Prágai Magyar Hirlap, 1927. október (6. évfolyam, 224-248 / 1558-1582. szám)

1927-10-30 / 248. (1582.) szám

'™>MCGAlAVA<VVaT> •HtlRT.AV PÁRISI NAPLÓ írja: MÁRAI SÁNDOR — A százalék — ütött valakit a konflis, de a legnagyobb utcai veszély még mindig csak a virágcserép völt, amiről cikket Írtak, ha valakinek a fejére esett. Ha a városban van most délután dol­gom s este hazajövök, valami tompa nyomást éizek a fejemben, valami fejfájást és szédü­lést, amit előbb ki kell szellőztetni, el kell felejteni, ki kell pihenni néhány percig. Ha ma átmegyek egy utcán, agyammal és sze­memmel, idegeimmel és tagjaimmal ötvenszer többet dolgozom és pazarolok figyelemben, készenlétben, Önvédelemben és szemfüles- ségben, mint ötven évvel ezelőtt. Egy egyszerű átkelés égy úttesten, égy akció, amiben na­ponta Ötvenszer-hatvanszor van részem, job­ban igénybe vesz és jobban elhasznál, mint egy. generációval ezelőtt égy. utazás. Jó, én tu­dom, hogy velem nem történhet semmi, — de hátha ők oem tudják? Résen kell lenni. Ha társaságban mégyek, idegesen és barátság­talanul lökdösődöm velük és kiabálok rájuk és rángatom őket és ők engem, — a százalék! kis vészcsengője szüntelenül csenget a fülünk-, ben. Én egy esztendeig minden nap vezettem i Pár is, október 29. Az elővárosokban és Párisban negyvéi és hatvan között mozog néhány esztendeje na ponía az áldozatok száma, akiket könnyebi vágj' nehezebb sebesülésekkel, ájultan vág} ébren, horzsolással vágj' holtan szállítanak b( az elsősegélyt njmjtó hórházakba. Ha azt vesz szűk, hogy Párisnak és vidékének négy millic körül van lakossága, ez a szám nem is túl' zottan magas, sőt, ahogy ezt egy megnyug­tató kimutatásban olvastam, körülbelül ez a „természetes százalék". A természetes száza­lék úgy áll elő, hogj' autó és másféle jármű van vagy kétszázezer, lakos álcád négymil­lió, most itt valami előttem ismeretien kulcs segítségével szorozni és osztani kell, s meg­kapjuk a természetes százalékot. Az ilyesmit illik tudomásulvenni, mert az ember csak úgy él hübelebalázs-módra a világban, s nem is sejti néha, hogy egy nyilvántartásban las­san, de biztosan sorra kerül, mint természe­tes százalék. Ez itt nem siránkozás egy világ­város amerikanizmusa ellen, sem pedig köz­lekedésügyi elmefuttatás, hanem a magánem­ber megjegyzése, akiből a természetes száza­lék összeáll. Persze, lehet minden nagj-város- ban mindenfélét követelni, óvatosságot és rendszabályt, hegy a soffőr tanuljon meg haj­tani és a gj'alojáró tanuljon meg járni, hogy az utcákat szűkítsék meg vagy bővítsék ki,, van valami trükkje a közlekedésnek, nem is ezen múlik a százalék-kérdés, s biztos, hogy Pá­risban, Newj'orkban, Berlinben, Londoniban, Becsben, Budapesten az errehivatottak min­dent meg is tesznek a közlekedés javítása, a közlekedők életbiztonsága érdekében. A szá­zalékot lehet csökkenteni, de nem lehet ki­küszöbölni. A százalék természetes. Ha ötven évvel ezelőtt egy délután vettem a kalapomat, s lementem az utcára, hogy meglátogassam nagybeteg barátomat, aki már a végét járja, valószínűbb volt, ha nem is kívánatos, hogy nagybeteg barátom, aki nyugodtan fekszik áz ágyban, közelebb jár e földi gondok végéhez, mint én, aki viruló egészségben iparkodom hoz­zá a szép időben az utcán. Ma valószínűbb, hogy nagybeteg barátom, aki az ágyban fek­szik, néhány órával továbbélhet, mint én, aki bár viruló egészségben, de százalék-minőség­ben sétálok az utcán. A százalék megnőtt. Éhes a százalék és etetni kell. Minden nap megeszik negyven-hatvan embert. Jó, én tu­dom, hogy engem, egészen személyesen en­gem nem érhet semmi baj, mert én, izé, jóban vagyok egy miniszteri tanácsossal, bemutat­tak a rendőrfőnöknek, s különben is még sok dolgom van, szóval arról szó sem lehet, hogy engem, éppen engem, most délután elgázol egy autó. Ez nem történhet meg már azért sem, mert én nem vagyok százalék, magánem­ber vagyok, szóval velem nem lehet. Veled sem lehet és a kedves Ferivel sem lehet kü­lön-külön, mert mi külön-külön mind magán­emberek ragjaink, nem pedig holmi százalék. Ez olyan, mint a háború psychozisa, mikor a katonák külön-külön mind azt hiszik, hogy őket, éppen őket nem érheti semmi baj. Ha ez nem igy lenne, akkor az utcák üresek lenné­nek, csak az autók és a villamosok szaladgál­nának üresen a néma városokban. A magam részéről tudatosan soha oda sem gondolok, járok, megyek az utcán, mint a többi négy­millió, mert mi nem esünk bele a százalékba, j pardon, nekünk dolgunk van. Hanem már a Jóska, — bizony, jó lesz fiam, ha vigyázol. Itt aztán minden emberben van egy gyönyörű érzelmi skála a százalékot illetően, aszerint, hogy kiről és mennyire hiszi el a szive és a veséje mélyén, hogy beleeshet, neadjisten, a százalékba, — s ez a skála nagyon bonyolult, s valahogy mindig úgy megy, hogy a szabó­inas, aki hozzám hozza a kivásalt ruhát, sem­miesetre sem eshet bele, vigyázzon magára a kölyök, de ha még egy rend ruha van nála a szomszédom részére, akkor, miután elment tőlem, bizony nem árt már, ha jól kinyitja a szemét az utcán. Kedves rokonaink és isme­rőseink persze kívül esnek ezen a természe­tes százalékon, eszükbe se juthat, hogy érheti őket valami baj, — de mikor a múltkor este a Champs Elysées-n az öregasszony vérbebori- totta holtteste fölé hajoltam, akit éppen az imént ütött el az autó, megborzongva és szo­morú belenyugvással szögeztem le, hogy ilyen az élet és bizony vigyázni kell, s hogy ejnye, ■ hát igy néz ki a százalék? öreg és fáradt százalék volt, kis szatyrot tartott még a kezé­ben, az orrából folyt a vér, a fia vagy a leá­nya már egjr félórája vártak reá a vacsorá­val. Hol késhet a mama? Biztosan kelleténél tovább diskurál megint valahol. ötven évvel ezelőtt Párisban néha el­Párisban autót, s két kezemet a szivemre te­szem és fennen esküszöm, hogy ma se értem, miért nem ütöttem el naponta két-három szá­zalékot, — nem vezettem jobban és nem rosz- szabbul, mint a többiek, de minden utcasar­kon megvolt a százalék lehetősége, s persze azért nem ütöttem el senkit, mert rólam, ép­pen rólam volt szó. De negj'ven-batvanat na­ponta mégis elütnek. A százalék megnőtt, s e növekedés ará­nyában csökkent a nagj'városi élet értéke. Ha van metropolis-filozofia, úgy benne van ez a vállvonás is, hogy sietni kell, minél előbb le­fedezni magunkat, a metropolis citoyenjeit, örömben, sikerben, cselekvésben és birtok­ban, mert a százalék, aminek arányában e javak részesei lehetünk, nem garantálja a ré­szesedési idő tartamát. A metropolis embe­rében már benne él valahol a tudat-mélyén ez a kis, jelentéktelen, minden-mindegy-ba- cillus. Mikor búcsúzunk, az mindig igy megy: no, szervusz, fiam, sietek haza, aztán majd adjátok bérbe az üzletet és vigyázzátok, hogy a biztosítást levonás nélkül fizessék ki. Nem, mintha föl is tételezném, bog}' történhet ve­lem valami, ami, ugye, csakugyan ki is van zárva. De a százalékot, sajnos, minden nap ki kell tölteni, — s az a hivatalnok, aki kije­löli