Prágai Magyar Hirlap, 1928. március (7. évfolyam, 51-77 / 1678-1704. szám)
1928-03-30 / 76. (1703.) szám
3 1988 március 30, péntek. ^nx<süMAGfoatfí!ni^ Radics szenzációs nyilatkozata a Prágai Magyar Hírlapnak „A háború nem vetett véget az igazságtalanságoknak, hanem u\ igazságtalanságokat Beszélgetés Radics Istvánnal, a horvát parasztpárt vezérével, aki szentül meg van győződve arról, eljön az idő, amikor jóvá fogják tenni a hibákat — A Prágai Magyar Hírlap eredeti riportja — Prága, mároifUB 29. A (krülönibeai csendes Párás-szálló a jugoszláv parl'aimeai't'i delegáció megérkezése óta olyan, minit egy nyüzsgő tmléihikas. Autóik jörmekimeaiineik. Poli- ti'kusok, diplomatáik és újságírók egymás kezébe adják a kilincset. Feltűnően sok a riporter s ezek mind csak Rádiós István, a ihorvát panraeztvezér után érdeklődnek. Hol van Radics ikJépvüieeiLő ur? — kérdik a jobb sorsra érdemes portástól s ezt a kérdést ismételgeti a szinte állandóan csengő telefon. Radics a delegáció primadonnája s mellett báltérbe szorul mindenki. A portás nem’ tud felvilágosítást adni s az érdeklődőket a másik Rádióshoz, Pálihoz utasítja, aki minden igyekezetét latba veti, hogy visszaverje az Istvánnal beszélni óhajtók ostromát. Éppen hallom, amint egy kollégáimnak mondja: — A bátyám nincsen itthon s nem is jön haza. Este a gralbeni klubban, lesz. Próbáljon szemnceét ottan. A szerencsétlen veszi a kalapját s elmegy, pedig tudhatná, hogy a grabeni klub az egyetlen hely, ábiol Radics nem fogadhatja. A kolléga elmegy'; Radics István jón, veszi a ezobakulcsátt e iDölmegy a lépcsőn. Az első emelet nyolcas számú szobában szállít meg. Ezt tudva, uiánarohanok, a szoibaaszonnyal be jelentetem magam s máir ott is állok a szókiimondásáról hlires paraszbvezér előtt. — Ne haragudjék, képviselő ur, hegy igy megrobanltam — mondom —, de önt, úgy látszik, heatmetikuisan elzárják a külvilág elől. — ■Hált szó, ami' sző, kissé nagy az érdeklődés csekély személyem iránt, de azért szívese®. látom kolléga urat, — mondja mosolyogva s hellyel kínál meg a kissé szerényen berendezett szoba egyetlen asztalkájánál. Kolléga urnák szólít s ezt a megszólítást a beszélgetés során többször megismétli. Különben is közvetlen ember, aki inkább hasonlít valami vidéki gazdálkodóhoz s távolról sem kelti azt a iléMametes benyomást, melyet politikai hőre alapján várunk. Erősen rövidlátó. 'Alig néhány oenfli- im'étemyiire a szemétől tartja a névjegyemet, aradikor olvassa; azután maga elé teszi az asztalra és nyugodtan várja a kérdést, amelyre gondosan cizellált, szabatos mondB'tokbam felel. A magyar problémáról kérdezem. Látszik rajta, hogy tudatában van a kérdés és a válasz jelentőségének. Néhány másodpercig gondolkodik, azután folyékony beszédben, helyenként nyomatékos hangsúllyal, de minden különösebb hév és gesztus nélkül válaszol: — A háború és a békekötések számos igazságtalanságot hoztak magukkal. Igen súlyos igazságtalanság érte Magyar- országot is. — Amikor Londonban jártam, a kezembe akadt egy amerikai könyv, mely a háború utáni helyzettel foglalkozva, arra a megállapításra jut, hogy Magyarországot ugyan súlyos sérelem érte, de végeredményben ez a sérelem csak annyiból áll, hogy többet adtak be neki abból az orvosságból, amelyet a magyarok a háború előtt a nemzetiségeiknek adtak, mint amennyit megérdemelt. Londoni tartózkodásom idején igazat adtam a könyv szerzőjének; ma azonban, be kellett látnom, begy tévedtem, mert a nemzetközi szerződések nem lehetnek orvosságok s a viliágtörténelemben nem játszihajtja az egyik állam az orvos s a másik a páciens szerepét. — Meggyőződtem arról, hogy a háború nem vetett véget az igazságtalanságoknak, hanem uj igazságtalanságokat szült; sőt tovább megyek: a háború befejezése után sokkal több az igazságtalanság, mint amennyi annak előtte volt. — Tény, hogy a határok megvonásával a legnagyobb sérelem érte Magyarországot; de ez a sérelem nem egyedülálló, mert — ha kisebb mértékben is —, de sérelem érte a határok megvonásával Jugoszláviát, Bulgáriát, Németországot s még egynéhány más államot. A trianoni határok és az irredentizmus — A trianoni és a saint-germaini határok természetesen egy uj, eddig nem létező irredentának adtak életet. No már most felmerül a kérdés, hogy lehet-e, célszerű-e irredenta politikát csinálni? A háború előtt az irredenta politika rendkívül népszerű és rokonszenves volt Az osztrák-magyar monarchia területén cseh, délszláv és olasz irredenta dolgozott; nem beszélve az osztrák-magyar monarchia határain belül élő többi nemzeti- . egekről, akiknek szintén, voltak 'nemzeti mozgalmaik, ha ezek kifejezetten nem is fejtetlek ki irredenta tevékenységet. Tudjuk nagyon jól, hogy a szerbek, szlovákok, románok, bogyÁm, fiőt a mgmvk & ft aémstéfc M oiyuu nemzeti politikát folytattak, amely megközelíti az irredenta fogalmát. — Elismerem, hogy a számos ellentétes politikai irányú népet és nemzetet a monarchiában a dinasztia ereje fogta Össze, de mégis kétségbevonom a dinasztia hatalmát és a monarchia végeredményben sohasem jelentett effektiv politikai hatalmat és a monarchia szétbomlását még abban az esetben sem tudta volna, megakadályozni, ha a forradalom nem tört volna ki. — Hogy a dinasztia valóban nem volt hatalmi tényező, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy elmúlását egyetlen utódállam sem gyászolja, legfeljebb sajnálja. — De térjünk vissza az irredentizmushoz s vegyük például az olasz irredentát. Az olasz irredenta álmai megvalósultak s nincsen többé olasz, aki kisebbségi sorsra lenne kárhozr tatva. Igen ám, de az olaszokkal egyetemben számos szlovén és német került az olasz kormány uralma alá. Ezek egy cseppet sincsenek megelégedve a helyzetükkel, sőt maguk az olaszok sincsenek túlságosan elragadtatva az uj helyzettől, amely számukra mégis csak súlyos gazdasági válságot eredményezett. Itt van például Fiume és Trieszt. Két ragyogó kikötő, amely azonban tüstént elveszítette jelentőségét, mihelyt elvágták a természetes hinterlandjától, amit számukra Horvátország, Ausztria és Magyarország jelentettek. A Triesztben és Fiúméban élő olaszok fölszabadultak ugyan az idegen uralom úgynevezett járma alól, de a fölszabadulás valóságos anyagi katasztrófát jelent számukra. így hát nem csoda, ha hivatalosan még ma is örömüket demonstrálják, de nembivatalosan gyászolják a múltat. És ugyanez a helyzet egyebütt is. — A háború egyeseknek szabadságot hozott, de ugyanakkor szétbomilott egy gazdasági egység, melyet a fölszabadítottak együtt siratnak a volt elnyomóikkal. A horvátok nem akartak elszakadni Magyarországtól — Az irredentizmus kérdésével kapcsolatosan le kell szögeznem, hogy Horvátországban nem volt irredenta mozgalom. Mi nagyon jól megfértünk a magyarokkal és nem volt más kívánságunk, minthogy velünk egyenjogú polgárokhoz illő módon bánjanak. Mi tiszteletben tartottuk a magyarok nagy Kossuth Lajosát s az ő eszméi termékeny talajra találtak a horvátok lelkében. — Mi azt akartuk, hogy a horvát-magyar viszony a testvériség és semmiesetre sem az alárendeltség jegyében álljon. Ha Kossuth szabadságharcát nem fojtják vérbe, akkor másként alakult volna a helyzet, de igy 1848 után az osztrák kamarilla lépett működésbe és különböző pletykák, meg intrikák után elidegenítette a horvátokat a magyaroktól és éket vert a két nemzet közé. — A Duna-komíöderáció eszméjének Kossuth Lajos volt a szülőatyja és ha az ő koncepciója megvalósult volna, akkor sohasem lett volna osztrák kérdés és nem került volna sor arra, hogy magyar kérdés legyen. — A világháború hozta magával, hogy Horvátország elkerült Magyarországtól, mely- lyel nyolcszáz évig jóbam-rosszban együtt élt. — Horvátországot a délszláv állam minden előzetes kérdés nélkül annektálta s Horvátország igy Jugoszláviának lett egy része- Mi, természetesen, elismertük az uj államot, de arra az alapra helyezkedtünk, hogy az uj államalakulat a délszláv nemzetek unióját jelenti s nem jelent NgySzcrbiát. A helyzetünk igy sem irigylésre méltó, mert küldenünk kell azokért az elemi jogokért, melyekért a monarchiában nem kellett küzdenünk. Helyzetünk körülbelül hasonlatos a* erdélyi románok helyzetéhez, akiknek az óromániaá fajtársaikkal kell ugyanezt a harcot megküzdeniük. A kisebbségi kérdés — A háború által teremtett kisebbségeknek — nézetem szerint — nem szabadna olyan politikát üzniök, melynek végcélja a határok megmászása lenne, mert idealizmus azt hinni, hogy a határokat a népszövetség vagy valamely más fórum megmásíthatná. Lehet, hogy akad olyan aeropagja a népeknek, amely ezt valamikor meg fogja tenni, de ez a jövő problémája s mindaddig súlyos hiba lenne irredentizmust űzni. Kisebbségnek sohasem szabad territoriális politikái űznie, mert ez a politika többet árt, mint használ. — Tény, hogy minden állam elnyomja a kisebbségeit, de viszont az is tény, hogy etnográfiai határokat a legtöbb esetben nem is lehetne megvonni; miért is a kisebbségi probléma megoldása sohasem lesz könnyű feladat. Általában egy bizonyos, hogy országhatárokat csak erőszakkal lehet megváltoztatni. — A kisebbségi kérdés megoldása tekintetében mindig a többségnek kell a kezdeményező lépést megtenni. A kisebbségi jogokat továbbá a nagyhatalmaknak kellene garantálniuk s a kis államoknak még tovább kellene menniük, hogy jé példával járjanak elő azoknak a nagyhatalmaknak, ahol szintén van nemzetiségi kérdés. — Meg kell adni a kisebbségeknek a többség minden politikai és minden kulturális jogát. Külön alkotmánytörvényben kell a kisebbségi jogokat biztosítani, mert a kisebbségi kérdés életkérdés s az állam becsületének, valamint méltóságának kérdése. — A kisebbséget azokban a járásokban és községekben, ahol többségben van, megilletik az összes jogok, amelyeket a többség élvez és megfelelő szerephez kell juttatni a kiDaszynski szejm-marsall létre akarja hozni a békét Pilsudski s a szejm között Varsó, március 29. Daszinsky, az újonnan megválasztott szejm-marsall, tegnap a köztársaság elnökénél hivatalos látogatást tett és ma délelőtt Pilsudszki marsallt kereste fel. Lengyel politikai körökben ezektől a megbeszélésektől a politikai helyzet tisztulását várják. Daszinsky ma délelőtt a parlamenti tudósítók küldöttségét fogadta és azokról a nehézségekről beszélt, amelyek feladata teljesítésének útjában állanak. Kifejtette, hogy a múlt évi májusi államfordulat óta Lengyel- országban Pilsudszki marsall személyében koncentrált kormányakarat lépett fel, ezzel szemben fennáll a másik akarat, amelyet; a szejm reprezentál és amely szintén megköveteli Daszinsky nézete szerint a két szembenálló tényező megértése feltétlenül szükséges és ő ennek elérését tűzte céljául. A kormányblokk ma délelőtt megbeszélést tartott parlamenti taktikájának megállapítása kérdésében. Miután a kormánypárti képviselők nem vettek részt az alelnök megválasztásában, valószínű, hogy a kormánypárti képviselők a bizottsági munkától is távolmaradnak. Ma délben kezdődött meg a szejm harmadik plenáris ülése, amelynek első pontja az 1928—29. évi költségvetési provizórium első olvasása volt. Anapirendre való áttérés előtt Bartel miniszterelnök-helyettes kezdet•áMBUMaSír A magy. Ulr- áll. pincegazdaság tujborai és magyar konyha csak Homolka Tokaji Pincéjében: Paials Klunlone Hangverseny! Tánc! sebbsóg tagjait a megyei és a városi önkormányzati életben. Pasics és a magyarság — Ebben a kérdésben egyszer alkalmam volt az azóta elhunyt Pasics miniszterelnökkel beszélgetni, aki annakidején hallani sem akart arról, hogy a Vajdaság magyarlakta vidéke önkormányzatot kapjon. Attól tartott, hegy akkor megeshetne az a csúfság, hogy az egyes városok élére magyar polgármester vagy olyan városi tanács Kerülne, melynek többsége magyarokból áll. — Már akkor megmondottam Pasicsnak, hogy én azt teljesen rendben levőnek találom, hogy magyarlakta vidéken magyarok s németlakta vidéken németek intézzék az önkormányzati ügyeiket. — Ebbéli meggyőződésem azóta sem változott s ma is azt vallom, hogy minden jogot meg kell adni a mi kisebbségeinknek, hogy nyugodtan és nyugodt lelkiismerettel követelhessük ugyanezeket a jogokat az idegen uralom alatt élő délszláv kisebbségek részére. A kisebbségek egyenjogúsítása — Nem állhat meg az az állam, amely őslakosainak nem adja meg az őket megillető jogokat. A kisebbség csak akkor nem veszedelmes, ha nincsenek sérelmei. Ezért állítom, hogy minden kisebbségnek politikai téren a többséggel egyenlő jogokat kell adni, kulturális téren pedig teljesíteni koll minden jogos igényét. Minden kisebbségnek meg kell adni az elemi iskoláin kívül a közép- és főiskoláit, hogy mindenki az anyanyelvén képezhesse ki magát intelligens emberré és az állam hasznos polgárává. A műveletlen ember infe- rioris és az államnak nincsen szüksége az aiacsonyabbrendü emberek tömegére. — Sokan azt hozzák fel ennek ellensúlyozására, hogy a túlságos szabadságot a kisebbség irredenta üzelmekre fogja felhasználni. Ez az állítás nevetséges, mert a megelégedett kisebbségtől nem kell tartani, de ezenfelül ott áll az államhatalom hatalmas apparátusa, amely minden államellenes mozgalmat csirájában elfojthat. Nem élünk a középkorban, hanem a táviró, telefon és rádió korszakát éljük, amikor a modem technika minden vívmánya az államhatalom szolgálatában áll. — Ezért nem tehetem magamévá ezt az érvet s barbarizmusnak tartok minden olyan preventív intézkedést, amely megcsorbiija a kisebbség jogait Határkiigazttás — Noha a territoriális irredentától nem kell tartani, mégis meg vagyok győződve arról, hogy el fog jönni a hatórkiigazítás ideje. Lehet, hogy tíz, lehet, hogy húsz év is eltelik addig, de revízió alá fogják venni a békeszerződéseket s e revízió során kiigazítják Jugoszlávia nyugati és Magyarország valamennyi határát. — Horvátországnak ebben a kérdésben csak egy álláspontja lehet; még pedig az, amelyet az evangélium hirdet s amely igy szól: Ne tedd a szomszédodnak azt, ami neked is rosszul esnék. A horvát-magyar kapcsolat — Ha már itt tartunk, engedje meg, kolléga ur, hogy végül írátérjek a horvát-magyar kapcsolatra. Magyarország és Horvátország között a nyolcszázéves együttélés során mélyrehatóbb konfliktus nem merült föl. Ellentét legfeljebb a magyar arisztokrata rezsim 'és a horvát burzsoázia között volt. Az utóbbi időben nálunk parasztrezsim van, amely mentalitás dolgában közelebb áll a magyar nemesi osztályhoz, mint a polgárság. A horvát paraszt nem proletár, hanem arisztokrata, akinek liberalizmusa megegyezik egy Tisza István gróf liberalizmusával. A politika nálunk éppen ugv a földben gyökerezik és éppen úgy a földből meríti erejét, mint Magyarországon. A horvát 'és a magyar uralkodó osztályokat erős kan öcs tartotta össze mindaddig, amíg a közös hivatalos nyelv, a latin volt érvényben. Hatvanhét után azonban az emberek nálunik is, meg Magyarországon is, sutba dobták a latint és elővették a horvát meg a magyar nyelvet. Ezzel egyidejűén hidegült el a viszony a két nemzet között, melyet azonban ismét barátságossá tenne egy közös nyelv. Nem gondolok a horvát vagy a magyar, hanem egy közveti tő nyelvre; még pedig az eszperantóra. Azt hiszem, a legcélszerűbb lenne, ha minden középeurópai állam kötelező tantárgyként vezetné be iskoláiba az eszperantót. A francia mint közvetítő nyelv már elvesztene a jelentőségét, a német nemzeti szempontokból nem kívánatos, az angol teljesen idegen nekünk s igy a legmegfelelőbb lenne az eszperantó. — Ha megértjük egymást, akkor ismét egymásra talál az a két nemzet, amely nyolc évszázadon át jóban-rosszban együtt élt a a melyet, csak az intrika távolított el egymástól. S hogy egymásra találjunk, az mindnyájunknak fontos, mert. egyetlen nemzetnek sem szabad a múltjáról megfeledkeznie s nem szabad az sutija dobnia. (1 M
