Prágai Magyar Hirlap, 1928. augusztus (7. évfolyam, 173-198 / 1800-1825. szám)

1928-08-02 / 174. (1801.) szám

1388 aggnaaÉjf 8, csütörtök. Fisher lord volt angol miniszter nagyszabású tanulmányt irt a magyar kérdésről Prága belátásán fordul meg a középeurópai béke sorsa — A magyar kérdés megoldásának két lehetőségét látja — r ;-------- Prága, augusztus i. A Bohemla cimü prágai német lap teg­napi számában Nagy.britannia egykori kul­tuszminiszterének, H. A. Fisher lordnak „A trianoni szerződés tragikuma" címen írott cikkét közli, amely egyidőben jelent meg a világsajtó különböző vezető orgánumainak hasábjain. A Bohemia a rendkívüli figyelmet keltő publicisztikai megnyilvánulást a követ­kező bevezető szavakkal közli: A brit államférfimnak alábbi fejtegeté­sei alkalmasak arra, hogy necsak a közvet­lenül érdekelteknél ébresszenek rendkivüli érdeklődést és ezért örülünk, hogy azt egy­idejűleg a többi világlappal tudjuk olva­sóinknak bemutatni. Ezt az érdeklődést az a tény sem csökkentheti, hogy az egykori brit miniszter három és félmillió magyarról be­szél, akiket Csehszlovákiához csatoltak és akikből Rothermere lord terve két millió magyart vissza kívánna csatolni a nemzet tör­zséhez. Fisher lord biztosan a régi geográfiai értelemben vett Magyarországra gondol, mert a Csehszlovákiában élő magyarok száma az egy milliónál kevesebb. A mi tudomásunk szerint egészen uj az a kijelentés, amelyet a brit államférfi szavai szerint Masaryk köz- társasági elnök 1919 májusának végén a po­zsonyi magyar egyetem küldöttsége előtt tett volna. Ebben a kérdésben, sajnos, nem tud­juk az ellenőrzést a Bohemiáből végrehajta­ni, mert abban az időben lapunkat három hónapra szüneteltették. E bevezető szavak után német laptár­sunk teljes egészében az alábbiakban közli Fisher lord cikkét: „Nemrégiben Sir Róbert Donald-nek, az ismert publicistának tollából „A trianoni béke tragikuma" címen négy könyv jelent meg. Amint már a könyv címéből és abból a ténykörülményből megállapítható, hogy a könyv Lord Rothermere auspiciuma alatt Íródott, ez a mü tiltkozás a Magyarországgal szemben elkövetett erőszak ellen és elítélése annak a módnak, ahogyan a három állam, amelyik a trianoni béke határozmányainak értelmében magyar lakosságú területeket is kapott, a ma­gyar kisebbséggel bánik. Az a nagy magyar mozgalom, amelyet Ro­thermere lord a Daily Mail hasábjain kezde­ményezett, uj formában talált most folyta­tásra és ennek az annyira kiváló publicistá­nak tollából származó könyv valóban alkal­mas arra, hogy Anglia széles olvasórétegei­nek a kérdés iránti érdeklődését jobban ki­elégítse, mint az egyszerű újságcikkekből le­hetséges. Nem áll szándékunkban azoknak az ér­veknek jogosságát és jelentőségét felülvizs­gálni, amelyeket Rothermere lord és barátai a trianoni szerződés és a kisantant államai ellen felhoznak. Kétségtelen, hogy az Angliá­ban élő csehek és azok barátai megadják fe­leletüket Sir Robertnek és foglalkoznak azok­kal a vádakkal, amelyeket ő a prágai kor­mány ellen emel. Bizonyára az olvasók is emlékeznek arra, hogy azokkal a vádakkal, amelyekkel a kisebbségi kérdésben elköve­tett hibák miatt most a kisantant államait illetik, egykor a háboruelőtti Magyarország kormányait vádolták. Már első pillanatban fel kell említenünk azt a tényt, hogy a Rajnától keletre a nemzetiségi kérdé­sekben való tolerancia csak nagyon kor­látozott mértékben van meg és a kívülálló nagyon jól teszi, ha a viszonyo­kat a legpontosabban megvizsgálja, mielőtt érzelmeitől annyira elragadtatja magát, hogy maga is szenvedélyesen résztvesz az olyan hibák felett való vitában, amelyeket valószí­nűleg nemcsak az egyik részről, hanem na­gyon sok oldalról követnek el. A trianoni szerződés eredete kétségte­len bizonyossággal állapítható meg. Ez a szerződés, amint Sir Róbert is mondja, „a militarizmus szelleméből szü­letett és tisztán a katonai szempontok figyelembevételével, minden egyéb meg­fontolás mellőzésével jött létre. Tehát a háborús szellemnek Tolt az eredménye." Feltétlenül elismerem — jelentette ki Masa­ryk elnök 1919 május 27-én a pozsonyi ma­gyar egyetem tanáraiból álló küldöttségnek —, hogy az uj államba olyan kevés magyart akartam bevonni, amint az csak lehetséges volt. Nem tartottam ezt szerencsés dolognak, de Fooh marsall sztratégiai okokból kitartott a dunai határ mellett. Egyszóval Csehszlová­kia jelenlegi határait inkább katonai, mint politikai, vagy etnográfiai megfontolások alapján vonták meg. Ezt maguk a csehek is elismerik, aminek következtében Önmagától merül föl a .kérdés, ilyen körülmények kö­zött nem lenne-e elegendő alapja annak, hogy a magyar határok alapos revízióját hajtsák végre. Rothermere lord és barátai feltétlenül ennek a felfogásnak hirdetői és ».A-mMM « vagy ahogy általánosan mondják, a Rother- mere-határok abból a 3.5 millió magyarból, akiket az uj államba bekebeleztek, két mil­liót vissza akarnak csatoltatni Magyaror­szághoz. De hogyan lehet ezt a forradalmat vég­rehajtani? Maga Rothermere lord is természetesen vissza­utasítja a fegyveres erőszakkal való megoldást, de azzal a tervvel is szembe­helyezkedik, hogy a kérdést a népszö­vetség elé vigyék, elsősorban azért, mert szerinte a népszövetség szereti, ha befe­jezett tények elé állítják, másodsorban pedig azért, mert rendkívül sok időbe kerülne a vizsgálat és a határozat meg­hozatalának eljárása. A trianoni szerző­dést a nagyhatalmak utján, Amerika be­vonásával kell megváltoztatni. Mindenesetre Rothermere lord nem az angol kormány, heves szónoki ostroma ellenére nem tudta rávenni Baldwint arra, hogy az asszonyoknak ne adjon választójogot, Euró­pának nem szabad hinnie azt, hogy mert Rothermere lord komolyan és buzgalommal követ egy politikát, ennek a politikának az angol népben és az angol kormányban támo­gatókat is szerez. Rothermere lord őszinte és előkelő gondolkodású gentleman, aki energikusan száll síkra meggyőződésének ér­dekében, nem szabad azonban elfeledni, hogy önmagáért beszél. De nem is szüksé­ges ahhoz az európai konstelláció túl beható ismerete, hogy rögtön fel ne ismerhessük a tulnagy ne­hézségeket, amelyeket ennek a kényes kérdésnek Rothermere elképzelése sze­rinti megoldása magával hozna. Az ame­rikai Egyesült Államok nehezen volna rábírható arra a szerepre, amit Rother­mere szán neki. Nem-e Csikágő a második legnagyobb cseh város Prága után és Amerika mellőzheti-e ennek a hatalmas választói csoportnak, mely a kisantant egykori polgáraiból tevődik ösz- sze, érzelmeit és politikai súlyát? Bizonyos értelemben Amerika teremtette meg Cseh­szlovákiát és ezért kevésbé valószínű, hogy Amerika rátenné a kezét erre az ügyre, hogy saját alkotását megsemmisítse. Franciaország is tiltakozna azon határok megváltoztatása ellen, amelyeket Foch marsall tartott szüksé­geseknek, hogy Csehszlovákiát katonailag biztosítsák. Más szavakkal a határok revíziójának ügye, úgy, ahogy Rothermere elképzeli, csak akkor vezet­het eredményre, ha az ajánlat értelmét és jelentőségét a kisantant államaiban tudják megfelelőleg megalapozni. Talán sikerül azt a nézetet elfogadtatni, hogy minden határ között az a legbizonytala­nabb katonai tekintetben, amely elége­detlen kisebbségeket zár be, amelyeket a más fajú nemzetiség soha fel nem szív­hat. Politikailag tekintve a dolgot, két­ségtelenül megvan a szerződés megvál­toztatásának alapja, feltéve, hogy ezt mindkét részről a megértés barátságos utján érlelik meg. Úgy látszik' azonban, hogy ettől még nagyon távol vagyunk. Az ellentétes politika, ha nem is ilyen drasztikusan, nagyobb reményeket kelt az eredmény iránt. Eszerint Magyarországot egy vámegyesülésbe von­nák be, amely a kisantant összes álla­mait is egyesítené és ez egyesülés kere­tében a magyar kisebbségeket a legna­gyobb figyelemmel kezelnék. Nagylelkű­ség a kisebbségekkel szemben és a ke­reskedelmi forgalom szabadsága a dunai államokban legyen a valódi politikai cél. Tudjuk, hogy ezen az utón is végtelenül nagy nehézségeket kell leküzdeni. Számolni kell a nagyon szenvedélyes magyar propagandá­val, személyi érdekek is forognak fenn, ame­lyek a magas vámtarifákon nyugszanak, azon­kívül számtalan észszerűden intézkedés és ha­tározat áll fenn a kisebbségek kezelésé­re vonatkozólag, amelyeket mind meg kell szüntetni, mindennek ellenére a két ajánlatból ez az utóbbi a cél érdekében a megfelelőbb. A trianoni szerződésnek a nagyhatalmak részé­ről bekövetkezhető drasztikus és átható re­víziója nagy pszichológiai zavarokkal járná. A politikailag megállapított határ megvál­toztatása, vagy feloldása a legnehezebb fel­adatok közé tartozik. Mindenesetre a prágai politikusok jól tennék, ha okos belátással, az ország nyugalmának és békéjének érdekében bizonyos változta­tásokhoz beleegyezésüket adnák. Min­denesetre kétségen kívül áll az a tény, hogy Európának ebben a részében a jövő alakulása kizárólag attól az enge­dékenységtől és okosságtól függ, amely­sük alá került nagytömegű magyarokat kezelik. A katonák természetesen kato­nai frontokról beszélnek. Azonban csak egy biztos katonai határ van, az a határ, amelynek mentén békés é9 megelége­dett szomszédok élnek. A világ közvéle­ménye rendkívül fontos Prágára, Buka­restre és Belgrádra és az a tény, hogy Magyarország a háborúban a központi hatalmak oldalán harcolt, az egykori szö­vetségesek szemében még nem fosztja meg attól a jogától, hogy ma igazságos és belátó elbánást követeljen." A Benes-sajtó újabb hozzá­szólása a kérdéshez Fisher lord érdekes cikkével egyidejű­leg Benes németnyelvű hivatalos lapja, a Pra- ger Presse, „A revlzionizmus módszerei" ci­mü vezércikkében szintén ezzel a fontos pro­blémával foglalkozik. A cikk lényegét a kö­vetkezőkben ismertetjük: Azzal kezdi a cikk megállapításait, hogy a revizionista mozgalom már a külföldön is megszűnt azt a látszatot kelteni, mintha a mozgalom az igazságos középeurópai