Prágai Magyar Hirlap, 1927. december (6. évfolyam, 275-297 / 1609-1631. szám)

1927-12-25 / 293. (1623.) szám

22

BBBB

1927 december 2S, vasárnap.

MŰSORON KÍVÜL

Ma: MÁRA1 SÁNDOR

Ma ezt a sort találtaim Gide-nél: „Je voudrais rendire á Ddeu quói qu’id m’adivkn- na, une áme reconna-issaote et -Tavié/' Hatva® éves volt, mikor azt leírta.

Délelőtt a Bois-ba® voltam. Esett a hó. 'Ahogy itt szokott: csak pilla®utókra. A

hattyúk összefutottak a tavon, mintha egy fehér sziget merült volna fel, szorosa® összebújtaik. A fejüket fehér szárnyuk aillá dugták. Flóra és fauna idegenül és megdöbbente® fogadták őzt az attakot. Néhány pillanatig tartott csak, a nedves föld rögtön felüti a <a havat, egy pere múlva már nyoma sem -maradt.

Évek óta nem láttam havat.

Délelőtt egy 'ember keresett föl, hogy szerezzek neki állást. Ebbe® van valami fantasztikus, ha a relációimat nézem, amik arra sem alkalmasak, hogy egy szobalányt továbbajánljak. Már többször észrevettem, hogy bizonyos emberek valami csökönyös félreértéssel képességeket tulajdonítanak ©ekem, amik fölött nem rendelkezem. (Egy bizonyos G. levele, aki közli velem, hogy feltalált egy nagy ágyút, s kér, hogy adjam el a terveiket a németeknek, vagy az amerikaiaknak, mert, szórul-szóra: „cikkei olvasta nyomán arra a meggyőződésre jutottam, hogy Ön a legalkalmasabb ember erre a célra.“ Honnan veszi ezt, szerencsétlen ember, hogy én ágyukat szoktam venni és eladni? S -beküldte hozzá a terveket is.)

Ez az ember ma csak állást akart Huszonnyolc éves. Gyámoltalan és jóhiszemű. Váratlanul ezt mondja: „A helyzetem kissé nehéz... én t. i nős vagyok. A feleségem ötvennégy éves. Már nyolc éve házasok vagyunk. Én kérem, rögtön érettségi után a frontra kerültem. Tizennyolc éves voltam. Orvosi pályára készültem. De nem lett belőlem semmi. Soha nem járhattam egyetemre. A fronton rögtön orosz fogságba estem. A feleségem egy orosz ezredorvos özvegye. Meglátott a kórházban, s magukhoz vett ápolásba, mert nagyon beteg voltam. Ott- maradtam... Aztán jött a forradalom, s az özvegynek nem volt senkije. Nem hagyhattam ott, nem igaz? Elvettem feleségül. Húszéves voltam. A bolsevisták elől szöknünk kelleti Parisba jöttünk, de ott sem járhattam az elvetem re. A feleségem szakácsnőnek állt be, én elmentem inasnak. Most nincsen állású ník. A feleségem már nem vállalhat nehéz munkát... tetszik tudná, a kora miatt Gondoltam, valamilyen állást. Mindegy, akármilyet Kérem, nem hagyhatom el a feleségemet Ezredes özvegye. Ha valamilyen állást

tetszik tudni

.......“ motyogja apatikusan,

gép

iesen.

Szenvtelen® beszél. Tizennyolc éves borában a frontra került. Húszéves korában megnősült. Orvos szeretett volna lenni. A beiratkozásig sem jutott. A felesége ötvennégy éves. Nem hagyhatja el. Éhez mit szól Berohtold ur? És Poinearé? A hideg végigment a hátamon. A legnagyobb tisztelettel gondolok reá.

e zubbonyban, szótlanul Ültek egymás mellett - öreg 'emberek, s egymás kezét fogták. Aztán felálltak, s gyöngéden átölelték egymást szakállas arcukat összeszonitották és táncoltak. Mindez szótlanul megy, szinte komoran. Senki nem törődik a másikkal Nagy szolidaritás, nagy csönd. Nincs időjük arra, hogy t flirtöljenek.

r Láttam mosolyokat, öreg emberek egy- . másra-mosolygását, amit nem fogók elfelejteni, amiig élek. Meztelenebb®, nyomorultabbá, póztala-nabbul még nem láttam a szereil- ■ met. Werfel jutott eszembe:

„Dean tarusendhaften G-eást dér Liebe sóid Ihr naih5...“

I *

H-erriot jegyezte föl !és 'publikálta: „A Jurában egy faluban prédikáció után a templom ajtajában megájiiátja a lelkészt egy púpos. „Főtisztelendő ur**, — mondja a

púpos, — „ön Isten végtelen irgalmáról beszélt. Aki az embert tökéletesnek és szépnek alkotta meg. Nézzen meg engem../* A pap: „Igaz, fiam, igaz. De ne felejtsd el: púposnak te tökéletes vagy. Púposban nem lehet toké- leteseíbbel találni, mint te vagy/*

♦

Egy tizenhatéves leánykát láttam viszont, atkát kéteszendős korában láttam utóljára. Előnytelen® változott Sok régi 'báj maradt még benne, de sok újat tanult már hozzá. Fejletten és kelbemesen társalog-, de közös mondanivalónk már nem volt *

írók, akik programszerűién szépen tornak,

egy nívón vannak az asszonyokkal, akik programszerűen szépek akarnak lenni. Az ilyesmi emberi gyönge és menthető, minden, csak neim kvalitás. Az Írás a legnagyobb eirő, amit Isten az embernek adott. Nyers erő, végzetes hatalom, teremtő és formáló erője végtelen, mintha Isten a Teremtés aktusának egy részét a2 írás képességével az emberre ruházta volna, — s néhány gőgös majom azzal tölti az idiejét, hogy Teremtés helyett a tükör előtt ül és szép szavakat aggiat finoman iveit sorok végibe.

emberekre tovább. Ennek az arcnak az emléke is megrendülés számomra. Ritkán jut eszembe, de nagy időközökben rendszeresen visszajön.

*

Istennél mindenki tegező viszonyban

van. Egy államtitkárt már méltóságaim -keld. *

Volt egy idő, mikor verseket írtam Istenhez. Ma már tudom, hogy ezek a versek frivolak voltak, vagy csak annyiban őszinték, hogy I-sten a versnek (az igazi versnek, — lényünk egy titokzatos és önkénytől en váladékának), örök eleme. Egészen fiatal költők számára van valami csábi tő és tetszetős, valami hivalkodó és dicsekvő abban, hogy viszonyuk van Istenhez. Ez a hivalkodás ártatlan és mégis frivol. Egy költő útja, amíg közel kerül az Istenséghez, nagyon hosszú. Leglöbben elhallgatnak, mikor egyedül maradnak Istennel. Ady, igen, ő perelt. Ady az egyetlen vallásos költő, akinek aktív relációi voltak Istenhez. Rilke dallamos kappan- zsolozsmái, Olaudel folyékonyan vivődő szkepszise — mi ez ahoz a viszonyhoz, ahogy Ady az Istenség portáján döngetett? Vád és alázat, kétely és beismerés csak nála termékenyen őszinték. Adyboz csak későn és lassan jut él az ember. (Mennyi zavaró van a verseiben!) A „Halottak élén** néhány verse előtt kedve támad az olvasónak diszkréten tovább’-opózmi, további apozmi — a társalgás, a perlekedés, ami Isten és költő között folyik, annyira kínos, olyan végsőén tragikus.

t *

A óvnak utolsó évedben voltak szavai,

amiket már nem is lehet a költészet mérlegén lemérni. („Tudod Uram, hogy mostanában, ólom tüzek égtek a számban/*) Ólom- tüzek? Menj utána, szedd szét, keresd meg...

A legtökéletesebb gyártmány a legolcsóbb árért! Népies villanyporiziró

„NOVIS”

Ezen fajta eredetisége páratlan a maga nemében Komplett 1200 koronáért,

13 havi részletben 1300 koronáért Lakásán bemutatjuk te jesen ingyen és minden kötelezettség nélkül Kérje árajánlatunkat!

„NOVIS“

GUSTAV SUSICKY

Prafaa II, Václavské nám, 4

Passage Lindt Telehn 23Ö2Í

Képviselet: ACHS RUDOLF

Pozsony, Uh őrsi á 30

Képviselőket keresünk Szloverszkó összes nagyobb városaiban *?

Hull a hajaim,

♦

Tegnap este K. -elvezetett a Bastille níögá egy utcába, ahol minden ház dancing. Hosszú és sötét sikátora tea a múlt század közepéről, a tér mögött húzódik el és nem látná a végét. Az utca két nyílásában erősített rendőrosztagok cirkálnak. Sehol egy autó. sehol idegen-wirtschaft. Proletár utca, nincsen semmiféle színe. Minden házban egy dancing, talán húsz egymás mellett. Munkás- mulatók. Az utcán álldogáló csoportok, alig akad köztük egy-egy nő. A danciugök bejárata fölött nincsen cégtábla, se villanyguirlaudok. Legtöbbje egy hosszú terem, padokkal és gyalul a ti a® asztalokkal a fal m-eOll-ett. Egy emlvénye® a zenekar: egy du-dás és egy

dobos. A falak szürke olaj/estékkel mázolva, minta nélk®. A sönlésben három-négy izmos csapos-legény. Idegenfogásról -szó sincsen, egy fogyasztás harminc centimé: vörösbor, vagy kiirsoh.

Amit itt láttam, iaz a legerősebb emlékem marad egész életemre. Szombat este volt, s minden dancingban táncoltak. Sehol lárma, sehol kurjongalás. A duda-zene is inkább monoton. A vendégek szorosan egymás mellett ültek a falak mellett a padokon, csöndesen, szótlanul, s mikor a parketten hely akadt, felálltak és táncoltak. Négy ilyen dancingban voltara, mindenütt ugyanaz a kép, snőnem volt sehol Nőknek tilos a 'bemenet. Az egész utca ilyen homosexuális proletár- dancingokbó! áll. Matrózok, goffőrök, munkások, katonák.

Azt hittem, hogy kifestett fárharcokat fogok látni, nőies ruhákat, feminin mozdufa- iokat. Nagy tévedés: sehol egy ilyen képű. Egy arcon sem Láttam festéket. Mindenki a ■munkaruhájában van, ahogy a gyárból, a munkából jöttek. Sokkal több az idősebb ember, mint a fiatal. Láttam szakállas, bajuszos öreg munkásokat, akik, olajos muukaTegmap éjjel fólálomban eszembe jutott

egy gyermek arca, a Boszporuszon, egy (hajó fedélzetén, a Fekete tenger első öble felé. A legszebb emberi arc volt, amire emlékszem; tailán nem a legszebb, amit valaha láttam, de a legszebb,, amire emlékszem. Miért, hogy a Szépség mindig szomorú, ha emberi arcot világit át? Ez a gyerek egy kötélcsomőn ült, nyoic-kilenc éves lehetett. OLajbaroá arca volt, barna kis kezei és meztelen lábai. Rongyokban ült, s a szemei valami fájdalmas, dacos és ijedt gőggel, szinte fenséggel keringlek az emberek és a 'tárgyak fölött, — egy nézés, ami még egy érzés, legmélyét 'vetítette ki a világba, aminek gyökere egy élet első, primitív kételyeiből táplálkozott, — nem volt ez az állatok békés és irodalim-ian nyugodt nézése, s nem volt emberi sem, mert nem volt tudatos, — mintha a Természet nézett volna a két fényes, sötét, gyönyörű szemen át, valami megijedt kétellyel, ahogy emberi szemen át látja a világot. Percekig néztem a gyereket, aki nem tartozott a hajón senkihez; nem sirt; nem kéregetett; utazott valahová, néhány órányira SztambuMól; de ezt a mély és gőgös kétségbeesést, egy emberi Lénynek ezt a fenséges és riadt előkelőségét, ezt a vad kérdezést a szemékben, ezt a bánatot és szűz, haragos lázadást a nézésben, ezt nem biróm élt elejteni. Már egy éve, és néha még mindig látom magam előtt. Csak megrendültén tudtam megái lám előtte, megszólítaná nem bírtam, valami elfogódottság visszatartott; pénzt löktem neki; lassan, szinte tűnődve lehajolt utána, s egy végtelenül előkelő, közönyös és kecses gesztussal tartotta a kezében, szinte idegenül, nem mint pénzt, inkább mint egy tárgyat, valamit, amit el is lehet dob®. Nem köszönte meg, egy pillanatra rámnézett ezzel a sötét és ragyogó nézéssel, aztán bámult az

írni annyi, mint megtagadni mindenkit, írni annyi, mint egyedül marad®, mint elárulni barátot, testvért, szülőt, szeretőt, elárulni önmagádat, bevallani mindént, anélkül, hogy felold-o zásra számíthatnál, cél nélkül, remény nélkül, kilátás nélk®. „Mindent meginni'* annyi, mint mindent megérteni és semmit nem bocsátani meg. Van néhány könyv a földön, amikben a Jó és a Gonosz egyensúlya mintha helyreállana. Az ilyen könyvek olvasása után iszonyú közöny marad a lelkediben, a világrend közönye. Süket 'föld. Süket élet A dolgokon át egyetlen rángó, sajgó ideg, az író lelki-ismerete. Mintha Istennek kételye támadna 'ilyenkor a Teremtés felől.

*

Reggel fedőikor, átvirrasztott és átbeszélt éjszaka után, már nem találtam taxit é? reászántam magam, hogy a Montmartreon alszom egy hotelbe®, Először azt hittem, hogy közönséges garn-ihotel, mint a többi; de nem volt teljesen az; az álmos tulajdonos vonakodva fogadott, s elmagyarázta, hogy csak azért ad szobát, mert látja, hogy egy kitűnő ur vagyok; ő poggyász nélkül nem fogad lakókat, stb. Aztán előre kifizettette a szobát s egy hosszú és keskeny lépcsőn, fülledt folyósókon fölvezetett az emeletre, egy színes és keskeny szobába. A szoba színpadias volt, t®-dekor®t, Moutmartre. összehúztam az ablak előtt a 'függönyt, egy karosszéket és egy széket összetoltam, s télikabátban, fekvő- helyzetben lefeküdtem a két székre, mert az ágy piszkos volt. Rögtön elaludtam.

Egy félóra múlva föl ébredtem arra, hogy fáj a szivem, a kimerültségtől, az alkoholtól, a nikotintól, a sok feketétől, a virrasztást®. A fájdalom szaladgált a hátsó agy és a szív között, egyre erősebb lökésekkel és nyila- lásokkal. Nem mozdultam, nem gyújtottam föl a villanyt. Mozdulatlan® ültem a sötétben s arra gondoltam, hogy nincsen nálam semmiféle írás. A tárcámban van néhány bankjegv, ez minden. Nincsen nálam igazolvány, nincs névjegy, nincs semmiféle írásom. Valahol otthon van egy útlevelem, ez minden. Ha most véletlen-® megtörténik, visznek a m-orgueba. Naponta tiz embert visznek hasonló körülmények között a morgueba. \ kabátomban benne van a szabóm címkéje, talán az megismerné a kabátot g megmondaná a címemet De nem hiszem, hogy a i rendőr és a hoteles érdeklődése ennyire <

SkS-Szanatórium

Sportáruház

Burtooszky

elekirícky a meehantcky podnik oHiamosságt és műszaki őáltala?

Ko£:ce, Hlaoná (Fö«utca) 87

Gramn-ofon TgIg/OH e*u Gratrnnofon

Szólón mteruroán Sz.lón

menne. Azzal a szakadozott józansággal gondolkoztam, ami ilyen hirtelen ébredés pillanat®! köve tó. Gnofchi seauton. Mit végeztél? Számolj be? Mi marad? Semmi, annál is kevesebb, rossz és félmunka. Hogy élsz? Mit csinálsz? <Mí a neved? Miért jöttél a földre? Azt hiszed, csak úgy lehet, átsétálná és át- szemlél® egy életet? Megmérlek és könnyűnek talállak. Nem voltál elég jó. Szakadozottan és fájdalmasan visszatért: nem — voltál -- elég — jó. Hiú voltál és gyáva a jóságban. Igenis, programot kell csinálni belőle, ha nem megy máskép; program® kel csinálni belőle, a jóságból, ha már hiú és gyáva vagy hozzá, s ha nem megy máskép. Nem az a baj, hogy nem marad utánad semmi, hanem az, hogy rossz marad. Nem leszel se jó trágya, se fárosz. Minden percben vége lehet az ünnepélynek. Most, holnap, holnapután. Kezd el újra, máskép. Most, azonnal, minden perc drága. S ha még ötven éved van, akkor is drága minden perc. Mit fekszel itt? Egy világ zug körű löt bed, s neked üres a szived.

Mikor a fájdalom alább hagyott, lementem az utcára. Senkivel nem találkoztam, a Piacé B’ancheon kaptam egy taxit. A hallókban reggeliztem. Száz és száz öreg ló aludt a hagymakötegek között. Az emberek rongyokban feküdtek a lovak mellett a hid-eg éjszakában a földön és várták a -reggelt.. Hat óra felé kezdett világosodni.

1%K ^

Az av-emie Mao-Maihonon van egy gáláns és rosszhirü ház, randevúké!y, régi párisi palota, ahol fényképek utján lehet ismeretséget kötni elhanyagolt hölgyekkel. Tegnap este arra mentem, s láttam, amint két fiatal nő megáll a ház előtt, beszélnek egymással, aztán körülményesen és ceremóniásau jobbról és balról arcon csókolják egymást, ahogy rokonok szoktak csókoiózni utazások előtt, vagy viszontlátáskor. Aztán az egyik no be- csöugetett a gáláns ház kapuján, « a másik lassan lement a villamosmegállóhoz. Bányászok jutottak az eszembe, akik így búcsúznak váltáskor, mikor az egyik fáradtan hazamegy, s a másik leszáll a sötét és gyilkos levegőjű tárnák félé.

V. mesélte, s még most éjjel főhrom, hogy el ne felejtsem. Madame R. egy dúsgazdag -ember felesége volt, s néhány hónap előtt beleszeretett egy közös ism-erösü®íibe, nagyon jómódú, fiatal üzletemberbe, elvált as urától s uj férje, aki rajongásig szereti, gyönyörű lakást rendezett be neki egy mondáin kerületben. A lakás nyolc szoba, két emeletre -terjed, a-z esyik szál ónból belső lépcső vezet föl a második emeletre. Ma adta az uj pár az első estélyt. V„ aki régi 'barátja a férfinek s az asszonynak még a múltból, kilenckor megjelent az óriási szalonban, ahol frak- (kos inas jelentette a vendégeket, s régi bútorok, műkincsek között, uj boldogsága minden visszfényével a megjelenésben, a szalon közepén ott állt a háziasszony és fogadta a szeren essek1 váo-a-toJc at. Mikor V.-t meglátta, eléfbeste-tett és egy könnyű mozdulattal ezt mondta: „Kát igen, megtörté®-. É-s látja:

✓rvrvfcVX*.?. AA. AA'UnD.RfDTí &T>