Prágai Magyar Hirlap, 1928. március (7. évfolyam, 51-77 / 1678-1704. szám)

1928-03-07 / 56. (1683.) szám

1928 március 7, szerda^ 'í5RKGAI.Ma<V^5T>-HlRTiAP „Az évtized valamennyi kormányában a polgári pártoké lesz a többség" A Venkov cikke a szocialista oklrojtervek elvi okairól _ Az agrárok és nemzeti szocialisták efihidegUltek egymástól Nagy telJesiímény! Mlnimőll* Fagyasztás? Koswu éíeíiarlam! Prága, március 6. A cseh agrárpárt és a cseh nemzeti szocialista párt eddigi jó vi­szonya a legutóbbi napokban elmérgesedett. Ismeretes, hogy a községi választások óta a cseh nemzeti szocialista párt sajtója a szó leg­szorosabb értelmében udvarolt az agráriusok­nak. A cél nagyon átlátszó volt: Benes párt­ja a kormányoa kívánkozott s ezt csakis Svehia pártjának segítségével vélte elérhe­tőnek. Benes és Stribrny nagy vitája azonban éket vert a két „legcsehebb" párt közé. A nemzeti szocialisták rossz néven vették az agrárius Venkovtól hogy hűvösen fogadta Benes mosakodását s a külügyminiszter be­szédéből fontos részleteket eJiagyott. A Venkov azzal vágott vissza, hogy éppen Be­nes iránti lojalitásból mellőzött olyan rész­leteket, melyek rá nézve éppen hátrányosak voltak. Erre a nemzeti szocialisták álszen- teskedest vetettek az agráriusok szemére, mert szerintük az agráriusok épp úgy tudtak az oktroj- tervekről, mint a nemzeti szocialisták. Ebből a csetepatéból most már komoly sajtó- po émia fejlődött ki s az agráriusok és szocia­listák mérgezett nyilakkal lövöldöznek egy­másra. A mai Vecer, a Venkov esti lapja, ismét leszögezi, hogy a nemzeti szocialisták pártja (tehát nem­csak Stribrny szárnya, hanem az egész párt) teljesen át volt itatva antidemokra­tikus szellemmel. A nemzeti szocialisták érvelése szerint -- írja a Vecer — a mai kisebbség többség. Talán a német szociáldemokratákat és a kommunistákat is magukhoz számítják? Ha azonban a kormánynak a „bünttetei" valóban olyanok volnának, mint a Ceské Slovo Írja, akkor a nemzeti szocialisták azzal bátorítják magukat, bőgj a mai többség a „nemzeti szellem tagadása'1, hogy a „nemzet akaratá­nak" ellentmondó „keverék". A diktátorok nép mai szelleme és akarata pedig ilyen, négy millió szavazó a szocialisták ellen van, egy és fél millió mellettük. Csak az első csoportból lehet összehozni a demokratikus kormányt Aki pedig értéke­sebb és kevésbé értékes szavazatokat külön­böztet meg, az vagy fascista, vagy az oktroj hive. S a következő évtized valamennyi kor­mányban a polgári pártok lesznek a többség, a szocialisták pedig, /íse a kor­mányba lépnek, csak kisebbség. Az agrársajtó ezzel az érveléssel a szo­cialisták megalomániáját nevezi meg az ok- trojtervek elvi okául. A cikk, amelynek biz­tosan visszhangja lesz, a következő címet vi­seli: Azok az „elvek", melyek a szocialista oktroj terveket szülték. A vSiágfoirö 10-20 és 15-20 HP Ml jéSIL 1SC ÜT JPIl ífli^ Mé. MC. £€»f£i*llCi€ Állandóan nagy rabion a vezérkÉpvíseletnél! s 8ÜGHER RUDOLF-MEUCHAR Fr.-UMRATH r. t. e!adá*S kösponUa Sslovsnlská ét Rwsslnsskó részére Közfársasás-tér 38 Telefon 11-07 Kérjen áfalánlatot! Táviratcím! Kuliura Anglia nBvekvff Sondjal a közeli keleten — Súlyos krízis Egyiptomban London, március 6. Az angol lapok be­hatóan foglalkoznak azzal a jelentéssel, hogy Ibn Saud király az Irak határán élő vahabita törzseknek megígérte materiális és morális támogatását, ha Irakot megtá­madják. Az angol sajtó különösen amiatt aggódik, hogy az iraki angol csapatok száz­aiét az idők folyamán jelentékeny mérték­ben csökkentették. Abban bizakodnak, hogy ha a helyzet veszedelmes lesz, Palesz­tinából és Egyiptomból segitöcsapatokat le­het Irakba szállítani. A Daily Mail 'Ibn Saud nyilatkozatában az Irak ellen megin­dítandó szent háború kihirdetését látja. Ibn Saud király szükség esetén 800 000 embert küldhet harcba. Ibn Saud eddigi angolbarát magatartását az angol repülö- géprajok támadása miatt változtatta meg, amelyek nagy károkat okoztak emberélet­ben és vagyonban. London, március 6. A Times aldéni je­lentése szerint Vemen Imám ja, Tahija ál­landóan támadja az aldeni angol protekto­rátust. Decemberben figyelmeztették, bog}7 ha támadásait nem hagyja abba, bizonyos városokat bombázni fognak. A figyelmezte­tés ellenére a zaidi-katcnák nemrégiben két sejket hurcoltak el aldeni területről. Erre az angol kormányzó értesítette az imá­mét, hogy Katába városát 48 órán belül bombázni fogja és ezalatt az idő alatt távo­lítsák el a városból az asszonyokat és a f yermekeket. A bombázást tényleg meg is ezdtéjk. Kairó, mrácius 6. Egyiptom politikai helyzete nagyon bizonytalan. Lord Lloyd angol főbiztos tegnap Huad királlyal tár­gyalt. A király eddig sem hivott magához egyetlen politikust sem. A nemzeti párt ve­zetői azt kívánják, hogy Rahas pasát bizzák meg a kormány megalakításával. A liberá­lis és a nacionalista párt egymástól füg­getlenül gyűlést tartott, amelyen határoza­tot hoztak, hogy a jelenlegi nehéz helyzet­ben fentaríják az eddigi koalíciót. mindig a „nemzeti szellem", a „népakarat" nevében ragadták kezükbe a nép és nemzet fölötti uralmat. Legutóbb Oroszországban és másutt Akik nálunk az oktrojterveket kovácsol- ; tákj ugyancsak a ,tnemzéti szellemet'1 kívánták „megmenteni", Azt hitték, hogy a nép úgy godolkodik, mint ahogy ők szeretnék. De a demokratikus el­vek tisztán megmutatják, milyen ez a nem­zeti szellem és. a népakarat. Mutatják ezt a választási számadatok. A demokrácia meg­mondja, ki és milyen mértékben beszélhet a nemzet és a nép nevében. A nemzeti szocialisták csak egy fél millió­nyi választó nevében. Ha pedig az egész nemzet, az egész nép nevében beszélnek, akkor fascistáskodnak. A nemzet été a Svehia helyeit Sráinek üdvözli holnap az elnököl Prága, március 6. Svehia miniszterelnök még e héten sem tér vissza Prágába. A köz­társaság elnökét 78-ik születésnapja alkalmá­val helyettese, Sramek fogja üdvözölni A kipvlselihiz összehívása elölt Prága, március 6. Csütörtök délelőtt 11 órakor a képviselőház elnöksége ülést tart és dönteni fog a képviselőház összehívásáról. A képviselőház minden valószínűség szerint március 13-án ül össze. Esessek távozik? Prága, március 6. Csecsek tábornok- neve az utóbi időben többször szerepelt a sajtóban s különösen a Gajdáva! való becsületsértési per keltéit feltűnést, amely a légionáriusok között dúló harcot mutatta bé szemléltető formában. Csecsek tábornok, legújabb érte­sülésünk szerint, ki akar lépni a hadsereg kö- telékébfől és a Skoda-müveknél foglal el ve­zető állást. A csehszlovák nemzeti bank kél és fél mllilös luhiláris tartaléka Prága, március 6. A csehszlovák nemzeti bank a köztársaság tíz éves fennállásának ju­bileuma alkalmára körülbelül két és fél millió koronát tartalékolt nemzeti és kuiurális cé­lokra. Az összeg hovaforditásának részletei­ről &d<iig még nem történt döntés, v kérdésében Innsbruck, március 6. A szociáldemokrata párt tegnap este rendkívül népes gyűlést tartott, amelyen a szónokok a déliiroli kérdéssel foglalkoztak. Ábrám képviselő kétség- bevonta Mussolininek azt a jogát, hogy más ország politikai tényezőjének megtiltsa a dél- tiroli kérdésben való állásfoglalását. Ezután a gyűlés tomboló lelkesedése közben felol­vasta Loebe német birodalmi elnök sürgönyét, amely az egész német nép szimpátiáját fejezi ki a Déiíiorlbao elnyomott németekkel szemben. Ezzel a sürgönnyel — mondotta szónok — Mussolininek értésére adja a német nép, hogy egységes Déltirol kérdésében. ' Milánó, március 6. A Popolo dTtalia bécsi levelezője arról értesül, hogy az osztrák hivatalos körök az incidenst Mussolini beszédével eiinté Zeitnek tekintik. A lengyel nemxetf -pártok A választásokon a Songgal rsaciossaiizmiss bukott inog. — A kisebbségek elStörése — Varsó, március 6. Kedden délután adták ki a szejmválasztások hivatalos eredmé­nyeit, amelyek szerint a lengyel választások j a következő mérleggel zárultak: Mandátum Kormány blokk 128 Szocialisták 63 Kisebbségi blokk 56 Nemzeti pártok blokkja 37 Wyzwolenie radikális néppárt 36 Keresztény demokraták és Pyast- néppárt 34 Parasztpárt 25 Ukrán szocialista munkások és parasztok 11 Nemzeti munkáspárt 9 Cionisták 6 Jobboldali ukrán Selrob-párt 5 Baloldali Selrob-párt 4 Kommunisták 20 Nemzeti munkaszövetség 5 Parasztszövetség 3 A nyugati tartományok katolikus uniója 2 15 mandátum szétforgác&olódott. A lengyel sajtó természetesen behatóan * foglalkozik, a választások eredményével A lapok kommentárjaiból kiderül, hogy a kor­mányblokk listája elhatározó győzelmet ara­tott 'és Lengyelország választól Pilsudski po­litikája mellett nyilatkoztak meg, A jobb­oldali nemzeti pártok teljes vereséget szen­vedtek. A nemzeti párti lapok szerint a jobboldali pártok katasztrofális összeomlása egyértelmű a lengyel nacionalizmus bukásá­val. A baloldali Pilsudski-blokk a szocialis­tákkal és a demokrata pártokkal együtt bár­melyik pillanatban végrehajthatja az alkot­mány megváltoztatását. A baloldali lapok természetesen nagyon meg vannak elégedve a választások eredmé­nyével. Hangoztatják, hogy Pilsudski cso­portja most csak úgy tud uralmon maradni, ha a kormányzást demokratikus irányba te­reli és koalíciót alkot a baloldallal. Jövő va­sárnap hajtják végre a szenátusi választáso­kat és csak azoknak lezajlása után lehet Lengyelország jövő évi politikájának irá­nyára következtetéseket vonni. A kisebbségi blokk 56 mandátumot ért el, ezekből 24 jut az ukránokra, 18 a né­metekre, 8 a zsidókra és 5 a fehér oro­szokra. A kisebbségek választási össze­fogása tehát igen nagy eredménnyel járt, amennyiben a kisebbségi csoport | erőben a harmadik helyen áll az uj szejmben. Az ukrán szervezetek üldözése a választá­sok eredménye dacára sem szűnik meg. A novogrodi vajdaság területén a politikai rendőrség, ma újabb tömeges letartóztatáso­kat hajtott végre a fehérorosz hromada szer­vezet tagjai sorában. Mintegy 200 fehér­oroszt tartóztattak le, akiket most állam- ellenes agitációval vádolnak­3 Vakabiták, akik lelőtték Jack sóul az iraki angol repülőt

Next

/
Oldalképek
Tartalom