Prágai Magyar Hirlap, 1926. október (5. évfolyam, 223-248 / 1261-1286. szám)

1926-10-05 / 226. (1264.) szám

4 •iKXJStm A hatalmas várur csodás és árva várában Látogatás árva Bajmóc csodálatos várában, mely Nyitramegye ékköve és a csodálatoséletii, legendás és nemeslelkii Pálffy gróf életénél és kriptájánál Á dááksegéiyezés ? L A nemzet életében nagyjelentőségű folyamat az akadémiai képzettségű intelligencia kiterme­lése. A vezetésre hivatott rend zömét a gyer­mekeiben állandóan folytatódó középosztály szol­gáltatja, de a városi élet gyors fejlődése a tisztán csak történelmi és kulturális szempontokból ala­csonyabbnak nevezett néprétegek ifjúságának egy részét is az uj emberanyagra éhes intelligens osztály számára követeli. A magyar középosztály a világháborút követő politikai és gazdasági vál­tozások súlyos betege és igy csak nagy önmegta­gadások árán tudja gyermekeit középiskolai ta­nulmányaik bevégezte után tovább is iskoláztatni. Az egyszerűbb osztályok intelligens pályára szánt gyermekei eme nópréteg szegényebb feléből ke­rülnek ki, mert az az egyszerű ember, aki jól keres, nem bocsátja fiát a középosztály kétes gaz­dasági helyzetű jövőjébe, hanem inkább a ma­ga foglalkozáságába neveli bele. Az egyszerű szülők gyermeke egyenest azzal a föltétellel irat­kozik be a főiskolára, hogy a szükséges tanul­mányokat csak úgy végezheti gondosan, ha a szülői ház gyér segélynyújtását saját keresmé­nyével vagy kölcsönök, állami és egyesületi se­gélyek igénybevételével egészítheti ki. A cseh­szlovákiai magyar főiskolás diákság túlnyomó ré­sze rossz gazdasági viszonyokkal küzd és életigé­nyeit a minimumra redukálja. Ez még nem is volna olyan nagy baj, de igen sok magyar akadémikus a legegyszerűbb éíeímód mellett is nyomorog és máról-holnapra él. Ez az élet a tanulmányok rovására megy, nem is említve a diákok veszélyben forgó egészségét. A diáknyomor a leendő magyar intelligens osz­tály erkölcsi rangját is aláássa. A csehszlovákiai magyar diákság különösen rossz anyagi helyzetét nemcsak a kisajtolt középosztályból és a szegény­sorsból való származás, de a magyar diáknál számba jöhető mellékfoglalkozás és az állami, meg másféle kölcsönök és segélyek hiánya is oko—a. Évről-évre megismétlődik az a szomorú eset, hogy értelmiségi foglalkozásra termett te­hetséges magyar fiuk tanulmányaikat félbeszakí­tani kénytelenek s a nyomor elől menekülve alkalmi állásokba lépnek. A magyar diákság áldatlan sorsa a kisebb­ségi léire kárhoztatott nemzetrészünk intelligen- cialermelését súlyosan veszélyezteti. A diák-sors megjavítása közéletünk gyors megoldást váró fontos problémája, mely elhanyagolás esetén az­zal fenyeget, hogy a csehszlovákiai magyarság vezetése idővel nem megfelelő és nem magyar kezekbe kerül. A diákság megmentésének legjobb módja az volna, ha a szegénysorsu akadémikusok a megél­hetésükhöz és tanulmányaikhoz szükséges össze­geket jövedelmező mellékfoglalkozások utján szerezhetnék meg. A munkahozta pénz nevelő, nemesitő hatású és a diákok nem szorulnának az idősebb nemzedékek könyörületességére. De hol tehet szert Csehszlovákia egyetemvárosaiban a magyar diák ilyen jövedelemforrásra? Pozsony­ban jelentős számú a magyarság, de diákállás itt is csak hébe-hóba akad. Középiskolások házi ok­tatása, alkalmazás ügyvédi irodában és hasonlók. Különös szerencsének számit, ha valaki ilyesmit talál. A magyar diákság nagyrésze azonban Prá­gában vagy Brünnben tanul. Részint a német oktatásnyelv, részint az itt található diákjóléti in­tézmények miatt, de főként a cseh és német egyetemek jó hírneve a vonzóerő. Ami a mellék- foglalkozások szempontjából Prágát és Brünnt il­leti, magyar diák számára itt alig jöhet szóba munkabér. Csehek és németek között hogyan jut­na keresmény magyarnak, amikor a szláv és né­met diákok ezrei maradnak le szerencsésebb tár­saik mögött. A menzákon orosz és ukrán mene­kült diákok hordozzák a piszkos edényeket és mosogatnak. A magyar diák inkább koplal, de erre nem hajlandó. Ha ez hiba, úgy ez nem diák­jaink hibája, de azé az egészkörnyezeté, melyből származnak. Olyan fizikai munkát, mely a közön­ség elől rejtve marad, bizonyára vállalna akár­melyikük, de a munkanélküliség nagyvárosaiban ilyen jövedelemforrás nagyon ritkán akad. A diáknyomor legjobb ellenszere a jövedel­mező cllékfoglalkozás, de a magyar diákság mai viszonyai Csehszlovákiában a sorsjavitás e módját lehetetlenné teszik. A szegénysorsu ma­gyar diákok elhelyezése hivatalokban és a me­zőgazdaságokban a nyári hónapok idejére már több eredményt igér a jövendő magyar intelli- ,f)fi\iciáért vívott harcban. Ennek lehetövététele és nagyarányú megszervezése a most induló magyar akadémikusszövelség egyik legfontosabb köteles­sége. De a nyár messze van még és addig sokat veszthetünk. A cseh és német diákság ösztöndíjakat él­vez, állami segélyben részesül és számtalan jó- tékonycélu egyesület és alapítvány áll rendelke­zésére. Az állam bőségesen gondoskodik az ide­gen államokból itt tanuló szláv akadémikusok sorsáról is, boldog a helyzete a szlovák, a ruszin, a zsidó diákságnak, egyedül a magyar fiú az el­hagyatott, akit mindenki sorsára biz. A cseh egye­temeket látogató magyar diákok közül csak az kap pénzbeli segélyt és ingyen ebédet, aki elta­gadja magyar nemzetiségét. Sok fiút rákényszerit a nyomor erre a jellemtelenségre. Ezek a diá­kok óvatosan kerülik a magyar társaságot. Ret­tenetes lelki válságokat élnek át. Szinte fölmér- hetetien az a kár, mely ezekben a szomorú je­lenségekben félveápolt magyar jövendőnket éri. .Egyedül Pozsony városa nyújt ösztöndíjat néhány magyar akadémikus fiának. Dehát ez nagyon kis­méretű enyhítése a magyar diáksorsnak! Mive! diákjaink pénzhozó munkához alig jut­hatnak (egyelőre még a vakációkban is csak rit­kán), a magyar cl iái’nyomor elleni küzdelem egyetlen fegyvere: az arra rászoruló magyar diákoknak társadalmi utón való rendszeres se­gélyezése. Kessler Edgár. \ Bajmóc, szeptember végéin. A régti jő magyar időikben, máikor a tradiciós, nagyszerű privigyei kegyegrandi gimnázium lur­kói vol tűink (a derék kegyesreudiiekiet is elsöpörte a „prevrat"), ünnepnapi bámulatunk volt mindig az a négyest ogat, mely a közeli Bajmócról robo­gott be tempósan és mélitóságoisan a pTivigyei Khuebaoh-féle borbóljúizlet e'lé. Ott a négy paTipa .prüszkölve megállt. A nem éppen diszeis fogatból egy horgasra szökött, csaknem kát-méter-szál em­ber szállt ki, egy régi kép keretéiből kiugrott óriás-falak, hasomMthatatlan aroélleü: a szoborrá vált fajnemeeités. Túl a hetvenen, d© tartása nád- szálegyenes, minden, apró mozdulata mikéntha évszázadok mélygégeinek gyökereiből szakadt vótn‘ ki, hófehér II. Vilimos-voriációs bajusza fölösleges szavak nélkül parancsolt és főhajtásra kén y szeri- tett: az emberré sűrűsödött és szoborrá mereve­dett történelem. Pálffy János gróf volt, a PáMfyak ez ágának utolsó és motelen sarja, a bajmóci, a vöröskői, a bazimi, a szentgyörgyi, a királyfal, az alsómyámas- di, a szárazpafaki nagyur, a bajmóci várnak, Nyiit- ramegyie ez ékkövének ura, a pozsonyi „örökös fő­ispán", megszámolhatatlan milliók, birtokok, er­dők, paloták, hegyek és vizek parancsoltja és miindeneikföflött páratlan érzékű és lelkesedést! mű­gyűjtő. A fogaton jött rendesen a gróf kíséreté­ben egy akkoriájban már éltes hölgy: a gróf huga, özv. Andrássy Ma nőné grófné, aki, miköz­ben mi, lurkók, egyre sűrűsödő gyűrűt vontunk a fogat körül, a fogaton várta meg, mig a derék Khuebaoh (ki ma már szintén a temető lakója) tükör!ónyesre borotválta ki a gróf ábrázatját. Em­lékezem, mikor a fogait aztán a gyerekgyürüből ki­kecmeregve, visszarobogott Bajmóc felé, mi gye­rekek mindig megrohantuk a borbélysegédet, aki segédkezett Khuebaohnak, vájjon mennyi borra­valót kapott? „Egy koronát!" — kaptuk mindig a stereofip feleletet s mi mindig újra borzasztó csa­lódást éltünk át, mert mindegyikünk legalább 10 koronára taksálta a hatalmas várur borravalói „kötelességeit". Egyszerre — és mindig újra — lepottyant az égből, ahová beoszt ottuk és emberré vált előttünk, mert csak egy koronát adott, holott a mi adókiivetőbizottságunk biz korona luxusadót vetett ki rá. Kár, hogy akkorjában nem tudtam még sem­mit Krúdy Gyula létezéséről és hőseiről, mert ő /bizonyosan nagy regényt irt volna Pálffy János grófról, ba ugyan akkoriban lett volna már ak­korka eszem, hogy sebesen az ő irói jóindulatába ajánlottam volna a grófot, mint született Krudy- regény-hőst. De igy is bizonyos, hogy valaki még regényt fog róla inni, akinek lesz ideje ezt a cso­dálatos életet újraélni és tanulmányozni. A gróf jóideje megtért őseihez s a bajmóci várban alussza álmát egy pompás kriptában, de a legendák, me­lyek már életében felröppen tele, ma is makacsul továbbélnek a bajmóci környéken. Persze, degenerációs jelenségek is beerezték a fajnemesedés ez eleven szobrának belsőjét. (A külső makulátlan szép volt.) így legendák kering­tek kapzsiságáról, persze, senki sem tudhatja, mennyi az igaz ezekből s mennyi a költött. így ma is mesélik, hogy a gróf a mazsolaszőlőt sajátkezű­ié g számolta ki darabszámúra a szakácsnak; hogy a hatalmas bajmóci gyümölcsösben sajátkezűieg szedegette fel a földre hullott gyümölcsöt; hogy egy Ízben szándékosan egy ablakba tett ki egy almát s amikor egy év múlva visszatért Bajmócra, megnézte, ott van-e még az ablakban s mikor ter­mészetesen nem találta, rettentő dargatóriumot osztott ki a cselédség között. Mindez azonban nem muszáj, hogy igaz le­gyen. Ugyancsak nem kell okvetlen igaznak len­nie, amit pozsonyi főispánságával kapcsolatban mesélnek: A gróf, aki Pozsony örökös főispánja volt, egyideig tényleges főiispén is volt; nagyon korán­kelő lévén, gyűlölte a későnkelőket; mint főispán, reggel pontban nyolckor benn volt hivatalában; rögtön leosufcatta az épület kapuit, hogy a később­jövő hivatalnokok be ne jöhessenek; déliig csukva tartatta a kapukat; csakhogy persze az volt a bi­bije a dolognak, hogy a felek 3em mehettek be a főispánt hivatalba; de igy legalább nyugodtan dolgozhattak a koránkéit hivatalnokok; a nyolcig be nem jöttékét másnap megbüntettette. Andrássy Gyula grófról, mikor a koalíciós éra idején belügyminiszter lett, bár rokona volt és egyébként szerette, igy nyilatkozott a privigyei főbíró előtt, aki ebédre volt nála hivatalos: — Tekintetes uram, nem lehet jó miniszter, aki délben kél föl! Mindez lehet azonban legenda is. Ez a két eset azonban bizonyosan igaz: Volt a grófnak többek között egy háza Privi- gyén, amit az öreg Fxeiberg, a privigyei szálloda- dinaszta birt bérben s később meg akart venni; de a ház ősrégi kapuja omladozóban volt s az öreg Freiberg uj kapuval akarta csak tovább bé­relni, vagy megvenni a házat. Kérdezte a gróftól, miért nem csináltatja meg hát az omladozó kaput, mire a gróf ezt felelte: — Én nem renováltatok, én szeretem a régi kapukat, akkor is, ha omladoznak. De Un, kedves Freiberg... ön, ha megvette a házat, mindjárt uj kaput csináltathat! Minthogy a grófot nem lehetett meggyőzni, Freiberg végül is megvette a házat a pusztuló ka­puval. Néhány hónap múlva a gróf Privigyén jár­tában elment a ház előtt s csodálkozva látta vi- jszánt — a régi kaput. Miire nem röeteífte a fáradt­ságot, felkereste az öreg Freiberget, hogy meg- intexpellálja emigyen: — Lám, lám, kedves Freiberg, most már magáé a ház és mégsem csináltat uj kaput! Lám, lám, nem csak én szeretem a régi kapukat! Egy más alkalommal az öreg Freiberg egy üzletet akart lebonyolítani a grófi uradalommal, amelyről a gróf is tudott. A gróf egy szép nap ott találja Freiberget az inspektoránál, mire behívatja magához ós ezt mondja neki: — Kedves Freiberg, ha maga azt az összeget, amit az üzlet nyélbeütéséért az inspektoromnak akart adni, — remélem, hogy még nem adta oda, — nekem adja most, akkor az üzlet rögtön nyélbe Van ütve! így is történt. Azonban minden furcsasága és különcködő hajlamai mellett a gróf minden bizonnyal kora leglelkesebb lelkű és legnemesebb arisztokratája volt. Elég erre két tanúbizonyság: hogy legféltet­tebb kincseit, rnügyüj terményének legértékesebb részéit a Magyar Szépművészeti Múzeumnak aján­dékozta s hogy végrendel etében (mely egész kis könyvnek beillik) nyugdijat statuált összes alkal­mazottai részére, sok-sok ember részére, akik ki­zárólag e végrendelet alapján kapják most nyug­dijukat. Életéiben köztudomású volt, hogy alkal­mazottainak igen kis fizetésük volt; mint beszél­ték, azért, s ezt a gróf nyíltan hangoztatta, mert ő a „kis fizetés — szabad lopás" elve alapján állt. Végrend ele lében azonban atyaillag gondoskodott nyugdijukról. A csodálatos életű, legendás és titokzatos gróf, kinek élete egy Jókaiért, vagy Krúdy Gyu­láért Idáit megírásra, ma csöndes lakója hatalmas bajmóci vára kriptájának, ahol kívüle még apja és anyja fekiisznek és gróf Pálffy Tamás nymai püspök, a gróf egyik őse, kinek emlékét a gróf különös tisztelettel övezte mindig. A püspök 1679- ben halt meg B'éosben, Pálffy János 1883-ban a hazini templomba vitette a püsp'ök teteméit Pécs­ből ós a gróf halála után örökösei a végrendelet alapján az időközben elkészült bajmóci kriptába hozatták. János gróf 1908 június 2-án halt meg s a vég­rendelet értelmiében éjszakai órában temették fáMyaviiágiitás mellett. Végrendelete az mondja, hogy: „rangomhoz és módomhoz illően helyezze­tek el a bajmóci várban", örökösei valóban nagy­szerű olasz vörösmárvány-szarkofágot készíttet­tek Innsbruckban, ebben nyugszik most a gróf, hatalmas és árva, kiürített, kincseitől megfosztott vára földalatti sírboltjának végtelen békéjében, halotti csöndesgégében, ahol meglátogattuk őt... Ide kísérték őt le a privigyei urak, akik nagy tö­megben jöttek el és egész fáklyaerdőt hoztak el magukkal János gróf éjszakai temetésére... A hatalmas vár pedig azóta nem kerülhette el a ha­talmas Magyarországéval összenőt sorsát... Ahogy a hatalmas Magyarországot kerékbe törte a „prevrat", ahogy a hatalmas, dús, gazdag Magyar- országtól elvették legdu9abb, legkincsesebb ré­szeit, ahogy a kincses Magyarország kicsivé, üres­sé, szegénnyé, árvává, sivárrá vált, szakasztott úgy járt a hatalmas bajmóci vár, mely ma is áll ugyan, sértetlenül áll, ma is régi, nagyszerű pom­páját mutatja ugyan kecses és kacér tornyaival, páratlan arányaival, patinás falaival, lovagkorbsil alomvárra emlékeztető összbenyomásában, de be­lül üressé lett, szegénnyé, árvává, sivárrá vált, mert a termeiben fölhalmozott rengeteg kincset elhordták a világ ezer tája felé. A jórészt gótstilü, 203 termes óriás-vár, mely egyike ama kevés ősi váraknak, melyek, ha per­sze különböző korbeli restaurálások révén is, de mégis teljes épségben megmaradtak, ma belül, mondhatni üres s ami kincset még rejteget, az is csak arra vár, hogy holnap vagy holnapután elszállítsák. Az örökösök kénytelenek voltak a kincseket pénzzé tenni, mert az uj államhatalom annyi mindent elvett tőlük a vár uradalmának birtokaiból és erdőségeiből és annyi mindent kö­vetéi tőlük ma is, s annyira beleavatkozott a mű­kincsek sorsának intézésébe is, hogy kénytelenek voltak minden ingó kincset szélnek bocsátani, (ki­véve egy családi képtárat, amely a bazini kastély­ba költözött s ott megmarad) sőt magát a várat is s a bajmóci fürdőt is — áruba bocsátani. (Persze, az örökösök sokaságának s sokáig tartott egye­netlenségeinek ténye is hozzájárult a kincsek el­kótyavetyélésének s a vár és fürdő áruba bocsá­tásának kényszerűségéhez.) Mert bizony a hatal­mas bajmóci vár immár évek óta eladó! A „pre­vrat" utáni időkben komolyan szó volt róla, hogy a várat az állam vásárolja meg Masaryk elnök részére nyári rezidenciául, de mint tudjuk, erre a célra a kistapolcsányi kastélyt szerezték meg. Később Kubelik Ján, a nagy hegedűs akarta meg­venni a várat s a hozzátartozó fürdőt, birtokokat és erdőségeket s egy millió dollárt kínált akkor, mikor ez összeg értéke százhúsz millió Kcs volt. Az üzlet már csaknem perfekt volt, Kubelikné Széli Marianne, aki tudvalévőén debreceni ma­gyar leány, már gyakran látható volt Bajmócon és Privigyén és már úgy nyilatkozott terveiről a kastélyt és fürdőt illetően, mintha az övé volna, mikor a csaknem perfekt üzlet hirtelen, aligha­nem a kincstár támasztotta nehézségek következ­tében, meghiúsult. Jelenleg egy angol konzorcium alkudozik és az üzlet megkötése esetén nagysza­bású fürdőt akar Bajmócon létesíteni, uj, nagy szállodákkal és egyéb újításokkal; ez Bajmócnak, de az egész környéknek, különösen Privígvének nagy érdeke lenne, mert az egész környéket ki­emelné elszigeteltségéből, „világvég*" jellegéből, 1926 október 5, kedd. üzleti poshadtságából. De hogy lesz-e belőle va­lami, ki tudja? A földhivatallal ma sincsen rend­ben az uradalom, amelynek ma is a legkülönfé­lébb nehézségeket támasztják. Ma sem tudja még az uradalom bizonyosan, mi mindent fognak el­vinni még, mennyit fognak még parcellázni? Ed­dig körülbelül 2000 hold szántót parcelláztak el, körülbelül 1200 hold még megmaradt, de ezt is alighanem parcellázni fogják. Azonkívül körülb. 30.000 kát. hold erdősége van a bajmóci urada­lomnak, amelynek egy jórészére állítólag szintén a kincstár tart igényt. János gróf mügyüjteményé- nek javarészét tudvalévőén Prágában és Pöstyén- ben tartott aukciókon adták el, mig a hagyaték legnagyobb müértékeit az örökösökkel történt megegyezés alapján az állam kapta, különösen a mesés értékű gobelinek és szőnyegek javát, első­sorban pedig a még ma is a várban elszállítására váró remek oltárképet, Orcanav flórenci művész öt millió Kcs mübecsértékkel bíró impozáns al­kotását. Sétát tettünk a vár termeiben. Sivár, baromi érzés a csupasz falakat bámulni és a félig üres termeken általvergődni, különösen annak, aki látta már e termeket akkor, mikor még telistele voltak halmozva János gróf a világ minden tájé­káról hangyaszorgossággal összegyüjtögetett s ki­váló miiérzékről tanúskodó műkincseivel. A vár­ban, mely annyira összeforrott a magyar történe­lem egyes korszakaival és nagyjaival, mely már Kálmán király alatt 1113-ban bizonyosan állt, melybe állítólag a tatárdulás idején IV. Béla me­nekült, melyben megfordult Corvin János és Cor­vin Mátyás, Rákóczi Ferenc, mely' nagy szerepet játfezott a kuruc-labanc harcok idején és Csák Máté kiskirálysága idején, Pálffy János egész vi­lágtörténetet halmozott volt egybe. De e világ­történeti jelentőségű emlékek jórészét hiába ke­ressük a megkoppasztott termekben. Nincs már itt Mária Terézia ágya, nincs Madame Pompadcur lükre, avagy XVI. Lajos francia király vert ezüst­ből való szobra. A malomkövek azonban, melyek az ajtókat nyitva tartják, ma is a helyükön van­nak, mert nincs értékük, láthatunk még régi lándzsákat, kardokat, páncélokat, bivalyszarvakat, huszita csépeket, sőt a sziklába vájt lépcsőt is, amit nem lehetett elvinni, a 46 méteres kutat az egyik udvaron, amit szintén nem lehetett kimoz- diíani helyéből, aranycirádás fogadótermeket, gyönyörű fafaragászatokat, láthatjuk még ama szoba faburkolatát, melyben az összeesküvők meggyilkolták Draga Masinát, a hires „márvány- dísztermet” a márványpadozattal, a párisi Notre Dames-templom bejáratának fából faragott máso­latát, XVI-ik századbeli üvegfestészeti remekeket, egy roulettasztalt, egy Ámorszobrot, Sardanapal assyr király szobrát, egy Orpheus-sz' jrot, Sala­mon király szobrát, — valamennyi cakarrai már­vány és Valdo Stori római művész alkotása, — a hatalmas XVI. századbeli francia gobelint: „Jó­zsefet eladják testvérei", a „volt magyar uralko­dók termét" vörös-fenyő faburkolattal, a cimer- termet a Pálffyak leányági családjainak címerei­vel s a faburkolaton a „Talpra Magyar!" egy rávésett strófájával, a már említett nagyszerű ol­tárképet a várkápolnában, egy összeégett termet, melyben 1919-ben, a tűz áldozatául esett Vaszary János „Pandora szelencéje" cimü festménye, a Ilunyady-lovagtermet s benne a hires asztalt, melynél Frangepánt és Zrínyit halálra ítélték (Bécsújhelyen). Az asztalba belevésve az 1639-es évszám, amely azonban állítólag hamis, azután e német versezet: Goit alléin die Elír Nix rnehr due ich begehr Cári Hasch von dér Neustaf. (A hóhér neve) Azután két latin versezet, az egyik igy szól: Hicce rebelle caput vindex demessuit ense Frangepane libi Petre libi Zrini. * Künn az udvaron a falon, diszes betűkkel áll: „Ad memóriám glóriáé aniiqu'is'1 de benn a várban bizony már csak nyomait talál­juk az egykori dicsőségnek és nagyságnak és kin- csessegnek Bizony már a márványok is iíi-mt kajánul repedeznek, a hidegtől és nedvességtől, szóval ar idoléi, az idő „vasfogától". i)e künn. ' várfalak mentén, még lőrések mellett rnagj el a kései, XX-iii századbeli látogató és sz ia i is-régi ágyúgolyókat Iáihat még a várfalban. S néhány centi máién e a üresektől s ágyúgolyóktól egy ke­cses teJeírudrőt. Századok történelmi és Uul- iiirtövlejiehnc egymás mellett... Amikor elhagyjuk a várat, szemünkbe riEk a vínkafu előtt teipeszkedő hires-n?-’.;ze:e.s, tör- ténclmi fcársia, amely nem kevesebb •mint őlö esztendős! Csák Máté ültette a hársfát .:S0l-ben és a fenmaradt hagyomány szerint Mátyás király ós Rákóczi Ferenc is megpihenlek az óriás-fa ár­nyékában. Ma .már persze a hat-nyolc emeletnyi fa súlyosabb és terebélyesebb ágazatai az aggkori elgyengülés látható jeleit mutálják. Minden esz­tendőben egy csomó uj támasztó fatönkkel védik meg az öreg ágakat az összeomlástól s már egy egész bonyolult, hatalmas fagerendázat támadt igy, mely keresztül-kasul szeli a fa ágbogait. Min­den évben cserélik az összekötő-fákat s szakértők véleménye szerint a „végtelenségig", talán még egy ezredévig el lehet nyújtani a fölbecsülhetet- len értékű műemlék, a hatszázéves nagyszerű fa életét... A fa uj hajtásai mind eresebbek és erő­sebbek ... A hatalmas bajmóci vár sok rettenetes vihart látott, már. Talán nem >s ez a legnagyobb vihar, amely az utolsó évlzedSm morajloft el mellette s fölülte... A vár áll és vár... Ad memóriám glóriáé antiquae... Gömtfri Jenő. j

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom