Prágai Magyar Hirlap, 1928. október (7. évfolyam, 225-249 / 1852-1876. szám)
1928-10-09 / 230. (1857.) szám
1928 odöWber 9, fcedML Safranko képvisaiSt ietartaztalSák a kommunisták pozsonyi tünietőfelvonuiásén Pozsony, oíkitáber 8. (Pozsonyi szeríkesz- tőségüniktől) A pozsonyi kommunisták a bécsújhelyi felvonulással kapcsolatban ugyancsak tüntető felvonulást tartottak vasárnap délelőtt. A rendőrség teljes készenlétben állott és a felvonulás folyamán előállította Safranko kommunista képviselőt, továbbá Sin- ger Jenőt és Kozák Margit városi képviselőtestületi tagot. Az előállítások a rendtörvénybe ütköző vétségek miatt történtek. Safranko képviselőt csak a belügyminisztériummal történt telefonbeszélgetés után engedték szabadlábra. A drezdai bíróság Ielmentette a felesége meggyilkolásával vádolt drezdai kereskedőt „A gyilkosságra nincs bizonyíték, az asszonyt baleset is érhette" Méreg, gummlbot, haíátfejes levélpapiros, feayegetöievetek módszerével dolgoznak a esek f ascisták Prága, október 8. A cseh faseista szövetségben dúló személyi harcok alkalmat adtak a hatóságoknak arra, hogy újabb szigorú vizsgálatot inditsanak az emlékezetes százavai afférban. E napokban letartóztatták Fulin Ferencet, akinek lakásán számos méreggel telt üveget, gummibotokat találtak és sok kompromittáló levelet foglaltak le. A levelek jobb sarkára állítólag halálfej van rajzolva. Fulin tagadja, hogy résztvett volna a száza- vai támadásiban. A faseista körök kijelenté se szerint Fulin már több mint egy éve nem tagja a faseista szervezetnek. A Lidové Noviny úgy értesül, hogy Ru- lik szerkesztőnek, a faseista ellenzék vezérének lakásadója névtelen leveleket kapott- Ezekben azzal fenyegetik, hogy csúnyán elbánnak vele, ha nem mond fel Kuliknak. A rendőrség nagy szigorral folytatja a vizsgálatot az újabb faseista akcióban. Értesülésünk szerint Gajda volt tábornok a jubileum alkalmával nem részesül amnesztiában, mert őt nem rendes bíróság ítélte eh Párisban meggyilkoltak egy sztoveoszkóitl Páris, október 8. Tegnap a Szajnából kifogták egy férfi holttestét, akiben Ország Greza (Géza ?) 1902-ben született csehszlovák alattvalót agnoszkálták. A hullán lőtt sebet találtak, ezért a törvényszéki orvostani vizsgálatnak kell majd megállapítania, hogy gyilkosság, vagy öngyilkosság esete forog-e fenn. Revolverei közelharc két rendőrtiszt és a banditák között a berlini utcákon Berlin, október 8. A „vad nyugatra" emlékeztető közelharc volt ez éjszaka Berlin északi városrészében rendőrség és fiatal banditák között. Egy mulatóhely előtt suhancok megtámadtak egy rendőrtisztviselőt, aki polgári ruhában volt s ökölcsapásokkal leütötték. Egy másik rendőrbiztos, szintén polgári ruhában, társa segítségére sietett s ijesztésül elsütötte revolverét, mire a támadók szétfutot- taík. Addig a másik rendőrtisztviselő is fel- tápászkodott és most már mind a kelten a menekülők üldözésére siettek. Ismerték ezeknek a veszedelmes munkakerülőknek a rejtekhelyét s rájuk is akadtak egy csapszékben. A két rendőrtisztviselő előre szegezett revolverrel hatolt be a helyiségbe s felszólított mindenkit, hogy igazolja magát. Ebben a percben valaki elvágta a villamosvezetéket, úgy hogy sötét lett, Akkoráig a környékbeli rendőrőrszemek, akik hallották a lövöldözést, már ott termettek és bekerítették a kocsmát. Több rendőr behatolt az ivóba, amelyből kifelé lövöldöztek. Időközben a rendőröknek sikerült világosságot gyújtani, minthogy azonban a banditák újból lövöldöztek, a rendőréit is revolvereiket használták és végül is megfékezték a veszedelmes társaságot. Három sühanc súlyos sebbel hevert a kocsma padlóján, ezeket sietve kórházba szállították, mert sürgős operáció mutatkozott szükségesnek. A banda három másik tagját megvasalva vitték a rendőrségre. Csehszlovákia egyetlen szépirodalmi képes hetilapja a Képes Hét megjelenik minden hét csütörtökjén Drezda, október 8. A feleségének meggyilkolásával vádolt Treiber Dezső kereskedő bünperóben a bíróság több napi tárgyalás után szombaton fejezte be a bizonyítást. Trei- bert tudvalevőleg azzal vádolta az ügyészség, hogy a Gross- glockneren szakadékba taszította feleségét, akinek tragikus halálát véletlen szerencsétlenségnek tüntette fel, hogy megszerezhesse a nagy összegű életbiztosítási dijat. A tárgyalás bővelkedett drámai jelenetekben. A bíróság egy öreg hegyivezetőt hallgatott ki szakértőként, aki elmondotta, hogy a Grossglocknerröl lehetetlen a lezuhanás, mert a hegy tetején terülő platót valóságos szirtperem szegélyezi. Ugyancsak súlyosan terhelő vallomást tett Treiber menyasszonyának szállásadónője is. Neki Treiber menyasszonya, Hoyer Er- nesztin azt mondotta volt, hogy nem kell többé dolgoznia, mivel van egy barátja, aki most házat épit és aztán feleségül veszi őt. A terhelő vallomások közül a legsúlyosabb Hoyer Ernesztin bátyjának, egy cukrász- segédnek tanúvallomása volt. A cukrászsegéd kihallgatása drámai jelenetek között, nagy izgalomban folyt le. Az elnök felolvasta a tanúnak édesanyjához intézett leveleit, amelyekben a tanú nővérével folytatott beszélgetéseiről számolt be. A levélben ez van: „V aló színül eg nem lehet rábizonyítani semmit, de ha megesküdiek és a kérdés újra felvetődik, akkor nagyon kellemetlen lesz a dolog. Eddig Treibernek az ügy 10.000 márkájába került. Hiszen a legjobb ügyvédeket fogadta fel." Most magát Hoyer Emesztint hallgatták ki. Erélyes léptekkel lép a bírói emelvény elé és személyi adatainak felvételénél azt mondja, hogy 21 éves és még mindig menyasszonya a vádlottnak. Vallomásából kiderül, hogy kevéssel megismerkedésük után Treiber és ő, mint vőlegény és menyasszony egy berlini szállodában laktak. Ettől kezdve havi 120 márka támogatást kapott a vőlegényétől. Ezzel befejeződött a bizonyítási eljárás, amely után a vád- és védőbeszédekre került a sor. Végül pedig. az ügyész halálos ítéletet kért. Rövid tanácskozás után ítélethirdetésre került a sor, amely szerint a bíróság Treibert a hitvesgyilkosság vádja alól felmentette, minthogy az esküdtek azon a meggyőződésen voltak, hogy az asszonyt a meglehetősen nehéz túrán baleset is érhette. . Eltüntettünk cs világ térképéről egy lekér Soltot Óit voltunk, ahol lekér ember még nem járt — mondja a Celebes szigetéről hazatért Lóczy professzor Budapest, okitiöbeír 8. Az ülj Gumim kJöaefllétan Olewő Gefiiefees sziget ismieuietflemi, vad vidiekériőöi, aJbol még (fehér •ember ölem ijiáínt, ezomibtartian .érkezet meg Budiajpieisltine, Kli- tnjáax, Jiaipáiniotn és /Aimlanitkláin ált Lóczy Lajos dr., a közgazdaisiági egyetem geológiai tornára, az leOthumyit vliiliághliirfii idősb Lóczy professzor dJila, több mlkut MáöféHáves távoliéit úton. 'EznOialtit iegy érlllélkes expedíció léién, sürü életvesBedeíleim és kalandos uitazás közben ismeretlen területeket kutatott fel a tudománynak és így fáradságos munkájának eredményeként a világ térképén kevesebb lett a torra in- ©ognitát jelentő fehér folt. Vesaediefllm/eis ultjára efllkii'Siélritie fieleöége dis, add, amiig tfiétrjji© Geűlebes belső Vidékét kiutotto, Jáva szigetién tairtilózikJodiOtlt éte ámen (Mtagallltoa meg többször íéttij'éH). A lekér lolt Mieglátogaltitiuk Lóczy Lajos professzorit, akti inendíkJijvüJl gazdag gyüijltlemJétnjniyiel érkezetiit meg DBoi- diapeisltirfe. A bosszú utazás fáradiafflmaá ffiálítsziainiak meg raijtila, d'e azért készséggel állt a nefnidlelíkleaé- sümikine, hogy ístmierltetilbesisük izgaílimias lexpédliidilójá- otíiafk érlftélkieis lemedlmiényiét. Széles 'tiéoképeit teniJt elénk, amely Hioflöiaradtiia kielietiliindia gyarm állatihoz tanllozó Oeölebes sZigeíiétt ábrázolja. — MéfllfióZfiaitiilk látná ezt a (fehér foltot? (Ezen a tueilyefn miem járt még (fehér ember, (mii voíllftuink az elteő európaiiiak, akik iezt leflhutotbuk és llamérlfük. Fehér folt áll itt a térképen, moha kétezer méitlenes hegyek húzódnák lilflt meg, még pedig olyan vfildéfc, amely itieljjesetn iedlU.it a kellelb- iudliiali szigetek vudkiaintiíkius kegyDláaciaiiliióll1. Nagy mlegfepetássieíl dolomit- és mészkőh egyeket találtunk itt, teljesen olyan vidéket, mint az Alpesiek, ami geológiai szempontból igen érdekes esemény. •Hogy szakkilfejezésít klatsanálljiak, rtirtitaez, jura, krélba és berciiia képiződmétnyek 'éptiitiiik fel' a közepesein kdb- ©zeir métile-r onlagais csúcsokkal! báró magas hegyekeit. A legmagasabb csúcsot 2920 méter magasnak találtuk. A begyszerkezeit .szintiéin aiip>es(i jellegű, gyűrődések, tokárő-áltibdliódlások jeffiamizik ezt a hagyvidié- kerts, aimiefflyiem az expedliioiiő kilmuJbafíla, hogy azok a Cartaim uíjgiutiinie-aii mozozoifcus Sámchjeigysétg vonallá- hoz torttoznlak. Megkéríiiiik Lóczy professzort, hogy ismér fesse az expedíció keilleltkezését 'és éttmlónyveált. — iKötiletiiekeit lebeltaue liiruá miaídánnótt1, aimlilket átóDltem, most csak vázlatosam, ötüeltlszerheai kikapva legy-egy eseményt, beszéüiek utoníkról. Az elmúlt év januárjában szólított fel Shell Bo- yal angol petróleumtrőszt, hogy vezessek egy expedíció Celebes szigetére, a pelro 1 enminezök felkutatására. Enmiek a Bzngeltiniek a déöii nászétt dismíerik, hilszein az talteó részéin van (Mákasar város, olUlemibem a kefflebi rósz (tieflljieiaein ismieretiClem a űiviDizádió •eölőft Ezernyi veszedelem között — Száahai'űvam imaiMyi kulit fiogadtami, lezemMiviil még három európai vollt az expedliiaiőbain és öt (fléöl- vér, Jávában íttainrudlt (térképész, mais iseinfcd. Fiefflesié- gieim előbb ÍBatáviában, majd Makaisar-bam (tartíóz- kodoiijt. Százhúsz kilométer széles és 250 kilométer hosszú ez az ismeretlen terület. HátaOimias őseirdő, dzsungel a szó igaz órtolimiébem, ametlybein úgy tiudltunk csak ellőne Ihiatodiniií, hogy naponta mindössze nyolc kilométert juthattunk előre, iránytűvel igazodva el a rengetegben. Nem ütehéfietift tielblát siemumtilféílle kicMlelkediésii leselköK- nől szó, hiiszen utak sliimcsieinielk, sőt még álladót som vilhielötiink magunkkal. Néha dierékig vízben kellett gázolnunk előre, más esetiben pedig bambusztutajjian (igyiekeatümk a Painlevé francia hadügyminiszter október 21-én Prága vendége lesz S *"”3 B!s5 szlovák ékszer-, arany-tsezüstoiár §||j THlaMonosok 8 FROSTIG TESWÍREK |^: M Bratislava, Ferenciek tere 1. Telefon: 57. Bratislava, Mihály-utca 6. Telefon: 16—02. Elsőrangú készítmények ékszer-, arany- és ezüstárukban — 50% megtakarítás — Eladás eredeti gyári árakon Ó-arany és ezüst, valamint jérmék fazon átdolgozását a legolcsóbb árak mellett PiKpS vállaljuk Brilliáns átdolgozások alkalmával fejj i a kő befoglalásánál t. vevőink jelen lehetnek | Állami alkalmazottak 5% engedményt kapnak tmiím Javításokat azonnal eszközlünk skAátói : mohaaió patokokon, ez azomibam. ólietivtesaedleíiaeia nft voílft. Bámulatos állatvilágot találtunk. Riemgetiieg vaddiiszniótt, őzeit, szarvast, ezekkel neon volt bajuink, de anmóil itiöbb a támíadó vtad bpvaöyuk* kaá. Ezeknek éppetn ofliyaia a külsejük, mtirnt a mri biívtailyiatiinknialk, oaalk alliaicscHiyabbak, vtiSaoB* retirté* miertles vadak. (Egyszer barzasztó'am megkaiTgieftleftt engem ieg|y vad bivaily és bizony több mint egy óra hosszat kellett egy fa tetején várakoznom, míg lejöhettem, mert külön- 1 ben a veszedelmes állat halálra taposott volna. Remgertleg vtipetnaiszetm miéirges kígyó is van, anse- llyiekre, ha ráMp'ett az ember, bizony suffiyos bap okazotitt. Számos ktiigyómianás éribe 'kulltijjaimfift, egyák kulim bele ds hafllt a kígyó harapásába'. IijieSEíbő láft- vúniy vioit a Philtion nievü, halt-nyolc méber hoösaa óriáskígyó, am>etiy elevenen felfal egy egész vaddisznót is. Többstzíör toMIHkozbacm dllyen óirft'áSkJigyóVaíL, keffbflí lé is lőbbem, az egytilkmiek a bőréit haza (is hoetoni. Heimizsagbek a krokodlifflusiok ójs, d)e ami a Hegkőtao- salbb vollt, a iteiméntiielie®. piióca. Egyszer meg Ss hla- napótit egy. Suilyos vétrméirgeaést toaptom és csepp hijija, hogy efl. raenn pusztulbaim ... — Celebesnek ezen a vidéken — folytatta, — a towana néptörzs lakik. Pogányok ezek, akik ruhátlanul járnak és nomád életet élnék a dzsungelben. Folyton vándorolnak, nincs falujok s ha valahol egy kis időre telepednek, cölöpépitményekbe húzódnak. Azt hittük, hogy veszedelmes emberek, ez a hir volt róluk elterjedve. Kiderült, hogy a bennszülöttekkel szemben valóban azok, de a fehér embertől félnek. Amikor megjelentünk valahol, rémülten menekültek, hátrahagyva! eszközeiket, fegyvereiket. Pedig tudnának támadni, mert kigyóméreggel mérgezett nyilat használnak, hosszai osőpuskábői, amelybe belefujva, olyan levegőáramlást idéznek elő, hogy a nyíl nagy erővel szalad ki. Ismerik a skalpolást is, de a harcias fejvadászat már megszűnt, c ak személyes bosszúból skalpéinak. Egyszer megtámadták egyik kulicsapatomat is, amelybe mérgezett nyilakkal lőttek. Egyébként nehezen tudtam a towana emberekkel megismerkedni és csak később sikerült kettőt vezetőnek az expedícióba felvenni, akik aztán segítségünkre voltak. „Lehullott á rezgő nyárfa ezüstszínű levele“ — Batáviában — Hét hónapot töltöttem az őserdőben, állandóan esett az eső. Sátort nem vittünk magunkkal, mert nem lehet sátorban lakni ezen a vidéken, főleg nem a leveli piócák miatt. Bámulatosan ügyesek a kulik a bambuszházak építésében, két óra alatt pompás kétszobás bambuszházat . építettek, természetesen cölöpökön. Éjszakánkint őrt állítottunk a bambuszház elé. Amig Lóczy Lajos a dzsungelben kutatott, azalatt felesége Bataviában a német konzul vendége volt. Megkérem mondja el, hogy mit tudnak rólunk, magyarokról messze Jáva szigetén. Ezt feleli Lóczy Lajosné: — Képzelje el meglepetésemet, amikor Batáviában bementem egy kávéházba és itt magyar cigányok játszottak. Megkérdeztem, hogyan kerültek ide, mire elmondották, hogy menedzser által. Kitünően kerestek. Bizony meghatott egy kicsit, amikor meghallottam Batáviában játszani a cigányt: ,,Lehullott a rezgő nyárfa ezüstszínű levele ...“ Lóczy Lajos dr. most hozzáfog celebesi expedíciója anyagának feldolgozásához, hogy feltárja mindazt, ami a tudomány szempontjából uj eredményt jelent. Elkészíti a celebesi térkép fehér foltjának térképezését és beszámol utjának tanulságairól. Nemcsak több láda értékes tárgyal hozott magával, hanem ötszáz érdekes fényképet i*.