Prágai Magyar Hirlap, 1927. június (6. évfolyam, 125-147 / 1459-1481. szám)
1927-06-05 / 129. (1463.) szám
1927 Június 8, vasárnap. A hegedű Irta: Telek A. Sándor. Sálrgára meszelt vályogfalu putriban él- iSegéit Rudi, a falu prímás muzsikusa. Üres volt a putri, de a Rudi ábrándos képzelődése 'beépítette cifra, nehéz bútorokkal, szőnyegek (kel, művészi képekkel és azokon a képeken mindenükén egy kékszemü szőke fej mosolygott a ránéző szemébe; az ablakra akasztott papir-rózsa az ő képzeletében csak úgy ontotta az illatot, mintha valahol Sziráz rózsali- : getében hasadt volna egy bimbó bontogató hajnalon. Rudi szerelmes volt. Mikor naponta úgy hajnatfelé haza imbolygatt a tükrös kávéházból, ahol duhaj mesterlegényeknek vagy pezsgős úri fi csűr oknak hegedült, valami étmelygés húzta el a száját; keserű volt neki az élét Olyankor hanyatvágta magát az Ócska nagyikendővel letakart szalmazsákon és bámult a füstös gerendáju padlásra. A feje mellett pislákoló szál gyertya fakó világánál olyan volt szakasztottam mint egy halott. Pedig dehogy is volt halott, inkább nagyon is rélt. Eszébe jutott az a kékszemü szőke leány,. , akinek olyan gyakran ad éjjeli zenét egy úri fiú. És hogy pontosan neki kell azt az éjjeli zenét végig muzsikálni. Aztán az a szőke leány egyszer kikönyökölt az ablakba és a 'hófehér vállát és nyakát elfelejtette betakarni valami kendővel. Azután egyszer egy szál virágot Is dobott neki. Neki, a prímásnak. Azóta csudálatosán szépnek látta Rudi az életet Mikor úgy hanyatfekve a füstös gerendáit bámulta, mennyei kárpitnak látta a pla- fónt és selymes ottománnak vélte a durva szalmazsákot. Néha azután hirtelen felugrott, az álla alá kapta a hegedűjét és olyan észbontó hangokat csalt ki belőle, hogy a cigány- »zög népe tátva felejtette a száját. Pedig azok sok muzsikaszót hallottak már. Egyezer egy ilyen túl világi ihlet hatása alatt elrohant annak a szőke leánynak az ablaka alá ■és huzíta, húzta az ismeretlen zenéjü nótát, mdg csak azon vette észre magát, hogy két illatos kár fonódik a nyaka köré és egy csengő- bongó hangocska suttogta a fülébe: szeretlek... A ross.z nyelvek mesélték, hogy Kökény] Rudi megszöktette a főbíró ur leányát, Na- cát. Akár igaz, akár nem, Naca a Rudi felesége lett Rudi nem hiába látta olyan szépnek a világot Csak hát az volt a baj, hogy a főbíró ur azt mondta, hogy a leánya meghalt. Nem is volt A Kökény cigány felesége fene tudja kiA munkácsi rendőrség kinyomozta a munkácsi utlevélgyárat Szlávik dr* * volt zsupán érája alatt Munkács a politikai bűncselekmények központja volt — A nyomozás eredményétől szenzációs fejlemények várhatók — A P. M. H. munkatársától — ’x- —-rry-• !'Munkács, junius 4. A Prágai Magyar Hírlapnak cikke a munkácsi utlevélbotrányról, amely azt a szenzációs leleplezést közölte, hogy a pozsonyi utlevélgyár elődje Munkácson volt, az egész városban óriási feltűnést keltett. A cikk hatására a hatóságok azonnal alarmiroz- tak s teljes erővel feküdtek bele a nyomozásba. A munkácsi rendőrség vezetője, Blecha dr. és Bodesviszky detekiiivfelügyelő néhány órai munka után az óriási pmamát már általánosságban ki is nyomozták. Blecha dr. munkatársunknak a következőkben számolt be a nyomozás eddigi eredményeiről: — A Prágai Magyar Hírlapban megjelent cikk minden állítása megfelel a valóságnak- Beigazolást nyert, hogy az 1920—1922 években tényleg Munkácson volt a hamis utlevélgyár központja. Egy