Prágai Magyar Hirlap, 1928. január (7. évfolyam, 1-25 / 1628-1652. szám)

1928-01-01 / 1. (1628.) szám

<8m^tm2HssRRnnmm

1928 Január I, vasárnap. \

Szerencséje óhajtásom

Ma: HEGEDŰS LÓRÁNT

Kínit, a fcülsőstációutcai Jókai-háziban nekünk gyerekeknek (nem sokára ötvenesz- tendeje -telik ennek!) négy nagy mulatságunk volt, mely -egész éven ált (izgatott bennünket; ezek közül (három télhaván esedékes. Az első a Mikulás; -egész éven át szentül hittük, hogy van egy hószakállas, földöntúli Mneos figura, aki virgáccsal jön s figyel arra, hogy csakugyan ,,ernyed<etlen“-t ir-e be Bmnhuber tanító bácsi a kis könyvünkbe, mert az „ernyedefcle<n“-t se mi, -sem a józsefvárosi műim ári ék gyermekei nem tartottuk megermetö töm! szónak, hamem valamely misztikus, tulvilági kinyilatkoztatásnak. Egyszóval mi, a Külső stáció-utca gyermehbiro- dakna egész évben hittünk a szent Mikulásban, csak éppen december hatodákán nem hittünk benne; ezen a napon tudniillik a Koazoru-uteától a Kálváriáig az egész józsefvárosi kültelek Mikulás-leleplezésre szövetkezett. Nagyszerű dolog volt kisütni, hogy ki öltözik föl a kifordított lábzsákba; a fehér- szernü cselédünk (alibinő volt), az öreg Bán vagy a svábhegyi majoros ? A leleplezés mindig felséges garudium v-olt s azután -egy évig megint szentül hittünk a Mikulásban. (Csak egyszer jártuk meg rettenetesen; a •láncos Mikulás aranyfüstös virgácsvessző helyett „Himfy szerelmei" cirnü rózsaszín kötetet potyogtutta ki a puttonyából, mert Bán bácsi időközben primadonna-hóbortba esett s „hírtetem közbejött rekedtsége folytán" Jókai Róza ugrott be krampusznak.)

Még nagyobb esemény volt a karácsony, már tudniillik annak minden kikelhető előkészülete, mert a Józsefváros ifjúságát ez érdekelte s nem a Jézuska. A sok diótörés ás emelte a hangulatot, de legnagyszerűbb mégis az volt, hogy a női családtagok sohasem készülitek él kézimunka-meglepetéseikkel s mig kétségbeesve böködték a himző- uámát, mi az összes szekrények Jézusfcáit kikutathattuk- Isten bűnömül ne vegye, de anyai parancsra karácsonykor én is minidig ■megtanultam a keresztszem-himzést s oly nagyszerű csomóikat komponáltam bele Jókai Mór karácsonya papucsaiba, hogy hetekig tartott, mig kipihente a „Jézuska papucsát".-Harmadszor következett az újév. Hogy miért érdekelte az a Kálvária-tér a-ranyifju- ságát? ó, ti jól nevelt bélvárosi ranglétirás és diákszövetségses mai fiatalság, mit tudtok iá azokból a boldog ősvad időkből, mikor még minden levélhordó maga fundálta ki a saját postakönyvéinek vicceit és képes ábrázatáit? Ti már egyformára nyírt, miniszteri- leg jóváhagyott postakönyveket kaptok a levéllhordótól hatóságilag engedélyezett rögtönzésekkel. De nálunk aikkor a költészet vadtaezeje virult, egy hónapig volt min verekedni a Gólya-utcában s a mátyástéri ponyvairodalmi börze tönkrement belé. És mindegyik postakonyv homlokán ott volt egy bűbájosán zengő misztikus fenyegetés: Szerencséje óhajtásom! Ez olyan, de olyan szép volt, hogy -egyikünk sem tudta megérteni, még Rhé Gyula barátom sem, pedig ő most a veszprémi klasszikus muzeum ágazr gatója.

