Prágai Magyar Hirlap, 1926. augusztus (5. évfolyam, 172-197 / 1210-1235. szám)
1926-08-01 / 172. (1210.) szám
1926 augusztus 1, vasárnap. 5 AZ IDŐ SODRÁBAN Irta: Schöpflin Aladár. Bemard Shaw A fiatalságomat n&m ünnepelte senki, miért akarják ünnepelni most az öregségemet? — irta Bemard Shaw egy német tisztelőjének. Nem kerülhette el a sorsát ő sem, — akárhogy gúnyolni szokott minden konvenciót, most mégis csak rá- terítették a konvencionális ünneplés vizes lepedőjét és nem engedték, hogy a többi, hétköznapok módjára múljon el fölötte az a nap, amelyen éleiének hetvenedik évét betöltötte. Egyben azonban ez az ünneplés még sem volt egészen konvencionális: nem volt meg benne az ilyen ünnepi alkalmak egyhangúsága. Megszólalt benne az ellenmondás is az íróval szemben és talán ez vigasztalta meg őt legjobban, mert neki egész pályája során nem is volt nagyobb szenvedélye, mint ellentmondani és ellentmondást kelteni. Ő mindig szemben állt a többséggel, az uralkodó emberekkel, eszmékkel és intézményekkel, nem reflektált arra, ami a nagy embereknek rendszerint legfőbb igyekezete szokott lenni, hogy a világ véleménye egységesen záruljon össze körülötte, tehát úgy fogadhatta a most felhangzó ellentmondásokat, ahogy mások a hódolat tömjiénfüstjét szokták. És ezeken mérhette le legpontosabban, hogy mekkora szellemi hatalmat jelent ő ma Európa életében. Milliók nézik és olvassák darabjait, befogadják eszméit, vitatkoznak vele, ünnepük és hara- gusznak rá. Ő az, aki megosztja maga körül a közvéleményt, magával ragadja azokat, akik képesek vele menni, messze eltaszitja azokat, akik nem hisznek benne, de még azokat is megosztja, akik hívei és bámulói, mert folyton enigmákat ad nekik, amelyeket mindegyikük másképp feji meg. Micsoda Bemard Shaw? Vigjátékiró? Szatirikus? Prédikátor? Publicista? Moralista? Költő? Pamflettista? Hivő? Szkeptikus? Bohóc? Bölcs? Egyik sem és mindegyik. Pillanatról pillanatra változtatja színét, lehetetlen őt egy jelszóba, vagy egy formulába foglalni. Néha elhisszük neki, amit maga mondott, hogy csak azért ir színdarabot, mert a színpad a legjobb szószék, eszméi terjesztésének leghathatósabb eszköze. De a következő pillanatban ellenállhatatlanul érezzük, hogy mégis született vigjátékiró, akit szellemiének belső szerkezete kényszerít arra, hogy jelenetekbe és párbeszédekbe foglalja mondanivalóját. Cinikus bölcsnek látszik, aki játszik a gondolattal, magáért a játékért, de egyszerre kimond egy szót, amely hirtelen rávilágít arra, hogy olyan komolyan veszi, amit mond, mint az életét és egész testével exponálja magát olyan dolgokért, amelyek mellett vallomást tenni önfeláldozás. Erkölcsi élre álitja a dogokat, de egyszerre csak felborítja őket és elne- veti magát. Kigunyol valamit és aztán forró vallomást tesz mellette. Micsoda ember ez, akiben ilyen ellentétek találkoznak? A modern ember, aki ismer mindent, meg van kenve tudomány, évezredes tapasztalat, észszerű belátás minden hajával, nem csodálkozik semmin, mindenről megalkotja a maga saját véleményét, alákukucskál minden presztízsnek, megszokásnak, hagyománynak, de közben elveszti hitét és bizalmát az emberi intézményekben, magában a kultúra értékében. Meglátta, hogy amit az emberek szépnek, szentnek, tiszteletreméltónak 'tartanak, az alapjában véve . em egyéb, mint fölrétegződött babona, amely megakadályozza tisztánlátásukat és egyéb boldogulásukat. De ő nem akar babonát, nem akar ön- émitást, az igazságot akarja. Mert mindenben elvesztette hitét, de nem tud nem hinni abban, hogy van igazság és józan ész, sőt abban is hisz, hogy mind ez megvan a világban legalább mint lehetőség, minden, ami szent, szép és boldogító, csali az emberek vaksága és hazudozása nem akarja látni. Ő látja mindezeket, belsőleg át is éli s ami keserűség van benne, az onnan van, hogy nem tudja láttatni másokkal is. Tii engeditek, hogy az évszázadok hazugságainak, félreértéseinek, ostobaságainak kérge belepje az élet aranyát, — — én lekaparom a kérget, nekem az arany kell. Ezt mondja ő. Mindig a lényeget akarja s ezért elvet mindent, ami mások nézésének és tudomásának az eredménye s úgy néz, mintha ő nézné a dolgokat először. Mindenkinek gondolataiba, Ítéleteibe bele van keveredve egy sereg olyan Ítélet és gondolat, amely neon az övé, amelyet elődeitől, vagy a közvéleménytől vett át, kritika és meggondolás nélkül, szellemi restségből, vagy fogyatékos önállóságból. Shawnak az minden törekvése, hogy erre figyelmeztesse az embereket s önmagát képessé tegye arra, hogy mindenről saját, önálló Ítéletet alkosson. Nem a közvélemény embere, hanem a különvéleményé. Minden írása az emberek túlnyomó többségének véleménye ellen bejelentett különvélemény. Óbesterton heretikusnak mondja. Az is annyiban, hogy nincs benne egy csepp ortodoxia 6em. írói attitudeje sem az ortodoxia szerint való. Nem elemzi embereit, tulajdonképpen nincsenek is emberei olyan értelemben, ahogy Sbakespeare- nek, vagy Moliérenek vannak emberei. Nem ábrázolja a társadalmat, még azt sem lehet mondani, hogy reprodukálja az életet, mert hiszen minduntalan önkényesen bánik vele. Nem keres urj formai megoldásokat, formáit beleilleszti a színpadi irodalom régi formakincsébe. Legfőképp pedig önmagát, az írót nem úgy állítja be, mint ahogy az írók ősidők óta szokták. Az ő ősei nem az előtte élt írók, hanem az udvari bolondok, akik csörgősipkásan, ékelődve mondták ki keserű igazságaikat s nem önmagukat akarták komolyan vétetni, hanem igazságaikat. Az ő igazságainak ős- formája az a mese, amelyben mindenki a hódolattól áj üldöz va dicséri a királyfi pompás ruháját, csak a bolond kurjantja el magát: a királyfi meztelen. Sokszor téved. De az emberi haladásnak nem utolsó előmozdítói a nagy tévedők. Bacon mondja: oentius exit veritas ex falsitate, quaim ex confu- sione rerum. A confusio rerum az, ami ellen ő küzd. Ezért tévedéseiben több az igazság, mint mások C9albatatlanságában. Döntés előtt áll a szokoihamisitás Ugye Magyarországon Budapest, julius 31. (Budapesti szerkesztőségünk telefon jelentése.) Ismeretes, hogy a frankha- mieitási ügyben elrendelt nyomozás és vizsgálat során a rendőrség ezzel párhuzamosan a magyar- országi csehszlovák bankjegyhamisitás ügyében is számos kihallgatást foganatosított. A félhivatalos ó Órai Újság értesülése szerint a rendőrség most már teljesen elkészült munkájával és a szokolagyre vonatkozó összes iratok visszakerültek az ügyészséghez. A lap szerint a hamisítási ügyben a közeli napokban döntő fontosságú intézkedések fognak történni. A királyi ügyészség az iratok alapos áttanulmányozása után mérlegelni fogja, hogy a rendelkezésére álló uj adatkomplexum alapján tegyen-e további lépéseket az ügyben gyanúsítottak ellen, illetve a rendelkezésre álló bizonyítékok elégtelen volta miatt esetleg megszüntesse-e az eljárást. Ha a szokolügyben esetleg az utóbbi lépésre határozza el magát az ügyészség és újra megszüntető végzést hoz, mint annak idején, akkor a csehszlovák követség elhatározásától függ, hogy tudomásul veszi-e a megszüntető végzést, vagy a főügyészséghez folyamodik fel a határozat ellen, vagy esetleg mint főmagánvádló lép föl. által elkészített tervek szerint. Ez az épület a megvásárlandó telekkel és a rajta építendő iparvágánnyal együtt a város tulajdonát fogja képezni s a vállalat haszonbér gyanánt fogja a kölcsön amortizációját és kamatait fizetni. A kölcsön biztosítékául a vállalat 1,200.000 koronás betétkönyvet ád, azonkívül 800.000 korona értékű részvényt és 800.000 koronáról fedezeti váltót. így a város meglehetősen teljes biztosítékot szerzett, úgy hogy az első közgyűlés, amit a város tartott, elvben egyhangúlag hozzájárult a vállalat támogatásához. Amikor azonban a részletekre, a végleges döntésre került a sor, a tegnapi közgyűlésen a cseh pártok tagjai, akik először lelkesen támogatták az akciót, testületileg távolmaradtak a gyűlésről, amiáltal az nem volt határozat- képes. Senki sem tudja, hogy mi az oka a passzivitásnak. Senki a csehek közül nem nyilatkozott az ügyről, tárgyi kifogásokat nem emeltek, úgy hogy távolmaradásuknak okát egyesek abban látják, hogy — magyar vállalatról van szó. Hétfőre újabb közgyűlésre kerül a sor, amely a megjelentek számára való tekintet nélkül határozatképes lesz. Most kíváncsian várják a fejleményeket, vájjon milyen álláspontot foglalnak el a csehek s lesz-e valami az első szlovenszkói szalámigyárból? !gő emberfiáiba Olmtttz-Csernovir utcáján Borzalmas kimenetelű családi dráma Dousil olmiifz-csernowiri kereskedő hálában — Az asszony meggyujtott benzinnel merényletet kővetett el a férje élete ellen s a merénylet után megmérgezte magát Olmütz, julius 31. Tragikus kimenetelű családi dráma játszódott le tegnap délután egy olmüte-cseruoviiri kereskedő házában. Dousil Karéi szénkereskedő már régóta rossz viszonyban élt a feleségével s az idősebb házaspár között gyakoriak voltak a viharos jelenetek. Az állandó perpatvar kezdeményezője rendszerint a negyvenhárom éves, ideges, harcias Jozefina asz- szony volt. A szomszédok tanúsítása szerint a családi jelenetek gyakran végződtek tettlegességekkel. Tegnap egy ilyen összetűzés alkalmával a magáról megfeledkezett asszony megragadott egy a keze ügyébe eső benzines üveget s annak tartalmát, mintegy két litert, az urára öntötte. Őrülettel határos felhevültségóben meggyujtott egy gyufát és azt is rádobta a férjre. A kereskedő ruhája egy szempillantás alatt lángot vetett. Az asszony az égő emberfáklya láttára ijedtéiben kiszaladt a szobából, ahol összeesett. Dousil az első pillanatban megpróbálta ledobni magáról a lángoló ruhát, de ez mitsem használt, mert a benzintől átitatott inge tovább is égett. Az egész embert körülölelte a gyilkos lángoszlop. A kereskedő kétségbeesett ordítással kiszaladt az utcára és segítségért kiáltozott. Egy-két szomszéd észrevette a borzalmas látványt és segítségére futott. Szerencsére előzőleg épp eső esett és az ut árkában magasan állott a szennyvíz. Dousilnak volt annyi lélekjelenléte, hogy teljes erővel a vízbe vetette magát. A vízben a láng azonnal kialudt, de a kereskedő rendkívüli súlyos égési sebeket szenvedett. Ezalatt a lakásban Dousilné tudatára ébredt borzalmas cselekedetének s az igazságszolgáltatástól való félelmében elhatározta, hogy megválik az élebtől. Előkereste a háztartásban lévő lysolüvegef 8 annak tartalmát fenékig kiitta. A családi dráma hallatára elősiető szomszédok mindkettőjüket félig eszméletlen állapotban szállították a kórházba. Ekkorára már a borzalmas családi tragédia két hőse már két halállal vivődé, szenvedő emberré vált. Az asszony útközben mind rosszabbul lett és elvesztette eszméletét. Mire a kórházba értek, az orvosok már csak a halált konstatálhatták rajta. Dousil égési sebei szintén súlyosak, de remélhető, hogy életben marad. Interpelláció a rimaszombati magyar gimnazisták megbélyegzése ügyében , Törköly József dr. magyar nemzeti párti szenátor és társai interpellációt intéztek az iskolaügyi miniszterhez a rimaszombati reálgimnázium VIII. oszt. tanulóinak megokolatlan megbélyegzése tárgyában. A közérdekű interpelláció bevezetőben röviden ismerteti a Vályi István öngyilkosságával kapcsolatos eseményeket. Ismerteti a megdöbbentő és sajnálatraméltó esettel szemben a rima- szombati reálgimnázium igazgatójának és egyes szlovák tanárainak magatartását. Az igazgató — amint köztudomású — eltiltotta a reálgimnázium növendékeinek, hogy a Vályi István temetésén megjelenjenek. Volt olyan szlovák tanár, aki mialatt a szerencsétlen, megbomlott lelkű gyermek koporsóban feküdt, az iskolában a növendékek előtt úgy beszélt róla, mint egy megrögzött gonosztevőről, sőt a szomorú alkalmat meg is kísérelte kihasználni arra, hogy a szlovák növendékek leikébe beoltsa a magyar növendékek iránti nemzetiségi gyűlöletet. A magyar növendékek mindezek ellenére mégis megtalálták a megfelelő módját annak, hogy szivük meleg részvételét fejezzék ki az iránt a megtévedt, megzavarodott idegrend - szerü tanulótársuk iránt, aki özvegy édesanyját és fivérét tartotta el abból a keresetéből, amit azáltal szerzett, hogy más gimnáziumi tanulókat tanított. A leánynövendékek a temetés napjára fehérbe öltözve jelentek meg az iskolában. Az ösz- szes magyar tanulók koszorút küldöttek a Vályi István koporsójára. Erre nagy vizsgálat indult meg s annak befejezte után megszületett a szlovák tanárok s a szlovák igazgató akaratából, beleértve az ítélet, mely szerint a temetés napján fehér ruhát öltött összes leánynövendékeknek, akik egyébként mind kivétel nélkül jó magaviseletüek voltak, a bizonyítványába a magaviseletből „rossz" osztályzat lett beiiva. A tényállás ismertetése után az interpellálok annak hangoztatása mellett, hogy távol áll tőlük a szerencsétlen véget ért fiú tettének helyeslése, — rámutatnak arra, hogy a részvét érzését még a megbántott igazgató is be kellett volna, hogy engedje a szivébe, nemhogy még megbüntesse azokat, akik szerencsétlen véget ért tanulótársuk szörnyű elpusztulását sajnálni merészelték. Joggal teszik föl a kérdést, hogy: micsoda pedagógusok azok, akik Krisztus tanítása ellenére cselekesznek, akik még a de mortuis nihil nisi bene elvét sem képesek respektálni, sőt a nemzetiségi gyűlölet bosszújától lihegve megbüntetik azokat a gyermekeket, akik jobbak, mint ők, mert könnyet mernek ejteni egy alapjában jó, de megtévedt ifjú szörnyű pusztulásán s meleg szivük részvételének némán bár, de kifejezést adnak akkor amikor a halál már úgyis mindent kiegyenlített. Ezt a nemes megmozdulását a gyermeki szívnek csak a szemforgató farizéusok minősíthetik az igazgató megbántásának, a tanári „tekintély" megsértésénél: s — horribile dictu — a legszigorúbb büntetésre méltó tüntetésnek. Az interpellálok végül remélvén azt, hogy a miniszter csak a jó pedagógus humánus álláspontjára helyezkedik s nem tűri, hogy az iskola a megértés helyett a nemzeti gyűlölet melegágya legyen, — a következő kérdéseket teszik föl: — Hajlandó-e azonnal rendelettel intézkedni, hogy a rimaszombati állami reálgimnázium minden magyar nemzetiségű leánynövendékének, akik az 1926 júniusában szerencsétlen véget ért Vályi István VIII. oszt. gimnáziumi tanuló temetésének napján fehér ruhában mentek az iskolába, jelentkezésükre az 1925—1926. tanévi iskolai végbizonyítványukban magaviseletből a „rossz" jegy hivatalosan töröltessék és helyébe a „jó" jegy irassék? Hajlandó-e az orvoslási eljárás legsürgősebb keresztülvitelét elrendelni, hogy az egyes megbüntetett leánykáknak a bizonyitványuk- ba beirt „rossz" jegy meg ne akadályozhassa a ymgasabb iskolákba, vagv más iskolába, vagy szaidskolába való felvételüket? Cseh pártok az első szlovenszkói szalámigyár létesifése ellen? Ersekujvár városa hajlandó a hatalmas iparvállalat messzemenő támogatására — A képviselőtestület cseh tagjai politikából szabotálják a tiszta gazdasági kérdés elintézését Érsekújvár, julius 31. Egyik legutóbbi számunkban megemlékeztünk arról, hogy Érsekujvárott alakulóban van az Első Szlovenszkói Szalámigyár és Nagy vágó Rt. A vállalatnak, amely igen nagyarányúnak Ígérkezik, határozottan jelentősége van nemcsak Érsekújvár, hanem egész Szlovenszkó gazdasági élete szempontjából, miután egyrészt ez a gyár belföldön fogja előállítani azt a finom szalámitipust, amelyet világszerte magyar szalámi név alatt ismernek, másrészt igen nagyarányú állat- és hús- exportüzletet fog lebonyolítani a vállalat, ami az egész ország állattenyésztése szempontjából bizonyosan éreztetni fogja hatását. A vállalat megalakulása elé mégis nagyon komoly nehézségek tornyosulnak s ebben a pillanatban még teljesen bizonytalan, vájjon sor kerül-e a megalakulásra vagy sem. Az ügy az érsekujvári közvéleményt egészen szokatlan élénkséggel foglalkoztatja s az ügynek fordulatait máris a legfantasztikusabb s egyes személyeket érintő kommentárokkal kisérik. A megalakítandó vállalat mögött budapesti cégek állanak. Egyik főrészvényese a budapesti Perlesz-nagyvágó rt., azonkívül érdekeltséget vállalt benne Mohr Béla dr., a budapesti nagyvágókoncern elnöke, továbbá Pollák István dr. trencséni földbirtokos, Hlinka-párti nemzetgyűlési képviselő, Ull- mann báró, a Hitelbank igazgatója, bélai földbirtokos és több szlovenszkói nagybirtokos. A szalámigyár megteremtését az tette szükségessé, hogy a csehszlovák védvámok aránytalanul megdrágították a magyar szalámit s versenyképességét csökkentették. Az uj vállalat alapítói Érsekújvárt, mint a délszlovenszkói állattenyésztés központját, szemelték ki az uj gyár székhelyéül s azzal a programmal jöttek ide, hogy az uj gyár 400 munkást fog foglalkoztatni, naponta 1000 sertést fog a szezonban levágni és szalámi- s husexporttal évi 60—80 millió cseh korona forgalmat fog csinálni. Természetes, hogy ez a koncepció a legnagyobb mértékben feltűnést keltett érsek- újvári közgazdasági körökben s a legnagyobb örömmel fogadták a vállalat letelepedésének hirét. Amikor azonban a vállalat alapitól Érsekújvárra érkeztek s érintkezést kerestek a városi tanáccsal, kiderült, hogy a látszólagos gazdasági előnyöket rendkívül súlyos és teljesen szokatlan anyagi feltételekhez kötik. Azt kívánták, hogy a város bocsássa a vállalat rendelkezésére a gyárépítéshez szükséges kölcsönt, a város adjon 200.000 korona szubvenciót, adjon kövezetvámmentességet és még egyéb kedvezményeket. Holota János dr. városbiró és Guth Jenő dr. városi ügyész folytattak több napon át tartó tanácskozást Mohr Béla dr.-ral és Schön dr. ügyvéddel. A város — számolva az ügy közgazdasági jelentőségével — késznek bizonyult messzemenő áldozatok hozatalára s készségét fejezte ki aziránt, hogy megszerzi az építéshez szükséges kölcsönt is, de csak az esetben, ha a vállalat a legteljesebb garanciát nyújtja. Meg is állapodtak, hogy a város ingyenes hozzájárulás címén egysz^rsminden- korra 200.000 korona összeget ád telekvétel és iparvágány céljaira, azonkívül 2,000.000 korona összegben hosszú lejáratú amortizációs kölcsönt vesz fel, amely összegből fölépíti és berendezi a gyártelepet a vállalat
