Prágai Magyar Hirlap, 1928. február (7. évfolyam, 26-50 / 1653-1677. szám)
1928-02-19 / 42. (1669.) szám
KISEBBSÉGI ÉLETÜNK TÍZ ESZTENDEJE A csehszlovákiai magyarság küzdelme jogaiért a nemzetközi fórumokon A tízesztendős magyar külföldi munka fázisai — A magyarság legálisan a saint-germaini kisebbségvédő szerződés alapján harcolt Irta: FLACHBARTH ERNŐ ár. Sággal btirt. Mivel azonban ezen a kongresz- szuson több ázsiai néptörzs képviselői is megjelentek, annyira idegenszeriien hatott a kimért és előkelő genfi környezetben, hogy hasonló kongresszusokon való részvételre többe gondolnunk sem lehetett. A népszövetségi ligák uniója Külföldi tevékenységünknek ezen első, | mondhatnám romantikus kezdetei után !922- ben egy ívj fejezet következett. Ennek az esztendőnek az elején határozta el indítványomra ellenzéki pártjaink közös bizottsága egy népszövetségi liga létesítését és néhány hónappal rá Losoncon meg is alakult a Csehszlovákiai Magyar Népszövetségi Liga. — Két közlemény — A szlovenszkói és nuszinszkói magyarság a csehszlovák állaim megalakulását követő első években annyira a nagy nemzeti katasztrófa hatása alatt állott hogy külpolitikai tevékenységre nem is gondolhatott. Akkoriban a világ valamennyi országának külpolitikai érdeklődése különben is a Páris körüli tündérkastélyokban folyó béketárgyalások felé fordult, amelyekben a magyar kisebbség részt nem vehetett és ahol érdekében csak az Apponyi Albert gróf vezetése alatt álló magyar békedelegációnak állott módjában fölszólalni, aminek azonban a győztesekre semmiféle hatása nem volt. Trianon előtt Mikor a magyar békedelegációnak 1920 január 15-én Clemenceau francia miniszter- elnök átadta a békefeltételeket, a csehszlovákiai minoritások magna chartáját, % saint-germain! kisebbségi szerződést a szövetkezett és társult hatalmak az egyik oldalon, a csehszlovák köztársaság pedig a másik oldalon annak rendje és módja szerint már aláírták. Ezen a szerződésen egyetlenegy betűt sem változtattak többé, sőt a trianoni békébe lel sem vették a csehszlovákiai kisebbségek védelmére vonatkozó szabályokat. Hasonlóképpen nem kerültek bele a trianoni szerződésbe a Ruszinszkó autonómiáját biztosító rendelkezések sem és Millerand sokszor emlegetett bires kísérőlevele is csupán azt mondja, hogy a saint-germaini szerződés ,,a rutén autonóm tartomány népességének megadja a lehetőséget arra, hogy kívánságait nyilvánosan kifejezhesse" és hogy „a hatalmak a legkomolyabb figyelemmel lesznek ennek a népességnek a .lövőben nyilvánított kívánságaira", de nem árulja el, hogy ez miképpen fog törté tmL X magyar béfoddegáció mindent elkövetett, hogy a saint-germaini szerződésen túlmenő jogokat vívjon ki a szlovenszkói és ru- szinszkói magyarok és németek részére és rendkívül értékes javaslatokat tett a kisebbségi kérdés megoldása érdekében, így például a nemzeti autonómiának megvalósítását is ajánlotta, de javaslatait az ötök tanácsa néhány szóval teljesithetétlennek minősítette. Mindezekben az eseményekben azonban a szlovenszkói és ruszinszkói magyarság csak mint csendes szemlélő vett részt, de alakulásukra semmi néven nevezendő befolyása nem volt. A nemzetközi, szerződéseket meg- kérdeztetése nélkül kötötték és ennek következtében számára más nem maradt hátra, mint az adott tények előtt meghajolni, a saint- germaini szerződést kisebbségi létének jogalapjául elfogadni, reá való állandó hivatkozással nemzetközileg biztosított jogaiért sik- raszálltii és azok megsértése ellen tiltakozni. A magyarság külföldi akciói is a kisebbségi szerződés alapján indultak meg és céljuk azoknak a jogi eszközöknek érvényesítése, amelyekkel az trj nemzetközi jogrend őket felruházta és amelyeket a csehszlovák köztársaság is törvényeseknek fogadott el akkor, amikor a