Prágai Magyar Hirlap, 1928. január (7. évfolyam, 1-25 / 1628-1652. szám)
1928-01-15 / 12. (1639.) szám
'PKASGAW V iAfcTíARMXKIiAE ÍHfcb január 16, vasárnap, PÁRISI NAPLÓ írja: MÁR AI i SÁNDOR — DEFEKT — w„. Páris, január 14. ' Ezekben az években kifejlődött bennem a küMöidön egy bizonyos érzékenység Ihoaxfi- társakkal szemben, — ímegismerkedem egy emberrel, kezelünk, nézzük egymást, magyaim! 'beszélünk -- s közben mérlegeljük egy mást, az egymás szemét, nézését, mozdulatait,-— miit lelhet tudni? Európa tele van velünk, magyarokkal, — Amszterdamban is meges- ihet veled, hogy Magyar Vendéglő integet feléd egy mellékutcán, a kirakatban paprikás szalonna és egy régi példány „Nyugat" — bármi ne, negyvene z rés kolóniákban élünk az idegenben, falvaink varrnak Páris mellett, utcáink Berliniben, Londonban, Becsben, Romában, — itt Párásban is van már egy fél tucat magyar vendéglő, magyar borbély, magyar könyvkereskedő, újságárus — hát persze, hazulról jöttünk és kiki maga mesterségét folytatja. Ha folytatja. De legtöbbször éppen ez a kérdés a szemekben, hogy mit folytat most a másik? Ha egy szlovák legény elindult húsz esztendővel ezelőtt világot járni, a nagyvilág minden kincséért sem foglalkozott mással, mint üvegezéssel, vagy tégla- adogatással a házépítéseknél, — az olasz kivándorló biztosan követ faragott, a német biztosan gyárba állott be munkásnak. Az ívelt az a rendes, elsüllyedt világ, amikor legtöbbször nem is annyira munkanélküliség, mint a régi céhtradieiók utolsó csők evén ye, a vándor-évek egy homályos emléke ösztönözte küllőidre a fiataliái, hogy a keze munkája kifinomodjon, a pillantása biztosabb legyen, az ízlése megbízhatóbb. Mindenről persze ma már szó sem eshet, — azt az ipart, aminek még volt személyi kapcsolata a munkához, megette köziben a gyár, aminek a maga nagy rendszerein 'beiül csak egészen kis töredék intelligens munkásra van szüksége, s 'egyebekben minden képzettség-nélküli inasiiivkat is odaállíthat a íoggantyuhoz. Ha a magyar szövőmunkás ma külföldre indul, lehet mester a mesterségéiben, de egyáltalán nem biztos afelől, hogy esetileg mint lakatos keresi a kenyerét Citroennél. Egy kicsit mindenesetre kuli lesz, mert idegen, mert töltelék, s mert az egiész üzlet nem is megy valami jól. Itt aztán, egészen függetlenül attól, amijei beszélni akarok, elénekelhetném én is a magyar munkás dicséretét külföldön, amiről néhány egészen személyes tapasztalatom is van, — hogy milyen intelligens, hogy igényekkel éli az életét, hogy tiszta, értelmes és udvarias, s valóságos mintafalu mindenfelé egv-egy magyar telep a lengyel, olasz, román, szláv települések között, — tisztaságban csak a német veszi föl vele a versenyt, de értelemben, iniciativában már a német sem, — s mindezt nem én mondom, hanem a franciák, akiknek dolguk akad velük. Igaz, hogy a másik oldalán mindje veszekedetten politizál — akár mérsékelt, akár haladó, akár szocialista, akár bolsevista, akár keresztény, akár zsidó, nem lelhet húsz magyar ugy együtt este egy korcsmában, hogy az egyik föl ne álljon egy hordóra, s meg ne magyarázza a többi tizenkilencnek, hogy’ és mint kell jobbam és többet termelni, s a termeltet jobban és méltányosabban elosztani. De ezen mind törtük már a fejünket, odábaza is, néha meglepően hangos és kellemetlen eredménnyel. # Nem erről szeretnék beszélni, hanem arról a névtelen valamiről, amit ezekben az években magyarokkal szemben külföldön olyankor érzek, — néha csak egy nézés, egy fejíbico&ntés, egy kézadás az, amin észre- veszern, hogy ennél is baj van, ennél a magyarnál is valami baj van, — külföldön mind leszokunk arról, hogy külön fölhatalmazás nélkül egymás személyi, állapota után érdeklődjünk, -- egészen kis jelek csak azok, amik csalhatatlanul elárulják a bajt. Valami délekt ez, valami kis hiba — talán ő maga sem tudja már, mikor kapta, milyen alkalommal, milyen régen? Száz és száz ilyen magyart ismerek személyesen mindenfelé, ilyen ícis delek!tel, — tudomásén, talán rajtam is ezt érzik mások, nagyon könnyen lehet. Egy ember bejön a kávéházba, vagy elmegy m ellettem az utcán, s behúzott 'fejjel, óvatosan köszön, — ha a kezét nyújtja, csak az ujjait kapom meg, — ha szól, vigyorog köziben, kényszeredetten és feszélyezelten, s nagyon halkan 'beszél, és jelentéktelen dolgokról, — képtelenség valami lényegesről beszélni vele, rögtön megriad, gyanakvó lesz, visszahúzódik," elüti egy bátortalan tréfával a dolgot. Dofektje van. A baj nem nagy, el lehet élni vele — csak az egész masina bágyadtak- ; bán funkcionál, kékes és lankadt, rekordot j már nem lehet csinálni vele. Hol kapta, mikor? Maga sem tudja. Ezek az évek, ez az i elmúlt tíz (év, tele volt ilyen névtelen, cim- I télén és hangtalan kis gyilkosságokkal — a háború láthatatlan, utolsó és eltévedt golyói súrolták ezeket. Ez nem mehet haza, mert egyszer ott volt egy gyűlésen, s föliriák a n-evét, — azt hiszi, hogy keresik, pedig legtöbbször a kutya sem törődik már vele — hány éves volt akkor? Tizenkilenc, húsz, — ma már harminc, de még mindig sziiköl és lapít, — s most már szűkülni és lapítani és gyanakodni fog, amíg él. A másiknak elkallódott valóból a neve, vagy nem mehet elcsatolt területre a családjához, vagy elkallódott a bátyja, a nevelése, a cime, vagy egyszer egy hoteles gyanakodva nézett reá, vagy egy rendőr egyszer fölszedte valahol és pofonütöite, vagy egy követségen félnapig kellett ácsorognia, s a végén reászóltak, vagy egyszer valaki azt hitte róla, hogy pumpolni akar, pedig nem is akart — és itt ugyan igazán nem megy jól a sora, de ha hazamenne, hát 'igazán nem várnak karosszékkel reá, — s mi 'lesz az egészből, jóságos Isten, ezekből az 'évekből, amikor minden, család, otthon, mesterség, szándék, képesség kallódnak és őrlődnek az órabéres napok megélhetési malmában? Ez orvosnak készült s ma szerelő és boldog, hogy az lehet, — ez a költő autókat mos egy garázsban. Mindez nem életbevágó, csak delekt. Nem tudja, hogy’ áll a világhoz, s nem tudja, mit gondol róla a világ, — egy napon más hotelbe költözik, nem adja meg a címét, nem levelezik hazafelé, s elkezd az ismerősöknek ilyen óvatosan köszönni, ilyen bizalmat! auul. Nincs semmi komoly baja. Nem csinált semmi rosszat. Deiiektje van. # S hogy van egy másik élet, család család .mellett, érdek érdek ellen és mégis egymásért, össze.'úíródva egy süni, otthoni sorsba, azt már nem is hiszi el. A vontatok minden felé hamarább indulnak számára, mint haza, — Lisszabontól többet remél, mint Budapest tői. A reményről egyáltalán leszokott már, ha van valamije, azt ijedten eldugja, nem beszél róla, mert semmit nem lehet tudni. Igen, talán, ha akkor délután nem megy el arra a gyűlésre, vagy ha idejében optál, vagy ha nem megy be aznap az egyetemre, akkor ma könnyebb lenne minden. De ez csak egy homályos érzés, valami egészen bizonytalan visszfénye egy élménynek az öntudat felszínén, — visszfénye egy élménynek, amit nem mer elemezni soha. Talán Freud segíteni tudna rajta, ha ■lenne már nyilvános klinika az ilyesmire — lehet, hogy csak egy egészen kis csavar az, ami egyszer meglazult, s egy hozzáértő mester néhány ügyes mozdulattal még mindent rendibehozhat. Ha a kezét elkapja a gép, akkor a betegpénztár ingyen bekötözi, de ezekre a másféle horzsolásokra egyelőre nincsen ingyenes rendelés. Defekt, kis defekt. Kullognak vele, zihálva és tétován, Európa országútijain. AZ ALOM MÁGIÁJA Irta: NEVBAVER PÁL . rága, január hó. Az álom a halál édes testvére. így mond iák a régi görögök már és mivel a görög bölcsek óta egy lépéssel sem tudták megközelíteni az álom különös és misztikus tüneményét, mindem koriban élénken foglalkoztak vele. Az eredmény azonban mindig elmaradt, mert ha az orvos hatáskörébe utaljuk át a megfejtést, semmit sem nyertünk vele. Az orvos a test működéséről számol be, ha az álomról beszél, már pedig a legvadabb materialistának is meg kell hajolnia az álomnak a leiekre gyakorolt hatása előtt. Múlt vasárnap társaságban voltam. Közönséges ötórai tea tánccal, szendviccsel és a szokásos flörttel. A háziasszony kedveskedni akart nekem, aki nem táncolok és az egyik szobában egy úrral ismertetett meg, aki néhány napja tartózkodik Prágában. Egyébként Párásban ól és most a család vend égé. Rokon szeiwes, megnyerő modorú embernek tetszett, szenvedő arckifejezése felkeltette érdeklődésemet.. Én Párisról, Briandiról, Proüstról akartam vele beszélni, de ő valami egészen szokatlan csökönyösséggel minden témáról az álom mágiájára tért át. Sorra vettük az álomelméleteket, belemelegedtünk a dologba és a délután igen érdekesen telt el. Csak később, mikor már odahaza voltaim, gondoltam arra, hogy tulajdonképp furcsa összejövetel volt ez és mikor* jobban uíána- gondoltam a dolognak, eszembe jutott — az embernek mindig csak később tűnnek fel a lényeges momentumok —, hogy ez az idegen valami egyéni szenvedéllyel beszélt az álomról és úgy magyarázta az elméleteket, mintha ez neki személyes ügye lett. volna. Másnap felkerestem a háziasszonyt és elmondtam neki a dolgot, ügy mosolygott, mint egy szfinksz. Kérésemre azonban elmondta az idegen történetét. A rejtélyt akarta megoldani, de ezáltal még csak rejtélyesebb lett előttem. Az idegen esete röviden ez: Parisban él busz óv óta. Negyvenkét éves. Három óv előtt nősült. Felesége, feltüSíüiidolose Dr. Kolb •lelőtt a prágai, frankfnrti és berlini bőrklinikák tanársegédje ét máaodorvosa 1*. VodlCkova 911. as«m. Wassermann vizsgálat! 1W^OO(HW(W9g80(W<HWM6a(W(»(y ' nőén szép asszony, szépsége és ura hatalmas ■vagyona révén nagy szerepet játsíptt a felső tízezer társadalmában. A házasság igen boldog és teljesen zavartalan volt és a fiatal asszonyt (25 éves) szentnek csúfolták, mert minden kísértésnek ellenállt és hti maradi férjéhez. Egy este hat éra felé a férfi hazajött. Az utcán rosszulflét fogta el és ezért kereste fel lakását, ami szokásától elütött. Könyvtárszobájában egy nagy karosszékibe ült, három konyakot ivott és szivarra gyújtott. A konyaktól, de talán a gyengeségtől elálmosodott és bár küzdött az álommal, elaludt. Azaz, nem tudja, hogy tényleg elaludit-e, mert álom és ébrenlét határán az az érzése volt, hogy zuhanni kezd, hogy őrült sebességgel a semmibe zuhan. Kemény ütést érzelt és felébredve a földön találta magát, a karszékben pedig egy embert látott, akiben saját magára isimert. Másodénje még a szivart is a kezében tartotta. Idegen kényszer járta át testét és a kényszer (vagy a másodén) szuggesz- tiója következtében ebben a percben arra ■gondolt, hogy felesége most hol tartózkodik. Alig gondolta el ezt a gondolatot, saját szobája helyett egy nagy, ősrégi bútorokkal teli szobát látott és benne feleségét egy idegen, neki teljesen ismeretlen férfi karjaiban. A látomás pillanatokig tartott és mire felélő-j redt, a karosszókben ült és a kialudt szivart ujjal közt tartotta. Még aznap este nevetve mesélte el feleségének a víziót és egyáltalában nem gondolt arra, hogy valami igaz lehetne a dologban, azonban legnagyobb meglepetésére a különben szelíd és finom aszr szony kellemetlenül éles hangon csípős megjegyzéseket tett, oktalan féltékenységről beszélt és szabadságára hivatkozott. A férfi nyugodt maradt és az asszonyt e® még jobban felingerelte. Végűi azt követelte, hogy férje írja Je neki a megálmodott szobát. Ekkor azonban megrendítő dolog történt. A férfi egy régi metszeten kezdte a szoba