Prágai Magyar Hirlap, 1928. július (7. évfolyam, 149-172 / 1776-1799. szám)

1928-07-01 / 149. (1776.) szám

1928 fwJfag 1, vasárnap. <PEAGAlA\AG^SRFnKriSrí' A béke jegyében szövegezte meg uj pártprogramját az elnökjelölő demokrata konvent Egyhangú választással jelölték Smith kormányzót - A demokrata párt Amerikát vissza akarja vinni a nemzetközi fórumokra nouston, június 30. A demokrata párt elnök jeti öílő konventj© botrányos verek etílé- seíkem és lármás abstrakciókon ált jutott eű. a tárgyalások szelidebíb medrébe. A szónokok ismertették a párt uj programját, arnedy fordulópontot jelent Amerika belpolitikai fejlődésiéiben. A program középpontjában a prohibiciós törvény áll, mint ahogy az ame­rikai belpolitika diomináűó problémája éve­ken át a szesztilalom volt és maradit. A párt utasítja a demokrata elnökjelöl­tet, hogy becsületesen és gondosan őr­ködjék a szesztilalmi törvény szigorú, betüszerinti végrehajtása felett. A továbbiakban a program a mezőgazdák becsapásával vádolja meg a republikánus pártot és egyben a magia részéről ígéretet tesz,. hogy törvényhozási utón iparkodik gondoskodni a mezőgazdasági termelés fe­leslegének racionális módon váló értékesí­téséről. Követendő elvként állítja a minden­kori kormányok elé a Monroe-doktrinát és azt, hogy a kormányok megfelelően gondos­kodjanak az ország határainak védelmiéről. Végül, a pártvezetőség külpolitikai pro­gramot adott. A legélesebben elítéli a re­publikánus párt által követett külpolitikát és tiltakozik aiz ellen, hogy a latinamerikai 'Hámok belső ügyeibe beavatkozzanak. Megvetéssel fordul el a militarizmus bármilyen formájától és elkerülendőnek tartja a más államokkal való katonai és politikai szövetségek kötését, mint ami előbb vagy utóbb veszedelmes bo­nyodalmakra vezethet. Ünnepélyes Ígéretet tesz, hogy az Egyesült Államoknak a nemzetközi fórumokon, bírói testületekben, a le­szerelési tanácskozásokban visszaszerzi az Öt megillető rangját. Külpolitikái célkitűzése: nemzetközi szerző­dések kötése a h adikéezülő dések korlátozá­sára és az általános leszerelésre. A párt csiak olyan hadsereg és flotta fenntartását he­lyeselheti, amely egyedül és kizárólag az iUtető ország védelmére szolgál. A pártprogramot a konvent lelkesed/és- aefl fogadta él, azután megejtették a je/Mt- válliasztást, melyből Smith kormányzó már az első menet­ben győzelmesen került ki. összesen 55 állam és territórium képvisele­tében 1065 szavazatot adtak le, amelyekből 849 szavazatot Smith kormányzó kapott, alá igy megszerezte az összes szavazatok két harmadát. A második választási menetben már egyhangúan került ki a demokrata párt elnök jelöltje, miig az elnökhelyettesi tiszt­ségre a demokrata párt konventje Robinson , szenátort jelöli. i Smith kormányzó elnökjelöltségét biz- i tosra vették ugyan, mégis meglepetés voüit ] az egyhangú jelölés, mert ; Newyorik kormányzójáról köztudomású, hogy őszinte ellensége a prohibiciós törvénynek, | legalább is a törvény mai formájának, vi- < szánt a demokrata párt egy igen jelenté- < kény rétege továbbra is „száraz” Amerikát 1 követelt és ezért bizalmatlan az uj elnök- 1 jelölttel szemben. Smith kormányzó tekin- j tólye, őszintesége és becsületessége aninyiira felette áll minden vitának és népszerűsége j olyan erős garanciája az eredményes válasz- ( tási harcnak, hogy még a száraz Amerika , hívei sem emelték fel tiltó szavukat jelölé­se ellen. Csak utólag, a jelölő értekezlet le- j zárása után ültek össze a „szárazlak” és ] James Canon baptista püspök elnöki ése alatt vitatták meg a prohibiciós törvényre j nézve aggasztóvá vált helyzetet. Valószínű- ] nek látszik, hogy a déli államokban a de- j mokrata párt egy része agitációt kezd Smith í megválasztása ellen s a disszidensek jel­szava a „prohibiciós törvény változatlan fentartása”. A konvent határozatainak lelkes egy­öntetűségét ezek a késői meilékzöngék nem zavarták meg, s a kongresszus a legjobb hangulatban, reménységgel telve ment szét. Houston, juníus 30. Smith kormányzó egyhangú jelölése alkalmából táviratot kül­dött a konvent elnökének, Robinson szená­tornak. A táviratban örömét fejezi ki a kon­vent egységes álláspontja felett 6 pár szóval vázolja programiját. Helyesli a párt által áldott alapél1 veiket, amelyek demokratikus elvek szerint készültek. A külpolitika irányi tó elvéül egyet ajánl: szeresd felebarátodat, mint ten­magadat. Ezt az elvet kívánja alkalmazni a más nem­zetekkel kiépülő kapcsolatokban. Célzást tesz arra is, hogy ellensége a mai prohibi­ciós törvénynek. Mint választott vezér köte­lességéinek tartja nemzetének olyan utat mutatni, amely a viszonyok és a fejlődés felvetette problémák egészséges megoldása felé vezet. Egy másik sürgönyében kijelenti a kormányzó, hogy minden tudásával, erejével és lelkes el­szántságával harcolni fog a mai korrup­ciós hivatalnokrendszer ellen. Nem tűri a felburjánzó törvénytelenségeket, amelyeket ki akar gyomlálni, mint a dud- vát. Beavatottak szerint Smith kormányzó sürgönyéből arra lehet következtetni, hogy elnöklőé választása esetén meg akarja vál­A BUDAPESTI Csákány Károly czipészmester julius 2 és 3-ón legújabb modelljeit férfi és női ciökben valamint lovagló csizsmákban PRÁGÁBAN FR. BÁRTA & Co. cégnél Jungmannova 41 állítja ki, hol az eredeti budapesti árakon rendeléseket vesz Töl. toztatni a prohibiciós törvényt és a most en­gedélyezett italok alkoholtartalmának foklát körülbelül másfél százalékkal felemelteti. Razzia a „nedvesek" ellen Newyork, junius 30. A prohibiciós hiva­tal száz tisztviselője, mintegy válasizikiéint Smith kormányzó és a demokratikus kon­vent nyilatkozatára, tegnap este általános szeszrazziát rendlezett a Broadway hírhedt éjszakai lehújaiban és klubjaiban. Az ered­mény minden várakozást felülmúlt. Tizen­hat mulatóhelyet tüstént bezártak, 96 em­bert letartóztattak s a lefoglalt szeszes ita­lokat számtalan hordóban szállították a pro­hibiciós iroida raktárába. A kölcsöntárgyalások tatai Bit! megingott a román kormány helyzete Az Adeverul jelentése szerint a kormány nem ragaszkodik az uralomhoz Bukarest, junius 30. Minden jel arra mu­tat, hogy a román kölcsönakció meghiúsult. Félhivatalos liberális körökben ezzel szemben azt mondják, hogy úgy a kölcsönt, mint a lei stabilizálását őszre kell halasztani. Ezt a for­dulatot a román—német egyezségi tárgyalások továbbfolytatásától várják, miután Franciaor­szág, amint látszik, a román delegátus min­den fáradozása ellenére szükségesnek tartja, hogy a kölcsön meg­kötése előtt Románia Németországgal meg­egyezzék. Holnapra várják Bukarestbe a berlini román követet, aki átnyújtja Németország uj ajánla­tait. Eszerint Németország csak annyit kér, hogy elvben ismerjék el a német tulajdonban levő román járadékok valorizálását. Ezzel szemben Németország áruhitelt ajánl fel és hajlandó támogatni a stabilizálási akciót. A stabilizációs tárgyalások kudarcáról szóló hí­rek politikai körökben nagy megdöbbenést keltenek. Általános az a vélemény, hogy a kormány helyzete megingott. Hétfőre a politikai helyzet tisztázódását vár­ják. Addig is a régenstanács a kormány tag­jaival több konferenciát tart. Az Adeverul je­lentése szerint kormánykörökben kijelentet­ték, hogy tekintettel azokra a nagy nehézségekre, amelyek a kölcsöntárgyalásokon mindegy­re felmerülnek, a kormány már nem ra­gaszkodik ahhoz, hogy továbbra is ural­mon maradjon. Kína szanálja pénzügyeit és leszereli hadseregeit — A hárssn tábornok találkozója — A szovjet Csaragszsiin fiával tárgyal — London, junius 30. A Daily Express shanghai tudósitójának jelentése szerint Soong pénzügyminiszter értekezletre hivta össze a bankárokat, nagykereskedőket és gyárosokat, akikkel megvitatta azokat a szer­ződéses kötelezettségeket, amelyek Kina ré­széről a külfölddel szemben fennállanak. Az értekezlet eredményeképpen elkülönítették a biztosított és a fedezetlen kölcsönöket. A biz­tosított kölcsönökre vonatkozó megállapodá­sok a pénzügyminiszteri értekezlet határozata értelmében érvényben maradnak, amennyi­ben Kina szuverénitását nem sértik. Ameny- nyiben azonban az állam szuverénitását érin­tik, a kormány szükségesnek tartja a megál­lapodások revízió alá vételét. A fedezetlen vagy kevéssé garantált kölcsönökre vonat­kozó megállapodásokat a pénzügyi kormány előzetesen felülvizsgálja és csak azután dönt afelett, hogy elismeri-e kötelező érvényűnek. Az értekezleten elhatározták azt is, hogy 300 millió kinai dolláros kölcsön felvétele iránt megkezdik a tárgyalásokat. A konferencia a külföldi szerződéseken kívül foglalkozott az ország pénzügyi szaná­lásának egyéb problémáival is és abban álla­podott meg, hogy a kormánynak egy központi hivatalos bank felállítására, uj bankjegyek ki­bocsátására és a katonai kiadások csökkenté­sére tesznek javaslatot. Az értekezlet táviratot küldött Nankingba és a hadsereg egyes cso­portjainak tábornokaihoz, akiket arra kért, hogy takarékossági szempontból a legrövidebb időn belül szereljék le csapataikat. London, junius 30. A Daily Telegraph Pe- kingből jelenti, hogy a délkinai tábornokok, Csankajszek, Fengjusziang és Yencsisei pe­kingi találkozásának igazi célja, hogy a man- dzsuriai hadjárat folytatása vagy feladása kér­désében döntsenek. Mig egyrészről Fengju­sziang a Mandzsúria elleni katonai támadást követeli, másrészről Csankajszek és társa az ország konszolidálása érdekében helytele­níti a további katonai műveleteket. Berlin, junius 30. A Berliner Lokalanzei- ger közlése szerint Molnikov, a szovjet kelet­ázsiai ügyosztályának vezetője ma Mukdenbe érkezett, hogy Csangszolin marsall fiával fon­tos, politikai jelentőségű vasúti kérdésekről tárgyaljon. Molnikov Muköenből Shanghaiba, | majd Nankingba megy, ahol előkészíti a szov-i jetkouzulátusok újbóli felállítását s működé- í sük megkezdését. * Cül őszig il PUHIsr-Franken kormánya Berlin, junius 30. A birodalmi elnök csütörtökön délután kihallgatáson fogadta Müller-Franken képviselőt, aki előterjesz­tette a kormánylistát, amely a centrum je­löltjeinek kihagyásával készült el. Az uj kormány névsorát, melyet a P. M. H. leg­utóbbi számában közöltünk, a birodalmi el­nök jóváhagyta és az uj minisztereket ki­nevezte. Mint Müller-Franken képviselő már előzőleg bejelentette, a kormányt csak pro­vizóriumnak tekintik, amely csak őszig ve­zeti az ország ügyeit. Az uj miniszterelnök egyébként reméli, hogy időközben a cen­trumpárt vezéreit is jobb belátásra bírja és a mostani kormányt nagy koalíciós kor­mánnyá szélesítheti. A szociáldemokrata és baloldali pártok képviselőinek előtérbe nyomulása a német kormánypolitika balratolódását vonja maga után és a külföld sajtójában és politikai köreiben már most úgy ítélik meg az uj német kor­mányt, hogy az eddigi rezsimnél lényegesen baloldalibb elveket fog követni. Giantóerlaiit is Baldwin iifisietáríl London, junius 30. Chamberlain külügy­miniszter tegnap a népszövetségi liga kül­döttségét fogadta. Beszédet intézett a küldött­séghez, amelyben főleg az uj Kelíogg-javas- laítal foglalkozott és kijelentette, hogy bár látszatra a béke kérdése Kellogg paktumter­vezetével könnyen megoldható, a valóságban még sok nehézséggel és akadállyal kell meg­birkózni. A külügyminiszter a maga részé­ről sikert kíván Kellogg államtitkár javasla­tának. Baldwin miniszterelnök szintén bizakod­va nyilatkozott a Kellogg-javaslaíról, amely, mint mondta, alkalmasnak látszik a háborús nemzetközi konfliktusok kiküszöbölésére. inán xx Az „Ifjúsági könyvtár" az iskolai nevelés I szerves kiegészítője, rendelje meg tehát sürgősen j könyvoszfályunknál. i ÉliSiilépilf a Japán rentifjSrvény Tokió, junius 30. Tegnap alkalmazták első Ízben az állam védelméről szóló tör­vényt, melyet a közelmúlt napokban léptettek Már a zelső nap 130 embert tartóztattak le ál lant ellenes üzelmek elkövetésének gyanítja alatt. A tokiói munkásság az uj törvény élet- beléptetése ellen tüntetést rendezett, amely­nek során a tüntetők összeütköztek a rend­őrséggel. Hetven tüntetőt letartóztattak. ■ ___3 I I V ilághírű mSCHROU11 féle sífonok, vásznak, ágynemű damasztok, divatselymek és szövetek, asztal- Éj neműk, frottiráruk, mosóáruk, rövidáruk, kész női fehérnemű, kész függönyök, selyem brokátok, bútor- WBBBG1Í RB is iíPisáPa | szövetek. — Előnyös árak! Paplanok és paplan-anyagok. — Régi paplanok átdolgozása. — KOSICI-KASSA, Minták vidékre bérmentve. Minták vidékre bérmentve. ■mi ii—'Imiim iih.jwTel. SSO. T<?0. SíSíí. F-

Next

/
Oldalképek
Tartalom