Prágai Magyar Hirlap, 1927. szeptember (6. évfolyam, 199-223 / 1533-1557. szám)
1927-09-07 / 204. (1538.) szám
■ ^M<Mi^ASítoíi.mRIiAE ivzí szeptenmer vasárnap. A halálraítélt Técsőn, végig & csehszlovák-román határ mentében Ag ffaOas — &fool nincs lelkész és nincs orvos — Hogy tettek tünkre egy virágzó üveggyárat? — A técsőiek szenvedésének könyve — ötödik közlemény — Técső, augusztus vége. Ha egy élő organizmust megbontanak, annak mindenegyes része lassanként elhal. A técsői vivisectio egyaránt megbéniiotat a Tisza jobb- partjának s a Tisza bálbartjának vérkeringését. Egyaránt szenved a csehszlovák területen levő Técső s a hozzá természetszerűleg csatlakozó 13 község, valamint a balparton, Romániában fekvő Kistécső, Farenc-huta, Remete, Szaplonca. Ez a négy község régebben Técső gazdasági környezetéhez tartozott. A técsői piacra hordták .be terményeiket, csak a hídon kellett áthajtaniok s ott voltak a központban, ahonnan pompás vasúti kapcsolatuk is volt nyugatra, Huszt irányában s keletre, Máramarossziget felé. Ma ez a terület közlekedési vákuum, hiszen a vasút csehszlovák államterületen van, Máramarossziget pedig 30, Szatmárnémeti meg éppen 70 kilométerre fekszik ■el tőlük. Ilyen módon a Tisza balpaxti falvak teljesen kikapcsolódtak az életből, mintha a senki szigetén lennének. Ma a virágzó gyár beszüntette üzemét, szélnek eresztette munkásait, mert nem tud termelni Csehszlovákia az üvegáruk elől magas vámmal védi határait, amely a ferenchutai áru verseny- képességét lerontja s ha a vámok nem is lennének, ott vannak a csehszlovák vasút magas fuvartételei, amelyek a szlovenszkői és ruszinszkói ipart is tönkreteszik. Mit is kereshetne a ferenchutai áru a csehszlovák' piacon? De Románia területén sincs mit keresnie, hiszen Ferenchutának nincs vasúti kapcsolata a belső piacra sem. Az üzemet tehát le kellett szerelni s a kenyér kiesett a munkások kezéből. # Ilyen az élet a túlsó parton, a sorompó mögött. És milyen Técsőn? Nem sokkal különb a helyzet. Técső lakossága az uj viszonyok következtében elviselhetetlen terhek alatt nyög. Hiszen nemcsak a csehszlovák, hanem a rámán kincstárnak is kell adóznia. És ha az itteni adókat is jócskán mérik ki az elkeseredett adóalanyokra, mennyivel súlyosabb és rendszertelenebb az adóztatás a román fiskus fenhatósága alá tartozó területen! A técsőieknek román területen levő ingatlanaiért olyan abszurd | adókat kell fizetniük, amikről nekünk itt sejtel- ! műnk sincsen. Négy korona földadó mellett 36 ko- : róna a községi pótadó. A túlsó parton levő há- j zaik, gazdasági épületeik után, melyekben senki sem lakik, szintén borsos az adó. Fizetniük kell a románoknak mindenfajta egyéb községi adónemet, útadót a soha nem rendezett utakért és iskolaadót is azért az iskoláért, amelyben évenként két hónapon keresztül tanitgat a daszkál. Fizetni Kistécső régebben nem volt külön közigazgatási egység, az alig 30 házból, 200 lakosból álló kis telep Técsőhöz tartozott, hiszen öt percnyi gyalogsétára van a községtől Az egész életük Tócsőn folyt le, ott dolgoztait, ott keresték nap- (számukat, gyermekeiket az ottani iskolákba küldték, istentiszteletre oda jártak át, csak étkezési és alvóhelyük volt Kistécső. , és ma? Ma nem járhatnak át munkára, bezárult előttük a sorompó, az élet lehetősége. Hihetetlen nyomorban tengődnek. Olykor-olykor átszöknek a határon, hogy egy pár koronát keressenek, de az ilyen kísérlet veszélyes és kockázatos íb, mert ha a román határőrök rajtakapják, botbiintetés jár érte. A gyermekek nem járhatnak át az iskolába 6 meg vannak fosztva a műveltség elemi megszerzésének lehetőségétől. Kistécső lakosságának többsége is református magyar s néhány ruszin család van közöttük. A román hatóságok — tessék-lás- ■sék — csináltak részükre egy román tannyelvű elemi iskolát valamilyen fészerben, de ez csak két hónapig működik a tanév folyamán. Elképzelhetjük tehát, minő eredménnyel terjeszti a kultúrát a tisztán magyarajku gyermekek között. És amint a kistécsőieknek anyagi és szellemi kultúrájuk veszendőbe van, úgy fenyegeti lelki életüket is a veszedelem, mert templomuk nincs és a rendes templomjárás Técső faluba leküzd- hetelen nehézségekbe ütközik. Az Isten igéivel nem vigasztalhatják, erősíthetik magukat szenvedéseik közepette. A konfirmációra nem engedik át őket, a búcsúkra menőktől pedig a román határőrök vámokat követelnek. És az emberi élet legszomorubb pillanatában, (mikor halottjaikat siratják és temetik, kétségbeesett életükbe akkor :s belemarkol a rideg valóság. Kistécsőnek nincs temetője s halottjait Técsőn kell temetni. A határőrök azonban végigmoio'zzák az egész temetési menetet, a gyászoló családtól is és jó, hagy még a halottat békén hagyják koporsójában. Csoda-e, ha a kétségbeesés és elkeseredés lett úrrá a Tisza partján a lelkekben? Lelkészük, aki a nehéz órákban megvigasztalja őket, nincsen. Orvosuk, aki betegeiket gyógyítsa, nincsen. Gyógyszertáruk nincsen. Ha valaki súlyosan megbetegszik közülük, orvost nem hívhatnak hirtelen s amire végül a técsői orvos sok nehézség után átjöhet, a segítség sokszor későn érkezik. A múltkoriban történt egy megdöbbentő eset, ami külön megemlítést érdemel. Egy súlyosan beteg asszonyt akartak hozzátartozói átvinni az orvoshoz, de román ünnep volt s a román határőrök semmi könyörgésre nem nyitották ki a rácskaput. Cinikusan azt tanácsolták, hogy szállítsák szekéren a súlyosan beteget a 71 kilométernyire fekvő Szatmárra. Ezen az utón az első falut 20 kilométerre érik el a kistécsőiek, mire a beteggel odáig jutottak, a szerencsétlent szenvedéseitől megváltotta a halál. .©• Ahol ezelőtt a munka lázas üteme dübörgőit, most a halál csendje honol. Ferenchuía. Még egy évtizeddel ezelőtt virágzó üveghuta, amely négyszáz dolgos embernek adott munkát és kenyeret. pedig kell, mert a román hatóságok átüzennek a községi birónak, hogy doboltassa ki a faluban, fizesse meg mindenki pontosan az adóját, különben .senkit át nem engednek saját földjeire. A vámokban, amiket a román határőrök kirónak, semmi rendszer, csak egyetlen princípiumot tartanak meg becsületesen, mindent hatalmasan megvárnotok Fizetni kell mindenért. Egy asszony egy üveg hutai borvizet akart átvinni Técsőre az egyik ismerősének. Vám nélkül ezt a palack vizet sem engedték, mire kénytelen volt a vizet a hid közepén kiönteni. Román János técsői gazda a saját földjéről a saját használatára három darab kutágas- nak való tölgyfái akart hazahozni. Az egyiket átengedték, a másik kettőt nem, le kellett raknia a szekérről s még most is ott fekszik a parton. Pedig Román Jánosnak a hosszumezői román földhivatal adott engedélyt a három kutágas hazaszállítására. Dehát „a hivatal messze van s a granicsár az isten!" Vám nélkül nem hozhatnak át a técsőiek egyetlen szálfát sem, amely a négy méter hosszúságot 9 a 25 centiméter vastagságot meghaladja. # A saját erdejükből nem hozhatnak át fát s marháikat nem legeltethetik a saját legelőjükön. Az idegen marba ellenben ott legel a técsőiek földjén, nemcsak a legelőn, hanem az azelőtt gondosan ápolt gyümölcsösökben is s tönkre rongálják az ültetvényeket. A kincstári, közbirtokossá- gi, községi és magánerdőket az idegenek tetszés szerint irtják s viszik magukkal a técsőiek fáját. Barbár kezek ötven darab viruló gyümölcsfáról hántolták le a kérget. Ezen a nyáron a técsőiek egy 400 darabból álló juhnyájat hajtottak át legelőjükre. Egy éjszaka a remeteiek rátámadtak a pásztorokra s a védtelen emberekre fegyverrel lövöldöztek. Az egyik pásztort súlyosan megsebesítették. így akarják a lécsőieket elriasztani saját legelőjük használatától. Amint ilyenkor történni szokott, a hivatalos vizsgálat úgy a csehszlovák, mint a román hatóságok részéről megindult. (Vége következik.) Az ultramodem festőművészet mindenütt kudarcot vallott A szepesi festőművészek poprádí kiállítása — A modern festészetnek nincsenek támogatói — Magyarország pikturájának mai helyzete — Közös magyar cseh kiállítást kellene rendezni — Beszélgetés Katona Nándor festőművésszel Poprád, szeptember 2. A szülőföld iránti vonzalom és szeretet igazi mintaképét találjuk az ősrégi, a Kárpátok vad regé nyes völgyeiben elterülő Zápser- föld szülötteinél. A zipserek, bárból is éljenek, mindig egymásra találnak, összetartanak s amikor csak tehetik, meglátogatják kis hazájukat, ahol életük legszebb éveit, a fiatalságot eltöltötték. Minap, ki tudja már hányadszor, újból fölkerestem Poprádon a Kárpátmuzeumot, amely összegyűjtötte a Szepesség, főleg a Tátra völgyének összes etnográfiai, geológiai stb. nevezetességeit. Örömmel konstatálhattam, hogy a Kárpátegyesület évről-évre fejleszti a múzeumot, nagyobbitja az épületet s a muzeum ma nemzetközi viszonylatban is nagy értéket reprezentál. A muzeum jó hírnevét igen emeli az is, hogy újabban különböző kiállításokat rendez. A fényesen sikerült tavalyi vadászkiállitást, ez évben a szepesi festőművészek tárlata követte. Régi, elsőrendű márkák mellett látunk újakat, fiatalokat, uj úttörőket. A közismertek közül ott láttuk Katona Nándor, Boruth, Kőszeghy-Winkler tájképeit, portréit, továbbá az ősz Forberger Vilmos tanár rajzait. Mellettük pedig tájképeket, rajzokat, festményeket uj, fiatal nevekkel, igy Sima, Henl, Sovánka, Polónyi, Vitéz Mátyás, Kintz- le, Kiss Viktor, Alexander Ágnes és Bruck- ner Valéria képeit. Nem akarok kritikát gyakorolni a kiállított képek művészeti értékéről, mert arra nem érzem magam hivatottnak. De mint laikus örömmel állapítom meg, hogy ez az első alkalom, amikor a szepesi festőművészek, a nagymesterek és az ifjú gárda kollektív kiállítását sikerült megvalósítani. Maga a kiállítás még nem képez teljes egészet, kevés a kép s bizonyára hiányzik még sok név is. Azonban ez az első kiállítás alkalmat ad nekem arra, hogy fölvessem á kérdést: Vájjon nem volna-e célszerű és helyes, ha a Kárpátmuzeum fölállítaná az összes szepesi festőművészek állandó képtárát? Milyen szép és örök érték volna az a Zipserföld számára, ha az összes zipser festők egy-két képe csoportosítva, külön teremben, nem alkalmilag, hanem állandóan a poprádi múzeumban volna. Nem hiszem, hogy ezen terv megvalósítása különösebb nehézségbe ütközne. Ismerve a zipserek honszere- tetét, tudom azt is, hogy maguk a művészek is minden áldozatkészen hozzájárulnának a terv sikeres keresztülviteléhez. A jelenlegi kiállítás megtekintése alkalmával tudtam meg azt is, hogy Katona Nándor, a késmárki származású világhírű festőművész jelenleg Poprádon tartózkodik. Az alkalmat felhasználtam s fölkerestem őt Poprád legmodernebbül berendezett Európa- szállójában. Szinte lehetetlen, hogy egy ilyen kis városkában, ahol egy évtized óta teljesen pang a fejlődés, olyan kényelmes szállót találunk. Ez a város egyetlen kétemeletes épülete s berendezése, ami a modernséget, kényelmet illeti, bármely fővárosi szálló színvonalának is megfelel. Itt találkoztam Katona Nándor mesterrel. Rokonsága körében volt. Azt hittem, teljesen ősz, megöregedett férfit találok, mert hiszen egészen fiatal gyermekkoromban már nagy mester volt Katona Nándor, még isko- lásfiu voltam, amikor hallottam, hogy a késmárkiak ünnepük hírneves gyermeküket, aki már 25—30 évvel ezelőtt mesterképeivel a nagy aranyat nyerte a budapesti nemzeti kiállításon. Kellemesen csalódtam azonban, amikor már szemben ültem Katona Nándorral. Haja ugyan már ezüstfehér, de fellépése, beszéde és minden mozdulata még teljesen friss és fiatalos. Lelkében örökifjuság lakozik még s mint ő maga is mondta: Még nagyon fiatalnak érzi magát, amellett azonban büszkén mondja, hogy 1882-ben mászta meg először a késmárki csúcsot. Katona Nándor prototípusa a zipsergyer- meknek. Roppant szerény, magáról és művészi sikereiről nem akar nyilatkozni, de annál bőbeszédűbb, amikor az általános művészet témájára térünk át Bejárta úgyszólván az egész világot, jól ismeri a külföld sok szép helyeit, mindamellett mindig visszavágyódik szükebb hazájába. A felejthetetlen szépségű Magas Tátra állandóan vonzza. Nincsen év, hogy meg ne látogatná a Tátrát. Hiába történtek határváltozások, ő ma éppen úgy jár haza, mint régen ... Beszélgetés Katona Nándorral Az Európa-szálló különtermében ülünk kettesben és jóétvággyal fogyasztjuk a szálloda kitűnő konyhájának még jobb ételeit. Az interjuvolás csak nagyon nehezen indul meg. — Mi a véleménye a szepesi festőművészek kiállításáról? — volt az első kérdésem. — A Szepesség festőgárdájáról nyilatkozni — felelt a mester — nem érzem magam hivatottnak. A kiállítás maga olyan szükke- retii, hogy erről nehéz is volna véleményt mondani. Borulhat és Kőszeghy-Winklert már régebbről ismerem. Boruth a legjobb és legelőkelőbb portrétisták közé tartozik. Eminens piktor. Boruthnak legszerencsésebb művészi oldala az, hogy nem ragadtatta el magát a modern festészettől s igy képei ma is igen értékesek. Kőszeghy-Winkler művészete igen respektábilis. Olyan tájképész, aki a Tátrát uj oldaláról könnyedén, poétikusan mutatja be nekünk. Egyszóval: igazi művész. A szepesi festők állandó képtára — Nem tartaná helyesnek, ha a Kárpái- muzeumban a szepesi festőművészek állandó képtárát rendeznék be? — Az eszme igen jó. Miután a múltban, a régi időkben igen sok ügyes szepesi piktor volt, nagyon üdvösnek tartanám én is, ha a Kár- pátrouzeum ezt az állandó képtárt felállítaná. A gondolat nagyon helyes, most már csak a muzeum vezetőségén muük, hogy azt meg is valósítsa. A festőművészet fejlődése — Mi a véleménye a modern festészetről? — A régi pikturáról egy interjú keretén belül nem lehet lényegeset mondani — felelt a művész meggondoltan. — A modern festészetről viszont nem mondhatok semmi jót. Az ultramodern festőművészet mindenütt óriási fiaskót szenvedett. A müértő publikum erről már tudni sem akar s ma már szünő• félben is van. Parisban régen elintézték, egyedül Németországban éli még virág-korszakát. Csak egyes emberek személyes érdeke, hogy fentartsák még a modern művészetet, amely különben is nem uj dolog. Egy olasz dúsgazdag ember festészettel is foglalkozott. Képeit sehol sem akarták kiállítani. Erre ő bosszúból maga köré gyűjtötte a fiatalságot és saját pénzéért kiállításokat rendezett. — A világ művészeinek és müértő közönségének túlnyomó része a leghatározottabban elfordult az ultramodern művészettől. Ezzel természetesen nem mcndon azt, hogy az úgynevezett modern művészek közül nem volnának igazi művészek is, igy például Monet, Manet és még néhányan elsőrendüek és még ma is nagy tiszteletben részesülnek... A magyar festőművészet — Engedje meg, Mester, hogy még a magyar festőművészet mai helyzetéről kikérjem a véleményét. — A magyar festészet kiállítási módja, nemzetközi viszonylatban is pártját ritkítja. Magyarországnak r igeteg talentuma van. A művészi nivó — mondta a mester — sokkal magasabb, mint más kulturországban. A Benczur-társaság — Magyarországon — folytatja — több csoport létezik. Az egyik a Benczur-csoport, egy másik pedig a Szinnyei-Merse-társaság. — A Benczur-csoport az értékesebb éa ott a magyar festők elitje foglal helyet. Legutóbb önállóan vett részt az olaszországi nemzetközi kiállításon s mondhatom, óriási sikere volt. A külföldi, de különösen az olasz sajtó valóságos dicshimnuszokat zengedezett. A Benczur-csoport, ellentétben a Szinnyei- Merse-társaságtól, mellőz minden reklámot és kizárólag a tiszta művészi kvalitásával jutott arra a magas fokra, amelyet — nemzetközi szempontból — a mai napig elért. A Szinnyei-Merse-csoport — Az úgynevezett modern magyar festészet egy embertől van félrevezetve, kinek művészi körök előtt ismert és tudott okokból eminens szüksége van arra, hogy sok embert maga köré gyűjtsön. Tiszta személyes ügy, nem pedig művészi meggyőződés. Miután tisztán üzleti szempontból harminc éven keresztül a legkonzervatívabb iránynak volt a hive, most teljesen elfordult tőle, amennyiben a beállott körülmények másként parancsolják ... — A Iegsajnálafo9abb azonban, hogy ezen körülmények következtében legalább egy évszázadra tönkretette a magyar festőművészeiét. — Ne gondolja azonban, kedves szerkesztő ur, — mondotta Katona Nándor — hogy ez talán csak az én egyéni véleményem. Sző sincs róla! Magyarország piktorai kilencven százalékának és a művészkörök közönsége óriási részének a véleményét vallom a magaménak is. Ez a kérdés magyar művészkörökben napivita tárgyát képezi. — Nem beszélhetne erről részletesebben? — kookáztatom meg a kérését. — Nem! Ma még nincs itt az ideje, hogy a nagy nyilvánosságot foglalkoztassuk - ezzel a problémával. Közös magyar—cseh kiállítás — Mi a véleménye a cseh festészetről? — Véleményt nem mondok, de megragadom az alkalmat arra, hogy egy szerény tervvel álljak elő: Kívánatos volna és bizonyosan óriási érdeklődést váltana is ki, ha a magyar és cseh festőművészek egyszer közös kiállítást rendeznének Prágában vagy Budapesten. Kölcsönös kiállítást rendezni, Prágában külön magyart és Budapesten külön csehet, nem tartok helyesnek, mert a két nemzet festőművészei csak közös kiállításon mérhetnék össze erejüket, tudásukat és művészetüket .... Már hajnalodni kezdett, amikor búcsút vettem a Szepesség nagy festőművészétől, aki az itt leírtakon kivitt még sok-sok igen érdekes dolgot elmondott, amelyeket azonban ma leközölni mejcr nem lAhet . - . Knnnar Miksa. %
