Prágai Magyar Hirlap, 1927. szeptember (6. évfolyam, 199-223 / 1533-1557. szám)
1927-09-18 / 214. (1548.) szám
'ir**íS85 Al''í/VV A^SrV ATJl* HI ]HM(Íí A i Az „ócska konflis” előállott Irta: RÉVÉSZ BÉLA Parisba beszökött az ősz — hőség mögül, didergés mögül, nyarat megszegve, kánikulát rebbentve, franciás szenvedéllyel, összedobálva évszakokat, mint ahogy augusztusi rekkenő volt a télnek márciusán, fagyos nyirok borzongatta a tavaszt és téli eső mosta, mocskolta a napraforgó idényét. Tehát, szabálytalanul, hisztemálással, a fölszakadt, parázsló ég alá be szökött a párisi Ősz; egy verőfényes délután megpillantottam a kacér Jövevényt. A tegnapi jeges eső után délelőtt még hatalmas hőség volt és délutánra a Piacé Concor- de-on szelíd ragyogás, béliül t, érett, egyszínű, mint a nyugalmas, öregedő emberek tekintete. Egyhület, kedvesség. A napsütés szinte megállóit és bóbiskolni látszik a tér minden távlatán, minden iramlás. Tuluan szitált a világosság, a fény megtelt, a levegő emeletein fáiyolokat szőttek és följebb, halk köd-kosztümben megállóit az EifeMorony. Szörnyű érc- tágjaival könnyed graciozitással. Lángoló, táncos pára-k. neval a Champs- Elysée zudulása fölött is és a hirtelen ősz a Bois előtt vesztegel. Itt nehezebb a dolga. Ennek az erdőnek zöldje iciharsog még a hó alól is, csudálatos sűrűség, melynek kikeleti kedvét nem tudja megzilálni zimankó, felleg- járás; délceg vonulás; a fák törzse áradó zord., januárban és augusztusba, xikss, mindig újuló tárlat; ahol az impresszionisták, gémbere- dő újakkal is a tavaszt festették. Próbálkozó, settenkedő ősz vesztegelt a Bois körül. Már hajolt az este, alkonyati sütkérezés- ben a finoman ejtett köd megdobálta az erdő terebélyest, de sarjadó, ujjongó volt a na túra, „Királyném, kigyuitak a lángok, Aranyos hintánk íme, száll, Ma a nép közé vegyülünk el, Te a királyné s én a király. Lásd, ez a fényes kocsitenger, A villanyfényes fák alatt Mi érettünk hullámzik, fénylik, Hogy téged s engem lássanak. Királyném, bocsásd le a fátyladat: Ma este kegyosztók leszünk. (Döcög, döcög a.z ócska konflis És mi sápadtan reszketünk.) Királyném, megölnek a vágyak. Sóhse vágyott, mint te meg én, Földi pár úgy az élet-csucsra És sohse volt még ily szegény. Vágy, 'élet és sugár a lelkünk És utunk mégis koldus-ut, Jogunk van minden fényességhez, Amit az élet adni tud, Király vagyok és te királyné, Hát trónunk sohse lesz nekünk? (Döcög, döcög az ócska konflis És mi sápadtan reszketünk.) Reszket a verssoroló emlékezetemen, az ócska konflis, itt előttem imbolyog a gépkocsik rianásában és körül rohant magányosan, a nagy idegenségben, megérint az elaludott magvar álom . . . A AlA-ik század vizű kártyái Irta : 3(rúdy Qyula Riidnyánszky Gyula, aki a magyar költők közül először járt Amerikában mint Sisley képein, a kéjelgó élet ifjú mohósággal kocsikázott a prommenádok utain; festin ényarcu nők suhannak a piros, zöld, sárga gépkocsikon, parázna öröm cikkázik mindenfelől: a látomás, mely egyszer-többször valóság volt, ilyen időtájban, késői nyárnak, korai ősznek ölelkező igézetében. Az autók özönében egy tévelygő, kopott, öreg konflis poroszkcdt elém. Szinte meghökkent, képzeleten legyint: a kocsi, az idő előállott . . . „Hahó kocsis . . . hajts, hajts, a múltba, ifjúságba" . . . Ilyen búcsúzó fényű, árnyakkal készülődő esték voltak azok, amikor az ócska konflis „a nagy Boisban az utat kereste1*, Léda mellett ültünk, Ady vidámult, busongó volt, ahogy a kedve váltogatta, Léda hallgatag, eleveneb D szavú, ahogyan a séta órái megrendezték. Gépkocsik iramában bódorgó öreg konflis, mennyire érezteti a kast, ahogyan valaha az elkocsikázott kocsiban együtt ültünk . . . Az ősz teritgette felénk játékait, ablakunk mellett rajló Páris súrolt és mi bandukoltunk ösvényesen, a zöld regén keresztül kasul. Lemaradtam, kísértő emlékezéssel, eszembe jut a Vers, aminek titkáról megfeledkeztem, mely itt, most, újra a Bois sátorai alatt, a foganás ábráival, mégegyszer megszületik előttem. A konflis körözött velünk az erdő körül, eltűntünk az allée-k záruló lombjai alatt, kibukkantunk a tavak mellé, D‘Armenonville korzójának hömpölygésében őgyelegtüuk, órák óta kocsikáztunk, elsőizü őszi szépség lengett a nyüzsgés fölött, a pavillonok diadémjai egymás után fölragyogtak, az égi- és transperens- csillagok sietve meglobogtak, épp olyan henye, ajándékos este volt, mint amilyen most költö- geti körém a hajdani alkonya tót . . . határok hullámzásában, ráérő csönd ességgel poroszkál a mi fogatunk, emberek rohannak föl az autók, konflisok kavargó sikátorain, Írást lobogtatnak a kezükben, erőszakos reklámcédulák, felszöknek a mi konflisunk lépcsőjére is és a papiros Léda elé hullik. A mozgulat váratlan volt, Léda megrezzent, a merkantil hirtelenség megtörte a pasz- sziózás csöndjét, Ady megélénkült, fölnevetett és nyugtatta a megszeppent Lédát: — Az alattvalók kérvényt dobnak a királyné elé . . . Csúfolódás, hizelgés, de a motívum is, amitől Ady képzelete verssé termékenyült. A séta után irta meg Ady Endre a verset: Kincsek között koldus iki vakon megy el Gárdonyi Írásai mellett. Most jelent meg Gárdonyi Géza hátrahagyott munkája: KRISZTUS BANKÓJA . . . B2.50 K Ma már nagyon feledésbe megy alakja, amely küiföldieskedő, extravagáns volt, — mint ahogy a költők már a megjelenésükkel is mutatni akarják vala különös foglalkozásukat. Amig valaha Lisznyai Kálmán cifraszürbeu járt: Rudnyánszky Gyula nyugateurópai ko- kettériával simára beretválta az arcát és csupán két göndörödő pofaszakáilt hagyott • meg áilán, amely szakádnak az állásából, alakjából, kifejezéséből mindig pontosan lehetett következtetni a költő lelkiállapotára. Amig fiatalkorában a debreceni hírlapot szerkesztette a költő (és a szintársulat primadonnáját sikerült is feleségül venni), addig ezl a szakállt mindennap sütővasa alá vette a debreceni Hugli. Később, időmultával, a múzsa is öregedett, a szakáll is hervadt; Rudnyánszky költeményei „kiszorulnak a fővárosi lapok- ból‘% mint akkoriban mondogatták, amikor a költő szuflája fogyóban volt. Reviczky egykori barátjának, — a hármas számban egyesülő felvidéki, úgynevezett „tót költők" (Rudnyánszky, Reviczky, Gáspár Imre), egyikének Debrecenben valamely olyan feltünőséget. kellett elkövetni, hogy megint beszéljen róla az ,,egész ország11. (Az nem terjedt túl Debrecen határain, hogy Gáspár Imrével mindennap le- gazemberezik egymást a hírlapjaikban.) Éppen Kossuth Ferenc tartotta országos körútját, amikor a száműzött fia Debrecenbe is ellátogatott, amely városnak szabadságharcunkban olyan felejthetetlen emléke van. Most kellett megmutatni, hogy a debreceni szerkesztőből, R. Gy.-ból nem halt ki a költői inspiráció. Más költő talán valamely verset ir vala, amelyért szívesen vállalt volna még börtönbüntetést is (mint például a kis Pongrátz, aki csak azt a versét tartotta sikerültnek, amelyért lezárták), de Rudnyánszky, miután felvidéki volt, hamiskásabban godolkozott. A helybeli cigányprímást, bizonyos Rácz Károlyt ugratta be, hogy a Kossuth-fiu tiszteletére rendezett banketten a magyar Himnusz helyett a „Mégis huncut a német" kezdetű bánátdalt muzsikálja. Szervilis országunkban persze nagy botrány keletkezett a debreceni bankettből. Mit szól Ferenc József, ha megtudja a dolgot? — kérdezték még a flegmatikus cívisek is egymás között. És a nóta-rendelő Rudnyánszky Gyula (aki kérkedett is), megint országos érdeklődés központja lett. — Talán azért is kellett később Amerikába kivándorolnia? — gondolták a romantikus lelkek, amelyek még elég nagy számban voltak az országban. * Rudnyánszky, külsőleg és belsőleg irtózott a hétköznapiasságtól, mert már fiatalkorában megszokta, hogy a költőről beszéljenek. Talán még azzal sem törődött, hogy Gáspár Imre egykori barátja gyakran Írogatta róla, hogy „váltóhamisitó", mert ebben az időben a szónak nem volt olyan jelentősége a vidéki zsurnalisztikában, hogy kardot vagy pisztolyt rántsanak érte. De ha előhozták is a kardot a vidéki szerkesztők, ez sem okozott nagyobb emóciót, mert hisz a szerkesztők azért vannak elsősorban a világon, hogy vérük, hul- latásával is hitet tegyenek igazságuk mellett. „Reviczky Gyula se lett volna olyan nagy költő, ha éppen a legjobb időben meg nem hal a klinikán", — mondogatták az élő költők. Ebben a korban, amikor egy költő, Indali Gyula a Dunába ugrik, egy másik (Benedek Aladár) lóháton járja be az országot és a nyeregből gyűjt előfizetőket legújabb költeményes könyvére, a harmadik (Bartók Lajos) hiába írja legszebb költeményeit, országos nevezetességű voltaképen csak akkor lesz. amikor egy szabómesterrel (annak csinos felesége miatt) össze^ A .JönesL :.■iLjjűÜ&i&ti&'l. —.. > verekedik a váci-utcában, mert a „nőies dolgok" mindig legjobban érdeklik vala a publikumot, — ebben a korszakban Rudnyánszky Gyula úgy vél közérdeklődést ( s egyben megélhetést) szerezni, hogy mindenfelé hiresztelni kezdi, hogy elmegy Amerikába. Amerika! Akkoriban a magyar urirendből legtöbbnyire olyanok utazgatnak oda, akikuek itt ég a talpuk alatt a föld: a tettvágytól — vagy pedig valamely szépséghiba miatt, amely múltjukat rutitotta. Költő, akinek Amerika jutott eszébe, még idáig nem akadt a legelszán- tabbak között sem. aki Amerikát tűzte volna ki boldogulása céljául. Nem volt ugyan Amerika ismereten ország, jöttek a szlovákok pénzecskéi onnan akkoriban is, megérkezett lvob- ráuyi nevű amerikai szerkesztő, aki az amerikai Szabadságot szerkesztette, amelyet azonban itthon még anuyiba se vettek, mint egy vidéki újságot. — Rudnyánszky Amerikába indul, hogy költeményeivel eszébe jutassa Magyarországot azoknak, akik innen elvándoroltak. Akik amúgy sem jöhetnek haza, ha adnak valamit a becsületre! — mondogatták az úri kávéházakban, amelyekben R. Gy. napjait töltötte, amikor sehogy sem tudott elhelyezkedni a pesti szerkesztőségekben. * Mit csinál Rudnyánszky Amerikában? Sohasem lehetett ezt megtudni valójában. Némelyek szerint a felesége ügynöke volt, aki Réthi Laura néven emlékezetében lehet az operák kedvelőinek. Az énekesnő utazója lett volna Rudnyánszky Gyula, aki költeményekkel indult el, hogy elvadult magyarokat meghódítson. Akármint volt a költő dolga Amerikában (aminthogy például a legtöbb Amerikát-járt magyarról sohasem tudtuk meg akkoriban a szent igazságot), annyi bizonyos, hogy dollárokat nem hozott magával, amint ezt például a józsefvárosi költők mindenféle kiskocsmákban várogatták. Nem, sehogy se nyitotta meg az útját a magyar költészetnek, amely az ő személyében elment uj területeket és. uj olvasókat keresni, mint valami hősi kalandban. A költészet továbbra is itt maradt a Kárpátoktól az Adriáig terjedő zónában, — Petőfin és Jókain kivül nem olvasnak más magyar költőt Amerikában, még ha R. Gy. személyesen szavalja is verseit. Megint itt ül Rudnyánszky Gyula az irók kávéházaiban, de hová lett régi önérzete, ambíciója, törekvése, amellyel egykor elindult vala a Felvidékről, hogy meghódítsa az országot? A Fényben-árnyban és Fanny dalainak szerzője magányosan üldögélt a kávéház sarkában és még régi ismerőseit sem vette észre. Valamely szembetegség támadta meg, amely miatt a homályt kellett keresnie Jézus és Mária felejthetetlen költőjének, aki valaha, éppen a kálvinista Debrecenben, az ottani Wolafka katolikus püspök hatása alatt lészen szerzője sok áhitatos költeménynek, (úmde mindez az irodalomtörténetre tartozik, mi csak a költő tragikumát látjuk egyelőre a bús kávéházi vendégben, akinek szakálla megfehéredik, ami sohase történik meg vala a Childe Harold költőjével pédául s aki ugyancsak átúszta a tengert. Holott ifjúkorában Rudnyánszkynak is, mint másoknak is egyik ideáljuk volt Byron. A bécsi kongresszus idejéből divatban maradt szakáll megfehéredett; megkopott a daliás Meuícsikoff-kabát, amely egykor pontosan megmutatta R. Gy. karcsúságát, — amely kabátot talán éppen azért szerettek mindenkor viselni a lírai költők, mert szerű/ lük személyét ők is mindig Katalin cárnőnek képzelik.) 1927 szeptember 18, vasárnap. Az egyedüli motor nélküli villamos hűtőszekrény EiékirooLux G.M.B.H. Prag 15 Fiókok: BraSSslava, Klokucnická 5 Kosice, Hiavná 40 Uxhorod, Korjaiovícovo 23 Megvakult Rudnyászky Gyula, midőn visszatért Amerikából s ekkor lett tragikus alakja a magyar költészetnek, akit méltatlanul felejtettek manapság. Hiszen megvakult már más költő is az apró betűk sorakoztatásában, de sorsuk nem volt oly boldogtalan, mint azé a magyar költőé, aki egy körúti kávéház cinikus, divatos, mának élő közönségének körében töltá mély hallgatásban napjait, mintha vakságát titkolná. Élete utolsó éveiben azért nem mert megszólalni, hogy észre ne vegyék vakságát. Egy zsebóra volt az egyetlen kívánsága, amelyet elővonhatna néha, mintha látná az idő múlását. Úgy emlékszem, önfeláldozó felesége, szegény'Réthi Laura jószívűségéből juntt is ilyen zsebórához, amelyről a vakok ember- feletti intelligenciájával megérezte, „megnézte" gyakran, hány óra van. Egyébként nem alkalmatlankodott senkinek; igazi uriassága, büszkesége, nemes karaktere (amelyben néha kételkedni szeretett volna változatos élete folyamán), nyomorúságában mutatkozott meg igazán, amikor panasztalanul, szinte észrevétlenül igyekezett sorsát elviselni. A régi hiúságaiból, amelyek fnindig az elsőség, a feltűnés, az ifjú Anyegin-féle robogások ^elé vitték, amellyel mindenkor helyet kért magának a társaságokban; — a régi zajgásokból, dacokból, kraválokból, újságírói gimnasztikákból, amelyekkel évtizedeken át magára akarta irányítani a közfigyelmet, miután jó versekkel már abban az időben sem lehetett kitűnni Magyarországon; — a női madonna-szöktetések- ből, a debreceni hecc-nótákból, Reviczky Gyula konkurenciájából, Gáspár Imre támadásaiból (aki egyébként éppen úgy kórházban halt meg, mint ez magyar költőhöz illik), — a Fényben-árnyban című versek sikereiből, Fannyből és az egész nagy Amerikából, ahol valaha a magyar költészet diadalmas lobogóját akarta „lecölöpöztetnlf, nem maradt meg egyéb, mint egy nikkel-zsebóra, amelyet gyakran elővonogatott a kávéház sarkában és a néhai asztaltársaságának diadalmasan mondogatta: — Az én órámon húsz percben két óra van, — mondá amerikaias magyarsággal, mintha ezzel is világjártasságát dokumetálná. — Mennyit mutat a ti órátok? A kevéske ismerős, a vak költő barátai zsebéből (már ahol volt), előkerültek a zsebórák és élénk vitatkozás indult meg a vakember asztalánál, hogy kinek pontosabb az órája. — Higyjétek el,' hogy az én órám a legpontosabb, mert ezt feleségem még Amerikában vásárolta részemre. Monroe, a hires elnök nemcsak Amerika függetlenségét vásárolta meg Floridával, de az amerikai ipar fölényét is Európa felett. Ennyit hozott Amerikából a vak költő, aki valaha olyan lirikus volt, mint a legboldogabb XlX-ik század, majd forradalmár, mint a századvég, azután katolikus* mikor nyara mu- ladozott és észrevette az élet és az eszmék hiábavalóságait, legkésőbb pedig amerikánus volt, mintha csak váteszi leikével mindig megérezte volna az uj hajnalokat. Ült a kávéház sarkában egy félszázaddal hosszabb terminusra szabott életpálya után, látott fényt és árnyat, kalandot és valót, kódolást, nyomort és betegséget, a zsebóráját nézegette és Amerika fölényességét jósolgatta Európa felett. Úgy emlékszem: a világháború második évét Írogattuk akkor, amikor ugyancsak kórházba került (mint a Reviczky, Gáspár-féle triász utolsója) és elment régi költőtársai után. Könyvein gyászfátyol, nevén a felejtés pókhálója. xx Nem pénz 12 korona egy oly könyvért, amely az egész családnak okoz nagy örömet. Siessen megvenni a Tapsifüles nyuszikát! 6