leírását. A® asszony mindjárt a® első mondatnál felsikoltott, rámeredt a férfira és elrohant. A férj detektívet fogadott, aki hamarosan nyomára jött az ügynek, elvitte a most már bizonyságot akaró embert egy villatelepre, egy régi palota előtt félóráig vártak, azután egy előrobogó autóból tényleg azzal az emberrel szállt ki az asszony, akit a férj mágikus álmában látott és akire azonnal ráismert. A válóper igen sima lefolyású volt. Egv asszony büüénsége nem rejtély, de az álom, amely a hűtlenséget elárulta, rejtély maradt továbbra is. Ezért beszélt velem a történet hőse (tekintve, hogy nem csinál titkot a dologból, nevét is elárulhatom: Henri Lorrant- nak hívják ) oly szenvedélyes szubjektivitással az álom különböző elméleteiről. Álma óta egyre betegeskedik, sápadt, nincs étvágya. Az orvosok nem tudják, mi baja, Azt mondják, hogy tönkre fog menni, Nem adnak neki egy évet. Az álom a halál édes testvére!... Az orvosok azt mondják, hogy az álom regenerálja a testet. Igaz: mély álomból ébredve az ember úgy érzi, mintha újjászületett volna. Ismerek azonban egy holdkórost, aki álmában felkel és egv csomó olyan munkát végez el, amire ébrenlétben képtelen volna. Egy délután például valami nehéz matematikai feladatba kezdett s semmiképp sem tudta befejezni. Éjjel holdkóros állapotban íróasztalához ment, bevégezte a matematikai munkát, visszafeküdt és reggelre ő volt legjobban meglepve, mikor a hibátlan számítást meglátta. Ha nem ismerte volna fel saját írását, el se hitte volna, hogy tőle származik. És csodálatosképp testileg oly frissnek érezte magát, mintha a® egész éjszakát átaludta volna. Élet és álom — hol van a határ a kettő közt? Schopenhauer főmüvében evvel a kérdéssel foglalkozva, a könyvolvasás poétikus analógiáját hozza. Az élet könyv. Az összefüggésben való olvasás élet. Ha azonban a mindenkori pihenőóra, az este elkövetkezik, még összevissza lapozgatunk a könyvben. Találomra felütjük és itt egy már ismert fejezetre bukkanunk, amott egy még ismeretlenre, de mindig ugyanazon könyv fejezetei ezek. Hiszen az egész élet, amely hirtelen és véletlenül kezdődik és hirtelen ér véget, nem más, mint a könyv egy nagyobb fejezete.,. Ha a földi ember szemét behunyja, 4 túlvilág nyitja ki őket és mindkét ember egy és ugyanaz. Ezért kérdi Hamlet: „Lenni, vagy nem lenni?" és hozzáteszi: „De talán álmodni". És az álom már újra lét: az uj lét. Azt mondják, hogy az élet álom. De mágiku- sabb és hátborzongatóbb: az álom ezer ólet. Az álom mutatja, hogy ezer életet hordozunk önmagunkban és nem tudunk róluk. Ha alszunk, közelebb vagyunk valódi Énünkhöz (az ezer élet egységéhez), mint ébrenlétünk alkalmával. * Agrippa von Nettesheim, a középkor nagy mágusa, ezt tanította: „Sem a csillagok világa, sem az alvilág: egyedül a bennünk lakozó Szellem intéz mindent." Még egy összefoglaló példa erre, egy történet, amelyet most olvastam nemrégen egy könyvben, amely a világháború okkult tüneményeivel foglalkozik: Nagyvárad, 1914 junius 28. Fél négy i óra reggel. Ferenc Ferdinánd főherceg udvari papja és gyerekeinek nevelője, Lányi József dr. püspök azt álmodja, hogy a reggeli posta feketekeretes levelet hozott a főherceg címerével. A püspök álmában felnyitja a levelet és egy képeslapot talál benne: a főherceg és felesége autóban, velük szemben egy tábornok, a soffőr mellett tiszt. Két férfi utat tör magának és rálő a fenséges párra. A képeslap mellett egy levél ezzel a szöveggel: „Kedves Lányi doktor, eminenciás Kedvező részletfizetések! M ndsnkSnek a lakását legolcsóbban és legmodernebbül rendezi be Kedvező részletfizetések! ¥* Wasda Pssfiorayára, Pralsa Vili., Podlipstého Alapítva 1833. Telefon J1 \J S > W dlszmfi ' A fiveg, porcellán Xr'' Y aL nagykereskedése. • * y KOSICE, Fő-utca 19. Nagy választék. Jutányos árak.
