Prágai Magyar Hirlap, 1926. november (5. évfolyam, 249-272 / 1287-1310. szám)
1926-11-07 / 253. (1291.) szám
1926 november 7, vasárnap. MWEPCT—B—E—Eca—BCW ^RK<íAI-A^GteVR.-HIRLAE mnrriV'Tifr-------------—»» ■>—t* iti n mai ben agyonüti. így üti például ezt a versrészletet egy orditó Reviczky-reminiszcer 'a. Elfolyik életem, mint a viz, Eltűnik, mint a falon Estefelé a napsugár, Én a fák zúgását hallgatom. Megfagy a dalos ajkam, A Halál lapos rajtam, Egy utolsó fáradt mozdulat: Az Élet csak hangulat. Kár volt ezt a száz oldalt annyira túlzsúfolni. Egy kis válogatással a költemények fele jobban hatna, mint igy az egész. A harmaduk a felénél is jobban. Ennyi sok témaisinétlésre az ember nem ér rá eléggé. Nagyfalussynak több önkritikára van szüksége. Ezt a gyöngéjét a szerző maga is elárulja. öreg sasok Tanítanak repülni, De őket követni Még nem elég. Tollasak szárnyaim, Még nem elég Tollasak vágyaim. Még nem bánatosak, Könnyesek szemeim, Még csak ezután írom meg legszebb dalaim. Reméljük. Szabó Róbert: fi próféta halála Egy vajdasági magyar novellds kötet Szántó Róbert szabadkai evangélikus pap, messze földön ismert szónok, az egész Vajdaságban szeretett és buzgón olvasott költő. Ehhez még csak annyit, hogy aránylag fiatalember, akinek minden reménye meg van és joggal meg is lehet arra, hogy neve és Írásai rövidesen túljutnak a Vajdaság szűk határain. Költeményei (Tavasz ébredése, Aszmódi diadala) hangulatosak, lelkesek s magyarosak, most megjelent novelláskötete pedig azt bizonyítja, hogy prózai Írónak is kiváló. Végig lapozva a szép kötetet, megállapíthatjuk, hogy téma választása (és nem keresése) olyan változatos, olyan magából fakadó, amivel bámulatba ejti az olvasót, világfelfogása derűs, semmi komolykodás, semmi nagyképűség, az élet, a szerelem, a barátság dominálnak ezekben a kis elbeszélésekben, amelyek mindig és legfőképpen mulattatni, kellemesen szórakoztatni akarnak, még pedig ugv, hogy ez az akarásuk diadalra is jut. „A próféta szerelme” és „Szunyogh ur a pokolban” című novellák a legsikerültebbek, amelyekkel csali pompás tollal megirt pozsonyi és szarvasi diákhistóriái vetekednek. Hibája is van a könyvnek (melyiknek nincs?) de egyik hibája éppen egyik erénye is: ez a közvetlen hang. Helyenként túlságosan pongyolának tűnik fel az iró nyelve, pedig éppen ez teszi itt a .Vajdaságban becsessé, hiszen a vajdasági magyar Írónak azzal is számolnia kell, hogy ezzel a keresetlen egyszerűségű, mondjuk lecsiszolatlan, fésületlen közvetlenséggel tud a vajdasági olvasókhoz legközelebb férkőzni. Olyan, mintha szemben ülnél vele és nem olvasnád, de hallgatnád érces, férfias baritonját, mintha látnád mosolygását egy- egy huncutkodóbb mondat után. Kedves könyv, jó könyv, amelyről azonban a vajdasági „nagy” magyar lapok 8—10 sorokban konstatálták, hogy megjelent, a jó vajdasági közönség mégis kapva kapott rajta és pedig méltán. — Szerzőnél rendelhető meg. Áré ji Jenő. Az TJj Auróra 1927-es évfolyama még e hónap folyamán kerül forgalomba. A Jankovics Marcell dr. és Tamás Lajos szerkesztésében megjelenő évkönyv tartalma a következő: Naptári rész az 1927. évre Mécs László: Utópia (vers); Hajdú Lukács dr.: A Rákóczi szabadság- harc és előzményei. Jankovics Marcell: Áldás a magyar testvéreknek (vers). Jankovics Marcell: Példábeszédek (Mózes: Az aranycsináló, Niagara). ölvedi László: Mi legyek? (vers). Bognár Cecil dr.. A modern művészet lelke. Tamás Lajos: Mindig külön. Törpeségbe bujunk. Felcsókolod fáradt szemem (versek). Tamás Mihály: Vásár. Mécs László: Álom. Ajándék (versek). Darkó István: Jókai világszemlélete. Wim- berger Anna: Kicsiny, tavaszi vers. Flaclibarth Ernő dr.: Kulturális problémáink, ölvedi László: Klió. Három látomás (versek). Sziklay Ferenc: Gretl. Jankovics Marcell: Nem ismerünk (vers). Aixingcr László: Blaháné és Pozsony. Jamó József: Cselló. Ének magamról (versek). N. Jaczkó Olga: Otthon. Páll Miklós: Ballada az őszi holdhoz (vers). Tichy Kálmán: Optimae spei juvenis (adatok Pákh Albert életrajzához). Kersék János: Őszi vasárnap (vers). Darkó István: Cirógató kéz. Wimberger Anna: Múló, hiába lázadás. Mesetöredék (versek). Rácz Pál: Csavargók. Mészáros József: Valahol egy árva földön (vers). Fzeredai-Gruber Károly dr.: Az expresszionista dráma. Páll Miklós: Pzeretsz-e még? (vers). Alapy Gyula: ifj. Homonnai Drugeth György. Telek A. Sándor: Hej, minden hiába?! (vers). Flache Gyula: Szlovenszkó magyar festőinek orientációja. Nagy Árpád: Vezekiés. Kulturális egyesületeink működése. (Kassa, Komárom, Léva, Pozsony, Rimaszombat, Rozsnyó). A bekötött vaskos könyv ára 20 korona. Megrendelhető Laky István dr. cimén (Bratislava-Pozsony, Grössling-utca 105.) Vidéki rendelés esetén a porlóköltség 4 korona. iirisjaütr sjalon Jtjsjef Mimpl alapítva 1880-ban. ipaíata „fövruna, fi virág vágyhat igy A virág vágyhat igy, a földből Kinőni és virulni, lengni, — Oh, tiszta hitek nyílnak bennem, Szállók, nem húz már vissza semmi, Elmarad minden szürke érzés, Gyökértársak közül kisiklom, És álmaim ereje, nedve Jövöm ápolja, büszke titkom. Lélekmivü, fehér virágként Lebegni parttalan magányban, Megrezzenni minden sóhajtól Viharok, szellők áramában, Sejtelmes illat-messzeségek Lehet boldog-nyilón beszivni, S alázattal minden szelekkel Együtt zsongni, zenélni, sírni!... (Giidófalu, Erdély.) De már álmodom, tudom, élem: Magasból mélységekbe vágynék, És hullanék a víztükörre, Mint üstökös, mint szörnyű árnyék; Tengerfenék, kagylók zúgása, Moszat, könnv-gyöngy: hogy jönne képed! Hogy hívnál sorsom és szerelmem: Könnyes, viharzó, drága élet! És már tudom élem: a vágy is Elhalkulna, szétfoszladozna, A tenger tarajos haragját Csak gyenge, könnyű pára hozza, Lehull a kar, erő kifárad. Sikoly elvész a messzeségben, — A virág vágyhat igy, jövőjét Ápolva lázas gyökerében. lmccs Béla fi Könyvbarátok felhívása a magyar közönséghez „A Könyvbarátok hisznek a magyar kultúrában“. Mikor egyes embert, társadalmakat, vagy egész népeket nagy csapás ér, akkor szokott eldőlni, hogy mekkora lelki erővel rendelkeznek. A nemesszivü ember, a saját pozitív erejére támaszkodó társadalom, s az erős köz-leiket kifejlesztett nép ilyenkor sem menekül méltatlankodó megoldásokhoz s nem érzi magát megsemmi- sültnek. Nem veszti el lelkének erejét, nem bágy- gyad tétlenségbe, nem menekül légüres terekre s nem veti magát gyors pusztulást hozó materiális szenvedélyekbe sem. Nem mond le az életről! Nem von vállat s nem lesz hűtlen eddigi közönségéhez. Nem mond le régebbi hitéről, amelyet abba a közönségbe vetett, ahonnan jött mindenfelől biztosított jólétének számtalan eszköze. Ahonnan jobb időben naponta kapott temérdek ajándékot! Mert nincs csúfabb, mint rossz sorsában elhagyni azt, aki jó sorsában mindenfajta jóval ellátott bennünket! Ezeket a szavakat most a magyar kultúrára vonatkoztatjuk. Arra a magyar kultúrára, amelyik jó sorsában bőséges emlőit nyújtotta mindnyájunk felKomoly tudományokat, jó iskolákat, páratlan színházat, szép könyveket osztott mindennap ajándékba nekünk. Sajátságos, egyedi kincseit, amelyeket önmaga bányáiból termelt elő, együtt adta más népektől drága pénzen szerzett kincsekkel. Arra a magyar kultúrára, amelyik mindenkinek adott, aki csak kért tőle! Erre a hajdani bőkezű adakozóra nehéz idők jöttek. Érdemtelenül elszegényedve, vásárló eszközeiből kifogyva nem tud már ajándékaival oly mértékben kedveskedni, amilyen mértékben azelőtt tette. Most elsősorban a kuliurának a gazdasági élettel összekötött megjelenési formáira gondolunk. A színházi. üzemre, ahol hajdan komoly irók és komoly színészek komoly művészete jelentett egyúttal anyagi bázist is, megélhetést, jó üzletet; a papírra, a könyvre, a tudományos ösztöndíjakra, jómódú közönségre a megbecsült művészekre ,amelyek és ak: sikerrel segítették egymást, kcjy eredménynek tudományos élet, jó iskolák 'i nagyszerű könyvek szülessenek, mint a szellemi emberiség dicsőítő zsoltárai és templomai. Fájdalmas volna, ha a hiba magvát a magyar kultúrában találnók meg! Nincs is ez igy! A szelleme* külső hatások csak rövid időre béníthatják meg, de mozgásában hosszabban meg nem állíthatják. A kultúrák termelő szakaszaiban az elsődleges szakasz még akkor is él, fejlődik s némiképp hathat is, ha a többi elől minden tér és lehetőség elvágatott. Volt már példa erre a magyar életben is elég! Volt idő nemegyszer, amikor végképpen tilos volt a magyar szó, gondolat, érzés, művészet, a tudósok mégis gondolkoztak, a művészek mégis érezték, az irók mégis írtak és kézírással továbbjuttatott gondolataik, Írásaik nyomán a nép nagy tömegei érezték helyesebben és mélyebben a közös helyzet súlyát! A magyar kultúra az elmúlt évek és jelen napjaink folyamán kétszeres megrázkódtatást szenvedett. Az egyetemes magyar élet tönkremenetele /ovid időre megállította a nép reprezentatív egyedeiben, a tudósokban, az Írókban, a művészekben is a gondolat szárnyalását s az érzések gazdagsága helyébe tompa fájdalom egyePen érzése lépett. A felocsudás nem késett sokáig! Vf-'" m erővel indult meg a magyarság szellemi élete! Uj értékek, a fajta erejét bizonyító nagy tehetségek és kemény kitartással dolgozó turmunkások nagy csapata állott elő, hogy a nehezebb, az emberibb harcot megharcolják. A második és lealázó akadállyal találták és egyre inkább azzal találják - agukat szemben! A gazdasági elerőtlenedés a szellemi felleni ‘'és komoly ellenségének bizonyul! Nincs pénz könyvre, színházra s a kultúra egyéb termékeire. Cinikus felelet fejünkre olvashatná a fentebb mondottakat: 11a nincs pénz arra, bogy a kultúra termékei materializálódhassanak s igy közkincsül mindenkihez eljuthassanak, akkor a iudósok gondolkozzanak, az irók Írjanak az asztalfiók szá- márá, kéziratban s a művészek is érezzenek a maguk magányossága számára! Hisz hányszor megesett ez a múltban is! Igen ez megesett már sokszor, mert a magyar kultúra mártírjai megcsinálták! Akiknek köszönhető, hogy a magyar kultúra tanulómban lépést tartott bármely nép kultúrájával! Akiknek köszönhető, hogy súlyos sebesüléseiből mindany- nyiszor felgyógyult és él mai nap is! i)e talán terjedelemben előbb volna már, ba ezek a sebesülések nem zavarják! Ha etekintetben is ugv fejlődhetik, mint a szerencsésebb népek szellemi életei Mennyit vesztettünk azzal, hogy volt idő, nem is egyszer, amikor kézírással juthatott csak egykét emberhez egy-egy kiválóbb szellemünk biztató szava. Hogy világirodalmi mértékkel mérve is nem egy olyan tehetségünk van, akinek a könyveit életben egyetlen ember sem olvasta, mert azok nyomtatásban nem is láttak napvilágot. Egymáshoz juttatott papirdarabkákról másolta le egy- kétszáz ember s mikor iörtént ez? Akkor, amikor tölünk északra és nyugatra tizedrangu sarlatánok könyveit már százszámra ontották a nyomdák. Ezeket a feléjük fordult közluváncsiság éltette, jómódban tartotta, mig a magyar tehetségek az úri konyhák maradékaiból a szolgák között laktak jól nagyritkán! Ki vesztett hát azzal, hogy életükben ismeretlenek maradtak s hogy Csokonai Vitéz Mihályt például csak ma ismerjük meg és tudjuk méltányolni érdeme szerint? A tehetség, — mondottuk, — minden körülmények között kitermi magát; az a nép és az a társadalom marad éhkoppon, amelyik nem törődik vele s önmagával! így messzi kerülővel meg van magyarázva a mai kivételes helyzet is. Amikor meg kell szervezni a magyar közönség kíváncsiságát, figyelmeztetni kell őt önmaga és a magyar kultúra iránti kötelességeire és áldozathozatalra kell öt bírni! Amikor evvel a figyelmeztetéssel a nap minden órájában hozzá kell menni és rá kell beszélni, hogy a felelősség ráeső részét vállalja (hányán vállalják ezt önként, szívesen?!), hogy megértse, hogy a szórakozás szempontján messze túlmenő cél érdekében kell megértést tanúsítania! Ha az elkövetkezendő évek alatt csak egy vagy két magyar tehetségnek nyitunk utat, már mindent megtettünk és minden könyvbarát büszkén kérhet részt magának az elismerésből! Ezenkívül mindenki, aki a Könyvbarátok Társasága révén jut szóhoz a szlovenszkói magyar irodalomban, egy szükséges s az átlagosnál magasabb minőség követelményeinek felel meg s igy értékes része az itteni szellemi életnek. A múltban is megvolt erre a garancia s a jövőben méginkább meglesz! A kivételes helyzet a szlovenszkói magyar könyv életének társas alapon való biztosítását követelte! A Könyvbarátok Társaságának első évében ezer magyar értette meg Szlovenszkón a kivételes helyzet szavát. Ennek a számnak a kétszeresére, kétezer tagra van szükségünk, hogy a vállalt feladatot hibátlanul megoldhassuk. Kétezer olvasó már biztosítaná a kívánt célok mivdenikét: Hatalmas, szép könyveket, tágabb horizontot az itteni magyar irodalomnak, az irodalmi helyzet tisztázódását, s egy fontos közvélemény kialakulását. Az első év nagy erkölcsi sikerrel zárult. Az ezer könyvbarát az első akadályokat hittel, bizalommal és eredménnyel győzte le. Ha voltak is nehézségek és hibák, a Társaság tagjai megértéssel nézték el ezeket. A könyvek általános tetszéssel találkoztak s egyre szebb külsőben jelentek meg a könyvbarátok asztalain. Most a magyar társadalom lelkesedésén múlik, hogy az akció olyan arányokat öltsön, amely a legkényesebb Ízlésnek is megfelelő eredményeket biztosíthat! A jövő könyvei már elő vannak irányozta. Mindenik külön meglepetése lc*z nem csak a szlovenszkói, hanem a magyar irodalomnak is. Megjelentetésük már terjedelmüknél fogva is olyan terhet ró a könyvbarátokra, hogy azt gazdaságosan viselni csak a taglétszám emelése révén képesek. Elhatároztuk, hogy felhívással fordulunk a magyar közönséghez: Lépjen be a Könyvbarátok Társaságába! Tagjainkhoz, hogy nyerjenek meg újabb tagokat ügyünknek! Az ifjúsághoz, hogy lépjen be az ifjúsági sorozat előfizetői közé! A Könyvbarátok Társaságának évi tagsági dija 120 korona, amely összeg negyedévi 30 koronás részletekben, sőt havonkinti kisebb össze-, gekben is fizethető. Ezért a 120 koronáért éven- kint 6 darab szép kiállítású, vaskos könyvet kapna! tagilletményképpen. Az 1927. évre belépő uj tagok 6 könyv helyett 8-at fognak kapni, amennyiben ingyen kapják Reményi József „Emberek ne sírját ok“ c. hatalmas regényének az első év utolsó kiadványa képpen megjelent két kötelét is. Az ifjúsági sorozat évi előfizetési dija 30 korona, ez az összeg negyedévi 7.50 koronás részletekben is fizethető. Az ifjúsági előfizetők szintén 6 szép ifjúsági könyvet kapnak éverkint. Az idei kiadványok mindegyike nagy sikert aratott az iijuság körében. Lzeií, eiiérMeg a szépirodalmi sorozattól, még rendelkezésünkre állanak kellő számban, úgyhogy az ifjúsági sorozatra tagjeleut- kezéseket visszamenőleg, 1926. évre is elfogadunk. Felhívjuk a magyar közönséget, társadalmi egyesületeket, ifjúságot, ifjúsági szervezeteket, hogy jelentkezésükkel siessenek a segítségünkre! Kérjenek gyüjtöive- ket és szerezzenek minél több uj tagot. 2000 olvasóra van szükségünk! A Könyvbarátok Szemléjének megjelenéséig közleményeink sűrűn fognak megjelenni e lap hasábjain. Legközelebb közölni fogjuk a közeljövő vázlatos programját is. Minden tudakózódással forduljanak hozzánk (Darkó István, Kosice-Kassa, Rasin u. 2. I. 4), küldjék be hátrálékos tagsági dijaikat, kérjenek uj taggyüjtőiveket, támogassák Szlovenszkó legszebb és legnagyobb kulturális mozgalmát Kétezer olvasóra van szükségünk! Ennyi embernek feltétlenül magáévá kell tennie jelszavunkat: „A Könyvbarátok hisznek a magyar kultúrában.“ Az uj jelentkezések végső száma a szlovenszkói magyarság kulturális statisztikájának lesz egyik igen jelentős tétele! Karácsonyig ennek a statisztikának az összeállítására felhívjuk Szlovenszkó magyar közönségét. A Kazinczy Társaság Könyvbarátai. Magyar szó idegenben Grdfenberg, október. Oly nehéz nélküle lenni! Mindenem megvan, ami kell s valami mégis örökké hiányzik. Olyan, mintha szomjas volnék. Közel negyven forrás cseveg, csacsog itt a fenyvesekben, a hegyeknek negyven áldott sebből ömlő kristály-vére, — de együk sem oltja ezt a szomjúságot. Nevessetek: a fülem szomjazik, csak egyetlen paraszti „aggyonisten” után, csak „jónapot” után, ha volna, aki elmondaná? Egyszer nagyot, szárazát nyeltem, mert társaságot mellőzve valami mondat töredéke ért hozzám: — „ . . . das hat ka‘ Nutzen und wir sind wieder da, wo dér „Mádi Israelita”... így mondták, magyarosan mondták. Utóvégre mondhattak volna „Israelit”-et is. Aztán egy múzeumi kincsekkel elborított szalonban esőzött rám pár jól eső csepp, magyar szomjúságom oltására. Kiváló orvostudornak, a német szakirodalomban jól ismert önálló kutatónak mutatott be a ház asszonya s kedves büszkélkedéssel tette hozzá nevem bemondásához, hogy magyar vagyok. Mire uj ismerősöm örvendve rázta meg jobbomat s legott megjegyezte: — „Ach, Sie sind ein Un- gar? Einige Fachabhandlungen habé ich auch für die „Mattyar Palneolokkiáj Ertte- sitté“ geschrieben.” Előbb mosolyognom kellett; éreztem, hogy itt valamit magyarul mondtak, de igen rosszul. Csak másodszori kérdezésre értettem meg, hogy ez a nehezen kitördelt pár szó a „Magyar Balneologiai Értesitő”-t jelenti. A mosolyomat később már a öröm diktálta, keményen összebarátkoztam a tudós orvossal, meglátogattam az otthonában, átlapoztam pár nagyszerű értekezését, láttam maga-szerkesz- tette íaradizációs gépét, mellyel már csudákat müveit s nagyon gyakran szóba hoztam a Mattyarr Palneolokkiáj Erttesitté-t, hogy minél jobban megszokja a helyes kiejtésétA magyar ügyek lassú kezdete később ragyon bájos folytatást nyert. A borostyán indáknak a sziklákon való célszerű megkapaszkodását tanulmányoztam egy szép pihenőhelyen, mikor ismerős hang szólít meg: — „Darf maii Sie stören?” Priess- hitz unokája szóit, hófehér hajú, délceg, szép asszony, oldalán pedig karcsú fiatal leány, közeli rokona, a nagy, szétágazó Priessnitz családfa olasz hajtása: Signorina Hilda di Tai- taglia. Gyönyörű Madonna-feje van, nagy, dióbarna szemei; amint a bemutatkozásnál kezet ad, mintha virágszirmokat érintenék. S a bájos signorina ezzel fogad: — „Már csakk natyon kicsitt tudom matyarrul” . . . Igen nehezemre esik most szigorú tartózkodással csak annyit mondanom, hogy szerettem volna aranyba tenni a szép signorina Hi’- dát. A piros ajkait, melyekkel furcsán, kedvesen, mogyoró-ropogtatáshoz hasonlóan ejted ' a magyar szót s a mély szemeit, melyek olaszmagyar testvérbarátságot ragyogtak a szavai mellé. Kevert német-magyar beszélgetésbe fogtunk azután. Signorina Hilda Beregszászon tanult meg magyarul, ahol látogatóban járt. Rögtön mgtudakoltam: ismeri-e Tamás Miskát, kedves bajtársamat? Nem ismerte. Én pedig — sajnos — elfeledtem Tvaroska Mi- hályról kérdezősködni. Signorina Hi’da járt Ungvárott is. Rácz Pálról azonnal mcgmterju- voltatván, kijelentette, hogy látásból ismeri. (Ugye Ráczpaja, nem álmodtad, hogy mig a P. M. H.-ban arról panaszkodtál, hogy a tátrai pincér nem értett meg. mikor magyarul sört kérték — kint az Operenciákon túl ma- ygarul beszélgettünk Kó’acl?) Végül pedig látogatóim jöttek hazulról,
