Prágai Magyar Hirlap, 1928. november (7. évfolyam, 250-274 / 1877-1901. szám)
1928-11-14 / 260. (1887.) szám
4 MŰSORON KIVBL írja: MARAJ SANDOR szivarka A Magyar Héten figyelmesebben néztem meg minden magyar árut, ami a kezemügyébe került s a Magyar Héten tűnt fel nekem először, hogy a Magy. Kir. Dohányjővedék a MempMs-t s a többit nem cigarettának: nevezi, hanem szivarkánaik. Meglepetésemben a szivarka majdnem kiesett a szájamból. Ezt nyomtatják a dobozokra: „20 drb. szivarka/1 Kétségtelen, hogy ez magyarosabb, mint a cigaretta. Rögtön rá is szoktam s most már csökönyösen szíva rkázok, ismerőseimet szivarkával kínálom, a cselédet felszólítom, hogy ürítse ki a hamutartóból a szivarkam áradványo- kat. Átvettem a szivarkát, mert unatkozom s mulattat az ilyesmi és örülök neki. Ám komoly kérdéseket mégse lehet elszi- varkáznd s ezért, egy magyar szivarka füstje mellett, megszövegeztem a következő kérdést: Különös tekintettel arra, hogy sokan vagyunk szivarkások az országban, akik legalább úgy szeretjük a magyar nyelvet., mint a Magy. Kir. Dohányjővedék s legalább annyi közünk van a szivarkázáshoz, mint a Magy. Kir. Dohányjövedéknek, érdekelne megtudnom, miért, mi okból és milyen jogon nevezi csökönyösen és makacsul a Mag}'. Kir. Dohányjövedék szivarkának azt, amiről ebben az országban többmillió ember azt hiszi (köztük kitűnő nyelvészek és jó hazafiak), hogy cigaretta? Ha Kazinczy idejében szivarkáz- tak volna az emberek, a szivarka talán polgárjogot nyer a magyar nyelvben s akkor elbeszélésekben és regényekben olvashatnánk ilyen mondatokat: „. . . Elemér a szivarka parázsló tüze mellett ült a félhomályban . . „Egy szivarkát ?“ — kérdezte elbűvölő udvariassággal a kanonok/' „ . . . Bevallom, szivarkás ember vagyok — mondta Jakab s lehajtotta fejét." . . , A detektívek összeintettek: „Erős szivarkás!“ „. . . a golyó talált. A szivarka kiesett Lőrinc lehanyatló ujjad közül.44 Vagy ilyen diáiknovella eiimét: „Az első szivarka.*4 Orvosi értekezésekben: „A szivarkázás hatása a lépre." Szerkesztői üzenetekben: „Urihölgy uccán nem szíva rkázhat* De különös tekintettel arra, hogy Kazinczy idejében még nem szivarkáztak, ellenben Ma- gyarországon ma többmillió ember szivarká- zik, akik azt hiszik, hogy cigarettáznak s akik soha, véletlenül se, tévedésből, álmukban se kértek még egy trafikban tiz szivarkát, nem verték még le a szivarka hamuját, nem kínálják egymást szivarkával, talán egyezzünk ki abban, hogy a Magy. Kir. Dohányjövedék ne akarjon magyarabbul beszélni, mint a magyar nép s ha egyszer egy idegen szó átszivódott a mindennapi élet szövetébe, ne mázolja azt egy hivatal nagyképűen felül, hogy ő jobban tudja. Kis dolog, kis szépséghiba, de a nagyképűség, ami mögötte van, mulattató. Közben kialudt a szivarkám. Kérek egy gyújtót. („Gyufa". A szerk.) CIVILIZÁCIÓ A gőzfürdőben ültem, bámultam embertársaimat és ezt gondoltam: Civilizáció az, hegy harmincesztendős korára minden férfinak egy kis, barnás foltot horzsol a gallérgomb a nyakán elöl, az Ádám-csutka alatt és hátul, a nyakszirtnél. Ezt a két kis foltot hiába dörzsölöd szapannal és kefével, ezt emberi erő máT eltüntetni nem tudja. A gallérgomb helye az emberi testen, ez a civilizáció jegye, ahogy a papi rend jegye a tonsura vagy ahogy a középkorban a bűnös jegye volt a homlokára sütött bélyeg. Ennél a foltnál, amit a gallérgomb süt a modem ember nyakára, kezdődik az a kollektív- terror, az az uniformis-boldogság és idvezüfOUaayomfe tflo»t léé, amit a civilizáció jelent. Ha ezer év múlva az anthroposofia felméri az 1928-as embert, kell hogy ennek a gombnak valami nyomát találja az emberi szervezetben. A civilizáció nem az, hogy a villamos fut az utcán s Eckeoer elrepül Newyónkba, hanem ez a két kis kerek folt, amit harmincéves korában megkap minden ember, ha alkarja, ha nem. Sidóllal se lehet levenni. Ennyit mond: nem élsz te, csak beleegyezel. TÓTH ÁRPÁD UTOLSÓ VERSEIBŐL: A Fénytelen élet. Egyre többször Fog ej a dermedt hangulat, Hogy tán nem is a földen élünk Mi már, hanem a föld alatt Egy összedőlt, fekete tájon, Melyet egyszer a vad idő Iszonyú mélységekbe rázott S azóta egyre süllyedő, Veszett katasztrófáik suhognak, Bús vizek, tornyos lángvihax S az ördög húz le kebelére Lassú, kéjes karjaival. Csúnya árnyak közt tétovázunk: Arcunk fakó, ijedt, üres, — Emberek: csak a szemük izzik S betegen egy kis fényt keres, Mindegy: mit, nőstény testek hamvát, Rőt aranyak lidérctüzét, Ám Szurkos, fortyogó sötétben Loccsan a küzdők agya szét. Egymás nyakába mart körömmel, — Ájult rabok, vak zsarnokok, — Fojtottam és árván lihegnek, S a világ süllyed és zokog. Csak olykor állunk meg riadtan. Bús, idegesen felkapott Fejjel, ha mégis észrevesszük Váratlan a távol na-pot, Mely égá-könnyen és közönnyel, Kényes, isteni fényűnadár, Mind ritkábban húz el fölöttünk, S egyszer tán végleg tovaszáU. JÓÉJ SZAKÁT Falon az inga láss® fénye villan, Oly tétován jár, szinte arra vár, Hogy ágyam mellett kattanjon a villany S a sötétbe® majd boldogan megáll. Pihenjünk... az álomba merülőnek Jó dolga van, megenyhül a robot Mintahogy szépen súlya vész a kőnek, Mit kegyes kéz a mélybizbe dobott. Pihenjünk... takarómon már papírlapí Elakadt sorok... társtala® rímek... Megsimogatom őket halkan: Írjak?... És kicsit fájó® sóhajtom: minek?„. Minek a lélek balga fényűzése? Aludjunk.., másra kell ideg s velő... Józan dologra, nagy tülekedésre, — fis rossz robotots a későnkéin. Mi haszna, hogy papirt már jó egy párat Beirtani § bolygóit rajtuk bús kezem, A tolira dőlve, mint botra a fáradt Vándor, ki havas pusztákon megye®? Mi haszna?... a sok téveteg barázdán Hova jutottam?... és ki jött velem? Szelíd dalom megérti a garázdán Káromkodó és nyersdalu jelen? Majd egyszer... persze... máskor... szebb időben... Trk-tak... ketyegj vén, jó költő vigasz... Majd jő a kor, amelynek visszadobhan Félénk szive... tik-tak... igaz... igaz... Falon a* inga lassú fénye villan... Aludjunk vagy száz évet csöndben át.. Ágyam mellett elkattantom a villanyt. Versek... bolondság... szép jó éjszakát Állampolgárságot a munka jogán! Irta: IVANFY GÉZA Véres tüntetés Laibachban a rapallói szerződés ellen Laibach, november 13. Az egyetemi hallgatók tegnap nagy tüntetést rendeztek a rapallói szerződés ellen. A diákság tüntető menetéhez csatlakozott a város közönsége is. A menet élén Fiume, Görz ée Triest zászlóit vitték. A rendőrség fel akarta oszlatni a tüntetőket., akik azonban kőzáporral válaszoltak, mire a rendőrök mintegy húsz lövést adtak le. Egy diák életveszélyesen, több diák és Dégy rendőr könnyebben megsebesült. Hat tüntetőt letartóztattak. Az állampolgársági kérdést tárgyaló tanulmányában, amelyet egy előkelő német re- vüben olvastam, Carlos Iván de Garay argentínai egyetemi professzor a hontalanság megszüntetésére igen érdekes és kívánatosán követendő doktrínát állít fel, mellyel a nép- szövetség is foglalkozott már, s Európa majdnem minden metropolisában a tudós tanár előadása révén lett ismeretessé. De Garay az amerikai s főleg a délamerikai bevándorlási visoznyok következtében előállott s ma is, ott is problémát képező állampolgársági kérdést kívánja tisztázni. De Garayt e kérdés alapos tanulmányozásában Zabalios, majd L. M. Moreno Quintana előzetes kutatásai támogatták, amelyek figyelem- bevételével a következő formulát állította fel: „Az államban letelepedett idegenek, akik öt esztendeje megszakítás nélkül bizonyos hivatást töltenek be, hivatalt viselnek, foglalkozást űznek, az állampolgárságot automatikusan nyerik el s megtartják nemzetiségüket.14 A bevándorló vagy bevándorlottnak tartott kívánságait ez a formula teljesen kielégítheti, mert hiszen az eredeti hazájába való visszatérés szándéka nélkül telepedett le, vagy jutott uj államkeretbe, s gyakran nemzeti-, fajbü- ségből, igen gyakran azonban közönyből nem tett lépéseket letelepülési állama polgárjogának elnyerésére, s illetve ezzel egyidejűleg származási állama, hazájában bírt polgárjogának törlése iránt. Kielégitheti-e azonban ez a formula a letelepedést engedő, tűrő, vagy a történelmi események adottsága folytán azt. kikény szeritő államot? De Garay doktrínája tulajdonképpen kompromisszumot jelent az állam- és nemzetideológia között, és szinte matematikai biztossággal levezetett doktrínájához fűzött, következtetései, helyes premisszából logikusan folyó megalapításai jogot formálhatnak ahhoz, hogy e jubiláló probléma megoldásánál uj kiinduló pontul szolgáljanak. Az előbb közölt formula ugyanis az állampolgárság megszerzésére egy uj jogot statuál: a jus labor!st, a munka jogát. A pánamerikai együttműködés alapjában véve mindig praktikus kiegyenlítést s pozitív javításokat célzott s ez magyarázza meg, hogy De Garay i bár a jus sanguinist — a vérségi jogot — sem becsüli le, a jus laboris- nak nagyobb, átfogóbb és kiegyenlitőbb erőt, hatást tulajdonit. Ez, a munkából eredő jog kiegyenlítő pólusát a munkát igénybe vevő állam ama kötelességéből meríti s állapítja meg, hogy az állam erejét s összes polgárainak jólétét előmozdító munka, tevékenység és a közterhekhez való hozzájárulás természetszerűleg s logikusan, igazság és méltányosság alapján joggal követelheti az állam ellenszolgáltatásait Tény az, hogy az állam a területén letelepedett munkást s munkája gyümölcsének egy hányadát a maga céljaira igénybe veheti s veszi is, hogy azokat az állam összessége és egyetemes érdekében felhasználja. A munka s gyümölcseinek igénybevételével szemben az állam az álampolgársággal összefüggő minden jogot megadni köteles, különben joggal lehetne megállapítani, hogy az állam kétféle mértékkel mér. Demokratikus szempontból az állam összes polgárainak politikai közreműködése lehet csak kívánatos s megengedhető és a munka értéket termelő tulajdonságának megtagadását jelentené az államhoz tartozandóságukat egyedül csak a munkájukkal bizonyítani igyekvő bevándorlónak teljes jogegyenlőségéhez való igényének el nem ismerése. De Garay szerint a bevándorló kritériuma, hogy ez sine animo revertendi keres munkát s telepszik le. A saját maga által választott uj letelepülési államában helyezi el élete központját s igen kézenfekvő, hogy a letelepülési állam java a maga s családja boldogulásával kapcsolódik össze. Teljes munkaerejét a letelepülési álamban fejti ki, s származási állama: hazája boldogulásához hozzá nem járulhat s nem is járul. Bizonyos, hogy a bevándorló, a letelepedett nem egykönnyen adja fel származási államához, hazájához, nemzetiségéhez, fajához való ragaszkodását, s legtöbb esetben ez az ok arra, hogy megfelelő formában letelepülési állama polgárjogát nem kéri. Tulajdonképpen a két állam között áll s mindkettő igényt tart rá, aszerint, amint magasabb államérdek parancsolja s ki is engedi hatalma alól, ha ezzel jogait kell megvédenie. A háború alatt tapasztalhattuk ez \ \ 1928 november 14, arasrihL eseteket a naturalizált állampolgárokkal szemben. A tudós professzor szerint a bevándorló múltja annak nemzeti hovátartozását állapítja meg, természetes, immanens és kifejezhetet- len kötelékével az érzelemnek faja, nemzetisége, hazája iránt, jelenét, jövőjét azonban letelepülési államának szenteli, mely ezzel szemben állampolgári jogokat kell, hogy adjon neki. A nemzetközi jogi, természetes nemzetiség, vérségi nemzetiség (nationality) és az állambelügyi, jogszerű állampolgárság (összekötve az illetőséggel: citizensbip) egymástól elválasztatnak, önállóan egymásmellé kerülnek, anélkül mégis, hogy egyik a másikat keresztezné. Ez a tiszta megkülönböztetés-szétválasztás már az eddigi gyakorlatból is ismeretes: a puszta nemzetiség a kiskorú s gondnokság al-tt levőknél nem von maga után állampolgári jogokat s viszont állampolgársági kötelezettség megállapittatik anélkül, hogy nemzeti hovátartozás tiszvárv- tatnék, midőn katonai szolgálatra kényszeríti az elveszettnek vélt állampolgárságot fel* ujitó állam háborúja esetén a nemzetiségéit megtartott, de az államhatáron túl élő poL gárt. Hová tartozzék tehát a bevándorló? Az államhoz, melynek állampolgárságát puszta veretlenségből bírja, s amely valamely módon az állampolgársági jogokkal szemben a kötelezettségek teljesítését magának vindikálja, vagy ahhoz az államhoz-e, amelyben de í'acto letelepült, él, dolgozik s melynek javát közvetve, de közvetlenül is munkálja? Ezt a kérdést kell tisztázni De Garay-féle formula alapján, melyet Anglia, Franciaország, Belgium, Olaszország tudósai is elfogadhatónak s elfogadandónak tartanak. Egyedül a neves francia jogtudós: Lépradelle emel kifogást ellene, mert fél, hogy az állam nemzetisége az alattvalói között igy szétesik! Bár De Garay elmételét az amerikai viszonyokból szűri le, komoly megfontolást érdemlő logikája s következtetései után a csehszlovák áilamkereíbe került magyarok' (nemzetiségek) állampolgársági kérdésébe is uj jogalapot tár elénk és az államkormányzat elé. Az állampolgárság megszerzésének alapjául megjelölvén azt a munkát, az állampolgári kötelezettségeknek a született állampolgárokkal egyforma mértékben történt s történő teljesítését, mely a demokrácia elve szerint egyforma jogokra is tarthat igéuyt. Az állampolgársági káosz rengeteg embert, emberi munkát köt le a bizonytalanság béklyóival, gazdasági, kifejlésre váró s ek~ ziszteneiák sorsára döntő gazdasági erőket, bénít meg, melyek elvesznek az állam vagyonmérlegéből, amelyben s amelynek javára fordíthatók lettek volna s fordíthatók lennének. Sok szónoklat hangzott el a népszövetség s a különböző internacionális konferenciák ülésein s a hontalanok advocatus diabolija mindig keresett és talált kétségbevonhatatlanoknak tartott ellenérveket a viszonyainké kai még mindig csak az előkelőség érdeklődésével törődő hatalmak tanácsa előtt. Ha áll a Benes-féle tétel, hogy a kisebbségi kérdés az állam belügye, ha az állam jubileumot ül, nem feledkezhetnek meg arról a sorsunkat intézők, ha fajszeretet is fűz nemzetiségünkhöz, hogy az államhoz köt a régi államkeretből, annak a kultúrát és civilizációt terjesztő intézményeiből agyunk minden gondolatával, kezünk minden munkájával szerzett minden vagyonunk, tiz éves múltúnk s jelenünk minden izzadságos fáradsága, a gazda aratása, az iparos kézmüvesmunkája, a kereskedő kalmárkodása, a tisztviselő becsületes hiva- talnokoskodása, magunk s családunk minden tevékenysége, gyermekeink katonáskodása, a törvények lojális betartása, mind valameny- nyiünk tűrve tűrt és becsülettel, erőink megroppanásáig viselt és teljesített, teherhordo- zása. A jubiláló állam számára közvetve és közvetlen végzett munka és áldozat alapján és jogán kell hontalanságunkat megszüntetni és állampolgárságunkat elismerni! A mulatt, a mestic, a félvér Argentínából mutatják a „müveit", vénhedt, a születés jogát eltörlő s a munka jogát nap-nap után dicsőítő, demokráciát mimelő Európának az igazi demokrácia útját! ülínkáéfe alkonya Poprád, november 13. Mimiiéi plébános, aki eddig a szlovák néppárt legaktívabb vezetőembere volt, kilépett a pártiból és állítólag a iMcsura-párt felé orientálódik. A Hl inka-pártnak eddigi popTádi vasutastagjai is végleg kiléptek a pártból, példájukat, követük a más foglalkozásúak is, úgy hogy minden túlzás nélkül megállapítható, hogy a szlovák néppárt Popra dón megszűnt létezni. Rózsahegy, november 13. HtLimka páter személyeden végigjárta Rózsahegy lakosait és a maga módja szerint kérő szóval, ha ez nem használt, fenyegetéssel akarta rábírni őket arra, hogy az országos keresztényszooialista párt listáján ne jelöltessék magukat. Hl inka ez altkai ómmal az általa annyira gyűlölt ma-< gyárak és ,őrnagyarónotk“ házait sem kerülte el. xx A Kis I’yth&goras megható történetét kicsinyek éa nagyok őrömmel olvassák.
