Prágai Magyar Hirlap, 1928. február (7. évfolyam, 26-50 / 1653-1677. szám)

1928-02-26 / 48. (1675.) szám

10

Í928 február 26/ vasárnap.

AZÜGOBSZ/XG

"jÍÍvÍÉBAHZÍPC^^

Marseiííeban

Ható! az öregváros egyik sikátorában — A görög, tátin, hetta, szaracén, germán, arab és néger vérkeveredés — Az őrült néger öregasszony toborzása a merseittei kikötőben — Egy u\ marilim világbirodalom keletkezése — Bűz és nyomor a ragyogó Riviéra előtt

Marseille, február közepe.

Egy macska dögledezett az utca közepén. Rühös, sovány, tarka macska volt, szerencsétlen állat, nem bírta tovább. Szétvetett lábbal börgött hangtalanul, megmerevedett, fejét mélyen lehajtotta és ragadtszőrü aszott testén időről-időre elepesztő rángás futott végig. Mintha szédült volna, össze-összerogyott, nem nézett sem jobbra, sem balra, tekintetét a főidre szegezte, már nem is nyávogott, merev vonaglásban várta a halált. Az utca közepén dőgledezett, ezt le kell szögezni s megakasztotta a forgalmat. A kutyák forgalmát, a macskák forgalmát és az emberek forgalmát. A macskák halkan sompolyogtak odébb, a kutyák Ívben körülállták — tizenegy ebet számoltam meg — nem csaholtak, nem bántották, csak nézték a rühös állatot. Az emberek hangosan sopánkodtak, illetve az asszonyok, mert ebben az utcában csak asszonyt láttam. Valószinütlenül körvér, lomha ném- bereket, akik piszkosan és nehezen cipelték zsírjuk alatt azt a sok római, szaracén, néger, gót, gall, arab, zsidó és görög vért, amit az évezredek raktak beléjük — vagy alig fölöltözött matrőzkurtizánokat, akik tizenegyéves koruk óta kézről-kézre adott puha testükre párisi mázt kentek, csupa pihegő, feketesze- mü, kéjesjárásu asszony, aki most megáll a kutyák köre mögött és nézte a döglődést.

Az utca egy méter ötven széles volt és hosszan elnyújtva futott föl egy láthatatlan domb felé. A kijárt nagy kőkockákat előrebillenő sötétbarna házak szegélyezték, három emelet magasak, ablakaikban mocskos ruhadarabokkal, — mintha a kosz, a nyomor, a bűz és a sötétség zászlódiszbe öltözött volna. A macska még nem rothadt el, de a sötét sikátor régen dögbüzös volt már, de nem jön a misztrál, itt nem tisztit a tramontana, a levegő meleg és megromlott, mint a lakókban a szaracén vér. A lábam előtt egy döglött pulyka hever, M tudja mire használták. A sarkokban főzelékmaradványok és csontok. Ezek a kövek, melyek még a nagy pestis előttről valók, sohasem láttak seprüt és lapátot. A levegő rembrandti „sauce brune“, aranyosbarna, mint a rothadás és a mérgesgombák éles színe, a szag pedig a buja éjszakák piszkos ágyainak forró fülledtsége, öregváros utca Marseilleben.

Az asszonyok meg-megállnak, mély, gut- turális hangon tárgyalják az eseményt, mely nem érdekli őket a kelleténél jobban. Föntről férfilépések zaja közeledik s csakhamar megjelenik az utca királya: a néger matróz. Csikós trikója rendetlen, a válla ernyedten hull alá de melle büszkén kidülledt, ez az ember szeretkezett és berúgott. Az asszonyok •szétrebbennek, a kutyák elódalognak. Csak a dögledező macska marad földreszegzett fejjel az ut közepén. A néger dalol. Amikor a haldoklóhoz ér, meg sem áll, szemügyre sem veszi, csak belerúg dalolás közben, hogy a vány adt test a falhoz repül, fölfakad és úgy hull vissza a kövezetre. Kevés fekete vér szivárog belőle. A matróz dalolva megy tovább, az asszonyok visszajönnek, a kutyák megszagolják az uij dögöt. A holt pulyka megkapta a párját a lábam előtt. S a rend tovább piheg a sikátorban. A szétnyílt test itt marad. Addig, mig föl nem oszlik vagy egy négergye- .rek nem talál benne alkalmas játékszert vidám mulatságaihoz.

Évezredek konglomerátuma

Ez Marseilleben volt, abban a kikötővárosban, melynek főutcája, a Cannebiére fölveszi a versenyt Páris boulevardjainak forgalmával és szépségével. És ahol a Prádó, ez a sokkilométeres, nyílegyenes ut tökéletesebb, mint a bécsi Praterhauptallee és a Cor- niche promenádéja, épp oly ragyogó már, mint a nizzai tengerpart vagy a montecarlói kaszinó terrasza. De ez az öregváros más és borzalmas. A tenger fölött uralkodó székesegyház monumentális, mint a budai várj a Notre-Dame de la Cár de magasságából nemes és tiszta kilátás nyílik a zöld tengerre, a kifutó hajókra, a terraszszerüen épült fehér városra és a kék hegyekre, a négykéményes óceánjárók fekete-fehér-vörös teste gigászi modernséget jelent a kikötőben, a Vieux Port toronymagas függőhidja ugyanezt, de ami meglepő itt, az kettő: a Grand‘ Rue vagy a

Rue de la Prison szörnyű élete és az a szörnyű vérkeveredés, amely ezekben az öreg- városi utcákban folyik.

Marseiííeban Afrika nyomul be Európa testébe. Az öregváros embereiről leri a Legkuszább és a legborzalmasabb fattyuság, mely valaha létezett. A különfajuak együttélésének demoralizáló eredménye látszik az arcokon. Ez a veszedelmes művelet pedig Franciaország nagyobb dicsőségének remélt biztosítására engedélyeztetett.

Hatszáz évvel Krisztus születése előtt alapították Massaliát a phőciai görög hajósok. Görögök voltak? Azok is, de az alapítók ereibe már akkor sok karthagói és barbár vér vegyült. De Hellasz mindenesetre attikai sót és spártai erényt adott ajándékba az újváros bölcsője mellé. Megmaradt e tiszta és nemes ajándék? Massalia Tyr, Rhodos és Karthágó nagy versenytársa lett s már akkor népkonglomerátum. Százötvennégyben Krisztus előtt megjelent a városban az első római, Mássáliából Massilia lett, de a narbou- ni gallok egyelőre urai maradtak és kelta vérüket hordták Massilia asszonyainak. Cézár végleg megtörte a gallok erejét. A római vér elnyomta a görögöt, a karthágőit és a keltát, ámde négyszáz év múlva osztrogőt és vizigót hordák — germánok — festették át újra a massiliaiak fajiságát A számtalan apró fajta mellett máris öt nagy faj keveredett egyetlen város szűk falain belül, úgy hogy-nem .haladhatott el egymás mellett vagy egymás fölött, mint a síkságokon és a hegységekben, hanem kérlelik tétlenül egymásba kellett forrnia és egymást ki kellett egészítenie.

A gótok után a longobardok és a szászok hoztak száz-száz évre száz-százezer embert a városba, míg végre nyolcszáznegyvenhatban, a szaracénok igázták le a várost és rövid, de borzalmas uralmuk alatt egyszersmindenkor- ra beoltották a fekete afrikai vért a zsúfolt város embereibe. Később a normannok finomabb hódítók voltak, de az Afrikából és Spanyolországból át-átránduló fekete vagy arab kalózkirályok emberrablásaikkal, nőgya- lázásaikkal, ittrekedt rabszolgáikkal folytatták a veszedelmes vegyülést. Azután a franciák jöttek, majd, pedig százezer spanyol zsidó kifinomult vére tűnt el az őslakosságban. A török háborúkban viszont százezer török foglyot szippantott föl a város, de magába olvasztotta a bizánci és a sziriai menekülteket is, az olasz zsoldoshadakat, a spanyol kalandorok tömegét, az örökösödési háború alatt húszezer menekült holland puritánt, meszti- oeket, kreolokat, oroszokat, mind egyforma erősen és csaknem egyforma arányban. Ezex- bétszázhuszban a pestis megtizedelte a várost, de a keveredés nem szűnt meg. Kínaiak, angolok s a kikötőbe vetődő nemzetközi matrózsöpredék vére jött és mindenekelőtt Észak- afrika: néger, arab, fellah. Az évezredes munka még nincs befejezve, sőt most, mintha ujult erővel indulna meg. Marseille környéke a legtisztább Provence, szép gall—latin keveredő £, maga a város azonban vad népkonglomerátum, amely mellett Génua, Hamburg, Konstantinápoly, Newyork embertarkasága egyszerűen elhomályosul.

Az öregváros utcáiból kiolvasni mindazt a nyűgöt és őrületet, amelyet a föntartás nélküli össze-vissza ölelkezés hozott ebbe a városba.

Az idegen légió

Á rue Noaillesen sima paloták állnak, az Allées de Meilhamon öntelt villák, a legszebb és a legkedvesebb Franciaország — ámde a kikötő mögött, a Hotel des Docks környékén sötét dolgok történnek. Egy hatvanéves néger asszony áll a sikátorban, a hajójegy női-, küli kivándorlók között és szent könyvvel a kezében fantasztikusan prédikál. Suhancok, kusza alakok, kutyáik és rendőrök őgyelegnek körülötte. Angolul beszél — vájjon ki érti Marseilleben ezt a tört és vijjogó angol nyelvet? Barna köpeny van az asszonyom fekete kalap, hevültségétől az arcán nehéz veriték- csöppek keletkeznek, rekedten őrit ebben a misztrálos melegben, ebben a bűzben, mozog és ugrál, kering és kigyőzik.. Nevetnek rajta. A néger asszony óriási, rikácsoló energiával beszeli rá az embereket valamire, amiről ir1 tózatosan meg van győződve, de amit senki sem ért, még az a khaki köpenyes, pirosfezes vigyorgó zulukatona sem, aki egy oszlophoz dőlve eszi héjjastul a narancsot, pedig fajrokona lehet a prédikáló nőnek. Még kevésbé a két rongyos lengyel paraszt, aki kéthetes szakái Iával, véres szemével oly ijesztőn emlékeztet 1918 visszatérő katonáira, sem a két fiatal lengyel zsidó (madzaggal átkötött táskájukat félve szorongatják), sem az olasz emigráns, sem a spanyol kivándorló. Angol pedig nincs a közelben. A rendőrön kivül francia sem.

A nőt körülállják, nevetik és kacagnák rajta. Mintha az Istentől lenne megszállva, csak darál tovább, hangja el-elcsuklik, arca izzadtságban fürdik, karja le-lehánvatlik, egyre megy. A szent furor nem engedi. Egy jól öltözött ur megy át az embergyürün, egy arasznyiról hosszan belebámul a néger satrafa örjöngő tekintetébe, mindhiába, a prédikáló észre sem veszi, tovább ösztökél és tovább magyaráz. A rendőr is nevet, csak a két lengyel paraszt néz ökörkomolysággal az érthetetlen arcba és a két fiatal lengyel zsidó •füleli ijedt zavarral a rejtelmes mozdulatokat.

Rendőr mellé kerültem. Okos akartam lenni.

— Uj szekta — mondottam. — Talán tudja, milyen?

A rendőr élnioéolyodik, végignéz.

— Nem uj szekta. Ez a néger asszony az idegenlégióba toboroz.

És dél les nyíltsággal hozzáteszi:

— Még pedig sikerrel. A marseillei kikötő igen alkalmas erre. Több száz embert soroztatott már be.

Most értettem, miért nem láttam franciát a körben. Viszont né!m értettem, hogy toborozhat sikerrel ez az ismeretlen nyelven beszélő néger öregasszony?

A nagy kísérlet

Franciaország Marseillen át érintkezik gyarmataival. A kikötő a köldökzsinór, mely az anyaországot az embrióbirodalomhoz köti. Franciaország sokat vár az afrikai embrióbirodalomtól. Az Afrikában élő hatvanmillió „francia", —amolyan francia, akinek az életére nem is kell túlságosan vigyázni — értékes áru az európai nagyhatalmak piacán. Marseille az uj maritim francia világbirodalom kulcsa. Fél Afrika, fél Európa, a nagy kísérlet, amelytől a jövő függ. Hallátlan érték nemzeti szempontból. Marseille — francia belügy, itt forrasztják Marokkót, Algirt, Tuniszt Burgundiához, az Ile de Francéhoz, a champagne! mezőkhöz. Egyelőre ez a művelet nagyon kellemetlen következményekkel jár: sistereg és büdös. Még a mindent kipróbált marseillei népkonglomerátum is csak kínnal vészi be á? arabot, a négert, az uj szaracén vért, amelyet pedig ez alkalommal hozsannával kell fogadnia, mert Franciaországot hivatott megmenteni. Sikerülni fog az e^7beolvasztás? Megvalósul Mangin tábornok álma, a „százmilliós Franciaország?" A munkát Marseiííeban kezdték meg, vágy legalábbis minden Marseillen keresztül történik. Az anyára fog hasonlítani a megszületendő gyer- mekfrancia? Ki tudja — de a köldökzsinór Marseille, s az erőátvitel rajta keresztül történik. Itt készülnek a legjobban Németország ellen.

Ilyképpen a kikötő jelensége nem is igen emelkedik túl a francié birodalom határain, — de ez éppenséggel elég. Franciaország Amerikával és a világ többi vészével Gher- bourgon, Le Havren, >Bordeauxon át érintkezik, a Földközi Tenger nemzetközi forgalmát viszont Génua, Trieszt, Barcellona, Szaloniki és Alexandria jobban bonyolítja le, mint Marseille. A levante pedig meghalt. Mindazonáltal Marseille forgalma a legnagyobb a Földközi tengeren, ami természetes, mert itt nem is nemzetközi kereskedelmi kapcsolatról, hanem egy nagy állám régi és uj fel éhek száz- százalékos forgalmáról van sző, teljes erőátvitelről, teljes vérkeringésről, amely itt egyetlen pontbán fut össze, hogy ismét elosztódjék Marokkóban, Tuniszban, Algírban, Kameruniban, Madagaszkáron, Indokínában. Hallatlan feladat: Marseillen át egy kezdődő világbirodalmat építenek és alimentálnak, —> mint ahogy a franciák mondani szokták. Valami újat csinálnak, uj Földközi tengeri ma- ritim világbirodalmat, katonai erőmasszát, melynek ütőere ez a kikötő lesz.

Marseille forgalma e^-re nő. A francia kormán ~ -^re fejleszd. Lakosságának száma hatszázezerről nyolcszázezerre ugrott. A kikötője modern s szerencse, hogy van helye fejlődni, nem úgy, mint Antwerpenben, Hamburgban va^v Londoni. i. Láttam az uj ki- kötő-bazént, a Président Wilsont, amely már a háború után épült. Láttam az épülő kikötőt is, a Mlrabeaut. Ez lesz Európa legnagyobb és legmodernebb kikötő-bazénje. Láttam az nj gabonasilost, amely a csikágóinál is különb. Láttam az uj teherpályaudvart, melynek területe többszáz hektár. Nem csoda, ez a nagyarányuság, hisz egy uj világhatalom, egy uj népkonglomerátum akar Marseillen át keletkezni.

Európa ne keveredjen Afrikával

Ismétlem: a vegyülésnek múltja van. Évezredes múltja, sötét múltja. Nehéz ólomteher ez a múlt, eredménye az a nyomasztó hangulat, amelyet az öregváros mocskos sikátorai adnak. Jobb lesz az uj keveredés? A négerek, az arabok be fognak válni és azok a lengyelek, olaszok, spanyolok is, akiket a néger öregasszony toboroz az idegen légióba? A múlt intő példa. Afrika és Európa ne keveredjen, mert a Sikátor a Dög jön ki belőle. Franciaország és Marseille mégis megkísérlik. Ám jő.

Az utasnak pedig ez a város mégis mintha azért lenne odatéve a Riviéra elé, hogy mocskos bűzével és lázas munkáiévá] egyrészt, jövő céljaival és titkos rendeltetésével másrészt kontraszt és intő példa legyen Azui*- ország tiszta ragyogása és édes nirvánája előtt.

A magyar egrSgftafoükusok debreceni vértanainak emléke

Budapest, február ?4.

Debrecenben 1914 február 23-án történt. Az uj magyar görögkatolikus egyházmegyét szervezték abban az időben, a Szentszék jóváhagyta a keleti szertaríásu magyar hívek egy püspökségbe való egyesítését és a magyar liturgia jelszavával szervezkedtek Szabolcs és a Hajdúság grékusai, külön vikáriusi kerületet , állapítván meg a szé- kelység számára. Lelkesedéssel, reménykedéssel telt el a magyarságnak ez a buzgó csoportja *s a román király hiába jáfd közben személyesen Kómában (amire még nem volt példa) az uj nemzeti alakulás ellen, a pápa következetes maradt elhatározásában. Az alkotó munkát nem lehetett megakasztani csak vérrel s erre is akadt ember Romániában.

Valami Catareu nevű román levelet Íratott egy magyar postáskisasszonyai Debrecenbe Miklössy Istvánhoz, az nj megye első püspökéhez, meg- iratta, hogy ajándékot küjd az egyházfőnek, kegyszereket, térítőt. Az ajándék meg is jött. Csemo- vitzban adták postára, s a püspök házában többen láttak néki a felbontásához, néiu sejtve, hogy az halált réjt magában.

A püspök is ott volt eleinte, aztán szobájába vonult vissza s csak, három pap: Jackovics Mihály püspöki vikárius, Slepkovszky János püspöki titkár, Kriskó Elek püspöki iktató, meg Csatth Endre ügyész foglalatoskodtak tovább a csomaggal Mikor a fenekét feszegették, felrobbant .a, pokolgép.

A robbanás eredménye szörnyű volt. Jacko- vicsot, Slepkovszkyt és Csatihót darabokra szak- gatta, feltépte a szoba mennyezetét, padozatát, kivágta ablakait és elhatott a szomszéd szobákba. A szlovenszkói származású Kriskó Elek püspöki iktató — a jelenlegi kállósemjéni pap — véres arcával támolygott be a püspökéhez, aki nem ismert rá.

Határtalan izgalom fogta el Debrecen közönségét, de felháborodott az egész magyarság, mert hisz sejtette mindenki, hogy nagy események jönnek ez után. És úgyis volt. A tavasz vége meghozta a szerajevői merényletet, a nyár a hadüzenetet.

Az uj egyházmegyének ezek voltak az uj mártírjai. Emlékük megörökítésére 1.915-ben bizottság alakult Debrecenben, gyűjtött is valami pénzt, de a rákövetkező események meghiúsították az akciót. Most Miklóssy István bajdudorogi püspök foglalkozik pásztorlevelében a három vértanú emlékével és elrendeli, hogy haláluk napján minden görögkatolikus templomban gyászistentiszteletet tartsanak. A budapesti görök- katolikus egyházközség templomában is tegnap gyászistentisztelet volt, amelyen Melles Emil apátplébános gyönyörű szentbeszédben emlékezett meg az egyház és a magyar nemzet feledhetetlen emlékű mártírjairól.

Milyen idő várható?

Mig nyugaton már a melegebb légáramlat érvényesül, addig Középenrópában derült ég alatt a hideg időjárás tart. A köztársaságban a hőmérséklet minimuma Alsószlatinán —20, maximuma Prágában + 2 fokot tett ki. — Időprognózis: Derült, éjjel faggyal, reggeli kőddel, nappal enyhe, gyönge légáramlattal

<gR2ECM-A'YA6^R-KIRltaB