Prágai Magyar Hirlap, 1926. október (5. évfolyam, 223-248 / 1261-1286. szám)
1926-10-06 / 227. (1265.) szám
1926 e’Uóbor 6, szerda. 5 kemény mafból áll, amely körül — az atom képzelhetetlenül apró terjedelméhez képest óriási távolságban — elektromos töltésű, ultramikroszStinnesék utolsó milliói A legnagyobb ipari Iconcern összeomlása — A hé kevagyon egy harmadára csökkentek a Stinnesmilliárdok — A P. M. H. berlini munkatársától — kopikus testecskéli, az elektronok keringenek. Az elektronnak az atomhoz arányúié nagyságát csak egy hasonlattal lehet kifejezni. Ha az atomot oly nagynak képzeljük el, mint a Bazilika, akkor egy elektront egy porszemhez hasonlíthatunk. Az elektronok végtelen gyorsasággal keringenek az atomok körül és míg a mag pozitív töltésű, az elektronok negatív töltésüek, úgyhogy a két ellentétes töltés egymást kiegészíti. Az elektronok száma az egyes elemekben egészen különböző, a nehéz anyagok több elektront tartalmaznak, mint a könnyűek. Az ősanyagok különbözősége általában az elektronok számával magyarázható. Egy atomnyi uránban például 92 elektron van, egy ar-nyatomban 87. Mind in atomot egy miniatűr naprendszerhez lehelne hasonlítani, ebben a naprendszerben a mag tölti be a nap szerepét és e körül a nap körül kering például az uránnál 92 bolygó, a 92 elektron. Ehrenhaft professzor felfedezése előtt az elektront tekintették az anyag legapróbb és feloszthatatlan részének. Miután a híres bécsi tudósnak sikerül egy mikroszkopikusan kicsi mágnes segítségével oly fémszerü testrészecskéket izolálni, amelyeknek elektronos töltése egy elektron töltésének csak a felét mutatja, az atomteóriának egészen uj kialakulása előtt állunk. —i \ iiti<HiÉii>'iiiMinriíiTinH?wi^TiiffliWPirTr'WTrn—rrmTir^rriiiWMiMwwrnnn Biblikus idők élő tanúi 'Kihalnak a Libanon 6000 éves cédrusai — Újra fásilják a Makmel csupasz ormait A világhírű libanoni cédrusok kihalófélben vannak és Izaiás próféta, — aki megjövendölte, hogy a hatalmas cédruserdők fáit egykor egy gyermek is megszámolhatja majd, — látnoki szavai beteljesedtek. Russegger, az ismert német botanikus megállapítása szerint a hét legidősebb fa több, mint hatezer esztendős. Ezeket a fákat, amelyek az ó-szövetségbeli pátriárkák kortársai voltak, a sziriai keresztény maroniták emberemlékezet óta vallásos tiszteletben tartják és az óriási fatörzseket, amelyek biblikus események tiszteletreméltó élő tanúiképpen nyúlnak a hitetlen jelenbe, mélységes bámulattal csodálja meg ma is a teve- vagy öszvérháton érkező utasok karavánja. A cédrusok az évezredek során épp oly elválaszthatatlanul forrtak egybe Libanonnal, mint akár az egyiptomi piramisok a Nílus vizével. De az idő nem múlt el nyomtalanul fölöttük és minden alkalommal, amikor a Gobbe fensikra felérve, a karaván vezetője karjait kitárva mutat a Makmel ziklaszakadéka felé és felkiált: „El Arz! A cédrusok!" A vándorok csalódottan néznek ősszé. Hogyan? — kérdik — Ez volna minden? A hegyláncoknak ezekben a lenyűgöző arányaiban mindössze ez a tenyérnyi zöld folt képezné a világhírű libanoni cédrusokat, a biblikus fákat, amelyekről a próféták és egyházatyák írtak és amelyeket a költők megénekeltek? Ezek volnának tehát a fák, amelyekből templomokat, palotákat és hajókat építettek az ókorban? Valóban, ez minden! Nem több, mint egy tenyérnyi zöld folt! Évszázadokkal ezelőtt a cédrusok a Libánon egyész hegyláncát elborították. A hegység ma kopár. A görögök és egyiptomiak, az ókor tengerészei babonás tisztelettel csodálták meg a siirü erdőktől borított hegyláncokat, melyek méltóságteljesen emelkedtek ki a Földközi tenger habjaiból. A régiek fantáziája szörnyű istenségnek tartotta a helyet, amelyet Baal Libanon-nak neveztek. „Mely hegység magasabb és melyet borit sűrűbb erdő, mint a Libanont?" — kérdi Szent Jeromos és az V. század egy másik vándora a Libanon égbenyuló ormairól ir, amelyet hatalmas fatörzsek koszoruznak. Sokáig igy is volt mindez, de a szentemlékü földet tüzzel-vassal pusztították el a hódítók és lassan — mintha a próféta átka teljesedett volna be rajtuk — egymásután omlottak le az óriási fák. Szegény és kopár lett a Libanon és ma már csak alig néhány fatörzs hirdeti az elmúlt évszázadok dicsőségét. Ezidőszerint mindössze három kis cédrusliget él még a Libanon szikláin; amelyek közül egynek fái lényegesen különböznek a közismert libanoni cédrustól A második ligetnek mintegy hatezer fiatal fája a maronita pátriárka gondos felügyelete alatt fejlődik, a harmadik végül a Makmel egyik távoleső helyén található majd kétezer méter magasságban. Ezt a kis ligetet a maroniták kegyelete védő kőfallal vette körül, hogy a mintegy négyszáz tiszteletre méltó fát biztosítsa a pásztorok vagy túlbuzgó vándorok fosztogatása ellen. A két legidősebb fa törzse huszonöt méter magas, a törzs szélessége pedig a gyökereknél meghaladja a tizenkét métert. Egy ágat letörve a libanoni cédrus fájáról, rózsaszínű vörös erekkel színezett fa válik láthatóvá, amely csodálatos, szinte bóditó illatott áraszt. A régiek füstölési célokra használták a cédrusfát egyházi szertartások alkalmával, a fáit dús olajtartalmú illatos gyantáját pedig halottak bebalzsamozására használták fel az egyiptomiak. A Nagy-Libanon erdőgondnoksága tervbe vette a Makmel hegyormának fásítását. Fenyőkkel és cserfákkal fogják beültetni a kopár szírieket, ezenkívül megkísérlik a pusztuló cédrusfáknak újakkal való pótlását is. — A zsidók száma. Berlinben egy német tudós újabban megállapította, hogy a világon 18 millió zsidó él. A legnagyobb zsidó-metropolis Newyork, ahol számuk meghaladja a két milliót. Palesztinában csak 180.000 a zsidó lakosság száma. Berlin, október 5. Amikor a világháború kitörése előtt szó esett a Német Birodalom leggazdagabb embereiről, Krupp, Thyssen és Donnersmarck nevei mellett mindig megemlítették Slinnest is. Józan megfigyelők véleménye szerint ugyan a Hugó Stinnes gigantikus és szinte amerikai arányú vagyonáról terjesztett hírek nem feleltek meg a valóságnak, de mindamellett negyvenmillió aranymdrkára becsülték az utolsó békeesztendőkben. A világháború . kitörése után Hugó Stinnes neve, — amely addig csak a napilapok közgazdasági rovatában szerepelt, — mindinkább előtérbe jutott a közéletben, alakja megnőtt, hatalma és befolyása minden fogalmat meghaladó módon növekedett és rövid idő alatt Hugó Stinnes nemcsak a Német Birodalom, hanem Középeurópa egyik leghatalmasabb közgazdasági tényezője volt. A zömök, szakállas, szurósszemü férfi ekkor már gyakran tűnt fel a tulajdonát képező Espla- nade-szálló óriási előcsarnokában, ahol számtalan vállalatának igazgatói tettek neki jelentést és ahol politikusok, diplomaták, üzletemberek és idegenek keresték fel Öt, hogy üzleteket kössenek vele, vagy hogy tanácsot kérjenek tőle. A birodalom „koronázatlan uralkodójának“ nevezték és biz&iyos, hogy Hugó Stinnes óriási befolyása révén egy ideig, — ha nem is irányította ugyan közvetlenül Németország sorsát, — mindenesetre komoly hatást gyakorolt az ország gazdasági és politikai életére. Minisztereket buktatott meg, hogy helyettük másokat neveztessen ki, sőt volt idő, amikor a kormány számára komoly veszedelmet jelentett volna egy Stinnes-szel való ellentét. Vagyona pedig ezalatt álalndóan gyarapodott és ugylátszott, mintha már túlnőne az európai vagyonok keretein. Amikor azután Hugó Stínnest halálos betegen szanatóriumba szállították, ahol csakhamar meg is halt egy szerencsétlen operáció után, már mindenki tudott arról, hogy ez az óriási pénzügyi hatalom megingott. A Stinnes-koncern vagyona azonban még ebben az időben is mérhetetlenül nagy volt és amikor 1925 julius havában Stinnes örökösei a birodalmi bank ülésén nyíltan bevallották, hogy a csőd szélére jutottak, ez a tény óriási meglepetést keltett egész Európában. A Stinnes-koncern vagyoni összeomlása olyan óriási arányú, hogy arra alig akad példa a modern emberiség történetében. A trust adósságai és kiegyenlítésre váró kötelezettségei meghaladják a kétszázmillió arany- márkát, A birodalmi bank és a pénzintézetek-vállalták a szanálási akció lebonyolítását, amely az árverések, kényszereladások és csereüzletek beláthatatlan sorozatával vette kezdetét és amely a múlt esztendőben érzékenyen érintette a német Budapest, október 5. (Budapesti szerkesztőségünk telefonj elentése-) Jásza 7 Mari a Nemzeti Színház nagynevű tragikája ma reggel 9 órakor a budai Szent János szanatóriumban 72 éves korában hosszú szenvedés után meghalt. Jászai Mari már régóta cukorbajban szenvedett. Betegsége ez óv elején annyira súlyosbodott, hogy március havában a budai Szent János szanatóriumba kellett őt szállítani, ahol csekély átmeneti javulásokkal állapota folytonosan kedvezőtlenebbre fordult Hat héttel ezelőtt betegségét komplikálta a hirtelen kezdődő influenza, aminek következtében állapota egyre súlyosbodott. Néhány nappal ezelőtt a nagyasszony már nagyon rosszul érezte magát s környezete előtt nem volt titok a közel jövőben beálló katasztrófa. Egész az utolsó napokig azonban idős kora dacára is, nehezen tudott megbékélni a reánehezedő ’ súlyos betegséggel, amely állandóan az ágyhoz kötötte. Bár a legutóbbi időben már teljesen mozdulatlanul ftiküdl, élénk érdeklődést tanúsítóit a, világ eseményei iránt és nagyon szivesen vette, ha egszükebb környezete elbeszélgetett vele. A nagyasszony természetesen ilyenkor csak szempillájának rebbenésével vett részt a diskuizusban, de szeme csillanásán meglátszott, hogy figyelemmel kiséri az elmondott eseményeket. Fivérén kívül gyakran fellátogaílak a betegágyhoz a Nemzeti Színház tagjai és többi jóismerősei is, bár az elmúlt héten a nagyasz- szony már csak nagy nagy ritkán ejtett ki egy-egy szót. Tegnap este annyira rosszul lelt, hogy Kende Béla dr. főorvosi, kezelőorvosát kellett hozzá hívni, cici szomorúan állapította meg a véget. A nagyasszony már agóniában feküdt, eszméletét teljesen elvesztette s azt többé nem is nyerte visz* birodalom közgazdasági életét. Azóta tényleg sikerült is a pénzintézetek intervenciója folytán a tartozások felét, — mintegy százmillió aranymárkát — kiegyenlíteni, de számos vagyontétel — igy például az Esplanade-szállő, — értékesítése mindeddig nem sikerült. A nyilvánosság, amely érthető érdeklődéssel kisérte figyelemmel a Stinnes-koncern összeomlását, hasonló érdeklődéssel figyelte a birtokki- sajátitási és örökösödési perek áradatát, amelyeket a Stinnes-örökösök egymás ellen indítottak és amelyek a tragikus bukás gyászos epilógusaképpen szintén a nagy nyilvánosság előtt folytak le. A Stinnes-család részére mint létminimum csak az ági vagyonból származó vállalatok maradtak meg. A Stinnes Hugó fia, Stinnes Ödön dr. számára a vagyongondnokság aránylag csekély végkielégítést juttatott készpénzben, ami által nem rendelkezett elegendő forgótőkével a tulajdonában megmaradt vállalatok fenntartására. Végül is gyors elhatározással Amerikába utazott, hol hónapokig tartózkodott és ahonnan csak most érkezett újból vissza, hogy az örökösödési per további tárgyalásain résztvegyen. A Stinnes-cég ugyanis újabb tranzakciók segítségével akarja megmenteni azt, ami még megmenthető. Hir szerint egy huszonötmillió dollár összegű amerikai kölcsön megszerzésén fáradoznak, amelynek segítségével a különböző pénzintézetinél fennálló mintegy nyolcvanötmillió aranymárka összegű tartozásukat kívánják törleszteni. Az összes tartozások teljes kiegyenlítése után bárki tiszta képet alkothat magának a Stinnes- cég bukásának szörnyű arányairól, mert az örökösök számára mindössze tizenötmillió aranymárka maradt és tekintettel arra, hogy ez az összeg öt egyenlő részben kerül felosztásra a várományosok között, — a legendás hirü Stinnes-vagyon, amelyet Hugó Stinnes fénykorában kerek félmil- liárd aranymárkára becsültek, a békebeli vagyon egyötödére zsugorodott össze. Ez a drámai összeomlás kegyetlen őszinteséggel rajzolta meg egy nemzedékek által szerzett hatalmas vagyon regényes és szinte fantasztikusnak mondható történetét, annak eredetével, hihetetlen fejlődésével és példátlan összeomlásával. A tények azt igazolják, hagy Hugó Stinnest annakidején nem egészen indokolatlanul tartották sokan lángeszű, de rosszul számitó szerencse- vadásznak. Stinnes alkotásaiban sohasem volt következetes. Munkájában sohasem tartotta szemei előtt a végcélt* hanem pilanatnyi sikerek mámorától elkábitva a hatalom iránti vágy esztelen tébolyában homokra épített egy kártyavárat, amely most örök időkre összeomlott. sza, mig ma reggel pontban 9 órakor csendesen elszenderült. Vele a magyar drámai színjátszást pótolhatatlan veszteség érié. Jászai élete és művészete Jászai Mari 1855 február 24-én született a komárommegyei Ászár községben, ahol édesatyja szegény ácsmester volt. A kis leány korán hajlamot érzetLa színészet iránt. Szülei ellenezték, hogy a családjukból „komédiás" kerüljön ki. A kis Mari erre, alig 12 éves korában, egy vándor színtársulattal megszökött hazulról. 1867-ben a Peleskei nótáriusban mint néma szereplő lépett fel Székesfehérvárott, az ott időző Hubay-társu- latnál. Innét Budára került a Népszínházhoz. Miután azonban itt is mellőzték az ambiciózus kis színésznőt, Kolozsvárra szerződött, ahol csakhamar hírnévre tett szert. Művészetének hire eljutott a budapesti Nemzeti Színházhoz is, amelynek intendánsa, báró Orczy 1872-ben meg is hívta az ország első színházához- Itt fejlődött ki azután az a nagy tehetség, amely páratlanul áll a magyar drámai művészetben. Jászai Marit a természet különösen megáldotta rendkívül fogékonysággal, élénk képzelőtehetséggel, karcsú fejedelmi termettel. Lényében a legbecsesebb volt lángoló lelkesedése és féktelen szenvedélye a művészet iránt. A legnehezebb női szerepeket alakította. A görög tragédiák legnemesebb nőalakjait: Antigonét, Elektrát, Kleopátrát s az ezekkel rokon klasszikus drámák hősalakjait honosította meg a magyar színpadon. Legnagyobb azonban mégis a két klasszikus magyar drámában: Az ember tragédiájában és a Bánk Bánkban volt, Éva szerepét annyi lélekkel, oly bensőség- gel, plasztikai erővel és bájjal személyesítette, Gertrudis alakjában oly felségesen királynői volt, hogyha egyebet nem alkotott volna is, e szerepi halhatatlanná tették színi pályájának emlékét. Jászai Mari azonban nemcsak a színpadon volt egyedülálló egyéniség de a szavalómüvé&zetben is egyeduralkodónak lehetett őt tekinteni. Leghíresebb előadása Kiss József „Jehová"-ja volt, amelyet rajta kivíil még máig sem tudóit senkisem oly megrázó erővel előadni. íSok oldalú tehetsége más téren is megnyilvánult. Maga is foglalkozott irodalommal: a régibb időben sok esztétikai és társadalmi vnoatkozásu cikket irt, valamint számos novellája jelent meg, amelyekből többet egy kötetbe foglalva a könyvpiacra is adott. Évek hosszú során át szorgalmas vendége volt a Petőfi-társaság vasárnapi felolvasó üléseinek s a társaság nemrégiben tiszteletbeli tagjai sorába is megválasztotta a nagyasszonyt. 1900-ban rövid időre megvált a Nemzeti Színháztól és a Vígszínház tagja lett. Még az év végén azonban újra visszakerült a Nemzetihez, amelynek 1906 óta örökös tagja is volt. 1922 január 6-án nagy ünnepséggel ülték meg színészi működésének 50. évfordulóját, amely alkalommal Horthy Miklós kormányzó vitézi telekkel ajándékozta meg, s a Nemzeti Színház előcsarnokában pedig felállították művészi márványszobrát, melyet Stróbl Lajos készített. Ebben az esztendőben még a régi frissességgel vett részt a Shakespeare-eiklusban és a Kiss József-emlékünnepélyeken, amely alkalmakkor Szlovenszkó nagyobb városaiban is megfordult. Nem akart megválni a színpadtól addig, amig utódját meg nem találta. Utoljára a Jókai centenáriumkor 1925 december S.-án lépett fel. Az aranyember díszelőadásán Tereza mama szerepében. Ekkor azonban már cukorbaja előhaladott állapotban volt, gyakran küzdött a kórral, amely kevéssel ezután ágyba döntötte. A nagyasszony hagyatéka Jászai Mari életében alig érintkezett családjával. Betegágyánál azonban már szivesen látta őket s különösen öccsével és Dodi nevű unnkaöccsével beszélgetett a legszívesebben. Unokaöccsét tette végrendeletileg általános örökösévé is. örökségében nagy- éi'tékü antik bútorok és hatalmas könyvtára foglalja el az első helyet, de értékes porcellán, kép és szobor gyűjtemény is maradt a nagyasszony után, Utolsó rendelkezésében kifejezte azt a kívánságát is, hogy bútorait, szobrait és képeit aukción adják el s igy lehetővé válik majd, hogy barátai és tisztelői megvásárolhatják azoknak egyes darabjait s megőrizhetik azokat emléktárgyak gyanánt. Végrendeletében rendelkezett még levelesládájáról is, amelyben megőrizte valamennyi levelét, iromá^ nyait és naplóját kora ifjúságától kezdve. Egyik tanár ösmerősére bizta ezt a leveles ládát azzal a kéréssel, hogy annak adatai alapján Írja meg hiteles életrajzát. A Nemzeti Színház halottjának tekinti Jászai Marit s temetéséről ő fog gondoskodni, A Nemzeti Színház előcsarnokában van felravatalozva, s ravatalához a közönség ezrei sorakoznak fel, hogy kegyeletüket leróják az egykor oly nagyon ünnepelt művésznő iránt. Temetése csütörtökön lesz a kerepesi temetőben, ahol Jászai Mari már évekkel ezelőtt felépítette sírboltját, amelynek egyszerű díszét a régi Nemzeti Színház alapkövéből emelt egyszerű sírkő díszíti, amelyre ő maga vésette fel a feliratot. — Interpellációk. Jabloniczky János dr., az országos keresztényszocialista párt nemzetgyűlési képviselője és társai interpellációt intéztek a földmivelésügyi miniszterhez a ghymesi igazságtalan földosztás tárgyában. Az eset jellemző példája annak, hogy — amint az interpelláció mondja — „a földosztás mai rendje teljesen tarthatatlan s csak arra alkalmas, hogy megfossza a birtokosokat tulajdonuktól, az alkalmazottak ezreit földönfutóvá tegye s kizárólag azokat juttassa földhöz, akik képesek politikai meggyőződésüket áruba bocsátani". A Forgácb Károlyiéin ghymesi földbirtok parcellázása során ugyanis elsősorban azok jutottak földhöz, akik domovinárok, vagy akik a vezető domo- vinárokat megvesztegették, viszont a nagybirtok alkalmazottai és a szegényebb igényiek vagy egyáltalában nem kaptak földet, vagy pedig csakis a legsilányabb földrészekhez juthattak. Az interpellálók az ügy szigorú megvizsgálását, az uj földosztás elrendelését és a vétkesek felelősségre vonását követelik. — Fedor Miklós, az országos keresz- tónyszocialista párt nemzetgyűlési képviselője kérdést intézett az iskolaügyi miniszterhez Manczo'S József nyugalmazott tanitó nyugdijának rendezése ügyében. Meghalt Jászai Mari A legnagyobb magyar tragikát hosszas szenvedéseitől a Szent János-kórházban váltotta meg a halál — Elhunytéval pótolhatatlan veszteség érte a magyar drámai és szavalómüvészetet