saint-germaini szerződést aláirta és ratifikálta. A munka kezdete Amennyire vissza tudok emlékezni a Trianont követő hónapok eseményeire, a csehszlovákiai magyar kisebbség első ízben akkor kapcsolódott be a kisebbségi mozgalomba, amikor csatlakozott az „Union oí Democratic Controll" néven megalakult egyesülethez, amelyet Morell, az időközben elhunyt angol munkáspárti képviselő és ismert pacifista a há'boru után alakított meg. Ennek a mozgalomnak cseh szlovákiai exponense, egy- volt osztrák-magyar vezérkari fezt, Körete József volt, aki Karlsbadban „Völkerbund" címmel havonként egyszer megjelenő és igen ügyesen szerkesztett laipot adott ki az U. D. C. propagálására, 1920 nyarán Karlsbadban az U. D. C. csehszlovákiai fiókegyesületének .gyűlésén a prágai, parlament nemrég megválasztott magyar képviselői is resztvettek, de a mozgalom, mivel mögötte csupán a La- bour Party állott, nem tudott a kisebbségi mozgalomnak megfelelő visszhangot biztosítani és különben sem tett szert nagyobb jelentőségre. A „Völkerbund" sem tarthatta fenn magát sokáig és alig két évi fennállás után szerkesztőjével együtt letűnt a sajtó egéről. Az első nemzetközi összejövetel Az első nemzetközi összejövetel, amelyen a mi kisebbségünk is képviseltette magát, az „elnyomott népeknek" 1920 őszén Genfbeti tartott kongresszusa volt, ahol pártjaink külügyi bizottságának megbízásából Rakovszky Iván, a későbbi magyar belügyminiszter, vett részt, aki akkor még Csehszlovákiában élt és itteni áliampolgárÁmbár ennek az egyesületnek alapszabályai csaknem szóról-szóra megegyeztek a szu- déta-németek hasonlócélu ligájának alapszabályaival, a kormány a legnagyobb nehézségeket gördítette a végleges megalakulás ele és csak esztendőkig tartó küzdelem után tudtuk elérni, hogy az alapszabályokat a kormányhatóság jóváhagyja. 1925-ben végre megtarthattuk Losoncon a végeleges alakuló közgyűlést. Népszövetségi Ligánk működése a legszorosabban összefügg diszelnökcnek: Szüllö Géza nemzetgyűlési képviselőnek, a keresz- tényszociaíista párt illusztris elnökének szereplésével, akinek oldalán e sorok Írójának is ismételten alkalma volt résztvennie a nép- szövetségi ligák világuniójának (Union dcs Association pour la Societé des Nation) kongresszusain és egyéb ülésein A MÁV. CSÉPLŐ AZÉRT QLCSO mert golyóscsapágyas, mert acélkeretes, mert kis hajtóerőt igényel, mert teljesítménye páratlan, mert élettartama a leghosszabb és mert a legjobb hereiejtő szerelhető rá! Árajánlattal és felvilágosítással szívesen szolgál a vezérképviselet: BÁCHER RUDOLF MELIGHAR Fr.-UMRATH r. t. eladási központja Szlovenszkó és Podkarpatská Russ részére Elratislava, Köztársaságtér 33. szánt Telefont szám: 11-07 Táviratcím: Kultúra JANKÓVICS MARCELL: HARANGSZÓ Az „Alkotmánytéren" óriási park terült el, oxazados platánokkal és hársokkal, melyek alján egyik virágcserje versenyzett a másikkal. Mintha tarka ruhás szép leányok telepedtek volna a vén törzsek alá és kacéran kérkednének: ugy-e, én vagyok a szebbik, én a kívánatosabbik! A nyíló kelyhek tavaszi tömjéné lebirta a forró aszfalt és a távolba robogó autók benzinjének szagát. A sűrű leveles elfogta a szomszédos utcák nyüzsgésének moraját. A szökőkutak csobogása lulcse- vegte a parkban lézengő éjjeli emberek halk szavait. A park körül némán, álmosan meredtek az éjszakába a méltóságos középületek. Ablakaik sötétek voltak, mint a lehunyt szemek, csak egykét ablakból szűrődött ki haló vány derengés. Az éber álnra ember sem hunyja le egészen szemeit, — az állaknak, e legerősebb és mégis talán leggyarlóbb óriásnak sem szabad szemeit egészen lecsukni... A vasárbőcokon lebegő ivlámpák fénye besugározta mindegyik palota aranybetüs feliratát, melyek lapidáris rövidsége többet mondott, mint ezer kötetnyi program. A régens palotáján ragyogott: HUMANITÁS. A hadügyminisztériumon: PAX. A pénzügyminisztériumén: FLOREAT. Borús éjszaka feküdt a világvárosra és bődi- lóvá szorította össze a park páráit és aromás levegőjét. Fönt a magasban, a városház karcsú tornyán kinyílt a kis gót érckapu, a kapun kiáradő vakító fényben kilépett a. páncélos aűtomata-lo- vag, a város éber erejének szimbóluma és buzogányával egyetlenegy nagy ütést mért a gongra. Éjfél egy óra volt. Az egyik pádon, mely a legsötétebb árnyékban állott, szunnyadóit a rongyos sehonnai ember. Álmodott muskátlis ablakos fehér házról, mely az övé, senki másé, — puha selyemgyöpről, melyet bársonyos árvácskák szegélyeznek. Álmodott terített asztalról, melyen a tálban tyukleves párolog, — tisztes vasárnapi ruháról, melyen nincsen folt. Feje oldalt billent, mintha álmaiban nagyobb, művészibb gyönyörködéssel akarná mindezt meglátni. Egyszerre ropog közelében a kavics. Felriadt, Hátha jő a rendőr, ki elkergeti ők A — Haza innét! — Nevetséges. Hová haza? Kihez haza? A lámpa alatt, melyet körülroptak a fénytói ittas keringőben a szúnyogok és éjjeli molyok, szmokingos ur állt meg és körülnézett. Idegesen kivette zsebéből tárcáját és lázasan olvasta a zizegő bankókat, melyeket a roulette-asztalnál imént besepert. A sehonnai ember még lélekzeni sem mert, hogy észre ne vegyék. Csupa szem volt. Még ajkai is szétnyíltak, hogy élesebben halljon, tisztábban lásson. Látta, melyik zsebébe mélyeszti a szmokingos másik a duzzadó erszényt. Látta, hogy a nagy szökőkút felé keresztezi az elhagyott parkot. A szegény bitang fölágaskodott. Nyújtózkodott, mint az álmos macskák. Lábujjhegyen átleb- bent a puha gyöpre, hogy ott hangtalanul követhesse a másikat a nagy orgonabokrokig, hol az árnyék vakfekete. Kis kézügyesség — és gazdag lesz 5 is. Pár lépést osont a másik mögött. Már kinyújtotta kezét. Érezte ujjait. Azokba tolult minden idege, az esze, a bátorsága, reménysége és mindaz, aminek emezek hűséges rabszolgái: a szegény, rongyos, éhes én. Meg hát a siker mindig izgató gyönyörűség, még a bűnös siker is ... Legalább addig, mig csak siker és még nem maga a nyomasztó súlyos eredmény... Most! — és meg van a sok pénz, — aztán köröskörül minden eladó... És ebben a pillanatban csodálatos harangsző csendült meg füleiben. Egymásba ölelkezett a sok búgó hang, mintha a dóm tornya üzenne a sok kis kápolna tornyainak, erős, büszke, öntudatos ünnepi hangon. Az árnyékok embere összerezzent. Éjszaka van, — és mégis már búg a hajnali harangszó... Keze lesiklott és á vakmerő tolvaj átváltozott alázatos koldussá. Kérve nyújtotta ki kérges, szurtos kezét: — Uram, napok óta nem ettem... A finom ur meghökkent. Meggyorsította lépéseit és haragosan kiáltott hátra: — NaplopóI menjen dolgozni... És eltűnt a kanyarulatnál, hol az ivlámpa már megvilágította az ösvényt. A sehonnai lehorgasztotta otromba fejét és szó nélkül megfordult. Nem hallott többé semmiféle harangszót, — de elmúlt éhsége, ahogy na-' gyokat lélekzett az illatterhes levegőből. Nem kívánkozott a fehér hajlék után, mert tágasabbnak találta a csillagos eget, mint az alacsony raenyezetet. Sietve dugta zsebre remegő kezét és íü- työrészve ballagott vissza a pádhoz — álmodni tovább, mert a földön egyedül az álom igazán bőkezű és jóságos ... * Ugyanakkor a park másik elhagyott részén, a nagy hirdető oszlop körül ólálkodott a romboló ember. Háromszor is körüljárta az oszlopot és akaratlanul is olvasgatta a tarka plakátokat, melyeken csak nagy fekete belük meredtek feléje, mert a tépett papirrongyok színeit elnyelte a villanylámpa fénye, mint ahogy a szuggesztiv erő eltünteti a vélemények különféle tarkaságát. Az egyik plakáton öles betűk hirdették: „Polgárok! nincs többé hazánkban elégedetlen ember. A nép barátai átvették a kormányt..." A romboló ember felszisszent: — Hazugság! csalók! A másik hirdetésen csak a legnagyobb betűk léptek ki a sötétségből: „Opera: AIDA" —■ „Casino: JÜVENIL GIRLS" - „Conceri: SARA- SATE". A romboló ember megvetéssel mormogta: — Hangok — szépségek. — Semmik! Gazdagok uralmának silány fűszerei... Csak egy hirdetéshez hajolt le. A papíron kopott, köznapi arc bámult rá ravaszul, — mégis ijedt szemekkel. Mellette jelentéktelen név és e szó: „GYILKOS." Ezer arany annak, ki kézre keríti. A romboló ember felkacagott: — Holnap már talán az én ábrázatommal ragasztanak be te tigris-ember, eszme nélküli kontár! Csak valami pénzes kalmárt sújtottál le hitvány bankóiért vagy gyémántos inggombjaiért. De én — ma még tízezer aranyat fogok érni, pedig nem viszek el mást, csak egy kis — nagyon kicsiny életet.. „ Behunyta szemét és képzeletében látta nevét a házak tetején szintváltő reklám-reflektorokban, — és hallotta saját nevét, — haja, szeme színének, arca minden barázdájának részletes leírását minden rádió-kagylóban... Még sem remegett. Nevetett: Csak igy lehet híres ember a senkiből. Híresebb, mint az államférfiak, mert egyik ország sem törődik a másiknak nagyjaival... De azokkal, kiket köröznek, minden ország foglalkozik. Az én fajtám nevét megírja még a történelem is. A királyokat csak számokkal jelzik: első vagy nyolcadik Károly... tizedik vagy huszadik Henrik ..., de a RavaiHac-okát nem lehet számozni, mert a merész férfiak ritkák. Lépéseket hallott. Visszahúzódott a hirdető oszlop koromsötét árnyékába. Szorongatta a tőrt. Jobban szerette, mint a brovningot avagy a bombát. A tőr hűséges, néma bajtárs, mig a többi időelőtt ldkürtöli a világnak — a tettet. Az jött, akire várt. ő biztosan tudta, ki jön. Biztosabban , mint a gárda őrszemei. A régens jött, egyedül, inkognitóban. Egyedül, valami szerelmi kalandról, mert nem akarta, hogy az udvara tudja, mikor száll le a trónus baldachinja alól az emberi utakra. Ha a nagyok emberekké törpülnek, le kell dobniok a parádés palástot. Megjelent az elegáns sziluett és gyors tépésekkel sietett a pompás palota felé, melyen vibrált ragyogva a „Humanitás" szó. Mintha az éjjeli vándor maga is csak éles árnyék lett volna, nem pedig a megtestesült hatalom. A romboló ember az oszlop mögül magasra emelte tőrét és a nyakra célzott, hol az élet patakja lüktet. És ekkor méltóságos, bánatos harang kondult meg lelkében. Sok-sok, mély szavú harang, ösz- szefonódó hangjuk annyira zsongotl-bongott. hogy érezte maga körül az élettelen tárgyak rezdülését. Belefájult feje. Mintha a harangok siratnának valakit, — kongásukból kihallotta: mortuos plnngo — plango-plango.. És látta a végefogybafatlan menetet, — a fekete lepellel borított ménekel, bókoló sötét structoll-diszükkel, — csillogóan kiöltözött komoly katonák merev sorait, — a sok, végtelen kiváncsi népet. Tőrét hirtelen visszadugta csikós zubbonyába és akadozva szóiitolta reg a másik éjszakai vándort: — Uram, ne járj egyedül csöndes tavaszi éjszakákon, mert vannak, kik életedre törnek ... A másik remegett, mint a nyárfalevél. Megtorpant a váratlan halk szavakra és dadogja re- begte: — Én sohasem félek... Pár lépésre van a gárda ... Egyetlen szavamra százezrek mozdulnak meg érettem ... Börtönbe vetlek ... Elárulta magát és ijedten elvesztette embtr- ákreát. Rémülten, de mégis gőgösen rohant tova. A romboló ember is reszketett, talán jobban, minthogyha cselekedett volna. Égett a szeme, hogy meg kellett dörzsölnie. Talán a könnycsepp égette annyira. Kiegyenesedett és feszesen ment haza, lassan, nyugodtan, a külváros valamelyik zugába. Nem nézett hátra sem. mert nem félt. Tudta, hogy a másik — hallgatni fog. Csodálkozott, hogy; nem hallja többet azt a bánatos, íiratö 1988 február 19, vasárnap.
