Prágai Magyar Hirlap, 1928. április (7. évfolyam, 78-100 / 1705-1727. szám)

1928-04-08 / 83. (1710.) szám

%m Aprffl, a, TMiárMj. ' %^<M-MAG^!&R-HlKLay írók, kritikusok, színigazgatók a magyar dráma és zene problémáiról — A Prágai Magyar Hirlap interjú-sorozata Budapest legnevesebb színházi tekintélyeivel — Rendezte: SZOMBATHY VIKTOR A szerzők nevében Badiapeot, április. Budiapeeí. ^tüLágBaarbe ismert és ©lismert sain- IhKmi várt*. Tutíatfcnyi szimháaa állandóan magas- niivófíu ezándaitelbokíöai vonz közönséget, színészei kábiinöefe s hogy az ország halárán kívül is miilyien jól megtálljiálk helyüket, baiuu rá Európa számos színpada, ahol1 magyar művészeik arainak bőséges Sikert. A magyar írók darabjai, kiváló exportcik­keik 6 ezóláSmondiás, hogy a magyar iró ameri- kaliibb darabot ir az amerikainál, pádeiabbal a pá­rásánál Ámde az exportra-kaas intgntás mellett ős- erejű magyar darabok is szüléinek, tehetséges Íróink száma szinte tiudnagy a miegkieseblbedeíit ország miérbékiéhee képest. Budapest európai vi­szonylatban is első helyet foglal el, mint színházi város és éppen azért érdekes volt megtudni, ho­gyan Vélekednek a színházról ma<gulk a direktorok, a kritikusok, a szerző. S végűi: ezek mind: mi­ként egymálsröl. Számos ezinházii szakemberhez fordultaink tehát, megkérve őket, hogy a P. M. H. ikőrfkérdés étire nyilatkozni szíveseik legyenek. A kérdéseik száma nagy volt, tekintettel az egjnes megkérdezetitek különböző szerepére a színpadnál. A saintózfi életre roppant érdekes és jellemző fe­leleteket az alábbiakban közöljük: Az igazgatók Két színházunk igazgatójánál arról érdek­lődtünk, messzire eltért-e a színház hivatá­sától, avagy megimáradi a tiszta irodalom mel­lett; — kit tart a 3 legjobb magyar s legjobb külföldi élő szerzőnek; — mi a véleménye a mai kritikáról? Faludi Jenő, a Magyar Színház igazgatójának válasza: L Sose volt a színpad hivatása, a tiszta, iro- 'dalam. A színpadon tiszta irodalom: az iro­dalmi eszközökkel dolgozó színpadi irodalom. Ez pedig aeqrnle az irodalommal. 2. A három legjobb élő magyar szei'ző a következő négy: Molnár Ferenc, Herczeg Fe­renc, Szomory Dezső, Zilahy Lajos# Külföl­diek G. B. Shaw, G, Hauptmann, H. Bernstein. 3. Eyy hiba van a mai kritikánál Az, hogy a kritikus összetéveszti magát a közön­séggel, pedig nem a kritikusoknak, hanem a közönségnek csináljuk a színházat. Nagy Endre, * „TeTézkörujfei Színpad" direktora. a kitűnő konferanszié, ezeket mondotta: 1. Ez a kérdés önmagában ellentmondás. T. i. * a tiszta irodaiiixilat mindig az jellemezte, hogy a maga 'tiszta irodalmi kifejező eszközeivel próbált eljutni a közönséghez. Kell, hogy legyen egy kü­lön színpadi .irodalom, amelyik eszme körével, ki­fejező eszközeivel is a színpad egyetlen végső kö­vetelményéhez igazodik: hogy a közönséget szóra­koztassa. Természetes, a közönség szórakoztatása ugyanolyan szélsőséges távolságban mozog, mint maga a közönség. Biztos, hogy voltak szerencsés korszakok, amikor a közönség szórakozásnak csak azokat a magasabbrendü izgalmakat tekintette, melyeket az életbe mélyen belenyúló iró okozhat. E korokban történhetett meg, hogy a színpadon sikerekhez jutottak oly emberek is. akik a sziojjj padgazdaság nézőpontjából nem tekinthetők írók­nak, vagyis azok. akiket e kérdés felvetésénél mint a tiszta irodalom művelőit tekintettek. Ma — az is biztos — olyan korban élünk, miikor a közönség sokkal szerényebb igényű a művészi izgalmakkal szemben. Beéri ama felszínes mechanikai megle­petésekkel is, amelyeket a színpad 'gyakorlóit mesteremberei rutinos fogásokkal juttatnak neki. Tehát, hogy a kérdésre visszatérjek, a mai szín­pad igenis eltávolodott a tiszta irodalomtól, job­ban mondva, elkülönült tőle. És megköveteli, hogy csakis az ő céljaira nevelt írók lássák el szükség­leteiket. 2. A három legjobb magyair színpadi iró: Mol­nár Ferenc, Molnár Ferenc és Molnár Ferenc. A három legjobb, igazi külföldi iró: Molnár Ferenc. 3. Erre a kérdésre nem felelhetek, mert tud­tommal egységes formában kialakult színházi kri­tika nincs. Újságoknál vannak rovatok, melyeknek betöltése körüli ugyanazok a kifürkészhetetlen, öez- szebogoaott érdekek, nézőpontok érvényesülnek, mint a többi oly rovatoknál, melyek a gazdasági élettől vannak szoros összefüggésben. Kritika ter­mészetesen elképzelhető volna egy formában, hía •zavahikető, munkáikkal alaposan ailátámiasziotf irók közölnék irodalmi formában azokat a gondo­latokat, melyeket bennük egy ezind'arab végigné- zése keltett. 'Ez mindenesetre érdekelnie a közön­séget, esetleg nézőpontokat tűzhetne ki elébe, ta­mási tájékoztatná is ©töt, ahol a miaga esztétikai mű­veltség© bizonytalanná Válnék. Az ilyen kritika semmi eset re sem lehet igazságtalan, mint ahogy sowe igazságtalan valakinek őszinte és szabad vé- Iettténynyflvánitiásta • Heltai Jenő, a Színpadi Szerzők egyesületének elnökét kér­deztük meg. — A színháznak, — mondotta — sohase volt hivatása, hogy kizárólagosan u. n. „tiszta irodalom"-nak adjon hajlékot. Mert tiszta irodaimat, ami alatt nem lehet mást érteni, mint megalkuvást nem ismerő irodáimat, nem lehet oly helyen produkálni, mely csupa; meg­alkuvás, mint a színház. A színház csak szín­darabot adhat. Ha abban irodalom is van, annál jobb. Ha azonban csak mulattató és gondolkozás nélkül meghatni akar, s e szán­déka sikerül, akkor, mint színpadi mii, tö­kéletesen megfelel a célnak, melynek íródott. Elfogulatlanul azt keli mondani, hogy a szín­ház akkor teljesíti hivatását, ha jó szindara- bot ad, a jó színdarabnak pedig nem kell fel­tétlenül irodalmi értékűnek lenni. Áll ez kü­lönösen a mai színházra, mely egy rettentő bizonytalan világban rendszeresen arra van kényszerűvé, hogy a színházi, művészi és clrá- ; mairól üzem állandóságának biztosításáért harcoljon és áldozatot hozzon. 2. A mai magyar drámairás helyzete. Volt egy pár esztendei pangás, de ez csak azt jelentette, hogy akadt azért ezidöben is kitűnő magyar darab, de az az étig, mely azelőtt in- lernacimiális viszonylatban értékesnek mutat­kozott, az mintha kicsit alatta maradt volna az előző esztendei átlagnak. Ma azonban uj fel­lendülés küszöbén állunk, melyet nemcsak a mai sikerek bizonyítanak, ha-nem bizonyltja az is, hogy egy csomó tehetséges uj magyar iró kéz kibontakozni. Neveket nem szeretnék mondani, mert egyelőre csak ígéreteket látok s oly lehetőségeket, hogy azok, kik ezek kö­zül ma még novellát és regényt írnak, előbb- utóbb a drámairásra térnek át. Lehet, hogy most még csak én látom ezt s az illetők ma­guk. sem tudnak róla. 3. A színművészet? — A színészet az a. mű­vészet, mely évezrediek óta nem változott. Fe­lette nyomtalanul múlt el az idő — és mint ahogy lényegében marna az ember sem válto­zott az abail a rövid, idő alatt, mely alatt az emberről tudunk, — úgy az emberábrázolás sem változhatott meg. 4. Kritika? — Erre ugyanazok a törvé­nyek állanak, mint magára a, színházra. A kritikusnak is számot kell verne azzal, hogy a színház elsősorban mini magdnvállajko- sás, megélhetést ad. Nincs érielme, ha a tul- szigoru kritika elveszi a közönség kedvét a színházba járástól és az iró kedvét attól, hogy írjon. A műi nehéz körülmények között a kritikus: barát és segítő. Természetes, hogy a kritikusnak az irodalom álláspontján kell állania. Irodalmat kell követelni attól, aki irodalmat akar adni. Itt lehet szigoni. De az, aki beéri szerényebb szereppel, azt szerény­sége fokához mérten kell elbírálni. Szóra­koztatni akaró igénytelen dolgot nem szabad moliére-i, shakespedre-i mértékkel mérni, mert minden kornak megvoltak a maya drá­macsinál ói az igazi drámaírók melleit. 5. A külföldi szerzők három legjobbika egy: G. B. Shaw. A kritikusok •nagy sorából szóljon először Schöpflin Aladár, A kritikusokat e kérdésre való válaszadás­ra kértük fel: Mely darabról irt leglelkesebb kritikát e szezonban s miért? — Mi a vélemé­nye a mai magvar drámairodalom termésé­ről s a színházról? Schöpflin Aladár a következőket felelte: Ad 1. Az idei szezon két eddig legjelen­tősebb szinpadi müve, ebben azt hiszem, min­denki megegyezik, Móricz Zsigmond U r i M u r i -ja és Molnár Ferenc Olympiája. Az egyikben elsősorban egy a magyar szelle­mi és erkölcsi klíma minden jelenségével szenvedélyes kongenialitást érző írónak az a gazdagságú gyönyörködése, amellyel az alföl­di magyar élete súlyos sorsproblémák világí­tásában feltárja, a másikban a technikai meg­alkotás ragyogó bravúrja, a született dráma­írónak eszközeiben való biztonsága. Ha ez a kettő együtt, egy személyben tudna egyszer megjelenni, mi magyarok kerülnénk a világ drámafrásának élére. Ad 2. Ezekről a dolgokról már többször is irtazn a P. M, H.-ban, a Vasárnapi jegyze­tek során. Nem nézem pesszimisztikusan a masrvar dráma jelenét, bizton hiszem, a meg­levők mellé fognak jönni uj emberek, uj mon­danivalókkal, uj formákkal, uj lendülettel. Erre nagy szükség volna, mert a magyar drá­ma eljutott a technikai fejlettség elég magas fokára s most már a mondanivaló súlya, az élmény gazdagsága irányában kell tovább fejlődnie. A színházak egyelőre még tartóz­kodnak a merész uj dolgokkal járó rizikótól, de az elért eredmények máris arra figyel­meztetik őket, hogy a sablonok kezdenek ki­merülni. Csak jöjjön az uj ember, aki be tudja törni a zárt kapukat — aztán már nyitva is maradnak. Erre a színészeknek is szüksége van, mert minden színházban vannak nagy­szerű színészek, de nagyon ritkán vannak nagyszerű szerepek, legtöbb jó színészünk nem bírja teljesen kifejteni az erejét, mert a modern szinpadi irók nem adnak nekik mé­reteikhez illő szerepeket. Pünkösdi Andor, az „Újság" színikritikusa, igy felelt: 1. Legnagyobb lelkesedéssel az idei évadban egyetlen darabról se irlam. Ez a legnagyobb lel­kesedés valahogy megoszlott Móricz Zsignrond „Úri miiri“-jónak költői elgondolása, Molnár Fe­renc ,,01ympiá“-jána:k bravúros technikája és laet hűt nőt teást Langer „Periferíe“-jének tagadhatat­lanul erős dráimadeága között. Ügy érzem, hogy megindokolásra leginkább a harmadik név szorul, ha « világhír már részben igazolta is. Ebben a drámában találtam meg, ha nem is teljesen kifej­lesztve, a modern dráma alapvető konfliktusát, a rendtörekvés és a szabadságvágy egymással szem­be szegülő erejét. Langer teljesen desztillálta a problémát, mikor a külváros légkörébe helyezte el s igy megcserélte a szerepeket. A bünpalásto- lást és a törvény elől kibújó .törekvést emelte ér­vénnyé s a bünbánatot és a bűnhődni akarást ezen a külvárosi szolidaritáson keresztül, mint ez ellen n morál ellen támasztott lázadást bélyegezte meg. Lamgerből hiányzik az erkölcsi bátorság, hogy ezt a drámai' konfliktust a ‘végső konzekvenciáig ve-í zesse, de talán önkéntelenül, is ■reátopipbotöt a drá­ma igazi alapjára* a dogmatikus közvélemény;-: -és. áz individuális lázadás között kifejlődő iktiádetem- re s ez a tagadhatatlanul mélyre pillantó intuíció emeli Lángért minden fogyatékosságai mellett iá ma a világ legkiválóbb drámaírói közé. 2. Modern magyar drámairodalom mia nincs, mert nincs drámai közvélemény, ami megteremtse. Azok a nagy emberi és nemzeti problémák, ame­lyek alkalmasak lennének, hogy drámát teremt­senek, politikai jelszavakká változtak át, ügyes irodalmi zsonglőrök kezébe kerültek s mint hatá­sos frázisok puíííoigtak el. Jóérzésü, memestoltu -magyar iró ma már nem is nyúlhat azok felé a problémák felé, amelyek pedig egyedül alkalma­sak, hogy az uj magyar drámát kitermeljék. A nagy nemzeti és emberi eszmék is imkáhh kedvelik azokat az írókat, akik gondolkozás nélkül álla­nak szolgálatukba, mint'az olyan igazi írót, akt ezeket az eszméket mint közvéleményt alakító drámai tényezőket sorakoztat ja fel. De maga a kor sem alkalmas, hogy benne dráma szülessék. Nem szükséges Spengler felidézése, hogy megállapít­ható legyen az a tény, amely szerint az európai keresztény kultúra hanyatlóban van, vagy talán a befejeződése felé közeledik. Már pedig a legerő­teljesebb drámairodalom minden kultúrának a te­tőpontján bontakozik ki: a görög kultúrában az V. században Krisztus előtt (Aischylos, Sophokles, Euripides), a keresztény kultúrában a XVI. s-zláza<t végén és a XVII. század elején (Shakespeare, Lo- pe de Vega, Galderon, Comeille, Kabiné, Mollére). A kultúra lemenő ágában nem születik igazi drá­ma. Ahogy a latin drámaírók (Terentius Aifer, -Seneoa) nem alkotnak igazi színmüvei s ahogy még I'bsen zsenije se emelkedett a régi nagy drá­maírók színvonaláig. A kultúra lemenő ágában ti­pikus a szerkesztett dráma s ez a körülmény nyit­ja meg az utat a színpadi szerkeszt ők, gicesirók és d ráírnám esterem berek előtt. A tartalom fokozatos romlásával természetesen együttjár a forma fokozódó jelentősége. Ahogy ebben a drámát alig termő korszakban hihetetlen fejlődésre nézhet vissza a színház. Ez a fejlődés nem zárul le, ahogy nem zárult le a dráma foko­zódó elszürkiilése sem. ami mindaddig tart, míg nem támad valami, az egész emberiséget egységbe foglaló központi eszme, amely uj alapokon, uj kultúrát teremt maga körül s az uj kultúráiban uj drámai vágyat és közvéleményt, aminek megszó­laltatására majd terem, -mert érdemes lesz, hogy teremjen egy uj Sophokles, vagy egy uj Shakes­peare. Németh Antal, a „Magyarság" színházi kritikusának nyilat­kozata: 1. Számomra a kritika nem öncélú tevé­kenység, hanem az önkifejeződés egyik for­mája. Kedvvel csak olyasmiről irok, amiről egyéni mondanivalóim vannak. A napszámba való kritikairás elképzelhetetlen számomra. __ 23 BUDAPESTI NEMZETKÖZI VASAK 1928. április 28-tól, májas 7-lg A MAGYAR IPAR BEMUTATÓJA I Számos külifildi kiállító. — Vimszibadraktár. Külön csoportok i a) útépítés b) községfejleszté* c) hö-és energiagazdálkodás c) agrárexport és *1) rá ió számára. UTAZÁSI KEDVEZMÉNYEK : 25 ®|, a csehszlovák vasutakon, 50 °j„ a magyar vasutakon éa a D. D. S. G. valamint a M. F. T. R, haiczási vonalain, úgy az oda mint a visszautazásnál, vízummentes hatAkAti.épés! A vásárlgazolváay ára: 24.— K£. Felvilágosítások és vásárigazolványok kaphatók: Budapesten: a Vásárirodánál, V. Alkotmány utca 8 Prufl : Schenker & Co., 11., Hybernská ul. 4. Bratlslava : a Prágai Csehszlovák - Magyar Kcreseke- dclrai Kamara bratislavai fiókja, KomenaUého Namcstie C. 1. és Wolí Geró dr., Kereskedelmi és iparkamarai főtitkár. KoSIee : Dr. Síposa Aladár, kereskedelmi és iparkamarai ii főtitkár. ■■BnBMMBnBnnaannMaaBMH Ezért szinházbajárásom is rapszódikus. Az el­múlt, vagy jobban mondva folyó szezonban legnaorvobb szeretettel talán a Budapesten vendégszerepeit, Djaghileff intendáns veze­tése alatt álló orosz balett-együttes előadá­saival foglalkoztam. Az orosz színészetet és az orosz szinpadmüvészeket értékelem a mai korban a legnagyobbra, ezért legnagyobb él­ményem — bár zenekritikus nem vagyok és igy az előadásról recenziót sem irtani, — Saljapin fellépése volt. Magyar bemutatók közül mint kritikai probléma legjobban a Krétakör bemutatója érdekelt, amellyel kap­csolatban talán olyan szempontokból sikerült megvilágítanom a bemutatóval kapcsolatban felmerült dramaturgiai és rendezői problé­mákat, amelyek szerény véleményem szerint a magyar sajtóban teljesen újak voltak. 2. Az utóbbi időben sokat ankéteznek a magyar drámairás válságáról Budapesten. Szerintem úgy a dráma, mint a színpad hely­zete és viszonya az európai szinházi kultúra egészéhez sokkal bonyolultabb, sokrétűbb probléma, semhogy akár egy revü hasábjain is kifejezhető lehetne. Ez a kérdés önálló könyvet kíván feleletül. Ezért hát bocsánatot kérek, hogy rövid frázisok helyett inkább semmit sem válaszolok. Káílay Miklós, a „Nemzeti Újság" m'iunikatársának véleménye igy szól: Leglelkesebben az idei szezonban Móricz Zsigmond darabjáról az, „Úri Muri“-ről Írtam, mert ez a darab magasan kiemelkedik az idei magyar drámatermésből. Nem egy este szóra­kozni vágyó közönségnek könnyű kielégítésére íródott és ezer éves magyar probléma szólal meg benne először a színpadon és ez a probléma soha Dem volt olyan véresen aktuális, mint ma. Legtávolabbi összefüggésben a magyar faj társtalanságának, magárahagyatotlságának szimbó­luma ez a keserű vígjáték. Közelebbről pedig egy nagy magyar társadalmi osztálynak, küzdő magyar középbirtokosoknak sok fájó nagy problémája szólal ineg a darabban, jut el a legizzóbb drámai vál­ságig, de azután mégis szerencsés megoldást nyer, ami a pesszimista Móricz Zsigmondnál egészen különös dolog, de az Úri Muri szinpadi feldolgo­zásában teljesen megokolt és kielégítő. Sok bű­ne, de sok ragyogó erénye és szeretetreméltó tu­lajdonsága van ennek az osztálynak s Mőriczban él a remény, bőgj* roppant vitalitásával legyőzi a kicsinyes, szűk korlátok köré szoritott élet ezer nehézségét. Ez volt az a darab, amelyet nem tud­tam a dramaturg szemével nézni, annyira lekötött, annyira érdekelt, annyi régi fájó sebet és emlé­ket szakított fel bennem, hogy minden idegszá­lammal a színpadhoz tapadtam, ahol nem is da­rabot játszottak, hanem ahol a fájdalmas, szerte­len, keserű és mégis bacchikus kedvű magyar sors járta kisértetes danse macalse-ját. Ezt a da­rabot nagy költő és kemény magyar irta. A modern magyar drámairodalomról csak relatív véleményt mondhatok. Ez az uj drámahás nem áll túlságos magas színvonalon, minden eset­re alacsonyabb a színvonala a mai magyar re­gényénél és líráénál. De néhány világnagyságot leszámítva, merem mondani, hogy van olyan jó, mint Európa bármely nemzetéé. Ezt az is bizo­nyítja, hogy a magyar darab még mindég kapós külföldön és hogy az eredeti darab még mindég ért el olyan sikert itthon, mint a legjobb külföld­ről importált. Arányait tekintve drámairodal­munk meggyarapodott. Van sok ügyes szinpadi írónk, aki el tudja látni a megnövekedett szá­mú színházakat. A darabok átlagos színvonala is emelkedett. Csak hát a színpad jobban elvált, mint valaha az irodalomtól és a költészet fehér holló a szinpadi müvekben, de hát ez nem ma­gyar, hanem európai jelenség. A színházak helyzete általában nehéz. A kö­zönség túlságosan sokat követel a színházaktól s a színházak a legvégsőkig hajlandók kielégíteni ezeket a követeléseket nemcsak anyagi, hanem szellemi áldozatok árán is. Nálunk nem a szinház neveli a közönséget, hanem a közönség neveli el a színházat, de azt hiszem, ez nem magyar spe­cialitás. A mai fővárosi színészetről általában csak 4

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom