Prágai Magyar Hirlap, 1927. október (6. évfolyam, 224-248 / 1558-1582. szám)

1927-10-23 / 243. (1577.) szám

#«aS számunk 16 oldal

^ÉVf ^ ^1577^SZÍm" ^a*^*'**®** ■1927 október 23

EIöFizetésf ár: évente 300, félévre 150, negyedévre 76, havonta 26 Ké; külföldre: évente 400, félévre 200, negyedévre 100, havonta 34 Ke. Egye* szám ára 1*20 KS

A szlovenszkói és ruszinszköi ellenzéki pártok

Főszerkesztő: politikai napilapja Felelős szerkesztő:

DZURANYl LÁSZLÓ FORGACU GÉZA

Szerkesztőség: Prága Il„ Panská ulice 12, II. emelet. Telefon: 30311 — Kiadóhivatal: Prága II., Panská ul 12/III. —Telefon: 30311. — Sürgönyeim: Hírlap, Praha

A római kérdés

(fi.) Prága, október 22.

Mialatt körülöttünk a mozifilm gyorsaságával peregtek le a különböző belföldi és világesemények, amelyek közül a legtöbbre néhány hét múlva talán már emlékezni sem fogunk, Rómában a Vatikánban a legnagyobb csöndben azon dolgoztak a pápa biborosta- nácsadói, hogy az olasz kormányt megnyerjék a Kúria évtizedek óta legkedvesebb tervének: az Egyházi Állam föltámasztása gondolatának. E terv netaláni megvalósulása világtörténelmi esemény lenne és ezért érdemes kissé közelebbről foglalkozni azzal a problémával, amelyet római kérdésnek szoktak nevezni.

ötvenhét esztendővel ezelőtt, néhány nappal a szedáni nagy vereség után a francia kormány az örök városból elvezényelte csapatait, amelyek ott az 1849. forradalom óta föntartot- ták a rendet és Garibaldi vörösinges katonáit megakadályozták abban, hogy a pápa világi uralmának megdöntésével Rómát az Italia Uuitába bekebelezzék és a fiatal olasz királyság székhelyévé proklamálják. Alighogy a francia csapatok elvonultak, az olasz hadsereg megszállotta Rómát és 1870 szeptember 20.-án a Tiberis balpartját, majd két nappal rá a jobb partot is birtokába vette. Ezzel a pápaság világi uralma megszűnt és az Egyházi Állam kitörlődöt a szuverén államok sorából. A vatikáni zsinatot, amely csak rövid néhány héttel azelőtt dogma rangjára emelte a pápa csalhatatlanságának tanát, föl kellett oszlatni és a katolikus egyház történetében kezdetét vette az a korszak, amelyet a pápa vatikáni fogságának szoktak nevezni. „Respicientes ea omnia“ kezdetű enciklikájában IX. Pius pápa ugyan tiltakozott az „Egyházi Állam birtokának Istentől megalapított igénye** ilyetén való megsértése ellen, de a történteket visszafordítani akkor már csak azért sem volt lehetséges, mert Franciaországban összeomlott a harmadik császárság, amely az Egyházi Állam megszüntetését meg akarta akadályozni és sem a helyébe lépő köztársaság, sem pedig a többi nagyhatalom nem volt hajlandó az uj Olaszországgal ujjat huzni.

Olaszország az 1871 május 13.-án kiadott, úgynevezett garanciatörvénnyel akarta kárpótolni a katolikus egyház fejét világi uralmának elvesztéséért. E törvényben biztosította a pápa sérthetetlenségét és elismerte igényét bizonyos, különben csak szuverén uralkodóknak járó tiszteleti jogokra, igy különösen a követek küldésének és követek elfogadásának jogára. Az olasz állam azonkívül hajlandó lett volna a pápának civillistát folyósítani és Rómának úgynevezett leói részében juriszdikcióját elismerni, de a pápa a garanciatörvényt a katolikus egyház ellen elkövetett igazságtalanságnak érezte, ezt azért soha el nem ismerte és tiltakozása külső jeléül elzárkózott a Vatikánba, amelyet azóta egyetlenegy utódja sem hagyott el többé.

