Prágai Magyar Hirlap, 1928. február (7. évfolyam, 26-50 / 1653-1677. szám)
1928-02-21 / 43. (1670.) szám
4 Rimaszombat, február közepe. Egy debreceni tanár, mindenféle filozófiai, faibiológia és társadalomtudományi meglátások alapján a minap könyvet irt, amelyben a magyar faj kifáradásáról, a magyar szellem eltunyulásáról beszél. Keserves igazságokat akart odavágni a nemzeti aréna porondjára, — ezek a keserű igazmondások legtöbbször hamisak és Ady Endre óta alig sikerültek. Mü-utánzatok s a divatos biológia-filozófiai tudósgyötrődések eredményei. Nagyot akart harsonázni, kifáradt a magyar faj. mondja, cj- tunyult a magyar szellemiség, látszik a vergődésen, amit Trianon előtt és Trianon után véghezvitt. Már-már azt szeretné mondani, hogy nincs a magyarnak joga élni sem. Csodálatosan, amióta csak a nyugati kultúrához simult a magyar, hitvitázók, szerzetesek és prédikátorok állnak a szónoki emelvényre, amióta Írni tud ez a nép és Írásból olvasni: nincsen évszázad, amikor baljós próféták és elkeseredett hazafiak ne emelnék hang- ukjat a szomorú jelen felé. A magyarság jelene mindig szomorú volt és nem volt nehéz a szomorú jelenhez magyarázatot, a jövőhöz jóslást fűzni. Az idők rendje hozta aztán magával, hogy ez hol háladatos mesterség volt, hol pedig nagy nemzeti ellenkezéssel találkozott. Tragikus sorsunkat azonban senki sem vitathatja el. Ama debreceni professzor erről a tragikus sorsról beszélt, aminthogy ezekben a naookban sok ezer ember ajkán fagy meg a kérdés, az örök magyar tragédia kérdése. A Duma-medence hajszájában valóban nehéz úgy talpon állni, hogy állandóan ne tragikus felhők gomolyognák körül a magyar eget. A debreceni professzor azonban tévedett, aminthogy már néhány jós szintén rosszul beszélt. A magyar faj, minden ellenkező látszat dacára, nem fáradt ki s a tunya évek után már lehet arról is szólani, hogy uj magyar szellemiség van kialakulóban. Igen. A háború utáni megváltozott helyzet, — mely az első időkben főbekólintássze- riien hatott, — lassanként termékennyé vált. A magyarság önmaga helyzetét látva és sajátmaga jelentőségét mérlegelve, megoldásokat keresett, — amelyen expanzív erőit érvényesíteni tudta. A bolsevizmus silány próbálkozás volt, az azt követő néhány hónap pedig félrecsuszott reakció, mely lassamkint homályba veszett, mihelyt a nemzet kollektív erői öntudatos munkáihaz láttak. Uj magyar szellemiség van kialakulóban, amely szellemiség sejtjei éppoly differenciáltan szétágazók, mint Európa többi problémái, legnagyobbtól a legkisebbig. Az adott helyzetből kifakasztható potenciális eneTgia legügyesebb felhasználása a magyar szellem feladata s most keresi módjait. Sokat és keveset tanult a magyar az utóbbi évek alatt. Relatív, Tisza Kálmános- nyugalmábót, az extra Hungáriám jóleső nar- cisszizmusából irgalmatlanul dobta egy világrengés a másik pólusra, ahonnan régi énjét, mint gyötrő emléket látja csak. Első tevékenysége az volt, hogy az apákat kezdte okolni mindenféle megtett és elképzelt bűnökért s homlokegyenest szembefordult mindennel, aminek csak illata is konzervatívnak tetszett. Jött azonban a másik periódus, amikor az apák felmentést kaptak némely bűnök alól, s a felelősségrevonás el nem hagyható élvezetét a körülményeken, a háborún. Európán, Amerikán folytatták. Ekkor bizonyos stagnálás állott be, rövid és csendességében is friss, nem a hindu bölcs köldökszemlélete, hanem pillanatnyi megalázkodás önmagunk lelkisme- rete előtt. És ez volt a metamorfózis pillanata. Mihelyst