Prágai Magyar Hirlap, 1928. december (7. évfolyam, 275-296 / 1902-1923. szám)

1928-12-16 / 287. (1914.) szám

1W8 tfeeetnber 16, vasárnap. Egy többszázezer koronás adomány megveieííe biztos alapját a szlownszkói református árvaháznah Az egyetemes református konvent kassai ülése — Elismerte a kormány a losonci teológia nyilvánossági jogát — Laszkáryné Tornatlyay Margit fejedelmi adományával megteremtik a református árvaház intézményét Kassa, december 15. (Kassai szerkesztő sé­dünk telefon jelentése.) A szlovén szkot és ru- szánszkói egyetemes református egyház kotn- ventje a kassai református egyház tanácster­mében ima tartotta ez évi rendes ülését. A kenven<t közgyűlésén ez alkalommal Balogh Elemér, a dunameiléki református egyházke­rület püspöke és Szilassy Béla dr. egyházke­rületi iőgondnok eln.kőitek. Az ülés mégnyi- tífcsa előtt Balogh Elemér püspök megható, magasszámyalásu. imádságot mondott. Ezután Szdlassy Béla dr. világi elnök az egyházi élet minden terére kiterjedd mélyba- tásu beszéddel nyitotta meg az ülést. Beszé­dében rámutatott az egyházi élet számos sebére, egyúttal rámutatott azokra a lehetőségekre is, amelyekkel ezek a sebek orvosolhatók. Beszéde nagy hatással volt a jelenlevőkre. A kiküldöttek leigazolása után hozzákezd­tek a tárgysorozat nyolcvan pontjának letár­gyal ásához. A tárgysorozatban fontos helyet foglalt el az országos lelkésznyugdijiintézeti pénztár igazgatójának, Idrányi Barna espe­resnek pénztári jelentése és az évi zárszám­adás bemutatása. A kon vént végtelen sajnálkozásának adott kifejezést amiatt, hogy csak a legminimáli­sabb nyugdijat utalhatja ki a nyugdijjogo- sultak számára, igy egy nyugdíjas lelkész­nek évi négyezer koronát, egy özvegynek évi 1500 koronát, egy árvának pedig legfel­jebb éri 4—500 koronát. A beregszászi Kálvin-nyomda ügyével kapcso­latosan kimondotta a konvent, hogy a Kálvin- nyomdát saját tulajdonának tekinti és az er­kölcsileg és anyagilag támogatja. Ezaitán. Söröes Béla, a losonci református teológia igazgatója terjesztette elő a teológia évi történetét, referált a növendékek számá­ról és előrehaladásáról, örömmel jelentette, *»gy a kormánnyal folytatott tárgyalásainak eredményeként a losonci teológiát nyilvá­nosnak ismerték el, ennek folytán a teoló­giai növendékek minden szemeszt. rét elfo­gadják. Előterjesztette azonkívül úgy az alapvizsga, mint pedig az iskolai év végén elkövetkezen­dő első papi vizsga szóbeli és Írásbeli anya­gát. A konvent a vizsgáztató tanárokon kívül kijelölte az egyetemes egyház képviselőit, azonkívül egyöntetűen tette magáévá Söröss igazgató előterjesztéseit, akinek háláját és kő-1 szünetét fejezte ki eléggé nem értékelhető munkájáért. Megemlítésre méltó, hogy a losonci református teológiának ez évben i már három növendéke tanul külföldi egye- j temeken, akik azonban itthon is tartoznak ollokválni és levizsgázni. A külföldi egyetemeken levő nö­vendékek, akik a teológusok legkitűnőbbjei közül kerülne ki. részint itthonról kapnak tá­mogatást, részint külföldi ösztöndíjakat élvez­nek. A konvent erű tán a református á vaház ügyében hozott vég­leges dönti Kknondottaj hogy az árvahá- *at 1529. évi ss j tember elsején megnyitja a gömörnu-gyei Jterocke községben, ahol Laiszkárym Te nailyay Margit örökös ado­mányul nagy kastélyát ajánlotta fel erre a célra és a szükséges átalakítási