A Vatikán és a Kvirinál között mély szakadék támadt, amelyet azóta sem sikerült áthidalni, mert a Kúria elvben sohasem mondott le az Egyházi Állam fölujitásának eszméjéről, mig az olasz kormány ugyancsak elvi okokból: az állami szuverenitásra hivatkozva egy talpalatnyi földet sem volt hajlandó átengedni a pápa részére, aki különben a „legkisebb területtel** is megelégedett volna. XIII. Leó, a zseiiális diplomatapápa mindent elkövetett, hogy helyreállítsa Szent Péter trónusának régi fényét és visszaállítsa az Egyházi Államot. Az olasz katolikusokat visszatartotta az állami életben való részvételtől, a katolikus uralkodókat az olasz király meglátogatásától, de jóviszonyt tartott fönn a francia köztársasággal, mert Franciaországtól, „a kereszténység legidősebb leányától** remélte a leghatha- tósabb támogatást terve megvalósítása érdekéHodzsaminiszter Párisbmn nyilatkozatot tett az Í9Í8 novemberében Pesten SoSytatott tárgyalásairól

A tárgyalások tisztán hatomat és provizórikus jellegűek voítah ~ A határkérdésekről akkor még tárgyaim sem lehetett —

í Prága, október 22. Amint lapunk pénteki számában megírtuk, Bethlen István gróf miniszterelnök az egységes párt csütörtöki értekezletén beszédében megemlékezett lord . Rothermere akciójáról és kifejtette azt, hogy ! 1918-ban a fegyverszünet megkötésekor még nem tervezték Magyarországnak oly nagy mértékben való megcsonkítását, amint ez a . békeszerződésekben megtörtént.

— A Károlyi-kormány idején — mondot- . ta Bethlen István gróf —

Hodzsa Milán csehszlovák képviselővel tárgyalások folytak oly határvonal megállapítása ügyében, amely sokkal északabbra vonult, mint ahogy azt a békeszerződések megállapították. Ha akkoriban Szlovenszkó autoehton lakosságának képviselője nem tartotta igazságtalannak és lehetetlennek, hogy a bóketárgyalá- sok során má< határvonal huzassék, úgy ma érthetetlen, hogy a békeszerződésben megállapított határvonalat tartják az egyedülinek arra, amely alkalmas a középeurópai békét biztosítani.

A bolseviki uralom előtt egészen más határvonalat tervezlek, mint amilyet szomszédainknak a bolsevizmus alatt sikerült ma- ' guknak biztosítani.

I A miniszterelnök nagy feltűnést keltő történelmi tény megállapításával kapcsolatban megszólalt a Károlyi-kormánynak Lin- ! dert követő hadügyminisztere, Bartha Albert | is, aki szintén nagyon fontos nyilatkozatot j tett az 1918-ban megtörtént tárgyalásokról. 'Elmondja, hogy 1918 november havában a : kis erőkkel a Kárpátok alá beszivárogni kez- ' dő csehszlovák csapatokat magyar részről ugyancsak jelentéktelen különítményekkel tartották fenn. Majd igy folytatja:

— December első napjaiban VyX alezre- 1 des átirattal fordult a magyar kormányhoz, j amelyben ezeknek a csatározásoknak azon- | nali beszüntetését követelte és kérte, hogy

vele a magyar kormány demarkácionális vo- ' nalban állapodjék meg. Azonnal felkerestem Vyx-t és hangoztattam, hogy semminemű demarkációs vonalat nem állapítottunk meg, amennyiben Csehország velünk szemben ínem hadviselő állam. Aki onnan fegyverrel bejön, azt fegyverrel tartóztatjuk fel.

Vyx erre a következő kijelentést tette:

Csehszlovákia az antanttal egyezményt kötött, amely szerint a nagyantant szövetségesének ismeri el.

— Az én álláspontom ezzel szemben az volt, hogy ezt az egyezményt legfeljebb csak magánszemélyek köthették és igy megtagadtam a demarkációs vonal megállapitását, amelyet Vyx

Pozsonytól északra a Kiskorpátok mentén nagyjából a Vág-folyó nyugati partján, egészen Zsolnáig húzott meg, kijelentve, hogy a csehszlovák állam erre a területre igényt tart.

Vyx szavai szerint csak ennyire és nem többre. Én azt nem fogadtam el, mert a területre vonatkozólag a németekkel bizonyos titkos megállapodásaim voltak.

Bartha Albert nyilatkozatának további részében kijelenti, hogy

Hodzsa Milán és társai még közvetlenül a forradalom után nem gondoltak magyar területek átcsatolására. Hodzsa "‘V Ián, Guriga, Sulissá és mások november 15-én a magyar kormányhoz memorandummal fordultak, amelyben csak bizonyos önkormányzatot követeltek a szlovák nép számára. A memorandum egy politikai és egy katonai részből állott.

A politikai természetű követeléseket tartalmazó részt a kormány Jászi Oszkárnak adta át. Ebben a szlovák politikusok szlovák minisztori tárcát, szlovák főis- pánságot és bizonyos nyelvi kedvezményeket kértek. A katonai kérdéseket tárgyaló memorandumot én kaptam meg. Ebben a memorandumban két eventuáli- tást vetettek fel: az egyik az volt, hogy mikánt a horvát csapatoknál, a szlovák vidékekről rekrutálódó ezredeknél szlovák legyen a vezényleti és szolgálati nyelv, mig a másik evenfuálitásnál csak a vezényleti nyelv lett volna szlovák, de a szolgálati nyelv a magyar.

ügy Bethlen miniszterelnöknek külpolitikai beszéde, mint Bartha volt hadügyminiszternek a beszédhez fűzött nyilatkozata nagy feltűnést keltett az egész európai sajtóban. Éppen ezért a párisi sajtó képviselői felhasználták Hodzsa Milán dr. csehszlovák közoktatásügyi miniszternek párisi tartózkodását arra, hogy Bethlen miniszterelnöknek és Bariha volt hadügyminiszternek nyilatkozata ügyében állásfoglalásra bírják. Hodzsa miniszter fogadta a Havas-ügynökségnek, azonkívül a Journal, Petit Parisienne, Quoti- dienne és Petit Journal párisi lapoknak tudósítóit és hosszabb nyilatkozatot tett. Először a Franciaország és Csehszlovákia közötti barátságos viszonyról beszélt, azután áttért a trianoni szerződés ellen irányuló magyar törekvésekre.

— Sajnálattal, de határozottan kell megcáfolnom Bethlen István gróf magyar miniszterelnök állításait.

Azok a tárgyalások, amelyekben én szerepeltem, katonai természetű ideiglenes demarkációs vonalra vonatkoztak.

— Bethlen fellépése veszélyes és csalóka utakra vezetheti Magyarországot, mert ez a kezdeményezés biztos kudarcra van Ítélve. Csehszlovákia sajnálja, hogy Magyarország arra gondol, hogy elintézett tényeket ismét kérdésessé tehet. Ez a magatartás csak arra jó, hogy megbontsa a két állam közti viszonyt. A határkérdések megoldásánál szem előtt tartották a méltányosságot és lehetőséget és a középeurópai határkérdéseket olyan igazságosan oldották meg, amint az egyáltalán lehetséges volt. Középeurópa államaiban nem lehetett arról szó, hogy az uj határokat kizárólag a nemzetiségi elv alapján vonják meg, miután a nemzetiségek Közcpeurópá- ban nagyon keverlen élnek. Csupán

arra kellett ügyelni, hogy a lehetőség szerint biztosítsák a kisebbségek jogait.

— Ez meg is történt. Igaz ugyan, hogy a kisebbségekre vonatkozó egyezményt Magyarországon és Csehszlovákiában különbözőképpen értelmezik, de ez nem a mi hibánk. A magyarok Csehszlovákiában adminisztratív szabadságokat élveznek és jogukban áll, hogy iskolákat tartsanak fenn. Másfelől Csehszlovákia politikája olyan messzire elment, hogy a kisebbségeknek a kormányban való részvételt is lehetővé tette. Svehla kormányában több hónap óta a német kisebbséget két miniszter képviseli. Mi a csehek, szlovákok és németek megegyezésével valódi belső békére akarunk jutni.

A Petit Parisienne még a következő részletét közli Hodzsa nyilatkozatának:

Már egyszer meg kellett cáfolnom a magyar miniszterelnök nyilatkozatát és most is hangsúlyozom, hogy

sohasem folytattuk Magyarországgal a szóban forgó territoriális tárgyalásokat.

Teljesen abszurdum is lett volna, hogy ilyen tárgyalásokat 1918 novemberében kezdeményezzünk. Akkoriban én a csehszlovák kormány teljhatalmú megbízottja voltam Budapesten, hogy Károlyi kormányával azoknak a magyar csapatoknak visszavonásáról

ben. De sem XIII. Leónak, sem X. Fiúsnak és XV. Benedeknek nem sikerült keresztülvin- niök a „legkisebb terület** programját, sőt a világháború alatt az akkori olasz kormány még saját garanciatörvényét sem tartotta tiszteletben, midőn a Vatikánnál akkreditált német és osztrák-magyar nagyköveteket arra kényszeri- tette, hogy Olaszországból eltávozzanak és a szomszédos Svájcba költözzenek át.

A Vatikán és Kvirinál között évtizedekig fennálló feszültség csak akkor kezdett enyhülni, amidőn Mussolini vette kezébe az olasz állam gyeplőjét. Mig az előző liberális kormányok egyházellenes irányban működtek, addig a fascizmus kezdettől fogva igen nagy suh g helyezett arra, hogy vallásos szellemben nevelje híveit és megszerezze a maga részére a katolikus egyház támogatását. Számtalan külsőség mutatja, hogy — habár a pápa ma sem teszi ki a lábát a Vatikánból, önkéntes fogságának színhelyéről == a pápai udvar és az

olasz kormány közötti viszony egyre javul, sőt talán a teljes kibékülés sem várat már soká magára. De nemcsak Olaszországban, hanem más államokban is a pápaság javára változott meg a hangulat 1870 óta. A liberalizmus, a katolicizmusnak ez a talán még a szocializmusnál is konokabb ellenfele, mindenütt háttérbe szorult. Minden elfogulatlan embernek el kell ismernie azt is, hogy az önkéntes fogság évei nem ártottak a pápa erkölcsi tekintélyének, hanem ellenkezőleg emelték azt. XIII. Leó hatalmas egyénisége egy Bismarckkal szemben is érvényt tudott szerezni fölfogásának, XV. Benedek békefáradozásai pedig általános rokonszenvet keltettek minden nép körében. Ily, nem dicstelen előzmények után jelent meg az Osservatore Romano, a Vatikán szócsövének az olasz kormányhoz intézett ama felszólítása, hogy kölcsönös egyetértéssel, minden idegen hatalom beavatkozása nélkül oldják meg végre a római kérdést. A Vatikánnak csak három föltétele van: 1. a megoldást nem szabad reája oktrojálni, 2. a Vatikánnak állami területet kell kapnia, bármilyen kicsiny is legyen az és 3. a megoldásnak idegen hatalom beavatkozása nélkül kell jönnie. Ami az első és utolsó pontot illeti, ez ellen az olasz kormánynak sem lehet kifogása. Sokkal nehezebb azonban a második feltétel teljesítése, mert e körül elvek ütköznek össze: az egyik oldalon az állami szuverenitás eszméjét, a másik oldalon pedig a pápa világi uralmának föltámasztása. Voltaképpen csekélység: mindösz- sze néhány négyzetkilométer az, amit a pápa a teljes kibékülés fejében magának követel, ámde az olasz kormány, mint az egyik vezető fascista lap e napokban megírta, bármilyen kicsiny terület átengedése esetén is állami hatalmának gyöngülésétől fél. A világtörténelemben a csekélységeknek, ha elvi köntösbe vannak öltöztetve, sokszor nagyobb a jelentőségük, mint a legnagyobb anyagi okoknak,....*