Prágai Magyar Hirlap, 1926. október (5. évfolyam, 223-248 / 1261-1286. szám)

1926-10-24 / 243. (1281.) szám

1926 október 24, vasárnap.

9

ÜL A természettudomány hatalmas eredményeket ért el (a mai roppant teknikai kultúra is ennek az eredménye). De valaminek a hiányát éreztük, valamit kiejtettünk a lelkűnkből. A kíváncsiságok egyre tömegesebben torlódtak fel.

A tudomány nem elégítette ki a XX. századot. Hiszen minden hipotézisnek bizonyult, amit a haladás rendre megdöntött (Einstein).

Mi ma az európai élet? Dienes frappánsan megadja rá a választ. „Egy magasra tornyosult teknikai civilizáció, melyből kiapadt a lelki tartalom, a kultúra; lelketszomoritó, kiélt, üres formák nincstelensége, üresség, lelki összeomlás — ez van ma!“ —

Ebből a nagy lelki káoszból tétován keresi az ember a kivezető utat. Az élet megdőlt dogmatikus képletéből uj, különböző utak futottak szét az embertelenség rengetegébe, hogy rajtuk összefusson a — kollektív lélek. Adva volt a felismerés és a célkitűzés: az embert újra a dolgok Jelé emelni és újból megteremteni a széttépett kapcsolatot az ember és lelke között, az Én és a Min- denség között. („Dér Mensch in die Milte!“)

A l'art pour Tart talaját vesztette és helyére lépett a cselekvő, építő, hitteljes művészet. Az uj művész alkotása akkor nyer életet, ha a szavak mögött ott él a hús, az Ember.

Tolsztoj igy ir Jasznaja Poljanából a még fiatal Romain Roliandnak: „Csak az a művészet

értékes, amely embereket elvezet egymáshoz és csak az számit művésznek, aki meggyőződéséért mindig kész áldozatot hozni. Nem a művészet szeretetem hanem az emberiség szeretete feltétele az igazi hivatottságnak". íme, az uj művészet öröktörvénye!

Járatlan utakon uj eszközökkel halad az uj művész. Mindegyik halad. A futurista is, az expresszionista, a dadaista is! Mégis: egyik sem ér el a nagy közös célhoz. Az úttörők kidőlnek, munkájuk még nem művészet, „csupán küzdelem a művészet meghódításáért" (Kassák). De az uj művészet szent Templomának áldozati keresztje az ő meggyötört életükön felépülve fog Isten színe elé magasodni.

Hogy az uj, élet szagtól áradó művészetet a tegnapi szenekhez szokott szem nem láthatja, az érthető, mert uj művészethez uj eszközök, uj fül, uj szemek szükségesek.

Csak a fiatalok értik meg — mondja Dienes 'és feleljük mi is. (Mit tagadjam: még 20 éves vagyok). Igen, ezt a fiatalság egyedül képes megérteni. Igen, mi a régi generációk minden bűnét és szenvedését magunkra vállaltuk. Nem ótkoző- dunk. Csak köszönjük, hogy igy kezdődött a mi életünk: hogy könyv helyett nyomorban, piszokban találkoztunk már az emberi fájdalommal. Arcunk égett, amikor apáink puskatust szorongató tenyerűk megsimogatott. És igy történt jól.

Tudjuk, értjük, csináljuk az uj művészetet! Egyetlen törvénytáblát alkotunk, egyetlen törvénnyel: Emberszeretet.

x/ienes Lászlónak köszőnetünket küldjük Erdélybe ezért a könyvért. Mert könyve csak megerősített szent hitünkben és lámpásával bevilágította a különböző utakat, amelyeken az új művészet diadalmasan jut el az emberhez.

: T«w László.

ürt«fabn ajalüit

^ Jmuf Hlimpl

' mr Aiapttua 1880-ftan.

„fRurmto,

Dobálta magára a ruháit. Rekedten szólít a eoifőrhöz:

— Hiaaa!

S a roppant feszültség e szónál hirtelen megoldódott. Haza? Hisz mire hazaér... Akikor már nem talál senkit. Tudják azt előre, jód...

Rohant fel az emeletre. Két aprót csöngetett. Topogott a lábtörlőn.

A cseléd mosolyogva nyit ajtót. A konyha felől pörkölt kásvé illatát hiessengeíi valami szobai keresztedéi, a maosíka unottan nyújtózik. A. szakácsnő egykedvűen dudorász valami pajkos utcai kupiét.

— Ki volt itt? — riadt rá a ezobaleányra.

— Ki? — álmélkoídiilk el a lány s kíváncsian vizsgálja a gazdáját.

A professzort meglepi a végtelen nyugodtság. Nem vár feleletet e a kettósszárnyu, ablakos ajtónak tart.

Bent valakik nevettek. Egy férfi s egy nő.

Egy pillanatig még tétovázott, de szokott erélyes és határozott mozdulatával felcsapta az ajtót.

— Kivel vagy te itt?

Egy gondolatnyi ideig még ott állít.

Aztán a felesége szelíden, nyugodtan és mosolyogva állott fel a karosszékhől. Nevetett s a háta mögött álló férfihez szólt:

— Ügy-e, mondtam, hogy megérzi! Csodálatos érzékenysége van erre.

Az idegen féiríi kitárt karral sietett feléje.

A nő csodálkozva emelte tel a kezét:

— Mért nem csókoljátok meg egymást az öcséddel? Milyen sápadt lettél...

Az egyik férfi boldogan ölelte meg a másikat, de a másik még mindig zavartan fogadta ezt az üdvözlési formát. Száraz torokkal kérdezte:->• Hát tényleg te vagy, Piéta?

— Én! Én! Hát úgy elváltoztam két óv óta?

A professzor megsimította a tejét. Hirtelen

ugrott ki belőle a gonosz fájdalom, ami eddig kínozta.

A jövevény nevetve gyújtott cigarettára. Aztán a telefonra mutatott:

— Nem akartam megmondani neked, hogy ón vagyok, hisz úgyis kitaláltad, tudom ..,

A magvető

A Paradicsomból egy bús esteien ügy ment ki az ember pőrén, meztelen, Megborzadt, amikor kilépett a ködbe: Sötétség nyújtózott el ötté-mögötte;

Mint Évája szeme, tegnap derűs, kék volt, Ma viharfelhőktől feketéi az égbolt.

A bizonytalanság dobot ver a hátán, Rekedt nevetéssel nézett rá a Sátán..

Hol maradt az Éden, Isteni Ígéret,

Mely boldog valóvá soha meg nem érett?

De az én munkám a teremtő vigasz.

A vén föld senkinek semmit sem ad ingyen, De az én munkámtól életet nyer ntinden S amikor a rögbe szemeket vetek,

Halottak porából éltet szöktetek.

Évezredek mentek és születtek újra,

Az Éden almáját ősi féreg fúrja.

De ez az öreg föld akármilyen fajta,

Én, az emberféreg vagyok az ur rajta:

Az ember felnézett: Mindenütt rög, szikla... De már az agyában kigyulladt egy szikra,

A sorseke szarvát megfogta keményen:

.,Ha elhagy is Isten, de magamat én, nem. Karomban ropogó izmok és erek;

Szivemben az élet vágya bizsereg.

Isten mindent elvett, az örök nyarat,

Nekem csak a munka s veríték maradt;

De bárhol rejtőzik a felhők megett,

Velük megostromlom a magas eget.

Nincs más Ur a földön, csak az Isten és én, Keíten osztozunk az egész föld termésén."

Tegnap még a Hajnal álmosan pislákolt,

Még a hold karéja az égkupolán volt;

Tegnapi szürkület még szerte se mái lőtt,

De a barázdán az ember ott állott.

Pihent még a gyerekhad a kbtamyán, Végignéz kevélyen a föld aranyán.

Bevágja kaszáját, hullanak a rendek,

Mintha csak mondaná: „Lám, én is teremtek. Hazugság űzött ki a paradicsomból,

Az egész világon a hazugság tömbéi.

Amit a föld igér, az, mind csupa gaz

A kiaszott rögön, a kopár haraszton A paradicsomot újra feltámasztom."

Végignéz birtokán, áldott völgyén, halmán,

Mint mesekirályfi tündérbirodalmán.

A gőzgép kevélyen tülköl a tag végén,

Etetik a szörnyet, telik a zsák békén.

A paraszt mellette, mint az őr a poszton: „Tekints ide, Uram, a részed kiosztom.

Jóságos szemeddel bármerre tekints szét,

Ketten hoztuk létre a föld minden kincsét,

Mit a Sátán akkor előlem elorzött.

Amit szent áldásod és munkám megszerzőit. Kettőnké ez a kincs, — mindig jó vagy hozzám, Hálátlan volnék most, ha mással osztoznám. Akár bíborban jősz, vagy koldus képében, Kiadom a részed, amint dukál, szépen.

Mikor ekém nyomát véges végig lépem És méhet hasitok a vén föld ölében,

Áldj meg engem. Uram, a szegény parasztot, Kit paradicsomban senki sem marasztott,

De kit el nem nyelt az ősrengeteg még sem, Mikor a teremtés szent munkáját végzem."

>: , Kersék János.

Laurids Bruun:

Van Zanten kalandjai

Van Zantena nyughatatlan vérű európai, kalandozásai során elkerül a Boldogok Szigetére. Ennek az idillikus világnak barnabőrü őslakói szeretettel fogadják a fehér embert, megcsodálják különösségeit és meghajolnak bölcsessége előtt. Szeiiie előtt, oldala mellett, vele együtt élik tovább egyszerű életüknek meghatóan egyszerű eseményeit. Minden szavuk átlátszó, mint a kristály, ösztöneik minden moccanása úgy játszódik le, hogy beletekinthetünk lelkűk legmélyebb fenekére és láthatjuk cselekedetük rugóját, értelmük és érzelmeik minden rezzenését. Egyszerű, nemes, biblikusán tiszta élet ez.

Megmosolyogni való csalafintaságaikon keresztül szivünknek époly kedves marad a furfangos, gyermeklelkü csaló, mint maga a kárvallott. Kedvesek még bűneikben is, és velük együtt mi is szeretettel kisérjük tovább a vétkest a megtisztulás utján.

Az álomsziget figurái mögé du:, tropikusan forró, színes és illatos hátteret fest a legpoétább dán iró. Minden szava átélt, lélekből fakadt drágakő szó, szinte érezzük vérének eleven piros lüktetését, minden mondata diadémosan szikrázó életre ébresztése a boldog sziget buja természeti csodáinak.

A pompás kötet méltó helyére került a „Regény Mesterei" sorozatban.. A legkényesebb művészi Ízlés mértékét is megüti Fióra Margit színes címlapja, a közismert egészvászonkötés előkelő egyszerűsége, a papír, a betű, forma egybehangolt stilusossága. A könyvet a Pantheon Irodalmi Inté1- zet R. T. adta ki. Ára fűzve 30.000, egészvászon- kötésben 55.000 m. K.

Könyvek

Kivilágos kivirradtig

T.

Kigyulladt az udvarház duplatetős fedele, recsegnek a korhadt gerendák, kormolódnak a falak, csóva száll, pernye hull, a sötét éjben égig seper a láng és benn a házban izzó halálos táncforgatagban kavarog egy sereg gyanútlan ember. Mi ez? — hát nem jő segítség, siketek a fülek? Nem hallja senki, hogy kigyulladt a tető, hajnalra bedől a korhadt ház és a falak eltemetnek minden élőt? Mi ez? Elítélteket rángat egy dance macabre végső görcse? Nincs látó ember, aki a vesztükbe rohanókat visszatartaná: emberek, ébredjetek!

Felszállt az utolsó nap véres korongja, felbukott a véres hold, titokzatos jelzések csendülnek, jelek intenek, de nincs mentség, nincs vissza: mint a görög tragédiák kataklizmája, úgy zudul a házra a vész és hogy ne hallja senki a jajt, ne lássa a döngő léptékkel betoppant gondot, kívilágos kivirradtig tivornyába menekül a pusztuló élet.

Jaj, milyen rettentő tragédiás lesz az ébredés!

II.

A grófi uradalom jószágigazgatójának kastélyában névnapot ünnepelnek. Megjő az első vendég és ugyanekkor beköszönt az első Hiób-hir. Feltartózhatatlanul megindul a kataklizma. A századforduló közeleg, a gróf haladni akar az uj idővel, újításokat tervez, ide nem kell kerékkötőnek a régi ember, legelébb a negyvenéves becsületes szolgálatban megvénült jószágigazgatónak mond fel. Úri kényelem, gondtalan dőzsölés, kis- királyság után valami rongy hivatal várja, szegényszag, városi lakás, — rongy élet. De ma névnap van és bár az a két tucatnyi vendég mind tud a Hiőb-hirről, sohse halunk meg! Kivilágos kivirradatig roskadásig megrakott asztal, kvaterkázás, adomák, kártya és tánc kergeti el a ház fölött gyűlő vészes felhőket.

A névnapot ünneplő társaság egyik vendége, Pogány Imre, a szomszéd biirtdk gazdája, lányikérőbe jött és Annuska, akinek nyáron valami kis flörtje volt a gróffal, nem utasítja vissza széptevéseit. A grófi szerelem reménytelen, különben is meghozták ezen a különös éjszakán a gróf eljegyzésének hírét és Pogány Imre nem megvetendő férfi, kellemes külsejű, derék úriember, csak egy szépséghibája van: zsidó. Erős szépséghiba, melyre enyhítő flastrom a 600 holdja. És ez a tönk szélén álló magyar uritársaság már kezdi jóindulattal befogadni, magához méltónak, egyenrangúnak tartani a dzsentris allűrökkel fellépő idegent, aki külsőre semmiben sem különbözik a körűié kavargó magyar uraktól. Befogadja itt az apától, az elcsapott jószágigazgatótól kezdve mindenki, szeretettel és derekasan, de hajnal felé,' mikor a gróf reformáló tervei napvilágra derülnek és a bor leold minden mázat, az ész elhallgat és a szív titokzatos kamráiból elindulnak a legtitkosabb gondolatok: Pogánynak, az idegen betolakodónak mennie kell a lány nélkül. Ura--in, tempósan vágják ki és Annuska rezignáltan, beletörődve az eljövendő úri nyomorúságba, elengedi vőlegényét.

III.

Móricz Zsigmond uj regényének ez volna a tartalma. Egy kudarccal végződő lánykérés, egyetlen tragikus éjszakának tüneményesen színes leírása. Minden cselekmény egy éjszakába sűrítve, regény, mely idő, tér és cselekményegységével drámává magasodik.

Móricz Zsigmond huszonöt év távlatán nézi a századforduló éveinek magyar életét és problémáit. Fiatalságának legforrongóbb éveiből különösképpen nem a megemberesedés robbanó élményeit hozza el, hanem énje lírája háttérbeszori- tásával az akkori idők teljes magyar életét; történeti távlatba állított társadalmi rajzot. Markánsabb magyar regényt és tökéletesebb társadalmi rajzot, mint a Kivilágos ki- virradatig-ot a modem magyar irodalomtól nem kaptunk még. Bizonyos, hogy Móricz ezt a regényt a háború előtt nem Írhatta volna meg; ez a speciálisan magyar regény egyúttal szimbólum és kegyetlen vesszőfuttatása a pusztulásnak ítélt vidéki uriosztálynak. Minden sorában ott lüktet már a világégés minden láza, szimbólum ez a regény, mert ez a látó szemek előtt égő ház, melyben gyanútlanul táncol a régi magyar úri társaság, a régi államépület egyik oszlopa maga. Fulásig jólétben üsző urak rajza, dibdáb gondokkal elfoglaltaké, akik nem érzik az uj idők lüktető szívverését, az uj kultúra döngő lépteit, az ajtókon kopogó szocializmust; úri mivolttikba Aliig begombolkozó uraké, akiknek rövidlátása, keleti tunyasága, élhetetlensége elkorhasztani engedte a régi államépület oszlopait.

Csak a mában íródhatott ez a hatalmas regény, az idők és események igazolásául. Segítség- sikoly,' de az igazi Segítségé, hatalmas, elfúló lé- lekzettel kiáltotté, mely nem kénytelen a pamflet ingoványos területére tévedni, hogy hallatlanul izzó intenzitással késői riadói verjen.

■’/ ■/ /IV.

Vádirat ez a könyv, a századforduló egyik osztályának vádirata, de szatírától és gúnytól ment emberies irás, izig-vérig Móricz-regény.

Elhízott, léha, élhetetlen, konokfejü és tanulatlan típusok élnek ebben a regényben és mi mégis szeretjük őket, mert emberek, mert minden hibájuk és büniik a mi bűnünk is és minden erényük a fajta erénye. Emberek, akik bennünk élnek és ezért igazak: az elbocsátott jószágigazgató, akit becsületessége egy latifundiumon tesz koldussá, a suskust kedvelő, adomázó Szalay Péter, akiben már kevesebb a skrupulus, az érintetlen lelkű fiatal legátus, akit az éjszaka látóvá tesz, a tilosba járó könnyelmű Péterke, akinek a féltékeny kocsisférj beveri a fejét, a mindentudó Sziics bácsi, aki minden tudománya mellett holtig nincstelen napszámos marad és a többi mind, a modernségtől megkapott grófi nevelő, a papucsos postamester, a tipikus doktor, akinek tudománya megállt az egyetemi évek tanulmányainál és az asszonyok hosszú sora: a magyar élet legteljéből vett vérteli alakok. És a magyar urak közé csöppent zsidó, az asszimilálódásra hajló idegen, aki szüleit megtagadja, hogy a kiválasztott lányt elérhesse, de jellemesen önmagára ébred, amikor önmagában fajtáját érzi megbántva. Ennek az idegennek az alakja kissé sematikusnak tűnik és színtelenül hat az élesen körvonalazott tipúsok mellett a regény legfőbb női alakja is, gondolatban tökéletes, de megoldatlan, mintha nem állott volna az iró szándékában a történet szerelmi részét hangsúlyozni. Móricz ezúttal tompította líráját, hogy érdekes beszélgetések során többet foglalkozhasson az idő problémáival. így a regény főhősével kapcsolatban gyakran érinti a zsidókérdést. Amit róla mond, külön tanulmányt érdemelne. A tiszta látása, mély emberiessége és zsenije itt is megőrzi Móriczot az egyoldalúságtól.

Móricz Zsigmond uj munkája, mely regényírói oeuvre-jének legkimagaslóbb alkotása, méltóhelyet kíván a világirodalom értékei közt: speciálisan magyar impresszionista sziliekkel, zseniális elsiettessél, szinte egy lélegzetre, pillarebbenésre megállolt elet, mély emberies irás: a nagy magyar regény.

Egri Viktor.

Találkozás

Irta: Szabó Mária

Mikor elbúcsúztak egymástól', voditafeéppen még barátoik sem voltak. A fiait a háború véletlenje sodorta a falusi kúriára — s Magda és kevés beszédű, beteges apja msagátólértetődő, a nyomasztóan sok utánajárást mellőző vendégszeretettel fogadták, mint bárki mást. De ez a természetes kedvesség nagy hatással volt a szelíd, kicsit gyámoltalan fiúra. Szavakkal neim tudta ezit megmondani — az öregur a könyvei között ült, Magda a beteg cselédekről gondoskodott, miikor a fiatal katona a forradalom kitörése után elbúcsúzott töltik. Nyájassága mellett is szórakozott kézszoritás az öregur részéről, sietős szavak Magdától — ennyi volt az egész utravalő.

Az egész utazás alatt érezte, hogy ez nem ma« nadhat ennyiben. ÉS mikor sok tülekedés után hazia érkezett, első dolga volt, hogy levelet irt nekik. Hálásan, melegein irt — úgy, ahogyan beszélni nem iis tudott volna. Aggódva kérdezősködött nem hozott-e jóságos ismerőseinek kellemetlenséget a világfelfordulás? S talán, mert a levélben ott remegett a fiú kiábrándultsága a tapasztalatlanságában várva-várt, de a béke helyett csak a féktelen indulatokat nagyra növelő forradalom miatt, talán mert Magda maga is magányos volt most kissé és igy jobban megérezte a másik ember társ- után vágyását, a leány válaszolt erre a levélre. Egy gondolattal melegebben szólt most a fiúhoz, mint csaknem közönyös beszélgetéseik közben, öntudatlanul tett feléje egy lépést. A: leikéből is megmutatott most egy parányi részecskét és kicsit anyáskodva vigaszt alga tta a fiút, a húsz éves „felnőtt" lányok nagy bölcsességével..

Maga sem gondolta, hogy ez a szinte szeszélyből telefirkált pár lap milyen ujjongó visszhangot ébreszt fel hosszú álmából.

A fiú elkeseredett szivébe besütött a nap. Az ötletszerűen, nagy általánosságban -leírt szavak becéző kéz módjára szedték ki belőle a fájást. S a fiatal, elhagyatott lélek rohant a másik elébe, újabb jó szavak után vágyva, megértést kérve.

Néhány levél utazott igy ide és oda — aztán váratlanul országhatár állott közéjük. Ridegen, gőgösen, — az uj hivatalt betöltők szabályokba kapaszkodó, kérlelhetetlen módján. S mintha élőlény lett volna ez *az uj akadály: erőszakos kezekkel belenyúlt az emberi sorsokba is. Lassankint elhidegitette az ismerősöket. Szigorú, folytonos „nem lehetőjével szétriasztotta a rokonokat. Anyagi nehézségeivel ellankasztotta a vágyakat és megmozdíthatatlan folytonosságával leküzdhetetlenül megszokottá személyesült a kevesebb energiájú, vagy kevesebb pénzű emberek számára.

Magda is úgy érezte a hirtelen változáskor: most megszűnt minden összetartozás a háromfelé osztódott odaátmaradottakkal! De ahogy gondolatban végigsorjáztatta őket, bizony csak a sor legvégére maradt a rajongó fiú s az egyre melegebbé váló levelek. Nem érezte a hiányukat — lassanként el is felejtette őket. Az uj változás meglepte és lassankint kiszipolyozta belőle a forradalom alatt még érzett fölényes erőt. Külföldön nevelkedett — a nyarak egy részét leszámítva még csak a harmadik évet töltötte itthon. Svájci intézetében nem lehetett politizálni — nagyon is egyformán bántak a különböző nemzethez tartozó növendékekkel s a gyereklányok ezáltal egészen önkénytelenül váltak intemacionálisakká.

Magda különben is zárkózott volt. A könyveinek élt itt is, ott is. A művészet fejlődése érdekelte különösképpen — s mintha nem világháborúba hajtott ország kellős közepében élne, egyforma csendességben teltek a napok. Változatosságot nem hoztak: kimagasló esemény nem

akadt, sem jó. sem tossz. Úgy serdült fiatallánnyá Mágda, hogy az életébe nem fonódtak bakfis rajongások — még gondolatban sem foglalkozott férfiakkal, férjhezmeuéssel. Az apja csendes, szó-