Prágai Magyar Hirlap, 1927. május (6. évfolyam, 100-124 / 1434-1458. szám)
1927-05-11 / 108. (1442.) szám
‘-J&JM&XALZÍ v lAsumR'XliKiiA^ A csehszlovák iskolapolitika keresztmetszete Szlovénszkó és Ruszsnszkó iskolaügye a Prágai Magyar Hírlap hasábjain — Legfontosabb iskolaügyi problémáinkról ankétet rendezünk Egy jeles szlovenszkói magyar pedagógus cikksorozata a legfontosabb iskolaügyi problémáinkról 2. A régi s az u.i szlovenszkói mentalitás A középiskolát mai alakjukban nem váltak be. Ezt ma már a laikus közönségtől íel egészen H oázisa miniszterig mindenki észreveszi és bevallja. Előbbi cikkemben ennek okát annak a széliemnek átplántáiásában láttuk, amely szellemtől a ■csehek a mai napig sem tudnak szabadulni. Ez az osztrák bürokratikus szellem már egy ízben, a Bacbkor- iszafcban, nálunk csúfos kudarcot vallott. Szlo- venszkó őslakossága, mint akkor, úgy ma is irtózó idegenkedéssel fogadta e szellemet, amelynek úgy ma, mint akkor cseh bearnte- rek és professzorok voltak az áthurcolói. És csak csodálnunk kell azt a naivitást, amely- lyel ezt az egyéniséget béklyóba fűző, szolgai szellemet az átlagmüveltségü csehek úgy erőszakolják a „rabságtól felszabadított" őslakosságra, mintha ez egyértelmű volna a demokráciával, a szabadsággal De hiszen ne is csodálkozzunk- A cseh intelligenciának az a tömege, amely az osztrák uralom alatt nőtt fel, végre is nem állhat, csupa Masarykokból. Eeánézve a szabadság csak jelszó, melynek tartalmat adni nem tud, mert kicsiny körén, amelyben eddig élt, felülemelkedni, megcsontosodott szokásaitól, amelybe belenevelődött, megszabadulni nem igen képes. Ez a himisit-atlan osztrák Szellem tehát elfutott mihoz-zánk is, súlyosbítva a cseh nacionalizmus kellemetlen prepotenciá- jával. akadálya? Hát nem a magyar kormányok csukták be a mi középiskoláinkat? Nézzünk szembe a nagy váddal Nem akarok én e kérdések elöl sem kitérni. A kultúra kérdése szent dolog. Tisztázzuk hát a tisztázandókat! A győztes hatalmak a magyarok nemzetiségi politikáját használták fel ürügyül a dicsőséges múltú, virágzó szép Magyarország feldarabolására. Mi magyarok keservesen bühődtünik tehát azért, hogy a nemzetiségi eszme fénykorában a XIX. Században helytelen, rossz nemzetiségi politikát folytattunk. Magyarázzam, hogy miért és hogy történt ez igy? Ha ezt a pár évtizedet kikapcsoljuk az ezeréves Magyarország történetéből, kérdem, tud-e valaki olyan korszakot felmutatni, amikor a magyar, német, szlovák, ruszin itt Szlovenszkón kulturális, gazdasár- gi vagy bármely más téren elnyomottnak érezte volna magát, vagy harcban állott volna egymással? Ha e közös múltúnk történetét tanulmányozzuk, objektiven megállapátihatjuk, hogy ha valakinek, úgy az itt élő magyarságnak és németségnek volna oka feljajdulni nagy veszteségei miatt; mert míg az utolsó pár évtized nemzetiségi politikája egyetlen egy Szlovák falut sem tesz magyarrá, addig a századok leforgása alatt a virágzó magyar és német községeknek egész sora, hatalmas nyelvszigetek lettek szlovákokká. A faji gyűlölködést pedig a magyar természet nem is ismeri. Mig másutt mindenütt ádáz harc folyt a nemzetiségek között: a normán kiirtotta az angolszászt, az északi francia az oc-nyelvet, a spanyol az arabot, a zsidót, az orosz letiport és magába olvasztott nagy nyelvcsaládokat, a balkáni népek engesztelhetetlen fajharca szemünk előtt folyik le: addig a magyar nemzet ezeréves története csak arról beszél, hogy Szlovenszkó népei kényszer nélkül, sőt csodás önfeláldozással együtt ,harcoltak a közös haza szabadságáért. Bizony-bizony, nem igen tudjuk megmondani, hogy a kuruc-korszak költészeti termékei közül melyik a Szebb: a magyar, vagy a szlovák? Uiiá kell teremteni a szlovenszkói szellemet jTekünk valahogy ismét fel kell találnunk ezt a csodás szellemet, amely éltetője volt itt minden nemes törekvésnek és fellendülésnek; alapja, sajátos jellemvonása az itteni kultúrának, lett légyen az Szlovák, ruszin, német, vagy magyar. Tudom, hogy ma még a nemzetiségi elfogultság ül a lelkek felett. Ám azt hiszem, hogy mi, akiknek együtt kell élnünk ebben a Szegény, de szépséges Szlovenszkó- ban, miként a letűnt zord időkben, amikor tatár, török bordák, vagy az osztrák elnyomás megsemmisítéssel fenyegetett bennünket, úgy a jövőben is meg kell egymást értenünk és őseinkhez hasonlóan továbbra is testvéreknek kall egymást tekintenünk. E föld őslakossága nem tagadhatta meg azt az ős szellemet, mely alapja minden itt élő nép kultúrájának és önálló egyéniségének. (Folytatjuk.) A SASFIÓK TITKA LIKVIDÁLJÁK AZ EMLÉKET Nem csoda, hogy ellene fordul ennek szlovák, ruszin, lengyel és magyar. Szóval mindenki, aki félti egyéniségét e szellem uniformizáló hatásától. Ennek a Szellemnek sehol oly kóros hatása nem lehet, mint az iskolában. Osztrák szellemet plántáltak kultúránkba De hát ügyet sem vetnénk mi erre a kérdésre; nem foglalkoznánk egy pillanatra sem azzal, hogy ez az osztrák szellem mint fojtja meg a a tanár egyéniségéi, az iskolai életből mint öl ki minden lendületet és magasba vivő gerjedelmet, — ha mindez bennünket és kultúránk jövendőjét oly közelről nem érintené. Azok a szlovákok, akik elfogult nacionalizmusukban kiirtották mindazt, ami Szlovenszkó régi kultúrájára emlékeztet, nem gondolták meg, hogy ezzel nem csak az itt élő magyarok, de saját népük pszihéje ellen is ■gyilkos merényletet követtek el. A kultúrának nem zászlóvivője az, aki meglévő, virágzó kultúráknak romjaira egy a népietektől teljesen idegen kultúrát akar máról-holnapra átplántálni. Mi eddig úgy láttuk, hogy a meglevő kultúrák csak segitségére lehetnek a keletkező kultúráknak. Amazoknak kiirtása mélységes megrendüléssel jár a népiélek hozzáférhetetlen, titokzatos mélységeiben. Hogy ennek a kultúrának szelleme, amely századok óta éreztette itt jótékony és áldó hatását, ■amelynek megteremtésében arányos részük volt a századok múlásának folyamán a Századok óta együtté'lő népfajoknak, — átka volna a szlovák népnek, ezt csak olyan mondhatja, aki bosszúért lihegő vad fanatizmusában nem veszi észre, hogy cselekedeteivel szembe korül saját népének legbelsőbb lelkivilágával. A megtacartort szellemi közösség S a szlovák honfitársam, aki e sorokat olvassa, ha igazán elfogulatlan, azt hiszem, ha nem is mondja, úgy magában elismeri, hogy e szellemi közösség csakugyan meg van közöttünk, ez van észjárásukban, kedélyvilágunk megnyilatkozásaiban, az élet harcában, örömünkben, bánatunkban. Mi hamar megértjük egymást; mi tűrés-tagadás: egymás portáján otthon érezzük magunkat, aminthogy összevissza vagyunk mii rokonosodva itt élő németek, ruszinok, Szlovákok és magyarok. És ezt a szellemi közösséget nem úgy nevelték belénk, de létrejött a/ a viharos századok, dicső multur.k szent közös küzdelmeiben. De ha el is ismeri mindezt ez az intelligens szlovák testvérem, - mégis így szól fenti okfejtésemre: „Hát nem a magyar iskola volt a mi kulinrfe.tlőáésünkűck a legnagyobb A Sasfiók hagyatéka A következőkben, mint a szomorú történet stílusos epilógusát, néhány aktát közlünk, amelyek a Sasfiók hagyatékával foglalkoznak. Minden megsemmisült, amit valaha remélt és tervezett, a hatalom, a név visszaszerzése; és érthető, hogy a Sasfiók után semmi sem maradt vissza. Legalább is a mindenható Maetternich szükségesnek tartotta a dolgot igy beállítani és sikerült is neki elhitetni. hogy a világ egyik leghatalmasabb uralkodójának fia, az akkori idők leggazdagabb emberének örököse, meghalt anélkül, hogy más lett volna a hagyatéka, mint a fájdalmas emlékezés. Azt a pár emléktárgyat, amit találtak, anyai szerzetének jutalmaként Mária Lujza kapta. Mint a császár leánya, már ex offo is a hűséges feleség és anya minden erényének ragyogó mintaképe volt. A Reichstadti herceg hgayatéka A cs. k. Ház minisztériuma. V. kötet, 21. sz. 728. 1832. Colloredo-Mansfeld herceg első főudvarnagy javaslata 1832. augusztus 6-ikáról, Ha.rtmann gróf tábornok jelentésével, aki őfelsége Mária Lujza főhercegnő pármai hercegnő nevében azt a kérést terjeszti be, hogy őfőméltósága a Reichstadti herceg ur hagyatéki tárgyalása lezárassék és a zár ismét feloldásaik. A még teljesen anyai gyámkodás alatt álló magas elhunytnak sem vagyona nem maradt, sem végrendeletet nem hagyott hátra. Az első főudvarnagy megjegyzi, hogy az egyedüli örökös és érdekelt kérvénye ellen kifogás nem emelhető. - Mégis szükségesnek tartja előzőleg a legfelső hely véleményét kikérni. Amint az aktákból, amelyek azonban csak 1928-ig adnak tiszta képet, kiderül, a megboldogult őfőméltósága, a Reichstadti herceg ur édesapja hagyatékából a Villa San Martinot. örökölte Elba szigetén és édesapja testvérétől, Borghese hercegnőtől, ugylátszik, hogy egészen jelentéktelen örökség maradt rá. Ezért azt hiszem, hogy a következő javaslatot elfogadásra ajánlhatom. 1832. augusztus 14. Hess. A cs. k. Ház udvari, és állami kancellárnak Maetternich herceg urnák, főméltóságod és kedvességed. Legmagasabb kézirat Maetternich herceg titkos házi, udvari és állami kancellárhoz. Kedves Maetternich hercegi Főudvarnagyomnak, Colloredo-Mansfeld hercegnek javaslata értelmében arról esik sző, hogy unokámnak, a Reichstadti hercegnek hagyatéka fölötti tárgyalását oldjam főt, mivelhogy a herceg sem végrendeletet, sem vagyont nőm hagyott hátra. Mivel azonban az ön adatai szerint a megboldogul! apja hagyatékából Elba szigetén a Villa San Martinot örökölte és ezenkívül apja testvérétől, Borghese hercegnőtől néhány tárgy maradi, rá, várom az ön jól megfontolt javaslatát, hogy ezekre a körülményekre való tekintettel, valamint megboldogult unokámnak ön állal ismert anyagi helyzetére való tekintettel, lehetséges-e megszüntetni a hagyatéki tárgyalást. Baden, 1832 augusztus 26. Ferenc. Légiiegyelmesebb Uram! Csatolt legmagasabb, folyó hő ‘23-ikáról kelt kéziratában Felségednek méltőztatott véleményemet kérni a főudvarnagynak átküldött javaslatára vonatkozólag. Mivel a főudvarnagy az alázatosan csatolt akta tanúsága szerint, ebben az ügyben már hozzám fordult volt, igy bátorkodom csatlakozni Colloredo herceg ama javaslatához, amelyből kitűnik, hogy nem kerülte el figyelmemet az Elba szigetén lévő birtok és a többi igények a megboldogult édesapjának hagyatékára vonatkozólag. Ennek dacára azonban nem látom akadályát annak, hogy a hagyatéki tárgyalást lezárjuk. Őfelsége a főhercegnő asszony kétségkívül egyetlen törvényes örököse elhunyt fiának és ezért őreá száll az elhunyt összes vagyona. Ugyanez a helyzet az elbai birtokkal és a megboldogult hercegnek összes esetleges igényeivel, apja hagyatékával szemben. Az említett objektumok azonban a hazai igazságszolgáltatás hatáskörén kiviil fekszenek és ezért nem a hazai bíróságoknak a dolga az örökösöknek jogait érvényesíteni. Ez teljesen őfelségére, a főhercegnő asszonyra bizandó. Minden, amiről itt szó lehet, néhány a megboldogult tulajdonában lévő értéktárgy és bútordarab, amit minden aggály nélkül a főhercegnő asszony rendelkezésére lehet bocsátani. Ezzel a hagyatéki tárgyalás befejeződik. A megoldással szemben annál kevésbé lehet aggályom, mert tudomásom szerint Felséged már egyizben kijelentette, hogy főméltóságos unokájának esetleges passzíváit átveszi. Ami azokat: a tárgyakat illeti, amelyeket Borghese hercegnő hagyott az elhunyt hercegre és pedig egy porcellánvázát, amelyet Napóleon koronázásánál használtak, továbbá egy parfőmkazettát és más apróságokat, amelyet Felséged parancsára a herceg nagykorúságáig az én őrizetemben maradtak, nem mulasztottam el őfelségének, a főhercegnő asszonynak utolsó ittléte alkalmából legmagasabb parancsait erre vonatkozólag kérni. Bátorkodom ezenkívül rámutatni arra, hogy a még legmagasabb kézben lévő alázatos javaslatom az elbai örökségre vonatkozólag már indítványozza, hogy ezek a főhercegnő asszonynak átadandók, mint aki most már nemcsak gyámja, hanem örököse az elhunytnak. Baden, 1832 augusztus 31. Maetternich. L egmagasabb elhatározás Coll eredo-Mansf éld főudvarnagy javaslatáról. Megengedem, hogy unokámnak, a reichstadti hercegnek hagyatéka leányomnak, Mária Lujza főhercegnőnek, pármai hercegnőnek, amennyiben ő magát minden föltétel nélkül örökösnek vallja és az esetleges passzívák átvételére magát kötelezi, minden további tárgyalás nélkül átadassák, egyúttal a zárlat feloldassék és a. hagyatéki tárgyalás befejezettnek nyilvánittassék. Baden,, 1832 szeptember 8. Feren-c. Napóleon öröksége. A szív és a gyomor A Safsiók tízesztendős volt, amikor édesapja 1821 május 5-én meghalt. Nagyapja, Ferenc császár a halál hírét nevelője utján tudatta a fiatal herceggel és nagy volt a bécsi udvar csodálkozása, amikor azt látták, hogy a fiatal fiú korát megcáfoló mélységes gyásszal és könnyekkel fogadta a hirt. Mária Lujza elárvult fiának Pármábói kon- doleált erőltetetten szentimentális levélben és Maetternich azonnal intézkedett, hogy senkinek eszébe ne jusson valahogy udvari gyászra gondolni. Ezirányu elaborátuma azt a következtetést vonja la hogy Napóleont már 1815-ben kitaszították az emberi társadalomból, tehát tulajdonképpen már akkor meghalt. A Sasfiók azonban tudta, vagy. még inkább érezte, mily nagy a gyásza. Napóleon bukása óta már csupán a fia emlékének élt és végrendeletének minden intézkedése azt célozta, hogy fiának, akit trónja örökösének tartott, minél több barátot és hívet biztosítson. Mint maga is mondotta, Szent Heléna minden szenvedését és mártiriumát csak a fia kedvéért vállalta magára. Hiszen mint öccse, József., ő is elmenekülhetett volna a szabad Amerikába. A menekülés ugyan megkönnyitett volna az ő életét, azonban elpusztította volna a mártiri- um legendáját, amely Napóleon véleménye szerint szükséges volt a fia fölemelkedéséhez. így még életében is a mártiriumlegenda elterjesztésén dolgozott. Óriási vagyonát (végrendeletében több mint kétszázmiiló frankról rendelkezik) másokra hagyta és ez is a fia érdekében történt. A szivét utolsó akarata értelmében, Mária Lujzának kellett átadni. A Sasfióknak apja gyomra maradt. (Eszter- házy herceg akkori londoni osztrák követ jelenti ezt 1821 julius 14-ikén egy lord Bathurstól kapott információ alapján.) Ez az örökség, ha különösen is hangzik, azért nem valószínűtlen. Napóleon gyomorrákban halt meg és mindenkihez az áll a legközelebb, ami a legtöbb szenvedést okozza. Napóleon végrendeletében rajongásig szeretett fiára nem testál mást, mint néhány használati tárgyat, amely az utolsó napokig birtokában volt. Fölösleges mondani, hogy a bécsi udvar gondoskodott arról, hogy Reichstadti herceg ebből a hagyatékból semmit se kapjon meg. Az őrök jutalma Az őrök jól végezték feladatukat. A Sasfiók nem menekülhetett Franciaországba, csakis a halálba. Az uralkodó hálája nem maradt el. 1832. 6. 281/20. Kedves Hartmann gróf! Ismervén az ön kitűnő személyes és katonai tulajdonságait, szeretett, unokámhoz, megboldogult Reichstadti herceghez osztottam önt be. Kitűnő szolgálatával és különösen azzal a hűséggel, amelyet iránta mulatott, teljesen megfelelt az önbe helyezett bizalomnak. Hálámnak bizonyítékául ezennel a császári Lipót-rendemnek parancsnoki keresztjét adományozom önnek. Az ugyancsak a. megboldogult herceghez beosztott Moll báró kapitánynak és Standeisty századosnak ugyanebből az alkalomból ugyanennek a rendnek lovagkereszljét adományozom, amelyről a nevezetteket ön fogja értesíteni. Baden, 1832 augusztus 1. Fcmnc. 1832. 6. 281/21. Ő cs. k. Felségének e hó 4-ikén kell legmagasabb elhatározása szerint, a megboldogult főmc!- lóságos Reichstadti herceg úrhoz beosztott Ilnrl- mann gróf vezérőrnagy urra a Pilsenben állomásozó brigád parancsnoksága ruház tat ott át. Bátor vagyok ezt az igen tisztelt cs. k. főudvarmesteri hivatalnak tudomására hozni. Becs, 1832 augusztus 6. Hardegg gróf -lovassági -tábornok. Szellemi vagy testi fáradtságot érez ? Maszirozza testét orvosi tanács ® szerint alaposan ALPAm mentből s@sS»eirssesss@l I § Megjavítja a vérkeringést, erősíti az izmokat és felfrissíti az idegeket. MPBt* sósborszesz eredeti csomagolásban az összes gyógyszertárakban és drogériákban kapható. H s-4 Szövet-, selyemujdonságok ltj. KLEIN SÁNDOR-nál nagy választékban Kosice, Fö-utca 9. Mintaküldés vidékre.
