Prágai Magyar Hirlap, 1927. július (6. évfolyam, 148-173 / 1482-1507. szám)
1927-07-17 / 161. (1495.) szám
A KITÖMÖTT ELEFÁNT Irta: DARKÓ ISTVÁN Leggyakrabban tapasztalta ti tényeken át jut az ember az igazsásr közelébe. Ez a közelség többnyire nem tartozik a kellemesebb fajta dolgok közé. A naphoz szokás hasonlítani. amivel egyúttal utalás történik a hőség kibi Thatatlan voltára is, amellyel a fő fényforráshoz való túlságos közelség együtt iámi szokott. A sétány széksorai között színes ember- tömeg járkált. A székeken, amelyeknek hosz- szu sora az enyhülést kereső, fürdőző jómód intemaoionál'is hangulatát adja a gazdasági mérséklés sorvasztó karjaiban nyaraló szlo- venszkói városnak, szintén szine-s embertömeg üldögélt. A pavillonbae katona zenekar játszott, könnyű elképzelni, mindez a kellék elsősorban az ambiciózusan fényűző, de itt- honmaradásra kényszerült asszony! vágyakat ringatta kellemes hangulatba. Ebben az órában az árnyas sétányon való ritmikus ide-oda mozgás, vagv a székeken végzett kecses lábtorna majdnem azt jelentette itt is. mint, szokta híres nagv fürdőhelyeken. Egv fiatal hölgy középfaritia fehér kutyát vitt a hóna alatt. Székeken ülő két. idős hölgy — mielőtt még a lényeg felvételének nehéz munkáját magamban elvégezhettem volna — már nyilván itatta: — Ki kellene verni a kezéből ! — A szigorral ejtett szavak láthatólag erkölcsi Ítélet vékony és finom selvempaDiriá- ban repültek a kérdéses hölgy után. Felébredt figyelemmel fogadtam egy uiaibb fel- sziiss zenést, egv újabban érkező másik hölgy nyomán: — Itt van egv másik szemérmetlen! No nézd a kis here igét! — És kis idő elteltével még egy hasonló megjegyzés tanúsította a szahadou ítélkező ióizlés jelenlétét. A három „eset", amely számszerűleg is elég volt, az empíria ered- ménvlevezető munka,iához s ahhoz a meggyőződéshez. hogy nem csupán kivételesen egyedülálló esettel van dolgunk, ott sétált föl s alá,’ egyre emelkedő érdeklődés között, kisérve csodálkozó pillant ásóik, gúnyos megjegyzések, a két tiszteletreméltó idős hölgy lesújtó kritikája által, de kétségtelenül a kívánt eredménynek, a feltűnésnek, a különbözésnek és még valaminek a birtokában. A hölgy ele a hónuk alatt, kecsesen és szégyenkezés nélkül kis kutyákat vittek. Az egyiké fehér kiskutya volt. piros selyemszalaggal a nyakában, á másiké barna kiskutya kedvesbangu ezüstcsehgőkikel felszerelt, övvel a nyakában, a harmadiké ismét: fehérszőrű, de göndör, selymes szőrzettel és fit'O- sabb orral. Úgyszólván kisebb növésű juhászkutyának volt nevezhető, a hölgv hóna alatt. Néha kedvesen megilóbálták őket tulajdonosaik. arcukhoz gyengéden érintették, láthatóan becézésben részesítették őket. Ami nem lett, volna olyan nagy csuda. A nagy csuda azonban abban állott, hogy a kutyák nem voltaik élő. rendesen és szabályosan élő kiskutyák, hanem kitömött-,, azaz gyermeki játékszert képező kiskutyák. Ami nem lett volna olyan szörnyű csuda, ha a hölgyek korhatára alul maradt, volna azon a vonalon. amelyen aluliak részére az ilyen já- tékkutvákkal való bajlódás megokolt, indokolt. sőt szimnátikus szokott lenni. Az igen nagy csudát az képezte, hogy a hölgyeik igazán és visszavonhatatlanul hölgyek voltak, az állapot minden külső és belső kelléké vei. Udvarlóik, sőt férjük oldalán mentek, vive hónuk alatt, a csudát, a leguiabbat, azaz a gye rrn ek i-i átéíkszer kiskutyát;. A kutvák ki voltak tömve s a hölgyek nem voltak hercigiek. * A meglepetés sem akkora, amilyennek az' első pillanatban látszik. Magas törvényszerűség oltalma alatt vitték a kiskutyákat, szorítva hónuk alá. Annak a törvényszerüség- nek az oltalma alatt, amely a maga vasszerkezetű következetességével hajtja végre a fejlődés manővereit s a kiskutyához garmadára hasonló trükkökkel viszi a nőket az óhajtott cél: az élettelenné válás felé. A nőiesség, az érzelmi effektusok világa, szemben a férfiassággal, a szabályosan és megfor- mulázottan értélmi dolgok világával: ez volt régen a helyzet. Az. ész és a racionalitás, ez volt az előtt a masculin s a férfi az akarat, a cselekvés utján, a hullámzó és megbízhatatlan érzelmek kiküszöbölésével az élet kevéssé színes, kevéssé változatos, kevéssé élő, mert kevéssé érzelmi részét képviselte. Bizonyos. hogy a jóságban, a megindulásban. a bánatban, a szerelemben és egyéb érzelmekben (a harag kivételével) a férfi mindig veszít karakteréből, ereiéből, lényegéből és ilyenkor femininné válik. A női nem a sokféleség, kinemszámítótt- ság, a sz/imek s az érzések gazdagságával meggvarapodó élet képviselője volt régebben. Azt, mondhatjuk, hogv azelőtt még külsejében is változatosabb volt. És — helyben maradva — azelőtt, élő kiskutyát vitt, ha vitt. a hóna alatt. Az élő dolgok érdekelték, ma a -logikus dolgok, a rendszer, az ész képződmény',d, az ellenállást ki nem fejtő dolgok érdeklik. Kitömött, kiskutyák, férfiak, esz. ------'{flí-— -mé k és egyebek. Kismértékben hízelgést is rejtene magában,• ha azt mondanék, hogy a valóság, az akarat s a cselekvés területeinek okkupációiát. végzik a nők, az érzelmek in- goványaira szorítva a férfiakat. De ennyi már túlságos volna! Maradjunk annál, hogy csupán az élő és érdeklődő, no és ellenvéleménnyel is szolgálható birtoktárgyaik elleni ellenszenvük növekedett meg. Eddig jutottak a régi karakter elhagyásában s az ui megszerzésében. * Mert, persze bizony, az elő és mozgo öleb kellemetlen jószág volt. Nem is lehet érteni, hogy akadtak modern asszonyok, nem is egészen régen, akik egv iilven faipincsivel vagv daxlival mutatkoztak az utcán, vivőn őket, hónuk alatt, Ezzel számtalan kellemetlenséget, vettek magukra. Az ilyen állat i2- ge+ít-mozgott. ez a mostani nem mozog. A régi ugatott, ez a mostani csak akkor szólal meg, ha a gyomrát megnyomják. A régivel sok egyéb baj is volt. ezt a mostanit pedig, hazatérve a korzóról, egyszerűen be lehet vágni a dívány sarkába. Tanácsot adni itt fölösleges. Meg lehet állapítaná, hogv a mondottak igazolására felnőtt., sőt terjedelmes urinők iátékkutvát visznek az utcán s úgy mennek vele. mintha modern meggyőződés zászlaját, társadalmi illendőség jelvényét, vinnék. Volt már gonn- baernyő. először nevettünk rajta. Ugyanolyan rosszul állt a hölgyek kezében, mint ez a já- tékkutva. Ma feltűnik, ha hosszú nyele van az ernyőnek, mert igv a múzeumból került elő. Van most kurtaszoknya és férfifej, azelőtt szörnyen mulatságos dolgok. Van most cigaretta szopkn is, majd lesz talán pipád ivat is. makrapi,padival. Egyéb heroigségek között van visszatérés a boldog gyermekkor rekvizi- t,urnáihoz, a gyermekszoba játékszereihez. S ez nem összeférhetetlen az értelmi fejlődéssel. az érzelmek korososulásával. sőt! A gondolkozás»célja a tudományos igazság, amely már nem mozdul, amely meg van fagVva, amely örök. Amelyet a nők a közeljövőben a hónuk alá fognak és sétálni visznek a korzóra. Akkor majd a kiskutya is lecsúszik. Ha az érzelem, a jóság, az ízlés és az élet általában még mozog, ki kell tömni és hónaié fogni. Akik azt mondják, hogv ki kell verni a kézből a kiskutyát, azoknak üvegezem et kell venni. Előnyös ajándék férfiak részére is. Aztán a kutya helyett, majmot is lehet tenni a hónalj védelmébe. Vagy ha az elefánt gyűjtőfogalma alatt azt, a kritikai szellemét akarom érteni, amely megfigyeli, elbírálja és elmondja a viselt dolgainkat, akkor legjobb. ha kitörniük az elefántot is. Az nem mozog, nem mond, nem okve tétlenkedik, nem veszélyes. A jövő képe: A korzón óriási kitömött elefántokat vonszolnak maguk után bércig nők. Két, tő-három már megtölti az utat, mert az elefánt nem kis állat, nem lehet a hónalá fogni. De nem lehet kiverni sem a kézből. És csak akkor szól, ha megrugják a gyomrát, A cirkusz jelen száma: A kitömött játék- kiskutya a felnőtt, hölgyek kezében. A következő meglepetést keltő szenzáció a kitömött elefánt pórázon. Tasse A XlX-ik század vizitkártyái írta: 3{rúdy Qyula ZEMPLÉNI (IMREI) ÁRPÁD A TURÉLNIZMUS MEGALAPÍTÓJA A Képiró-utcában, a* Szana Tamás egy- emletes házikójában lakott, amely a hagyomány Szerint ugyancsak a Szendrey- vagyonhoz tartozott, amelyet Petőfinek kellett volna öröklendenie, mint akárcsak ama Hét bagolyról nevezett másik házat a Képiró-utcában. Külsőleg azon Szentekhez és prófétákhoz tartozott, ám ilyeneknek a nyolcvanas s kilencvenes években mutogatták magukat az irók Pesten, mikor még éténkebb emlékezetben voltak a dicső elődök hóbortos, bozontos, de megkülönböztetett alakjai? valamint a száz- galléros köpenyegek, amelyek nélkül pesti irót aligha lehetett elképzelni. Én még láttam Zempléni Árpádot, a költőt, olyan szürke pantallóban, amelyen a vitézkötés a boka táján volt alkalmazva, amilyen ruhadarabot („kimondhatatlannak “ nevezték), akkor kezdték viselni a magyarok, amikor a kuruckodó, feszes magyar nadrág már kényelmetlen viselet kezdett lenni. De Zempléni Árpád szívében mindvégig kuruc maradt, még pedig olyan kuruc, akinek voltaképpen csak napjainkban jött el a maga ideje, amikor a turánizmus gondolatáért különböző társadalmi és irodalmi egyesületek alakulnak, amikor leszegényedett- ségünkben, leégettségiinkben, árvaságunkban leginkább szükségünk volna a magyarok rokonaira, mint annak az embernek, aki va- lajj/ol valamerre tönkrement és elindul a nagyvilágba keresni valami atyafit, akinek segítségével talpra állana. Zempléni Árpád nem érte meg a turánizmus hitének elterjedését, mint ahogyan a .vallásalapitők sem éri'k meg eszméiknek győzelmét. Zempléni Árpád szívbajos tekintetével, örökös gégeburutjával, ■különcködésével végleg eltávozott a képiró-ut- cai ósdi Szán a-hájból, valamint az utcában feltalálható kis vendéglőkből!, ahol néhány lelkes tanítvány társaságában a túrán izmust építgette és hóbortos rajongónak mondják őt a nemzeti eszméktől távolodó írók, az úgynevezett modem fiatalság, amely nagyokat nevetett a turánizmus ama ábécéjén, hogy a magyaroknak távol keleten rokonaik vannak- így a fei’deszemü kínaiak* valamint a párduccá japánok • • • Hiszen igaz, hogy volt már tantétel arról is, (ha jól emlékszem a névre, Horváth nevű mitoiógusunk könyvében) aki nyugodtan azt állította, hogy a mennyországban a legfőbb arkangyalok, igy Mihály és Gábriel is: sar- kantyus csizmában és magyarruhában járnak, — de hangosan a képiró-utcai költő kezdi vala a téritgetést abban az irányban, hogy a földkerekségen elszórtan lakó emberfajták közül egy atyaíisághoz tartoznak a magyarok és finnek, esztek és koreaiak, a tudományos lelkesedés akkori állásánál, mi nagyságos származásunkra hiú magyarok szívesebben élhittük volna, hogy a holdbéli Szent Dávid magyar nótákat furulyázgat, mint azt, hogy a szegény cseremiszekkel egy családba tartozunk. Nem, „tekintetes haza“, — mint Tóth Béla mondogatta abban az időben, az ugorok csak maradjanak meg a magúik tavas hazájában, van elég kenyérpusztitó Nagy-Magyarországon. R. Eötvös Károly, akinek ugyancsak zamatos mondásait vásárfiaként hordozták Magyarországon: szintén nem rajongott az uj atya fiságért; az uráliakért, a mongolokért, török- tatárokért- De nem igen izgultak az uj nemzetségért még azo‘k a rajongók sem, akik bármikor szívesen visszaállították volna a régi vallást a febérlő-áHozattál, az erdők mélységéből előcsalogatott pogány táltosokkal . . . A turánizmus gondolata sokáig bujdosott a régi belvárosi kiskocsmák sokmindent látott bolthajtásai alatt, néhány jóindulatú iparosmesteren (a Jókai politikus csizmadiáján és a mindenkor található rajongókon kívül) nem igen akadtak hallgatói Zempléni (Imrey) Árpád prófétának. * „Miért lett költő Szana Tamás!" — miért lett apostol az egyébként nagyon tehetséges és méltatlanul felejtett lírai poéta, Zempléni Árpád, aki egyébként a Földesi tekintélyes levéltárában mint komoly Imrey ur szerepelt? Szana Tamás valóban évekig áldozata lett a róla kplportált tréfás szállóigének, de Zempléni Árpádot (mint a mai turánizmus is igazolja) igazságtalan gúnyban, vállverege- tésben, jóindulatú sajnálkozásban részesedett ama hitviták miatt, amelyek néha szélesebb hullámokat is felkavartak a csendes Belváros vizeinél, különösen, miikor Vikár Béla, a finn nemzeti óposz magyar fordítója is részt kezd venni a turáni mozgalmiakban. A Kalevala valóban talált olvasókra Magyarországon, megindul a Túrán című nyelvészeti újság. Komoly tudósok is beleavatkoznak, hogy a turáni kérdést meg'\ i|ágosilsál>, de a költő már nem tud úgy, örvendezni eszméi terjedésének, mint örvendezett volna akkoriban, amikor az El- kedi kocsmában az Egyetem-utcában, vagy a nagy nyomdaépüietek körül tenyésző kiskocsmákban (ahol mindig akadtak vitatkozásra könnyen kapható írók, tanárok és az akkoriban burjánzó: magán-tudósok), először vetette fel ama ábrándosnak látszó eszmét, hogy a magyaroknak tovább is keresni kell régi rokonaikat, mint ezt már dicsőült nemzeti királyaink alatt is megtették, amikor kegyes zarándokok indultak el a távoli keletre, hogy legendákat hozzanak magukkal ottani rokonaik: ról. A keleti nyelvek professzorai (igy a tüdős Kanyurszky György is, aki nagyon szeretett kiskocsmahelyiségekben hosszasan taníthatni) nyelvészeti alapon valóban találtak vérsze- rint való atyafiságot s keleti nyelvek és a magyar nyelv között. Magyarországon mindig sok volt a nyelvész Szarvas Gábor óta, a Nyelvőrnek voltak olvasói a társadalom minden rétegében a vidéki kúriákban, mikor az őszi szél a négy fal közé szorította a magyarokat parázs nyelvészeti vitákat lehetett hallani. Amint voltak előfizetői a Természettudományi Közlönynek a magyar intelligencia különböző világában, ugyanígy felkaplak Magyarországon a históriára vonatkozó morzsákat, amelyeket a tudósok itt-ott elejtettek. Ez volt az ősi, nemzeti, lelkünk mélyéből gyökerezett tudomány: a história, amelyekhez minden intelligens ember értett Magyarországon! Csak természetes volt, hogy a turáni mozgalom nem maradhatott meg sokáig a belvárosi hitvitázó bolt- hajtások alatt, — terjedt annak a híre szerte az országban. Hm, nem is lenne rossz, ha 'egyszerre annyi vé'rrokonnal szaporodna a magyarság! Nem is kellene talán szégyenkezni a Szegény finnek miatt, ha pár milliónyival emelnék a pusztuló, vesző magyarságot. Még a mongolokat is szívesen elfogadják unoka- testvér-számba azok az előrelátó magyarok, akik sohasem tudták előre, hogy mikor lesz tennivalójuk Turkesztánban ... A legendák, amelyek Magyarországon mindig szívesen látott vendégek voltak, különösen a hosszu téli estéken, amikor ráérnek a magyarok az ábrándos mesemondásokra. Szárnyukra vették a 'turánizmus hitvallását, szép képeket rajzoltak á fantáziák elé, hogy a maroknyi magyarság többé nem marad testvér nélkül az európai nagy hangyabolyban, mindenfelé számíthatunk atyánkfiaira . , . Igaz, hogy a vérmes magyar képzelődéseket csakhamar hideg vízzel öntötték le a fejmérők, a csont mérlegelők, a fajták legfőbb ismerői: az antropológusok, akik még Attilának, vagy Árpádnak sem kegyelmeztek meg, amikor néha- néha (minden ujesztendőben) egy-egy vidéki úriember feltalálni vélte a keresett fejedelmek eddig ismeretlen sírjait. Ezek az antropológusok, akik mindig kéznél voltak a maguk száraz, tudományos módszereikkel, amikor szép színes hazugságokat kellett eloszlatni a közvéleményből: nem kegyelmeztek a finneknek sem, kisütötték a Szegényekről, hogy germán eredetűek, már pedig a germánokkal senki sem akart rokonságba keveredni a régi büszke Magyarországon. * # Zempléni Árpád, aki még abban az idő*, ben hagyta el Mádon, a hegy alján, régi nemesi verettel hangzó Imrey családi nevét, amikor a poétás pályára lépő fiatal-emberek (mint akár a vándorszínészek), nem akarták kompromittálni tiszteletben élő rokonaikat arra az esetre, ha a versek nem sikerülnének, a költői pálya nem hozná meg a várt babérokat. Z. Á. mind busább lett, mintha a kedvét elvitte volna a gólya. Romantikus köpönyege még végiglebegett a kiskocsmák esti lámpái diait, amikor a napi kenyérkereső munka után a tudományos ejtőzésnek szentelik idejüket a polgárok: bozontos nagy hajával mindvégig a rajongó poétát példázta, akit nemes, nagy eszmék, szivtágrtó gondolatok és a mindennapi élettől való elvonatkozások érdekelnek leginkább a földi életben; — típusa volt a XIX-ik századból ittmaradott magyar költőnek, akit a nemzeti eszmék, a magasztos ideáAlapílva 1833. Teleíon 33. s > . díszmfi üveg, por cellán nagykereskedésé. © . K O S 1 € Ej F © - ss í € a, i‘9* | Nagy váíasEÍélr. Jutányos árak. 1927 julius 17, vasárnap. mgmaaa.niMiUHrwEasgaa—B———a—, 3