a dolgok objektíve kezdtek az eddig misztikusnak látszó felhőkből kikristályosodni, mihelyst a mea culpa oly mértékű lett, mint az elődök okolása, mihelyst a konzervatív és progresszív erők egyforma energiákkal sugározták át a közvéleményt: alkalmas lett a talaj az uj magyar szellemiség kialakulására. És ebben mindenki segit. Vasúti pályaőr és filozófus, sebészorvos és ügyvéd. Hatalmas, gátat nem ismerő uj szellemiség bontakozik ki, most még csak csetelve-botolva, utakat és módokat keresve, hogy a megváltozott helyzet keretei közé önérzetesen és méltó módon illeszkedjék bele a kollektív emberiség parancsából e magyar szakaszra rótt munka. A magyar nem bolysevista szellem, tehát nem próbálhat módot sem az orosz, sem az olasz megoldásokra. Speciális, az adott életviszonyokhoz. a történelmi múlthoz és leendő perspektívához mért munkát kell magára vállalnia, sok elnézéssel a régiek iránt és kevesebb, hagyományos fantazmagóriákkal a jövőre nézve. Valószínűleg nincs igaza annak, aki a magyar fajt vegetáló fajnak bizonyltja. Ezeréves erőfeszítés nem lehet negatív bizonyitéka a faj öntudatosságának, bármily kevert legyen is az idők múltán. Szláv, germán, latin, töröktatár nem tudják jelentéktelenné alázni a népet, hatásaik bár megmaradtak, de a faj önmaga szellemében tovább ólt s öntudatosan kért helyet a munkában. Az uj magyar szellemiség ma még harcol emlékeivel s kétkedő talán a jövő iránt. De ebből a belső tusából becsületes, őszinte lélek fejlődik, valami egészen más, a régivel szögben ellentett, s mégis, mintegy folytatás. ixók, könyveik, művészek, tüdősök, váro1928 február 21, kedd. si polgár és paraszti-ember: mind egy félig öntudatos, de az elrendeltetési törvény szerint félig öntudatlan, biológiailag reáparancsolt utón vannak: az uj magyar szellemiség kibonatkozásának utján, amely lelkileg kapocs lesz minden magyar előtt, akár Európában él, akár Clevelandban. Mert ma még, minden Páneurópa, internacionalizmus és centraliszti-1 kus szellem-házak dacára minden faj. minden nép éli a maga külön életét, ebből terméke- nyül s ebből termékenyít. A kollektív emberi öntudat ma még csak fikció. Lehet, hogy ez a kor. mely megszüntette a távolságokat minden viszonylatban: az emberek között is lényegesebb közeledést fog Prága, február 20. Ey cián alatt február 154ki számunkban megjelent nagymihályi tudósításunkkal kapcsolatban kaptuk a következő levelet: A Prágai Magyar Hírlap 38-ik számában „Zibrin Mihály dr., a Rothermere-ellenes nópgyű- lések bőse a magyanEalásról áttér a himnusz éneklésre?" cim alatt megjelent cikkre a sajtótörvény értelmében lapjukban ugyanazon a módon és helyen kérem az alábbi helyreigazításom leközlését: Nem igaz, hogy a magyarság és zsidóság ellen izgató beszédeket mondtam volna. Nem igaz, hogy beszédeimben a bL'mtető;örvénykönyvvel szembehelyezkedő összeütközésbe kerültem volna. Nem igaz, hogy a zsidóság és a magyarság ellen a gyűlölet kartáestüzét zúdítottam volna. Nem igaz, hogy akárkinek is az exisztenciájára törtem volna. Nem igaz, hogy február 13-án a Csillag-kávéháziban szórakoztam volna s amikor a jókedv tetőSzlovenszkó, február 20. Ebben az interjúban nem a politikust szólaltatjuk meg,^ nem a diplomata véleményét adjuk vissza és nem a közgazdasági élet va- valamely kitűnőségének aktuális észrevételeit tolmácsoljuk. Az interjú alanya a polgárember, az idegenből jött utas. aki józan szemmel néz körül egykori hajlékában és észreveszi a felület és a lényeg mélyreható változásait. A régmúlt emlékeinek borongó fátylát kíméletlen kezekkel szaggatja szét a dolgok és az élet rendjének valósága. Az idegen alig ismer rá régi otthonára, de amikor a szemei hozzászoknak az uj formákhoz és uj fényekhez, többet és érzékenyebbet lát, mert szemidegei bolondos biológiai csoda — átfutnak a szivén. A vasúti fülkében a szemközti ülésen helyezkedik el az idegen utas. Lassan melegszik szóra. Cigarettára gyújt és utánamereng a foszló füstkarikáknak. Lassan melegszik szóra, de amint egyszer belekap, ömlik ajkáról a beszéd, mint a zsilipjevesztett ár. Beregszászon volt. Bekukkantott a városba, amely valaha álomba ringató bölcsője, otthona, szerelme volt. Mit látott? Mit élt át az emlékhajszolás édesbus óráiban? Öröm-e vagy bánat a viszontlátás mérlege? Már a kérdés is sebeket üt. Az „idegen" tüskének érzi a Beregszászon eltöltött órákat és az emlékezés sebeket sajgat. A viszontlátás Már az érkezés is olyan kiábrándító volt — beszéli a fájdalmas élményt. — Az állomás félhomályos ködburkát csak itt-ott döfi át egypár pislákoló lámpa gyér fénye. Hol van a valaha fénnyel, színnel, pezsgő élettel viruló város? Ügy látszott, sehol. Az autóbusz és a bérkocsik üresen hajtanak a városba, az az egynéhány érkező utas pedig gyalogszerrel vág neki az útnak. Esti tíz óra van. A főutcái magánházak mutatós, szép soTa a csend leplébe burkolva alszik. Eltévedt, kései járókelőik lépésének gyér visszhangja kong. Néma város lett Beregszász. — gondolom magamban — esti tiz órakor már fáradt pihegése sem hallatszik. A Grand Hotelben szobát adnak. A magány elől menekülök le a kávéházba. Csend, üresség, no meg a főpincér fogad. Ismerős arcot sehol, de még ismeretleneket sem látok. Hát itt ilyen farsang járja? A főwr mondja: a farsanghoz pénz és jókedv kell, azt pedig mind beszállították az urak az adóhivatalba. Színészek botiénak be. ^ Habima zsidó provokálni. Az ember azonban, személyére nézve, mindig kissé nehézkes. És itt már személyi kérdésről van szó: enmagunk szelleméről. Először ki kell fejlesztenünk azt a szellemet, azután bocsáthatjuk a kollektív-emberi rendelkezésére. Az uj magyar szellemiség pedig mindenesetre útban van, erős és megcá- folója annak, aki a faj eltunyulásáról, életképtelenségéről beszél. Ez a szellemiség Önmaga életét kívánja életesebbé fokozni, de Európa is hasznot lát belőle. Ahol annyi a tehetség, a még felhasználatlan energia, mint éppen ennél a népnél, az még nem tűnhetett le arról_ a tragikusan játékos nézőtérről, amelynek látványosdiját Európa színpadának nevezik előszeretettel s nem minden gyűlölet nélkül. pontra hágott, teli tüdővel elénekeltem volna a magyar himnuszt, úgy, hogy ez egy koszorús dalárd'istának is díszére vált volna. Elleniben igaz, hogy sem a magyarság, sem a zsidóság, hanem a magyarónság és az irredentizmus ellen beszéltem és ezek ellen dolgoztam. Soha senkinek exisztenciájára nem törtem, sőt ellenkezőleg, többeknek segítettem. Igaz, hogy a kérdéses estén ültem a Csillag-kávéházban nagyobb asztaltársasággal, jókedvem nem volt, sőt bús voltam és mivel énekelni nem tudok e a magyar himnuszt nem ismerem, ezt el sem énekeltem. Igaz, ho?y az asztaltársaság elhuzatta a paródiát „Isten álld meg-----azt... az asszony kell" és hogy e dal mellett több hangos megjegyzés esett. Mtdhalovce, 1928 február 17. színtársulat tagjai. Feketézők, ásítanak, fizetnek, mennek. Bohémélet, a színésznőkért lelkesedő aranyifjuság sehol. Elhal a dal... Gondolom, talán másutt vert tanyát az esti élet, a vigság és a muzsika. Valaha sirt, pattogott a nóta vendéglőkben, borozószobákban ... Most csend ásít és unalmas egyhangúság. Por lepi a cigány fáját, az emberek mulatós kedvét is. A vándor, aki este a város nótás lelkét keresi, nem találja sehol, mert a Ceskoslovenski dómból kiharsogó dalárdakórust aligha fogadja el nótás esti mulatságnak. így láttam viszont egykori városomat, Beregszászt, ahol nyakát szegték a dalnak s a gondtalan esti örömöknek. Maid reggel — vigasztaltam magam — és bánatosan aludni tértem. Reggel tényleg többet láttam és tapasztaltam a város életéből. Az utcákon pezsgett a nép. Megnyugtató látvány volt. Megállapíthattam az esti impressziómmal ellentétben, hogy még sem halt ki a város. Élnek itt emberek és van életüknek üteme is. az azután más lapra tartozik, hogy az ütem gyászindu- lóból vagy nászindulóból való-e. Az utcasarkon öles plakátok és hivatalos hirdetmények tarkáinak. Betüzgetem: tízezer koronás városi támogatás a kereskedők székhazának... a vágóhídi biológiai berendezés bérbeadása .. a kereskedelmi iskola városi szubvenciója ... a város 1928. évi költségvetése... s a sok szám és tétel végén a legnagyobb: 196 százalékos pótadó Javában méltányolom városom rohamos fejlődését a — pótadó terén, amikor váltamra ver valaki. Régi jó barátom üdvözöl. Kérdi, mit böngészek. Mondom, a hirdetményt, amiből megtudom, mennyi pótadót fogsz fizetni. Ezt már ő is megnézi s ahogy az utolsó nagy számhoz ér, elkomorodik. Nézi... nézi a hirdetményt, de akármilyen szúrós szemekkel méregeti, az adókulcs csak nem akar összeolvadni. Keservesen kifakad: ugyan mire költik azt a teméntelen sok pénzt... már éppen a harmadik bőrünket nyúzzák. Tudnod illik, hogy mire költik. Adófizető városi polgár vagy, jogaid vannak, felszólalhatsz, kifogásolhatsz... Barátom lemondóan legyint: Akár a sóhivatalhoz megyek. Amit a városházán kikotyvasztanak, azt a zsupán jóváhagyja. Az úgynevezett államalkotó pártoknak tetszik a kormánybiztosi bizottság s a mi ielebbezé- seihket sorra elvétik. „ A szöllőtermést elveria — konkurrencia A jóbarát beszél... végeérhetetlen panaszáradat patakzik. Ez ma Beregszász, az egykori vig szüretek városa. A bánat, a nyomor és a keserű emlékezés gerezdjeit szüreteli. Bortermésüket nem védik, nem istápol- ják. Özönlik az országba az olasz, görög és spanyol bor s a beregszásziak árban nem bírják a versenyt. Fogyasztópiacuk megfogyatkozott, jövedelmük főforrásai ela^^-V s még kilátásuk sincs arra, hogy a közeljövőben jobbra forduljon sorsuk. És amerre a szem ellát, a kép mindenütt egyformán sivár és reménytelen. Az utcasarkon friss plakátot ragasztanak: népgyülésre hívják a beregszásziakat, hogy tiltakozzanak, amiért kétezer polgárt kihagytak a választók névjegyzékéből. Megdöbbenéssel kérdem: ilyesmi is lehetséges? „A Balkán szomszédságában" — Hogy lehetséges-e? Egy ugrásnyira vagyunk a Balkántól és nagyon messzire Prágától, — hangzik a rezignált felelet. Csak Pálunk lehetséges, hogy a város uj referense majdnem belügyminiszteri hatáskörrel állítsa össze a választói névjegyzéket és egyetlen tollvonással vonja kétségbe százak állampolgárságát. És ez ellen nincs apelláta? Dehogy nincsen. Tömegesen felszólaltunk. A járási főnök összehívta a felszólamlási bizottságot, de „államellenes magatartása" miatt feloszlatta. Harmadnapra újból összehívta, de ekkorára már a bizottság két tagja hirtelen üzleti útra ment, egy harmadik tag pedig elszunyókált és elfelejtett szavazni. így gyengült meg az őslakos front és maradt kisebbségben a szavazásoknál. Plakáterdő sűrűjében A város életének legfőbb kérdései az egymásmellé sorakozó plakátokról kiáltanak le. Az emberek csoportokba verődve olvassák a hirdetményeket és azokról tájékozódnak. A, fekete plakátbetük riasztják a beregszászi polgárt az adókulccsal, de ugyancsak a plakátokról harsog le a harci szózat: a városi kiskirályok kapaszkodnak a mostani nekik előnyös állapotokhoz... Ez a plakát harcot hirdet nemcsak a választók névjegyzékének összeállításával kapcsolatban támadt sérelmek, de általában az egész mostani városi rezsim ellen, öttagú bizottság intézi teljhatalommal a város ügyelt és a lakosság széles teherviselő rétegeinek meghallgatása nélkül dönt évtizedekre kiható ügyekben is. Minden skrupulózus nélkül határozták el például a négymilliós beruházási kölcsön felvételét, a vágóhíd és egy uj palota építését. Nagyon szépek ezek a tervek, csak éppen nem időszerűek, mert — mint informátoraink mondják — a városnak még sok más tennivalója van addig, amig félig-meddig luxusszámba menő kiadásokba bocsátkozhaíik. Kulturális és szociális téren égetően sürgős feladatok várják a város kezdeményezését. Hol van a magyar internátus. a szegényház, a munkás-szálló? Aki szőlőművelés idején átsétál a város utcáin, a járdákon, a piactéren százával láthatja az idesereglett munkásokat. Egymás mellett hevernek a földön és ott alusszák át az éjszakát. Már kérdezni sem merek, mert attól félek, nrnden kérdés sebeket szaggat fel és minden felelet egy jajkiáltás. Mégsem tudom megállni, ho^y meg ne tudakoljam, mi sorsra jutottak a városházi tisztviselők. — Úgy halljuk, a zsupán nem erősítette meg a tisztviselőválasztásokat, melyeket pedig a zsupáni politika által összekalapált bizottság ejtett meg. Nem lesz meglepetés, ha Beregszász utcáin nemsokára feltűnnek a nyomor hadseregének uj tagjai: a foglalkozás nélkül ődöngők. koplalók, sápadt arcu elbocsátott városi tisztviselők. Ezt látta és hallotta Beregszász városában az Ur 1928. évében az idegen, aki hazajött és széttekintett. Emlékeket hajszolt, de a rideg, gyilkos valóság elvette a kedvét az álomjáró Urai kalandtól. Keserű volt a viszontlátás... A régi emlékezések patinája íe- pattogott és alatta formát öltött a rut és nyers valóság. Soha még ilyen kiábrándultán és ilyen bánatosan nem tért vissza vándor arról az útról, amelyre a régmúlt annyi derűs, vidám emléke és álmodozása csábította. Modernizálják a ru8zin6zkói fürdőhelyeké*. A prágai M. P. jelenti: Ruezámsrkón van egy sereg olyan fürdőhely, amelyet azelőtt erősen látogattak, most pedig teljesen elhanyagolják őket. Ezt arra lehet visszavezetni, hogy berendezésük nem felei meg a modern kor követelményeinek. Akció indult meg, hogy ezen az állapoton javítsanak, de az első megbeszélések eredménye az a megállapítás volt, hogy a ruszinszkói gyógyforrások alárendelt jelentőségűek és ezért a fürdők csak mint nyaralók és klimatikus helyek jöhetnek tekintetbe. Egyesek könnyű ásványvizeket tartalmaznak. Most illetékes körök arra fognak törekedni, hogy az egye6 fürdőhelyeket modernizálják, .............• (_ t»-vvi—) „Zibrin Mihály dr,, a Rothermere-ellenesnépgyülésekhőse a maúyarlalásról áttér a himnuszéneklésre V* Tisztelettel J. U. Dr. Mi§o Zibrin s. k." Beregszász városában elnémult a nótaszó s felburjánzott a keserű gond Emlékeket hajszolt a vándor, de csak panaszt, jajgatást talált A száz sebtől vérző város látképe a hazatérő idegen szemében Szlovenszkói szerkesztőségünk interjúsorozata Uj magyar szellemiség