elsőrangúm megszervezett hamisító banda, rrúnt valóságos földalatti szindikátus üzletszerüleg foglalkozott az útlevelek hamisításával. Beigazolást nyert az is, hogy Bánó alias Münnich Ferenc, aki jelenleg az uráli szerv jethadsereg főparancsnoka és a polgárháború, idején a szov jeluralmat megmentette, hónapokig tartózkodott hamisított útlevéllel Munkácson és itt bolsevistái tevékenységet fejtett ki. A rendőrség akkoriban nyomára is jutott üzel- meinek, le is tartóztatta Münnichet, útlevelét is elkobozták, de amikor ideiglenesen szabadlábra helyeznék, másnap nyomtalanul eltűnt a város területéről és elhagyta Ruszinszkót. Az utlevélgyár vezetői Sikonszky pénzügyi tisztviselő és egy Bercsényi Iván nevű emigráns voltak- A bandának azonban számos más tagja is volt és most rendkívül szigora nyomo- mozást vezettünk be, hogy az egész bűnszövetkezetet leleplezzük. A rendőrség máris több kihallgatást eszközölt és ezeknek eredményétől szenzációs fejleményeket várnak. Az egész közvéleményben óriási a felháborodás, mert beigazolódott, hogy Szlávik Emil dr. volt munkácsi zsupán érája alatt Munkács politikai bűncselekményeknek fészke és a szovjetfutárok központja volt. csoda. Ez azután nagyon elbusltotta Nacát. Naphosszat nem lehetett szavát venni. Hiába vigasztalta Rudi minden szóval. A hegedűje se szólt már olyan Szépem mint annakelőtte. Ezt a kávéházban is megmondta neki az asztalos legéhy. Debát hiába. Naca ágynak esett, hangtalan, szótaian. Az orvos se találta el a baját. Az olyan bajra nem is igen van orvosság. Rudi, mikor már minden tudományból kifogyott, beállított a főbíró úrhoz: — Az irgalmas Isten áldja meg a főbíró urat, néz316 már be egyszer hozzánk, meghal az a szépséges szép virágszál, osztán hát ... A főbíró ur jámborul, értelmetlenül nézett: — Nem tudom, miröl-kiről beszélsz, mit akarsz? — A Naca beteg, a Naca meghal. A főbíró ur tulajdon gyereke, a Naca. A főbiró Szomorúan rázta a fejét: — Nekem nincsen gyermekem. Rudi csak hazatámolygott. Odaült a szalmazsák szélére és várt. Várta a Végzetet. Nem is aludt, nem is evett, csak nézett maga elé. Észre se vette, amikor bejött a szomszéd és fojtott óvatos hangon megkérdezte: — Mikor temetjük Nacát, Rudi? Rudi szétnézett: igen, mikor temetjük? Meg mivel temetjük? Eladom a hegedül Szép úri temetést csinálunk, ötszáz koronáért kérte a főbiztos a múltkor. Eladom. Nincs Naca, nem muzsikálok többet Fogta a hegedűt a hóna alá és beállított a főbiztoshoz: — Nagyságos uram, a múltkor tetszett kérni ezt a hegedül Most eladnám. Eladnám . . . Ekkor valami belenyilalfc a cigány leikébe. Hát a muzsikától is. Nacától is megváljak? Jaj! Jaj! Mindegy, kell Nacának- Temetésre kell. — Nagyságos uram, odaadom ötszázért . .• . A főbiztos ur nem vetta meg. ő csak tréfált a múltkor. — Nem Rudi, nem veszek hegedűt. — Nem tetszik megvenni? Most hirtelen öröm szaladt végig rajta, mint valami villamos áram. Nem veszi meg. Kapta a kalapját és szaladt haza, a hegedűt úgy szorongatta a hóna alatt, mintha el akarná rabolni valaki. Otthon oda állott Naca fejéhez és amig azt hitte, hogy Naca mosolyog, szédítő mélységű, jajos szavú nótába kezdett a halott felett és huzta vége- szakadatlam ... A szomszédok fejcsóválva bámultak be az ablakon át és egy olvasós asszony rémülve vetett magára keresztet: —■ Istenem legyél irgalmas neki! — 1 A budapesti kánikula. Budapesti szerkesztőségünk jelenti: A magyar fővárosban napok óta szinte kibírhatatlan hőség uralkodik- Szakemberek szerint 1870 óta nem volt júniusban ekkora hőség, aminek oka a délről és délkeletről jövő magas hőfokú légáramlat. Három-négy évenkint júliusban és augusztusban 1—2 napig szokott ilyen kánikula lenni. Csütörtökön kétszáz esetben nyújtottak a mentők segélyt a hőség áldozatainak. Pénteken sűrű tömegek lepték el a dunaparti parkokat s a Duna hullámaiban is sokan kerestek menedéket a kibírhatatlan hőség ellen. A dimamenti s dünántuli baiatonmelléki fürdőhelyeken már hetek óta nem lehet üres szobát kapni, a fürdőik teljésen megteltek vendégekkel. A nagy hőség miatt elmaradt a pünkösdi ünnepekre tervezett országos középiskolai tomaverseny is. Pünkösdre azonban tradicionális esőt várnak s a meterologusok véleménye szerint is egy-két napon belül lényeges hősülyedés várható. xx 100 oldalon, csodás illusztrációkkal tarkítva, finom kiállításban, kötve jelent meg a Tapsifüles nyuszika és egyéb csodatörténetek, ára csak 12 korona. Megrendelhető lapunk könyvosztályában. A kis kabát Irta: Sándor Imre. """• A' fiú elkésve jött ebédelni, már az apja is otthon volt, de vártak az ebéddel az egyetlen gyermekre. A fiú hadarva mentegetődzött: — Be akartuk fejezni a történelemtételeket. Észre se vettük, hogy már későn van. Az anya nem szólt semmit, csak sóhajtott. Ebéd alatt se szólt egy szót sem. Az apa kikérdezte a fiát, hogy mennyire jutottak az érettségi anyaggal és mi van még hátra. A fiú izgatottan, sebesen válaszolt az apja kérdéseire, elmondta, hogy rögtön ebéd után visz- ezamegy a barátjához a kertjükbe, este hatig tanulnak, azután, ha már lement a nap, elmennek sétálni egy-két órára. A fiú elrohant rögtön ebéd után, az apa két Órakor hivatalba ment, az asszony egyedül maradt a kényelmes, tágas szobákban. Először lefeküdt, de nem tudott aludni. Ha behunyta a szemét, mindenképpen az az érzése volt, hogy a négy fal eltűnt körülötte és ő kint fekszik valahol szabadon, ismeretlenül és védtelenül, idegen emberek és állatok bámulásának, támadásának kitéve. Ha kinyitotta a szemét, eltűnt a vízió. Fölkelt, rendberakta a fiának a könyveit, a ruháit is megnézte, de azok között nem volt semmi rendezni való, ott pontosan, szigorúan ,á jour“ volt minden: minden ruha kitisztítva, minden kis lyuk megfoltozva, minden cipő sámfán, minden fehérnemű, nyakkendő, sportfelszerelés a helyén... Az asszony sóhajtott: semmi tennivaló, igazán semmi tennivaló. Persze: kézimunka. De már tele volt a lakás kézimunkával: gobelinekkel, hímzésekkel, petits- po ints-ekkel* horgolt és szőtt térítőkkel. Különben is csak olyankor tudott kézimunkázni vagy olvasni, mikor a fia otthon volt, amikor hallotta a szomszéd szobában a motoszkálását vagy a mormold? át, amint a leckéjét tanulta. Mit kezdjen? Régi leveleket olvasson? Már kívülről tudta azokat a régi leveleket, sima életének szürke mozaikját. Regényt olvasson? Idegen emberek romantikus ügyeit? A fia még nem törődik a szerelemmel, ő pedig? Óh! Egyszerre eszébe jutott valami és vidám izgatottsággal ugrott fel. Kiszaladt az előszobába, kinyitotta a nagy garderobe-szekrényt, kihúzott két óriási fiókot és becipelte őket egyenkint a szobába. Nehezek voltak, de egyedül vitte, nem hívta segítségül a háztartási leányt. öt óíakor jött meg a férj a hivatalból és az asszonyt a szőnyegen ülve találta: a szőnyegen és a díványon sorba feküdt a két fiók tartalma: a fiúnak az elviselt ruhái. Kopottas, de nem rongyos ruhák, minden nagyságban, az egyéves gyermek kötött kabátkáitól a már majdnem felnőtt fitf sárgagombos ,boylabátj&& _ kivarrott tixöli bőnjadrág, norfolk iskolaruha, kamásnis mackógarnitura és rövidnadrágos fekete zakó, nyári trikók különféle nagyságban és színben, fehér matrőzruha és barna bársonyruha és zöldbajtőkás vadászruhácska és a cipők és a fehémemüek tömege, — mindebből csak mutatványszámok, mert az anya csak ötletszerűen rakta el őket és inkább csak a kevésbé elviselt holmikat, amiket nem akart azonnal elajándékozni, hanem várt, várt velük ... Mikor1 meglátta a férjét, elszégyelte magát. Annyira elszégyelte magát, hogy sírva fakadt. De ezt még jobban szégyelte, mosolyogva rejtegette a könnyeit, fölvett egy kis homokszinü felöltőt és mutatta a férjének: — Nézd meg, egészen uj. Alig viselte. Késő tavasszal vettük és őszre már kinőtte. A férfi megsimogatta a földön ülő asszonynak a haját: — Amiatt sose sirjál, szivem. Az asszony szeme megint nedves lett. — Mikor ezt viselte, akkor még nem jár el egyedül. Én mentem vele mindenhová. A férfi teleszitta a mellét és széleset kaszált a kézével. — Ja, édes fiató. Ez a dolgok sor'ja. A fiúgyermek hamar kirepül. Az asszony gyorsan mondta, nehogy megint árva fakadjon: — Még hordhatta volna valaki! Még hordhatná valaki! — Lobogtatta a kabátot. Másnap esős idő volt és délben a fiú bejelentette, hogy eljön hozzá két barátja és itt fognak tanulni Délután hármasban. Az anyja nem szólt rá semmit, kinézett az ablakon, a szürke felhőkbe, aggódva nézte a felhőket, nehogy széjjel szaladjanak. Az volt a kívánsága, hogy essék az eső, legalább három napig. Délután az ebédlődiványon ült, a fia szobájának az ajtaja mellett és figyelt minden neszre, ami a szomszéd szobából szűrődött. Kézimunka lógott a kezében, de néha percekig nem mozdult, azon gondolkodott minduntalan, hogy müyen ürüggyel mehet be hozzájuk. Mindjárt ahogy jöttek, almát vitt be nekik, félnégykor már újra bent volt náluk és azt kérdezte, hogy mit akarnak uzsonnára. Hogy jó lesz-e kakaó, ök rendesen csak kávét ittak, de ma kakaót hozatott, hogy máskor is legyen kedvük eljönni a fiuknak. Sokáig tépelődött, vájjon ne uzsonnázzon-*? ő is bent velük, de belátta, hogy nagyon is terhűkre volna. Ő maga vitte be az uzsonnát, ő maga ment az üres edényért, „egyetek gyermekeim. Jő volt gyermekeim?" — zavartan mosolygott fés megdobbant a szive, mikor azt mondta „gyermekeim.“ Estjeié a fiuk elmentek sétálni. Az eső elállt, de az ég borús maradt. .lassan alkoflyodott. Az asszony egyedül volt a szobában, a férje kint olvasott a verandán. * Túl voltak az érettségin, azt lehet mondani, hogy az egész család, mert egyformán izgultak mind a hárman, legjobban talán mégis az anya, — túl voltak a júliuson is, a vakáció első hónapján. A nagy fiú életmódja megváltozott, az első hetekben többször kimaradt, lóbálta a sétapálcáját és néha ebéd után is beült a kávéházba. Az anya ijedezett, de a férje megnyugtatta: nincs semmi baj, ennek igy kell lenni. Augusztus volt és ahogy rövidültek a napok, úgy rövidült az asszony bátorsága is. Még egy hónap, már egy hónap se, már csak háéom hét és a fiú elmegy, a fiú itt hagyja őket, a fiú Pestre megy tanulni. Orvosnak. Az asszony órákhosszat ül ebéd után mozdulatlanul, mikor senki sincs odahaza és hangtalanul sir. A férfi néha éjszaka arra ébred, hogy világosság van a szobában, az éjjeliszekrényen ég a