Prágai Magyar Hirlap, 1927. augusztus (6. évfolyam, 174-198 / 1508-1532. szám)
1927-08-28 / 196. (1530.) szám
1927 augusztus 28, vasárnap. Alapítva 1833. Talefon 33. Ü s > diixmfl A üveg, porccllán A|L nagykersakadáse. * KOSICE, FS-utca 19. Nagy választék. Jutányos árak. Budapest, augusztus h<5. 22° Celsius Ez volt az első párbeszéd, amit Budapestem hallottam, reggel hátikor, abban a kedves, csöndes budai fürdőben, amit még a törökök építettek. A nagy fürdőmedencében figyelmes beosztással ötféle fürdőmedencét kreáltak az alapítók: a középső nagy fürdőmedence mellett minden sarokban húzódik még egy, különböző hőfokokkal, különböző temperamentumok számára, amilyen már az élet. A jobb szélső sarokban 16° Celsius a viz. Ebben a medencében a spártaiak ülnek, mert a viz jéghideg. Szőkén és izmosán ülnek itt a spártaiak, mokány fiatal emberek, a nemzet virágai és reménységei, s kékes, libabőrös háttal, fogvacogva káromkodnak. Ezek a fürdő hősei. Félelmesek, nagyszerűek. Az élet mindig, mindenütt, rögtön szelektál, osztályoz, helyére utal. Azok, akik a hideg vízbe® ülnek, általában hangosabbak, m^gabizóbbak; azok, akik a meleg vízben ülnek, általában csöndesek, mélázóak, mindenfélébe beleegyeztek már. Srégvizavi a 16° Celsius jelzésű medencével kiesen lapul meg a 22° Celsius jelzésű medence. Akik itt ülnek, azok szelídek, kövérek, kopaszok. Ebben a langyos vízben a fürdés már nem is tisztálkodás, hanem világ- nézlet. Mondanom sem kell, én is ide ültem be. Négyen filozofáltak már a medencében. Hajnali hat óra lehetett. Egy kövér ut a tuss alatt állott, két másik apatikusan guggolt a kövér ur jobbján és balján. Egy negyedik ur, egy egészen sovány, egészen kopasz, kancsal, sárgaarcu éjszakai ember távolabb töltök, szerényen, irigyen és izgatottan fülelt a medence lépcsőin. Az, aki tussolt, meztelenül, mint egy törzsfőnök a koronatanácson, ezt mondta: — Utólag 'beszélni nem nehéz. A valóság az, hogy ha kegyed akkor pirosat hoz, Ber- ger kénytelen kijönni a makkal, s bunkót csinálok jogerősen, tiszta hat lappal fejenként. Aki a jobbján guggolt, panaszkodni kezdett nyújtóttan s rázta a fejét: — Hozhatom én a pirosat, ha ön zöldet tart vissza, mit gondol? Honnan hozzam a pirosat? Meddig hozzam azt az egy pirosat? Honnan? Az égből? Nahát! A harmadik nem szólt semmit. Ez nyerte a partit. Most mind a hárman hallgattak, tűnődve néztek a gőzpárá3 levegőbe, az élet csodálatos folyásáig elmélkedtek, amin lehet is. így ülhetett Napóleon Moszkvában egy gőzfürdőben, mikor arra gondolt, hogy mit akar tőle Kutusov? A negyedik, aki eddig uralkodott magán, most nem bírta tovább. Két dühös tempóval a közelükbe úszott, mint egy sanda delfin és rekedten örvendezni kezdett: — Hozhatta volna kegyed a pirosat, a Berger nem hozott volna makkot. Mert nem is volt neki. Háromszinü lapja volt. Én tudom, mert mindenkinek láttam a lapját. Haha. Hehe. Ezt megadta nekik és boldogan, rekedten hahotázott, diadalmasan. Kacajától, ha szabad ilyen szép szót használnom, visszhangoztak a falak. Aki a tuss alatt állt, végignézte. Hallgatott. Aztán vállat vont. Egy meztelen válivo- nás sokkal agresszívabb valami, mint egy felöltözött vállvonás. A kibic megint magyarázni akart a olyan ember volt, aki most, ha ruha lett volna a kövér uron, megfogta volna a kövér ur kabátgombját s beszédközben bizalmasan forgatta volna. így láthatólag zavarta, hogy nem tud a kövér "uron semmiféle gombot megfogni, mert az emberek szokásaik rabjai. — öt éve figyelem kegyedet — mondta lassan a kövér ur a kiibicnek. — öt éve figyelem, hogy még egyetlenegy tétet soha nem tett. S ön mer itt nekünk tanácsokat adni? A sárga, kancsal ember rögtön megsértőjjoQGQ&ooooooeeeooeeeoooeoMoeeot Syfiiidologe Dr. Kolb •c«lőtt a prágai, frankfurti 4* berlini bőrklinikák tanársegédje és másodorvosa Prtfuto IB. To«MíHo»a 31. mAri. Woasennann vizsgálat! dött. Két tempóval hangtalanul odébbuszott, a medence legszélére s ott guggolva megült a kövön, pislogva és megbántva, mint az íbiszek, ha krokodilus bukkan föl .a Nílusból. Tiszta, mint a hó Reggel a hotelben arra ébredek, hogy egy női hang a szomszéd szobában élesen, csengőn, az élet válságos pilla na tainak mezzoszoprán-hangsúlyával ezt mondja: — Esküszöm neked, hogy olyan tiszta vagyok, mint a hő. Azonnal éber lettem, mert az erény mindig érdekel. A kijelentésnek súlya lehetett, mert hosszú csönd követte. Iparkodtam elképzelni, hogy mit csinálhat most a férfi? Valahogy úgy képzeltem, hogy a beszélgetés suttogva már régen elkezdődött, a hajnali órákban s csak most csattant föl az első nagyobb kijelentés. Láttam a férfit, ahogy pizsamában az asztal mellett ül, tenyerébe hajtja a homlokát s gondolkozik ezen, hogy a nő olyan tiszta, mint a hó. Rögtön utána meghallottam a férfi hangját is. Gargalizált. S bizonyára pohárral és fogkefével a kezében kérdezte, két gargalizá- lás között, jósokára: — Meg se csókolt? Ez úgynevezett férfihang volt, mély gordonkaszóló. A hangja után ítélve jólelkü, de olyan ember lehetett, aki megérdemelte a sorsát. A nő idegesen felelte: 1927 augusztus 22. Nekik már mindegy szegényeknek és mire naplóm megjelenik (öt nap múlva), talán már a közönségnek is mindegy lesz, ártatlanok-e, vagy sem: ez a rádióval összekapcsolt világ, amilyen gyorsan és nagy tömegben lelkesedik és háborodik, ugylátszik ugyanolyan gyorsan váltogatja lelkesedése és háborgása tárgyát. Annyi bizonyos, hogy ma reggel mégis kivégezték Saccót és Vanzettit, a két gyilkossággal vádolt anarchistát — nagyjában, ahogy az újságokból kialakult a kép, tudok a dologról és nyugtalanságomból, ami a kivégzés hírére elfogott, arra kell következtetnem, hogy mégis csak lehet valami véleményem" vagy érzésem az egész komplexummal szemben, amit eddig nem vettem észre. Miután véleményemre magam is kiváncsi vagyok, megállók egy percre és eltűnődöm. * „A törvény formális". Robespierro kedvenc mondása volt ez, körülbelül annyit jelent, hogy az emberek által alkotott törvényeknek is csak akkor van erejük és hatásuk, ha vgy nézi őket, akire vonatkozik, mint a természet törvényeit: ez utóbbiak se mindig igazságosak, mégis alávetjük magunkat, homályosan érezvén, hogy áthágásuk még sokkal nagyobb, esetleg a tulajdon halálunknál is nagyobb bajt jelentene a számimkia. Lám, a haldoklók, vagy a természet által öngyilkosságra ítélteknek nem szokott eszébe jutni, mekkora hatalom került a kezükbe, emberi és természeti törvények fölött álló, avval az egyszerű ténnyel, hogy nincs többé közük az élethez, nem vonhatók felelősségre, nem kell félniök senkitől. A legritkább esel, hogy a haldokló vagy öngyilkos élve ezzel a hatalommal, megbosszulná magát ellenségein, magával vinné a zsarnokot vagy zsarnokokat, akik életét tönkretették, — valahogy utolsó pillanatig a társadalomhoz tartozónak érzi magát 8 utolsó gondolataiból az derül ki, hogy halála utánra is vannak még emberi és társadalmi igényei — család, utódok érdeke, ha más nem, egy tisztességes temetés. Nem is arról van szó, hogy a törvény, minek alapján Saccot és Vanzettit megölték, jó törvény-e vagy rossz. És arról sö, hogy kell-e halálos büntetés, vagy nem kell. A törvény formális és igazán mindegy, hogy milyenek e formák — a kérdés, hogyan alkalmazzuk őket. A matematikából tudjuk, hogy az egyenlet ismeretlenjét többféle módszer— Mondtam már neked egyszer, hogy megcsókolt. Egyetlenegyszer. Karácsony, előtt. — Na ja — mondta a férfi. — Egyszer — mondta, inkább maga elé, a nő. A férfi nem is felelt, megint belekezdett a gargalizálásba. Dühösen, figyelemmel gargalizált, mint aki túl akar esni rajta. Mikor egy pauzát csinált, a nő megkockáztatta: — Add ki a vagyonomat Esküszöm neked, hogy nem.prédálom el. Ellenkezőleg. Gyarapítani fogom. A férfinek torkán akadt a szájvíz. Fuldokolva kezdett el nevetni. Egy szót nem felelt erre, de hallani lehetett, ahogy helyére teszi a fogkefét és, miközben rázza a nevetés, odaállítja a szájmosó poharat egy csöndes kis koccanással a mosdó miárványlapjára. rel ki lehet számítani — az Igazságot is, az életvonatkozások ez ismeretlenjét úgy keresheti, aki jóhiszeműen keresi, ahogy tudja. A törvény formái olyanok, mint a művészet műfajai — a tehetséges művész minden műfajban jót fog produkálni, a nagy festő a légle- hetetlenebb keretek közé is remekművet k imponál. Salamon király idejében és Asoka király idejében kegyetlenebbek és embertelenebbek és érthetetlenebbek voltak a törvények, mint ma Amerikában — ők mégis tudtak jó igazságot szolgáltatni e rossz törvények keretén belül: nem a törvényhozó csinálja az igazságot, hanem az, aki alkalmazza. A büntető jogászokban sokat emlegetett Mayol, a híres „jó biró" egészen elavult és konzervatív jogrend törvényei szerint hozta meg klasszikus és egyben forradalmi Ítéleteit • Ha a nyugati etika legfőbb birájának, Krisztusnak szavait jól érted, soha nem fogod őt a forradalmár szellemek közé számitani, őt, ki a törvényt „nem eltörölni, de betölteni jött". Politika-etikai szemmel nézve az Uj Testamentum klasszikus értelemben reformdemokráciát hirdet és nem romboló kommunizmust — a fennálló rendet akarja tökéletesíteni, kiegészíteni, megjavítani. Aki tehát, nagyon helyesen, ebben a szellemben gondolkodik, azt a két anarchista halála akkor se fogja anarchistává lázitani, ha ez a halál történetesen mártírhalálnak bizonyul. Ha Sacco és Vanzetti ártatlanul haltak meg, ennek nem az amerikai törvények az oka, hanem vagy a mesterségét rosszul értő biró, vagy a művészetét rosszul értő védelem. • * A megkülönböztetést nem véletlenül használom. A biró, éppen mert adott szerszámokkal fennálló törvényekkel van dolga, csak mesterséget folytat — a jó védő anyaga eleven élet, emberi lélek, ugyanaz, ami a művészé. * © Ez a művészet, adott esetben (mint a végeredmény is mutatja) tökéletlen, sőt elhibázott volt Rosszul alkalmazta a lélektant és rosszul ismerte a tömeglélektant Először is: nem tudta megállapítani az igazságot Bármilyen paradoxul hangzik ugyanis, éppen lélektani szempontból az igazság kiderítése a védelem dolga, hiába kirdeti a felületes jogászi közfelfogás, hogy bizonyítani a vádnak kell. Másodszor: rosszul ismerte a tömeglélektan dinamikáját — a propaganda-mozgalom, amit keltett, visszafelé sült el, éppen, mert túl volt telítve. Kényszerhelyzetbe vitte a bírót, nem a mesterségéhez tartozó probléma elé állította s rábízta e probléma megoldását — természetellenes feladatot hárított rá, a végén már nem két ember életéről és haláláról, bűnösségről vagy ártatlanságáról kellett felelnie, hanem milliókról, azokéről, akiknek léte vagy nemléte a fennálló törvények, köztük nem utolsó sorban a bírói tekintély erejétől függ. Nem az történt tehát, amit a naiv szocialisták vártak, hogy sok százezer szolidáris ember megmentett kettőt, hanem éppen ellenkezően, az történt, hogy sok szászezer közös érdekű ember kedvéért fel kellett kettőt áldozni. (Valószínű ugyanis, hogy tekintettel a homályos vádképre, e fenyegető propaganda mozgalom nélkül kegyelmet kap a két vádlott.) • De mindig igy van, ha egy művészet beleavatkozik a tömeglélektanba: nem nekivaló terület ez. Igaz viszont, hogy a védelem valódi művészetének eszközei igen fogyatékosak még ezidőszerint. Legfőbb feladatát, az emberismeretet, karakterológiát sem gyakorolhatja szabadon: igazodni kell a felületes közvéleményhez, mely egyénités helyett mindig sematikus, sablonos képet követel: rossz embert nem akar látni, vagy jó embert, „hü férjet", vagy „hűtlen asszonyt", „önfeláldozó apát", vagy „elvetemült gyilkos"-t, és más hasonló panoptikum-figurát, a maga cskönyös ponyva-izlésével -4- a különleges ember bonyolultabb, összetettebb lelke, vagy a közönséges ember lelkének bonyolultabb, összetettebb rekeszei nem érdeklik. Márpedig a védelem művészete siker és hatás nélkül halott művészet. ♦ Valamikor talán a fejlődő tömegiz.és méltányolni fogja e finomabb eszközöket Érvényesülni fog a karakterológia, az egyénitő stílus-elemzés — tudománnyá válik, ami jína még csak a müvész-intuició sejtelme, hógy niDcs két egyforma lélek, még kevésbbé van mint két egyforma test, s hogy tehát az elkövetett tett stílusa éppen olyan jellemző arra, aki elkövette, mint amilyen jellemző rá az újlenyomat például, ma még egyetlen exakt forrása a nyomozásnak. Világosabbá válik a ma még rejtelmes összefüggés gondolataink, szavaink, cselekedeteink között, olyan világossá, mint ahogy ma csak a nagy irók regényeiben érezzük meg. Hinni lehet majd és hinni fognak a védelemnek, ha azt mondja: ez az ember, aki igy és igy beszél, igy és igy árulja, vagy rejti el gondolatait, ezeket a szavakat szokta használni, igy és igy reagál szépre és rutra, jóra és rosszra, ilyen és ilyen* ízlése van, ezt vagy azt a költőt szereti, ilyen, vagy olyan nyakkendőt hord: — oz nem követhetett el gyilkosságot, vagy ha elkövetett volna, nem tagadná le, — nem erkölcsi, vagy gyakorlati okokból, hanem egyszerűen azért, mert nem a stílusa, mert nem lehet ráismerni abból, amivel vádolják — mert az elkövetett bűn nem hordja magán az 6 egyéniségének ujjlenyomat például, ma még egyetlen exakt bűnt nem követte el, talán valami mást. Addig ... Addig talán mégis jobb volna megelégedni a kissé lapos és müvészietlen, de legalább szerény okoskodással: inkább száz bűnös meneküljön, mintsemhogy egyetlen ártatlan bűnhődjék. — Ramon Novarro híres filmszínész kolostorba vonul. Londonból jelentik, hogy Ramon Novarro, a világhírű filmszínész, a Ben Húr címszereplője, a jövő év tavaszán kolostorba vonul. Novarro családjában ősi tradíció a szerzetesség és Novarro bátyja is egy délamerikai kolostor papja. Kedvező részletfizetések! Mindenkinek a lakását legolcsóbban és legmodernebbül rendezi be Kedvező részletfizetéseki P. I'aida bútorgyára. Praha XVIII., PortHpnSko 997. NRPLOm 5accoról és Uanzettiröl írja: KRRINTHY FRI6YE5 % r 4 EfTlLEKLRP Irta: mŐRRI 5ŐDD0R
