Prágai Magyar Hirlap, 1928. június (7. évfolyam, 125-148 / 1752-1775. szám)
1928-06-06 / 129. (1756.) szám
óra3^.MAG$^HIKhag 1928 janim 6, werda. Látogatás Gandhinál, aki nem iél a fájdalomtól, szövőszéknél dolgozik és nem viseli megölt áltat bőrét csókolta a lábát és homlokával a földet érintette. Aztán engem is igy tisztelt meg, mert ez kijár Gandhi vendégének. Szövés közben beszélgettünk Gandhival. — ön keresztény, tehát érdekelheti, hogy mi a kereszténység lényege, — mondta jóságosán. — Lényege az abszolút önfeláldozás, a szellem diadala a test fölött. Ezt pedig csak úgy lehet megtanulni, ha a tanitványok pontosan követik mesterüket. — Kevés nagy mester van ma a világon, — vetettem közbe. — Ez igaz, — felelte Gandhi. — Kevesen vannak, akik szó szerint értelmezik a krisztusi igét: add el mindenedet és kövess engem. Pedig ezt sző szerint kell értelmezni. Este volt a főétkezés. Vékony kenyérkaréjokat szolgáltak fel, azután retket, gyömbért, hideg burgonyát, amely borssal volt behintve s különböző hindu növényeket. TerméAz anyámmal együtt utaztunk Wardhaba Itt van Gandhi „asramja". így nevezik a: olyan telepeket, ahova a bölcsek, a prófétái vonultak vissza tanitványaikkal. A pálya udvaron várt már Gandhi Írásos üzenete „Amerikai barátaim, várom önöket, Gandhi" Beültünk egy kétkerekű kocsiba, amelye fehér bivalyok vontattak. Sötét volt már, ami kor kiérkeztünk Gandhi telepére. A nyílt me zőn két sorban álltak az alacsony tetejű kuny hók. Kiemelkedett közülük egy nagy, fehéi épület. Kétemeletes volt, de a második eme Jet úgy tűnt fel, mintha csak egy kis dobozi helyeztek volna a hatalmas első emeletre, Több fiatalember állt a ház előtt. — Bábu még dolgozik, — mondták áhítattal. Bábunak nevezik itt a mai India szel- íemi vezérét, Mokandas Karamcsand Gandhit. Azután elhelyeztek bennünket, a szobánkban. Mély csend volt az egész vidéken és csakhamar álomba merültünk. Hajnali félnégy órakor megszólalt a gong. Reggeli imádságra kellett menni. Imbolygó lámpafény mellet lebotorkáltunk az imádkczőíerembe, ahol körülbelül 80 férfi és 8 nő guggolt mezítláb. Dideregtek a hidegben. Fejüket meghajtották, szemüket lehunyták. Egy emelvényről lejött egy hindu férfi. Nem volt rajta semmi, csak a dereka köré csavarodott egy kendő. Egy lámpa, egy nagy könyv és egy ébresztőóra volt a kezében, ő volt Vinova, a telep felügyelője. Kitűnő szanszkrit tudós. Egyszerre csak megjelent a háttérben egy rendkívül sovány férfi. Iiázi- szőttes ruha borította vézna testet és fatalpu szandálja kopogott a kövön. Nem láthattam lehajtott arcát, csak kopasz fejebubja világított ki a félhomályból. Gandhi volt. Elhelyezkedett az egyik gyékényen és attól kezdve mereven ült ott, mint egy szobor. Vinova a szent könyvet olvasta és a többiek halkan mormogtak hozzá. Láthatatlan, tompahangu dobok szóltak. Egy óra hosszat tartott az imádság, azután mindenki fürödni ment. A reggelinél két fiatalember csatlakozott hozzánk: az egyik Jumnalal Bajaj, aki két évig tanult Osford- ban és rendkívül gazdag ember, a másik a titkárja. Reggelizés közben egyszerre csak bejött nozzánk Gandhi. Hosszú orra alatt mosolyba rándult vékony ajka és megmutatta fogatlan ínyét. — Vigyázzanak a hölgyek, hogy mit esznek itt — mondta mosolyogva — nehogy elrontsák a gyomrukat, a hindu koszttal. Jóságot mutattak nagy, nedvesfénvü szemei. Reggeli után sétára hivott a mezőre. — Többen mentünk vele, a nap az arcunkba sütött. Oszladozott a reggel opálszinü ködje. — Milyen szép itt ,— mondta sóhajtva Gandhi — milyen jó szaga van a pornak! És képzelje csak: egy amerikai konszern meg akarja venni tőlünk ezt a területet és maka- dámoztaíni akarja az utakat. Miért? Mert autókat akarnak itt forgalomba hozni. Ebből nekik hasznuk lesz, de hová lesz akkor a por édes illata? És vájjon boldogabb lesz-e a mi népünk, mert csökkennek a távolságok. Nem! — felelt rá mingvárt elborult tekintettel. Aztán kis szünet után igy folytatta: — Európa sem boldogabb, amióta a repülőgépek eltüntették a nagy távolságokat. A repülőgép csak arra jó, hogy bombákat dobjanak róla. És boldogan belegázolt a portengerbe. — Nagyon szeretem, mikor a por a lábamat éri, — mondta és levetette a szandálját. Boldogan nevetett a porban. Olyan volt, mint egy kis nvermek. Hirtelen valami éles tárgyba lépett, mert a lába vérezni kezdett. Felajánlottam neki a zsebkendőmet. — Nem, köszönöm — felelte. — Engem nem érdekel a fájdalom. De azért felveszem a szandált. Nagyon finom bőrből van, egy barátomtól kaptam. Csak nagyon ritkán viselek lábbelit, mert sohasem tudom biztosan, hogy olyan tehén bőréből készült-e, amely természetes halállal múlt ki. Nem tudnám olyan állat bőrét viselni a testemen, amelyet az én hiúságom kielégítéséért öltek meg. Nálunk, keleten tiszteletben tartják az életet. Jézus nem beszélt ugyan az állatok életének tiszteletéről, de egészen bizonyos, hogy ez volt az ő meggyőződése is. Később visszatértünk a telepre és ebéd előtt megint azt mondta: — Vigyázzanak arra, hogy mit esznek nálunk. Emlékszem, milyen borzalmas volt, mikor először kellet európai kosztot ennem. A telep lakói kétszer esznek egy nap. Háziszőttes ruhát viselnek és a földet művelik, a legmagasabb kasztbeliek épugy, mint a legalacsonyabb kaszthoz tartozók. Egyformán aszkéta életet élnek Gandhi követői. Az étkezés a fal mellett ülve folyik le. A fiatalemberek kézzel esznek. A rizst is kézzel eszik. Gandhi nem evett velük. Legutóbb beteg volt és azóta orvosi tanácsra csak gyümölcsöt és forralt kecsketejet fogyaszt. Ebéd után Gandhi leült primitív kis szövőgéphez és szőni kezdett. Eljött az egész falu n§ge és körpaite.^gx fiatalember megszetesen sok rizs is volt és különösen kalács és tésztafélék. Hozzá meleg tejből készült levest ittunk. A levest kanál nélkül kellett fogyasztani. Mindenki rizscsomókat ragasztott az ujjára és ilyen módon kézzel, kanalazta a levest. Vacsora után vizet öntöttünk egymás kezére. Végül ünnepélyes külsőségek között két kis leány odajött hozzám és anyámhaz és valami piros porral foltot rajzoltak homlokunkra. Ez volt a hindu áldás. Este felmentünk Gandhi szobájába. Igen egyszerű berendezésű szoba volt ez. Az asztal alatt zöld kendőbe csavarva iratok voltak. — Ez az én safem mondotta mosolyogva Gandhi. A vallásról beszéltünk. — Minden embernek joga van hozzá, — mondotta Gandhi — hogy a maga módján higyje az igazságot. Csak az a baj, hogy mindenki azt hiszi, hogy ő tudja egyedül az igazságot. Igaz, hogy mindenkinek más vallás felel meg a legjobban. És higyje el, gyermekem, hogy minden vallásnak egy a célja. De az útjaink mindig különbözőek lesznek. Azután #or kerül az esti ájtatosságra. — Ugyanúgy folyt le, olyan ünnepies csendben, mint a reggeli. De most már egy távoli sakál üvöltése szolgáltatta a kísérőzenét a csendes ájtatossághoz. Nellie L. Holt. A Rima, a Garam és a Murány völgyének felvillanó képei egy ünnepnapi autóturán Gcmör, junius eleje. A jó öreg Laurin-Klément izgatottan dobog és benzint iszik. Ünnepnap délután. Rousseau elve megmaradt: csak ki a természetbe, de a távolságok valahogy megváltoztak azóta, a természet bejárhatóságának határai mindinkább kitágullak, a week-end végre a huszadik századbeli emberrel is felfedeztette a fákat s a nyájas vidéket. Igaz, hogy a természet szeretete újabban ismét csak a jó utak kivánatára szorítkozik s az első túraautó meghozta a kivándorlók speciális fajtáját: a sebességet nyelő, kilométerekben utazó turistát, akinek szemében lassaukint egy uj világkép alakul, újabb, mint a hátizsákos turistáé. A rohanó fák s az eltűnő házak szemlélete az uj soffőrvilágnézet, mondhatnék: adalék a világ uj értékeléséhez. Lám, ez a pár ház, amin most vé- gigszáguldunk, néhány évvel ezelőtt még nagy városnak számított, gyerekkorom mérföldes csizmái alig győzték utcáit, most kockakő és gumiabroncs-problémává silányult, már át is rohanunk a törökhidon, (vájjon ki keresi még benne az ágyúgolyót?) — távoli, kéklő hegyek egyre rohannak közelébb. Rimavölgye. A házak előtt, kis padokon emberek üldögélnek, templomharang szók ősellensége a falu az autónak. Egy-egy titokzatos kő röppen el fejünk fölött, apró kölyök rohan keresztül az utolsó pillanatban, rosszul térő szekér gazdája nyeli átkoződva a port, Vasésrc helyett gerendát visz a csille ... A lileéri Blasberg-gyár kátrányillata kilométerekkel előbb megfekszi a levegőt. Nem valami kellemes szag, mégis örülnünk kell annak a gyári munkának, am' a Rimamurány hajdani telepein végre éledni kezdett, de egyes kényes orrnak harminc kilométerre is megérzik csöndes esti fu- valmak idején a fadesztillációs termékek álható illatát. A Rimamurányi r.-t. hajdani árvaháza tisztviselői lakásokat foglal most magában s mig a kocsi tovaiohan, önkéntelenül is felvetődik a kérdés: ki gondoskodik most az árvákról? Avagy újabban nem termelnek a gyárak árvát? Az öreg Szinyecz-hegy méltóságos hallgatásba burkolózik, ő látta négy gyár dicsőségét és nyomorúságát. Lám, a legősibb vasgyár, a nyustyai Mássá, amely már negyvennyolcban ágyúgolyót öntött Gábor Áron pattantyuiba, lebontva heveri álmát. Nemrégen még főfoglalkozási ág volt a fuvarozás a likéri kohó és a massai öntő között, iparvágányt is raktak le nagy szorgalommal, most az utat belepi a fü s a likéri sodronypálya csilléiben vasérc helyett bükkfagersnda utazik. Azt mondják, Tiszolcon állami ráfizetéssel működik a vasgyár. A két magnezilgyár füstje mindenesetre még belengi a levegőt és sokszáz négyzetméteren alig terem valamit a föld a nehéz füst miatt. Valami nagy szórakozásuk nincs a magnezitgyáriaknak: sorban állanak a töltés szélén és lengetik mélán, elhalóan a zsebkendőiket. Nem lehet azt mondani, hogy az izgalmas élettempó árt nekik ... Színes virító asszonycsokor ... Uj autőut épült Tiszolc- ^s Breznóbánya között. Sajnos, az útépítés az alsó szakaszon szünetel, csak kivágott rönkök jelzik az ut szélén, hogy valami munka folyik. A távíró- és telefonvezetéket felfrissítik, az ut alsó szakasza azonban kevés megnyugvást ígér az autóguminak. Valaki, aki erre illetékes, mindenesetre gondolhatna az ut további javításával, megérdemelné ez a szép vidék, hogy minél több utas látogassa. Mert följebb, a fogaskerekű vasút viaduktjai táján valóban elsőrangú ut várja az utast, akár vidéket akar élvezni a hatalmas hegyek között, akár turagépét szándékozik kipróbálni a Jó technikával megépített utón. Erdőköz, ez a hegyvidéki falu olyan, mint egy eleven festmény. Végig frissen festett, hupikék és almazöld házikók előtt pompás színek virítanak: asszonyok, leányok ülnek üde csokrokban a padkán, megannyi cserépvirág. Rreznóbá- jyán nagy szokoliinnepség Ígérkezik alighanem: dobogós a város. Ünuepváró hangulatban vannak az utcák: méla csönd, ember alig. Vájjon élnek-e itt egyáltalában? ~ vetődik fel önkéntelenül a kérdés, ha ezt az irigylésreméltó hangtalanságot hallgatjuk. Szinte illetlennek hangzik egy cipősarok élesebb kappanása a járdakövön. Aí a daloló völgyön... De, hogy a Garamvölgyén ünnepnap délután ragyog, az kétségtelenül kivilágosodik az első falunál mindjárt. Dalos jókedve van az egész völgynek, fel égészen a Királyhegy aljáig. Daloló férfiak állják el az utat, dalnokok ülnek az ut- széli kősirok tetején, némelyik az autó elé áll, ijedten fékez a soffőr. A falvak utcáíp keresztben ismét csokorvirágok: csodálatos színes himzésü ruhákban sétálnak leányok kézenfogva és énekelnek. Őket azonban nem deríti itóka. Van azonban érdekesebb tipu^a is ennek a hideg garami vidéknek: azok az egyedül üldögélő emberek a rétek szélén, akik elmerülfen néznek a semmibe s egyetlen tehénkéjük táplálkozó gondjaival éreznek együtt. Ez is ünnepnap nekik? Órákhosszat ülnek az árok szélén, falu dalolását se hallják, elporző autónak oda se figyelnek, csak néznek mereven a főldr3. A tehénke meg mellettük legelészik. * Szomorú és sivár Coburg-épületek, A nagy Coburg-vadászkastély ablakai titkolózva hunynak szemet, gótikus apró templomok emlékeztetnek hajdani herceg-uraságra. Apró gyár mellett szaladunk: tört ablak, pergő fal, düledező kémény: forgalomból kiesett anakronizmus, valaha vig élet volt ezek mellett végig a völgyön, de kinek kell manapság apró hámorban termelt drága vasholmi? Csak állanak és déledeznek gyárak, graná- riumok az utak szélén, most már igy szomorkod- nak időtlen időkig. Ők a mai kor rombadőlt várai. Száz-kétszáz év múlva majd „beszédes emlék" a nevük (r turisták látogatják a rozsdás kazánokat Massán, Pohorellán, Dernőn és kitudja hány helyén a világnak. Ma még fáj s eleven seb. Talán igy van rendjén: a Széchyeket sem igen siratták, mikor felváltották őket a Koháryak, aztán a Coburgok lettek földrajzkönyvek szakaszaiban apró nemzedék tan-keservei. Most, lassan- kint, a Coburgok is csak emlék. Felbukkan a csodaszép murányi kastély... De van egy nagyon vigasztalan épülete ennek a Coburg-épitkezésnek: a murányi kastély, amit Ferdinánd, a volt bolgár cár épittetett magának a vidék olyan pontján, ahová valóban csak fejedelmi gesztus szánhat emeletes palotát. A murányi fensikkal szemben, ott, ahol széttárul a horizont, kezdték építeni ezt a csodálatos pirostetős palotát, büszke hegytetőre, rettentő pénzért. Ám jött a háború, a bolgárok cárját is utólérte családi babonája: a fekete macska-jósolta végzet, amitől a család mindig is rettegett e a kastély félig vakolt falakkal, ablaktalan, de cserepezett piros tetővel mered azóta az úti járókelő feje fölé mementóként. Igazán fejedelmi gesztus,; polgárember aligha használhatja, holott a szociális érzék mindenféle célt elábrándozott rajta már. Próbálták tüdőbeteg-szanatóriumnak felhasználni, gondolkodtak árvaházon, amit helyébe építenek: ámde a palota, ily komor magányban, elhagyott vidéken, noha pompázatosán szép tájékon, mit sem ér s marad, minek rendeltetett: egy lehullott korona porladó emlékének. Micsoda építkezés volt pedig és hogy suttogtak róla két megyében is, titkairól, alagutjairól, váltott munkásairól. Most? A poprádi autóbusz pihen meg alatta, hogy kiszuszogja magát. Jön néha egy-egy hercegi sarj, titkolózva, hét lakattal az egyébként vidám nyelveken, körülnéz az ősi birtokon, aztán ismét tovatűnik, miként a lidérc... Az öreg hegyek dohogó fűrésze Jólesik látni a fürészgyárak sürgését-mozgá- lát, (Valóban: az öreg hegyek között mi som stílusosabb, mint egy régi vashámor, egy patinást®-: tejü üvegfúvó, de mindenekelőtt vezet kedvességben, stilszerüségbm az öreg hegyek lármás, dohogó, fűrésze: a gatter. Rönkök és deszkák, kocsinyomok és illatos fürészpor a patak partján: mosolyog a lélek, ha égy-egy küzködő gyári sip küzködik a levegővel. Ezek az utak kipróbálják az autót: gyönyörű szerpentinek kanyarognak meredeken a hüs erdők alatt. Hüs erdők: felettünk a Királyhegy zöldes oldaláról hosszú csikókban csillog felénk a téli hő. Odafönt tél van... Szombatby Viktor. Húszéves találkozó Pozsony, junius 4. „Mi, kiket a boldog gyermekkor emléke, a! barátság szent érzelme, az isteaiifiélelem, a hazaszeretet és a tudományokban, való előrehaladás együvéforrl, kötelezzük magunkat, hogy tíz év múlva, azaz 1918 pünkösd vasárnapján annak idején közelebbről meghatározandó helyen és időben Nagyszombatiban összejövünk...“ így hangzott az az összelő ve teli nyilatkozat, amit 1908 május 18-án aláirt harmincnyolc, leérettségizett ifjú, a nagyszombati érseki főgimnázium nyolcadik osztályát végzett tanulói. A „vérszerződést", amelynek szövegében magyar tanárunk remekbe szabott stílusa csillog, sajnos, nem lehetett megtartani. T.iz évnek előtte vérzivataros idők vajának és a/ „boldog gyermekkor'* emlékeiben összeforrt egykori kis diákok a különböző frontokon, küzdöttek a hazaszeretettől fűtve. Most, húsz év után meg lehetett tartani a találkozót és el is jöttéik, egyesek szürkülő fejjel és gimnazista fiút vezetve az oldalukon, akinek az emlékektől fátyolos hangon,. talán könnyfátyolos szemmel magyaráz- gattáfc: „Látod, fiam, én is itt jártam..." De sok minden is megváltozott, azóta! A régi, ódonlfalu gimnáziumi épületet egészen újjá alaki - fótiak. Közvetlen a prevrat előtt, tehát még a magyar rezsim alatt. Az öreg pedellus elköltözött az élők sorából, csak régi fűtőnk él még koldusfillérekből. — Igen, igen, én vagyok a Pometkó József, a fűtő, — mondja meghatódva, amikor a régi diákokat körülveszi, mint alázatos, hűséges eb a megtalált gazdáját... Még azt is tudom, hogy kinek, hol volt a helye! — örvendezik az öreg Pometkó. Csakhamar előkerül az uj pedellus, aki végigvezet a tantermeken. Minden uj, csak a padok a régiek egyes osztályokban. „Te itt ültél, én meg ott! Emlékszel, amikor a Sehesta tanár úgy besze- kuiudáztatott! És magyar óra előtt, milyen csintalan voltál, Árpád! Mindig kikapott miattad a ku-‘ rátör!" Ilyen és ehhez hasonló kedves emlékek idéződnek fel a régi diákokban, akiket a tantermek megtekintése után a tanári szobában kedves med- lepetés ért: az asztalon ott feküdtek flöllapozva a régi félévi éa éw-égi. értesítők, meg a matúra! bizonyítványok. Izgatott lapozgatás. Nini, már el is felejtettem a történelmi tételt, meg a1 magyar Írásbelit! De a számtanból elég gyorsam1 megjött a „puska"! A régi tanárok közül senki sincs már a nagy- szombati gimnáziumban. Sinkó József, igazgató, Marton József dr., Mucsenbacher Gyula elhaltak. Az élők közül csak háromnak a tartózkodási helyét tudjuk már: Ürményi László volt magyar tanár Vüzfceleten (Galánta mellett) él csöndes nyugalomban, Lőrincz Gyuila dr. a budapesti Hor'thy- kolégiuim, Hudyma Emil volt osztályfőnök pedig a budapesti Rákóczeanum tanára. Sajnos, a találkozóra egyik sem jöhetett el. A gimnázium megtekintése után a volt kon- viktusi épületet és a volt kisezemináriumot tekintették meg a találkozóra egybejöttek. A szemináriumon, amelyben most szlovák theológia is működik, Sztraka kanonok, szemináriumi alkormányzó kalauzolta őket végig, majd az invalidu'stemp- I'omban ünnepélyes szentmisét celebrált a templom tábori lelkésze, aki az elhunyt iskolatársakről is megemlékezett. Ezek: Bublavek József, Maíczell Károly, Méry Lajos és Lázár Károly. Szentmise után fényképezés, azután az „Im- periál“-ban bankét, este újabb kedélyes hangulatú bankét volt, amelyen elhatározták, hogy a huszonötéves találkozót, 1933-b'an Pozsonyban fogják megtartani. A mostani találkozón részt vettek a következők: Bencze József vezető jegyző (Pozsony-Eper- jes), Deutsch Árpád malátagyáros (Nagyszombat), Goídberger Sándor dr. ügyvédjelölt (Nagyszombat), Lepey Vilmos dr. pozsonyi tanácsos (Pozsony), Pokorny József pénzügyi titkár (Pozsony), Rehorovszky Jenő lapszerkesztő (Pozsony), Satura Pál jegyző (Ábrahám), Stöger Károly uradalmi titkár (Pöstyén), Szabó Sándor uradalmi intéző (Kövecses-puszta) és Tomaschek László dr. ügyvéd (Pozsony). Elmaradásukat levélben és táviratban kimentették: Kucsera László (Budapest), Spitzer Leó dr. (Konstantinápoly), Grosz Rezső dr. orvos (Franzensbad), Mrenna István jegyző (Pöstyén), Zveig Pál igazgató (Varsó). R. J. ! Értékelmélet — Hogy ez a da-xli ? — ötven korona. — tt'9 es a másik? — Száz. — Mám éttern) His&m 'ogé'sx^r- formák. — Igen, de az egyik ma reggel megette a. kanári ujjadai'amdl. lau azt is szcm&Mmh 4
