Prágai Magyar Hirlap, 1927. augusztus (6. évfolyam, 174-198 / 1508-1532. szám)
1927-08-07 / 179. (1513.) szám
1927 augusztus 7, vasárnap. nHoavuannaMMiH HHPLÖm írja: KRRÍHTHY FRISYE3 — R színészetről — Moissi Othello-ját néztük végig, Színházból haza jövet szülészeiről beszélgettünk Bélával, aki moziszinész akar lenni. Általánosságokról volt szó, de aztán egy bizonyos kérdéssel kapcsolat bán olyan érdekes fordulatot vett a beszélgetés, hogy egy csomó, felbukkanó uj szempontot — amikre eddig nem gondoltam — hevenyészve szeretnék feljegyezni, nehogy elfelejtsem. Inkább én magyaráztam úgyis, hangosan gondolkodtam, ahogy gyakran szoktam mostanában, ha valaki inspirál erre — a legjobb narkotikum. Nézd kérlek, — valahogy ezeket beszéltem — azon kezdem, hogy Diderot híres „Paradoxonba óta lényegbevágó magyarázatát nem is adták a színészet problémájának. Az újabb meghatározást, eltűnődést e kérdés felöl éppen a mozi tette aktuálissá. Éppen neked bizonyítgattam, ugy-e, jó múltkoriban, hogy mi nem is tudjuk áttekinteni, micsoda Széditően nagyjelentőségű kulturkorszak bölcsőjéhez értünk el a mozi felfedezésével. Te azt mondod, találmány, technikum, némi lenézéssel, mi köze ennek a valódi kultúrához,! pláne művészethez? Hát először is: az írás felfedezés©, lerögzitése a beszédnek, s/intéri csak technikum volt valamikor, primiliv találmány — mégis immár hat vagy nyolcezeréves kulturkorszak kezdetét jelentette a? a tény, hogy az elröppenő szó maradandóvá lett, érdemessé vált megrágni a szót, mielőtt az ember kimondta — és biztosítják róia, hogy a szónak ez a megrágása volt az eredete mindannak, amit ma Gondolatnak és körmének és Szellemnek és Géniusznak és mit tudom én mi mindennek nevezünk, — hogy a Szó és a Gondolat, mintahogy Nitzsche is sejtette már homályosan, egyszerre született meg, nem egymás következtében, ahogy az elemző kauzális kényszer láttatja velünk. Ezzel nem akarlak hosszan untatni, hidd ; el nekem, hogy igy volt. Ha a lerögzített be- ; szódét, a betűt nem találják fel, a Szónak és : Igének nem volnának ma géniuszai és művé ( szei — az idegek nyugtalansága és életvágya , másfelé keresett volna kielégülést, nem a központon keresztül. Na már most, éppen azt vitatom, kérlek, hogy a lerögzített mozgás, a le- i rögzített életjelenségek felfedeztetése van olyan jelentőségű dolog az emberi kultúra éle- ; tében mint amilyen az írás felfedezése volt. A mozgóképpel uj világ kezdődik, — hogy ez az uj világ akarja-e, fog-e kapcsolódni a régibe, a szó világába, vagy ellene fordul (utóbbi esetben komolyan beszélhetnének a pesszimisták egy uj k ült u rat Lan t is z r ól, a szókultura hanyatlásáról"), ez még kérdés — s annyi bizonyos, hogy ez a generáció tanúja lehetett valaminek, ami hatezer év alatt egyszer szokott történni: megszületett s ezzel halhatatlanná vált a Mozgás, a Történés, mint állandó eleme az emlékezetnek. Nézd, mingyárt meg fogsz érteni. Képzeld el, hogy s/áz, vagy kétszáz év múlva kezedbe veszel egy könyvet, ami nem lapokra nyomtatott betűkből áll. Nem lapozni kell benne, hanem forgatni rajta valami forgantyut, oldalt - - ? a könyv egyetlen lapján a regény, amit eddig olvasni kellett, átalakítani betűből szóvá, szóból elképzeléssé — minden ilyen fárasztó közvetítés helyett és nélkül egyszerűen megtörténik — látod a szemeddel X. Y. valódi történetét, úgy, ahogy megesett, vagy ahogy nehány színész eljátszotta. Mingyárt meglátod, mért kellett ezt elő- rebocsátanom. Az ui esztétikusok mindenféle isták és forradalmistul! sok szamárságot ka- ratyolnak össze mostanában a művészet uj céljairól. Azt az egyszerű dolgot pedig, amit egy hatéves gyerek is lát, kezdik elfelejteni, — hogy a művészetnek egyetlen és legfőbb célja nem is célja, hanem oka és eredete és Szándéka és lényege a halál ellen /álé küzdelemmel párhuzamos kényszer, hogy megmentsük a pusztulástól azt, ami a körülöttünk és bennünk lezajló világban múlandó és amiért kár, hogy elmúlik. Amikor tehát a lerögzített, a múlandóság törvényét kijátszó történés világra jöttét megállapítom: egyben valódi, vagyis inarandandó művészetté deklaráltam egy művészetet (mert csak az művészet, ami mara- dandó) ami eddig nem volt az: a Szin-éSzétst. Igenis állítom, hogy a mozgókép megszü- ■ letétével született meg és vált egyenrangú művészetté a festéssel, képfaragással, muzsikával, írással a Színészet is. Azt is mondhatom tehát, hogy a színészet csak most született meg, most, mikor a színésznek meg kell gondolnia, meg kell rágnia azt, amit csinál, mert aZzal hogy egyszer eljátszotta, az eddig múlandó értékű szerep épugy maradóvá lett, mint kép és könyv és szobor és kotta. Valódi művészetté lelt a színjátszás e század elején s az is marad most már, — úgy kell tehát beszélni róla, mint a többiről. Művészettörténete még nincs, de ez nem akadály, hogy az esztétikáját, az alaptörvényeit niár most fel ne vázoljuk, hacsak, hacsak hevenyészetten is — hiszen esztétikának és művészettörténetnek tulajdonképpen kevés köze van egymáshoz, előbbi legfeljebb példákat merít utóbbiból, de különben megvan nélküle. Kérlek szépen, ha parancsolod, mingyárt felrajzolom ennek az uj esztétikának a körvonalait. Hát először is abból kell kiindulni, hogy egy művészet anyaga csak az lehet, ami általánosan emberi. Mivelhogy a művészet alkotókat és élvezpket kíván, nyugodtan elmondhatjuk, hogy minden ember született művész, passzív vagy aktív értelemben — a nagytömeg passzíven az, felruházva a művészi élvezet képességével, — a nehány kiválasztott pedig aktíven, az alkotás pontenciájával. De mit jelent e>z, tárgyunkra vonatkoztatva ? Ahogy van festői világkép, egyszerűen azért, mert mindnyájunkban van egy passziv festő, aki szereti a szép színeket és formákat, — ahogy van zenei világkép, mert mindnyájunkban van egy passzív zenész, aki szereti a hangok misztikus hatását — éppenugy, ha a színészet valódi művészet, (márpedig, ime, az) kell, hogy legyen színészi világkép is. Kell, hogy felfedezzük magunkban a passzív színészt, mindannyian — hiszen semmi máson, csak ezen keresztül élvezhetjük az aktív színészi alkotást. Színészi világkép — uj fogalom, a kultúra uj feltételei szülték. Csak per analógiám, a többi művészet ismeretéből írhatjuk körül egyelőre. Még nem született meg az alkotó szi- nész-zseni, aki majd igazolni fogja, de már sejteni lehet, miféle lélek 1 észen. Számára az egész "világ játszani és komédiázni fog, mintahogy a festő számára szín és forma, a ze nész számára hang él harmónia minden. Szerepnek lát majd minden élet jelenséget — egyetlen, titokzatos Lény, vagy Isten különféle szerepeinek, aki jó embert játszik és rossz embert játszik, aki bankárnak és királynak és koldusnak és madárnak és krokodilusnak és rügyező cseresznyefának és boldog gyermeknek és boldogtalan szenvedőnek maszkírozza magát, hogy százmillió alakban élhessen, százmillióféleképpen láthassa .önmagát a tükörben. Ez a szinész-zseni meg fogja látni és nyilvánulóvá teszi majd előttünk, amit némely révült, Szórakozott pillanatban éreztünk néha, ijedten és csodálkozva, rögtön elhessegetve magunktól a felfedezést, mint holmi kellemetlen, szorongó lidércnyomást, — hogy szerepet játszanak e világon mindannyian, ismeretlen közönség számára, önmagunk Számára — első sírásunktól kezdve utolsó hör- gésünkig — születést játszunk és szerelmet és halált, mintha valami ismeretlen, másik Ént akarnánk mulattatni, meghatni, megvidi- tani, felzaklatni és irgalomra bírni a tragédiánkkal. Te, mást mondok neked. Nem vetted észre — hm. Tudniillik folyton arról beszélnek, hogy valóság, meg ábrándozás, meg efféle. Ugyan kérlek. Én mondom neked, akinek van egy ki>s közöm mindenféle művészethez, hogy az igazi passziv élvezőnek, az úgynevezett közönségnek sejtelme sincs arról a valóságról, amit állítólag a színész ábrázolásán keresztül ismer fel és ismer el tulajdon életének. Én mondom neked, a közönséges emberek csak a művészetből ismerik az életet — a valóságot pedig csak a művész ismeri. Életem legszömyübb és legőszintébb pillanatában véletlenül nem voltam egyedül — jelen volt valaki, aki akkor sorsdöntő szerepet játszott az életemben. Tragikus pillanat volt — zokogtam, meg akartam halni, a süket falhoz ütöttem a fejem. De túléltem -ezt is és később a kritikus negyedóra tanúja bevallotta nekem, hogy nevetnie kellett akkor, — meg volt s még most is meg van győződve róla, hogy ko- médiáztam s ez a komédia nagyon kiábrándító hatással volt rá. Egy színészre emlékeztettem, akit hasonló szerepben látott, de az jobb volt. Mondd, mit mondhattam neki? Soha nem értette volna meg, az idő átkozott logikája miatt, hogy az a színész tőlem tanulta ezt a jelenetet, — hogy ő, aki életnek látja a Színpadot, szükségképpen színpadnak és komédiákén érezze, mikor a sors szeszélye egyetlenegyszer megtisztelte vele, hogy azt a valóságot, azt az életet lássa tulajdon szemeivel, ahonnan a tragédia meríti anyagát? — Viszont — ki tudja, nincs-e igaza? Hányszor érezzük komédiának legmegokoltabb könnyeinket — hányszor hisszük, hogy szimuláljuk az örömöt és fájdalmat, amiről később tudjuk meg aztán, hogy életünk csúcs* pontját és mélypontját jelentette? Na szervusz, én már itthon vagyok. HOROSZKÓP Minek mennél a könyvnyitóhoz ? A kályha lángol, ülj le mellém, Van egy könyvem, még megiratlan s Íratlan is lesz mindörökké. De benne lappang sorsok útja és láthaiatlcm látomások. A csillagok jelképek: álló, örök törvények csomócskái, mikhez hajszál-gyökér köt minket, mint almaszirmot a világhoz . . . Nézd, itt a cimboráid sorsa: nálad könnyebbek, gömbölyűbbek, libábbak is, de lebegőbbek, kikezdenek tanáraikkal, a villanyosban, kapualjban borzongás nélkül csókoló znak, hamar nyit bőrük szirom-láza, hamar hullatja kéjes szirmát, jó hitves, anya lesz belőlük, kicsit lustácska, lomposacska. . . . Nézd itt a rajzod, ritka, titkos erő köt furcsa csillagokhoz, agy nőttél mint a liliomszál, kacértalan a karcsúságod, a puhaságod nem parázna, mert csontod is van, csoda-finom. Könyvet biflázol, nem remeg még szép hosszú, keskeny arcod, orrod. Apád vad vére, tombolódó nagy testisége szunnyadoz még. Anyád mimóza-remegése, rémség-látása nem ria>szt még. De Szived, öled összekötve forrongó, furcsa csillagokkal. Nagy Szőkeséged úgy világit valakinek, mint hold az égen s olyan hideg, vigasztalan lesz valakinek, mind hold az égen. Véred felforr, olyat szeretsz majd, kit nem lehet lesz, nem szabad lesz. Világnézetek keresztutján boszorkány bálok éjszakáján vágyak keresztjén felfeszit majd a boszorkányok büvölése, vigasztalan lesz a sötétség, csak tested és a szőkeséged világit, mint lidérces máglya. Körötted káosz, ködgomolygás s a ködgomolygás dunna-hátán a boszorkányos bűnös tánca, sáiánsegédek bakugrása borzongat első kakasszóig. Akkor tudsz csak keresztet vetni, zarándok-köntöst vetsz magadra, a misztikumba burkolózol, járkálsz búcsúkra, templomokba, mig csodás térded csontig roncs lesz, szemed Krisztus sebébe fúrod, míg megindul a szive vére, csészét csinálsz a két kezedből s úgy habzsolod a megbocsátást, Magdolnák, Péterek pezsgőjét, boldog mosollyal álmodozva járkálsz majd mint az üdvözölitek, de néha fölnyerit Szivedben pogányos, karcsú kancák vágya, vigyázz magadra a tavaszban, Isten legyen neked irgalmas! I Magyar ember vagy! I \ Ne hiányozzék könyvtáradból $ % Gárdonyi Géza könyve | | SZÚNYOGOT MI ATYÁNK JA ^ Ara 32.50 Ke. I % % Mécs László. |iqüeürRako/v ®H^»ö6M6RSKA-TOVARNfAí« ^-RUM-A-LlKeRy-UC^Poi; 6ÖMÖRl"RUM-eSUK0RGy/ÍR.^ •AOZNAVA* Mandarin . Cacao - Dió-Créme - Cherry Triple-Sec — Curacao — Karlsbadi keserű „Késmárki kiállításon arany éremmel kitüntetve'* ,»A Nemzetközi Dunakiállitáson arany éremmel kitüule Alapítva 1833* Telefon 33. dis~ra5 JjK üveg, porceÜán * nagykereskedése. © KOS1CE, ű"5-atca 19. Nagy választék. Jutányos árak. 4 A pozsonyi királyi konzulátus (Pozsony, Ferenclek-tere 51 augusztus kesdi meg működését. Ez icSöponttöl kezdve a Szlovenszkő ás Ruszinszköban 9akő egyéseii ka^Féjlass e hivatalnál, — tékát nem a prágai magyar klr. követségnél — nyuith&tjáh be vizűm, magyar utievéi elnyerése, valamint egyéb konzuli hatáskörbe tartósé eljárások iránti kérelmüket. köztársaság töfebS 5"#se©ií Bakö közönség Bsa$®niő kérelmeit azonban a konzulátus elintézni nem fogja, mart ezekre venatkosölag towáfebra is a prágai magyar királyi követség Illetékes-,
