Prágai Magyar Hirlap, 1926. december (5. évfolyam, 273-296 / 1311-1334. szám)
1926-12-12 / 282. (1320.) szám
8 1926 december 12, vasárnap. *Stta Aj) Oa m tip£|$ Kg@i ágm eredeti amerikai CH CLETS Páfőgumi ffl «Ss 90 ™ ’ÜCtsS&r (Figyeljünk a védjegyre) felüdit-dezinficiál — Megvéd a garat kellemetlen kiszáradásától — Megakadályozza a fogkövek keletkezését. — Mindenütt kérhető! Csehszlovákiai vezérképviselet: E. FRANCOUZ et Co„ WEINBERGE 1321 rencséje van, öregem, annyit mondhat ok, negyed- ára múlva az atyauristen nem segítette volna le a bitóról... Kövessenek! Kivezetett a iéposőházba. A karfa mögül előszedte kokárdáját és igazolványt. Detelativ volt, bőrkabátos. Estefelé gépfegyveres autóval, állag felfegyverikezve jöttek a többiek. Csorna vidékén dolgozták, (hallottuk. Néhány ember kötelet kapott. Mikor eltűntek az autóval, legelőbb az őrnagy ocsúdott fel: — A gazember, meg tudnám fojtani! Álltunk a nyári estében, összehajolt setét fejje*, meg-megborzongva. Majd láttam, hogy az őrnagy meginog, fel kellett támogatnom a lépcsőn ée ott a sötét folyosón karomba kapaszkodott és egyszerre oly ájult, tehetetlen sírásba osuklott a hangja, ahogy férfit soha azelőtt és azután nem hallottam sírni. így láttam őt utoljára. Másnap kora reggel átment a határon. Később hallottam, hogy odaát az osztrákoknál állást vállalt- De lehet, hogy utóbb, amikor darutollas, Bocskay-sapkás legények özönlöttek mámdenftelől, a régi ragyogásra való emlékezés visszahozta helyére. Lehet, hogy így történt, biztosait nem tudok, én akkoriban már másfelé jártam. & jtipírzk/cytátcrz> Egyedüli szétküldés Csehszlovákia részére : tee'benpa, PKAHA XI. TáncdK mún már yvsgpacSBón? Volt ön már körülragyogva a legcsodásabb világítási effektusokkal? Bizonyára nem! Ezt a kü’föidi újdonságot láthatja cs élvezheti a Crisfai Pavilonban „DaL’borks** kávéház, Praha 3V., Badeniho 293. Caffé „Sspra2S9“ — Negyedliteres beroh Hriaiabn gjalon Jűsef Hítmpí alapiína 1880-ban. i^rag. Paíais „t&uruna, Könyvek Keller imre: Irodalmi Mozaikok A nagy világkataklizma sok ember „karriernek" induló pályáját törte derékba. Akiknek lelkében nem volt több tartalom, mint amennyi a becsületes „polgári foglalkozás" betöltéséhez szükséges, kétségbeesett helyzetbe kerültek, az itt megszakadt életűtnak másutt keresték folytatását, itthagyva szülőföldet, rokoni köieléket, vagy hosszú időn át lézengtek céltalanul egy nagy kérdőjel előtt: Quid nunc?“ — mi legyen most? Akik a bibliai szüzekhez hasonlóan több olajat hoztak magukkal, mint amennyi éppen hogy elég, az elveszett állás után való siránkozásban nem vesztették el fejüket, mert a lelkűk többlet-tartalma uj kenyeret biztosított nekik. A régi időben sok lenézéssel találkozó tanárnép volt az, mely leghamarább visz- szanyerte lelki egyensúlyát s a reálizmus alapján álló uj, beteg időben a régi idealizmusuk mentette meg őket az ébenhalástól, vagy a talaj-vesztéstől. Ezek sorába tartozik Keller Imre is. Mikor vezető pozícióját, rangját elvesztette, beállott a napi élet napszámosai közé, vállalta az egyszerű uj ságiró nehéz sorsát, hogy a szlovenszkói magyarság szellemi munkása, nem felsőbbleányok, de a nagy közönség pedagógusa maradhasson. Az a szellemi plusz, amit az életbe magával hozott, ez adta kezébe az uj kenyeret, mely lehet, hogy szűkösebb, keserűbb, mint a régi, de megédesit- heti a becsületes megszolgáltság nyugodt lelkiismerete. A rideg, újságírói napszámos munka azonban nem meriti ki és nem eiégiti az ő lelki tartalmát, vissza-vi9sza tér, ha fáradtan, eltörő- dötten is, ahhoz, ami a régi kényelmes világban szinte szépséget adott az életének, igy születhetett meg, — ha jól sejtem — Keller Imre könyve, az „Irodalmi Mozaikok". Tizenegy irodalmi essayt foglalt könyvbe Keller Imre. Szinte feltűnő a merészség, hogy meg merte tenni, ő maga állapítja meg, hogy „a könyv csődbe jutott". Megállapítja, hogy „csak drasztikus erotikussággal irt könyvet vesz a kezébe" a közönség, vagy „szívesen olvas tekintélyt romboló könyvet" s „amely könyv más irányban mer mozogni, azt a ma közönsége halálra ítéli". És mégsem fél mindezektől teljesen eltérő tartalmú könyvet közrebocsátani, mert viszont teljesen igaz az a megállapitása is: „A Ma embere fokozottabb mértékben megkívánja könyvétől, hogy eszméinek írásba foglalt megszépítő je, gyönyörködte tője legyen". Valószínűleg ebben az igazságban bízott s könyvét ennek a célnak a szolgálatába akarta állitani. De — ismét egy kérdés — miért kellett éppen oly értekezéseket foglalni kötetbe, melyeit tárgyuknál fogva nagyon messze esnek a mai élet aktualitásától. Az, hogy pl. a Petőfi centennárium, Jókai jubileum, Herczeg Ferenc 60. születésnapja váltotta ki a szerző leikéből ezeket az eszmefuttatásokat, csak külső aktualitás s ha az általános, mélyebb érték nem biztosítja azok maradandóságát, ez az időszerűség nem haladja meg a jubileumi ünnepség körét. Keller Imre értekezései éppen belső értéküknél fogva itt is megállják a helyüket s azokat az értekezéseit is, melyek nem vágnak közvetlenül a mai életünkbe, (mint beléje vágnak pl. „A fájdalmak poétája,,, „A könyv csődje", „A kritikátlanság átka Szlovenszkón") az értekezések tanulságait a mai életre tudja levezeted. Ha Harsányi „Ellák" c. tragédiáját taglalja, a mü hatalmas abszolút irodalmi és esztétikai értéke mellett azért is teszi, mert „ebben a darabban benne ég, benne lángol a Ma minden érverésével", mikor Herczeg Ferenc müveit s általában „irói portréját" hozza közelebb hozzánk, nem tisztán elvont irodalmi értekezést ad, de kihangsúlyozza magának Herczegnek célját a Bizánc megírásával, „Minden nemzet akkor hal meg, ha megásta a maga sírját." Nem szól-e ez a hatalmas mondás a mának, nekünk különösen? . . . Ha azonban csak ez az élethez kapcsolás lenne Keller Imre bevallott célja, úgy mégsem oldaná meg teljesen kitűzött feladatát. A világirodalom örök értékeiből vesz egy néhányat taglalás alá, színesen, szeretettel, nagy tudással, széleskörű olvasottsággal s az olvasottaknak élesszemü kritikával való megrostálásával, mintha ezt mondaná, ime, mennyi szépség van a betűk világában, aki olvas, menynyire meg tudja szépíteni szegényes, sivár, köznapi életét Amit taglalás alá vesz, rém boncolja föl egy részletekre kiváncsi természettudós operálókésével, a részletkérdések megvilágításával sem szedi szét oly apró darabokra a nagy müveket, hogy evvel megölje az irodalmi nagy alkotások egységes, művészi hatását. Az értekezések alaposak, a magyarázó irodalom teljes ismeretéről tesznek tanúságot, de ennek fölhasználásval csak a fölmerülő problémák több oldalról való megvilágítását segitik elő, sohasem teszik szárazzá, unalmassá a könyvet és sohasem kötik meg a szerzőt, hogy egyéni és mindég találó szempontból ne világítsa meg a problémákat. Szóval Keller Imre könyve határozott nyereség Szlovenszkó szegényes irodalmi életének legszegényebb fázisában a tudományos irodalomban. Aki elolvassa a könyvet, gazdagabbá lesz a lelkében, mert egy rajongó szép- ségbarát elvezeti őt az élet oly terére, mely ma szinte ki van közösítve az életünkből, az irodalom tiszta, vigasztaló, a köznapi tülekedéstől távol álló világába s evvel hitet gyújt az emberben az élet megtagadott, sokszor megcsufolt lelkisége iránt. (—Yf—) ~ „ÍZA“ Jó izlési társaságbeli decens hölgyeknek nélkülözhetetlen arc, nyak, kaTok, kezek, test, kebel, haj ápolására és teljes finom, dis- crét szépség elérésére, 1909 Párisban aranyéremmel és oklevéllel kitüntetett szépség ápolási módszer és preparátumok. Az intézetben a legmakacsabb arcdefektusok sikeresen eltávolíttatnak. Szeplő, májfolt, mitesszer, likocsos és zsíros kiütéses teint, vörös orr, kezek, anyajel, szemölcs, ránc szemzacskók etc. Akik a távolság végett nem kereshetik fel intézetemet, rendeljenek Iza rekord arcápoló szereket, pontos kioktatással. Mitesszed, pórus, pattanás ellen garnitúra....................................Ke 37.—’ Szeplő és májfolt ellen garnitúra . „ 37.— Vörös orr, arc, kezek elleni garn. „ 37.— Arcmasszás ráncok karikák ellen „ 77.—* Bőrujitó garnitúra 4 nap alatt le- ,-j hámlasztja a bőrt és olyan lesz, mint az üde gyermeklányé . . „ 120.-3 Hajtalanitó garnitúra 1 perc alatt j leveszi a hajat ennél jobb 20 év ’j. » múlva sem lesz ...... „ 87.-a Kebelápoló, fejlesztő garnitúra . „ 120.—* > Folyékony láthatatlan email, csodásán szépít ........................... . n 77—-* Iza kozmetikai intézet Bratislava, Stefanikova 19, II.; Győzelem Irta: Szabó Mária Gyámoltalanul állott meg a para-sztház kapujában és a keze megremegett egy kicsit, mikor megfordította a sütőlapát alakú lapos kilincset. Mérges, veresszőrü kutya ugrott elő a íaágasos tornácról. Dühös csatolással vetette magát a jövevényre. A fehérruhás lány gyermekalakja kiegyenesedett Lehullott róla a gyámoltalansága. Habozás nélkül, bátran hajolt la a veres kutyához, szelíden szólongatta: — kutyuskám, gyere ide kutyuskám — és megsimogatta csúnya, de értelmes fejét. A kutya pislogni kezdett pillátlan, savószinü szemeivel. Tétován nézett iobbra-balra, aztán morogva húzódott vissza, mintha megverték volna, de egy sarokról állandóan szemmel tartotta az idegent. A lány folytatta útját a kapargálásból felrebbenő tyuksereg között s belépett a tornácra. De a barna, olajtól sötétre ;vált pitvarajtó előtt megint megállt. Rózsaszín karton!üggöny igyekezett a szemöldökfáról a föld felé, mentében megállíthatta egy kéz ős rávetette a nyitva álló verőcére. Félig hívogatott, félig tiltott ez a függöny, a kinyitott verece s a bezárt ajtó. Ágnest újból előfogta a különös gyámoltalanság, mint rendesen, ha idegen helyre egyedül kellett mennie — s főképpen, ha ott valamit el is kellett iníéznie. Mintha ellensége lett volna minden bezárt ajtó, alvószemü szörnyeteg szája — ha feltárul, ismeretlen veszedelmek ömölhetnek belőle. De még's bekopogtatott, hiszen küldték. El kellett végeznie, amit reá bíztak. A szorongva várt válasz helyett kis idő múlva megcsossfcanó lépések közeledtek. Belülről kicsapták az ajtót, s egy öregasszony barátságtalan szeme hunyorga'.olt bele a beszökkenő világosságba. Az öregasszony kövérnek látszott, de inkább puffadt lehetett. Szétesett alakja elomlott a bő, ráncos szoknyáján és a barnás-fekete kieresztett réklibsn. Az arca valamikor szép lehetett s mintha jóság is bujkált volna a szeme körül, de most űzte a jóság jeleit a bosszúság. — Ki a mán megin'? Hát csak nem haggyák az embert békén imádkozni emiatt a... Hirtele. elhallgatott. A megismerés végig- villózoft az arcán és kényszeredett mosolygásra húzta a száját. _ Még meg se Ismertem a kisasszonyt! Mán pn acA lmel! kérek — de gyengül a szemem. Tessék beljebb kerülni, te ék — s az ajtó széle-ro íá!ok •éjjel !'iv!;i )y. l.rhb a lányt. — Azt a...? — dörmögte a gyalázó szót a vénasszony és égremeredt szemmel, ábitatos szemforgatással beszélt tovább. — Jaj, ha én a kisasz- szony vónék, de rá se néznék többet!... Olyan helyt szőgált, annyi ideig... Úgy tartották, mintha gyermekük lett róna, onnan is adták férjhe* — mesteremberbe, azt a kódust... oszt mégse tutta magát megbecsülni: De hiszen én mán ma megmondtam neki: az én házambul kitakarogy- gyék! Itt nincs helye semmiféle rossznak, itt ugyan meg nem szüli azt a fattyú kölykit! Innét menni kel! néki. Mer a szentirás is aszongya... — itt újra elváltozott az öregasszony hangja, kenetteljes lett és leckemondó egyszerre: „A fattyú ne menjen bé az hivek gyüleke- zettyibe..." ... Mire eddig ért teljesen leszállt a hangja, mint egv. rossz hegedű húrjaié. A lány még mindig a pitvarban várakozott és bár tisztán értette az öregasszony minden szavát, a nézése a színes, tarka tányérok íves során futott végig. Be volt boritva velük a tűzhelyt rejtegető kis elválasztott rész bollhajtásos közfala és a nyitott ajtót át a felhőket űző nap sugarai sorba vcgigsiklottak rajta. Fellángoltak a piros tulipánok, még kékebbek lettek a kék búzavirágok, élet költözött a fekete kalcasoba s az apró, színes ornamensminlák egy pillanatra mozaikszer!! ragyogást nyertek. Csak egy pillanatra — aztán visszahúzódtak a félhomályba újra. De csodálatosképpen, — mintha a küszöbön álló lány szemeiből reflexként sugárzott volna ki a ragyogásuk, foszforeszkáló fényben gyultak ki. Homlokán egy mindig látható függőleges kis ránc mély barázdává mélyült, a puha szája kemény lett egyszerre és éles vonalú és az egyik keze ökölbe szorult. Két halározott lépéssel már bent is volt az öregasszony nagy, utcai szobájában. Az energikus mozdulatai megbabonázottan vonták maguk után a vénasszonyt. Bent friss meszelés, a szombati lincselés szaga terjengett s a sárga földdel felmázolf tapasz- tás homokkal volt felhintve. Az 'ágy komor, fekete bárka gyanánt pihent egy sarokban, mennyeze- tes tetején piros almák sorakoztak, mint valami keleties díszítés. Dagadó párnák tarka halmaza szorult az aljdeszka és a tetőzet közé, mintha rna- gasratörő gondolatok és érzések lettek volna erőszakkal leszorítva: eddig és ne tovább! A lány magában tudomásul vette, hogy mindezt most is meglátja — pedig a szivében ritka vendég, a hn- i rag ütött tanyát. A viaszosvászonnal letakart asztalon nagy 'biblia... Mellette fakeretes okuláré. Az orrnyereg valamikor tiszta, de most meghatározhatatlan színű házicémával sűrűn betekergetve. Az asztalhoz lépett most a lány. Lehajolt kissé, hogy jobban lásson és a kinyitott könyvben, felül a baloldalon csakugyan az előbb hallott kegyetlen szavak ordítoztak rá. Rátette a kezét a könyv lapjára. Háttal állt az alacsony, muskátlit őrző a/blktkoflanaík. Fehér- ruhája beleolvadt a fal fehérségébe, csak a haja sötétlett még jobban s a szemében lobogott a láng, mint a világítótorony fénye. — Csodálatosan megtaláljuk mindig éppen azt, amit nem volna szabad megtalálnunk. A néninek a szive is ezt mondja? Az öregasszony értelmetlenül nézett rá. — Tessék? — A néni úgy érzi: igazságos ez a rettenetes mondat? Hogy ez igy van jól...? igy ...? A másik bólintgatott: — írva vagyon ... Mózes ötödik könyvének tizenharmadik részének másodüt versében ... A lány gyorsan lapozni kezdett. De látszott, hogy n^ra túlságosan járatos a nagy könyvben. Egyik kezét a kinyitott helyen tartva átfordított egy nagy csomót csaknem a végéig, aztán megcsóválta a fejét és lassabban, óvatosabban kezdett keresgélni. Elmosolyodott egy kicsit, visszafordította az egészet az előbbeni helyre és odaszőlt az öregasszonynak. — A néni jártasabb, mint én. Keresse majd ki, amit Krisztus a bűnös asszonynak mond, amit a szeretetről és megbocsátásról tanít s amit a kis gyermekekről és farizeusokról hirdet. Miért nem a szeretet és a jóság igéit keresik? Miért menuek vissza sok-sok ezer évvel egy kegyetlen, könyörtelen bosszuállást lihegő, nekünk idegen isten igazságaihoz? Miért nem elégszenek meg a szeretettel, a jósággal, a segítéssel, amelyet a legtökéletesebb szeretet hirdetett? ... Észrevette, hogy nem jól beszól. Most azt mondta ki, amit elgondolt, amit egy értelmileg magaformáju embernek mondhatott volna csak el. Rásulyosodott az elvállalt feladat, megint a meghatóan gyámoltalan, szinte gyermekes habozás volt az arcában. — Ez azért van igy, mert sohasem tervezem el előre, mit tegyek és mit mondjak —gondolta és szeretet volna nagyon messze lenni innen. Azlán, mintha valaki megszólította volna, különös, feszült figyelem szökkent a szemében. Mintha hallgatott volna valamit, mintha megbízást vett vohia át.: — Neked kell elmenned. Jónak kell lenned és okosnak. Nem szabad hirtelen- kedneíl. És Ágnes — beszélj úgy, ahogyan ők ■■/okiak, az ő nyelvükön... Bólintott. Az arca megenyhült. Lágyság volt • benne és jóság. — Leülhetek Erzsi néni?... Kicsit fáradt . vagyok ... Meleg van és ma már sokat jártam... Az öregasszony serénykedni kezdett körülötte. Széket húzott elő és nagy, bő vászonkötőjével végigtörülte. — Tessék lelkem, tessék csak!... Hogy elébb hellyel nem kínáltam... De még az eszét is elveszi az embernek az a rossz állat... Teccik tán tudni, hogy máma úgy hozták haza a temetőből, aszongyák, ott feküdt az ura sírján félhót- tan, mellette a kötél, meg a kisjány, a kis Anna — csupa kék a nyaka... Azt akarta felakasztani elébb, ótán magát... Mer még nics elég bűn a lelkin a rossz párának ... Ágnesnek megint elborult az arca, de most már hamarabb vett erőt magán. — Erzsi néni, háíy gyermeke volt magának? Az öreg meglepetten kapta fel a fejét. Érezte, hogy ennek a kérdésnek van valami célja, csak azt nem tudta, hogy mi. Gyanakodva, húzódozva felelt. — Tíz,... Hiszen tuggya a kisasszony... Tudom, hogy sok volt, de én már csak Eleket, meg Jóskát ismertem. Nem emlékszik rá Erzsi néni, Elek egyszer hozott nekem egy törött- szárnyú kis gólyát. Kiesett a fészekből és meg akarta mutatni nekem. Az anyám bekötözte, aztán visszahoztuk együtt. Kétoldalt fogtuk, ugv sétáltattuk ... Csetlett-botlott, mint egy kicsi gyermek. Mint egy kis gyermek, úgy csetlett-botlott a kis gólya Erzsi néni... — Tudom lelkem, tudom... Hej, nincs mán Jóska, se Elek. Elvitte ükét is, ezt a kél utolsót is a háború. Pedig ezek mán csak erősek vótak, egészségesek vótak ... A többi egyse ért oskolás- kort. Kit a kelevény ölt meg, kit a himlő, kit a torokfájás vitt el. Meglátogatott engem a jó Atya kisasszony lelkem ... De nem baj... Nem baj... Mer aszongya az írás: Bizonyára az erős Isten gonoszul nem cselekszik... ...És valami büszkeség, a kiválasztottság hite, a nagy szenvedések jutalmának várása áradt el az asszony felegyenesedő alakján ... — Azokat látogatja az Ur, akiket szeret. Eleget. mongyák nekem a gyülekezetbe: Hej Erzsi néni, magának lesz jó dóga ama jobb hazában, mikor Ítélet mondatik elevenek és holtak felett... Rendesen parasztosan beszélt, de mikor bibliai idézetekre került a sor, tisztán, érthetően, régies mivoltában mondott ki minden szót. Ágnes érezte, hogy megint eltávolodott tőle. — Igen, igen. Sokat szenvedett Erzsi néni és