munkálataira egyúttal százezer koronát is adományozott Ezzel, a hatalmas ajándékozással a református áram ház régóta vajúdó ügye végleges elinté­zést nyert. mseim EüiWIG-HARTLEY Rokonok, ismerősök, orvosok, ápolónők íeitek terhelő vallomást az Erdélyi-per mai tárgyalásán Budapest, december 15. (Budapesti szerkesz­tőségünk telefonjelentése.) Az Erdélyi-per mai tárgyalásán kihallgatták Stefániái Richárdot, aki együtt nyaralt Erdélyivel. Elmondja, hogy Erdélyin Anna halála után semmi különösebb emóciót nem lehetett észrevenni, azonban a szobalányt szigorúan utasította, hogy a vendégeket tartsa távol. Amikor Gáldy berohant Erdélyihez és felszólította, hogy sür­gősen menjen vele, Erdélyi a paplant egészen a feleségére húzta. Ez feltűnt- a szobalánynak. Anna halála után Gáldy vörösre sírta a sze­mét, Erdélyi ellenben közömbösen sürgette a temetést A szálló irod akis asszony a panaszkodott, hogy Erdélyi nem fizette ki a számlát, hanem ehe­lyett egy gyöngysort és cigarettatárcát depo­nált. Mindkettőről kiderült, hogy hamisítvány volt. Klar Dezső, Forgács Anna rokona azt vallja, hogy Annának eleinte antipátikus volt Erdélyi, aki 1916-ban a Tátrában mint rövidnadrágos vásott kölyök, villanylámpával világított be a nászutasok ablakán. A tanú nagy derültség kö­zött elmondja, hogy Erdélyinek Polnayval volt egy párbaja, amelynek során Erdélyi Polnay fejéről egy haj darabkát a bőrrel együtt kivá­gott. Ezt azután Erdélyi egy staniclihan meg­őrizte. A tanú elmondja, hogy többször figyelmeztette Erdélyit, hogy élet­módja könnyen a Markóuccába juttathatja. a legideálisabb háromcsöves rádiókészülék, gramofonátvitelre is berendezve. | Ara három csövei, összekötözi mórokkal és szabadalmi díjjal együtt KI ®@®’— j Kapható mindec jobb rádióiizSetben | /mmm ❖ va^»G! j Biatislawa, Gr$ssling a- 1© 2€©ii€©5 S5© u. és Forgács Anna egyszer revolvert kért tőle * azt mondotta, hogy valakinek becsületszavát adta, hogy bizonyos határidőig öngyilkos lesz. Ter­mészetesen nem adott revolvert neki, amire An­na ezt mondotta:-— Úgy látszik, te sem tudod, mi az a becsü­letszó. Ezután az Erdélyi házaspár ismerőseit, roko­nait, továbbá pincéreket és ápolónőket hallgat­ták ki. Kubala Sándorné ápolónő azt vallja, hogy a szanatóriumban Anna kijelentette, hogy Bélától kapta a veszélyes orvosságot. Ezután több orvost hallgatnak ki. Az orvosok egy része azt vallja, hogy Anna beteg volt, morfiumot, Veronáit szedett, az orvosok másik része ennek az ellenkezőjét vallotta hogy tudniillik Anna teljesen egészséges volt. A tár­gyalást kedden folytatják. — Feltalálták a gázágyut! Párisbói jelen­tik: A Chicago Tribüné kopenhágai jelentésé szerint egy Kriszt nevű dán mérnök uj gáz­vető készüléket talált fel, amely csaknem biztohs sikert nyújt a repülőtámadások ellen. A készülék nagymértékben süritett gázgyürü- ket lövel a magasba, percenként 100 méter sebességgel. A gyűrűk mindent összezúznak, ami beléjük kerül. Repülőgépszakértők sze­rint a készülék gyakorlati jelentősége rend-" kivül nagy. A TÚLSÓ OLDAL Irta: FALU TAMÁS Dódi néni kerék busz esztendeje járt utol­jára Pesten. Akkor a boldogult Juliska lá­nyának vásárolta össze a kelengyéjét. Azóta szegény fiatal teremtés -már régen nem nyüvi a fehérneműt s egy selyem csipke szemfedő takarja el látását a földi hiúságok elől. Dódi néni sohasem imádta Pestet. Ki nem állhatta a fülsiketítő lármát, a iótásfutást, a lóvonatok tülkölését, a társzekerek dübörgé­sét Nem lakott messzire a fővárostól, de a múltban is csak akkor ment fel, amikor már nagyon kellett s ki nem bújhatott alóla. A Jóska bácsi, a férje ura, amíg élt, már valamivel fiatalosabban gondolkozott Nem egyszer felment biz ő különböző fontos címek alatt s összes emlékei mindannyiszor abban sűrűsödtek össze, hogy ezután ebbe a vendég­lőbe megy spriccert inni s abba a kimérésbe sörözni.' Dódi néni annyi mindent hallott mostaná­ban, az utolsó óvek alatt a világvárossá fej­lődött Budapestről, hogy egyszer mégis vá­gyat kezdett érezni a felrándulásra. Ez a vágy úgy keletkezett benne, mint a búza a földön. Az őrök emberi kíváncsiság elvetette benne a magot. A mag lassan csíráz­ni kezdett. Akkor a sarjat túlságosan erősnek találta s az ellenkezés, a megfontolás, a ko- molyküdás nyáját szabadította rá, hogy ie- esipdessék a hegyét. A csira azonban életké­pes volt, szárba szökkent s jobbra-balra len­gedezett abban a szépecskében, mélyet az uta­zás gondolatának árnyékába szegődött hiúság fujdogált. Mert a többiek is utaztak. Az öregebbek is. Egyik sem maradt halva a kövezeten, a villa­mos alatt, a lovak patái alatt. Hazajöttek szépen, elfáradva, lelkendezve és sok gyönyö­rűséget tapasztalva. *— Felmegyek, határozta el erélyesen. Fel­mgeyek, no. Mielőtt meghalnék, megnézem Pestet, hogy milyenné lett És egy kis szemrehányást érzett a sorssal szemben arra a gondolatra, hogy az idők múltával az emberek megöregszenek, a váro­sok pedig megfi atalodaruk. Mert Pestről min­denki azt mondta neki, hogy a régi város­ból csodaszép uj város lett, fiatal, nagyra- törő. Tervét nem közölte előre senkivel. Félt, hogy esetleg szégyenben marad. A vetés is elfogyhat egy éjszaka alatt. De a kalász kiállta az éjszaka viharának kegyetlenkedéseit, ha hevert is a földre'ha­jolva, de megint felvágódott éretten, ruga­nyosam Dódi néni hajnalban kiugrott az ágyból. Alaposan megmosakodott, mint ahogy ünnep­nap szokta, amikor a templomba ment Tető­től talpig tisztát vett magára, mintha ma lett volna vasárnap s nem tegnapelőtt. Gyorsan kávét készített, jó forrón felhajtotta, pénzt varázsolt elő a fehérnemüek közül, négy zseb­kendőt a zsebébe gyömöszöli, a cselédet kiok­tatta a teendők iránt, de mégis mosolyt eről­tetve az arcára, kilépett az uccura. Korán reggel, volt még. Félhat. A kondás az ökörszarvhoz tapasztott szájjal csőditette az uccára négylábú hadseregét. A boltosok még aludtak, csak a nagykocsin a ajtaja volt már nyitva, hogy a hajnalba is szomjazőtk szomjúságára megadhassa az üdítő nektárt. — Hova, hova? Dódi néni? — szóltak Dódi néni után a vonathoz sietek. — Csak be egy kicsit Pestre, — mondta Dódi néni olyan egyszerűen, mintha csak aludni járt volna haza Pestről. — Csak be egy kicsit Pestre, lelkem. — Régen tetszett már benn lenni, — je­gyezte meg a tanító felesége a váróterem­ben . — Bizony régen, lelkem. De az ember nem ülhet otthon örökké, egyszer mégis muszáj félkerekedni. Nem szeretem azt a Pestet, megválthatom, A vonatot se szeretem. De most már mégis rá kellett szánnom magam az utazásra, bár öreg embernek otthon a helye. — No, no, nem olyan öreg még a Dódi néni. —. Hatvannyolc, lelkem. Hatvannyolc. Szép idő az. Sokat megér az ember annyi idő alatt. A vonat berobogott az üvegkupola alá. Úgy tódultak kupéikból az emberek, mint a ké­ményéből a füst. Hordárok kiabáltak az uta­sok után, az utasok a hordárok után, két- és négykerekű kézikocsik nyikorogtak az aszfal­ton, a pogyászok hir telemében heggyé tornyo­sultak, egy nagy emberhullám zajlott végig a vonat mellett, hogy pár perc alatt szépen el­simuljon s a kijáratok zsilipjein lecsapolja a dagályt. Dódi néni egyedüli maradt az állomás előtt. Az ismerősök elköszöntek tőle s mindegyik szaladt a maga dolga után. — Sok dolga vau, Dódi néni? — kérdezte meg tőle a tanitóné, miikor elváltak. — Nincs lelkem, — mondta Dódi néni. — Csak átmegyek a túlsó oldalra, sétálok egy kicsit, veszek valamit, megnézem Pestet s az­után megyek vissza. Mikor Dódi néni a villaüiosmegálióhély- hez ért, gondolkozott. Kiszámította, hogy itt lesz a legjobb átmenni a másik oldalra. De épp ebben a pillanatban jött egy automobil, nagy zajjal, benzinbüzzel s Déxli néni visz- sza réti ént. Várt egy percig, hogy ha majd az autó messze lesz, akkor fog megindulni. De most a másik sínpáron jött egy villamos, se­besen, nagy csengetéssel. Mintha rá ákart volna csengetni. Megint elhatározta, hogy vár. Ezt meg is tette s mikor célbavette a túlsó oldalt, egy fiakecr vágtatott el előtte, j tele is fröccsen tette sárral, jó, hogy vissza-' kapta magát, mert el is gázolta volna. Váltó- < zatosság kedvéért a következő percben a lég-; különbözőbb jánmüvek tartottak felvonulást, j mintha összetartoztak volna, szinte kézeníog- J va egymást. A villamost egy autó követte, az autó nyomában két biciklista száguldott, a bi­ciklistákat egy kétfogatu és három egyfogatu üldözte s ezek mintha előfutárai lettek volna egy hat ló által vontatott butorszállitó kocsi­nak. A menet még el sem haladt, lélekre- megtető trombitálással közeledtek a piros- zászlós tűzoltók, hatalmas gőzfecskendővel, emeletekkel packázó létráikkal s úgy repül­tek el a megdermedt emberek előtt, mint a veszedelem. Dódi néni még fel sem ocsúdott rémületéből, már a mentők kísérteties sziré­náját hallotta velőkbe sikoltani, valószínűleg a tűzhöz siettek ők is. Dódi néni megkapaszkodott a lámpakaró­ban. Nekidaiitöíte a hátát. Szédült. Egy pillanatra lecsöndesült az ucca hábor­gása. Most át lehetett volna veszélytelenül menni. A sárga villamos még a sarkon csen­getett, a kocsis még jő messze nógatta lovát, a biciklista gyalog vezette biciklijét s az au­tók másik irányba vágtattak. De Dódi néni ki voit merülve a sok átmen­ni akarástól. S most már félt is, elveszi tette önbizalmát, s elveszítette bizalmát az ucca iránt.. Egy középkorú ur régebben figyelhette ha­bozását, udvariasan megszólította, s felaján­lotta, hogy átvezeti. — Köszönöm, köszönöm, — hálálkodott Dódi néni meghatót tan. — Nem megyek át. Nem is akarok átmenni. Csak egy kicsit né­zelődöm. És átnézett a túlsó oldalra. Úgy találta, hogy odaát csupa fiatalok futkosnak s az öregek mind az ő oldalán ballagnak, félén­ken, a fal mellett botorkálva. A túlsó oldal a merészek, a világgal megbirkózók oldalának látszott, a győzelmesek oldalának, ahova fé­nyesebben süt a nap, s ahová dalolva ér az élet ordítása. Dódi néni elsírta magát gyámoltalanságá­ban s visszament a váróterembe. A Prágai Magyar Hírlap 1929-évi nagy képes naptárát a jövöhéten küldjük szét előfizetőink- és olvasóinknak 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom