Prágai Magyar Hirlap, 1927. július (6. évfolyam, 148-173 / 1482-1507. szám)

1927-07-13 / 157. (1491.) szám

1927 julius 13, szerda. 11-12 szobás lakás kerestetik Pozsonyban mm lehetőleg villában, vagy palotában a város központjában hivatal részére. Ajánlatok |av?^]ísr#ll sürgősen a pozsonyi Carlton szálloda portásánál adandók le „H i v a t a l“ jeligére Üres padsorok előtt kezdte meg a szenátusa közigazgatási reformvitáját Elkészült a magyar hitbizományok reformja Budapest, julius 12. (Budapesti szerkesz­tőségünk telefonjelentése.) Az Esti Kurír munkatársa nyilatkozatot kért Pesthy Pál igazságügyininisztertől a hitbizományok re­formjára vonatkozó tor v ényja va ©latról. Az igazságügyminiszter válaszában többek kö­zött a következőket mondotta: — A hitbizományok reformjáról szóló törvényjavaslat tervezete már elkészült. A problémával már két éven át foglalkoztam és a javaslat ma már a miniszterelnök ur előtt fekszik. Tőle függ az is, hogy már ősze­szei csakugyan sor kér ülhet-e a törvény- javaslat beterjesztésére. A tervezet szerint tulajdonképpen nem is arányszámról van szó, hanem a maximum megállapitásáról. Körülbelül háromezer katasztrális hold az a maximum, amelynél nagyobb földterület hit- bizomány keretet között a jövőben nem ma­radhat meg. A törvényjavaslat gondoskodni fog arról, hogy uj hitbizomány alapítása a jö­vőben ne legyen lehetséges. A tétlen lordok London, julius 12. Angliában pillanat- nvilág nemcsak a parlamentben, hanem a közéletben is nagv port ver fel a felsőház re­formjának problémája. A felső ház fölösleges­ségének hangoztatásánál nagv szerepet ját­szik az az érv is. hogy a lordok az utóbbi években egyáltalán nem teli esitették köte­lességüket és jóformán mellőzték a politikai szereplést. Laskv tanár a Daily Héráidban a következő érdekes kimutatást közli: A fel­sőké® 746 tagja közül csak 73 olyan van, aki­nek mandátuma élete végén lejár. A többi 673 lord közül 412-nek nemessége egészen újkeletű. A 677 felsőházi tag közül 500 az utóbbi tíz évben egyetlen egyszer sem emel­kedett szólásra a felsőházban. A háború óta összesen öt,ven szavazás volt s egy-egv sza­vazáson 70 lordnál több sohasem vett részt. xx Nincs a magyar ifjúsági irodalomban még egy olyan könyv, amely kiállítás, tartalom és ár tekintetében fel tudná venni a versenyt a Tapsi­füles -yuszikával. Prága, julius 12. A szenátus mai ütésé­nek napirendjén szerepelt a közigazgatási reformjavaslat vitája. A vita megkezdése előtt a szenátus elintézte az 1854. évi május 23-án kelt 146. számú bányatörvény módosí­tására és kiegészítésére vonatkozó javaslatot. Ugyancsak elfogadta az Ausztriával és Olasz­országgal kötött biztosítási egyezményről szó­ló javaslatot, valamint meghosszabbította a gépek és gépalkatrészek behozatalának ked­vezményeiről szóló törvény érvényességét. A tárgysorozat kővetkező pontján szere­pel az alkotmányjogi bizottság jelentése a büntetések elévüléséről szóló törvényjavas­latról, amelyet a szenátus már egy atka!óm­mal letárgyalt s a képviselőház most módo­sítva küldte vissza a szenátushoz. A szenátus azonban a javaslatot eredeti formájában akarja újból visszaküldeni a képviselőháznak, mivel nem akarja elfogadni a képviselő­ház által eszközölt módosításokat. Ebben az ügyben klubelnöki konferencia vélt, amely azonban szintén nem tudott vég­leges eredményre vezetni. Háromnegyed hat! órakor Hmbán elnök újból megnyitotta az! Bukarest, julius 12. (Saját tudósitónk távirati jelentése.) A választások lezajlása nfáry napról-napra újabb adatok kerülnek nap vitásra, amelyek mind azt bizonyítják, hogy csakis a legnagyobb terror alkalmazá­sával tudta a mai liberális kormány hallatlan győzelmét kivívni. Az ellenzéki lapok közliik ma Maniu Gyulának, a nemzeti párásztpárt vezérének a választások lefolyásáról mondott nyilatko­zatát, amelyben a pártvezér kijelenti, hogy csendőrterror, urnalopás s a bizalmifér­fiak erőszakos eltávolítása jellemezte a ülést és indítványt tett arra vonatkozólag, hogy az alkotmányjogi bizottság véleményes jelentését a tárgysorozat utolsó helyére te­gyék át. A Ház magáévá tette az elnök indít­ványát. Ezután második olvasásban elfogad­ták a prágai minta vásár építési kölcsönén ek állami garanciájáról szóló törvényjavaslatot. A tisztességtelen versenyről szóló törvény- javaslat tárgyalását pedig ugyancsak a íárgy- sífrozat későbbi helyére tették át, mert a szenátus ennél a javaslatnál is lényeges mó- dositásokat akar eszközölni s igy akarja visszaküldeni a képviselőháznak újabb letár- gyalás végett. A legnagyobb- részvétlensóg mellett kezdte ezután tárgyalni a szenátus a közigaz­gatási reformról és az országos és járási kép­viselőtestületek választási rendjéről szóló ja­vaslatot. Hrubán elnök indítványára mindkét javaslat fölött közös vita indult meg. Lu- kesch cseh agrárius terjeszti be a közigazga­tási reformjavaslatot, Procházka dr. cseh néppárti pedig a választási rendről szóló ja­vaslatot. Az előadói jelentések után vita in- | dúlt, amely a késő esti órákig tartott és hol- I nap délelőtt folytatódik. válasz tás okai s e féktelen választási visz- szaélósek tervszerű központi vezetésé­ben Dúca belügyminiszter és Dayidoglu tábornok, csendőrparancsnok mesteri keze látszik meg. — Ez a politika nem maradhat követ­kezmények nélkül, — folytatja tovább nyi­latkozatában Maniu. — Az uj parlament egy­szerűen nem lesz többé parlament, hanem összeharácsolt, összelopott magántáTsulat minden politikai és erkölcsi presztízs nélkül. Az Adaverulban Dobrescu dr.. az orszá­gos ügyvédi kamara dékánja, nvilt levelet intéz a királyhoz, amelyben felpanaszolja, hogy mint bizalmiférfit, több nemzeti pa­rasztpárti emberrel együtt a választás nap­ján egész nap a csendőrök fogva tartották, ugv hogy szavazatát sem adhatta le. Nyílt, le­velének végén kéri az uralkodót, hogv ne le­gyen többé úgynevezett- szabad népvéle- ménynyilvánitás, hanem állítsák vissza in­kább a régi választási rendszert, mert a „szabad" választás még gokkal rosszabb, mint az előző volt. Az eddig közölt választási visszaélése­ken kívül még a következőről érkeztek ma jelentések: Brassóban 2436 szavazó közül csak 647 polgárt engedtek az urnákhoz, a többieket választópolgári kötelességük teljesítésében hatóságilag megakadályozták. Az erdélyi po­litikai élet. román vezetőférfiai is kijelen­tették. hogv a régi magyar rezsim alatt sohasem fej­tettek ki ilyen rettenetes terrort, mint amilyen most folyt le hatósági segéd­lettől. Csikmegyében több választókerület pol­gárait reggel kilenctől esti nyolc óráig étlen- szomjan összeterelve fogva tartották távol a szavazókétyiségtől. hogv visszatartsák őket a szavazástól. A szavazóhelviségek lezárása után pedig puskatussal verték széf, őket, sőt a csendőrség néhány lövést is leadott rájuk. Laár Ferenc református lelkészt, a magya­rok udvarhelyi kép viselői el ölti ét a csendőrök a szavazás napián az erdőbe vitték s itt vi­gyáztak rá addig, amig a szavazásokat le nem zárták. Többhelyütt véres összeütközésre került a sor a csendőrség és a lakosság között. Szilágvmegvében a csendőrök olyan ag­resszív módon hajtották végre a szavazócé­dulák összeszedését hogv vadászzászlóaljat kellett kivezényelni, amely a csendőröket, lő­fegyver ezt, e. A szenátus! választások eredménye Tegnap folytak le a szenátusi választó* sok a kamarai választások alkalmával kifej* tett, terror jegyében, bár véres öeszeütközé* selíről még nem érkeztek hírek. A szená­tusi mandátumok a választások eredményé* nek megfelelően a következőképpen oszla­nak meg: 113 megválasztott szenátor közül 95 liberális, 15 nemzeti parasztpárti és 3 a kisebbségi biokhoz tartozik. A román aSSensék is élesen elitéli a ferrorváfaszfást ^Komáromi 3ános ^Reménytelen szerelem legény .... (46) Elől Béni bácsi magyarázott valamit Lenke-mamának, néhány lépéssel hátrább pedig mi ketten Lórántbal fogtuk közre a fiatalasszonyt, aki lehajtott fejjel jőddögélt közöttünk. így értünk ki a városból. Szemünk káprázott a fényben. Jobbfelől szőllők rohantak a kuptefős hegyek oldalain föl, itt-ott ódon borházak hallgattak a gyü­mölcsösökben, balról pedig a Bodrogköz lap­ja nyúlt ki szélesen. Egyhelyt látszott a Bod­rog csipkés partja, azontúl ligetek és erdők homályzottak a messzeségben s néhol mintha egy torony nézett volna felénk álmodozón. Szemközt a kollégiumi városka közeledett hozzánk szembenálló két templomával s a csorbatornyu bástyával a Bodrog meredekje fölött. Jó negyedóra múlva megláttuk Vaczu­likot. Az úttól balkéznek ásott személyesen, alacsony dombtetőn. Egy vén napszámos se­gített neki a lapátolásban, aki abban a pilla­natban is a feleségére panaszkodott, hogy jobban iszik, mint ősmaga. Akkor már csak kapargattak a gödör alján, mert éppen egy avar lovas csontjait hántolták ki. Vaczulik- nak agyaggal volt televerve még a haja is. A vékony kis arheológus nagy örömet mutatott, mert váratlan látogatásunkban a hivatásának járó megbecsülést látta. Zavar­tan mentegetőzött, hogy ilyen állapotban nem nyújthat kezet nekünk s hogy ilyenmód a nők iránt érzett tiszteletének sem adhat kifejezést egy-egy kézcsók formájában. Lent a mélyben ottfeküdt az avar harcos. Egykettőre parázs vita tört ki a másfél- ezeré vés lovas körül. Lóránt olyasféle meg­jegyzést kockáztatott meg, hogy a kiásott vitéz talán nem is avar. Vaczulik csak mo­solygott: — Kérem, kérem ... Méltóztassék le­tekinteni a mélybe: a lovas mellett otthever a kengyel is. Döntő bizonyíték ez, hölgyeim és uraim. A kengyelt tudvalévőén turáni- eleink hozták be Ázsia pusztáiról. Azért vol­tak oly vakmerők a lovaglásban.*' — De a többi népek is átvehették tőlük a kengyelt! — avatkozott közbe Lóránt. Vaczulik felrántotta mind a két vállát, különben is az egész apró ember mintha ru­gókra pattogott volna: — Ebben, kérem, van ráció. Ez a folya­mat azonban csak a későbbi századokban kö­vetkezett be. Ez a kengyel, melyet itt látha­tunk, köralaku... — Eszerint volt olyan kengyel is, mely a maihoz hasonlított — akasztotta meg ismét Lóránt. — Volt — bólintott Vaczulik —, az azonban már honfoglalás-korabeli lovagló- segédeszköz. A köralaku kengyel azonban csak hun vagy avar maradvány ... Most már én szóltam közbe: — Lehetséges tehát, hogyha nem kör­alaku a kengyel, akkor talán nem is magyar, hanem olyan népből való a halott vitéz, amely a kengyelt már mitőlünk tanulta el? Vaczulik váratlanul extázisba csapott át: — Ez az, ami az én ásatásaimnál kizárt eshetőség. Én ugyanis — és ezt csak bizal­mas körben merem elárulni —, ha nem kör­kengyelt találok az ősi-sirban, hát karika- alakúra kalapálom ki. Ez nem történelem- elkenés: fajomnak rajongása csupán. Igenis, én nem vagyok hajlandó szarmatát, jazigot vagy gepidát kiásni, csak turánit. Egysze­rűen kalapálni kezdek... így kell uj histó­riát konstruálni 1 Megértették-e, hölgyeim és uraim? Béni bácsi, aki eddig szónélkül figyelt a pattogó előadásra, előlépett most s dereka­san megrázta az arheológus kezét: — Ezért még jojóban becsülöm önt, Va­czulik ur 1 Majd Árpád hamvaira került a szó s Vaczulik felsóhajtott. Mintha véknyult volna a reménykedése. Később, amikor egymás­közt elegyedett szóba a társaság, Vaczulik belémkarolt s félrevont. Zavart pislogással kezdte: — Egy bizonyos dologban szeretném ki­kérni nagybecsű nézetét s emiatt akartam egyszer négyszemközt beszélni önnek. író ur mégis megfordul sokfelé s tárgyilagosakban ítéli meg a dolgokat. Hogy őszinte legyek: van egy gyönge oldalam ... — Mi az, Vaczulik ur? Vaczulik elpirult: — Gyenge oldalam abban áll, kérem, hogy beteges vonzalmat érzek a tercelé9 iránt. Meglepődtem, mert Vaczulik máris mentegetőzni kezdett: — Ne tessék túlságosan megróni érte, de nem tehetek róla. Ha valahol csoportosan énekelnek, én is odaállok a karhoz s bár­mennyire küzködöm ellene, egyszerre csak azon kapom magamat, hogy férccel festem alá a vezérszólamot. Olyankor egészen meg­könnyebbülök, uram. Meg akartam vigasztalni, de Vaczulikból szinte szakadt a panasz: — Minap éjjel i®, hogy hazafelé tartot­tam, a vasutasok Acélhang-dalárdája szere­nádot adott a polgármester tiszteletére, mert névnapja volt. Én" az útnak másik oldalán mentem, díe bármilyen erőfeszítést fejtettem is ki a lábaim ellen, öt másodperc múlva már a dalíárda hátában álltam s magam on- kivül engedtem szabadjára a teroet. Azt sze­retném tudni, uram, jellembeli fogyatékos­sá g-é ez s egyáltalán dohonesztálő saját­ság-e? Sokan már szóvá is tették, hogy alap­jában kémikus figura vagyok ezzel a terc- nosztalgiávál... Vállára tettem a kezemet s megnyugtat­ni igyekeztem: — A dal tudvalévőén a lélek szárnya. Nemes lelkűiét ön, Vaczulik ur s csak irt-, gyein! lehet, hogy ennyire hévül minden szép és nemes iránt. Csak folytassa a tércé­iért! — Köszönöm, uram, köszönöm! — s le­írhatatlan hálával szorongatta a kezemet. * Napok óta riadt csöndbe siMyedt a tanya. Aáóta, hogy visszajöttünk, pontosan egy hét múlt el s időközben Béni bácsiék is hazautaztak. Nagy sirás volt a bucsuzkodás- ná'l, de menni kellett. Béni bácsi és Lehke- mauia előbb azonban mindnyájunkat meg­hívtak a nyárra. Az öregur külön előadást tartott nekem a régi álomvároskáról, ahol este kilenckor minden ember lefekszik, mert rendes polgárokból tevődik össze a la­kosság és ahol éjfél körül, ha valami magá­nos virrasztó végigmegy valamelyik utcán, olyan elhagyatottságban van a városka, hogy a lépések koppanása visszahallatszik a ne­gyedik utcácskából, mialatt az ég közepén áll a hold... Megígértem persze, hogy a kö­telező tisztelgő-látogatásról semmiesetre sem fogok megfeledkezni. Ahogy elmentek az öregek, Hedvig- asszonyon nagy levertség látszott. Szinte megtört volt s ezt nem is takargatta. Arra is gondolhatott, hogy most már nekem is men­nem kell s utamat aligha fogom halasztani sokáig. Ők aztán niagukra-uiaradnak ketten a visszaikozhatatlan szép napok után. Két- három napig alig láttuk ettőlfogva, még az ebédhez és vacsorához sem jött be. Valame­lyik zugba bujt meg szerényen vagy egyma­gában kószált a nyárfas alatt, amely, ha lehe­letnyit mozdul a levegő, szinte rengett a zú­gásban. A férje hagyta, hadd búsulja ki ma- g'áij keveset. Én egyszer figyeltem meg vélet­lenül, amint a kertben haladt el a köszméte- és ribiztibokrok során, a bokrokat vizsgál- gatva. Olykor lehajolt, majd továbbment álomszerű járással. S aközben megfeledkez­ve magáról és a világról, dúdolni kezdte régi kis nótáját: Jaj Istenem, hogy lerülfem ide Sej, erre az idegen földre £ % 2

Next

/
Oldalképek
Tartalom