Prágai Magyar Hirlap, 1927. július (6. évfolyam, 148-173 / 1482-1507. szám)

1927-07-01 / 148. (1482.) szám

HÁROM PERCIG tdn annyit som fut az. a film, amelyet Prágában sem felejtettek éj fölvenni Chambériinéh itteni tartózkodás ár ál. Kitűnő, igaz, őszinte film, néz­zék meg, ha alkalom adódik, ezennel fehedákeny figyelmükbe ajánlom. Aid látta a léét tépülőről készített német filmet, (inaid hiába, itt nem, ságit semmi: az üzletember, a fezőr Letelne efiijenmn- gu hctíáljelöH-iánsa volt a másiknak), az bizonyéra úgy járt, mint jómagam. Mikor a Mis $ Columbia lé-szállott C ott búsban, csak egy pillanatra néztem a két fáradt, piszkos ember orcába s azután már csők a statisztikát s a meJMkszereplőket hab­zsoltam: a néniéi párásotokat, n nevetséges csá­kót a porosz katona bamba képe f eheti, a coli husi polgármester sriik szaJonkabiUját, foifadáSos or­cái és hatértokr-nságot dadkf/fó, széles mozdulatait, amelyekkel terjedelmes keblére vonta, a két pisz­kos embert, hogy a kikeményitett ingmaldét kő­olaj ózták és bekdfmozídk. Mikor a M-tes Colum­bia Berlin fölött keringett, a rádió-küldő ideges mikrofonját, a hullámozó tömeget, élmény és iz­gatottságukat kabátjuk alá rejtegető komoly, szemüveges németeket, egy-epy elkapott arcot, melyen hallatlan események visszfénye világait, est, ezeket néztem, mert nem Chamberlin és Le­niné szennyes zubbonyai, él etet jelentő ébrenma- radéstól kiégett szemei szuggerúliák belém, hogy itt valami történt, valami hallatlan dolog, hanem a polgármesteri cilinder, mely úgy lendült a levegőbe, a, csákó, mely úgy állt meg az össze­told propeller melleit és sok mindén leírhatatlan . jelzett onnan a vászonról olyan dobokat, ame­lyek csak a meztelen élményt tárják elém s el- fe’ejtt-cüék velem, hogy egy film-operatőr szeszé­lyes keze forgatott szemembe néhány méter kau- csuksrallagct, És most láttam ezt a másik filmet is, a prá­gait s hajlandó vagyok kijelenteni, hógy -a ren­dezőnek kis hetyke angol bajusza van s egy szám­mal nagyobb gallért, visel, hogy a hang könnyeb­ben hagyhassa el torkát. S azt is kijelentem, hogy a két repülő arcának mindlen v'onásdt meg­jegyeztem, ruháik s homlokuk minden ráncál megszámláltam s tudom, hányas számú cipőt hordjanak. ChamberHnéic prágai filmje olyan, mintha egy kaján operatőr titokban koszitei-t vöt- na felvételeket egy film próbáján, amelyen még nem berreghetik a hámorát, móri az Összjélék még nem lencse-érett. A statiszták úgy mozognak, mintha csak azon pillanatban vonták volna bele őket háttérnek, hogy csupán térbeli jelenlétük­kel mímeljék a tömeg fizikai jeléníéút. A mel­lékszereplők viszont olyanok, amilyeneknek a filmekről megszoktuk őket. Ők azok, akik a $se- repkíosztás után mindjárt első nap megtanulják az egész szerepet, mér hetekkel atz első próba előtt otthon, bezárt ajtók mögött s föidigéi'd tük­rök előU elkészülnek az olakUdsóa, melyei a fő­szereplők rovására igyekeznek kklomboriteni. A CJt-amberlin-film mellékszereplői tudnak játszani, ők bizonyára jelest osztályoztak maguknak. Csu­pán a két repülő nem tudta, szerepét, hanem úgy játszottak, mintha sok-sok átmulatott, agyon­ütött éjszaka után jelentek volna meg a film-, stúdióban és játék helyett önmagukat, fáradt, fásult, összetört kedvüket, ggomőrhavafó haccen- jammerüket prezentálták volna a rendezőnek, aki ordít, a nézőnek, aki meghökölten hátrál s a kaján operatőrnek, aki mindezt titokban felveszi. Mikor a vásznon feltűnt a gbáli repülőtér körképe, még nem gondoltam semmi rosszra. Az­után hever és 2-fí rendőröket mutálták, cokik még az utolsó pillanatban, de máris elkésve, feilhuzó- dott nadrágukat s nevetgélő arcukat gyűrték le komolyra. Ez még délelőtti felvétel, seürlaés-kék ég pompázott a várakozók felszeg olt feje fölött. Most leforgattak néhány órai szünetet, izgatott várakozást, nemzeti sértődöttséget, és felmerült a távolból Miss Columbia kunkorosfaru alakja. Ekkor már azonban csak a hirtelenében Összedo­bolt újságírók és hivatalos előkelőségek várják, a gép leszáll, a két repülőt körülveszik, meg­ölelgetik, az újságírók kellemes profilba vágják magukat félkörben, majd néhán-yan az előtérbe rohannak, premúerplánt akarnak, Chamberlin és Levine teljesen eltűnnek mögöttük, hogy a szál­loda előtt bukkanjanak fel ismét. Eddig még min­den rendben volt. Chamberlin nevetett, Levine mosolygott, általában udvariasan viselkedtek. De mikor a szállódba diszbeöllözfitt éttermében ültek feszesen, kékruhásan, összevzoritott szájjal, már tudtam, hogy valami baj van. Azután az ötórai tea az amerikai követnél: Levine-ből kitör a rosszkedv. Körképen közvetlenül véfaigfilm élik az összegyűlt vendégeket, Chamberlin még mindig mosolyog, Benes a mellénye kivágásába dugja hüvelykujjait, de Levine nem találja helyét, több­ször is változtat ülést. Feltűnik egy feketeruhás férfiénekkar, lámpaláz az arcokon, a karmester int, a kar énekel, Chamberlin odafigyel, Levine elnéz a levegőbe és titokban nyel égy nagyot. Nem az ének miatt. Csak úgy. Más. A prágai városháza előtt rendőröktől megtisztított a tér, csak a túlsó járdán álldogál­nak az emberek, jön az autó, Levine és Chamber­lin kiszáll, be akar menni a kapun. Megálljunk. Szalad,nők a fényképészek, maguk elé tartott, gép­sikkel, az operatőr dolgozik, Chamberiin megbo- ézáióan, égi magasságból tekint rá. Levine a fejét vakarja, nyel egyet, nagyot, a szája mozdulata olyan, mintha, rágógumi volna benne. Végül is beengedik Őket a nagy tanácsterembe, ahová ere­detileg vitték is a kél áldozatot. Elébük adják a város aranykönyvét, Chamberlin könnyedén be- lefirkantja nevét, Levine a képletesem jelenlévő rágógum/ít átteszi balzápfogáről a jobbra és ke­mény tolifogással aláírja ö is a nevél. Megkezdő­dik az ünnepély, a szónokokból még Ízelítőt sem kapunk, csupán az operatőr hibájából, jóvoltából vagy trükkjéből — ezt megállapítani nem lehel, — egyszerre észrevesszük, hogy a kél repülő, a szolid bárány és a dühödt farkas — elalszik, majd f f,TI'I'i/r- i ilf ■fölhorkan, megrebben s újra édes dióimra hajija a fejét. Ez a prágai Chamberlin-fUm. Ezért voltam abban a helyzetben, hogy meg­számlálhassam a Chamberlin mosolyait s Levine hajszálait. A két repülő, aki kibírta az óceánon kereszAMi utal, belebukott három főváros ünnep­lésébe. Berlinben még friss volt minden, a re­pülők s az ünneplők is, Bécs már lanyhábban fogadta őket, (talán ezért nem akartak Bácsból elindulni: jólesett nekik, hogy nem törődnek velük), Pest az újságok berlini s bécsi riport­jaiban tombolta ki ujjongását, melyből már nem tellett a megérkezők oly megünneplésére, ami­lyenre el voltunk készülve, Prága pedig, mely először megsértődött, egy pillarmMyi sem hagyta őket pihenni, cipelte, filmelie a két tántorgó em­bert, még a pilseni sörüket is iiivnepélyesen, drá­ga poharakból nyújtotta át nekik. S a film, me­lyet készítenek róluk, azért olyan kegyetlen, mert nem a tömeg lelkesedése, hanem a hivatalos körök ex officiG-elŐsékengsépe íratta alá velük az aranykönyvet, itatta velük a sört s énekeltetett számukra feketeruhás férfiakat. Ha alkalom adódik, nézzék meg ezt a filmet, kitűnő, igaz, őszinte film, ezennel feledékeny figyelmükbe ajánlom. A TISZTA MUNKA Irta Márai Sándor Paris, junius végén. Amit Dalidéival a barátai csináltak, az általánosan felüditi a francia lelkeket, mert „béllé ouvrage", tiszta, szép munka. Az ilyen tiszta munkát nagyon szereti a fran­cia. Van benne mozi is, misztifikáció is, a hatóság kijátszása, orr a rendőröknek, s nin­csen benne vér, ellenben van még benne okos kalkuláció, merész kivitel, szabályos, pontos, precíz akció: röviden mindazok a kellékek, amik üdítik a lelket, s végered­ményben nem okoznak kárt senkinek. A párisi nem haragszik a rendőreire, de örül, ha orrot kapnak. A „flic" itt nem szimpati­kus figura. Holott mennyi a bonhomia, a jó­indulat, az emberiesség a francia rendőr­ben, azt csak az tudja, akinek valami dolga akadt velük. E sorok Írója a múltkor talált egy kávéházi szék alatt kétezer frankot, amit egy kis melankóliával, de deponált a rendőrőrszobán; soha nem felejtem el azt a kissé lesajnáló jóindulatot, amivel bejelen­tésemet és a pénzt átvették, —- ahogy meg­állapodtunk, rendőr és becsületes, megtaláló, hogy a pénzt csak valami részeg amerikai veszthette el, mert rendes ember nem vé­szit el a nadrágzsebéből egy kávéháziban busz darab százast, ahogy megbeszéltük, hogy az alak talán észre sem fogja venni (csakugyan nem jelentkezett azóta) s hogy milyen kár a szép pénzért, s bizonyára cso­dálkozott reggel, mikor felébredt, hogy hol lm napolhat ott ©1 kétezer frankot, s aztán le­gyintett az egészre — mindebben, ahogy „fölvették" az affért, annyi okos belátás, annyi együttérzés a megtalálóval s ellen­szenv a pénz elvesztője iránt, oly kevés bü­rokratizmus s oly sok emberiesség vegyült, hogy nevetnem kellett, mikor a brigadéros még az Őrszoba ajtajába is utánam szaladt és magyarázta, hogy hol kell jelentkeznem majd egy esztendő múlva, ha reflektálok az összegre, s csak valahogy el ne mulasszam — hol csinálják ezt utánuk? S ha a párisi mégsem szereti a maga rendőreit, ez nem a rendőrök természetének szól, hanem az in­tézménynek általában. Az az ellenszenv ez, amivel a latin fajta minden árnyalata a hi­vatalos autoritás minden árnyalatával szem­ben viseltetik, — s ha mélyebbre megyünk, Spanyolországba, Itáliába, ott minden nagy társadalmi réteg alapjában egy-egy mulatsá­gos maffia, mindenki Önérzetének tartja a hatóság kijátszását s egy-egy szépen sikerült „béllé ouvrage" elismerése mindennél na­gyobb. Hogyne tapsolna tehát halkan, kun­cogva, visszafojtott nevetéssel Páris ennek a tiszta munkának, ami, ismerjük el, olyan finom, olyan rokonszenves, hogy ügyesebb trükkel már nem is toborozhattak szimpá­tiát maguknak a király rikkancsai. Daudet, aki megadta magát és türelmesen, bár go- rombáskodva, ült a börtönében, szabadlábra kerül, de úgy, hogy a íegyházigazgató maga kiséri ki őt ,a kapun, hogy érzékeny búcsút vesz előbb az összes őröktől, szétosztogatja közöttük finom borait, megöleli az igazgatót s tempósan, lassan, az igazgató udvarias ka­lauzolása mellett, elhagyja a barátságtalan épületet... taxiba száll, adieut int és senki nem látja többé. S mindezért még csak ül­dözni sem lehet, s ha megfognák, nem is le­het különös felelősségre vonni, mert nem „szökött", dehogy is, őt az igazgató bocsátot­ta el, kegyelmi rendeletre hivatkozva, amit Ő egyszerűen tudomásul vett s engedelmes­kedett ... Az, hogy nem tér vissza, az ő dol­ga; végre is nem köteles újságokat olvasni, •nem tudhatja, hogy tévedés volt az egész, s hogy hol tartózkodik, ahhoz senkinek semmi köze, mert szabad francia polgár. Üldözni csak a Nagy Ismeretlent lehetne, aki a mi­niszter nevében telefonált, de hol van a nagy ismeretlen? Köpenick ez? Persze, mindig az. A szukáitern hatóság thaaraesése -a miniszteri hang előtt — finom színház ez, s leleplez és nagyfakánt, hálás lehet a res­publika a király rikkancsainak, mert a nagyképűség, szolgai bürokrácia, ostoba összefüggések és egymástőtfüggések olyan szövevényét lebbenti föl megint egyszer, amiket szellőztetni nem is lehet elég gyak­ran. A tekintélyek átértékelése sohasemárt. Igazi áldozata ennek a nagy nevetésnek persze csak egy van: a szegény fegyházigaz- gató, akit helyben és azonnal elmozdítottak kényelmes, ah, oly derűs és kényelmes, la­kással és autóval, szép fizetéssel egybekötött állásából. M. Catry ez a szegény ur, akinek appartementiába ma már be is költözött az uj igazgató, Vialla ur, akinek első dolga volt, hogy kidobottá dolgozószobájából a — telefont. Ki itt a bűnös? Nehéz megmondani, legegyszerűbb, ha kidobják a díványt. Ilyen­kor látni, micsoda haladás a technika, mi­csoda kényelem, — ötven éve még a sze­rencsétlen rab kénytelen volt viharos éjidé­ben, lepedőjéből font kötélen ereszkedni le a várfalon, ma, a telefon jóvoltából, sziva­rozva sétál ki az épületből s a fegyházigaz­gató kiséri hajlongva a nyitott kapu felié. A nevetés mindig öl egy kicsit, s a fricska, amit a király rikkancsai a francia kormánynak s egy kínai tempóval dolgozó demokrata bürokráciának adtak, hálás esz­köz a nevetséghez. De ha igaz az, hogy Dali­dét már Svájcban van, akkor a kormány há­lás lehet a tréfaosinálóknak, mert így köz­vetve megszabadult hosszú időkre valakitől, aki kellemetlen volt neki s akinek szenve­délyes terrorjától még akkor sem maradha­tott nyugodtan, ha börtönbe dugta az illetőt: megszabadult Daudet-től. Mindenesetre szép és tiszta munka volt, s az egész vonalon elé­gedettség maradt utána. Hurbán és a bécsi rendőrminisztérium gálatok leple alatt az 1848 49-iki szlovák mozgalmakat, felújítani. Természetesen Becs­ben Hurbánt, ebben a hiedelmében megerő­sít ették és ezt a körülményt az 1861 junius 7-.iki szlovák memorandum keletkezése és irányzata szempontjából igen fontosnak tar­tom. Ugyanis a szlovák nemzetiségi párt e napon Turócszentmártonban egy olyan pro­gramot fogadott el. melyben egy szlovák Okolie (Oberungarischer slowakiséher Be- zirk) ki hasi fását követelte. Ennek a követe­lésnek hátterében meghúzódik az a Bócstöl táplált felfogás, hogy Magyarország egv uj antidinaszfikus forradalom előtt áll és ez a forradalom Magyarországnak az Összbi re dalra i vezetők általi végleges feloszlatását, fogja maga után vonni, tehát már előre igyekeztek a bécsi köröket a szlovák igényekről infor­málni és a szlovák igényeket a biztosan el­várt forradalom alkalmához i dombunk Az 1861-ilti szlovák memorandum előkészítői között vezető szerepet játszol1! Hurbán is, aki több mint valószínű, társait, informálta bécsi tárgyalásairól. A magyar politikát meglepte a memorandum túlzó hangja és a szlovák vezetők kategorikus fellépése. Azt hitte mindenki, hogy a Bách-korszak csaló­dásai végre kijózanították a Hurbán-csopor- tot. Ám nem így volt. Viszont az is kétség­telen. hogy a magvar politikai köröknek is voltak Becsben bizalmasaik és jól voltak in­formálva arról, hogy a memorandum háta mögött tulajdonképpen a bécsi kormány áll. Sok tekintetben annak tulajdonítható, hogy az 1861-iki szlovák memorandum magyar részről elutasításban részesült. Mielőtt Hurbánnák további és a réndőr- minisztériumhoz intézett pénzkéréseire át­térnék, szükségesnek tartom közölni Hurfcán- nak első beadványát és memorandumát, me­lyeket Hirseh tanácsoshoz benyújtóit és me­lyekben a szlovák kérdésben teendő intézke­désekről nyilatkozik: „Nagyságos , Hirseh cs. kir. osztálytanácsos urnák Bécs, Nagyságos Uram! Midőn fentartom magamnak azt. hogy egy részletes memorandumban a dolgok állá­sát ecseteljem, szükségesnek tartom, hogy elutazásom előtt, mindannak pótlására, amit személyesen előadni bátor voltam, Nagysá­godnak még következőket, alázatosan tudo­mására hozzam: a) Mindenesetre szükségesnek tartom, hogy Szenicén egv zászlóalj vadász, vagy pedig bármely más fegyvernem, lovasságot kivéve, mely részére a hegyi terület nem előnyös, elhelyez tessék. A parancsnok tartsa szemmel Miáva, B réz na. Otura stb. lojális hegyi lakosságát, mert ifi a magyar párt ha­talmasain agitál abból a célból, hosrv a lakos­ságot ö Felségétől eltérítse. A legderekabb lakosság itt, lakik a negyekben, azonban vég­telenül satámkusan megdolgoz tátik. A p árt- vezetőik Itt Konrád Mihálv ügvvéd. Válások Sámuel, Miava polgára é3 bírája (aki ámbár a bírói tisztségtől fölfüggesztetett, minden bizonnyal azonban erre. vagy még fontosabb állásra nemsokára pártja által visszahelyez­tetik). Képes vagyok a parancsnoknak a té­rülőt és a viszonyok legmegbízhatóbb részle­tes leirását szolgáltatni. b) Nyugtalanságok esetére, melyekben az. egységes osztrák-magyar monarchia, a szlovák nemzetiség az egyházban, iskolában, bíróságnál és közigazgatásban veszélyeztetve látszanak, azt az ajánlatot teszem, hogv a nemzeti tanács, — mint az 1848-ban megala­kult — életbe hivassák. c) Ha a dolgok törvényes menetben ját­szódnak le, akkor a magyar kormány nyúl­jon a szlovákok hóna alá. hogy az adott, al­kotmányos alapon frissen fejlődhessenek. Is­koláik támogatása, egv filozófiai, jogi fakul­tás stb., azonkívül egv politikai napilap ala­pítása. Midőn magamat Nagyságod kegyébe és ióindulatába ajánlom, maradok Bécs, 1860 december 28-ikán. Nagyságodnak odaadó szolgája H. J. dr. Levéltári adalékok, miként szította és pénzelte a bécsi össz- monarchiai politika a magyarellenes nemzetiségi akciókat Irta: Steier Lajos. IV. Copyright by P. M. H. Hurbán még 1860 december 28-ikán Bécsből valló elutazása előtt egy rövid be­adványban azt kérte Hirseh osztály tan ácsod­tól, hogv Nyit ram egye északi részét, minden­esetre egv zászlóalj vadásszal kellene meg­szállni, kiknek parancsnokát, ő látná el utba- igaz'itássah Magyar forrongás esetére, mely az összmonarchia egységét fenyegetné, a szlo­vák nemzeti tanács életbeléptetését java­solja, amint, ez 1848-ban alakult. A szlovák­ság lojális magatartásáért engedmény eket kért. Nemsokára ismét Becsben volt és egy memorandumot adott át. Hír sebnek, mely­ben egv magyar forradalom esetére a azlo- j vakság nemzeti követeléseit precizirozta. | Hurbán többek között a memorandumban i írja: „Den 20. Október aufreehterhaltén und wenn dlie Magyarén elmer Revoilution síeli in die Arimé werfern söliten, ikren den ganzem Einíluss auf die Slowalfei auf ev/ige Zeiten zu benehmen, glaube ich ist die dringendste Aufgabe dér österreichischen Regierung." „Empören sich aber die Magyarén, dann ist meiner unmassgebenden Meinung nach nur die Biidung dér Slowakei ein giückli- cber Ausgang aus diiesem Labyrínthe." Követelései Slovensko néven egy uj osztrák tartomány szervezését sürgetik. E tartomány képviselőit, a Reichsratba küldené és tartományi kormánya az összk ormány alá lenne rendelve. Hurbán tehát abból a feltevésből indult, ki, hogv a magyarság is­mét, forradalmat csinál a dinasztia ellen és ez igen üdvös alkalom lehet, dinasztikus szol­Nem kell külön kiemelnem, hogy Húr­ban az összbirodalmi egységért.. az osztrák császár trónjáért lelkesedett. Élete végéig ezt tette. Ezért, nem lehetett megegyezni vele. Bécs eszköze volt. Annak szeszélyei vetették ide és oda. Magyarországon mindvé­gig gyűlöletes volt az, aki az 1849 utáni rém­uralom és abszolutizmus segit,őie volt. Hur­bán továbbra is az akart maradni. Azt vet­hetné fel valaki védelmére, hogv az októ­beri diplomában foglalt elvek a szlovák nem­zet vezetőit reményekkel töltötték el és ezek hatása alatt cselekedett Hurbán. Meg kell azonban gondolni azt. hogv fiz 1861 február 26-iki pátens, mely a diplomában foglalt ígé­retek beváltását jelentette, ezeked a remé­nyeket megsemmisítette és Hurbán ennek dacára is tovább szolgálta Bécset és kapta az osztrák kormánytól a pénzeket. A magyar politikai világ valószínűleg tudomást szer­zett Hurbán bécsi aknamunkájáról. Ezért Hurbán izoláltan maradt. Ez az Ö politikája rendkívül ártott nevének, mert, akármit be­szélt és irt. — Becs magyarellenes akcióját látták benne.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom