Prágai Magyar Hirlap, 1928. november (7. évfolyam, 250-274 / 1877-1901. szám)

1928-11-10 / 257. (1884.) szám

3 1388 november 10, oaomfrai A magyarság politikai vezérei választási körúton SzBIIö Géza Komárom vidékén, SzenMvány, Törköly és Richter Gömör* ben beszéltek tömegeket mozgató, lelkes választási népgyüiéseken Pozsony, november 9. Az országos keresz- témyszociaJista párt teljes felkészültséggel bo­csátkozik a választási küzdelembe. SzüJlö Géza dr. országos elnök nemzetgyűlési képvi­seld egész Szlovenszkóra kiterjedő választási körútját Komárom vidékén kezdte meg. No­vember 5.-én délelőtt résztvett a komáromi szeminárium alapkő letétel! ünnepségén, dél­után pedig Naszvadon és Imelyen tartott be­számolói Naszvadon az 500 személyt befoga­dó néptház zsúfolásig megtelt hallgatósággal. Mátyus Vince üdvözölte keresetlen szavakban Szüllő Gézát, aki viharos éljenzés között mon­dott ezután beszámolói Elsősorban pártjának ellenzéki magatartását fejtegette, ismertette a küzdelmet, amelyet megalakulása óta foly­tat a magyarság jogaiért soha nem lankadó energiával és törhetetlen meggyőződéssel. ; Mindaddig nem fogunk nyugodni — úgy­mond —, míg a magyar nép törvényszabta jogait teljes mértékben nem biztosítják a hatalmonlevők. Beszédének elhangzása után melegen ünne­pelték, majd Csaposé Géza aisépéli plébános buzdította lelkesen a megjelenteket az össze­tartásra és a pártban való tömörülésre. Ugyanezen a napon este írnélyt kereste föl az országos elnök, ahol szintén százakra menő tömeg várta és fehér ruhás leányok csokrot nyújtottak neki ái Pásztorok Kálmán helyi elnök bevezető szavai után Szüllő Géza beszélt általános helyesléstől kisérve. A párt politikájának ismertetésével kapcsolatban ki­tért a közelgő választások fontosságára, me­lyen meg kell mutatni a magyarságnak, hogy elégedetlen az nj közigazgatási rend­szerrel. Az országos elnök után itt is felszólalt Csaposé Géza plébános is. November 6-ikán Tardoskedd volt a vá­lasztási körút állomása. Noha a község lakos­ságát lekötötte a köznapi munka, mégis vagy 1000 ember gyűlt össze a szövetkezeti nagy­teremben. A hallgatóság egy része kinn re­kedt és a folyosókon állva, az ablakokon ke­resztül hallgatta Szüllő Géza beszámolóját, melyet Czibulka István meleg bevezető sza­vai után mondott el folytonos éljenzésektől meg-megszakitva. Ugyancsak nagy helyeslés kísérte Csaposa Géza beszédét Szapka Béla dr. ügyvéd, járási jelölt a közigazgatási re­form hibáit tárta föl. Nagy hatása volt még Mifculka János gyári munkás beszédének is. Este 50 terítékes bankett volt, amelyen szá­mos felköszöntő hangzott el. Szüllő Géza választási körútját tovább folytatja és felkeresi Léva, Ipolyság, Losonc, Csallóköz és Bodrogköz vidékét. gyarság testvéri egységének megvalósítását sürgette, lelkes helyeslés kísérte. Majd Fo­dor Jenő, a magyar nemzeti párt országos mezőgazdasági szakosztályának igazgatója, tartott értékes beszédet az agrár kérdésről, rávilágítva arra, hogy mennyire tönkre van téve Salovenszkón a mezőgazdaság az adók, a vasúti tarifák magassága, a kormány szlo- venszkói politikája következtében. Különö­sen nagy hatást váltott ki, amikor bebizo­nyította, hogy a szociális biztosítás révén olyan horribi­lis összegek folynak be, hogy ezek az ösz- szegek 35 esztendő alatt elérik az állami költségvetés két esztendei összes kiadásait s ezek az összegek mind! a történelmi orszá­gokba vándorolnak ki, azokból Szlovenszkón alig marad valami s ha ez tovább is igy tart, akkor 25 év múlva a szociális biztosító inté­zetnek adósa lesz az állann s adósa lesz min­den nagy vállalat, minden bánik és egyediül a szociális biztosítás fog virágozni. Ezután Pósa Lajos nemesradnóti ref. lelkész nondott köszönetét az egybegyűltek nevében az előadóknak s a pártvezért tör­hetetlen ragaszkodásukról (biztosította. Vé­gül Nagy Sándor országos pártigazgató adott felvilágosítást egy fölvetett kérdésre. A magyar nemzeti párt gyűlése Rimaszécsen Rümsasées, november 9. November 7-én délelőtt a Rima és Balog völgyének impozáns számban felvonult tö­megei részvételével nagysikerű népgyülést tartott a magyar nemzeti párt Rimaszécs községben. Az elnöki megnyitót a feledi párfüöörzet ősz elnöke, Varga Oros János kis­gazda, serikei lakos tartotta, aki szívből! jövő, igtaz magyar szeretettől áthatott beszédével az egész hallgatóságot magával ragadta s annyira elérzókenyitette, hogy minden szem könnyektől csillogott — Nyitott sir előtt állok — mondotta az ősz elnök — e ezen sir előtt hozzám jön a kísértés s azt mondja, hegy visszaadja fia­talságomat, a világ leggazdagabb és legbol­dogabb emberévé tesz, ha megtagadom nem­zetemet és magyarságomat s én inkább választom a nyitott sirt s ké­szebb vagyok abba azonnal belefeküdmi, minit magyarságomat megtagadná s nemze­tem árulásával jólétben, boldogságban élni, még ha ez az élet örökifjuságban telnie is «I. 'A 'beszéd hatására jellemző az, hogy a köny- nyekig meghatott Richter János szenátor nem birt uralkodni magán, felugrott s ömlő könnyek között csókolta meg e hitvallásáért az ősz szónokot. Utána Szent-Ivány József pártvezér mondotta el nagyhatású politikai beszámoló beszédét, markáns vonásokkal jellemezte azt a küzdelmet, amelyben a párt tiz eszten­dőn keresztül harcolt a magyarság boldogsá­gáért Leszögezte, hogy véleménye szerint, egyedül az agrár politika az, amely a ma­gyarság boldogabb jövendőjét biztosítani tudja. A magyar nemzeti pártnak tízéves küzdelmét egyetlenegy gondolat (képezte, mindent megmenteni a magyarság részére anyagiakban és kultaráüs javaikban, ami megmenthető, mert a magyarság boMögabb jövendője csak úgy képzelhető el, ha miniden értékének birtokában marad s nem hagyunk elpusztul­ni semmit abból, ami a mienk. Vázolta a pártnak a kormánnyal folytatott tárgyalásait s nyugodt leMismeretted jelentette (fel, hogy mindent megtett, amit lelkiismerete meg­engedett arra nézve, hogy a magyarság jogainak ér­vényt szerezzen s ha ez nem sikerült, az nem az ő s nem a magyar nemzeti párt bűne. A szűnni nem akaró éljenzéssel kisért s a zajos tetszéstől többször félbeszakított be­széd után Richter János szenátor szólalt föl. A sok munkában kifáradva pihenőt akart kérni a párt vezérétől legalább két napra — mondotta —, de ma, amikor meghallotta a föld egyszerű fiát, az ősz Varga Oros Jánost beszélni, uj tetterő, uj lelkesedés szállotta meg s fogadást tesz, hogy nem nyugszik ad­dig, mig be nem járja Szlovenszkó minden vidékét s el nem viszi mindenüvé a hírét annak, hogy akik fajszereitetet és nemzetükhöz való ra­gaszkodást akarnak tanulni, azok jöjjenek le a Rima völgyére s itt tanulhatnak. Richter szenátor beszédét, melyben a ma­Krasznahorka büszke vára alatt Krasznahorkavámlja, november 8. Kedden délután a magyar nemzeti párt sikerült gyűlést tartott Krasznahorsskaváral- ján. Törköly József dr. és Richter szenátorok autón érkeztek. Az érkező autót a falusi leá­nyok kettős sorfala fogadta s borította el vi­rággal Üdvözlő szavak kíséretében 14 csok­rot kaptak a törvényhozók. Gáspár István helyi elnök lelkes szavak­kal üdvözölte a törvényhozókat s megnyitotta a gyűlést. Pápezsik Andor roasnyói körzeti elnök lendületes beszéde után Richter János szenátor beszélt. Kraszna­horka történelmi falai — mondotta — azt ta­nítják, hogy várakat építsünk, de a mai vá­raknak a szivekben kell fölépülniök. A tíz­éves jubileumkor Drobny pozsonyi ev. lel­kész gyűlöletre uszított a magyarok ellen. A szónok, mint katolikus pap, a legsúlyosabban elítéli lelkésztársát, mert a magyarok és szlovákok között nem a gyű­löletet de a szeretetet kell hirdetni. Majd széles mederben ismertette a kormány- politikának a magyarokkal szembeni súlyos hibáit. A poricsi házbeomláskor magyar ka­tonák mentették a beomlott cseheket, a pil- seni ezred híres katonái főleg magyar fiuk, a haramia Lecián szökésekor gömöri magyar fiú halt hősi halált: a magyarok mindenütt kitüntetik magukat ebben az államban, de ennek fejében legfeljebb be nem váltott ígé­retek a része. A megrendítő szavakat hangos zokogás igazolta. Majd a földosztásra tért át: ezen a vidéken — mondotta — akármit ígér­nek, földet már nem adhatnak, mert a föld­osztás itt be van fejezve. A nagyhatású beszéd után © Törköly József dr. szenátor, a párt orszá­gos elnöke mondott gyönyörűen felépített be­szédet. Masaryk köztársasági elnök jubileumi üzenetében azt üzente, hogy ebben az állam­ban meglesz a nemzeti egyenlőség. Ezzel ma­Hoover elnök családja körében ga is elismerte, hogy ma még nincs meg. Az egyenlő elbánást hiába keressük, az ipar, a mezőgazdaság stb. terén. A csehországi mezőgazdaság milliókat kap az államtól, a szlovenszkói mezőgazdaság­nak azonban morzsák is alig jutnak. Félmillió magyar gazdának csak egy 50 tanu­lás szakiskolája van. Az orosz emigránsok 31 milliót kapnak az államtól különböző tárcák­ban, hol van itt az egyenlő elbánás? Majd ismertette az elnöki tanács határo­zatát, amellyel az országos képviselőtestület jelöltjeiből közös magyar klubot fog alkotni. Lelkesítő beszédét zugó éljenzés fogadta. Pápezsik Audor megköszönte a törvény­hozók beszédet s több gyakorlati kérdésre hívta föl a választók fegyelmét. Kedves meg­lepetés volt a krasznahorkai magyar lányok éneke, akik a magyar nyelv szeretete mellett tettek tanúságot. Béres István hosszuréti kis­gazda pedig engedelmet kért, hogy választási versét felolvashassa. A sikerült" verset is nagy taps honorálta. Gáspár István helyi elnök zárószavai után a gyűlés lelkes hangulatban ért véget. Két választási nagygyűlést tart Kassán a ker.-szoc párt Kassa, november 9. (Kassai szerkesztő^ ségünk jelentése.) Az országos keresztény- szocialista párt két nagy választási népgyü­lést fog tartani Kassán. Az első nagygyűlés november 14-én, szerdán délelőtt tizenegy órakor lesz a katolikus legényegylet nagyter­mében a kassai kerület földművesei és vidéki szervezetei részére, amelyen Fedor Miklós nemzetgyűlési képviselő szlovák nyelven, Fleischmainn Gyula dr. kerületi főtitkár pedig magyar nyelven fog beszélni. A második nagy pártgyülés Kassán november 18-án, vasárnap délelőtt tizenegy órakor lesz ugyancsak a ka­tolikus legényegylet nagytermében a kassai választóközönség részére. Ezen a gyűlésen Szüllő Géza dr. nemzetgyűlési képviselő, a párt országos elnöke, Grosschmid Géza dr. szenátor, Fedor Miklós nemzetgyűlési képvi­selő és Fleischm:ann Gyula dr. főtitkár fog beszélni. A két nagygyűlés előkészületei már nagyban folynak. Baxa elhagyja a prágai főpolgármesteri széket Prága, november 9. A Vecerni List esti kiadásának jelentése szerint a nemzeti szo­cialista párt Baxa dr. prágai főpolgármesterit az országos választásokra benyújtott jelölőlis­táján első helyre állította annak tudatában, hogy ezáltal szabaddá válik a főpolgármes­teri szék, amelyet Zsipeik tanár, Prága város kulturreferense foglalna ed.

Next

/
Oldalképek
Tartalom