valami ismeretlen centráléban a napi szá­zalék egyedeit, hátha elnézi egy napon magát a szamár? A minden-ember tornya lakhatatlan Az emberségünk Bábel-tornya épül hogy minden ember egyszer benne lakjon, éve: el; óta épül —■ s ín'cholailan: a ki . ek 'fS a téglák veszekednek, a malter külön- életet igényel ... légy Isten jött te egyszer, hogy segítsen: az emberek meglátták és megölték, a vérét adta malter-keveréknek, de a kövek és a téglák veszekednek, a föld gyomrában forradalmi tűz, sötét erők robbannak, reng a föld: a nagy falak csak ingnak és repednek s a minden-ember tornya lakhatatlan mi g zug az ősi fagyos fergeteg . . >■ Pár részlet-élet nő a repedésre festői fecske-fészkek szinesülnek a szerelem-, család, barátság pár tanyája. A csók ragaszt, két élet összeforr, két ember csudaszépet álmodik, a csók ragaszt, de csak pár pillanatra — s a fergetegbe hull a fecskefészek . . . Az anyaság magaszt és rozmaringot szagot kap még a sár is a szivétől, a szere te t-pihék közt jó meleg van, de a család nő, szétfeszül a fészek s viharban hullnak az emberfiókák . . . A barátság ragaszt, a fecskefcszkek virágosak és jó elbújni bennük de más fészkekre kilövöldözünk nyilakkal, gőggel, gúnnyal és epével — s a fészkek hullnak, fajok, népek hullnak a fagyosan röhögő fergetegbe . . . Embernek lenni: bús tragédia! Ha minden ember finomítva szűrné vérét vallása tiszta szent szűrőin $ iszaptalan keverné a falakba s nem veszekedne szikla, tégla, malter, — embernek lenni mégis szomorú : a föld gyomrában forradalmi tűz, sötét erők robbantak, reng a föld s a minden-ember tornya lakhatatlan Mécs László. Mikor még sárkányok és mammutok éltek a Kárpátok tövében s a Duna-Tisza rónáján Riport az őskor életéről — Fókák, ősteknősök, ősgyikok, ősmadarak világában bukkan fel az ember Prága, október. William Thomson, angol geofizikus, akit a világ inkább Lord Kelvin néven ismer, kiszámí­totta a föld hozzávetőleges korát. Számítása szerint a föld külső kérge mintegy 400 millió éve merevedett meg. Ha már most ezt a 400 millió évet csak valami­képpen is hozzáférhetően akarjak elgondolni: ko­rokra és pedig a föld kérgében kimutatható geo­lógiai szigetek szerint megnevezett korokra kell osztanunk. Mivel pedig a sok idegen szó a laikus­nak keveset mond, megpróbáljuk egy óra mutató­számlapjára átvetiteni az egész kronológiát. Egy 400 millió esztendős óra Jelentsen tehát a számlapon levő órakör 400 millió évet (egy óra tehát 33 millió évet foglal magában), akkor ebből a 12 órából teljes 6 óra 20 perc, 210 millió esztendő jnt az őspala képződési idejére, a fold őskorára, amely alatt a föld felülete még teljesen sima, nincs itt se viz, se növény, se állat, csak a szürke, sivár őspala. Csupán az algonikum vége felé, te­hát a VII. óra körül mutatható ki az életnek va­lamelyes nyoma. A VII—Xl-ig (a 240 milliótól 360-ig) terjedő időt a föld ökora tölti ki. A XI. óra után pereg le a föld közép- vagy másodkora, amelyből egy-egy perc esik a triász-, a jura- és a krétakorszakra. A XI. óra utolsó percei a föld uj- vagy harmadkora, ebből egy-egy ntásodperc esik az eocén-, oligo- cén-, miocén- és a pliocén-korszakra. Végül az utolsó pillanat a föld jelenkora, melynek legna­gyobb részét a diluvium, az özönvíz kora tölti ki, csupán az utolsó másodpercben jelentkezik az al- luvium kora: a mi úgynevezett emberi világtörté­nelmünk korszaka. Az özönvíz korától, vágyig a jégkorszaknak attól az idejétől kezdve, amikor a legrégibb