Prágai Magyar Hirlap, 1927. augusztus (6. évfolyam, 174-198 / 1508-1532. szám)
1927-08-21 / 190. (1524.) szám
1927 augusztus 21, vasárnap. TU«GAl/V\&&VARH I RüAK 11 Nagyarányú selyemcsempészetet fedezlek fel a csehszlovák-román határon Az évek óta működő bandának üzleti köre Ruszfinszkón keresztül Prágától Bukarestig terjedt — A román hatóságok már több egyént letartóztattak agyar Anyu Szatmár, augusztus 20. Alig néhány hónapja, hogy a romániai hatóságok nagyarányú selyemcsepészetnek jöttek a nyomára, melyet egy kitünően megszervezett csempésztársaság lizött Páriából vagonszámra szállított dugáruval. Ez a társaság Aradnál csempészte be áruját román területre, ahonnan ezt az egész országba, i'őleg pedig Bukarestbe és Kolozsvárra továbbították. Most az ország északi részében, a román-csehszlovák határon lepleztek le egy nem kevésbbé kiterjedt csempész- táraságot, mely ugyancsak főképpen selyemárut csempészett át Csehszlovákiából Romániába. A nagyarányú selyemcsempészés már évek óta folyt és kitünően jövedelmező üzletnek bizonyult. A társaság, mely rendes kereskedelmi szervezettel b'irt, messzeelágazó üzleti tevékenységet fejtett ki: üzleti köre Prágától Bukarestig terjedt. Könnecke utolsó próbarepülése Köln, augusztus 20. Könnecke ma reggel 6 óra 15 perckor felszállt utolsó próba- utjára. Gépének megterhelése 3770 kilógnám volt. Tizenegy órakor másodszor is felszállt Wall nevű kísérőjével és kipróbálta a rádió-leadóállomást. Délután 2 órakor a Germánja startra készen állott és Könnecke ezek után csak a kedvező időt várja. A Cuvantul Is revíziót kíván Bukarest, augusztus 20. (Saját tudósi- tónk távirati jelentése.) A Cuvantul, amely nemrégiben oly hevesen kikelt Lord Rother- mere cikkei miatt, a határki igazításban óriási veszedelmet látva, most maga áll ©lő határreviziós követelésekkel, még pedig Csehszlovákia kárára, mert csehszlovák-román határkiigazitást követel. A lap részletesen ismerteti a románság helyzetét Csehszlovákiában, amely szerinte nagy gazdasági nyomorban van s nyelve kiveszésre van Ítélve. Követeld ezért, hogy ,a kormány lépjen közbe a csehszlovák kormánynál a Románia javára történő határrevizió érdekében. A határkiigazitást már csak azért is szükségesnek tartja, úgymond, mert a Csehszlovákiához csatolt románlakta területeket csak a politikusok tudatlansága juttatta Csehszlovákiának akkor, amikor a határt a Tiszában állapították meg s ezáltal szép, jelentős múlttal bíró részeket, melyeket legnagyobbrészt románok és eloroszositott románok laknak, csatoltak Csehszlovákiához, amivel Csehszlovákia mit sem ért el. — Egy német hagyatéki gondnok kettős élete. [Berlinből Írják: Óriási botrányt keltett Berlinben ‘Paul Ruppolíit hagyatéki gondnok ügye. Nemrégiben derült ki, hogy ez a tisztviselő egész sereg rábízott örökséget elsikkasztott. Most újabb három esetet jelentettek be. Jelentkeztek egy közigazgatási bírónak, egy grófnőnek é6 egy hivatalnoknak az örökösei, akiket Ruppolt szintén súlyosan meg-, károsított. Ruppolt összesen hét örökségből sikkasztott és az elsikkasztott összeg 250.000 márkát tett ki. A nyomozás megállapította, hogy Ruppolt kettős életet élt- A hivatalban mint a legszerényebb, a legleilkiSsmereteseibb embert ismerték, főnökei szerették. Ha olyan ügyfelekkel kellett tárgyalnia, akik értettek a jogi és pénzügyi dolgokhoz, vigyázott és lelkiismeretesen végezte el a rábízott feladatot. Szabad idegiében azután költekező, elegáns életmódot folytatott!!. Lakásait sűrűn Változtatta és sűrűn utazott fürdőhelyekre, ahol fejedelmi módon élt. Most letartóztatták. — A hipnotizálás súlyos következménye. Nyitnád tudósítónk jelenti: Sándorftfy János bizenlhai- éves nyitrai mázolóinae hetek óta betegen feküdt otthon a szülői házban. Állapota az utóbbi napokban annyira rosszabbodott, hogy a nyitrai kórházba kellett száillita/ni. A beteg fiatal ember a kórháziban történt kihallgatása során elmondotta, hegy Göröne István festősegéd négy héttel ezelőtt hipnotizálta s éttől az időtől kezdve állandóan rosszul érzi magát. Egyre nagyobb fejfájásai vannak; éjszakáit álmatlanul tölti és mindig úgy étel, hogy nem ura akaratának. Az orvosi vizsgálat, során megállapítást nyert, hogy a fiatalember lelki egyensúlya a hipnotizálás következtében megbilleni. Állapota rendkívül súlyos. A banda Prágában még évekkel ezelőtt egy állandó elárusító központot állított fel, Ru- szinszkóban pedig, különösen a határvidékeken, igy Huszton is, fiókokat és expozitu- rákat állított fel, hogy a Romániából érkező megrendeléseket azonnal elintézhessék. A ruszinszkói áruraktárakból a dugárut ruszin parasztok Szatmárra szállították, ahol azt rendesen szortírozták és Bukarestbe továbbították. Bukarestben volt a banda központja, ahol az árut átvették és elosztották. Az évek hosszú sora óta folyó csempészésre úgy jöttek rá a hatóságok, hogy &z egyik csempész, cuki jutalékában megrövidítve érezte magát, az egész ügyet elárulta. A vallomás alapján azután a román hatóságok nagyszámú, különböző társadalmi osztályokhoz tartozó embert tartóztattak le és a szatmári államügyészség fogházába szállították őket. A bukaresti központot eddig még nem sikerült felfedni. — „Kányák dr. eperjesi ügyvédjelölt tragikus halála a Poprád folyóban.44 Lapunk augusztus 17-iki számában ily címen megemlékeztünk Kányák Ferenc dr. eperjesi ügyvédije lölt tragikus haláláról. Tudósítónk a cikkben annak a feltevésnek adott kifejezést, hogy a szerencsétlenül járt ügyvédjelölt esetleg1 öngyilkosságot követett el. Ezzel szemben minden kétséget kizáróan be- bizonyosodást nyert, hogy Kányák Ferenc dr.-t fürdés közben szivszélhüdés érte, amit a hatósági orvosi vizsgálat meg is állapított és a holttestet nem is boncoltatták fel. Kányák Ferenc dr. a fürdés előtt nem vett mérget be és csupán csak fürdési szándékból ment a ruzsbachi strandra. — A tragikusan kimúlt ügyvédjelöltet tegnap temették el nagy részvét mellett az eperjesi katolikus temetőiben. xx Az ni adótörvény kézikönyve címmel Kocsner János dr. kosicei pénzüsrvi főtanácsos és Gombos Bertalan dr. királyhelmeci üevvéd szerkesztésében, szlovák és magyar nyelven ősszel hézagpótló könvv foe megjelenni. A törvény telies szövegét részletes magyarázat. fogia kisérni. amelv magvarázó jegyzetekben fel vannak használva az összes vég- rehaitási rendelkezések és pénzügyminiszteri utasitások. a törvénv indokolása, a költségvetési bizottság ielentései. az előadók kommentárjai és általában az egész törvényhozási tárgyalási anyag. — A szerzők ezzel egyszerűvé és világossá fogják tenni a különben bonyolult és nehézkes adóiogi szabályokat. nemcsak, a iogászközönség. hanem az érdekelt mezőgazdaság, ipar és kereskedelem részére is. — A könvv megjelenését, annak- ideiéu jelenteni fogjuk. xx A ponyvairodalom raételyezö hatásától óvja meg gyernu’ át, ha jó olvasmánnyal látja ed. Rendelje meg a Tapsifüles nyuszikát — Tüzh&lólt halt egy bustyaiházá kisleány. Tíé- ceőmől jelentik: Cseh Jámo® buetyalházaii gazdálkodó mégy éves leánya tegnap déliben az istálló padlásán gyufával játszott, miközben a szénát felgyújtotta. Az udvaron tartózkodó idősebb testvére észrevette a tüzet és segítségért szaladt. Csakhamar összegyűlt az égő istálló körül a község lakossága és igyekezett oltani a tüzet, de a benrekedt kisleányt elfelejtették kiszabadítani. Tióosőről a segítségül hivott tűzoltóság is kivonult Kisfaludy Ferenc főparancsnok vezetése mellett és a tüzet lokalizálta. A szerencsétlen, gyermeknek azonban csak holttestét találták meg, amelyet a lángok a föl ismerh©tétlenségig összeégettek. xx Rendelje meg kiadóhivatalunknál a magyar irodalom kincsestárát, az Ifjúsági Könyvtár már megjelent 2. kötetét is. A Kis Pythagoras ára 12 korona. — Belgrádiból kiutasítottak egy prágai újságírót, miért a kommunista Vujovics érdekében interveniált. Belgrádiból1 jelentik: A belügyminisztérium intézkedésére a belgrádi rendőnfőnökSég kiutasító végzést kézbesített Bartosek Tivadar prágai újságírónak, a'ki „a fehér terror leküzdésére alakult cseh lig|a“ megbízásából néhány nap óta Belgrádiban tartózkodott s több izíben interveniált a letartóztatásban lévő Riadomlir Vujjovics kommunista. érdekében a rendőrségen. A belügyminisztérium a kiutasító végzést azzal indokoltja', hogy nem tűrhet mieg semmiféle illetéktelen beavatkozást az ország belügyeiibe. A Vujovics ügyében lefolytatott nyomozás egyébként megállapította, hogy Vu- jovics Mosdkrva titkos ügynöke volt, aki rendszeres levelezésben állott Moszkvával, külön chiffre-kiul- osot használt s akinek az vblí a megbízatása, hogy megszervezze Jugoszláviáiban a titkos kommunista sejteket. Vujovicsot csütörtökön viszik át az ügyészség fogházába,. - '" — Agyon rúgta, a ló. Párkányi tudósítónk jelenti: Mosza János nagyölvedi fclidimüves tegnap a kocsija elé fogott lo\1ak körül foglalatoskodott, midőn az egyik ló kirúgott és oly szerencsétlenül találta gazdáját, hogy koponyája beszakadt és agy- veli&je is megsérült. Súlyos állapotban száOMiották az érsekujvári kórházba, ahol egynapos kínlódás után meghalt. — Válni akar gazdag urától egy liotveneszten- dős asszony, hogy bevonulhasson a szegényházba. Pozsonyi tudósit ónk jelenti: Pénteken a pozsonyi törvényszék polgári ügyosztályába öreg, töpörödött, okulár és anyóka állított be és kijelentette, hogy válni akar az urától. Az 57-es számú irodában annak rendje-módjia szerint fölvették vele a jegyzőkönyvet. Kiderült, hogy Ruppert Jánosmé született Pécsi Szidónia a neve, hét ven,esztendős, szunyogdi születésű pozsonyi lakos. Már huszonnégy év óta különváltan él az urától, akivel mindössze egy évig ólt együtt. Hogy a válásnak mi az oka, azt is elmondta az anyóka. Férje, aki elég módos ember, még ma iis él Szunyogdibam. Az asz- szony szeretné fölvétetni magát a pozsonyi szegényházba, de ott szegénységi bizonyítványt kérnek tőle. Ezt pedig nem kap, mert a férje vagyonos, tehát ügyvédi tanácsra most, huszonnégy év után, el akar válni, hogy mint Pécsi Szidónia vonulhasson be az aggbajlélkba. xx Szenzációs a Kis Brehm illusztrációs anyaga! xx Vidám és megható történetek, bájos leírások tárháza az „Ifjúsági könyvtár". Az első kötet már megjelent Ára 12 korona. — I. pozsonyi áll. engedélyezett autó szakiskola, jaritómühély: Márton Jenő, Bratislava—Pozsony, Grös&Kng-utca 24. Telefon 9—74. 5992 xx Kárpitozott bútorok és függönyök készítő-*, sével bízzuk meg a Szlovenszkón közismert, aranyéremmel többszörösen kitüntetett HELYEI kár- pitosmestert Kassán (Fó-u. 58.1. _______________ MA SARYK-MÜVEK Az uJ Európa Szlávok a háború után A bolsevlzmusról A humanitás eszmánykápei E 3 munka Maaaryk elnök összmü- veinek mintegy keresztmetszetét adja. As egyetlen magyar kiadási A 3 mű együttes íra fűzve Ki 24.— Mindhárom munka csakis együttesen kapható. Aki a köztársaság elnökének eszmemenetét meg akarja ismerni, azonnal rendelje meg a fenti müveket a Prágai Magyar Hírlap könyv-, osztályánál, Praha II., Panská 12. III. emelet, 3376 Ausztria uj kölcsönt kér a Népszövetségtől Az uj külföldi kölcsön teltételen: a csatlakozási propaganda megszüntetése és a házbérek felemelése Becs, augusztus 20. (A P. M. H. bécsi tudósitójától.) A népszövetség szeptemberi közgyűlésén Ausztria delegátusai elő fogják terjeszteni a bécsi kormány kérését egy újabb külföldi kölcsön engedélyezése érdekében. Angliája, amely nemrégiben még tudni sem akart arról, hogy Ausztria újabb köksönít vegyen fel a külföldi pénzpiacon és Norman kormányzó, a Bank of England diktátora, nyíltan ki is jelentette, hogy Ausztriának pénzre van szüksége, forduljon saját polgáraihoz, megváltoztatta álláspontját tekintettel arra, hogy a Seipel-kormány pozíciójának erőebitése a szocialistákkal és kommunáétátkát szemben egész Európának érdeke. A népszövetség tehát engedélyezni fogja az újabb kölcsönt és az angol pénzpiac hajlandó a szükséges összeg folyósítására. Az osztrák kormánynak azonban — ezt kívánják Franciaország, Olaszország és a kisantant államai, amelyeknek szintén beleszólási joguk van — köteleznie kell magát a Németországhoz való csatlakozás propagandájának megszüntetésére. A nyugati államok a kölcsön folyósítása ellenében egy másik feltételt is támasztanak. Azt kívánják, hogy az osztrák kormány szüntesse meg a lakóvédelmí intézkedéseket és ne emeljen korlátokat a lakbérek felemelése elé. Közgazdaságilag ugyanis a jelenlegi helyzetet, a házak elértéktelenedését igen károsnak minősítik. Az osztrák kormány hajlandó * lemre ennek a követelésnek teljesítésére annál inkább, mivel a kormánypártok a választások előtt Ígéretet tettek a háztulajdonosoknak erre vonatkozólag, a szociáldemokraták azonban nem akarják megengedni a jelenlegi törvényiek megmásitását és ezért az uj osztrák kölcsön kérdése még igen problem'atikus. M. HIRSCH műbútorok Spiiská Nová Ves-lgló xx Rendelje meg a magyar gyermekirodalom kincsesházát, az „Ifjúsági könyvtár" első kötetét 12 koronáért könyvosztályunknál. xx Nincs a magyar ifjúsági irodalomban még egy olyan könyv, amely kiállítás, tartalom és ár tekintetében fel tudná venni a versenyt a Tapsi- füles nyuszikával. 1 A Nemzetközi Dinavásáron | augusztus 21-töl - 28-ig eladás csak i| * 3 és 5 koronás napi részietekben. ingyenes Eateástisztitásra és sSesinficiálásra venaSkezó Jelentkezéseket elfogadnak: 372, 373, 420, 462, 522, 523. számú elárusító helyeink. Elektródul fl.■.b.I. fiókja Bratislava, Klobuinicka 5.»«.