala Purgly urék vendégszeretetét. — Hogyne! — mondta Alice nagyasszony. — A Kisfalndyak és az Ányosok révén amúgy is atya- fieágban vagyunk. S ezzel eldőlt majdnem egy teljes esztendő | sorsa, rendje, tennivalója, szelíd feladata, nagv- | világtól távoli ábrándozása, fázékony hangulata, 1 vagy csendesen duruzsoló kedve. Az ábránd valósággá válott. A* ódon Esterházy- kastély (amelyben birtokosaik amúgy is csak szüret vagy téli vadászat idején szoktak lakni), megnyílott frissen meszelt, jószűgu szobáival, muskátlik költöztek a kis ablakokba, harangszó adott jelt, amikor az első tavaszi napokban a nagydiófa alatt terítettek, a tapolcai vonat vezetője kilós csomagokban dobta le a finom dohányt, hogy azok se szűkölködjenek, akik pipafüst nélkül nem tudják elképzelni az élet délutánjait, az éjszaka álmatlanságait. Még a távoli baromfiudvarban is móresre szoktatták a kakasokat, hogy a nagyvárosi vendégek kedvéért későbben kukorikol- janak. ♦ Itt, a ki sörei bölcselkedésben végre megértettem azokat a gyermekkoromban ismert öregurakat, akik életük bizonyos szakaszától kezdve nem bontották fel az újságot, amelyre ujesztendőnként hazafias megszokásból prenumeráltak, — hanem halomba gyűjtötték a felbontatlan újságokat azoknak érkezési rendje szerint. A pipatórium mellett, vagy a szekrény tetején, ahonnan használat végett mindig a legalul fekvő újságot voR szokás kihúzni. őrsön, ebben az esztendőben az, újságok apró hétül helyeit: inkább a nádas árnyas öblében mozdulatlanul szundikáló vadliba-csapatot volt szokás nézegetni. Vagy n nádasba vágott keskeny AyAuran áUuliaöodó jutm/ólot, boraot, i&mereUou állatokat megfigyelni, amik a nádíveréb füttyére vagy valamely kitalálhatatlan okból úgy gyorsították járásukat, mint a villámlás. Míg a messzeségben, a tavon álmodozva kelepelö gőzhajó füstje szinte céltalannak látszott; a színházi guk- ker, amelynek lencséje lengedező táncosnők tüneményeihez szokott, — megjámborodva olvasta le a hajók felírását, a Kisfaludy vagy a Helka nevét. Vájjon kik azok, akik akkor is utaznak, ha nem muszáj nekik? — kérdeztük magunkban, mert torkunkban volt még darabig a bábom kámforának szédítő szaga, amilyen szagot akkoriban a jövő-menő vonatok, utasok hordanak magukkal a monarchia egyik végétől a másikig. ... Nem, — itt, ahol még gyakoriak voltak a Kisfaludy-képü emberek, — mintha a füredi Kisfaludy-szobor vagy egy emlékezetes Kisfaludy- arckép, a költeménye® könyvecskéből szállott | volna az, utihintóra, hogy7 a tájon körülnézzen, — i nem, ezen a tájon még abban az időben sem ! veszítették el az ősi nyugalmukat az emberek. ; amikor másfelé orvosság szaga volt minden szürke I kabátnak, vagy háborúba szürkült léleknek. | Amely szag hasonlított az asztalosmühelyek kör- ! nyékén, érezhető szaghoz is, amikor a koporsó- deszkákat enyvezik. * A Kisfaludy-kópü úriember azonban mindennap lejön a hegyről, a szőlőhegy tetejéről, ahol télen- nyáron lakik, egy olyan diófával, lombbal, cseresznyefával, szőlővel körülvett, beborított, álmodozó házikóból, ahol csak a régebbi emberek lakhattak; — lejön a sziklás, bazaltos, meredek utón, amelynek első megpróbálásakor a szivéhez nyul- káló embernek a hinduk „hét-rétü útja" jut az eszébe, amelyet minden vallásos ázsiainak meg kellett mászni életében; — vidám léptekkel jön a meredek utón, mintha drágatátos hytneu-hire- kot, lakodalomba való meghívásokat, szerencsés jelentőségű álmokat hozna magával, mert a Kisfaludy-képü úriember nemcsak vendégének testi ellátásáról, emésztésének harmonikus megelégedettségéről, foszforos halaknak, pulykáknak, süllőknek, fogasoknak fogyasztásútól származott ebédutáni Alma kifogástalanságáról, gondoskodik, — hanem a vendég lelkének vidámitásáról, kedélyének derűjéről, elbusrutt tekintetének meg- mosolyogtatásáról is. A Kisfaludy-képü úriember (ebben az időben Purgly Ferenc néven agglegényeskedik a negyvenedik esztendő felé), minden reggel hoz a messzi hegytetőről egy olyan anekdotát, amelynek százesztendős zamata van, hogy a hallgató elgou- dolkozhatik nagyapái derülésén és korunk ostoba komolyságán. A Kisfaludy-unoka pergői, ifjas léptei alatt nemcsak a kövecskék gurulnak lefelé a hegyi nton, hanem tündöklő kavicsok, érett szőlőszemek, megismétlődő, barátságossá válott álmok ható ábrándos Kisfaludy-történetek is, — mintha haló ábrándos Kisfaludy-történetek is, — mintha a mesemondónak nem kellene többé attól félnie, hogy a badacsonyi hegyek szüretelő nimfái, termete* asszonyságai, a Kisfaludyak mindennapos derűjével, ábrándosságaival törődő fehérnépei, frájjok, sellök, vándors/Jnésznők i« beleszólhatná- 1 nnk « történetek menetébe. Cseresznyefák lettek a hegyoldalban az észbontó dámákból, akik egykét emberöltőn át ábrándot, álmot, jó éjszakát vagy meredtszemü álmatlanságot varázsolnak v«l« 4 KitüuludyüvödúkykrM, gkik£e szor rátekintenek. Mélységes élei érzelmeket, *'<z idővel együtt növekedő vagy a végi kalendárium - mal együtt foszladozó asszonyi gondolatokat taglal a mesemondás, még mindig olyan vidáman, köny- nyedén, mintha már mindenki megsiketült volna a tájon, ahol egykor nyugodt életű férfiak váltak hoídkórossá egy női név említésére, ahol még a közelgő tél cinke-hangjában is azt fedezte fel némely ábrándos férfiú, hogy- itt-ott még őt hívja valaki, — régi dáma, elfakult hölgy, emlékkönyvbe préselt szivszerelem, — ba nem is éber állapotában, de legalább álmában. A Kisfaludy-képü úriember, aki a kisőrsi hegytetőről jövet: a meredek utón oly könnyedén szállott lefelé, mint cgy-egy felejthetetlen költemény strófája, amelyet itt vagy amott, az idelátszó Kisfaludy-házban írogatott az egykedvű, boron gős hangulatok elől menekvő költő:— a tavasz első cseresznyéivel majd a későbbi ősz zamatosodé szőlőfürtjeivel; a tavalyi borral és az idei borral; a jó egészség tanácsaival és az élettapasztalat fanyarságaival; hetven esztendősen; magyar nótákból való piros arculattal; verbunkos nótára, győri inzurrekcióra emlékeztető ropogós hanggal; éietvidáman. mint egy adomabeli mérnök, akinek zsebéből sohasem hiányzik a dugóhúzó; az ábrándosságtól csak egy órányi kimenőt kapva, visszatemetkező régi dalokat takargatva nagybőgőssé mélyült torkában; vagy néhanapján a szőlőpásztorok kánya-kiáltásával jött a hegytetőről, hogy olyan történetekkel is mulattassa a gondjaira bízott nagyvárosi vendégeket, mintha az Ester- házy-kasté.lv nagydiófája alatt csengő, muzsikáló aranytallérokat szórna szél hallgatói között egy régi nagy ur. — Hál’ Istennek, süket vagyok. Életemben utoljára, Kisfaludy Árpádot, a püspököt hallottam beszélni. — mond a hegytetőről mindennap megérkező őregur, aki azon ürügy alatt jött ide távoli lakásából, hogy a vasúti bakterházhoz irányított postáját átvegye. De a postájával érkezett leveket, emlékezetem szerint, soha sem érdemesítette arra, hegy elolvassa őket. ♦ — Ismét valami ostobaság, — mond egykedvüeu nézegetve a levéiboritékokat, Purgly Ferenc ur, aki távollévő házigazdánkat helyettesítette, miközben gyakran emlegette, hogy a sors kiszámíthatatlanságából hetven esziendős koráig nőtlen ember maradt s ilyenformán a jelenlévő hölgyek részére nem gondoskodhatik megfelelő mulat tatásról- — De, — fűzte hozzá olyan mosollyal, amely mosolyt a régi színdarabokban „félre" néven irak be a színészek szerepeibe, •— tellát „félre" igy* szólt a Kisfaludy-képü úriember: — De ... atyámfiai, a Kisfaludyak amúgy is elvégezték a boldog és boldogtalan szerelem történetét Versekben szavalják őket szerte Magyar- országon, ami véleményem szerint: uriatlan dolog. De... nem értem rá valóban a szépnemmel foglalkozni, sok dolgom volt erdélyi vasutakkal, balatoni vadvizekkel, meg hasonló szórakozásokkal. De... voltaképpen, bélülről, igazában, végeredményében, az utolsó kalkulációban, a végső árlejtésben, szóval az utolsó percig nem merem elhinni, . hogy a Kisfaludyak végzete elkerülne. De ___ egyszeresük megismerkedem valakivel és tö bbé soha se megyek fel a kisőrsi hegyre, otthonomba. De ... egyszer csak,, postámért jövet a vasúti állomásra: a vonat ablakából kihajlik egy rég: Kisfal udyuéhoz hasonlatos hölgy, hogy az itteni szőlőtermést szem ügyre vegye, messzelátó- ján megkeresi a begytetőn az én gonddal, szorgalommal, szerelemmel ápolt szőlöeskémet Is és azt mondja magában: Feri bácsi mégis érti a dolgái- De... kár, hogy nincs mellette egy megértő asz- szony, aki még jobb tanácsokkal szolgálna... különösen: a háztartás vezetésére nézve, különösen abból a szempontból, hogy ne kellessen minden áldott nap, nyári hőben, vagy téli zimankóban a napi kosztjáért jönnie a hegytetőről, jönnie a vasúti állomásig... De... elolvasná valaki a szóban forgó úriember helyett az újságokat, leveleket, főleg az illedelemtelen nyílt levelezőlapokat, amilyeneket mostanában küldözgetnek egymásnak az emberek takarékossági szempontból. De ... Igv szólt a Kisfaludy-képü úriember, akivel szerencséül volt megismerkedni abban az időben, amikor jodoforra-szagu levelezőlapok jelenlgették a hozzátartozóknak a hadikórházak híreit, a harci temetők halottait A Kisfaludy-képü úriember, miután tapolcai vonat, balatoni gőzhajó éppen nem járt azon a tájon, titkolózva hajolt fülemhez: — Do... a szőlőmet, a présházamat, a pincémet, a boraimat, amúgy som bíznám őrnagyságára, még ba a hideg kitelné érle. Még a valódi Kis- faludyné se járt Badacsonyba, mert a költő, az izig-vórig, magyar példaképig megszerelmesodott Kisfaludy som szerette, ha borai körül női varázslatok történnek. Egyedül ült a présházban és verset irt távollévő feleségéhez. Fizessen elő a Mr Képes Hét-re 8
