Prágai Magyar Hirlap, 1928. március (7. évfolyam, 51-77 / 1678-1704. szám)

1928-03-11 / 60. (1687.) szám

5

Ifl28 mÁrcftns 11, vasárnap.

atag^ar-h! rlap

/KISEBBSÉGI ÉLETÜNK TÍZ ESZTENDEJE

A magyarság kultu életének keresztmetszete

A kultúra egyetemes jelentősége — A magyarság hulturhivatása

— A kisebbségi magyar hulturélet lehetősége —

Irta: SZIKLAY FERENC ár.

— Első közlemény —

Minden nemzet annyit ér, amennyi emberi értéket kultúrája képvisel. A „nemzetek lesznek, nemzetek vesznek*4 örök körforgásában egy-egy nemzettest, mint emberi egye- dekből összetevődő kollektív, anyagi fogalom megsemmisülhet, de kultúrájában örökké élhet, mint szellemi valóság. A római nép hiába pusztult el a népvándorlás káoszában, szelleme él nemcsak azon népek vérében, melyekbe fölszivódoitt, a termékenyítő kom- poszttá bomlott fajisága, de él az egész nyugati kulturvilág szellemi életében, melynek ő szolgáltatta az alapját avval, hogy közvetítette hozzá az európai kul túr ősforr ásnak, a görög műveltségnek éltető, tápláló erejét. Magának a római népnek elpusztulása sem tisztán az ő szégyene, — ha még ügy számba vesszük is belső kióltségét s ebből fakadó erkölcsi bomlását, — de legelső sorban az északról betörő barbár hordáké, melyek elpusztították kultúrájának eredményeit, anélkül, hogy helyébe uj kultúrát tudtak volna adni. Nem is volt ez a pusztulás örök időkre szóló, hiszen a romok alól kiásott emlékek is elég erővel bírtak arra, hogy a római kultúra helyébe, alapjából újra nőtt keresztény kultúrának uj lökést, pezsgő lendületet, újjászületést, „renaissance“-ot adjanak.

Viszont egy Dzsingiszkán, egy Attila népeinek kulturáltján, nyers izomereje, mely — kiterjedésben — soha utói nem ért világbirodalmakat tudott teremteni, úgy elmúlt az időben s jövőre oly kevés meghatározó forrást jelentett, hogy pusztulásuk senkinek, egy pillanatnyi fájdalmat sem okoz.

Amely nemzet a kulturvilág oantheoniá- hoz egy téglát tudott véréből és szelleméből kiégetni, amely tetteivel, vagy szellemi alkotásaival egy lépéssel előse- fgiteíte az általános emberi művelődést,

, /az jogot tarthat az örök életre, azt elirtani, abszorbeálni nem lehet.

A kuítura irtásának erkölcstelensége

És ebben az életjogban részesül nemcsak egy nemzet államot alkotó része, de azon töredékei is. melyeket a világ viharja idegen partokra hányt hajótörött Robinzonok. gyanánt. Egy ilyen nemzetnek akár anyatörzsét, akár lefoszlott, de uj talajban újra gyökeresedni akaró hajtásait kiirtani akarni: dzsin- giszkáni, vagy vandál szándék s amilyen embertelen s emberietlen törekvés, éppen olyan hiú szélmalomharc is. Mert ami nem sikerült

évezredekkel ezelőtt, mikor a kulturértékek megbecsülése a világíórum előtt nem volt oly intenzív, nem sikerült a nyers ökölerőnek a védtelenül kiszolgáltatott szellemi erővel szemben,

még kevésbé sikerülhet szellemi eszközökkel, egyenlő kulturerők mérkőzésének sorompójában.

A szellemi eszközöknek s a véletlen folytán elért helyzeti előnynek kulturirtásra való fel- használása erkölcstelenség, égbekiáltó bűn az általános emberi haladás ellen s önmagában hordja a céltalanságát, mert történelmileg megbizonyosodott dolog, hogy éppen a zelnyomott népek izzadták ki kínjukban a legnagyobb szellemi értékeket, mint a szenvedő kagyló az igazgyöngyöt.

Soha erőszak' kulturnépet meg nem semmisíthetett. — ha az maga nem volt segítségére a romboló szándéknak belső bomlással, esztelen, öngyilkos erő pocsékol ássa!...

Ilyen gondolatok ötlenek eszünkbe, ha a csehszlovákiai magyar kisebbség tiz éves. heroikus, védekező kultúrharcára gondolunk. Jó ezeket a közismert dolgokat elismételgetni, hogy meggyőzzük a helyzetünk külső látszata által, hitükben megingatott kislelküeket, kétségbeesetteket, akik éppen kishitűségükkel bomlasztják — belülről — az ellenálló erőnket s a termésre predesztinált tálaiba nem életadó barázdát, — de sirt ásnak.

Ezer év kutturmunkája

A magyar nemzetnek a maga egyetemében, de minden — kisebbségi sorsra Ítélt — töredékének is, megvan minden természetes és nehéz, vérverejtékes küzdelemmel, anyagi erejét messze felülmúló szellemi erőf^zités- sel, becsületes kulturmunkával kivívott joga arra, hogy a világ értéket képviselő kultur- népei sorába tartozónak higyje és vallja magát s kérje — követelje ennek a hitvallásának elismerését más kulturnépektől is. Amely nép egy évezreden át vére omlásával védte a nyugati kulturvilágot a keletről rátörő barbár pusztító szándék ellen, amely e hősi küzdelemben is egyik kezében karddal, másikban tollal, ecsettel, vésővel, fejében tiszta eszmevilággal, szivében őszülte szándékkal, egész valójában a haladás és szabadság vágyával harcolt, de emellett dolgozott is s oly eredményeket tud felmutatni, melyek a világverL9s030lfejloiziiiságiSépoFárlt.Liite.

autorizáit FORD képviselet

az Első Magyar Gazdasági Gépgyár Rt. Budapest

vezérképviselete előnyős feltételek mellett szállít:

acélkeretes cséplőgépeket

kettössoru svéd golyóscsapágyakkal,

teljes malomberesdezéseket

és egyes malomgépeket,

FOKOSON TRAKTOROKAT

valamint saját gyártmányú egyszerű és kombinált

vetőpépeket.

Kérjen árajánlatot 1

í Egyik mondja a másiknak ,..

Legjobb harisnyái vannak Markovicsnak.

Bratislava - Pozsony,

Halászkapu-utca 3. szám.

senyben is az élén járnak, annak minden por- cikája érték, melyet nem lenyomni, de emelni, segíteni kellene.

A csehszlovákiai magyar nemzettöredék azonban nemcsak ezen az erkölcsi alapon áll, mikor követeli a maga számára a kulturális éiet lehetőségét, a fejlődés feltételeit, a kulturális szabadságot, a korlátlan szellemi munka jogát, de áll a világfórumok előtt biztosított, kodifikált szerződések s az államhatalom által törvényekben biztosított jog alapján is.

Tízéves heroikus küzdelmünk

A tiz éves kulturális életünk megfeszített munkájának legnagyobb részét ennek a természetes és írásba foglalt jogunknak kivívására irányuló sziszifuszi küzdelem foglalta le. Mindeddig javarészt eredménytelen ez a küzdelem, a kisebbségi magyarság általános kulturélete s annak speciális megnyilatkozási módjai alá tiz év alatt sem sikerült oly biztos alapot építeni, mely a továbbépítés lehetőségét biztosítsa. Ennek egyáltalában nem a magyar kisebbség az oka, de a politika, mely minden komoly és őszinte kulturális akarat elé gátakat épít. Ezen állításunk igazsága ki fog világosodni az alábbiakból, itt csak annyit kell még mondanunk, hogy a szervezeti alapok nélkül kulturális munkánk gyökcrtelen. levegőben lógó valami s ha mégis letagadhatatlan eredményeket tudtunk eddig is felmutatni, az a magyar szívós kulturakaratnak, a helyzethez való alkalmazkodó képességnek a legpregnánsabb bizonyítéka.

A kulturális élethez, vagyis az egyénekben élő kulturértékek kollektív megnyilatkozásához szervezetekre van szükség. Annyi szervezetre, ahány életfázisa az általános kul- turéletnek elképzelhető. Ebből az elgondolásból indul ki és halad előre lépésről-lépésre a szlovenszkói és ruszinszkói magyar kultur- munka, már amennyire az ellenálló erők ezt a haladást megengedik.

Ilyen kulturális életfázisok: Az általános közművelődés, a népnevelés és oktatás, iskolában, vagy azon kívül: az irodalmi és művészeti élet s ez utóbbinak speciális ágai. mint képzőművészeti-, dal- és zenei-. színművészeti kulturágak stb. Mindezek életlehetőségei eleve adva volt a kisebbségi sorsra ítélt magyar nemzettöredékben, azonban az életműködéshez szükséges alap, a megfelelő kulturális szervezetek kiépítése volt a lefolyt tiz év alatt megnehezítve, ha ugyan nem lehetetlenné téve. Az egyetlen szervezkedési lehetőség, mely a magyarságnak rendelkezésére állott. a politikai pártszervezetek kiépítése volt s így állott elő az a paradox helyzet, hogy a politikai pártszervezetek voltak kénytelenek a kulturális munkát is vállalni.

Ez a helyzet két veszedelmet rejt magában.

Egyrészt ürügyet szolgáltat a kormányVÁNDORTÁSKA

ELHULLÓ ÉLET Irta: Egri Viktor

Régebbről ismertem, deákkoromból. Az anyja a szomszéd házban lakott, özvegy volt, kicsit kikapós, szerette a kávéházi délutánokat, a zsu- rozást, a szinházat és a flörtölést, igy aztán nem csoda, ha a fiú nevelésére nem igen futotta az időből.

Később, a háborús évek folyamán, hogy elkerültem a városból, ismerősök révén mindig hallottam valamit a kis családról és néha láttam is hol az aszonyt, hol a fiút. Nehézfejü volt a gyerek, unta az iskolát, nehezen mozgott, még csínyeivel sem tűnt fel, általában mulyának festették le előttem, a legnagyobb hiba azonban ott volt, hogy nem akadt senkije, aki a pubertás éveinek nehézségein barátsággal és megértő szigorral átsegítette volna. Az anyában talán volt valami hajlandóság tanult embert nevelni belőle, de az első kudarcok után felhagyott minden reménnyel, talán nyűgnek is érezte a gyereket és hogy ne legyen annyi dolga vele, inasnak adta egy divatárushoz. A fiú még ugyanabban az esztendőben háromszor változtatott helyet, még inasnak sem felelt meg, unta a munkát is, a pontos reggeli felkelést és az inaséveknek minden velejáróját. Közben kamaszosodott és valami furcsa, szinte rejtélyes hajlammal és nyugtalansággal, apró bűnökkel, csalással és lopással mocskolva fiatalságát, emberesedett tovább.

Ereznem kellett mindig, hogy olyan élet ez, mely gondozás és támasz hijján szomorú vergődésre, megroppanásra és bűnre ítéltetett el.

Tavaly télen megint láttam őt, odajött a kávéházban asztalomhoz, megismertem, noha azóta nagyra nőtt és arca más kifejezést nyert. Kopott ruhában megállt előttem, a cipője rongyos volt és egész lényében elnyütlnek, megviseltnek látszott. Határozottan állíthatom, hogy nem fogott el a szánalom, inkább kellemetlennek éreztem jelenlétét és küzdelmembe került, míg megkínáltam hellyel. Nem rongyossága és gondozatlan kül- sesége miatt, amit ideges mozdulatokkal leplezni akart, mintha jelezné, hogy ez a testi leromlottság csak ideiglenes és az Istenért ne ítéljem meg a külseje után, korántsem gondol arra, hogy megpumpoljon, ez ellen oly határozottan tiltakozott, mint aki tapasztalatból tudja, hogy pumpolás nélkül is meg fogom neki adni azt az összeget, amelyre pillanatnyilag szüksége van.

Azzal kezdte, hogy a felkínált kávét nem fogadta el. Közben zavartan körülnézett, mintha keresne valakit és kérdésemre azt felelte, hogy ebben az órában itt találkoznia kell egy urral, akitől pénzt fog kapni. Persze, kicsit ideges, mert az az ur késik és neki a pénzre égető szüksége van. Úgy tettem, mintha elhinném ezt a? ügyefo- gyott kis védekezést.

Lassan belejöttünk a beszédbe. Eleinte zavart, hogy a fiú olyan leplezetlenül tud megnyilatkozni, szinte brutális volt az a mód, mellyel a maga nyomorúságos sorsát igy feltálalta elém. Elvégre idegen lehettem előtte és nem kutattam, alig hogy az anyja után érdeklődtem, aztán beláttam, hogy nincsen igazam és azért is szégyelnl kezdtem magamat, hogy nem hallgatom szánalommal. őszintének kellett éreznem ezt a kitakarga- tást és a módját is, igazán nem volt fontos, hogy idegen vagyok, abban az életelemben, ahol a íiu forog, nincs értelme a szavaknak, a leplezésnek és a titkoknak. Őh igen, hiszen vannak titkok, melyeket leplezni kell, de csupán azért, hogy rendőrfülek meg ne hallják. Micsoda szégyelni való volna például abban, hogy most egy tüdőbajos pincérnél él, aki éjszakánként „szereiméivel üldözi. Még jő, hogy igy van, legalább éjszakánként megbújhat valahol, most is a pincér ruháját hordja, undorodik ugyan tőle, de hát mi mást csináljon?

Az undort nem tudtam elhinni neki, csak 1 úgy közbevetőleg mondta, nem védekezve, de a tény ellensúlyozásául kellő hangsúllyal, mintha mégis feszélyezné a gondolat, hogy ebből a rendellenes állapotból Ítélem meg teljes karakterét.

Elffippdta, *0gjr a ifi fitthagyta. A segédeskedés nincsen ínyére. Az ember nem tud előre jutni, boldogulni. És aztán örökösen ugyanaz a munka, ebbe bele lehet bolondulni, az ő idegei ezt nem bírják.

— Most talán jobb a sorsa? — vetettem közbe.

A fiú mosolygott és éreztem, hogy ebben a

mosolyban valami fölény, gúny és megvetés van.

A külsejéből nem szabad valami örök állapotra következtetnem, mondta, ma lecsúszott, ez ellen nem tiltakozhat, de holnap megint nyeregbe kerülhet. Kérdezem: miféle nyeregbe? Válaszképpen titokzatosan mosolyog. Aztán közelebb hajol és suttogva rákezdi.

— Tudja, az emberek bolondok. Vannak itt gazdag rokonaim, hát azt hiszi, hogy segítenének rajtam? Azt nem tagadom, egyszer-másszor ad: lak már egy kis pénzt. Hiába magyarázom nekik, hogy ez egyszer másról van szó, nem segélyről, nyomorult alamizsnáról, hanem üzletről. Ha az ő szemükben nem is vagyok tisztességes ember, de van bennem zsiványbecsület és azt a kölcsönt két hő múlva megduplázva adom nekik vissza. Nyomorult négyezer kroncsiról van szó, hogy egy kicsit kiöltözhessem és egy kis kokot vehessek, most friss áru jött.

Kezd beavatni a kokaincsempészés és eladás titkaiba, egészen belemelegszik, csábitó színekkel lefesti előttem a könnyű meggazdagodás lehetőségét, mintha a zsebemben sejtené azt a „nyomorult négyezer kroncsit“, ami az üzlet megalapozásához elengedhetetlenül szükséges.

Közben elmúlt egy óra és a fiú ismerőse nem jelentkezett. Ez előre látható volt. Lehangolt, hogy a fiúnak annnyi emberismerete sincsen, hogy pont belőlem akarja kivasalni a kokoüzlet- hez szükséges forgótőkét. Húsz korona volt a zsebemben, azt megosztottam vele, hogy kisegítsem „pillanatnyi pénzzavarából*'. Ez alkalommal olcsón szabadultam.

Eszembe sem jutott ezt a tiz koronát jótétemény gyanánt elkönyvelni, később azonban, az első tiz korona révén, arra a meglepő tanulságra jutottam, hogy vannak emberek, akik csekély megsegítés után állandóan jogot formálnak jó'

szivüségünkhöz apellálni. A fiú minden héten jelentkezett, hol az utcán, hol a kávéházban, sohase pumpolt meg, csak beszélt, uj tervekkel hozakodott elő, folyton rongyosabb lett és végül megkapta a tiz koronát. Elég eleven fantáziája volt, akár átélte, akár költötte az elmondottakat, a tiz koronát nem sajnáltam érte.

Kezdtem megszokni, később már magam is tanácsokkal hozakodtam elő. Mondtam neki, hegy az életmódján sürgősen változtatnia kell. Próbáljon még egyszer beállni segédnek valahová, a rokonai talán álláshoz segítik, de az ilyen tanács ellen szinte gőgösen tiltakozott és napokig kikerült. Végül maga próbálta megmagyarázni nekem, hogy tisztában van. szélhámos természetével, nem való tisztességes munkához, csak az a baj, hogy eddig nem sikerült valami tisztességes fogás.

Az idők folyamán sikerült vele megérttetnem azt, hogy nem való szélhámosnak és minden nagy- stilüségtől messze van, mert elsősorban nincs egy csöpp intelligenciája, nincs nyelvismerete és ama jő „fogás", melyre számit, nem számára termett. Ez a közlésem meglehetősen lehangolta és ellensúlyozásául a következő alkalomnál a. hóna alatt francia nyelvtannal jelent meg. Egy hete szorgalmasan tanul és meg fogom látni, hogy nincsen igazam. Kezdtem magam kényelmetlenül érezni, elvégre ez a fiú komolyan találja venni szavaimat és tőlem várja a további tanácsokat a kiképzésre vonatkozólag.

Erre azonban nem került a sor. Tavasz lett és a fiú eltűnt. Tiz hónapig nem láttam és mikor újból elém került, megdöbbentem a változáson.

Elmondta, hogy Párisba akart kimenni, de Zürichben elfogyott a pénze. Ez volt a veszte, mert ha Zürichben nem csípi el a rendőrség, most már a legjobb utón lenne a meggazdagodás felé. Németországban jó ismerősökre tett szert, sajnos, ott megint dolguk akadt a rendőrséggel valami kis pénzhamisítással kapcsolatban, ő teljesen ártatlan volt a dologban, azért kitoloncolás árán. szabadulhatott.

Nem volt többé olyan önérzetes mint régen, ez az utolsó tiz hónap alaposan megtépázhatta és