lámpa, az asszony könyökölve bámul a lámpába és folynak a könnyei. — Mi bajod, édes? Az asszony ilyenkor ijedten eloltja a lámpát, á takaró alá bújik, mozdulatlanul fekszik és a világért sem ad választ. Néha meredten ül az asszony az asztalnál, a fiú szól hozzá s az asszony felzokog. Az asszony éjjel fölkel az ágyból, halkan benyit a fiú szobájába, megnézi, vájjon az ágyban van-e, odahaza van-e, aztán hangtalanul visszalo- pózik és az ágyában sóhajtozik reggelig. Az asszony mind kevesebbet eszik. Délben csak a levest eszi meg, egyéb ételhez hozzá sem nyúl. Ha kérdik tőle, miért nem eszik: elfakad sírva. Az asszony a fejét fájlalj®. Néha a derekát, néha a szive körül érez nyomást. Elhívják a háziorvost. Alaposan vizsgál, rejtélyesen csapja széjjel a bét kezét és csak egy szót súg a férjnek: , : j r. • — Neuraszténia! ' ~rT-írj!*'WT•? sTf Szeptember elején fölpakkol az egész család. Pestre viszik a fiút, beíratni, könyveket, ruhát venni a fiúnak, lakást keresni a fiúnak. Az asz- szonyt a háziorvos tanácsára vitte magával a férj, a háziorvos megadta az ideggyógyász professzor cimét, lepecsételt levelet is adott velük a profesz- szor részébe. — Én is tudnék tanácsot adni, — mondja búcsúzóul. — de rám úgyse hallgatnak. A professzor sokáig vizsgálta az asszonyt, mindenféle szerszám segítségével, aztán kiküldte a szobából és a férfit fogta vallatőra: — Hány éves a nagyságos asszony? — Harminchat. Jk ~ Sose. volt Jobb gyerek, mint az egy. fiú? 6-í Soha. t -y.; j -Í0.1 — Miért? 1 í'r A férj kényelmetlenül mozgolódik. — Talán beteg volt onagysága? — Nem volt neki semmi baja. *— Hát akkoí? — Hát... kérem ... viszonyok. Á divat. A többi ember. Ahogy nálunk szokás ... — Nem volt rá módjuk? — Hát... nem nagyon volt. 'Ámbár... éppenséggel ... — És most? Most inkább van módjuk? ~ Most már inkább volna. Csakhogy most már... A professzor ingerülten állt fel: — Mi az, hogy most már? Hány éves ön? s—f N egyv enkettő. — Nohát. Már nem tudna fölnevelni egy gyereket? — Tudnék ért Csakhogy... — Semmi csakhogy! — A tanár egészen közellépett a férfihez, a vállára tette a kezét, úgy beszélt a lelkére... Március volt, megindultak á tavaszi fuvala- fok, az utak fölszáradtak. Az asszony nappal az ablaknál ült, úgy szívta magába a tavaszt. Ki az utcára csak napszállat után merészkedett, ilyenkor is a férje támogatta lassú, nehéz járásában. Szorosan karonfogva, lassan sétáltak a városvégén, mint régen, tizennyolc évvel ezelőtt és ezek a séták a közösen eltöltött évek minden leszürő- dött tartalmával és a fiatal emlékek nedüs boldogságával hozták ismét hallatlanul közel egymáshoz a két embert. Egy este azt modta az asz- szony: —< Nemsokára husvét. Jaj, mit szól a fiú, ha meglát? . A férj nevetett. : — Csacsikéin, ő orvosnövendék, ő most már mindent tud és mindent a komoly oldaláról vesz. Az asszony gyakran előszedte a régi gyerek- holmikat és most boldogan simitgatta, rakosgatta őket. Egy napon előlhagyta a kis sárga felöltőt és megmutatta este a férjének: —i Emlékszel erre? Most már lesz, aki hordja. A férfi mosolyogva simogatta bőrül az asz- szonyt. — Csacsikéin. Hátha nem fogja hordani. Hátha kislány lesz? Az asszony fölragyogott r ~ ' : — Jaj, ha igaz volna! — Akkor aztán elajándékozhatod végié ezt a kabátot. — Azt már nem! Hanem átalakítom! — És lelkesen, részletesen magyarázta a férjének, hogyan kell szükség esetén fiufelöltőből leányka- felöltőt ajaki! api. 15
