Prágai Magyar Hirlap, 1926. augusztus (5. évfolyam, 172-197 / 1210-1235. szám)
1926-08-22 / 190. (1228.) szám
Az európai festőművészet találkozója Olaszországban A velencei nemzetközi kiállítás Velence, augusztus. Velence idei nyári látogatójának, ha nem köti magát csak a régi művészetek tanulmányozásához, vagy nem kizárólag az egészségének akar élni a Lidón, valami egészen rendkívüli élményben, hogy ne mondjam látványosságban van ré- - sze: az európai nemzetek nemzetközi együttes képzőművészeti kiállítását láthatja a Giardiui publici, a Napóleon parancsára keletkezett szép park pavilonjaiban. Ezeket a kiállításokat kétévenként rendezi Velence városa. Az idei már a tizenötödik. A csehszlovák pavillon. Az európai képzőművészet mai állapotát áttekinthető együttesben látni már magábanvéve nagyon csábitó, hát még, ha az ember föltételezheti, hogy az összegyűjtött anyag a nemzetek termésének a java. A csehszlovák pavillonban egyetlen teremben kiállítóit képekről ezt nem lehet föltételezni. Nem beszélve arról, hogy több Csehszlovákiában élő, reprezentáns művész nevét nélkülözzük a kiállítók sorában, még a külföldön is hírnevet szerzett cseh mesterek sincsenek olyan müvekkel képviselve, amilyeneket egy nemzetközi kiállítás anyaga megkívánna. A szlovenszkói szlovák piktorok — gyéren vannak. Kern Gy. a rendezőbizottságnak is tag-- . ja. De ha nem látnók Benka Márton erőteljes szlovák tájképeit, igazán nem volna semmi a kiállításon, ami a pavillon „Csehszlovák** föliratát indokolná. Veszedelmes szomszédság a francia épül ét. Francia ötletesség és könnyedség szele ; csapja meg mindjárt belépésekor az embert. Csupa ra- . gyogó szin, elvenség az egész első terem. Simon Luden „Fésülködő nő“-je, Bemard Emil felfogásában is spanyolos „Esmeraldá“ja, aztán Bakuidé képe: „Bougival**, Vlaminck Móric képei vad piktorszenvedélyről tesznek tanúságot és aztán 3>egas Edgár, a nagy mester, előkelő előadása, t örök értékű „Családi képe** — mind üdítő, széllé- - 1 met foglalkoztató mii.-.;•••« •••• •• r.,'' - . J ;' A magyar művészet rémélctif - A JP, M. H. olvasótáborát különösképén érdekelheti a magyarok saját pavilonja. No és itt leszögezhetjük, hogy: ha maradt is Otthon mester, akinek szava lett volna ebben a nmezetközi Szin- ,voncertben, ’ a kiállított képeket általán kitünően válogatták össze. A kiállított anyag egységes, előkelő, patinásértékü. Karlovszky Bertalan káprázatos tudással festett arcképei — klasszikusan modemeknek mondhatnék őket — az egész nemzetközi kiállítás legerőteljesebb portréi. Burghardt tájai, Duditsnak egészen táji- - tos témafölfogásu „Kanaáni menyegződ je“, a szepesi származású Katona Nándor elsőrendű, bár kisméretű tájképei, Bo- ruth kitűnő arcképe, TJdvary Géza igazi magyar levegőt lehelő „Badacsonyi szű- retje", Knopp egy interiuerje, Yentelei Molnár 3 csendélete és különösen a gyönyörű pályái megfutott Czencz Jánosnak „Fürdés után“ c. kiváló értékű képe ennek a pavilonnak gyöngyei. Az eddig kiakasztot „Agnistato** (megvett) táblácskák csak az általános tetszésről tesznek tanúságot. A jó szobrok sorából Lux Elek bájos táncosnőjét kívánjuk kiemelni. A képzőművészeti' részhez sikerült iparművészeti anyag csatlákozik. A szürke angol képek. Az angol épület általán valami megállapodott, a fejlődéstől elzárkózott benyomást tesz a nézőre, — Hol vannak a hajdani angol aqüarel- listák xij, korszakot jelentő friss alkotásai? A Velencébe küldött angol képeknek általán nincs sok mondanivalójuk. — A nagy angol figuraliEtáknak ugyan van ma is néhány nagyon tehetséges eyi- gonja, hogy neveket is említsek: Fisáét M. Ste- fani „Kínai képe“, Thomson A. R.’ ..Birbin'* e. képé.. Kedves Barnes A.-nak „Ezüst és Kék" je, linón Me. Cannell Otway „Tavaszi regg?l“-c, Nev- ton Algemom „Waterloo hidja“ stb. A német pavillon kiállított képei a fej'ö- dö német pikturát mutatják be. örömmel üdvözöltük Leibl örökszép képeiben az ismerős múltat, de szivünk minden melegével ‘magunkra öleltük, soha el nem feledésre, a modern áramlatok diadalát: Kokoschka Oszkár egy gyönyörű áttérzését: „Drezdai hid“ c. festményét. A futuristák. Az U. R. S. S. pavillonban az olasz futuristák jutottak szóhoz 60 munkával. Aki annakidején 1911-ben a budapesti futurista kiállítást látta a Nemzeti Szalonban, kénytelen megállapítani, hogy ezek, a mostaniak, a vezér Marinetti dolgaitól, vagy Giuo Severini: Nyugtalan táncosnője, de még Carlo Cárrá Galli anarchista temetéséről is merőben különböznek. Egy akt az, buborékok és íéhycakkok dacára is; a kép cime: Flóra. Az egyik képen beéri a festő szabályosan, vagy k»r vésbé szabályosan, egybehangolt vagy diszonáns színfoltok rakosgatásával. A kiállítási palota, a főépület, magába fogadta egyes mesterek kollektív kiállítását és azon nemzetekét, akiknek saját külön épületük nincs, mint az olasz, osztrák, svéd, lengyel, svájci és a 40—41-ik terem internacionális. Az elsők közül való a Segantini-terem, amely sok rajzot és sok jellemző és híressé vált idylli- kus képét mutatja a nagy, természetrajongó mesternek. Soffici Ardengo külön termében jóleső modernség s a bágyadt színek dacára: erő fogad. Mario de Maria az éjjeli Velencének é általán a holdsütéses hangulatoknak érdekes inter- pretálója. — Gola Emil (1852—1923) vérbeli festő, szenvedélyes olasz volt. — A Linó Selva- tico terem stílusos egyéniséget mutat be. Nem hagyhatjuk említés nélkül Baroni Jenő olasz szobrász nagy szobortervezetét, a háború emlékének szentelve, ennek 1 kisméretű kivitele mellett az egyes stációk szoboralakjait valódi nagyságban ' gipszbeöntve látjuk: az anyjától búcsúzó katona (1.), a sebesültek (VI.), a győzelem (V.) stb. Az olaszok sokoldalúsága. Az olasz termek anyaga nagyon meglep bennünket. Sokoldalúak, fölfogásban, kifejezésben. Vannak, akik a régi mesterek utjain óhajtanak továbbhaladni, vagy a tónusra helyezve a súlyt, vagy a formák egyszerűsítését hangsúlyozva. Némelyek egyenest a ciöquecentót vagy pláne trecentót akarva diadalmas uj életre ébreszteni. Mások uj lehetőségék ösvényeit keresik egészen a moderné Sachlichkeitig. — Látszik, hogy az Olaszhon a művészek és művészetek találkozóhelye s hogy7 az olasz piktorok nem járnak csukott szemmel-lélekkel. Az osztrák terém jó, bár mindössze 8 művész 32 müvei szerepel. A svéd terém nívója dacára se hozott meglepetést. A 1Ö. terem a lengyeleké; igen erősek, igen színesek (Weiss W’ójciech: A divatkereskedés kirakata). A svájciaknál még mindig a Boecklin- képek érdekelnek a legjobban. Parancsolj, Fenség! Családi Szentély templomában ülsz, az ártatlanság tiszta trónusán g aranyként szórod mosolyodat, Gyermek! Kint dúl a harc kenyérért, hatalomért zavaros árvizek futnak el ablakod alatt, az Élet pajkos kamasz-kezével trágár ábrákat rajzol a falakra: te nem tudsz róla semmit.,.. Apád, anyád a küszöbön lemossa az izzadságot és a vért kezéről s úgy hozza néked az árvizekből kifogott virágot g a kiverekedett kenyeret, kalácsot, mint hogyha úgy nőtt volna kint a templomkertben . Apád, anyád idehozott nyaralni. Fenség, ne vedd ezt cifra hízelgésnek: nem térdeltem még földi ur előtt, nem tömjéneztem királyok kegyét, nem térdepeltem még a Nő előtt, nem térdepeltem Pénzisten előtt, — fájdalmak ijján ellőtt nyíl vagyok s igy repülök az Istenség felé... Fenség, most kis vargabetűt csinálok: im, könnyű térddel hódolok neked ... „Mécs bácsi még!“ Igen Fenség, parancsolj! Ostort fontam. Faragtam karikához botokat. Galambjaim riasztom, bukfenceztetem. A kis bocin lovagoltattalak, csináltam láncot gyermekláncfüszárból, reverendámat galyra akasztottam s majomként másztam a cseresznyefára. Mariska néni arcán a szemölcsöt megtettük „póknak“, hogy mulassunk rajta,.', i „Mécs bácsi móg!“ Igen, mint vén komornyik, újabb mókákon töröm a fejem. Az itató vályúba vizet húztam: Fenség, fürödj, rózsás bőrödre lesnek forró, osókos, nevető nap sugár kák . . . Locsold a csibét, bámuló kacsákat! „Mécs bácsi még!“ Papirhűjót csináljak? Piros hajók a kacsák pocsolyáján . . . Itt könnyű kéz kell! Súlyos a kezem, mert Isten-szobrot véstem lelkem tömbjén... És könnyű szem kell: tündértengert látni a kicsi kacsák kicsi pocsolyáján ... Fenség, ha nékem adnád a szemed! Ha nékem adnád édes mosolyod! Fájdalmak ijján ellőtt nyíl vagyok: az angyaloknak mit vigyek a földről, ha nem vihetem édes mosolyod?? „Mécs bácsi még!“ Megállj, tedd rám a jármot: az országutat felszántom neked s bevetjük csupa-csupa mese-maggal ... Vagy ülj nyakamba, Szent Kristóf leszek, ki általvitte árvizes ifolyón a gyermek-jézust széles vállain... Lábunk fekete, zagyva vízben gázol, ülj a nyakamba, lábod tiszta még, • > a szived tiszta még ... valami kis szigetre, ha átvinnélek téged is és a többit is a Lacikat, Csabákat, Bözsikéket, átmentenélek, hátha uj világ nő . meg nem fertőzött, tiszta szigetekből . . . — Az óvilágot hordja el az-árviz . ... < . • A kiállított 10 müve közt látni a Pestist és a Halál szigetét. A nemzetköziek találkája. A nemzetközi terem találkozóhelye dánnak, orosznak, angolnak, amerikai, csehszlovák, bolgár, lengyel, osztrák, bajor, belga, holland, svájci és szlovén piktornak. És most, hogy a különböző iskolák, irányok képviselőitől vegyesen láttunk müveket, összességükben óriási tömegét, elérkeztünk ahhoz a két pavillonhoz, ahol túlnyomórészt, modern törekvések várnak: a holland és‘ belga épületekhez. Úgy lehet, hogy nagy nevű elődjeiktől azt tanulták, hogy, a régi, akadémikus irányban már jobbat ugv sem lehet alkotni, vágj- hogy megérezték az uj idők lelkét önmagukban, csupa uj utón járó piktoruk van. A módén áramlatok atyja, Van Gogh, akinek öt müve függ a falon, valósággal a szelídek szelídje. Van Blaaderen két képe értékes kubista- dekörativizmus. Áthatva a francia Ízlésű belga Rops (1833—- 1898) és az erős Minne folyosóján, elérkezünk, a belga termekhez. S itt. még fokozottabban uj törkvésekkel találkozunk, amit Gaugin úgy fejezett ki: „da-s We- sen dér Form für ein europáisches Auge aus dér ewigen Natúr zu ziehen“. Ezek a belga piktorok is különböző utakon, különféle eszközökkel a természet lényegét képbe sűríteni igyekszenek. A kiállítás szenzációja.. Elérkeztünk az utosó pavillonhoz, a spanyolhoz. S itt egy életre szóló benyomást nyertünk. Egy Isten kegyelméből való piktor, vérbeli piktor, ismeretségét kötjük, akinek 24 nagy, élet- nagyságú többalakos képét láthatjuk két teremben. S ez a két terem az egész kiállítás szenzációja. Ősz piktorok megindultan emelnek kalapot s mintha imádkoznának: áhítattal állnak ekkora tudás, természetes egyszerűség elölt. Sorolta Joaquin. Lesznek, akik ezt a nevet tán nem is hallották. A képek Amerikába voltak irányítva s csak; szerencsés véletlen folytán -kerültek a1 nemzetközi kiállításra. Spanyol népélet: lakodalmas nép, anyóka csodaszép unokájával egy templomkuckóban, ök- rösfogat, vadtekintetü, eurbankós legények, szerencsétlen vaklányy • akit kézen vezetnek, lovas egy dombon, li^ztfuvarpzás,- biyaly fogaton, házaspár és igy tovább. ‘ n Legtöbbjén perzselő, tüzes, délvidéki nap. S mindez rajzban és szintén nobilis egyszerűséggel, átható jellemzéssel; semmi filozófia, a legtisztább, legnemesebb piktura. s A nagyterem egy sarkában Sorolla önarcképe. Atelier homályából néz felénk fürkésző, hidegen mérlegelő szemmel egy végtelen érdekes férfifej. Igen! valóban ő festette ezeket! Ezek mellett a többi kitűnő spanyol, még egy Zubiaurre is mesterkélten hat. Mécs László. Testőrök tánca — Bessenyei emlékének — Nyomorban és szégyenben Ragyognak fel újra a voltak: Sugaras csók, elsülyedt világ. Bágyadt, holdfényes éjszakán Bokáznaik itt a régi holtak. Táncot ropnak nesztelen, Mint hajdan, forró bécsi bálon. Palotás járja, három a tánc, Sarkantyú peng, szinezüst. Száz hegedűn zendül az álom Gyújt, vakít a habselyem, A drágaköves mente villan. Arányló ködben felkacag Egy éjszemü, tündéri dáma. Rózsásan, égő csókra nyíltan. A gárdista, megremeg. Lelkén gyötrő, bíbor seb éled: Pogány titok, magyar titok. Évezredes nagy válaszút ez, Meddő harc, vagy napfényes élet? Bűvölő asszonyszemek Mágnesezik, hívják hiába... Az emlék mázsás, bús teher. Gazos kertben kell oltogatni Uj rügyet asszú rózsafába. Keringőn. minéten át Fölbúg a földnek méla sípja: , Varázslat ez, kínzó gyönyör! , A krizantém csodák virága S a rozmaring mégis hazahívja. Csillag hull, a szél süvit. A hold patyolat fátyla lebben. Egy pillanat —'eltűnt, a bál, Csak igéző, terhes illatát ' Szívom magamba Önfeledten. (Bécs, 1926.) ól védi László.