Prágai Magyar Hirlap, 1927. augusztus (6. évfolyam, 174-198 / 1508-1532. szám)
1927-08-21 / 190. (1524.) szám
1927 augusztus 21, vasárnap. Prágaiak kedvenc találkozó helye! Budapest legszebb családi szállója ÁRION SZÁLLÓ Budapest, Vl. Paulay Ede-ucca 52. Telefoú: T. 145-08. az Aodrásay-at és Oktogon-tér közvetlen közelében. Központi fűtés, fürdőszobák, hideg-meleg víz. — Mérsékelt árak I Milyen idő várható? Détezlovensskóii még nyári meleg, Csehországban azonban már normális hőmérsékletű időjárás uralkodik. A. hőmérséklet maximuma Losoncon 31 fok Celsius vak. — Időprognózis: Változékony, a köztársaság nyugati részében esőre hajló, később általános fetinedegedéssel, délnyugati széllel. Októberben lesz a kormányrekonstrukció de a szocialisták kizárásával A szociális biztosítási törvény módosítását szeptember közepén tárgyalja a koalíció tizenhatos bizottsága Prága, augusztus 20. A szocialista baloldal lapjainak azon állításával szemben, hogy a nemzeti szocialisták novemberben, a szociáldemokraták pedig tavasszal belépnek a kormányba, a Národni Politika újabb cáfolatot közöl egy tekintélyes politikus szájából, aki általában „a koalíció vezető reprezentánsaként" ismeretes. A meg nem nevezett vezérpolitikus a lapnak a következőket mondta: — Peroutkát Matouaka októberben fogja fölváltani a miniszteri székben. A Svehla- kormány egyéb rekonstruálása már csak azért sem ejthető meg, mert egyetlenegy szocialista párt sem lép be a kormányba; pem csupán azért, mert erre nincs kényszeTifö szükség, hanem azért sem, mert ezt a többi koalíciós párt egyszerűen nem akarja. Hasonló kombinációkról csak a szociális biztosítási törvény novellájának elfogadása után lehetne szó, ami a koalíció részletesen kidolgozott programjába tartozik. A törvényjavaslat már elkészült s a koalíció tizenhatos bizottsága szeptember első felében, vagy legkésőbb a hó középső harmadában hozzálát a javaslat áttanulmányozásához, hogy azt elveszítse a bizottsági tárgyalásokra. Rethermere-elleites tüntetés Poss©nirfean Kétezer kirendelt állami hivatalnok demonstrációja — Srohár ujabh korridort követel, Ivánka fenyegetőzik — „Na kéül bevonulunk Budapestre is“ A legnagyobb bőség idején is az élelmiszerek és italok hidegen maradnak az Elektro-Lux Munter-lemezek tipusu hiitoszekréaiyhen NÉLKÜL Pozsony, augusztus 20. (Saját tudósítónk >etfonjelentése.) Ma délután félhat órákor vette kezdetét a pozsonyi Prímás-téren a szlovák nemzeti tanács által hirdetett Ro- thexmere-eHenets népgyülés. Mintegy . 2000 főnyi, nagyobbára cseh állami tisztviselőkből áUtó tömeg verődött össze a Prímás-palota előtt, melynek erkélyét a városi tanács — régebbi határozata ellenére — átengedte e gyűlés szónokainak. A cseh. állami tisztviselőket hivatalból rendelték fci a mai demonstrációra. Szlovák tisztviselő feltűnően kevés van jelen. A szlovák néppárt teljesen távoltartotta magát a manifesztáció- tóL A jelenlévők legnagyobb része botokkal és fokosokkal van felszerelve, amelyek Ivánka Milán beszéde alatt nem egyszer fenyegetőiig emelkedtek a levegőbe. A város ugyan nyugodt, de a rendőrség állandó készenlétet tart és különösen a magyar konzulátus épülete előtt cirkálnak sűrűbben a rendőrőrszemek. A konzulátus épületén reggel nyolc óra óta, a Szent István ünnep alkalmából, ott leng a magyar trikolór. A gyűlést Ivánka Milán dr., az ismert nemzeti demokrata párti képviselő nyitotta meg, aki bejelentette a szónokokat. Kilenc szónok fog beszélni. Köztük Ivánka, Srobár, Rázus, Dérer, Markovics s a „magyar kisebbség" nevében valami Vidlicska nevű bank- tisztviselő és még többen mások. Az erkélyen. látható Bella zsupán alakja, de Okánik polgármester nem jelent meg. Ivánka rendkívül fulmináns, izgató hatású beszédet mondott. Amikor Rothermere lord nevét először említette, a tömeg zajos „Hamba“ kiáltásba tört ki. Ivánka támadta a magyar mágnásokat s Szüllőnek azt üzente: Ha nem tetszik itt neki, úgy mehet Budapestre! Utána Srobár, a levitézlett politikus kezdett beszédébe, „Békereviziót követelek én is — úgymond ~ követelem a Jugoszláviához vezető korridort!" Beszéde közben kiáltások hangzanak: „Ha a magyarok sokat ugrálnak, bevonulunk Budapestre! Szent István napja és a cseh sajtó Prága, augusztus 20. A Szent István napi ünnepségekre a prágai sajtó nagy figyelmet szentel. A félhivatalos Ceskoslovenská Republika vezetőhelyen foglalkozik a Szent István-hét jelentőségével s annak azonban csak kereskedelmi sikert jósol. A többi ap rámutat arra, hogy ez alkalommal az ünnepség a Rothermere-akcióval fog egybefolyni és politikai jelentőséget nyer. Stri- brny pártjának lapja, a Vecerai List, valósággal ünnepi számot adott ki Szent István napjára. A négyoldalas délutáni bulvárlap ma tizenkét oldalnyi terjedelemben jelent meg, vezető helyén Rothermere térképeivel. Belül Stribrny, Slávik, Gagatkó nyilatkozik a reviziomsta mozgalomról s a lap túlnyomó részét egyéb magyarellenes vonatkozású cikkek foglalják el. Akongruatörvényvégrehajtási rendeletét Zoch püspök átdolgozza A végrehajtási rendelet már elkészült, de — javításra szorul — Zoch ág. ev. püspököt kérte fel a kormány az átdolgozásra Léva, augusztus 20. (Saját tudósítónktól.) A szlovenszkói lelké- körében felekezetre való különbség nélkül nagy ellenkezéssel fogadott kongruatörvény végrehajtási rendelete, — mint evangélikus egyházi körökből értesülünk — végre elkészült. A törvény végrehajtási rendeletének megjelenését a szlovenszkói lelkészek érthető izgalommal várják, mert ettől remélik a kongruatörvény sok sérelmes rendelkezésének enyhítését. A sok kitűzött terminus után a törvény végrehajtási utasítása azonban még most sem jelent meg, mert azt a minisztériumban olyan módon készítették el, hogy Zoch ág. ev. püspök maga minősítette alkalmatlannak, s kijelentette, hogy az kiadása esetén a lelkészek körében méltó felháborodást fog kelteni. Az őszinte véleménynyilvánítás után a minisztérium magát Zoch Sámuel dr. püspököt bízta meg a törvény végrehajtási utasításának megfelelő átdolgozásával. Evangélikus egyházi körökben most a püspök fellépésétől kedvelő ©rgdgoéuyt Smid István rozsnyói evangélikus lelkész az Evangélikus Lap hasábjain ezzel a kérdéssel kapcsolatban felhívja a püspök figyelmét az itt élő öreg lelkészek legnagyobb sérelmére. A refe- rátus ugyanis azon lelkészeknek, akik a 152/926. sz. törvény alapján nyerik el csehszlovák állampolgárságukat, a kongrua kiutalásában szolgálati éveiket be nem számítva, sem visszamenőleg nem utalja ki a fizetés beszüntetésének időpontjától esedékes részleteket, — hanem csakis az eskütétel időpontjától utalványozza mégpedig a kezdő fizetésnek megfelelő öszeget. Végtelenül sérelmes ezen eljárás azokra az öreg lelkészekre, akik 40—50 év óta szolgálnak, s a hírhedtté vált legfelsőbb bírósági döntvény értelmében elveszítvén illetőségüket, kénytelenek a lex-Dérer alapján honosításukat kérni és ha azt megkapják: csupán csak az eskütétel napjától számitana szolgálati idejük. A referátus ezen helytelen gyakorlatával szemben kívánják a lelkészek, hogy a lex-Dérer alapján honosságot nyertek részére is a többiekével egyenlő elbánás biztosittassék a kongruatör- vépy végrehajtás utalásában, Motor Szellőztető Kompressor Kémiai szerek Kezelés és felügyelet Jelentős üzemiköltség--------Az Elektro Lux hütőszek|jj )gm^^5S5’ * 1 I rény, az egyedüli hűtőszekrény, WM B i amely állandó automatikus száraz \ l! ’ P hideget fejleszt. — Egyúttal az ! f;% $ i Elektro-Lux hűtőszekrény higiéni: b § kusan tiszta és száraz jégkockákat |p is előállít. Megszemlélheti S | mánden kötelezettség H nélkül ezt az oly értékes, az mm í \ egész világon nagy tetszéssel iP ^ h fogadott háztartási készüléket és vevőinktől kaptunk megtekintés Nemzetközi I$MI1!:£&¥íI§eiÍ2, Braíislava, kiállítási helyek: 372, 373, 420, 262, 522, 523. Szíovenszkőí fióküzletek: Bratislava: KoSlce: Uí borod: Klobuénlcka 5. fSlavna 40. Korjatovléovo 23. Telefon 2760. Telefon 671. Az amerikai anarchista dráma a végklfellMés elolt Morfon felró és Hill védő tárgyalásai — Tüntetések világszerte — Vanzetti Lujza Amerikáiban — Egy plttsfeurgl bombamerénylet Newyork, augusztus 20. A bostoni bíróság döntését, melyet Sacco és Vanzetti ügyében hozott, egyelőre nem követték a bejelentett rendzavarások. NeAvyork és a többi nagy amerikai város rendőrsége állandó készültségben van. Hétfőn az Egyesült Államok összes haladó elemei újabb óriási tüntetést terveznek. Az előkészületek mindenfelé folynak s nem lehetetlen, hogy a hétfői tüntetésen, Saoco és Vanzetti hivatalos kivégzése napján, újabb véres összeütközésekre kerül a sor. Hill, az elitéit anarchisták védöbizoít- ságának elnöke, tegnap éjfélig tárgyalt Mor- íonnal, a bostoni bíróság vezetőjével. Arra akarta rábírni Mortont, hogy állítsa ki a „habeas corpust" Sacco és Vanzetti számára. A konferenciát éjfélkor eredmény nélkül szakították meg. A védő kijelentette az újságírók előtt, hogy Morton ígéretet tett az ügy újabb felülbírálására. Hill szerint a két anarchistát hétfőn semmiesetre sem végzik ki s a perújítás még mindig elképzelhető. „Tudtam, hogy sgy !ezz!“ Amikor Vanzetíinek hírül vitték a börtönbe, hogy a bostoni legfelsőbb biróság elutasította a pörujitást, az anarchista düh- rohamot kapott és másfél óra hosszat folyton csak ezt kiáltozta: —- Tudtam, hogy igy lesz! Nincs igazság, nincs igazság! Ezután rádiót kért, hogy tudassa a világgal igazát. Vanzettivel ellentétben Sacco a legnagyobb nyugalommal és mosolyogva hallgatta meg a döntsék Kijelentette, hogy fiának hosszú oktató levelet akar írni. Az elitéltek rokonai Newyorkban kisasszony ma reggel Newyorkba érkezett.; A kikötőben Saoco felesége várt reá. Van-: zetti kisasszony kijelentette, hogy kizárólag; Newyork, augusztus 20. \ anzetti Lujza | azért jött az Egyesült Államokba, hogy még egyszer találkozzék bátyjával. Sacco és Vanzetti pörujitási kérésének elvetése a liberális sajtóban nagy izgalmat keltett. A szélsőséges lapok tüntetésekre szólátják fel a népet és a közönség haragjához folyamodnak. A legújabb robbantás Piítsburg, augusztus 20. Sacco és Van- zetti elítélésével kapcsolatban az anarchisták Pittsburg egyik külvárosában, West- Elisa betűben, felrobbantottak egy épületet. A merényletnek nincs emberáldozata. Berlini és párüsi tüntetések Berlin, augusztus 20. A bostoni bíróság végső döntésével kapcsolatban Európa minden fővárosában a baloldali pártok, a kommunisták és az anarchisták nagy tüntetéseket rendeztek. Parisban a baloldali lapok nyíltan az amerikai igazságszolgáltatás ellen Írnak, ami annál kellemetlenebb, mert éppen tegnap érkezett a francia fővárosba a volt amerikai frontharcosok egy csoportja, akiknek ünnepélyes fogadtatását nagyban megzavarta a baloldali sajtó disszonáns hangja. Berlinben a Rote Hilfe vezetése alatt a kommunista szervezetek három tüntető gyűlést rendeztek. A Berlinben időző amerikai újságírók, a szocialista párt és szakszervezet képviselői, akiket a kommunisták meghívtak a tüntető összejövetelre, visszautasító tták a meghívást. A népgyülések és a tüntetések mindenütt a legnagyobb rendben folytak le. — Hat magyar színtársulat kapott játszási engedélyt Erdélyben. Bukarestből jelentik: A román. kultusznümiEztóriumhoz jáifcsBáei engedélyért tizenhat magyar színigazgató kérvénye érkezett. Ezek közül azonban csak hatan kaptak engedélyt: Ja- novücis Jenő dr. Kolozsvárott. Szendrey Mihály Aradon, Erdélyi Miklós Nagyváradon, Gáspár Jenő Szatonáron, Fehér Imre Marosvásárhelyt és Földes Imre, aki egy efaggiomet vezet. , 5