Prágai Magyar Hirlap, 1928. január (7. évfolyam, 1-25 / 1628-1652. szám)
1928-01-15 / 12. (1639.) szám
^TjFal7OTr/V\A«V7^.irn?T>Ar> 1928 január 15, vasárnap. 9 ■ tíz eaiií;íiüf>Ui£ ii :$u-ií2Ágií hatalmas inam- <■ muí-agyarat. A cég azonnal jelentést, tett Pozsonyban, •honnan az emlékműveket gondozó bizottság részéről a múlt bét szombatján Nagyszombatba érkezett Eisner dr. professzor két kísérőjével. A professzor az eddigi leletet megfelelően preparálta és ennek a hétnek elején Pozsonyba szállították a nagyszombati mammut- agyarat, amelyet a cég a Szlovák Múzeumnak adományozott. Miután az agyagföld megfagyott és igy ásásra nem alkalmas, a kutatás további munkáját tavaszra halasztották, amikor a föld felenged és remélik, hogy az egész csontvázat meglehetősen ép állapotban sikerül felszínre hozni. Eisner professzor a nyolcméteres agyagréteg geológiai vizsgálatából arra az eredményre jutott, hogy az a réteg, amelyben a mammut-csontváz fekszik, 20.000 esztendővel ezelőtt képződött. Egész bizonyos, hogy ekkor már ezen a területen ősember is lakott, vagyis azóta az ülepedésekkel nyolc méternyit emelkedett a föld felszine Nagyszombat vidékén. Az agyar vizsgálatából arra a következtetésre jutott, hogy az egy fiatal mammutborjué, amely hat- hét méter hosszúságú és 8—4 méter magasságú lehetett. ALADDIN VISSZATÉRŐBEN Irta: BARKÓ ISTVÁN — LA csodalámpás elveszett —■ Be keli vallanom, ha szégyen is, hogy sokáig a következőket hittem magamról: Azt hittem, hogy én vagyok Aladdin és különösen gyerekkoromban hittem ezt. Ilyesféle hiedelmek nem is függnek szorosan össze értelmünk fejletlenebb korszakaival. Elég szép számban találhatók mindnyájunk gondolatai között. Egyikünk ezt hiszi magáról, másikunk amazt. Példaképpen említem, hogy gyakran vagyunk (meggyőződve ilyesfélékről: Jó ember vagyok, okos ember vagyok, tapintatos ember vagyok, tudós vagyok, zseniális ügyvéd vagyok, kolosszális turista vagyok, nagyon alaposan ismerem a termeszek életét stb. Én azt hittem magamról, hogy Aladdin vagyok. Bizonyára játszott már mindenki társasjátékot önmagában. Elképzelte magának, hogy király vagy királynő és ehhez szabott feladatok előtt áll, hogy ebben a perc- Jk-n nagyon gazdag lett és kidüllesztett melléi cselekszik a változás szerint, hogy a szimpatikus fiú .eléje lép és megkéri a. kezét és hasonlókat. Sokan mondták nekem, hogy hányszor játszottak már halottra! Az úgy megy, hogy az ember este az ágyban, ha szomorú vagy elkeseredett, halottnak teszi magát és siratja a halottat. Az ember ilyen fantáziával szereti másnak hinni magát, mint ami. A íegnagyobbszerü cselédetektől sem riad vissza az effajta fantáziáié tervezgetés közben. Lelki állapota szerint többnyire éppen ellenkezőjének nevezi, ki magát, mintám!. Ha szerencsés, szerencsétlennek, ha szegény, gazdagnak, sőt fordítva is, ha jókedvű, romantikusan szomorúnak és igy tovább. Aladdinnak volt egy csodaiámpája. Az égész meg volt írva egy szópfedelü könyvben, ámelyinek ez volt a cime: „Aladdin, vagy a esodalámpás." A könyv tartalma sajnálatomra azóta összekeveredett más könyvek tartalmaival. Volt az Aladdin cimü könyvben, ha igaz, olyan történet például, amelynek során a szereplő Aladdin aranyat talált, aztán csodák is történlek vele, griff hátán, de lehet, hogy repülő köpönyegen jutott kellemes távoli országokba, továbbá kutatva keresett valami egészen értékes dolgot, nem tudom pontosan, hogy mit, de nagyon fontosat, mert szörnyen kereste és a csodalámpa segítségévéi meg is találta. Hogy az Aladdin cimü könyvben volt-e ez, mondom, nem bizonyos. Voltak" ilyesféle dolgok más könyvekben is,; amik hozzám kerültek. Példának csak Za- ratusztrát, Nitsohét, Assziszi Szent Ferencet, Osszendovszkijt. és Mereskovszkijt, a két Szövetséget, az Őt és az Uiat és még sokai, óh mennyit, említhetem! Tehát én voltam Aladdin, a csodalámpás. Szerepelt történeteimben egy lámpa, amely- íye! mindenhová, mindenféle homályos és öblét helyekre be lehetett világítani. A lámpa az enyém volt és én, — kellőleg vigasztalódva ezt említeni sem tudom, — Aladdin voltam. De a könyvekről kevesebbet tartok azóta, ami megint onnan van, hogy egyszer, amikor már magam olvastam Aladdint, megpillantottam, hogy sok hihetetlen és valószínűtlen dolog van benne.-Ez rémes felfedezés volt! Beláttam, hogy nem vagyok Aladdin, hogy nem én vagyok ő és a könyvet sean rólam írták. Mert borzasztó az, amikor az ember valamely sejtelmes, halványszép, suttogó dolognak egyszerre megismeri az értelmiét: Első iskolában a kis palócok között a tanítás előtt olyan imádságot daloltunk, amelynek ez a része volt, egyszuszra, egy szóban kimondva, helyesebben énekelve: „Honnélegyünk itthijóba, esszencéló iskolába ..Előtte sokkai értelmesebb mondatok szerepeltek. Istenünket, a gyerekek jó Isten- kéjét kértük, hogy segítsen meg a következő dolgokra: Adjon szorgalmat szüléink örömére, ajándékozzon nekünk figyelmet értelmünk nevelésére, feladataink elvégzésére: „Honnélegyünk itthijóba, esszencéló iskolába .. Határozottan nem voltam buta gyerek, de ezt nem értettem. Félig behunyt szemmel, csodálatos ízt sejtő ajakkal, tömjénhez, mirr- hához és kábulatos fűszerül átokhoz hasonlókat élvező orrommal égi jelzőnek, arany koronának érzékeltem az „Isköla" szó előtt ezt, hogy: „esszencéló 1“ Nem tudtam, nem is kutattam, hogy mi az, csak azt éreztem, hogy valami nagyon jó, szép és ked'ves. Úgy énekeltem az imádságot a csizmás kis tanyaiak között, mint egy középkori barát, ügy örültem neki, ahogyan a csomagnak örülünk, amikor sokáig várjuk és végre megérkezik. Magasra emelt tömjéntartó volt ez a buta kis szó nekem, de egyszer nagy lobbot vetett. Láng csapott ki belőle, forró és fényes láng, hamvasztó és kegyetlen tűz. Megmarta áhitatos kezemet és ha nem szegyei lem volna, feljajduMam volna, miközben elejtettem a drága kegyszert. A tanító ugyanis az év vége felé, egy esős tavaszi napon, amikor a vizsga felé készülődtünk, megsokalta a tájszólást s ezt mindjárt az imádkozás után sokalta meg. Helyes kiejtésre tanított bennünket, szegény bűnös képroimboló! És igy cselekedte ezt: — Ne mondjátok egy szóban olyan csúnyán azt, hogy „esszencéló"? hanem értelmesen, tagolva igy: „e szent célul“ Most megértettem. E szent célú iskola, tehát hogy az iskoláról van az mondva, hogy szent célú, szent célja van, szent a célja neki! Oh most már értettem a varázslatos szó értelmét és sírni szerettem volna. Mert hát: Csak ennyi az egész, ezt jelenti?! Mert hát: Ezért kellett ábrándozni, jó izrt nyelni, tömjént ízlelni miatta?! Mert hát: Mért hagyták, hogy eddig is félremagyarázzam?! És végül: Tudtam, meg voltam győződve róla eddig is, hogy az iskola szükséges, okos, nagyszerű dolog, de hogy „esszeuoéló", azt csak éreztem, ábrándoztam, áhítoztam. Vájjon az olvasó meg tudja-e ezt érteni?! így volt és a osodalámpa kiesett a kezemből. Otbhonn reszketve vettem elő az „Aladdin vagy a csodalámpás" cimü könyvei és átlapoztam. Betéve tudtam, hogy mik vannak benne, olvasni nem kellett, csak emlékezetbe hívni őket. Jajj és ismételten jajj! A csodalámpa is kiesett a kezemből, és én nem voltam többé Aladdin. A repülő köpeny, a királykisasz- szony, a kincsek és a többi hiedelmek mind kitalált dolgok voltak, nemigazak, megmagyarázhatók. Aladdin más személy és róla ezeket egy harmadik valaki, egy ismeretlen, ©gy tanító irta, hogy ezáltal az olvasókat szórakoztassa. Vájjon át lehet e távolból érezni, hogy mi történt ezekben a pillanatokban?! Aki ezt hallja, gondolhat ezt is, gondolhat azt is. Csakhogy Aladdin, azaz hogy ennek a történetnek a hőse ezekben a percekben könnyezett. Könnyezett, mert belátta, kegy a hercegi méltóságot jelentő aladdini címet nem lehet többé viselnie. BERLIN! }EG V" E ini\ írja: BÁRDOS ARTÚR — Hétköznapok és ünnepek — Abban a háboruelőtti évtizedben, melyből többet töltöttem külföldön, mint otthon, az a rezignált meggyőződés szűrődött le bennem, hogy Berlinben kellene dolgozni és Párisiban — élni. (És talán, mert ennek megvalósítását fizikai törvények akadályozzák, hazamegy az ember.) Az élet formái Parisban, közelebb esnek hozzánk. És azonkívül mindenkihez, aki már az utcán, az emberekben, az életformákban szépséget és gráciát keres. Nagy dolog, hogy Parisban nem kell múzeumba menni művészetért, ott van az utcán, a házakban, a mindig eleven tradíciókban, a mindent csodálatos egységgel körülfolyó atmoszférában ... De azért az utca nem holt muzeum, mint Firenzében, ahol minden uj forma csak zavaróan hat. A párisi utcában csodálatos harmóniával olvad fel a a legmodernebb élet minden jelensége, még a legszélsőbb amerikanizmus is. A divat mindenkori formái, az autók ezrei, az Eiffel tornyának rideg konstrukciója éppen olyan természetességgel simul bele a képbe, mint a régi finom házak fölött felbukkanó repülőgép ... Mindez oly szép, hogy talán — dolgozni sem lehet tőle! Vagy — ami még nagyobb bűn — el lehet tompulni iránta. Nem is szólva arról, hogy Parisban a külföldi, ezeken a hangulati elemeken túl, más, sokkal pozitivebb akadályaival is találkozik a munkának, az elhelyezkedésnek. A párisi nem igen szorul szellemi importra. A berlini pedig már eleve bizonyos érdeklődéssel fordul minden külföldi felé, akitől uj színeket, uj formákat, gazdagodást várhat. Berlinben valahogy úgy volt az ember, hogy itt nem is igen lehet okosabbat csinálni, mint — végső eset! — dolgozni. Itt mindenki dolgozott, törtetett, küzdött és Berlin éppen a munka lendületében volt a legszebb, legférfiasabb, # Most azonban revízió alá kell venni a háború előtti megállapításokat. Berlin azóta lényegesen más képet mutat. A munka és az élet relációja megváltozott. Az élet javára. És a munkának sem ártalmára. A berlini élet jobb lett, kellemesebb, artisztikusah'b és szabadabb. Aki más, mai európai város nyomott légköréből.kerül ide, itt fellélegzik és valami — hogy úgy mondjam — páneurópai optimizmussal néz körül. A fellendülés, a fejlődés érzése az, ami a mai berlini élet ütemében megkapja az embert. Ez nem konjunktúra. Kevesebb és mégis több ennél. A háború óta sokszor éltünk már úgynevezett „fellendülések", konjunktúrák légköréiben. Ez is mindig az élet, a lehetőségek felfokozott tempóját jelentette. De ma tudjuk, vagy akkor is éreznünk kellett, hogy beteges folyamat volt és mámora: a lázé, a morfiumé, a kokainé. Berlinben a szónak ebben az értelmében, nincs ma konjunktúra; az élet, az érvényesülés nem könnyű és nem véletlenszerű. És mégis, a levegő telve egészséges, friss nedvekkel és valami derék szél árad, mely jobban a fejébe csapja, vagy — lekapja az ember fejéről a kalapot. Bizonyos, hogy a fellendülés az élet formáit is stimulálja és fejleszti. De lehet, hogy a háború és az utána következő viharos fordulatok sok szenvedése, felfokozottsága is imegfinomitotta és átlelkesi tette a berlini életet. Minden jobb és artiszükusaíbb kissé, mint a régi időkben. Az utca képe, az uj építkezések, a nyilvános helyiségek a nők öltözködése, sőt még a sokat leszólt női formák is. Könnyebb, kecsesebb, elviselhetőbb lett a rohanó ibeiiini élet a mentén megvonuló idegen számára, alti azt a nagyszerű magányosságot élvezi, amelyet csak az ilyen hatalmas aktivitású nagyváros emberren- getegében érezhet az ember. Ma már Berlinben nemcsak dolgozni, hanem élni is lehet. # Persze a nappalok azért még mindig szebbek mint az éjszakák, a hétköznapok még Első szlovák ékszer-, arany- és ezöstgy ár Tulajdonosok! FZIOSTKS TESTVÉREK Gyár: Bratislava, Ferenciek tere 1. Telefon: 57. Eladási hely: Bratislava, Mihály-utca 6. Telefon: 16—02. Elsőrangú készítmények ékszer-, arany- és ezüstárukban — 50°/o megtakarítás — Eladás eredeti gyári árakon / Ó-arany és ezüst, valamint érmék fazon átdolgozását a legolcsóbb árak mellett vállaljuk Brilliáns átdolgozások alkalmával a kő befoglalásánál t. vevőink jelen lehetnek Állami alkalmazottak 5°/0 engedményt kapnak Javításokat azonnal eszközlünk jj Jegyezze fel, hogy ingeit mikor vette nálunk, S meggyőződhet arról, hogy mily tartós a mi árunk Markovics Testvérek férfi és női divatáruháza Bratislava - Pozsony, Halászkapu 3 mindig szebbek, mint az ünnepek. A berlini nappalok és a berlini hétköznapok. A szegény embernek, a munka emberének jobban áll a munkaruha, mint az ünneplő. A frakk és az estélyiruha olyan holmi, amelybe egy kicsit, éveken, sőt megelőző generációkon át is bele kell szokni, a test egész tartásával hozzá kell idomulni. Értéktelen, jelentéktelen és eiközömbösitő uniformis, de aki már fölveszi, attól az estétika nevében el lehet várni, hogy viselni is tudja: a frakkot. Hát a berlinin is, amely dolgozó fajta, jobban áll a zakkó. Jobban áll neki a nappal munkája, mint az éjszaka szórakozása. Kissé mohó is, mohóbb, mint valaha. És ez nem használ a formáknak. Talán még sohasem volt itt ekkora a szórakozás vágya és tempója. Egészen kétségtelen, hogy7 a bensziilött párisi ma sokkal oíthonülőhb, sokkal kevesebbet jár szórakozás után, mint a berlini. Parisban az idegenek diktálják az éjszaka ütemét és legíölebb még az a néhány ezer nagyvilági ember, nagyon gazdag, vagy nagyon léha, akinek a nappala sem munkában telik el. Itt a nappal dolgozó polgár, no és főként: polgárnő veti bele magát leghevesebben a mulató éjszakába. Szinte nem túlzás, hogy itt mindenki esti programot csinál és igen kevesen maradnak este otthon a legszürkébb hétköznapokon is. Roskadásig .tele minden mulatóhely, kávéház és mindenütt, mindenütt zene, sör lárma, tánc és „Stimmung" Hát bizony ez a berlini életnek inár kevésbé épületes része. Ebben a Stimmung- ban van aztán a legkevesebb hangulat. Mindez túlságosan hangos, lihegő és kissé-kissé otromba. Őnagysága a napnak több óráját tölti azzal, hogy az esti programot szervezi meg a türelmes telefonon és alig kezdte meg ezt az esti programot, már a másnapi programról beszél. És mindezt röviden úgy hívja, hogy: „aimüsmánk", # Az idei Szilveszter rengeteg nagy „amüzmánk“ volt. Úgy mondják: igazi rekord-Szil veszte r. De igazán kedves és tarka volt. Kedves az általánossága, a zab> láttam, gyermekes, nekivadult szilaj sági. Igazi népuiulatság, sőt mondhatnám: nép- őrület. Fanyalogva olvasta az ember a lapokban és falakon a harsogó szilveszteri reklámokat, a szórakozás és elfelejtkezés nehány órájának hetekig tartó semmiről meg nem felejtkező hatalmas organizációját. Itt még a köny- nyelimüséget, a mámort, a megőriilést is a legalaposabban megszervezik. Nem volt az a kis kocsma vagy kávómérés, amely valami hatalmas szilveszteri meglepetést nem ígért volna fix belépődij, vagy menü-ár ellenében. De miko>r végre felvirradt a nagy nap, illetve a nagy óra, a jól megorganizált szédület mégis mindenkit magával sodort. Mert — és ezért érdemes beszélni róla — a hangulat nem fért el a falak közt. hanem elárasztotta az utcát, a legkisebb berlini utcát is. Éjfélkor megszólaltak az összes harangok, kitárultak a lakások ablakai, a házak kapui s emberek, asszonyok és gyerekek szerpentint hajigáltak, lövöldöztek, rakétát gyújtottak és torkuk szakadtából kiabállak, hogy: Prosit Neujahr! Az utcák is tele gyerekekkel, minden ház előtt legalábbis a házul es teresül ád állt ott teljes számban és rá üvöltött minden járókelőre, rakéták süstör- gése közben: Prosit Neujahr! Autók, robo- gása, üvöltés, szerpentin, rakéta, pisztoly- lövés, harangzúgás, szünetlenül, legalább egy óra hosszat. Honnan árad ez a hatalmas embertömeg, hogy nemcsak az összes mulatóhelyekre, hanem a lakásokra és az utcára is ilyen végtelen bőséggel telik belőle? És honnan hozza el a jókedvét, a mámorát, hogy egy várost így el tud árasztani vele? Én azt hittem, hogy ilyet csak a déli népek tudnak. Újév reggelén az erkélyekről, az ablakokból és a iákról, hosszú, tarka fürtökben lógott le a rengeteg szerpentin, furcsán mókásra, mosolygósra varázsolva él néhány órára egy északi város komoly, szakállas ábrázatát... 5? Wínter Hermann szénkereskedelmi r. t. POZSONY, Palacky-tér 18 Telefon 706 és 384 Házi fütőszenet szállít zsákolva Olcsó napi árak — Raktár: L'jvárosi pályaudvar 6
