Prágai Magyar Hirlap, 1928. június (7. évfolyam, 125-148 / 1752-1775. szám)
1928-06-10 / 132. (1759.) szám
1928 jnnin« 16, DELIBAB Irta: Darkó István „Terrasso" Márványmozaiklap-müko és Cementárúgyár SCHMIDL és NAGY luienec Fiók és eladási iroda: Bratislava, Stefanik n. 1/11. Gyárt: Márványmozaik és cementlapokat, Mükölépcsöket, Márványzuzalékot minden színben és nagyságban, Müvakolatot „KristalitM néven. Készít: Terrazzo és Xylolith padlókat. Egyszerre az ég is furcsa jeleket mutatott. Átmenet nélkül váltotta át napokig viselt sötétszürke csuháját. Ruhájával együtt csalafinta módon megváltozott egész lénye is. Halványkék ruháju rózsás leányhoz hasonlított, zárkózott férfiú volta eddigi komorságával szemben. Csodás hermafroditizmusának döbbentő kacérsága csodálkozó szoborrá változtatta a lovas vándort. Zöld síkság öntötte el végeláthatatlan áradással a földnek ezt a részét. Derékigérő fü hullámzott erre, szilárdabb állapotba jutott özönvíz. A „zöld tenger" fölött csak az ezüstösen csillogó mennyei kék ég látszott. A nap nem volt sehol. Búvóhelyről, alulról világította meg a fenti tenger mélységeit. Az a fenti ég ott olyan édes lehetett, de egyszersmind olyan szeliden sós is, mint a bánat utáni hirtelen örömben ejtett könny. Az a tenger ott fenn telitett ragyogás fényes sugárzásában nézett ebbe a zölden reménykedő lenti égboltozatba, aminek a páratlan síkság látszott. Az ég és a föld elcserélték az egymás helyét. Fenn a tenger és lent az ég. Az égen egy kóbor csillag, a lovas vándor. Ez most lelépett szétvetett lábakkal csodálkozó lova hátáról. Letérdelt. Lova vígan nyerített, a vándor az örömtől megzavart, éles hangon kiáltozott. Aztán nevetgélt, a ló nyerítéséhez egészen hasonlóan és úgy sirt végül, mint aki kincset talált. A lovas vándor megérkezett. A síkságon távol apró házak kuporogtak és előttük csepp emberek mozogtak. A vándor lóra röppent és feléjük vágtatott. A zöld tenger gőzeiből, a végtelen kékség habos fodraiból, olvadt aranyból az ismeretlen istenség orrán előszivárgó könnyű párá- zatból gyönyörű és félelmetes látvány rajzolódott a falu felé vágtató lovas elé. Messze, a mérhetetlenre tágult szemhatár levegőből emelt, mégis fehérmárványnak látszó oszlopain óriási lovasalak jelent meg. Ezüstös páncéljában ló és lovas vastag végtagokkal, mozdulatlanul uralták a belátható világot. Ez volt a legszebb üdvözlés, amellyel a falu ezt a másik, kicsi formájú, de nagy lelki szándékú földi lovast fogadhatta. Ez éppen betért a síksági faluba, amikor az égi lovas paripája összeroppant térdekkel előre bukott. Lovasa rémülten állt fel a nyeregben és szétolvadt, megdöbbent ábrázattal lassan megfordult a levegőben. Egy darabig igv állt, feje tetején, aztán mintha visszaváltozó lélek lett volna, szürke foszlányokban tűnt el a semmibe. Erőszakos, fényes, de hideg nap sütött át megmaradt rongyain. Gyönyörű talapzata, a márványoszlopok dörögve zuhantak utána. A földi lovas nem is sejtette, hogy mi történt, mert már a gyanakvó pusztalakók között állott és hevesen magyarázott nekik valamit. Órákig beszélt az összegyülekezett embereknek. Karjaival beszéd közben ölelgető mozdulatokat tett. Bólintgató fejjel helyeslésre biztatta a szakállas férfiakat. Színes ruháju asszonyok gyerekekkel a karjukon csodálkozva bámulták. Bevezették a legöregebb ember házába, mosdóvizet és ételt tettek eléje és körülülték. Faggatva kérdezgették. Egyes szavuknál az öröm áradata szaladt végig a testében. Ezek a szavak a testvérfogadó ünneplés ragyogásában egyszerű és hasonló arccal bámulták a hajszálig hasonlító másik szavakat. Késő éjszakáig beszélgettek. Fiatal legények énekét édes leánykák kisérték huros hangszereken. Az éneket nyomban megtanulta és hasonlóval viszonozta. Száz és száz, de érdemes kilométer fáradságával, a siker zsibbadásaival, az agyagedényben felszolgált svanyu ital mámorával küzdve, hajnal érkeztéig forgolódott álmatlanul a puha juhászbőr-bundán. Annyi volt, mintha a Tisza partján feküdne, a pásztorok szállásán. Eljött közéjük a nyelvüket Ízlelni, szójárásaikat ellesni. Kinn hal paprikás készül, a tűz lángja melegít. Szép halászleányok sürgölődnek a vendég körül és hamisan lesik, hogy tudós tekintete hogyan hull derekukra. — Ezek a leányok ... Juliska, Mariska, Erzsók ez mind... — Sutttogja a világ legboldogabb álmába merülve. Tudós könyveken elfáradt szemébe bele van fényképezve az esti kép. Öreg magyar parasztok, legények, leányok ülnek körülötte, egészen olyan arccal, mint a mérhetetlen távol közelrehozott életében. — Juliska... Mariska... Erzsók ez mind ... s az embere meg János ... István ... András ... Nem is lehetetlen, hogy vissza sem megy többet. Első álmából riasztották fel. Kivitték a falu terére, nagy tömeg közé. Mind ott volt, Juliska, Mariska ... István, János ... mind. A vályogviskókből dermedt csend szállt a friss hajnalba, az ő szájából önkénytelen hálaadó fohászkodás az ég felé. — Mi történt megint? — riadt meg a tekintete, mikor az éghez fordult. Sötétszürke köntösben haragos férfiú v$U megint a világ azéles boltozata. Haragos szóval beszéltek hozzá, alig figyelt, alig értette. Felemelték és nevettek rajta, némán tűrte. Villogó szavú főszővivő kiáltozásaiból mindent megértett. — Édes ... testvéreim ... rebbent el a vágy utolsó galambja a szájáról. — Mióta élünk, békében vagyunk. Távozz! — kiáltozták feléje. — Mit tettem? — nyújtotta feléjük a kezét. — Idemerészkedtél! — Keresztben feküdtél a juhszőrbundán. — Balkézzel emlted ajkadhoz a falu italos edényét. — Asztali kendőmbe törülted a kezedet. — Magasabb hangon énekeltél, mint mi. Ilyeneket kiáltoztak feléje. Bólintott és reszkető szemét lehunyta. Megmozdult alatta a fc$d. Zuhanni kezdett, szétomlott, elrongyo- lódott, mint az elmúlt nap égi lovasa. ' Körülnézett, reszketett. Mégcsak nem is a lovát adták alája, hanem egy szőréthullató, vén szamárra kötözték fel. Háttal a fejének, s az egykedvű állat kopaszodó farkát az arcába rázta. — Ez olyan babona, hogy többet vissza ne jöhess. Féltünk tőled!... — magyarázta a suhanc, aki a szamarat vezette. Rácsapott néhányat az állatra és integetve, nevetve addig nézte ügyetlen poroszkálását, amíg látta. A szamaras vándor félig ájultan ült a háton, különös helyzetében. Megcsikordult a foga s aztán könnyek öntötték el a szemét. Felkapta a fejét és felkiáltott. Az égi lovas megint ott állt mérhetetlen nagy terjedelmében a hazug oszlopokon. Nem ismerek senkit Nem ismerek senkit, személyesen. Képek jelennek meg előttem, ahogy a lapok vasárnap, fotografiás mellékletében, a színházi újságokban, vagy kirakatokban láthatók, levelezőlapon. Zajos bemutató, nagysikerű könyv alkalmából, ahogy én azt elképzelem. Külföldi képes lapokban. Az „Illustrated London News"-ban Shaw Bernát úszónadrágban one-steppet táncol. Fehér szakállának minden szála a fölény tulvi- világi bűvöletében lengedez. H. G. Wells kezébe támasztja állát, maga elé mered, egyenesen a szemembe néz, mélyen, megértőén. Ő ért engem. Az „Illustration" címlapján: „Un instantané du recontre de M. le Prési- dent et M. Maurice Dekobra." A szájuk félig ki van nyitva, beszélnek, mosolyognak. Az iró egyik lábát kissé felemeli, lépés közben fo- tografálták le. ő nem is vette észre. Istenem, mikor én már nem fogom észrevenni. De természetesen legizgatóbbak a hazaiak. Sohasem láttam őket, csak képen. Herczeg Ferenc Íróasztala előtt. Kicsit oldalt fordul, angolbajusza van, csupa szelíd bölcsesség. Egyik keze valami kéziraton nyugszik. Szomory Dezső a színház bejárata előtt. Körülötte az igazgató, színészek. Mindenki mosolyog, ő nem. Fehér kezei lankadtan hullanak alá. Lengyel Menyhért kocsiba száll. Csathő Kálmán beszélget. Surányi Miklós a Kisfaludy Társaság ülésén. Kosztolányi Dezső levelezőlapon. Vonásain lágy, távoli bánat. Szegény kis gyermek. Móricz Zsigmond a plakáton. Arany Jánoshoz hasonlít. Milyen lehet az életben? Vájjon meg szokott-e állani a plakát előtt tűnődve, mint én? Szép Ernő a szigeten. Szivalaku arca van, irta róla Ignotus. Olyan, mint amilyennek képzeltem. Molnár Ferencnek egy régebbi képe, az Ugyanekkor egy erdélyi város kollégiumának tudós professzorai komolyan beszélgettek egymás közt. — Eddig már egész biztosan eljutott... Ma éjszaka megálmodtam... — fejezte be a vitát egyikük. Derék fiatal társukról volt szó, akinek szájuktól elvont falatok árán ők tették lehetővé, hogy a magyarok őshazáját felkeresse. Büszkén mosolyogtak és törhetetlenül reméltek. „ördög" bemutatója alkalmából, középen választott hajjal. Szemén monokli. Nyugodt szomorúság a szemében, merengő közöny. Milyen nagy sikere volt éppen, mégis szomorú. Irigyen gondolok erre a szomorúságra. Micsoda kéj lehet egy nagy, bódult siker után szomorkodni. Ez már a teteje az élettartalomnak, ami ezeknek a nagy Íróknak jut osztályrészül: ón csak boldogtalan vagyok, de ők azonkívül, hogy boldogok, még boldogtalanok is lehetnék. Nekik már szabad. Nekik már minden szabad. Zilahy Lajos a meccsen. Karinthy karikatúrában mindig egyforma karikatúra, az álla előreugrik, mint egy vasaló. Babits Mihály kis háza előtt, szeliden, mintha nem is ő irta volna a „Fortissimo"-t. Természetesen megállapítom magamban, hogy nekem nem imponálnak. Én nem is keresem őket, nem akarok találkozni velük és égek a vágytól, hogy ezt külön-külön mindegyiknek el is mondhassam a szemébe. Majd hallani fognak rólam, amivel ugyan keveset törődöm. Emellett végtelen tisztelettel nézek fel egy ismerősömre, akiről tudom, hogy személyes jóviszonyban van egy bizonyos szerkesztővel. 1 Ha én egyszer találkoznék egy nagy íróval, az nagyon csodálkozna és mindjárt érez- nó, hogy itt valami készül. De én nem venném észre a csodálkozását. Irodalomról nem is beszélnék, hidegen és udvariasan vetnék fel néhány köznapi tárgyat. Nagyon szerényen és tartózkodóan nyilatkoznék ezekről is, de abból, hogy nyilatkoztam, Önkéntelenül, anélkül, hogy én erről tudnék, kiderülne, hogy az erről a dologról lehetséges és elképzelhető vélemények közül én vagyok a birtokában annak az egyetlennek, amire senkise gondolt, amit senki nem képzelt el, ami pedig az egyetlen és végleges megoldása és magyarázata ennek a sokat vitatott kérdésnek, csak éppenhogv hatezer év óta hiába keresik. Mindezeket egész szerényen és közömbösen mondanám és mégis anélkül, hogy én ezzel törődném, mikor egy félóra múlva az írók és újságírók klubjában az illető nagy író leülne egy másik nagy Íróval, elgondolkozva mondaná: „Kérlek szépen, ma találkoztam egy fiatalemberrel, valami Skureknek hívják. Nem mondott semmi különöset, kérlek szépen és én mégis azt mondom neked — erről a Skurekről még hallani fogunk. Ez a Skurek — nem akarlak elkedvetleníteni — de ez a Skurek... ez a Skurek... többre viszi nálunk." Az irók klubja! Kissé zavarosak a képzeleteim e pontban, de annál ragyogóbbak. Tág bőrfotelek, illatos füst, fakó szőnyegek. És mindenki ott van együtt, egy rakáson, akik külön-külön központjai lehetnének egész tömegeknek, ha az olvasók táborát egyszer össze lehetne gyűjteni, valamelyik fut- ballpályán. Naprendszer csupa napokból. Az egyik csendesen szivarozgat, a másik' elgondolkodva jár fel és alá, néha elmosolyodik, előveszi jegyzőkönyvét, beleír valamit. összeülnek és megbeszélik a teendőket Irodalmunk jelenéről és jövőjéről van sző természetesen. Elhatározzák, honv az irodalmat, mely mostanában a romanticizmus irányában kezd fejlődni, mától fogva egy darabig a naturalizmus felé kell terelni. Megbeszélik, hogy az irályt kissé népiem sebbé kell tenni, azonkívül a magyarosságra és szabatosságra is nagyobb gond fordítandó a jövőben. Kedves barátaim, szólal meg Herczeg Ferenc, engedjétek meg, hogy legújabb novellámat felolvassam nektek, mielőtt nyomdafesték alá bocsátanám. Halljuk, halljuk, kiabálják. Az iró felolvassa müvét és meghatva kéri a figyelmesen hallgató irótár- sakat, mondanának őszinte véleményt, vájjon nyeresége-e a mü irodalmunknak, vagy sem. Egy másik sarokban Szász Zoltán csendesen beszélget Pékár Gyulával. Pszt, csend, uraim — fut át a termeken a halk moraj — halkabban beszélgessünk, az irőszobában Jakab Ödön éppen egy költeményen dolgozik. Mindenki elhallgat, izgatott csoportok képződnek, melyek suttogva tárgyalják és találgatják, — vájjon elbeszélő költeményt készít a kiváló költő, vagy lírát. Hirtelen nyílik az ajtó —■ kipirult arccal jelenik meg a küszöbön Hevesi Sándor. Uraim, kiált az izgalomtól elcsukló hangon, nagy eseményt jelentek, — éppen most olvastam el egy eddig még ismeretlen, bizonyos Skurek Sándor nevű iró sziumütervezc- tét, mely úgy cselekményének felépítésével, valamint annak kidolgozásával méltán tarthat igényt a legnagyobb érdeklődésre. Kétségtelen, hogy vannak még hibái, de bizonyos vagyok benne, hogy kellő irányítással irodalomtörténeti értéket lesz képes alkotni az ifjú művész, kit nem olcsó siker buzdit, de a valódi művész nemes becsvágya. Engedjék meg, hogy felolvassam müvét és felolvasása után megbeszélést folytassuk színigazgató- társaimmal, hogy jelenleg vájjon melyik színház volna abban a helyzetben, hogy szinre- hozza a szóbanforgó darabot. És hol a fiatal művész — kérdi lelkesen Kenedi Géza, ki az egyik asztalnál éppen azon vitatkozott. Nádas Sándorral, hogy az impresszionizmus irányában fejlődik-e költészetünk, vagy az ex- presszionizmuséban, — hol az ifjú költő, miért nem hozta közénk, hogy kifejthesse művészi programját, regényeket is akar alkotni, vagy csak színmüveket? Elvárjuk mindnyájan, hogy legközelebb megjelenjen körünkben. Szavaira lelkes taps tör ki és Hevesi hozzáfog a felolvasáshoz. Mert egész életük egyetlen, aggódó izgalom, hogy a magyar irodalom méltó legyen korához s elfoglalja helyét a világ művészi kultúrájában. S szomjasan és epedve váriák az uj írókat, akik majd támogatni fogják őket ebben a törekvésükben. Beszéljünk magyarul: engem várnak bizony mindannyian, engem, Skurek Sándort — csupa Keresztelő János mind, égnek a vágytól, hogy végre megpillanthassanak, hogy megjelenjek közóttQkf mint a tfzenkétévee J£xm a tamptombaa* / Első szlovák ékszer-, arany- és ezőstgy ár Tulajdonosok I FROSTIG TESTVÉREK Gyár: Bratislava, Ferenciek tere 1. Telefon: 57. Eladási hely: Bratislava, Mihály-utca 6. Telefon: 16—02. Elsőrangú készítmények ékszert, arany- és ezüstárukban — 50°/o megtakarítás «— Eladás eredeti gyári árakon Ó-arany és ezüst, valamint érmék fazon átdolgozását a legolcsóbb árak mellett vállaljuk Brilliáns átdolgozások alkalmával a kő befoglalásánál t. vevőink jelen lehetnek Állami alkalmazottak 5%, engedményt kapnak Javításokat azonnal eszközlünk SZERKESZTŐ (Képek egy kezdő újságíró életéből) írja: KARINTHY FRIGYES 6