nemze­tiségi politika és a nemzeti határok létreho­zása érdekében folyna s ma már nyíltan be­ismeri, hogy sokkal veszélyesebb céljai van­nak: Nagymagyarország megújítása, amilyen a háború előtt volt, tekintet nélkül az igazsá­gosságra és a szomszédokra, úgyhogy a cél tulajdonképpen az egész jelenlegi Közép- európa összerombolása. Az „Igazságot Ma­gyarországnak" cimü propagandamü szerzői azt állítják, hogy Magyarország integritásá­nak helyreállítása a középeurópai népek ér­dekeinek és a civilizáció érdekeinek is meg­felel. Tehát azt állítják, hogy Nagymagyar­ország, amelyben a szupremáciát gyakorló magyarság csak kisebbséget alkotna, a kö­zépeurópai kérdésnek legjobb megoldását jelentené. Ennek igazolására Lukács György például azt állítja, hogy Magyarország ezer éven át nem magyarnyelvű kisebbségeit test­vérekként kezelte. Kulturális tekintetben nemcsak szabadok voltak, hanem kultúráju­kat az állam is támogatta és ezt a kulturális autonómiát a magyar nép területi autonómiá­val egészítette volna ki, ha a nagyhatalmak a háború végén igy kívánták volna." A cikk ezzel szemben azt igyekszik bebizonyítani, hogy Magyarország állítólagos liberalizmusa elnyomta a kisebbségeket. Ezután a könyv­nek azt az állítását veszi bírálat alá, amely szerint a románok, horvátok és a szlovákok örömmel egyesülnének a régi Magyarország keretében, ha erre alkalmat nyújtanának ne­kik. A cikk szerint a szomszédos államokban megnyilvánuló belső harcok, az egyes pár­tok részéről elhangzó esetleges elégedetlen nyilatkozatok adják a magyaroknak az alkal­mat e következtetésük levonására. Szlovenszkó szlovák lakosságát azonban friss és életerős nacionalizmus élteti és egyet­len szlovák sem kívánja a Magyarországhoz való csatlakozást — állítja a Prager Presse. Az 1918. esztendő nagy demokartikus átala­kulásakor a népek maguk határozták meg, hogy mit akarnak és mit tartanak magukra nézve hasznosnak. Ha tehát a magyarok terü­letek elrablásáról beszélnek és kimutatják, mennyi erdőt, bányát, ipartelepet raboltak el tőlük, — mondja a Prager Presse — tudato­san ámítják önmagukat és másokat. „Ha ez az önámitás az egész magyar népet átjárja, akkor könnyelmű és veszedelmes játék az, amelyet a magyar nép politikai és szellemi vezetői űznek, mert ezzel feltartóztatják Kö- zépeurőpa konszolidálódását és megakadá­lyozzák a szomszéd népek közötti békés együttmunkálkodást", — fejezi be cikkét Be­nes németnyelvű félhivatalosa. Óriási embertömeg viharos lelkesedéssel ünnepelte az örök városba visszaérkezett Nobilét és társmi A sokai szenvedett sarki kutatók megrázó találkozása hozzátartozóikkal — A vonat megérkezése után csak egy órával szabadulhattak az ünneplők gyűrűjéből Róma, augusztus 1. Nobile és az Italia többi hajótöröttje tegnap éjjel tizenegy órakor érkezett meg Rómába. A Termini-pályaudvaron már este tíz órakor óriási embertömeg gyűlt össze, úgyhogy már ekkor kordont kellett vonnia a rendőrségnek és a fascista milí­ciának. Tizenegy óra körül a tömeg több ezernyire rúgott. A kormány képviseletében egy államtitkár jelent meg, azonkívül kijött az érkezők üdvözlésére a kamara elnöke, a fascista párt képviselete, Potenzíani herceg, Róma kormányzója, azonkívül számos képvi­selő, szenátor, magasrangu tiszt és közéleti előkelőség