Prágai Magyar Hirlap, 1927. július (6. évfolyam, 148-173 / 1482-1507. szám)
1927-07-10 / 155. (1489.) szám
7 1927 július 10, vasárnap. daliását, — mennyi különböző kifejezése volt a szavakban, amely szavak manapság úgy megmutogatják előttünk e korszaknak a lelkét, mint az antik világokból fennmaradott kövek ... Itt volt például a „Cimbi“ szó, amelyet a falusi tojásokkal együtt vidékről hoztak Pestre, amelynek jelentősége tulajdonképpen „cimbora” lett volna, de Pesten aztán mindenki ,-cimbi“ lett, mint szepegő „elvtárs” a kommünben. Kapy kapitánynak cim- bije volt az egész város, azok kivételével, akik a konikurrens pezsgőgyárnak a borát itták. I Szinte csak tegnapról hangzik vissza a mondás, amely szerint: „Teheti . . .“ Mit is jelentett ez a „Teheti..amely kifejezést a pestiek annyiszor alkalmaztak mondanivalóikban? — Áz én emlékezetem szerint ez a mondás ama vicclapbeli alakból maradt fenn, aki minden vasárnap a szerkesztő akaratából így zárta mondanivalóit: — Teheti, mert vasúti... A pezsgőügynök, miután felvirágoztatta a régi Budapest egyik legnevezetesebb mulatóhelyét, a hires Ősbudavárát, majd lakodalmi vendégül látta ama londoni Rotschildot, aki a biharmegyei Wertheimsteiu Rózát választotta élet-társául, (amely szerelemről még lesz némi mondanivalója a romantikus világ krónikásainak), ünnepelt férfi volt Pesten, daliás dé'lcegségében a boldogságos élet lovagjának látszott, — amíg egy napon a doktor urak a legszigorúbban megtiltották a pezsgőügynöknek, hogy valaha is megigyon egy korty pezsőt. A jólétre mindig hajlamos szive mondta fel a solgálátot. S ezzel be is fejeződött a kapitány élettörténete. QHóricg FEsigmond a SPmgai Qllagyar és Qíarintífy EFrigyes Qfirfap munkatársai Uj fejezet lapunk történetében —■ Móricz Zsigmond uj regénye a P. M. H.-ban jelenik meg először és címét is itt tudja meg először az olvasóközönség — Hétröl-hétre rendes Karinthy és Móricz cikk — Uj regényeink: Fouchardiére, Márai és Móricz — Egy szlovák képviselő és a P. M. H. ,/ y~*oiL<iy{JLo "Z-eHui TTL * ^VíSűv'O eJi tZkX. Y2o la 'IkxuL. jji<x jo-vn*£<ÍS'iy> -9-1£, i n Jiasfia-c h <nr (Let f — éZct. 4. 57 XTTÍ'VÚ'HjLil > é'Ty‘<E'té> 'r f^ík^^TL<> vu. 7. V ftvti ut'H •£. / Kedves Szerkesztő Úr! Ön tudja, beszédben és nyilatkozatban nem bírom a frázist, még ott sem, ahol helyénvaló lehetne, mint az alkalomadta indulatnak megfelelő pátosz — hacsak lehet, tréfával próbálom elütni, vagy elleplezni meghatottságomat. Most nem jut semmi tréfa az eszembe, egyszerűen bevallom inkább, hogy elfogult öröm és jóérzés nekem, otthon lenni a csehszlovákiai magyarok közt, amikor a Prágai Magyar Hiriap hasábjain megkezdem, iró és olvasó természetes kapcsolatát keresve, „működésemet". Magyarnak lenni 1 nekem ez maradéknélköl és százszázalékig és kimerítően annyit jelent, mint magyarul imi és beszélni, nem többet, még kevésbbé kevesebbet Ahol magyarul beszélnek és olvasnak, ott én otthon érzem magam — programm és vallomás helyett hadd tegyem hát le utipodgyászomat egy vidám és keresetlen fogadjistennel. Móricz, Zsigmond és Karinthy Frigyes a Prágai Magyar Hírlap rendes és állandó munkatársai l-ettek. Meghatottan tartjuk kezünkben azt a két szép levelet, melyben az illusztris irók bejelentik elhatározásukat és (közük, hogy hétről-hétre fölkeresnek bennünket uj és eredeti Írásaikkal, — a legjavával, amit nagyszerű szellemük és a magyar szellem egyáltalán ezekben a napokban termelni tud. A Prágai Magyar Hírlap szempontjából ünnep ez a bejelentés, mert ezzel jóformán elértük azt a maximumot, amit egy akárhol megjelenő és akármilyen föl- késziiltségii magyar napilap olvasóinak egyáltalán adhat. Móricz és Karinthy, a modern magyar irodalmi élet két vezéregyénisége, két kioltha- tatlan fárosza, — mily öröm, hogy a fároszok fénye ezentúl rendszeresen és biztosan ide is elvilágit! Azt hisszük, olvasóink tudják, mit jelentenek e két iró írásai. Az egyik — Móricz — a legíőzsg yöker e seb b magyar humuszból meritd őstehetség, mély temperamentum, komoly és férfias bariton, megvesztegethetetlen biztonságú látás, az emberiség nagy meséiéire emlékeztető, termékeny fantázia, csupa igazságszomj, csupa szolid aranyfény és igaz emberi őszinteség. Ha Móricz szól hozzá a napi eseményekhez, kétszeres érdeklődéssel kell fölfigyelnünk, mert zseni, a magyarság egyik vesérszelleme mond véleményt ügyes-bajos dolgainkról. Ha Móricz mond mesét, nem vonhatjuk ki magunkat e bő fantázia bugyogásának varázsa alól, csiklandozó báj és sokáig b ennünk- rezgő élmény kiséri az egyszerű és futólagos olvasást. Ha Móricz elementáris lelke tör ki, érezzük a leviaián hánykolódását, szinte vakít a sok fény, a fény, mely kérlelhetetlenül bevilágít mindenhová és úgy elénk löki legtitkosabb életproblémáinkat, hogy belébor- zadunk. Sokan mondották — magyarul tudó németektől is halleftam —: kár, hogy ez a Móricz magyar, mert ha tegyük föl egy nagy nép, egy nagy nyelv fia volna, bizonnyal a világ- irodalom legelső élő regényírójának számitana. Móricz Zsigmondihoz bennünket, szlo- venszkői magyarokat, még egy különös és belsőséges vonzalom is fűz: hiszen ő volt az első nagy magyar ember, aki közénk jött és nagyszerű .szemével, mindenre táruló leikével, hévülő szivével megérezte és megértette a mi különös gondjainkat és a mi különös vívmányainkat. Eddig úgy bántak velünk, mint egy elvont masszával, melyért veszekedni vagy tárgyalni kell, de bensőségesen, közvetlenül törődni velünk még senki meg nem kísérelte. Ő volt az első. Idejött, megszeretett s pesti cikkeiben — melyek mindegyike jelentős tett volt a mi megértésünk és értékelésünk szempontjából — fel nem becsülhető értékű propagandát végzett érdekünkben. Ezt sohasem felejtjük el neki, mert látjuk, hogy ő volt az az igazi magyar, aki a legmélyebben érzett velünk s ment volt minden egyéni vagy kollektív cécótól. Kétszeres örömmel vesszük tehát közreműködését és tudjuk, hogy öt is az irántunk érzett szeretet vezérelte, amikor a P. M. H. révén a szlövenszkói magyar társadalomhoz jött és különös súlyt helyez erre a kapcsolatra. Móricz mellett a másik nagyszerű alak Karinthy Frigyes, aki könnyed és mulatságos scerzó formában — apró, élvezetes újságcikkekben — rejti el és érezteti a legnagyobb igazságokat, a szinte már misztikus igazságokat. Karinthy ebben a modern időkhöz idomított műfajban férkőzött a magyar, sőt ma már csaknem egész Európa szivéhez. Úgy tesz s olyan eszközökkel küzd, mint a legnagyobb humoristák, mint Mo- liére, Swift vagy Chaplin. Egy-egv írása közkincs, egy-egv Írását napokkal előre várja Budapest, hogy napokig mulasson rajta vagy elmerengjen titokban sejtetett nagy probléma megérzésein. Ezeket a bevilágító fényes Karinthy-rakétálkát most rendszeresen és mindenki mást megelőzve a P. M. H. is közölni fogja. Olvasóink nem vonhatják ki magukat e nagy egyéniségek varázsa alól. Olvasóink ezek után ismételten el fogják ismerni, hogy a P. M. H. mindent megtesz a nagystilüség és a mindent-nyujtás felé. Olyan Írógárdával, mint amilyennel ezek után a P. M. H. rendelkezik, együttvéve egyetlen budapesti napilap sem dicsekedhetik. Joggal mondhatjuk, hogy a szlövenszkói magyarság kulturális elszigetelődése megszűnt, mert a P. M. H.-ban megtalálja mindazt, aminél többet Budapesten sem találhatna. Vasárnapi számaink a régi gárdával: Hegedűs Lóránttal, Máraival, Sohöpflinnel, Krú- dyva-1, Bárdos Arthurral, Falu Tamással, Nyári Andorral és a szlövenszkói irók legjavával már eddig is szenzációszámba mentek. örömmel állapíthatjuk meg, hogy közönségünk méltányolta is törekvéseinket és soha nem sejtett tömegekben jön egyre, rendületlenül, lelkesen zászlónk alá. Ha eddig igy volt, bizonyos, hogy most, Móricz és Karinthy állandó, rendszeres bekapcsolódása után még inkább jgy lesz. Mert ennek a két nagy névnek olyan jogosult presztízse van, hogy szinte kötelesség és az általános magyar műveltséghez tartozik müveiknek elolvasása. Nem nevezhető müveit embernek, aki nem esett át azokon a nagyszerű filirációkon és élménykomplexumokon, melyeket ez a két zseni tud a lélekbe szuggerálni. Bejelenthetjük, hogy itt sem állunk meg. Lekötöttük Móricz Zsigmond uj regényét, melynek címe: „Egy úri muri története,,. Most, általunk tudja meg a közönség, még a pesti közönség is, ennek az uj Móriczi miinek címét és általunk fogja először megismerni magát a regényt is. Pedig köztudomású, hogy cgy-egy Mó- ricz-regény megjelenése országos esemény és még Európa is fölfigyel rá. Nos, a P. M. H. megszerezte a regény első közlésének jogát! Az iró szenzációs részleteket mondott el nekünk munkájából és túlzás nélkül mondhatjuk, hogy az uj mü egyike lesz Móricz egyre fölfelé ívelő pályája legnagyszerűbb termékeinek. A P. M. H. áldozatot nem kiméivé halad a tökéletesedés felé. Nincs hónap, hogy ujabb nevezetes fejlődést és eredményt ne jelenthetnénk. Hogy nagy áldozatok meghozása lehetséges, mutatja, hogy olvasótáborunk — az erőnk — óráról-őrára nő. É's tudjuk, hogy uj eredményeink csak növelni fogják hívőink számát. Nem mondunk .sokat, csak mégegy- szer összegezzük azt, amit nyújtunk, s azt hisszük, ez elég lesz az elismerésre. A régi gárda ismert, Komáromi János regénye most folyik, szenzációs cikksorozataink díszei volnának minden lapnak, a szlovák politikai élettel kapcsolatos cikkeink — melyeket még jó néhány szenzációs cikkel folytatni fogunk — mélyen bevilágítottak a szlovákság titkos problémáiba és nem kis szenzációt keltettek mind a magyar, mind a szlovák közvéleményben; terveink közül pedig csak a megjelenésre váró regényeink címeit' említjük meg. Mindenekelőtt egy érdek-feszítő francia újság- regényt -közlünk: G. de la Fouchardiére és R. Bringer: „Aki életre kelti a halottakat" cimü monumentális regényét, melyet szlo- ven-szkói származású iró, a kitűnő Sándor Imre fordított magyarra. A másik regény a szlövenszkói magyar írógárda büszkeségének, Márai Sándornak írása és címe „Bébi, vagy az első szerelem", harmadiknak pedig jön a nagy csattanó, Móricz Zsigmond: „Egy úri muri története" cimü alkotása. Még aat tartjuk szükségesnek bejelenteni, hogy Móricz Zsigmond első Írása a híres „Vallomások” cimü intim föl jegyzés lesz, melyről az iró egy hozzánk intézett levelében megjegyzi, hogy különös súlyt helyez arra, hogy ezt az Írását minden olvasója megismerje, Karinthy Frigyes első cikke pedig nagyszerű „Napló”-jának egy fejezete lesz. Mindezek után eszünkbe jut egy nagy cseh lapnak néhány nap előtt megjelent egyik élhire, melyben a brünni lap — sokan a legjobb cseh lapnak tartják — bot ránk ózva jegyzi föl a következő apró esetet: — Prága éjjel. A Vencel-tér sarkán a rikkancs ordítva árulja portékáját. Hirtelen egy délceg alak áll meg előtte és harsány szlováksággal megszólal: — Kérek egy Prágai Magyar Hírlapot! — Elfogyott — volt a válasz —, de a Vodicskova sarkán biztosan lesz még. — Jó — mondotta a vevő és egy pillantást sem vetve az ottheverő cseh lapokra, eltávozik a Vodicskova-utca irányában. Az illető ur egy szlovák képviselő volt. Ez a kis eset, melyet egy cseh újságíró figyelt meg, mindennél ékesebben hirdeti rangunkat és szerepünket!
