Prágai Magyar Hirlap, 1926. november (5. évfolyam, 249-272 / 1287-1310. szám)
1926-11-07 / 253. (1291.) szám
8 ^s-^i.A^arvVm-HrRiiAP 'vmusiu&nn.wsi'imwua mondta diadallal Henmine és ezért a tudatért megbocsátotta azt a bizonyos három évet. — Milyen? Miből van? Ki csinálta? És Hermin boldogan, nagy részletességgel mesélt az ő grande toilet tej érői és a három anyóka összebékültén dugta össze ráncos kis fejét. Kint Mariska rakta el az uzsonnái csészéket és mosolygott. Hihetetlen messzinek tiint fel neki az az idő, mikor ő is... ej'h, addig nagyobb gondok is vannak, báli ruha kell a kisebbik lányának ... halványkéket vesz, ezüstgyönggyel hirnzi... Bentről halkan cseng Hennine néni finom kis hangja: — ... az ezüsttel hímzett csipkeeálomat varrattam rá dísznek ... A nyitott ablakon beűiangzott a fecske csicsergés, majd pajzán kacagás és egész halom illatos orgona repült a három merengő öreg közé. — Ki dlletlenkedik itt? — pattant fel Róza néni rosszalólag. — Jaj, kezét csókolom — én voltam, loptam a Róza néni fájáról, meg akartam nyugtatni a lelkiismeretem, — csicsergőit egy bájos gyereklány s már is szaladt tovább. Egy pillanatig rosszaié pillantások szálltak a meggondolatlan gyerek felié... de aztán — ellágyult arccal vettek egy-egy illatos fürtöt a kezükbe és könnyező szemmel üdvözölték a gyönyörű, diadalmas tavaszt, — egyben búcsúztak is tőle. Bölcs intés 'Az 1871. évi január hó 20.-án, a francia- német háborúnak a németek javára eldőlte- kor, VersaiHesben Bismarck-Schönhausen Ottó gróf porosz külügyminiszter és német birodalmi kancellár, Favre Gyula francia harmadik köztársasági külügyminiszterrel a békekötést megelőző háromhetes fegyverszünet feltételeiről alkudozott. Bismarck fölt. telei lesújtok, sőt összezúzok voltak. Favre a kölcsönösen élesbedő szóharcok hevében és szörnyű lelkiküzdelmei közt, szinte önfeledten irta föl Bismarck béke javaslata szélére ezt az órómai szórejtvényt: 0 quid tua te bus bis bia abit Midőn keserves megegyezésük után eltávozott s Bismarcktól a hozzá betódult német nagyok az eredményt kérdezgették, a gróf válaszul elfütyölte a porosz junker vadászok hallaliját. Azután jóízűen mosolyogva mutatta meg környezetének a pirosbe tűs széljegyzet szórejtvényt Simson Márton a német birodalmi gyűlés elnöke, korábban Bismarcknak politikai erős ellenfele, komoly főbólintások- tört ki: „mink németek csak istentől félünk, bus! quid suberpis? tua superbia te subera- bit! (oh zsarnok! mit gőgösködöl? kevélységed majd lealáz téged!) A vaskarcellárt úgy meghatotta Simsonnak jóslatszerü előadása, hogy a széljegyze- tes okira tatot elhelyeztette magánlevéltárába. De a Német-császárság megszervezésének és fejlesztésének óriási munkái közt csakhamar elfeledte. Annyira visszatért fönhéjázó természetéhez, hogy az 1888. évi február hó 6.-án a birodalmi gyűlésen, az orosz fenyegetőzésekkel szemben, e büszke szavakban tört ki: „mink németek csak istentől félünk, más senkitől!" hanem alig két év múltán, az 1890. évi március hó 18.-án, hosszú nagy élete legszomojubb napján, kényszerült megemlékezni ama Szibillái jóslatról. Aznap, I. Vilmos poroz királyiak német császárrá kikiáltása s Bismarck államférfim müremeklése huszadik évfordulóján, az ifjú II. Vilmos „impe rátör rex" kívánságára, be kellett nyújtania lemondását a kancellárságról. Akkor őt is megszállta az ihlet, s megküldte hálátlan császárának azt a régi széljegyzete? okiratot is. Ugylátszik, hogy II. Vilmos sem értette meg jól ama jósigéket, mert rajta éppen úgy beteljesültek, mint volt kancellárján. Mindketten az egész világot akarták sarkaik alá hajlítani s idők jártán ők kerültek a világ- etvk sarkai alá Nagy kár, hogy azt a jé tanulságot nem lehet Inirlővirusz gyanánt be- ójtani a különféle újabb világigazgatók agyve- lcibe sem, akik hutá':,*.mn gőgjükben már az Istentől -em félnek. lódig hej! be sok vért és kc:m>e? takaríthatnál ak meg a maguk nemzeteik s a másakénak is, ba megszivle. nők a bob: ütést: „Kevélységed majd lealáz téged!" H. R. J. SZŐRMEÁRU mindenféle kivitelben és minőségben, kizárólag saját gyártmány. Javítások és átalakítások kiválóan és jutányosán eszközöltetnek. Képes árjegyzék ingyen és bérmentve. Telefon V VFNDFR ™A 315-^2 Jl • W JLil Celetná 12. Könyvek fi mennyei küldönc Szomory Dezső novellái, Athenaeum, 1926 I. Seibert Johanna, lengenfeldi tizenötéves hajadon 1832 telén valami pokoli nyavalyával rémíti meg hozzátartozóit. Hisztérikus rohamokat kap és csúf buja szidalmakkal illeti a falu jó öreg plébánosát, Schweighofer tiszteletest. Manapság a sexual patológiában való jártasságunk érthetővé teszi a parasztleányzó hisztériás fantáziáját, bonyolult sexualitását, amelyet az érzelmi életébe először belejátszó férfi, a falu papja ébreszt benne. A tizennyolcadik század naiv embere azonban a sátántól megszállottnak gondolja Johannát és parasztja, papja és tudósa egyaránt legfőbb kötelességének tartja a Gonosznak a testből való kiűzetését. 'Johannát övéi a közeli kolostorba viszik, ahol Weishammer Pál ifjú barátot bízzák meg az ördögűzéssel. Hetekig tart a per és a következmények kézenfekvők. Amint az exaltált gyermekleány a fiatal exorcista barát közelébe jut, fantáziája áttisztul, a vén pap alakja elhomályosodik és heves szerelemre gyullad a gyönyörű barát iránt. És mert hisztériájának gyermeki anarchiája elmossa az erkölcsi határokat, feledteti a nevelés tilalmait, leplezetlen szavakkal mindenki előtt kitárja szerelmes vágyakozását. Buja, kéjelgő sátán lakózik benne, döbben vissza az ördögűző gyülekezet és súlyosabb penitenciák jönnek, vesszőzések és szijazá- sok. De im, a tiroli parasztleányzó tudat alatti oldatlanul lobogó szerelme és felkinálkozása nem marad hatástalan: Pál barát a mennyei küldönc, a megváltó hirnökségének elhirdetője, akiben Isten képének minden szépsége remeg, viszonozza ezt a bűnös földi szerelmet, nyomorult testi hüvelyében vétkezik, elbukik. Az innsbrucki levéltárban kutat az iró, ott bukkan rá erre az ördögüzési perre, döbben a huszadik századbeli művész szemével a remek boccaccios téma még kiaknázatlan érdekességére, amit szomorys stilusmüvészetével opera- szerüen ható elbeszéléssé hangszerel. Az ismeri. — és nagy elődöktől felhasznált — novellamag már eleve elbuktatta volna a művészt anyagformáló és ujjátermelő munkájában, ha nem eléggé tudatos. Tudatos abban, hogy a Ma művésze nem ostorozza a 18. század rettentő korlátoltságát, hanem elfogadja az akkori valóságot, világszemléletet, tehát úgy cselekszik, mintha maga is hinne az ördögben és az ördögűzés kegyetlen perének szükségességében. Nem áll 1 i a j. orondra, nem agitál, nem tör pálcát, mindvégig regisztráló, eseményt szemlélő és az anyag fölött álló művész marad. Ez az eminens művészi kötelesség passzivitást jelent, amit aztán kénytelen a legintenzivebb belső aktivitással egyensúlyba hozni: mindenekelőtt keretet, milliót teremt, Tirolt és a 18. századot, mámorosán halmozott szóképekkel és füzérekkel, arabeszkek- kel és elfúló magasságokba hangszerelt áriákkal. Látszólagos valóságot. Ebben rejlik Szomory tehetségének különössége. Az élet mindennapisá- gát, mely annyira ismert és unásig megélt, any- nyira áttapasztalt és megirt, misztikus látásával összekavarja. A művész fantáziája tulcsap a realitáson és minden vonal sejtelmesen, vizuálisan túlnő az idő és tér korlátain. A valóság szinte izzó közelségében élő költő bevonul egy magaépitette várnak sáncai mögé, onnan figyeli az életet, ezt a számára oly izgató rejtélyekkel teli világot, amit egyéni látásával aztán életre; kelteni próbál, valóságot keres, de valami étherikus eszközzel, szomoryas hangszereléssel, kábító szózuhataggal. A mában élő művész ily módon teremtett világának nincs köze a realitáshoz. Mesterkélt, csinált ez a világ, akár egy Maeterlink világa, de gazdagon bűvölő költőiességgel, uj zamattal telitett. II. A mennyei küldönc mellett, mely operasze- rüségével teljesen régi Szomoryt mutat (és idesorolhatók még: Az utánzó, Kismama) vannak a költőnek olyan novellái, melyek a művészt ke- vésbbó ismert uj oldaláról mutatják be. A valóságban elő és a valóság elől menekülő művész elmagányosodik, az emberek fölé kerül, nincs benne a megbocsátó jóságnak összekötő érzése ezekben a társtalan, magakereste, didergő magasságokban, fölényesen szemlél és ironikus. Az iróniát, mint különös látásának egyik kifejezési eszközét' ismertük eddig is Szomoryban és ismertük a szatíra passzív és terméketlen fegyverével hadakozó Szomoryt is, uj kötetében azonban, mintha Anatole Francéra emlékeztetne, az iróniája mélyebbre szánt, rabelaisi travesztiát érint, hogy igy e csípős fölénnyel, melybe belevegyült már a teremtmény iránti sajnálat aktív és termő csirája, megkeresse az élettel és az emberrel való kapcsolatot. (Két filozóf, A rejtély, Történet egy ékiratról, Szalánczy Marietta, A madarak nyelvén, Boldogító Krauz bácsi — az uj útnak olykor sikerült kísérletei.) És még egy állomásán látjuk a művészt, mint a Boccaccio és Flaubert formaiskoláján csiszolt ősi novella megkísérlőjét. Mint az egyszerű no-ella költőjét. Ilyen kísérlet: A szQ.nl tövis legendája. A kötet legszebb novellája, A mikói püspök: teljes tett. A passzivitásában travesz- tiába menekülő iró mintha az egész múltat feláldozta volna: ősien egyszerű eszközökkel alkot. A novella: egyetlen mondatba összefoglalható történés, egyetlen kép, egy életstáció. Csattanős, mint az anakdóta. A mikói püspök ilyen sűrített sorstörténet: a püspök fejét lenyúzzák a tatárok és egy kosnak a fejét varrják a letépett bőr helyére. Ez a kosfej aztán odanő a fejhez és amikor vándorszerzetesek ki akarják váltani a rabságból, hogy visszahozzák püspöki székébe, lemond a szabadságról és tovább marad a tatárok közt. ... „— Az én földieimben, sajnos, nincs se áhitat, se megértés kellőképpen ahhoz, hogy a homlokomon meghatva lássák a kos fejét, ami vértanuságom koronája. Alkalmasint csak gúnyolnák ezt rajtam. Viszont ahhoz már gyönge vagyok és túlsókat szenvedtem, hogy még egyszer a késnek tartsam a fejem, ügy hát isten veletek. Ti csak menjetek békével s hagyjatok a sorsomra engemet. Hadd teljék be rajtam az Ur akarata." Ezeket mondván, összeterelte a nyájat s eltűnt az erdő sűrűjében. A régi Szomory ez? Nem! Néhány erősen összefogott vonal, flauberti tisztaságú mondatok és minden rejtett összefüggésében előttünk áll egy teljes élet! Milyen ezerfelé szerteágazó vonal vezet a Mennyei küldönc komplikált müvészieskedésétől e novella biblikus egyszerűségéig! Uj, végleges állásfoglalás volna ez az egyszerűség? Vagy egy tudatosan dolgozó művész szemfényvesztő fogása: a biblikus történetet zsoltárias tisztasággal hangsúlyozni? Alkalmazkodás ez, vagy uj állomás? Ezt a kérdést az eljövendő kötet fogja eldönteni. Egri Viktor. Bajtársak* irta: Honfi László A szobában csend van, A lámpa sem lobban, Csak a nehéz beteg sóhajtása hal Is zik ... Haldoklik a huszár ... Megmozdul az ágyban. Ajka szóra nyílik; Látjátok ott, fiuk, a fekete pontot? Az ott az ellenség. Siessünk, baj társak, megugrás ztjuk őket. Siess, kedves lovam, hűséges pajtásom, Segíts muszkát fogni! Ti pedig előre! Hogyha nem igyekszünk, Megérhetjük azt is, megszöknek előlünk, S akkor itt a nagy uí, mit hiába tettünk: Hajrá, vágd, nem apád, Csak a fejit, komám, hogy meg ne sániuljon. A hegyibe, Jóska! Csapj rá, ne félj, rajta! ... Jaj ... megszórtak ... Fiuk... nem tudom... hogy történt... Haldoklik a huszár, mellette az asszony. Édes feleségem, ne sirass, nincs másképp, El kell mennünk egyszer... Csak az én Janikám kicsit nagyobb lenne ... Meg a kis Juliskám, hogy neked segitne... Szegény kis csibéim; bizony árvák lesztek, De majd gondot visel reátok az Isten. Csak a jó Ég még azt engedte vón érnem, Hogy learathattam vón a kicsi földem... Az is Rád vár, lelkem. Hej, nehéz a halál, ha erre gondolok. Isten veled ... Ne sírj... * E melodrámához a kísérőzenét Zmeríydh Edit Ma* Meglátod ... eljövök ... Learatom a mi kicsiny gabonánkat... Vagy küldök valakit, aki segít neked.. Meg egyet sóhajtott... elszállott a lelke ... Csáti kaszárnyában állnak a huszárok ... őrmester ur Csóka imigy szól hozzájuk: Isten szent felsége rendelése folytán Elköltözött egyik bajtársunk a földről, Falujába vitték nehéz sebesülten, Meghalt; temetése ma délután lészen... Ki jó pajtása volt, aki ismerőse, Elmegyünk mindnyájan a végtisztességire... Temetik a huszárt, sir, zokog a hitves. Csak egyedül ő az, aki mindent itt veszt Egyedül maradván gondjával-bajá’' ^ És a neveletlen kicsiny árváival. A huszároknak is fáj a szivük érte, Hogy a huszársors a legjobb pajtást érte. Egy utolsó lövés, utolsó búcsúszó És a kedves bajtárs már a földben pihen. Mennek a huszárok, most nincs vidám nóta. Majd „inegállj“-i vezényel őrmester ur Csóka. Fiaim, bajtársak! Ti megmutattátok sok nehéz csatában, Hogy a huszár mindig, mindig huszár marad; Hőstetteitekről a krónika beszél. És most megmutatjuk Egy szegény asszonynak s kicsiny árváinak. Hogy a huszár hajtárs még a síron túl is. Vágatlan maradt a bajtárs gabonája, I Szerszámot kerítünk, learatjuk máma ... Ahogyan szálának, úgy is cselékvének, Majd vidám lélekkel aztán hazatérnek. Megyen a hús özvegy tétován, egyedül; Az ő szive immár semminek sem örül. Sarló a közében, aratni szeretne, 1926 november 7, vasárnap. ■— .... ......... 111 gi Na gyfalussy István; Csillaghullás Versek. 100 lap. Ara 12 korona. — Kapható i szerzőnél, Érsekújvár, Andódi u. 1. Szép kiállítású verskötet jelent meg Érsekújváron WInter Zsigmond fia kiállításában, Nagyfalussy István fiatal újságíró tollából. A szerző a kötetet Szent-Ivány Józsefnek ajánlja. Szlo- venszkói könyv, tehát fokozottabb szeretettel és lefokozott szigorúsággal kell bemutatnunk. Száz oldalon száznyolcvanhét darab költemény. Minden egyes szövegoldalra éppen kettő jut, szabályszerűen és kivétel nélkül kettő. Ez a külsőség nem véletlen, csupa rövid lélekzetü, apró, odavetett, halkszavu, néhány soros versek ezek, egymáshoz igen hasonló és sokszor csak féligkész versvázlatok. Nagyfalussyt legjobban jellemzi az, hogy legtöbb versének örökké ismétlődő témája a ha- láL A halálsejtés, halálfélelem, halálszeretet, játék a halál gondolatával. Con variazione, legalább is ötven, ha ugyan nem száz föltálalásban. Egy kissé gyanús ez a halálkutya-poezis, ez a fiatalon őszhirdetés. Nagyfalussy túlontúl fiatal és valószínűleg egészséges is ehhez a halálelszántsághoz s az őszt, úgy látszik, kissé korán és olcsón szeretné. Erre az indokolatlan halálemlegetésre jellemző a következő Tragédia cirnü kis vers: Mi szeretnék lenni Kérdezte egyszer valaki. Én busán azt jeleltem: Száguldó autóban Csendes halott S magas hid fölött Sötét mélybe bukottan • Örök hallgatagon Mindig csak pihenni. rraarr kép, bizarr indokolás. Nagyfalussy csak képeket rajzol és lát. Nem a valóságot érzi és érzékiti. A valóságtól menekül. Életfájdalmas bánat ül rajta. Neki való életformának érzi a szerzetes passzív életét, aki „boldogan hal meg, Ha üt . ’astrom régi órája, Az utolsó Ave-t mormolva, A régi Mária-kép előtt". A szeme különben impresszionista szem. Verseinek szemléleti tartalmát a véletlen kapcsolja. Versei rendszerint egy rimötletből éspedig többnyire igen mesterkélt rimötletből indulnak ki (Mindenüvé a Bánat követ, Felém hajit durva követ, Mikor jő az örömkövet) és aztán gyönge rímek adnak neki tanácsot a gondolatok továbbfüzésére. Nagy baj, ha a rímek adják meg a vers gondolat- menetének gerincét, azt a csontvázat, amelyre a vers épül. Nagyfalussy anakreonias rövidségü verseinek befejezése sután szokott csattanni. Bájos az a naivság, mellyel a szerző elhiszi magáról, hogy amit a keze leír, az eo ipsó költemény is. Ilyen például a négysoros Bánatcserepek. Sűrűn betakarnak Fekete bánatcserepek. Nem engednek át íöbb napsugarat Négy sor, nincs tovább. Ennyi az egész. Nagyfalussy azt hiszi, hogy ez egy négysoros vers. Pedig ez csak négy sor. Semmi több. És Nagyfalussy sokszor termel igy naiv és kritikátlan, bár szerénybe magabizással puszta sorokat. Vannak szép sorai is, de ezeket egy-egy további sorral, véletlenszerű képzettársítással egyszeriistenem, jó vón‘, ha valaki segitne! De amint közel jön, gyökeret ver lába: Jó Atyám! Tévedtem? A fejem oly kába. Ez itt a sógoré, ez meg a mi földünk; Mienk learatva; hisz nincs férfi köztüet Aki ezt tehette. Vagy... vagy ki tette ezt? Hát mégis eljöttél, ahogyan Ígérted, Én édes jó uram? Leborul a földre... Könnyének zápora Bőségesen hullik ... Csörgő patak partján két kis gyermek játszik Kipp-kalopp, kipp-kalopp, Kergetik a pillét... Hogyha elfáradnak, leülnek a partra; És szól a kis fin: Mondd meg most, Juliskám Mért nincs nekünk apánk? Hogyne volna apánk, kicsike Janikám, Csakhogy nincs a földön, felrepült az égbe S minden esztendőben eljön egyszer hozzánk. Ezüst a dolmánya, arany a csákója, Arany sarkantyúja, szép fényes a kardja. Minden esztendőben eljön egyszer hozzánk. És akkor olhozza az égi sereget. Földünkön a termést azzal learatja, Aztán visszarepül sergével az égbe. Istenem, Istenem ... sóhajtja Janika ... De szeretném egyszer látni az aratást.. A bajtársak jönnek minden esztendőben, Learatják az ő jó pajtásuk részét. S szinte lopva mennek hazafelé aztán ... Pedig a szivükben be nagy a boldogság, Hogy megsegitették a bajtárs asszonyát. Hogy megsegitették a két kicsiny árvát. És n halott huszár odafenn az égben Örömkönnyeket sir nagy-nagy örömében.