Azoinban sem Mikulás, sem Jézuska, sem levélhordó, sem a csúszkáló tél minden öröme nem tudták elhomályosítani a Józsefváros aran yfiaf alságá nak képzeteiében az „eseményt", melyről egész évben suttogtunk, melyet remegve vártunk s mely soha el. nem maradt. Mindig március közepén következett be. Minden évben volt utcai tüntetés s akkor beverték a ház ablakait Jókai miatt, ó, milyen legendás, milyen nagyszerű volt! Hogy miért verte be a tekintetes haza minden év tavaszán ablakainkat, arról a Kálvária-teret nem értesítették, de annyit hallottunk, hogy -túl, a nagy faraktárak másik oldalán van politika, török-orosz háború, Tisza Kálmán, Mudrony Soma, önálló vámterület s akkor mindig be kell verni Jókai Mór ablakait. Ó, milyen nagyszerűek voltak ezek a skalpvadászatok, mikor Csángakok és Bőr-harisnya megelevenedtek! Zúgott a nép, mint a földalatti ár, koppantak a köveik. „Abcug Jókai" s mi bent hő-siesen védekeztünk: a nagy barna kaput elreteszelite az

öreg- Bán, az újfundlandi óriásikutyáit vészt- jóslóan üvöltöttek, Jókaimé gyöngytyukjai Misiid tón sikoltottak -s nekünk szabad volt a berozsdásodott vízi-puskát, melyben a macskák aludtak, kitolni az udvarra. S mikor a -legiföiiségesebb ostromra készültünk, mikor már azt hittem, hogy'' a kigyulladt prairiken megjelenik az utolsó mohikán, hogy csatabárdjával — hát akkor minidig megérkezett a rendőrség és elrontotta, kérem alássan, az egész romantikát. (Azóta is mindig azt teszi.)

A legnagyszerűbb, a leigMedhetettenobb háború a Jókai-házban azonban az öreg Bánék miatt tört ki, akikről már előbb beszéltem, csali azt felejtem elmondani, hogy „-az öreg" Bán lehetett már negyven éves, mindig csizmában járt s egy személyben volt házmester, vice, lyuktenyésztő és vasúti bafcter Jókaiéknál. Elég az hozzá, hogy valaki megházasodott a Bán-családban, hogy ki, azt nem tudom, csak arra emlékszem, hogy rengeteg káposztát savanyítottak erre a célra a ■mángorló mellett (ugy látszik, hogy a savanyítás házassági kellék) s hogy az öreg BánAlapítva 1833. Talafou 33*

\J S >

> teV

diszmfi

A üveg', porcelláa *

nagykereskedése. ^

KO Sí CE, • Fő-utca 19.

Nagy választék. Jutányos árak.

né, „a szüle" folyton bőgött. Volt is rá oka elég: mert az ő katolikus leányukat egy kálvinista akarta oltárhoz vezetni. És erre kitört a legíel-ségesebb indián háború! Tudniillik a plébános visszakergette az egész násznépet, megérkeztek megint a mi kapunkhoz, az öreg Bánná ott elkiáltotta magát, hogy kálvinista templomiba nem viszik be őket elevenen, mert azok istentagadók, ezt meghallotta Jókai az ablakjában, ki rohant a kék-szürke hálókabátjában, fején a karácsonyi sapkával, lábán a Jézuska papucsával, lángolt az arca, olyan volt, mint egy dherub. „Hát ha mi istentagadók vagyunk, akkor ebbe az istentelen házba nem jönnek be Bánéi*" És fogta maga a nagy vaspántot s azzal elreteszelte a kis- és nagykaput, hiába döngette azt a kiéhezett násznép, a-savanyított 'káposzta irányában.

Soha a keresztapám ágy nem tetszett nekem! Olyan volt, mint a sárkányöliő Sieg- fried és a tűzvarázs a ponyva címlapján! Olyan szép volt, hogy én is valami nagyon szépet akartam neki mondani. Hiszen hiába zárták el előlem a könyvszekrényt, a „Hon" összerakott számaiból liasonfekve olvastam el „Az arany ember"-! s fejecském tele volt Ali Csorbadzsi basa kincseivel, Krisztyán Tódor s Noémi rózsáinak örökéletei lehelő illatával. Mindezeket megforgatva bátran közeledtem hozzá s heves bátorítással annyit mondtam:

— Keresztapám! Szerencséje óhajtásom!

Jókai rámnézett csodás kék szemeivel, A „halotti beszéd" óta ez volt a magyar irodalom leglesujtóbb pillanata.

PÁRISI NAPLÓ

írja: MÁRAI SÁNDOR

^ieqerTestuérek őrnagyára Jaqerndorf s*»*zI»

VllághlrQ templomi orgonák, proipektslpok, villamos fujtató- •zorkazoL KltOnö ajánló lerólak elsőrangú szaktekintélyektől.

54 áras tapasztalat 1027-lg 2270 ú] orgonát sza, éltünk.

Bruckner. Rieger-féle orgonáján Játszik.

Dec. 12. — Anatole Francé özvegye, akivel tegnap este egy 'társaságban megismerkedni szerencsém volt, egy alacsonyter- metü hölgy, 40 és 50 között, szőke, erősen rizsporos, nem kellemetlen arcú, élénk- szemű teremtés, aki határozottan tapintattal és jómodorrai viseli el ezt a nyomasztó és fárasztó állapotot, amit nagy emberek özvegyének lenni általában, s Anatole Francé özvegyének lenni különösen jelent. Rendkívül egyszerű benyomást tett reám, egyszerű lény, egyszerű ember, az a józan, kissé ravasz, házias és takarékos francia tipus, akitől semmi nem áll távolabb, mint aven- tura és világi szereplés. Az a tipus, aki részére Francé feleségének, sőt Francé özve- gyének lenni is tölt etilénül aventura és világi szereplés, s csodálnom keltett azt az ösztönös, szinte paraszti biztonságot, tapintatot, amint minden nagyképűség és uszálykordo- zás nélkül elviseli a helyzetét.

Ennek a nőnek a regénye közismert, s mindenekelőtt annyira az övé, hogy nem érzek se kedvet, se jogot hozzá, feltálalni itt. Ha bárhol, bármilyen körülmények .között találkoznék vele, mindent hamarább hinnék el róla, mint hogy ő Francé özvegye. Ez nem a „Vörös liliom" hősnője, nem; ez csak Francé felesége. Mint ilyen, Francé könyveivel szembeállítva van benne Valami irtózatosan elhagyatott. Francé millió és millió embernek a legszemélyesebb élménye volt; egy pillanatra azt érzem, hogy nekem, aki nem ismertem személyesen, föltétlenül több és őszintébb közöm volt Francéhoz, mint ennek a nőnek, aki csak a felesége volt. Mit tudhat róla? Hogy hánykor feküdt le, hogy mit mondott egy reggel, hogy szerette-e a bárányhust, hogy könnyen bánt-e a pénzzel, s egyszer, mikor esni kezdett az eső, bosszús volt, mert nem találták az esernyőjét. Kizártnak tartom, hogy sokkal többet tud róla. Nemcsak azért, s nem . is azért, mintha egyénileg nem lenne alkalmas arra, hogy Francé jelentőségét a maga teljességében fölfogja (ezt nem tudom megítélni), hanem mindenekfölütt azért, mert egy nagy lélektől szükségszerűen mindig az él legtávolabb, aki egy fedél alatt él vele. Ez nem a személyek hibája, hanem 'helyzeti törvény. Napóleonról Joseiphine ugyanakkor, amikor már Goethe fölismerte a jelentőségét, csak annyit tudott a szive mélyén, hogy elég neveletlen ember, kerek, hegyes hasa van és szuszogva alszik, mert. mindig el van dugulva az orra. Az édes hasonlatokat a vándorról, aki a távolból elbűvöltem ált meg a

hegy szépsége előtt, s a hegyipásztorról, aki fönn a hegyen együIA él a heggyel s csak annyit tud. róla, hogy tavasszal fü terem rajta, télen ellenben nem, kölcsönös megegyezéssel és unalommal engedjük el egymásnak; biztos annyi, hogy ha a hegy karakteréről biztosat akarok tudni, akkor nem a pásztort kérdezem meg, hanem a geográfust, s ha Francé karakteréről biztosat akarok tudni, akkor elolvasom a könyveit, de nem kérdezem meg a feleségét Lehet, hogy borús időiben mogorva volt és 1921 május

18-án nem volt széke; én többet tudok róla: hogy egy munkán át derűs tudott maradni és élete vége fellé szeretni kezdte az embereket.

Dee. 14. — Az újságokban látom Don

Fernando de Bourbon, dúc de Dureal fotográfiáját, akit most lecsuktak Parisban csavargásért, hamis csekkekért és csalásért. Don Fernando de Bourbon, Grand d‘Es- pagne, — (ez a cián feljogosítja a viselőjét arra, hogy feltett kalappal álljon a király előtt) — elsőfokú unokatestvére a spanyol királynak. Az affér kínos. Legmagasabb helyen feszengve figyelik a tárgyalásokat, de most már késő, Don Fernando hamis csekkek miatt ülni fog. A védőügyvédnek obiek- ti’ve könnyű, és szubiektíve nehéz dolga van: csak azt kell. bebizonyitania, hogy a védence hülye, ami ebben az esetben nem nehéz, — de ezt sok tapintattal és kímélettel kell bebizonyitania, ami ebben az esetben nehéz. Ahogy a fotográfiát nézem, minden szánalmam a hercegé. Két csavargó között ül, s a bűnük közös: pénz nélkül járták az országutakat, a csavargók gyalog és a herceg kölcsönvett autóban, nem fizettek a vendéglőkben (a csavargók a korcsmákban, a herceg a Palace-oklban), s végeredményben minden bűnük annyi, hogy nem volt pénzük. A szemrehányás, amivel a csavargók mindenkoron a társadalmat illethetik, hogy nem gondoskodik eléggé róluk, sokszorosan indokolt a herceg szájából, aki végre nem is csinált semmi egyebet, csak azt, amire nevelték: csavargóit, csekkeket

irt alá, hotelekben lakott nagy lakosztályokban és gyöngysorokat ígért a nőknek. Ha én a spanyol király elsőfokú unokaöccse lennék, s nem lenne pénzem, a legnagyobb zavarban lennék, hogy mihez kezdjek. Don Fernando ősei, ha nem volt pénzük, rabló- hadjáratokra indultak 1ul a Pyrenneusokon s megsarcolták a zsidókat Don Fernando semmi, de semmi egyebet nem csinált, csak azt, amit családja híres történetéből tanult:

xx k Kis Pythagoras megható történetét kicsinyek és nagyok örömmel olvassák.

Kedvező részletfizetések! Mindenkinek a lakását legolcsóbban és legmodernebbül rendezi be Kedvező részletfizetések l

F. Vazda bútorgyára, Praha Vili., Podlipného 997.

4

cgv autóval elindult a Pyrenneusokon túlra s megsarcolta a keze ügyébe cső kereskedőket és vendéglősöket.

Mikor a személyi adatait fölvették, bürokrata módon megkérdezték tőle, hogy mi a foglalkozása? „Grand d'Espagne" — felelte szomorúan. Igaz is, mit mondjon? Erre nevelték. Semmi máshoz nem ért. Ez az első eset a történelemben, hogy céltalan csavargás miatt — („nincs rendes foglalkozása, az országutakon csavarog és nincs áü- landó lakhelye" — igy határozza meg a törvénykönyv a csavargást) — felelősségre vontak egy herceget. Don Fernando megfelelt mind a három kérdésre. Foglalkozása: Grand d‘Espagne; állandó lakhelye az Escu- riaiL, a Guadairrama lábánál, s ami a csavargást illeti, kérdezzék meg a veiszi herceget, vagy a nagybátyját. A bíróság az érvelést el is fogadta és a csavargás vádja alól fölmentette a herceget Maradnak a hamis csekkek. Itt lép közbe a védőügyvéd, aki azt állítja, hogy a herceg hülye. Mindenki kiváncsi a bizonyításra, s a herceg a tárgyalás folyamán mindent elkövet, hogy ügyvédjét cserben ne hagyja.

Dee. 16. — Az újságok tele vannak rémhírekkel K ináról: Kantont visszavették a

nacionalisták, kegyetlen harcok árán, és négymillió ember az ébhalál elébe néz a Santung és Si-Li tartományokban. A hír irtózatos, kár, hogy nem értek belőle egy szót sem. Meg vagyok győződve róla s ebből a meggyőződésemből nem engedek, hogy csak szaktudósok, geográfusok, s a diplomaták közül is csak azok, akik huzamosabb ideig odalenn éltek, sejtenék és értenek valamit az egész kínai afférból. Túlságosan messze van. Nem tudom, hol van Si-Li, az egytagú helység- és tábornok-nevek nekem kínaiul vannak, s a négymillió ember ébhaMMt képtelen vagyok felfogni, a szám túlságosan nagy, a kétségbeesés-érzékem nem billen ki reá. Ha azt hallanám, hogy Litvánia mégis háborút kezd, vagy hogy Svájcban egv községben készül éhenhalni száz ember, az más, akkor igen. Mi ez? Cinizmus? Van egy különös és mindennél kegyetlenebb cinizmus, a tudatlanság oinizinusa. Világain izmus, egész világok születését és pusztulását ignaraija. Nagyváradon ölik a magyart? Próbáld megmagyarázni ezt egy franciának, s azt fogja mondani: bizony, szomorú. Én is ezt mondom, ha Kínáról olvasok. Élünk egymás mellett, pusztulunk egymás mellett., pusztítjuk egymást egymás mellett, itt négy halott, ott négymillió, s az érdekszférák bizonyos pontján nem érünk rá egyébre, mint sajnálkozva biccenteni.