Prágai Magyar Hirlap, 1928. január (7. évfolyam, 1-25 / 1628-1652. szám)
1928-01-24 / 19. (1646.) szám
V fcAJGféAR* MI RLAEi MŰSORON KÍVÜL >- LEPRÁN ALUL NEM ADJÁK - i A tucat francia regény között, amit az ember minden hónapban átlapoz, mindig akad báró,m-négy (3 tniinden hónapban akad) ami kárpótoltja az olvasót a fáradságért, bár ezek a regények többnyire nem nyertek Beim miféle irodalmi dijat: így sikerül néha ébben az áradatban fülöncsipni egy-két kis műremeket, sodródó, süllyedő és kallódó eaépségteiket, amiket valahogy menthetetlenül élmyel az irodalmi börze forgataga. Sok a könyv és sok a jó könyv; az utóbbi időben alkalmam volt olvasni néhány francia regényt uj, fiatal, jórészt ismeretlen íróktól, s az ember olvasás közben állandóan megemel- get'i a kalapját, hogy micsoda harcikészségek vonulnak itt föl, micsoda fegyverzetek: egy írni-tudás, ami már valahogy olyan kész, annyira a vérükben van, hogy szinte kívánatos, ha valaki kevésbé tud közöttük írni, dadog egy kicsit, verekedik a kifejezéssel és megicsinálással egy kicsit. A háború óta itt szóhoz és levegőhöz jutott egy generáció, ami kezdi megtalálni a hangját. Egészen mellékesen, két ilyen regény között, általánosságban két apró megfigyelést legyen szabad ezekről az uj francia regényekről föijegyezni. Ez az uj generáció úgy tud komponálni, ahogy csak franciák tudnak, — anélkül, hogy súlyt fektetne a regényben az akcióra. A java ezeknek az uj regényeknek nagyszerűen megkomponált, prózában Írott, háromszáz- oldalas versek, — lírai, emberi cselekmény, analitika, belső tájak, minimálisra redukált külső akció. Mindéhez joga van az Írónak, amíg meg birja csinálni — s ezek az ördön- gös franciák egész regényciklusokra terjedő lírai szuffiával rendelkeznek — az olvasó igazságtalanul reklamál akciót mindaddig, amig az Lró el bírja látni regényét igazi, belső konstrukcióval. Ez ízlés dolga. Villliers de l’Isle Adam 1870 körül társaságban említette, hogy analitikai regényt készül irni, aminek cselekménye annyi, hogy egy kisburzsoá, egy rentier vasárnap kirándul vidékre, s csak a vonatban veszi észre, hogy otthon felejtette a pénztárcáját. — No és? - kérdezték a hallgatók. — Oslóba kérdés, — Jelelte l’Isie A dana — ha történne benne még valami, akkor már egy második kötetet írnék Valami furcsa, enyhe idegenkedés, szinte megvetés az, amivel az uj francia regény 'mellőzi a külső, bővérű, sokfigurás fogható akciót, — ugyanakkor, amikor az exótikum talán soha oly fontos deus ex machina a francia regényben nem volt, mint éppen ma, 1927 és 1028 regényeiben. Ezek a hősök, akiknek bajuk van Európával, vagy egy nővel, vagy a pénzzel, vagy a faji kérdéssel, vagy sexuátis problémákkal, előszeretettel me- neküinek Indiába, Poivnéziába és a Kongóba áthoz, hogy a regény-élményt, ami esedékes, suhogó pálmák és vonító hiénák távlatában adják elő. Ennek is megvan az oka, amint tudjuk, s a magyarázat kézenfekvő és érthető. Ez az akciót-pótló staffage az, ami az olvasóval szemben megkönnyíti az irő analitikai munkáját, — egy pusztán sexuális problémát szívesebben fogad el a publikum, ha sakálok vonitanak hozzá egy sáslevélből összelőni kunyhóban, mintha a telefon csönget hozzá egy harmadik emeleti lakásban Parisban. És aztán a menekülés, mert Európában esteledik, amint ezt halljuk • és tudjuk. Ettől a staffagetól függetlenül marad a jó öreg, kipróbált cselekmény; az ember, aki a bőre alatt titkokat és nyavalyákat hordoz, s aki talán mégis gyógyítható, csak jó mélyen bele kell hasítani. Ez a boncolási eljárás az, ami ezekben az uj regényekben radikális, lenyűgöző, hideg, fölényes és megkapó. Kár, hogy a páciens a végén többnyi te belehal. Az még semmi, hogy belehal, hanem leg- tebbnyine leprában hal bele, — a lepra, az a minimális effektus, amivel az uj francia regény dolgozik, — egy valamirevaló fiatal író ima már nem is adja leprán alul, ha tart a reputációjára valamit. A leprát Claudel fémjelzése vezette be a francia irodalomba, s a lepra és a leprához hasonló effektus az uj regénynek mindennapos betevő falatja, ami nélkül az egész cselekmény elsorvad és éhen hal. Ha busz-harminc év előtt egy regényben ítt-ott agyonvertek egy öreg uzsorásasszonyt, egész generációk suttogtak az irtózatos bűntény lelki motívumairól évtizedeken, át. Ma a legtöbb kiadó fejcsóválva utasít vissza egyszerű kéjgyilfcosságokat, amiket világtól elmaradt vidéki fiatalemberek arcuk verejtékéiben írnak meg regénynek. A kéjgyilkosság alapföltétele ma az, hogy Polynéziában történjen, s a kunyhó előtt, ahol a kéjgyilkosság folyik, egy leprás és egy elefánt iá sisban szenvedő házi szolga tarokkozzanak. A pestis egy kissé lejárta már magát. Ezzel szemben a gyermek-öngyilkosság aztán olyan nélkülözhetetlen, mint régebben a nagymama, aki süket 'és nem érti pontosan, amit a fiatalok mondanak neki Mindez nem baj, de (érdekes. Minden szimpatikus liraiság mellett el lelhet valahogy úgy is képzelni az uj regényt, hogy az analízis majd közeledik egyet az akcióhoz, és viszont, — s így, tudomány és művészet karöltve, sikerrel immunizálják a leprák llárai Sándor, Siskin oroszfessőmüvésziiireshépe miatt bűnvádi eliárás indul Galda ellen A Gajda-féie vándorkiállítás bűnügyi ulájátéka — Biazek bankigazgató családja tulajdonának mondja a képet Prága, január 23. A Lidové Noviny nagyon érdekes és kényes hátterű esetet közöl, amelyben a vezetőszerepet Gajda ledegradált tábornok és fascista diktátor játsza. A közelmúltban vándorkiállítást rendeztek a csehországi városokban Gajda háborús emléktárgyaiból és trófeumaiból. A kiállítás művészi értékű képei között legnagyobb sikere Siskin orosz festőművész nagy vásznának volt, melyet a kiállítás katalógusa szerint Kungur városa ajándékozott Gajdénak. Máhrisch-Ost- rauba is elvitték Gajda műkincseit és a kiállítást megtekintette a többi közt Biazek Rudolf, a Légió Bank ottani fiókjának igazgatója. Biazek igazgató lábai gyökeret vertek a híres kép előtt és az első meglepetés után társaságában azt a kijelentést tette, hogy egészen különösnek találja, hogy Gajda kiállításán szerepeltetni merte ezt a képet, amely a Blazek-család tulajdona és csak megőrzés végett, ideiglenesen volt Gajda birtokában. Az igazgató tovább is ment a kijelentésnél: felkereste Gajdét és visszakövetelte a képet. Az extábornok azonban nem emlékezett arra, mintha a Blazek-család valaha is képet adott volna át neki és az egész beállítást annyira sértőnek találta magára nézve, hogy becsületsértést pert indított az igazgató ellen. Most már úgy Gajdénak, mint Biazek igazgatónak érdekében állott, hogy a rejtélyes képhistóriát a nyilvánosság előtt tisztázzák. Gajda kijelentette, hogy amikor Kungur orosz várost felszabadította a bolsevik megszállás alól, a város küldöttsége Biazek igazgatóval az ólén tisztelgett nála és emlékül neki ajándékozta a híres képet. Biazek igazgató, aki orosz légionista kapitány volt, a következő beállításban ismerteti a történteket: Gajda annak idején, amikor Kungur városát elfoglalta, meglátogatta az egyik legtekintélyeseb polgári családot, Fochinékat és nála látta először Siskin festőművész pompás képét. Gajda figyelmeztette a háziasszonyt arra, hogy a 40.000 rubel értékű képet könnyen ellophatják, ha a bolse- vikiek váratlanul ismét elfoglalnák a várost. Azt ajánlotta az asszonynak, küldje el a képet Jekaterinburgba, ahol ő majd gondoskodni fog önzéséről. Fochin asszony és Biazek kapitány beleegyezésével két kozák el is vitte a képet Gajda főhadiszállására. Ilyen előzmények után meglepetéssel szerzett tudomást Biazek igazgató arról, hogy Gajda szakértőkkel becsültette meg a képet és értékesíteni akarja. Figyelmeztette Gajdát, hogy a kép nem az ő tulajdonát képezi, de a válasz csak annyiban volt megnyugtató, amennyiben az extábornok biztosította, hogy nem akarja a képet eladni. Biazek igazgató hajlandónak nyilatkozott arra, hogy állításait tanukkal igazolja, sőt meg sem várva a vita befejezését ügyvédje utján bűnvádi feljelentést lett a prágai államügyészségnél. Az ügyészség megküldte az iratokat a vizsgálóbírónak, aki a felette kényes hátterű bűnügyben tegnap bevezette a vizsgálatot. ÉLETEK ORMÁN „Munkával, I iám, Losonc volt polgármestere a város kilejlődéséfot Losonc, január közepe. Aki Losoncon megfordult és aki az itteni magyar mozgalmak iránt érdeklődéssel volt, az jól ismeri a Vigadó nagyasztalánál tany zó magyar asztaltársaságot, ahol régen szegény Petrogalli Oszkár is étkezett. Ez az asztal sokat tudna mesélni a kisebbségi magyar élet jelentős dolgairól. Egy kis ke,'.örténelem ez a sarok. Legutóbb Móricz Zsigmond és felesége étkeztek itten, mikor turnéjukon a magyar asztaltársaság látta őket vendégül. Sok jóízű adomát hallott itt a nagy regényíró, talán legközelebb egyiket-másikat írásaiban is viszontlátjuk. Ennek a baráti körnek becézve szeretett feje és doyenje Wagner Sándor, Losonc városának mindenki által tisztelt és nagyrabec3ült volt polgármestere, az egykori királyi tanácsos, aki 40 esztendeig szolgálta Losonc városát, közte pedig majdnem 80 éven keresztül mint polgármester vezette bölcs kézzel a város lakóit & boldogulás, a várost pedig egy csodálatos fejlődés utján. Mikor „Sándor bácsi" Pokorny Guszti mellé került a városhoz közigazgatási aljegyzőnek — érdemes ezeket az adatokat leszögezni — akkor Losoncnak összesen 6290 lakosé, volt, a városnál 8 tisztviselő dolgoiott s a polgármesteri iktatószám az év végén 3250-et mutatott, — mikor negyven év múlva nyugalomba ment, 1919 januárjában, Losoncon már 16.489 ember lakott, a város ügyeit 22 tisztviselő intézte s az utolsó évi polgármesteri iktíitószám meghaladta a 22.500-at is! Ez a lakosokban több mint tízezer, hivatalnokokban majdnem megháromszorosodott és az iktatóban megkétszerezett differencia: egy egész emberöltő munkáját, gazdag eredményeit és egy csodálatos fellendülésben mutatkozó sikert és elismerést jelent a városnak első polgárára, a most is impozáns megjelenésű, szellemi frisseségének teljében lévő szép őszhaju öregurra: Wagner Sándorra, akit újságolvasásnál, feketézés közben találtunk meg a törzsasztalnál, Egy élet vázlata Mint mondottam, „Sándor bácsi" 1882-ben került az akkori polgármester, Pokorny Guszti mellé közigazgatási aljegyzőnek. Pályája gyorsan iveit felfelé: Három esztendő múlva már Losonc város rendőrkapitánya volt. A müléniumkor már polgármester s 1904-bem érdemel jutalmául királyi tanácsossággal tüntették ki. A város már rohamosan fejlődött és már nemcsak Losoncon, de az egész országban is ismerték és becsülték Losonc polgármesterét, aki a városok gyűlésein és kongreszusain a legnagyobb megtiszteltetésekben részesült, mert tudták róla, hogy olyan múlt és eredmény áll mögötte és városa mögött, amivel kevés magyar város dicsekedhetett. Mert Losonc rohamos, szinte páratlanul álló fejlődésében az érdem oroszlánrészéért az, ő eszét,, szivét és kezemunkáját illeti a hála. és a köszönet. ö alatta lett a jelentéktelen kis városból az akkori Felvidék egyik hatalmas ipari és kereskedelmi gócpontja, neki köszönhette a város a csatornázást, az aszfaltozást, az első zászlóalj, majd az egész 25-ös gyalogezred és a 16-os tüzérezred katonaságát, a Kossuth-szobor felállítását és még sok mindent, amit egy cikkben hosszú volna felsorolni: elég talán annyi, ha azt mondjuk, hogy ahogy a város külsőben és lakósokban szaporodott és anyagiakban erősödött, ezzel a fejlődéssel lépést tartott ugyanakkor kulturális és társadalmi élete is, ami olyan magas nivőn állott, hogy a prevratkor a tisenhafezreg városban félszáz, egész pontosan 47 kulturális és társadalmi egylet működött sikerrel, ami olyan jelentős és ritka szám, hogy szint* párját riüdtja a magyar városok életében. Wágner Sándornak erre is gondja volt. Ez az élet vázlata és váza: ezen a vázon konstruálódott meg a mai Losonc és mindaz, ami ma a várost azzá teszi, ami. Mikor még csak nyolc rendőr volt... Sándor bácsi felüti a fejét az újságból és j<5- izüt, egészségeset kacag, mikor megtudja, mi szándékkal vagyok. — Ugyan, mit tudnék én mondani! De innen is, onnan is segítség érkezik és lassan-lassan megindul a beszélgetés, amiből egy bámulatra méltó város-fejlődés képe bontakozik ki tele egy csomó részletkérdés érdekességével, kedves epizódokkal és főleg —- sok számmal. (Akit ez közelebbről érdekel, az fellapozgathatja azokat az évkönyveket, amiket Wágner Sándor kezdeményezésére évről-évre kiadott a város. Maga a volt polgármester pedig egy nagyobb munkán dolgozott: meg akarta irni Losonc újkorát: 50 év Losonc város történelméből cimmel. Ehhez a munkájához számos érdekes adatot gyűjtött össze, ezekből szives készséggel adott néhányat nekünk is rendelkezésünkre.) Aztán eszébe jut az idő, mikor rendőrkapitány volt. — ügy volt az fiam, hogy abban az időben még csak 8 rendőr volt Losoncon. Pedig egy-egy májusi gyapjuvásáron, amire Londonból, meg Nisny-Nowgorodból is jöttek kereskedők, olyan hires volt, 15-, 20.000 ember is megfordult. Akkor még kettőt közülök civilbe bujtattam, ezek voltak a detektívek. Mégse volt soha nagyobb baj a „bécsi utcán", ahogy a kalitkaszerü kötegekbő! rakott vásáros utcát hívták. A számok reflektorával Nézzünk csak egy pár adatot: a számok reflektorával világítsunk be a múlt bejárt utainak szőve vény óba, ^ 5 m A népesség fejlődését ezek a számok mutatják! ISSO-ban 6290, 1890-ben 7460, 1900-ban 8950, 1910-ben 12.939 és 1919-ben 1G489 lakos. Negyven év alatt több, mint tízezer ember a gyarapodás! Iparosok és kerested cégek: 1880-ban 287 iparos és 107 kereskedő, 1S90- ben 335 iparos és 105 kereskedő, 1900-ban 871 iparoa és 215 kereskedő, 1910-ben pedig 410 iparos és 235 kereskedő volt bejelentve. A vasúti forgalom: A Budapest—Ruttka-vonal már a 70-es években épült, ehhez jött aztán már a Wágner Sándor polgármestersége alatt az 1896 szeptember 12-én megnyitott Aszód—balasagyarmati-vonal, az 1901 november 24-én megnyitott poltári ób az 1907 október 3-án megnyitott gácsi vonal. A vasút 1880-ban átlagosan naponta 657 személyt és évente 61.987 teheráru szállítmányt továbbított. E számok így fejlődnek tovább: 1890- ben 903 személy, 60.714 áru, 1900-bno 947 személy és 80.111 áru, 1910-ben 1159 személy és 88J501 áru szállítmány-továbbítás. Igen jellemzőek Ivosnnc élénk kereskedelmi és ipari életére azok a szántok, amelyek a posta és távírda forgalmáról adnak képet: 1890-ben a postán 66.660 utalvány 2,165.742 5s. korona érlékben és 40.712 távirat lett feladva, míg a jövedékből ez évben 64.3-16 koronát vett be az állam. 1900-ban már az utalvány-forgalom évi 101.424 darabra emelkedett 4,478.387 korona értékben, a táviratok száma 46.091, a csekken küldött pénzek összege 4,937.549 korona és a jövedék-bevétel 125.481 korona. (Különösen a csekkforgalom és a jövedékbevétel óriási növekedése mutatják 0 gazdasági élet fellendülését.) Még érdekesebb adat a következő: A régi Magyarország városai között a lakosság lélekszámához képest s postai jöve- dék-bovétclcbő! egy fakosrn esett: Budapesten 23 korona 78 fillér, Fiúméban 18 korona 64 fillér, Zágrábban 16 korona 08 fillér, Losoncon 14 korona 93 fillér (II!), ami azt jelenti, hogy Losonc a negyedik helyen állott s megelőzte a további sorrendben még 10-en felül szereplő városokat: Szombathely, Temesvár, Győr, Pozsony, Kassa, Arad, stb.-t. A monarchia városai között e tekintetben első helyen a hires gyárváros: Reichenberg áll 24.57 koroná M, második Budapest (mint feni), aztán oalzburg, Brünn, Fiume, Prága stb. Losonc itt is a 18-ik helyet biztosíthatja magának, ami egész előkelő ebben a sorrendben. Alikor még tizennyolc gyár volt Losoncon De könnyű is volt a városnak ilyen előkelő helyre jutni a városok sorrendjében, mikor például 18 évvel ezelőtt a század kezdetén nem kevesebb, mint 18 gyára és nagy ipari üzeme dolgozott nagyszámú munkással. A Rakottyay-zománcgyár 950, a Stcmlfcht- zománcgyár 680. a Posztógyár 500. a Gépgyár 400, a malom 280 munkást dolgoztattak, ezenkívül volt több szeszgyár, gőzfürész, téglagyárak, cipőgyár, cservájó, eziistnemü-, likőr-, cscrópkályhagyár, cementgyár, ccetgyár, élcsztőgyár, fatelep stb. összesen mintegy 4000 dolgozó munkással. A losonci gyárak áruit a külföld is nagyon kereste: a Balkán államok, Oroszország, Keletindia. Törökország, Afrika. Ázsia, Amerika és Ausztrália fogyasztották - kitűnő losonci gyártmányokat. Volt é/, mikor egy-egy losonci gyár évi forgalma béke koronákban milliókra ment. Ma úgy hallja ezeket a számokat az ember, mintha egy elsüllyedi világ harangjai szólnának meg és mesélnének egy korról, mikor még nem volt csoda az, ha a gyárkémény füstölt és a munkások dolgoztak. Wágner Sándor szavaiban Losonc Atlantiszának harangjai kondultak meg nemes tisztaságban. Quadrille — négy pappal Épp a felekezeti békének régi dicséreténél tartunk, mikor az egyik asztaltárs közbe szól: — Hogy is volt csak, Sándor bácsi, mikor négy pap táncolta a quadrillet? Derűs mosoly a válasz: — Mint jellemző epizódot említhetem meg az itt uralkodó példás felekezeti békére, amihez fogható tán az egész országban nem volt, azt a diákbált, amin a négy helybeli lelkész egymással állt ki négyesre. — Ezzel is dokumentálni akarták a telje* szeretetet és harmóniát. — Valihora, a katolikus plébános Söröss Bélával, a református pappal volt egy pár: a szemközti vizavik pedig Wolí Jóska ev. lelkész és Vajda rabbinus voltak. — Kedves idők voltak ezek, sajnos, hárman már közülük elköltöztek tőlünk. Három szó ..1 A szép megelevenedett képek megülik a lelkünket és a képek teremtője és felídézője elmA láző mosollyal dől hátra székében. Megköszönöm a szives szavakat. — Csak még egy kérdést, Sándor bácsi: tessék mondani, mivel csinálta, ezt mind Sándor bácsi? Ezt a rohamos fejlődést, ezt az előrejutást... Sándor bácsi rámnéz, szép ősz feje mint a. derűs nap a pompás hegyormon felémfordul. Egy életről beszél. Csak három szét mond róla: —• Hát bizony fiam, — mnnkáva! meg szorgalommal ... # Rögtön tudta, hogy ennek az Írásnak, amely az ő életéről és Losonc fejlődéséről szól, csak ez lehet a elme. Györy Del >8, 1928 fanraáír 24, fced'd.
