Prágai Magyar Hirlap, 1927. július (6. évfolyam, 148-173 / 1482-1507. szám)
1927-07-10 / 155. (1489.) szám
8 1927 julius 10, vasárnap. Védőbeszéd Gy. D. fölött Irta Sziklay Ferenc Úgy sr.ázesztendőyel ezelőtt irodalmi divat volt kitalált jogesetekben védőbeszédet írni. Ma nincs szükség erre a műfajra, elég érdekes jogesetet talál ki maga az élet, a védőbeszéd jogászi munka s nincsen köze az irodalomhoz. Engedtessék meg nekem mégis, hogy egy kitalált, de annál lehetetlenebb irodalmi perben mondjak védő- beszédet, hiszen a vád, melyet egy tiszteletet követelő erkölcsi testület támaszt egy író ellen, mindjárt a büntetés fokát is megállapítja s ez egy irótársam létföH ét eleit érinti. A tényállás: 1926 decemberében, ha jól emlékszem, 9-én jelent meg az „Újságírók Újságja" s abban Győry • Dezső tollából egy' cikk, mely Tompa Mihály és Ady Endre költészetének közös alaphangulatát, a borongős.. ősziességet egy közös forrásra vezette vissza. A sok ezer emberi betegség közül egyre, az emberi társadalom rémére. Mellékes itt, hogy melyikre. Ha jól tudom, a cikk Írója akkor állás nélkül volt s az ő állástalansága. egyúttal azt is jelentette. hogy özvegy édesanyjának és fiatalabb testvéreinek sincsen biztosítva a kenyerük. Azóta eltelt .egy félév. Az iró egy politikai pártban kapott tehetségének és hivatásának megfelelő alkalmazást. Alig lehet egy hónapja ennek. A cikk Írója fiatal, lázongó lelkű, de föltétlenül az igazságot kereső ember, költő, akit rendesen avval ver meg a sors, hogy mélyebben érezze az emberi bánatot, minden élettársánál, s arra szemel ki a végzet, hogy lelke fájjon más emberek helyett is. A cikk tehát több mint egy félesztendeje jelent meg. És a tiszteletet parancsoló erkölcsi testület, a gömöri református egyházmegye, melynek a — mondjuk — öthónapi állásnélkülvalóság alatt nem volt szava a ,.halottgyalázás“ ellen, mély nem érnél te föl tiltakozó szavát akkor, mikór a kinevezés in petto volt, most, mikor a „sajtó utján elkövetett1' vétség' még a rideg törvény betűje szerint is elévült, mikor az illető- valószinüleg az alkalmazóinak legnagyobb megelégedésére működik egy hónapja. — észbekap és nem követel kevesebbet, mint azt, hogy vegyék él a kenyeret egy Írótól!, özvegy édesanyjától! s kiskorú testvéreitől a neveltetési lehetőséget, csak azért, mert Győry Dezső történetileg igazait tényeket mert írni egy régebben és egy újabban elhunyt köitőtársáröl. • akik közül az utóbbi véletlenül református pap is volt. Sok manapság a szomorúságunk s nekem, akit szintén írónak jegyzett öl a sors, mert nekem is érzékenyebb, másokért is fájó lelket osztott utravalóül erre a földi létre, nekem sincsen valami sók örömöm ebben :az összekuszált mában, de régen nem döbbentett meg valami- anyámra-. mink ez a vád. Hát minálunk a közönség, — mert a vádló erkölcsi testületet annak kell vennem ebben az esetben — csak akkor szó1 bele' a mi szegény, jobb sorsra érdemes irodalmi életünkbe, ha abba is politikát lehet belekeverni, ha abban is botrányt szimatol, vagy minden áron botrányt akar kicsikarui belőle? Hát Győry Dezső, á „Százados Adósság" poétája, igazán nem érdemli meg a kenyeret, mert a legigazabb emberi részvéttel, két értünk szenvedő és értünk fájó költő- társának iszonyatos kínjait akarta megérteni, megérhetni. emberileg közelebb hozni hozzánk? Hát igazán olyan-főbenjáró vétek Tompát Adyval egy sorba állítani, hogy azért a vakmerő szájától akarják elvenni a kenyeret? Oly diffamáló egy emberi betegség. — bármelyik is legyen az a sok közül, — hogy annak diagnózisa halottgyalázás? Hát remélhetünk-e gyógyulást ebből a mi végtelenüt szomorú életünkből, ha azt a bajt, mely minden testi és társadalmi bajainknak legalább 50 százalékban közös forrása, elkendőzzük, valami romantikus .szépre-mázolási szándékkal letagadjuk azokról, akiket szeretünk? És. támadt bennem ezer meg ezer hitet sorvasztó. kétségbeesett kérdés: érdemes-e itt jót akarni, érdemes-e 'szebb jövőt kívánni, ha nincs erő fölnyitni a szemeket a látásra s nincs . erő mélyebbre vinni az élet lényegét, T>da a szavak imögé. be az akarat világába, a szivbe, a lélekbe! r Mikpy nyilik meg már a magát legigazabb magyarnak tarló lársadalmi osztály szeme Ady iránt? Mikor látja meg már benne mindenki azt, aki igazán vofit: a mágyarság élő-fájó lelkiisme- fetfufdalása a milliók és milliók alvó lelkiismeretű helyett. A magyarság önmagát keresztre, a szenvedés keresztjére feszitő messiása, aki a; szó- legszorosabb értelmében „magára vette a világ bűneit". Mindnyájunk bűntudata, az egész magyarság minden fűmének megélője és kifejezője. Az jnkarnált nemzeti és emberi fájdalom, aki fekete fáklyaként állt elénk s magát égette föl, hogy fájdalmas példája megváltsa nemzetét. Megtagadtuk. Engedtük, hogy kisajátítsák azok, akik propagálták azt az életet, melyet ő azért élt és mutatott meg a maga mezítelenségében, hogy elriasszon tőle. És mikor bekövetkezett a nagy. romlás, melyet vátesként előre megjósolt ahelyett, hogy bűnbánóan verjük - a mellünk s higyjünk végre igaz magyar szándékának, megtagadjuk sötét alapszínű, de világosságot követelő költészetének minden szépségét s Fejére olvassuk azt a pár sort, melyet kétségbeesésében „káromkodott", vagy emberileg érthető cinizmusában JűtyőrészeU". Mikor lesz érzővé tompult lelkiismeretünk s mikor látjuk meg végre mai hibáinkat is benne és általa!? Van-e ilyen nagy, ilyen borzasztóan fölséges Tompa Mihály költészete? Olyan főbenjáró biin-e a ké: szenvedő lelket egymás mellé helyezni s rokon vonást keresni bennük? A hamis priidéria és a romantikus irodalom- történet korában volt valami meghatározhatatlan, mondhatnám „irodalomtörténeti" betegség. Senki néven nevezni nem tudta, nem merte, vagy nem akarta. Ma sem szeretünk róla beszélni, pedig kell! Mert „iám proximus ardet Ucalegon!" Az emberiség sötét végzete, a legnagyobb lelkek alkotó erejének megbénitőja, a nagy, világzsenik életútjának félrecsusztatója ,,Ö“. A fekete rém, a gyógyíthatatlan métely. Vájjon igazán halottgyalázás ©'mondani, hogy pápák és fejedelmek. Írók és zeneszerzők, festők és filozófusok, hadvezérek és politikusok, akik a világ megváltására küldettek közénk, azért nem élhették ki teljesen a zsenijüket, vagy azért zavarták össze a világ rendjét, mert megszállotta őket ez a világ-átka!? Bűn volt-e kikutatni, hogy a szellemi életünk nagyjai közül Harpe, Lenau, Heine, Murger, Maupassant, Daudet, Wild’e, Dostojewsky-költők, Beethoven, Schuhmann, zeneköltők, Schopenhauer, Nietzsche filozófusok, Manet, Makart, Munkácsy, Gaugin festők, mind ennek a bajnak a szenvedői és mártírjai? Hogy Napóleon világrendező zsenije miatta lett világrengető rémmé, hogy Lenin véres kezét beteg vére vezette, hogy Wilson nagy békeakaratát ugyanaz bénította meg s miatta lett a szép eszméiből a világ / szégyene? Ki tudná elsorolni mind azt a sók ezer nagynak induló életet, melyet ugyanaz i végzet tört derékba? Lehet-e erkölcsi testület annyira elfogult a fájdalmas igazsággal szemben, hogy halottgyalá- zást lát abban, ha valaki az emberiség okulására ezl a sötét, kétségbeejtő képet eiénk tárja, ha megállapítja, hogy a Cinquecento óta, amióta közénk állt ez a rémség, kinek az életét rontotta 9 szlovénszkói magrarsás óleiének meg- [ szilárdulását. gazdasági térien nemcsak -a saját emergiakifejtése, nemcsak az önbizalommal táplált, felfokozott erejű tevékenység és az itt is nélkülözhetetlen altruista szervezettség dönti maid el, hanem eldöntik azt •beleszóló egyéb és sajnos, nagyobb hatalmak is, mint az általános gazdasági helyzet megoldását kezében tartó állaorii hatalom, ezenkívül -a favorizált faiok belátása, ökonómiai tapasztal'tsága. a kényszerítő közgazda-sági körülmények bel- és külföldön. Szlovenszkó csodálatosképpem — szemben a többi utódállammal és Csehországgal is — az az egyetlen újonnan alakult, azaz felszabadult ország, amelynek egyik népe. tehát a szlovákság sem jutott, jobb gazdasági helyzetbe a változás révén. Természetszerűleg igv van ez a szlovenszkói magyarsággal, amelv osztozott a többi itteni fajokkal és a megpróbáltatások ráeső százalékát, becsülettel vette magára. Csakhogy e,zt a százalékot az elvakult osztó kéz fölösmód megnövelte nemzetiségünk, nyelvünk, sajátos életb©rendezettségünk le- tiprását célzó udvarias intézkedésekkel. A szlovákság. — ha ugyan szívesen vesz ennyit! — szellemi téren azt teheti, amit akar! Legjobb erőit kifejheti, kultúráját táplálhatja, nyelvét és nemzeti lelkét bátram ne vélheti. A gazdasági fizetség egyen ér tekéül, az elni- veltált ipari élet, értékeiért legalább ennyit kapott. De a magyarság mindkét mezőben a földön maradt. Odasujtotta nem is a büntető Jószándék, hanem a pajtás-kicsinyek rosszakaratú vicce, amellyel a közös játék, a rosz- szul elsült csinv végén hirtelen rámutattak. A nagyok pedig, a pedagógiai spártai elve alapján már csak azért is megbüntették a bűnbakot, nehogy a többi bűnös -közül egyedüli ártatlannak képzelje magát. Gazdasági létünk biztosítékai felosztva fekszenek a saját kezünkben s a velünk élő népek kezében. Szellemi életünk garanciái azonban nálunk vannak, felosztva a magyarság minden egyes tagjának kezében, akár érez felelősséget, akár nem. Kulturfölénynek szokás nevezni azt a potenciális szellemi energiáját, amellyel a szellemi élet minél több kérdésében, a tudomány és a művészet minél tágabb területein tapasztalatokkal rendelkezve az abdfcrlut igazságnak, tudományos. művészeti és tapasztalati tényeknek legmegfelelőbb vélekedést tudja nyilvánita- ni. Kulturfölénv az összehasonlítás ©setében a<z a kimutatható különbség, -amelv egv népet egv másik nép fölé azért emel, meir+. aiz ő vélekedései az etika, az esztétika és az abszolút igazság követelményeinek tapasztalatok (az eltanult műveltség és a saját, elsődleges tapasztalatai) révén közelebb állanak, mint a másik, alacsonyabb kultúrájú népé. Kiváló egvedei minden népnek vannak. Viszonylag hasonló műveltségi fokon álló középosztálya ' is. De már a középosztály kultúrájának a latltudóia fontos körülmény a fcul~ turifölóny megitéillésénél. És ugyanilyen fontos a nép nagy tömegeinek a műveltségi állapota, mert egyrészt á faiok igazi erőkifejtéseit, a nép tolj]egei viszik véghez, másrészt meg s kit nem engedett az emberiség javára dolgozni egészen,, maradék nélkül, ugyanaz a baj és mindig csak ugyanaz? Válhatik-e szégyenére Tompa Mihálynak ez a névsor, melyet csak futólagos kivonatban vetettem oda s minden szerető rajongásom, mellyel Tompa költészetét értékelem, elfojthatja-e Jen- nem azt a megállapitást, hogy voltak nagyobbak is nála ebben a szomorú seregszemlében? És elvesz-e csak egy vonalnyit is mindezek nagyságából, hogyha megtudjuk róluk, hogy társak voltak a szenvedésben, mert ugyanaz a végzetes szerencsétlenség szakadt rájuk? Nem inkább az lenne egy erkó.csi testületnek a feladata, hogy ezt a kétségbeejtő tragikumot, az emberiség égő veszedelmét igyekezzék elhárítani s a föltárt igazság rémségével segítsen ;;obt> útra terelni a jövő nemzedéket? John Stuart Mill szavait idézem igazam bizonyságául: „Sem a társadalmi, sem a testi betegségeket nem lehet megakadályozni, vagy meggyógyítani, hogyha nyíltan nem beszélünk róluk"! Megdöbbentem és fájó könnyel sirattam meg egy hitemet a lehetetlen kicsinyes és indokolatlan vád -s annak prejudikált szívtelen Ítéletének olvastán! A hitemet... eh, nem mondom meg miben, mert magamnak fájna legjobban a szó! A vád egészen különös és késői fölmerülése mindenki előtt azt a látszatot keltheti, hogy nem egészen nyílt és őszinte, csak ürügy s az elhallgatott mellékszempontok jáíszák benne a főszerepet. Sok ilyen hitet eltemettem. De minden csa’ó- dásom és sok ezer kétségem között is maradt még egy kis bizalmam az elfogulatlanságban és a józan belátásban. Hiszem, hogy a magyar nemzeti párt nem fogja vállalni a bíróságot ebben az idejét múlta pörben s nem fog komolyan törvényt ülni a „bűnös" fölött, mert nem lehet cél az értékeinket, akik amúgy is intenzivebb, fájóbban- fájóbb lelki életet élnek a kétségbeesés szélére kergetni, — nem félek előre kimondani, — illetéktelen és igazságtalan ítélettel. az alsóbb rétegek szolgáltatják fel-emelkedés Tévén, a társadalmi fejlődés utján a magasabb és műveltebb oeztálvok utánpótlásait. Fájdalmas felmo-r-ajlás fogadta, — éppen, mert ez a belátás -minden nyílt magyar fejben ott, él — annak a magvar főrendinek a nyilatkozatát, aki a kulturfölénv hangsúlyozását. annak realizálását s az érdekében hozandó minél nagyobb áldozat-oka 1 szükségteleneknek mondotta; Mindenünk elveszett, elvesztek főképpen gazdasági javaink. Le szabad-e mondanunk arról, ami egyedüli vagyonunk maradt, amely vagyonunk fölött, mivel -azok a befogadó ész s a kitárt lélek kincsei,' egyedül csak mi rendelkezünk?! „Amiről magunk mondunk le. az örökre elveszett!" De sokszorosan nehéz a kulturfölénv hangsúlyozása a szlovenszkói magyarság részéről, mert annak megőrzése érdeké bem nagyon csekély tényeket produkált a zsibbadás fiz éve alatt. A kultúra nem roassziv, törhetetlen és romo-ihafatlan dolog, amelvet, ha egyszer valaki vagy valamely nép megszerez. szekrénybe zárva kincsetképező régiségképpen őrizhet. A kultúra romlandó, még pedig könnyen és gyorsan- megromlani szokott. olvadékonv és penészed© holmi, amely kellő kezelés, gondosság és tiszta levegő, szabad igyekvés hl-jján. egykettőre élvezhetetlenné válik. Sok szempontból erre a sorsra jutott az egyetemes magyar kultúra Szlo- venszkón maradt letört darabja is. A kultúra csak áldozatok árán fejlődik. A fejlődés garanciái felosztva fekszenek. — miint mondottuk — minden szlovenszkói magyar kezében, tekintet nélkül arra a felelősségre, amelyet az érez. Határozott stagnálásunk oka egyedül csak az, hogy ez a felelősségérzés éppen nem általános, A kultúrát a vitrinbe tettük, ahová a poroellánok. bur- nót.szelencék. nagv pipák és pecsétgyűrűk közé került, a némi ■eltentálMst egyidedg még tanúsát,ó ünneplő főkötők, párták és pruszli- koik mellé. Igv vált a kulturfölénv nálunk frázissá, amelvet már emlegetni sem merünk. Pedig, hogy megvolt, ahhoz kétség nem is férhet, A gazdasági alap pusztultiával megingott a beléje vetett hitünk is. Aki még áldozatot hozna érte, csak általános és mély-értelmű | okokért tehetné, de nem azonnal jelentkező, köz-méltánylást és esetleg anyagi előnyt hozó vá ll ver ege t-ésér t. Áldozatot csak aí tud hozni, aki annak a dolognak, amelyért azt hozni szándékszik, feltétlenül meg van győződve a jóságáról, hasznos és szükséges voltáról. Nemcsak anyagi hasznosságok vannak a világon. Erre a meggyőződésre még kulturáltabb középosztályunknak is kevés tagja képes. Pedig ezek a maguk életéin tapasztalhatták a szellemi fölény, az intellektuális energia és a magasabb intelligencia áldásait. Egv egész népnek az ályen tulajdonai pedig világotbiró hatalmat adnak a kezébe s ez a hatalom kutyába se veszi az ágvuk és puskák millióit Kultúránk érdekeinek, fejlesztése szükségességének a meglátását nem várhatjuk népünk töm egeitől. Áldozatot hozni a megKisebbségi magyar élet — „Durbints sógor jó pipa../' — látott érdekekért, csak a szellemi értékek fejlettebb belátásai megbecsülői képesek. A falunak csak vinni lehet, játékos, könnvü, tetszetős formáin és szórakoztató kultúrát. A városi magyarság szellemi élete is igen kicsiny Szlovenszkóban, a szükségesség belátásáig. az áldozathozás spontán akaratáig itt sem jutottunk, hogv várhatnék a falutól?! Lokális nyilvánosságok bezárt köreiben a kultúra problémáiról több vita folyt mostanában. Az egyik azt bizonyította be. amit föntebb mondottunk: hogv a kultúra a vitrin játékszereinek egyike, vagv pókhálós, de rosszul dugaszolt s igv ereiét vesztett bor leit városi népünk számára. A másik ilyen vita a falu kultúrája körül támadt és ennek folyamán az egyik cikkező elégséges humorral aposztrofálta a falu gyomrát, mint amely egyszerű fiziológiai tényező a leginkább tiltakozik a mai magvar szellemi élet vezetői által inaugurált kultúra, vagv műveltségi érié szí és ellen. Az igazság az. hogv a középosztály gyomra is ezt teszi. Csakhogy, ne feledjük, van rossz és ió étel. rossz és ió gyomor. Van kényelmes gyomor is. amelv a legegyszerűbb étkekkel is megelégszik., léhát nem feltétlenül az az ok, hogy a kínált étkek rosszak vagv romlottak. A gvomor is lehet, rossz, vagy — ismételjük — mindössze csak kényelmes, egyszerű, igények nélküli, amelynek összetettebb ételek már nem kellenek. És igv sok városi gyomornak sem kell a magyar kultúra. A faluról szólva, egy bizonyos: ott egészséges materialista vágyak, az egyszerű gyarapodás vágyai, a gazdasági javaikba ágyazott nyugalom vágya vannak. A magvar falu most olyan bajokkal küzd. amelyeket azelőtt nem ismert. A határban álló keresztek fáját és kövét a valóság vérével elevenített© élővé az a sors. amelv igaztalanul látogatta meg a falut. Mert a falu népe az egyetlen, amelv semmiben sem hibás. Ha kiáltják, dolgozz: dolgozik. Ha kiáltják, gyilkolj: gyilkol. Ha kiáltják, hali meg: meghal. Csak az nem igaz mégsem, hogy a falu kultúra nélkül is élhet. És hogy a kultúra után nincs is érdeklődés a faluban. Van. de csak a valóságos jólét, a valóságos nyugalom, a valóságos béke napjaiban. Minden után érdeklődő, ide-oda bekuk- kanó. tanulnivágyó. világjáró, ui dolgokat látó. humort teremtő és a groteszk vonásokat, gyermek módjára élvező, gúnyolódó, fölényes. elérzékenykedő, jóságos, de élénk- szellemű, mozgékony, éles és eredeti szentenciákat mondó: ez a magvar paraszt típusa is. fotográfiája. Göre Gábor bíró uram, akiért a jó Gárdonyi Géza állítólag aranyit; szégyenkezett. Nem volt miértig Mellette Durbints sógor, a jó pipa. aki a szűk látókörű, fejcsóváló, nem igazi, vagv legalábbis nem a kedvesebb magyar paraszt, a szintén élő. de nem a mi típusunk. Mégis inkább őt. emlegetjük, ő rá gondolunk, ha a faluról beszélünk. Addig, amig középosztályunk újra meg nem érti a rá várakozó, de megnehezült kötelességeket, amíg be nem látja a kultúra területén ráváró. égető és halaszthatatlan feladatokat, amig el nem jut az áldozat-hozás önként jelentkező gesztusáig, addig a faluhoz nincs ki közeledjen. És addig szaporodik majd a Durbints sógor és egyre fogy a Göre Gábor. Addig szórakoztatni rit.kás vasárnapokon a falut lehet, de igazán kulturálttá nincs ki tegve. Megint csodálattal kell néznünk az ui magyar fiatalságra, amelv a falu szórakoztatását már csinálja is. Félős. hogy a másik, nehezebb feladattal addig kell várnunk, amig a mai fiatalok felnőnek. Darkó István. JUtlAJMMJIW ITSZSKWT.T Letartóztatták a meggyilkolt komáromi asszony férjét Komárom, julius 9. (Saját tudósitónktól.) A komáromi találkahely tulajdonosnőjének kegyetlen meggyilkolása bűnügyében az előrelátott letartóztatás bekövetkezett. Az áldozat férjét, Szobolovszki Oszvaldot a komáromi állami-end-őrség a gyűjtött bizonyítékok mérlegelése alapján pénteken átkisér- t-ette az államügyészséghez, a nyomozást azonban nem szüntette be véglegesen. Az államügyészségen Moesz dr. állami vezető ügyész vette át a vizsgálati foglyot és indit- | vényt tett a vizsgálóbírónál a vizsgálati fogság elrendelése iránt. Pazsout Alajos dr. vizsgálóbíró a vizsgálati fogságot elrendelte, amely ellen Szobolovszki felifolyamodással él a törvényszék vádtanácsához. Szobolovszki egyébként állhatatosan tagad, bár az erős gyanuokok mellett több bizonyíték is ellene szól. A gyilkosság elkövetése után tiszta kézzel ment a rendőrségre, de a körmei alatt vér- nyomokat találtak, amit azzal okolt meg, hogy a felesége holttestét elhúzta a kaputól és eközben lett véres a keze. Két bankjegy, amit a házkutatáskor találtak, szintén véres volt. Ezekről azt állította, hogy egy mészárostól kapta. Szobolovszki már napok óta nem vesz magáihoz semmi ételt, ami lelki állapotának teljes deprimáltságát bizonyltja. % 9