gyűlt össze. Amikor a Nobilét hozó gyorsvonat méltóságteljesen befutott az állomásra, a tömeg enthuziasztikus üdvrivalgásban tört ki. A lelkesedés nem ismert határt, amikor Nobile alakja megjelent a vasúti kocsi ablaka mögött. A tömeg megrohanta a vasúti kocsit, úgy­hogy a kormány képviselői csak igen nehezen törhettek utat a vagon felé, hogy a hajótö­rötteknek a kormány és a fascista párt, meg a főváros üdvözletét tolmácsolják. Rendkívül megrázó volt a hajótöröttekn eknek találkozása hozzátartozóikká’ Nobile felesége görcsösen karolta át sokat szenvedett férjét és hangosan zokogott. A rendőrség csak félórai megfeszített erőfeszítéssel tudott utat törni a pályaudvr kijáratáig. A hajó­töröttek addig a pályaudvar királyi termében tartózkodtak, azután beszállottak a rájuk váró autókba. A mintegy ötvenezerfőnyi embertömeg, amely az állomás épülete előtt he­lyezkedett el, viharos „Evviva!" kiáltásokban tört ki és átszakitotta a rendőrkordont, úgy­hogy az autók csak félóra múlva indulhattak meg, de akkor is jó darabon csak lépésben mehettek. Newyork, augusztus í. A New-York Ti­mes három helyen is közli Behounek rész­letes efllheszéliéséí az Italia katasztrófái]áról. Az amerikai sajtó Behounek információi után most már Nobile tábornokkal szem­ben teljesen megrváltoatatta álláspontját. Tengerré változtatta a kiáradt Amur a keletszibériai partvidéket Blagoviestsenszk városa teljesen viz aiá került — Az állat- állomány elpusztult és számos emberélet esett az árvíz áldozatául Moszkva, augusztus í. (United Press.) Az Amur-folyó egész középső folyásán óriási áradás következett be. Keleti Szibériának egyik legjelentősebb városa és vasúti csomó­pontja: Blagovjestsenszk teljesen viz alá került. A környék összes falvait egészen Chaba- rovszkig elöntötte az áradat. Az árviz alá került falvakkal minden kapcsolat megszakadt. Még nem lehet megállapítani, hogy hányán kerültek a hullámsirba, de attól tartanak, hogy az áldozatok gzáma igen nagy lesz, mert a hullámok borzalmas erővel törnek előre és a íelázott utakon a menekülés csaknem a lehetetlenséggel határos. Az árvizet hét napig tartó, felhőszakadás szerű esőzés előzte meg, amely annyira mog- duzzasztoíta az Amurt, hogy az széles területen kilépett parjai közül. Természetesen mel­lékfolyói, elsősorban a Zeya, szintén kiáradtak é9 borzalmas pusztítást visznek véghez. A szovjetkormány mindent megtesz, hogy a hatóságokat támogassa a mentés munkála­taiban, de az árviz erejével szemben az emberi erő szinte tehetetlennek bizonyul. Nem­csak az országutakat tette tönkre az árvíz, hanem a vasúti töltéseket is annyira feláz­tatta, hogy a forgalmat hatalmas szakaszokon be kellett szüntetni. Nagy nehézségek árán, dereglyéken igyekeznek megközelíteni az életveszedelembe került falvakat. A szerencsét­len lakosság az árviz elől a házak tetejére menekült és a napok óta zuhogó esőben, étlen-szomjan várja kétségbeesett helyzetében a megváltó segítséget. A katasztrófa terü­letének szegélyén a hatóságok hatalmas élelmiszerraktárakat állítottak fel és orvosállo­másokat létesítettek. Az árviz természetesen hosszú időre éreztetni fogja hatását, mert a földeket tönkre­tette, több házat összedöntött, a mezőgazdasági felszerelést magával sodorta. Csaknem az

Next

/
Oldalképek
Tartalom