emborszabásn ember, a neanderthali tipnsn ősember felbukkan, hozzávetőleges számítás szerint 100—120.000 esztendő telt el. A szám­lap 12 órájában foglalt 43.200 másodpere leg­utolsója ez a 120.000 év, amióta az emberős nyoma a földtekén kimntatható. Ha ezt a geológiai óramutatólapot jól átgondoljuk, akkor jövünk majd rá, minő kevés jogon dicse­kedhetünk az úgynevezett „világtörténelem" inci-finci évezredeivel, ameíj’ek messzi eltörpül- pülnek sárgolyóbisunk tisztes évszázadmilliói mellett. Szörnyű rémképek népesítették be a földet Ha már most a mi vidékünket, a Kárpátok alját, iparkodunk az óralapba elhelyezni, a löld mélyéből előkerült leletek alapján arra a megál­lapításra jutunk, hogy az eddig ismert legrégibb élőlény a ponni korszakból — tehát, hogy geológiai óránk nyelvén szóljunk — 10 óra végéről való és pedig egy szlovenszkói specialitás: a Dobsina permi alsókarbon rétegeiből való griff-Ősrák, tudományos néven Griffithides Dobsinensis, amely az e korban a Kárpátok alján hömpöly­gő őstenger lakója volt. Mire a tizenegyedik óra, a föld középkora, ránk köszöntött, az itteni triász-tenger és partvidéke nár egész furcsa állatsereglettel szolgál. Ebből a korszakból való a magyar föld legérdekesebb ős- dlági lelete, a veszprémi Jeruzsálem-hegy mész­kövéből kikerült ősteknős, amelynek a két szemén kívül még a feje tetején is volt egy harmadik, illitólag az ultraviolett hősugarak felvevésére zolgáló szeme. Egy másik két méter nagyságra megnőtt tek­nőst megint szlovenszkói földön, Dévényuj- falu határából kotortak ki a bányászok. Szörnyetegek világa A geológiai óránk szerint számított Xl-től Dl óráig, a jura- és kréta-korszakban, egész sor árkányfajta szörnyeteg, valóságos huskolosszus Idegéit és pedig gazdag, paradicsomi növényi­ig közepette. Ilyenek voltak a struc-sárkány, [yen volt a hátán kakastaréjszerű bordázattal di- zes Megalosaurus, vagy az emeletmagasságu Ti­- tanosaurus, továbbá mindenfajta őskrokodilok, sőt , ragadozó ősgyikok is. ' ^gérdekesebb lehetett . egy, e kor pálmatörzsein, a párás levegőben, pré­dájára leső ősmadár, amely Nopcsa Ferenc báró­ról, a magyar Földtani Intézet tudós igazgatójáról vette nevét. ' A föld középkorából az újkorába hajló évmil­liók valami fantasztikusan buja növény- és álíat- " világot csiholtak ki a föld öléből. Minden növény, minden állat óriási méreteket * ölt. l Az állatok egyes szervei mind faniasriikusabb l elfajuláson mennek keresztül. Az állatok testéből . csak úgy burjánoznak ki a tarajok, 'eknó'iéjjak, óriási szarvak, agyarok, orrszarvak. így az eocén- ’ korszakból Kolozsvár közelében, Andráshoz* puszta alján ősorrszarvu került ki, tmelynek négy ' szarva is volt. Leszármazottai között van egy magyarországi orrszarvu-fajta, amely a legelső gerinces, i amelyről mngyar tudós most 64 éve irta az első raa­• gyár őslénytani tanulmányt. Hogy született meg a borostyánkő? A most következő oligoecn-korszak rendkí­vül enyhe, melegkilámju volt. A Tátra tövében például olyan éghajlat volt, mint aminőt most a Kongó mentén élveznek. A fák csak úgy ontották magukból a gyantát, amely megkövesedve, ma mint borostyánkő szere­pel a féldrágakövek sorában. Főleg a Zsilvülgye volt fele ilyen gazdag melegövi flórával, óriás páfrányokkal, babér- és kámforfákkal. A Szepességen is nasrj' mennyiségben bányász­ták a borostyánt. A miocén-korszakban újból tenger borítja a Kárpátok aljának nagy részét. A losonci medencében, Losonc. Sajgótarján, aztán Holics vidéken fókák tanyáztak, a Fertőtő és Szentmargita vidékén delfin úszkált A -budapesti Földtani Intézetben van egy ősdelfin, amelynek csak a koponyája 2 méter, az egész tes­te pedig 9 méter hosszú volt, sőt talállak egy szi­rénát is, amely palás állatból lett vizi állattá, ami­ért is tengeri tehénnek lehetne nevezni. Ebből 3 miocén tengerből a mai Szlovonszkó földjén csak a Kiskárpátok emel­kedett ki szigetként s itt azntán a mocsarak között szárazföldi állat is tengődött, az úgy­nevezett gumósfogu őselefánt, a mastodon. (De nem az, amelyre egy április elsejei tréfa ki- csőditette Pozsony régészeit!) Szlovenszkón is élt a „magyar íapir*’ A mastodon faja a kedvező égalji viszonyok között átöröklődött a pliocén-korszakra is, amely az előző kor meleg tengerei után most párával dús, szubtropikus klímát tér itett vidékünkön. Mocsári ciprusok, mammutfák, fügefák mellett most már buja lomberdők is emelkednek, amelyek a híres dunántúli tőzegtelepeket alkotják ma. Eb­ben a renyhe, puha levegőben a mastodon 4 és fél méter magasra nőtt. Rajtuk kívül azonban í- sebb termetű furcsa ősállatok gazdag faunája is tarkította vidékünket. így találtak kormos palás állat (chalicoterum) maradványokat, Nógrádmegyében Ipolytarnócon furcsább ál­latok lábnyomait találták megkövesedve. \j- nácskőn, az abban a korban még javában do­hogó bazaltvulkánok "ben eme kor fauná­jának legjelle-^TŐhb állata, az őslénytanban „magyar tapir“-nak nevezett állat élt. Végül Lajta újfalun febukkan ebben a korban az első emberszabású ősmajom is, mindjárt két pél­dányban ősmedve a jászói barlangban Most aztán egy hosszú, szomorú sorssal -er- hes perc következik földünk geológiai számlapján: a jégkorszak pleisztocén kora, amelyet rendszerint diluvium (vízözön) néven emlegetnek a tudományban. A hirtelr lehűlés következtében az állati élet a barlangok mélybe húzódik vissza s amelyik künnreked, az belet-gy a jeges folyamok táblái közé. lg*7 őrM~ meg a Dunának és a Tiszának a medre a mám műt, a gyapjas orrszarvú és az oroszlán csontjait, sőt a Felsőtiszában a mesebeli csodaszarvas ag- gáncsaira — két és fél méteres lapátok ezek — is rátalátak kotrás közben. Szarvasokban egyébként >s : iz- dag lehetett jégkorszaki földünk, akárcsak aa a lappok vidékei. Nagyváradon még elefánt is élt ebben a korszakban. A legjellemzőbb azonban a barlangi medve s a jászéi Takács Menyhért cseppkőbarlangból nem kevesebb, mint 236 barlangi medve ko­ponyája k :ilt elő. A jégkorszak idején barlang mélyén tanyá­zott, fázott, betegeskedett a két méteres mackó s főként a barlangi köszvénynek esett áldozatul, amint ezt deformált csontjaikon meg lehet álla­pítani. Végre az ember! Végül ebben az irtózatos let-halál harcok­kal járó korszakban bukkan fel az első igazi, szer­számokat tudatosan használó és készítő ember, idáig csak a kiskevélyi barlangban sikerült a pa- eolith (csiszolatlan kőkorszak) szerszámát meg- alálni, de a jászói barlangban is nyomára akadt a Kor­mos-expedíció az ősembernek, aki még a bar­langi medve társaságában élt itt. Iz a hatalmas ugrás, mely az embert most már nindörökre elválasztotta még legközelebbi fajro- :onától is, az a tény, hogy tudatosan, céljait niesz- zi előre elgondolva, szerszámokat készített magá­ink. Isten lelket öntött az állatba! A szerszamké- zités és a tűz használata jelenti a kultúra első s gyuttal leghatalmasabb lépését. 1927 október 30, vasárnap. 6

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom